Békés Megyei Népújság, 1990. július (45. évfolyam, 153-178. szám)

1990-07-27 / 175. szám

1990. Jóliua ZT., péntek NÉPÚJSÁG Péntek Nyári vásár — hirdetik mindenfelé a plakátok, szí­nes papírszalagok. Az em­ber ilyenkor szinte önkén­telenül is több üzletbe nyit be, mint egyébként. És bár a nyugati stílus már észre­vehetően hódit egyik-másik ruha- vagy cipőszaküzlet- ben, azért azt túlzás lenne állítani, hogy tele vagyunk csupa kifogástalan áruval. Azt pedig már egyenesen megszoktuk, hogy 'a leára­zott cipő talpa hamarabb válik le, hogy az olcsóbban számított vadonatúj ruhák száz évvel ezelőtti divat szerint készültek hiányos gombsorokkal, sőt — uram bocsá’ — viseletesnek tű­nő anyagokból szabva. S bárki bármit is mond, én hiszem, hogy a nyári vásárok vevőköre főként az alacsony nyugdíjasokból, kispénzű emberekből tevő­dik össze. Egyszer egy is­merősöm azt mondta: „Ne aggódj, ezeknek úgy sincs nagy igényük, a selejtet is megveszik." Tisztelettel megkérdez­ném: hát muszáj selejtet is termelnünk? — ria — Rendőrségi felhívás A békéscsabai rendőrkapi­tányság nyomozást folytat is­meretlen tettes ellen, aiki 1990. július 23-án 10.30 óra körüli időben Békéscsabán, a Tanácsköztársaság útja 22. számú ház előtt lévő iker telefonfülke egyikéből eltu­lajdonította a Hevesi Imre békéscsabai lakos által ott­felejtett reklámtáskát, mely­ben benne volt 173 ezer fo­rint készpénz, 3 ezer USA- dollár és egy autóstáska, személyes iratokkal. A rendőrség kéri azon sze­mélyek jelentkezését, akik az alábbi személyleírású nőt a környéken látták, róla bár­milyen információval rendel­keznek, és tegyék meg be­jelentésüket személyesen, vagy telefonon a 23-833-as telefonszámon. Az ismeretlen nő személy­leírása : Kfo. 40 éves, 165—170 cm magas, molett testalkatú, ha­ja rövid, fejhez simuló, fe­kete, vagy sötétbarna színű. Ruházata: piros, vagy rózsa­szín alapszínű mintás ott­honka, papucs. Kezében fel­tételezhetően Hungária Biz­tosító feliratú, fehér színű reklámszatyor volt. n 700 ezredik vendég a várfürdőben Ismét kerek számot ért el a várfürdő, már ami a ven­dégforgalmát illeti. Ugyanis csütörtökön délelőtt 11 óra . 10 perckor a várfürdő nyári bejáratánál Gombkötő Fe­renc, a fürdő vezetője a Gyulai ÁFÉSZ hatalmas ajándékkosarával, virágcso­korral köszöntötte az idei 700 ezredik fürdővendéget. Verebi Károly és családja Gödöllőről érkezett, és mon­danunk sem kell, nagy volt az öröm és meglepetés, ami­kor kiderült, hogy ők a ju­bileumi vendégek. A házas­pár két gyermekével utazott a fürdővárosba, évenként rendszeresen leruccannak Gyulára, amely szerintük nemcsak csodálatos fürdőjé­nek" és gyógyvizének kö­szönheti népszerűségét, ha­nem annak is, hogy a kelle­mes árnyat adó parkok, vi­rágok városaként méllitó az eddig kivívott jó hírnevé­hez. . B. O. Tőzsdei hírek 1990. július 25-én ÁRUTŐZSDE: Megtörténhet Békés megye első tőzsdei Üzletkötése. A Sarkad! Lenin Mgtsz októberi szállításra „határidős” üzlettel 100 kontrak­tus kukoricát 6900 Ft/t áron, a Kötegyáni Petőfi Tsz szeptemberi határidős üzlettel 30 kontraktus kukoricát 7250 Ft/t áron adott eL Kukorica: Ft/t Hó ­Élsz. ár Legnagyobb vételi Legalacsonyabb Üzlet­ajánlat eladási ajánlat kötés szeptember 7250 7250 7250 7250 október 6900 6900 6900 6900 november 6900 6900 7250 — december — 6950 7250 — 1991. márc. — 7400 7400 7400 azonnali — 7590 7590 7590 Búra: augusztus 6000 6050 6400 ' — szeptember 6050 6900 — — októbber — — — — december — 6350 — — azonnali — — 6100 — Árpa: azonnali — — 6050 ' — Választási előkészületek Sarkadkeresztúron Az önkormányzati válasz­tásokra készülődve Sarkad- keresztúron a napokban megalakult a pártsemleges közéleti fórum, amely lokál- patrióta mozgalom. Azok hozták létre, akik tenni akar­nak a községért, a falu jö­vőjét a saját ügyüknek te­kintik. A fórum minden hét­főn 19 órakor tartja összejö­vetelét az iskolában. Felada­ÉRTÉKTÖZSDE: Megtörtént Békés megye első magánértékesftésü részvényüzlete,' 5 db 4900 Ft-os kibocsátási árú iBUSZ-részvényt adtak el a sze­rencsés tulajdonosok 9700 Ft/db-os áron. Ismét emelkedik az IBUSZ- részvény ára, most kell eladni. BANKRÉSZVÉNYEK FORGALMA: AVB-i: 8 milliót ajánlott 104—103°'o-on. AGROBANK: 1 milliós ajánlat 89"/o-on. KÜLKER BANK: 3 milliós ajánlat 104—103—102%-on. NOVOTRÉD: 50 db 820—830%-On. SKÁLA „G”: 295—300—310—350%-on. SKÁLA „A”: 290—300—310—350" 0-on. KONZUM KÉR: 2X5 db 400—402°/0-on. KÖTVÉNYFORGALOM: lanyha, 1-2 kötés. Ballai Pál, tőzsdetag tárnak tekinti az életbe lépő választási és önkormányzati törvény ismertetését. Nagy gondot fordít arra, hogy fel­mérje és közreadja a lakos­ság véleményét az önkor­mányzati képviselők és a polgármester jelöltek szemé­lyét illetően. A felmérést kérdőívek kiosztásával oldja meg, melyeket összegyűjtve egy héttagú csoport értékel. — SZOMBATON reggel 6—9 óra között a tv2 programján jelentkezik a Virradóra, a szegedi stúdió zenés reggeli hírműsora. A tartalomból: Magyar szakácsok a nagyvi­lágban, Újra itthon a szege­IHYHKÖNYVI HÍREK GYULA Házasságkötések: Bánfi Ágnes és Szigeti Zsolt. Náfrádi Éva és Böszörményi András Zoltán, Övári Anna (Salgótarján) és Sebestyén Já­nos (Gyula), Rácz Ildikó (Gyu­la) és Molnár Sándor (Öcsöd), Sípos Anetta (Elek) és Hegyi Géza János (Csorvás), dr. Varga Edit Mária (Szeged) és dr. Csu- dás István Zoltán. (Szeged), Medgyes Barbara Gabriella (Gyula) és KLampeczki Gábor László (Gerendás), Kozma Erika (Csárdaszállás) és Rácz Imre (Füzesgyarmat). Születések: Demján Attila és Duska Edit Márta fia Attila, Szabó László Árpád és Ambrus Erzsébet fia Tamás, Szabó Zoltán János és Bíró Márta fia Zoltán Ferenc, Ondrejó János és Muntyán Má­ria leánya Mariann, Honfi György és Abrudán Mária fia György Dániel, Petrás László és Nagy Magdolna leánya Han­na, Székely László és Kovács Mária Éva fia Zoltán: Gazsó Pál és Brányik Magdolna fia Dániel, Simon László és Grizer di négyes kötelék, Fürdőru­ha-bemutató, Szegedi Ifjúsá­gi Napok, 46 év hadifogság­ban, Telefondoktor, Játék, zene, rajzfilm. A műsor te­lefonszáma: (62) 12-715. Szerkesztője: Gellérfy László. Györgyi leánya Alexandra, D6- gi Tamás és Balogh Katalin fia Viktor (Gyomaendrőd), Katona Sándor és Szatmári Irén leánya Csilla (Sarkad), Bucsi László és Kovács Ella fia Péter (Gyoma­endrőd), Gombos Imre és Tóth Katalin fia Imre (Kevenmes), Nyári Péter Pál és Rozsnyaá Ildikó fia Zoltán (Medgyesbod- zás) Hajdú Sándor és Homoki Erzsébet leánya Anikó (Békés). Diriczi Mihály és Takács-Nagy Erzsébet Mária fia Mihály (Vész­tő), Fazekas Sándor és Borbély Zsuzsanna leánya Enikő (Kö- tegyán), Móga László és Kim- pián Ildikó fia Márk László (Elek), Germán János és Faze­kas Ilona leánya Hainalka (Sarkadkeresztúr), Farkas Ist­ván és Krizsán Katalin fia At? tála (Újkígyós), Molnár András és szebegyinszki Judit fia And­rás (Szarvas)!,' Tóth Laios éfe Kalóczkai Ilona fia Tamás (Ke­venmes), Tóth Imre és Tóth Ilona fia Róbert és leánya Edi­na (Szeghalom), Nagy Károly Gábor és Domokos Eszter fia Zsolt Dániel (Kétegyháza), Föl­di Mihály és Héj i as Irén leánya Anita (Elek), Máté Gergely Zol­tán és Mike Ildikó leánya Or­solya (Békés), Szántó István és Mócz Mária leánya Klaudia Má­ria (Kétegyháza), Borsós László és Márki Erika Piroska leánya Erika (Dévaványa), Zahorecz — DR. REMPORT KATA­LIN országgyűlési képviselő július 28-án, szombaton este 6 órakor Magyarbánhegyesen a művelődési házban tart beszámolót. Mihály és Brachna Magdolna fia András (Szarvas), Krebsz Adrian, és Chirila Adriana Co- riina fia Ervin (Kétegyháza), Liker István és dr. Diószegi Má­ria fia István (Dévaványa). Haj­dú Miklós és Fóris Margit fia Miklós (Dombegyház), Faragó Gyula és Fekete Judit fia Ba­lázs (Dévaványa), Betkó József Imre és Szívós Margit Ilona fia József Szabolcs (Szeghalom). Farkas Sándor és Fekete Csil­la fia Tamás (Sarkad), dr. Be- recz János László és dr. Bada­csonyi Mónika Emese leánya Tünde Eszter (Kiskunfélegyhá­za), Oláh Károly és Szűcs Vár léria leánya Erika Lenke (Sar­kad). Halálesetek: Sebestyén Sándomé Patócs Julianna, Somkdyos Mihálynó Sápi Julianna, Juhász József, Örsi Ferenc, Szántó Ferencné Aratói Eszter, Németh Sándor, Adamcsik J á.nos né Arató Má­ria, Gőg Jánosné Gergely Er­zsébet, Székely János, Kis György, Bálint Ferencné Zsurás Zsuzsanna, Barta Lajos, Szilá­gyi Sándor (Zsadány), Pécsik Istvánná Megyeri Veronika (Kunágota), Jened Józsefné Dn- gor Sára (Battonya), Szabó Sán­dor (Körösladány), Szilágyi Já­nosné Gyenge Erzsébet (Vésztó), Tóth L%zló (Szeghalom). i t——■ ............:—*’-----------—-----( 4 M A: OLGA, LILIÁNA NAPJA A Nap kél 5.15 — nyugszik 20.27 órakor A Hold kél 11.29 — nyugszik 22.24 órakor OLGA A Helga orosz formájából. Becézés: Gica, Gicsácaka, Gici(ke), Olcsi(ka), Olgács- ka, Olgi, Olgica, Olgici, Ol- guci, Oli(kia), Olus(ka). Név­nap: jún. 21., 27., júl. 11., 27. LILIANA Több nyelvben meglévő Lilian női név latinos alak­ja. A Lilian az angolból ter­jedt el, ott eredetileg az Elisabeth becézője volt. Az angol lily (liliom) szóhoz va­ló hasonlósága segítette ön­állóvá válását. Becézés: Li- li(ke), Liló(ka), Lillácska. Névnap: aug. 11. ! 1 Hatszázhuszonöt éve hunyt el IV. Rudolf (1339—1365) osztrák herceg. Rövid idejű köddel kezdődött a csütörtöki nap. A köd felszál­lása után, délelőtt még: boron- gós volt az idő, majd a felhőzet felszakadozott, és az egyre erő­södő napsütés hatására a hajna­li 12 fokról 25 fokig melegedett fel a levegő. A nap első felében délies irányú volt a szél, amely a déli óráktól változott északi irányúvá — kaptuk a tájékoz­tatást Priskin Istvántól, a Bé­késcsabai Meteorológiai Állomás ügyeletesétől. Várható időjárás ma estig: ál­talában derült lesz az ég, sok napsütés várható, legfeljebb egy-két helyen fordul elő gyen­ge zápor. Az északi szél nap­közben időnként megélénkül,, a legalacsonyabb éjszakai hő­mérséklet 10, 15, a legmagasabb nappali hőmérséklet 25, 29 fok között várható. — FOGADÓÓRA. Kádár Pé­ter országgyűlési képviselő fogadóórát tart július 28-án,, szombaton 10—12 óráig a gyulai SZDSZ-irodában. Töb­bek között azon érdeklődő állampolgárok jelentkezését várja, akik tiszteletjegyet Igényelnek a parlamenti ülé­seken való részvételre. — AZ IDÉN MÁSODIK AL­KALOMMAL rendezi meg a gerendás! Széchenyi Zsig- mond Vad ász társaság a Ví- dia—Kettner sportlövőver­senyt július 28-án, szomba­ton a gerendási sportlövő- pályám. A versenyen az iga­zolt és az amatőr sportlövők külön kategóriában indul­nak. Hírügyeletünk munkanapokon 9-től 19 órá­közvetlenül a (66)28-623 telefonszámon. Üzenetrögzítőnk ugyanezen a telefonszámon este 7-től reg­gel 9 óráig, valamint mun­kaszüneti napokon működik. Telexszámunk: Telefax számunk: 83-312 21-401 — A GYULAI VÁROSI TE­LEVÍZIÓ MŰSORA. Július 27-én, pénteken 17 órától je­lentkezik a Gyulai Városi Televízió, a kábelcsatornán. A 2 óra 40 perces műsorban a július 20-i adást ismétlik meg. Előzetes a műsorból: Mise a meghurcoltak emlé­kére, Dr. Komjáthszeghy te­niszemlékverseny, Vállalati tűzoltók ausztriai útibeszá­molója, Bevásárlóturizmus és KGST-piaci helyzetjelen­tés 3 felvonásban, Kórházi szakdolgozók tudományos ülése, MDF-juliális Szana- zugban. Az adás ideje alatt minden érdeklődőt szeretet­tel várnak a városi televízió munkatársai a Kohán-kép- tárban, ahol felállított moni­torokon keresztül nézhetik a műsort. Telefon az adás ide­je alatt: 61-795. HíTÍ A Sportfogadási és Lottó­igazgatóság közlése szerint a 30. játékhéten a következő nyerőszámokat húzták ki: 2, 6, 9, 23, 28 A július havi tárgynyere- mény-sorsoláson a 28. heti szelvények vesznek részt. VÁLLALKOZÁSBA — a visszanyert anyagok fejében és megegyezés szerinti árért — ELADJUK a mezőtúri Endrőd—ül. Gázüzemnél levő felvonulási épületeinket. 4 f A bontandó épületek alapterülete kb. 500 m’ + 1 db ÉRDÉRT típusú faház. További információ: az Üt- és Vasútépítő Vállalat 13. sz. Főépítés- vezetőségén, Fü /.OK gyarmatom, Kossuth u. 115. sz. alatt, Simon Vincémé irodavezetőnél. Telefonszám: (60) 11-246. ÍÉ| * !§fí? KOSSUTH RÁDIÓ 8.05: Hangszemle. 8.20: Sokszemközt az egészség­ről. 9.05: Napközben. Középhullámon: 10.00— 10.05: Hírek, időjárás, út­közben. 10.30: Balaton-rádió. 11.10: Népdalok. 11.35: Ötágú síp. 12.45: A Föld, amelyen élünk. 13.05: Klasszikusok délidőben. 14.05: Nemzetiségeink életéből. 14.40: Népzenetár. 15.05: Magyar írás. 15.50: Az élő népdal, (Ism.) 16.15: Hangoló. Zenei magazin gyerekeknek. 16.45: Madárház: A pacsirta. 17.05: Magyaronszágrói Jövök. A vidék magazinja. Középhullámon: 18.00: Esti krónika. 18.30: Ráadás. URH-adón: 18.00— 19.00: Közvetítés az öttu­sa-világbajnokság lovagló, számáról. 19.05: sportvllág. 19.15: Láttuk, hallottuk, olvastuk. 19.30: Hol volt, hol nem volt... 19.421 Bárdos Lajos: Huszárélet. 20.33: Formabontás Beethoven­nél. 21.05: Kilátó. A Magyar Rádió világirodalmi hetilapja 22.30: Mérleg. PETŐFI RÁDIÓ ■ 8.05: Kölyökrádió. 8.39: Kököjszi és Bobojsza. 9.00: Nyári zene-szó. Benne: blokkműsorok. 14.00: Halló, Pozsony! — Halló, Budapest! 15.05: Péntektől péntekig. 17.00: RádióMa. 21.03: Tip-top parádé Simon és Garfunkel felvételeiből. 21.30: Cigányfélóra. 22.00: A Népkerti Faszínháztól az Operaházig. 23.03: Sporthíradó. 23.10: Latin ritmusok. 23.50: A Modem rúzfúvós együt­tes Játszik. BARTÓK RÁDIÓ 9.10: Az I Musici di Roma ka­marazenekar játszik. 16.24: Nagyapám, Richard Wag­ner, dédapám Liszt Fe­renci 10.55: Romantikus kamaramuzsi­ka. 11.35: Berlioz operáiból. 12.05: Zenekari muzsika. 13.00: Hallgassuk újra! Vízparti történet. Epizódok Si Naj- an regényéből. 7. rész. 13.36: Éneklő Ifjúság. 13.46: Rádiótörténeti érdekessé­gek. 14.01: Magyar zeneszerzők réz- fúvós kamarazenéjéből. 14.25: Bach: a-moll szólószonáta. 14.48: Orosz muzsika. 18.31: Új kompakt lemezeinkből. 19.05: A New York-i filharmoni­kus zenekar Beethoven- műveket játszik. 21.08: A Rádió lemezalbuma. 21.59: vitasari Kortárs zenei Fesztivál, 1989. 23.00: Új kompakt lemezeinkből. MAGYAR RÁDIÓ, SZEGED 5.55—8.00: Alföldi Hírmondó. Zenés hírműsor. Szerkesz­tő: Polgár Gyula. 5.55: Rövid hírek, útinform. 6.15: Dél-alföldi hírek, tudósí­tások. Lapszemle három megyéből. 6.45: Reggeli párbeszéd. 6.55: Hasznos tanácsok közle­kedőknek. 7.15: Rövid hírek, tudósítások. — Konzervgyári körkép. 16.00—18.00: A 94,9 MHz-es sze­gedi URH-adón: Szolgál­tató adás. 9.00: Képújság. 9.05: Tévétoma. 9.10: Magyar évszázadok, (ism.) 9.35: Szünidei matiné. Hatmillió másodperc. Szabad a ring. Tévéegér. 10.05: Iroda a Piccadlllyn. Angol filmsorozat, (ism.) 10.30: Telemim. Lassított moz­dulatok. (ism.) 10.45: Változatosság és alkalmaz­kodás az állatvilágban. Angol Ismeretterjesztő filmsorozat. Csapatosan élő állatok, (ism.) 11.10: A bolygó, ahol élnünk kell Kanadai dokumen- tum'film-sorozat, (ism.) 12.00: Képújság. 15.45: Képújság. ■ 15.55: Déli videoújság. 16.05: Hírek románul. 16.10: Tiszta szóval. Nyelvi is­meretterjesztő film. 17.00: Péntek délután. Évgyűrűk. Nyugdíjasok műsora. 17.40: Téka. Közhasznú infor­mációk. 17.50: Cooper-teszt 15 percben. Riportfilm. 18.00: Ablak. Közéleti szolgáltató műsor. 19.00: Keresztény életkérdések. 19.10: Esti mese. 19.25: Közlemények. Műsoraján­licit. 19.30: Híradó. 20.05: Szeszélyes évszakok. Szó­rakoztató magazin. 2L20: Panoráma. 22.20: A hónap verseiből. 22.40: Jóakarat Játékok. 23.20: Híradó 3. 23.35: Dobogó szívvel. Olasz- francia film. (ism.) M Radványi Dorottyával és Dom­bóvári Gáborral. 17.00: Képújság. 17.15: Riportok, Időjárás, zene. 17.45: Torpedó. Telefonos játék. 18 .00: Telesport. 18.25: Gyerekeknek! 19.00r Dempsey és Makepeace. 19.49: Téka-tábor Nagykállóban. 20.35: Médium-art. Látványkölté- szet. 21.00: Híradó 2. 21.25: Bécsi Ünnepi Hetek, 1990. 22.25: Napzárta. 23110: Via Mala. NSZK filmsoro­zat. BELGRAD, I. MŰSOR 9.50: Tv-map tár. 10.00: Francia nyelv. 10.30: Rajzfilm. 10.45: Tudományos könyvkiállí­tás. 1L.05: Nyári program. 14.00: Az utca hősei. Dokurmem- tumfilm. 15.05: Gyerekeknek! 18.40: Humoros sorozat. 19.30: Tv-napló. 20.00: A Cityben,. Filmsorozat. 20.55: Showprogram. 21.40: Tv-mapk}. 22.00: Nyári játékok. 23.05: Éjszakai program. ÚJVIDÉKI TELEVÍZIÓ 16.10: Műsorismertetés, híradó. 16.25: Gyermekműsor. 16.55: Műsorismertetés, híradó. 17.25: vajdaságon át. 18.15: Tévómagazin.. 19.15: Jó éjszakát, gyereklek. 19.39: Híradó. 20.00: Capital City — Angol filmsorozat. 21.00: Szórakoztató zenés műsor. 21.45: Híradó szerbhorvátul» 6.00: E-csatorna. 6.30: A környezet kilátásai. 7.00: Napkezdet. 8.30: Egyveleg. 17.30: Telefonos, zenés műsor. 19.00: Nemzetközi slágerstúdió. 20.05: Egyveleg. 21.00: Koncertkülönlegességek. 23.15: Max Headroom. Vidám so­rozat. 23.45: Időlánc. 0.45—7.00: Egyveleg. EUROSPORT 6.00: Uzelti világhíradó. 7.00: D. J. Kát Show. 9.30: Eurobic. 10.00: Eurosport-hírek. 11.00: Ausztrál foci. 13.00: Testi fogyatékosok világ- játéka 14.00: Lovas Világjátékok. 15.00: Tenisz ATP-tpma. 17.00: Lovas Világjátékok. 18.30: Hét végi műsorelőzetes. 19.00: Eurosport-hírek. 20.00: Nemzetközi autó- és mo­torsport. 21.00: Pankrácló. 22.30: Forma—1 NSZK NagydQ. 23.00: Vidám, zenés sportegyve­leg. 1.00: Mobil l autó- és motor­sport. 1.30: Lovas Világjátékok. 2.30: Eurosport-hírek. 16.05: Hírek. 16.15: Tengenparti magazin. 18.00: Klncskeresés. Vetélkedő. 19.00: Vakációutak. 19.40: Vetélkedő. 20.00: A törvény nevében! Jogi műsor. 21.00: Amerika—Afrika-túra. 22.00: Tv-híradó. 22.35: Filmklub: Sarori stressz. Francia film. 0.00: Kerevet.

Next

/
Thumbnails
Contents