Békés Megyei Népújság, 1990. július (45. évfolyam, 153-178. szám)
1990-07-24 / 172. szám
1990. július 24., kedd o Agrobiznisz Klub alakult A jövőben a nagyüzemeken kívül a mezőgazdasági vállalkozók, a kisgazdák, a kistermelők is bekapcsolódhatnak az Agroinform Agrárinformációs Vállalat által létrehozott Agrobiznisz Klub munkájába. A klubot — mint Vágó József, a vállalat vezérigazgatója elmondotta —, tucatnyi alapítója azzal a céllal hozta létre, hogy az információkkal gyarapítsa tagjainak kereskedelmi, piaci ismereteit. A klubhoz ugyan bárki csatlakozhat, ám a közeli napokban elsősorban azok jelentkezéséről döntenek, akik kiállítóként részt vesznek az OMÉK ’90 Nemzetközi Mezőgazdasági Kiállításon és Vásáron is. Az OMÉK-on ugyanis bemutatják a klub számítógépes információs rendszerét, illetve adatbankját, amelyet a klubtagok nagy kedvezménnyel vehetnek igénybe. A klub sikerességét jelzi, hogy a tevékenysége iránt már az agrárágazaton kivül, az ipari és kereskedelmi vállalatok körében is érdeklődnek. Ennek okát nem csak abban látják, hogy a mező- gazdasági üzemek többsége ipari tevékenységet is folytat, és piacképes termékeket állít elő. Az érdeklődésben része van annak is, hogy a klub adatbankja csatlakozni fog a nemzetközi számító- gépes információs hálózathoz. Ez lehetővé teszi majd, hogy a klubtagok percek alatt hozzájuthassanak a számukra szükséges külföldi adatokhoz vagy akár ilyen módon tegyenek konkrét termelési együttműködési ajánlatokat. Kölcsönből vállalkozók A munkanélkülieknek szánták az újrakezdési kölcsönt, de a tapasztalatok szerint nem elsősorban a tipikus munkanélküliek veszik fel. Cikkünk szerzője a Munkaügyi Kutatóintézet tudományos munkatársa írásában azt foglalja össze: kik, milyen vállalkozás beindítására használják fel a kölcsönt. A statisztika szerint újrakezdési kölcsön révén az elmúlt két évben mintegy 20 ezer munkanélküliből vált önálló vállalkozó. Ez olyan szép, hogy nem is lehet igaz — súghatja a legendás magyar szkepticizmus. A kétkedő hangok ez év elején erősödtek fel, amikor a kassza hirtelen kiürült: az első negyedévben ugyanis a 300 ezer forintról 400 ezerre felemelt kamatmentes kölcsönt már többen igényelték, mint az addigi másfél év alatt összesen, s így a kamatterhek finanszírozására szánt éves állami keret egy-két hónap alatt elfogyott. ... általában nem a munkanélküliek igénylik, vagyis végeredményben nem a munkanélküliséget orvosolja, hanem a hiányzó vállalkozásfinanszírozást helyettesíti. ... A munkanélküliek vállalkozási ambícióinak — ami nem feltétlenül „arányos” a szakképzettséggel — elsősorban anyagi-gazdasági helyzetük, hátterük szab határt; a kölcsönigényléshez szükséges vállalkozásfinanszírozási, garanciális feltételeket ők tudják kevésbé teljesíteni. Ha a banki procedúra szélsőséges vagy „csak” szigorított, akkor a megfelelő értékű fedezet — például autó. lakatlan ingatlan — és a több kezes megkövetelése vélhetően főként ezeket az igénylőket riasztja vissza (bár e feltételek teljesítése mások számára sem egyszerű). Legalábbis, erre utal, hogy tavaly a munkanélküli-segélyre jogosultaknak csupán a fele, az idén pedig ennél is kevesebb vehetett vagy vett fel újrakezdési kölcsönt. Ha nem a tipikus munkanélküliek, akkor kik vet- I ték fel a kölcsönt? Feltehetően főként azok, akik bizonyos értelemben munka- nélkülieknek tekinthetők, de segélyre már nem jogosul- ! tak: a tönkrement egyéni vállalkozók, a 18 hónapnál kevesebb munkaviszonnyal rendelkezők vagy a munka- \ viszonyt egy évnél régebben , szüneteltetők (zömében ház- j tartásbeli nők), továbbá 1 azok, akik még munkaviszonyban állnak, de azt sa- | ját elhatározásukból meg ki- j vánják szüntetni, s végeze- 1 tül: — kevésbé jellemző rétegként — a pályakezdők. (Nagy Katalin; Heti Világ- gazdaság) Veszélyes anyagok - a közutakon A közelmúltban több napilap is foglalkozott veszélyes anyagok szállítása közben bekövetkező balesetekkel, illetve ennek kapcsán a hazai baleset- és katasztrófaelhárítás hiányosságaival. Olyan írás is megjelent, amely a veszélyes vegyi áruk közúti szállításáról többek között azt állítja, hogy a tartálykocsikra egyetlen biztonsági rendelkezés vonatkozik: a sofőrök nem hagyhatják el járművüket. Kupfer Dezső, a Közlekedési és Hírközlési Minisztérium főosztályvezető-helyettese szerint ez nem felel meg a valóságnak. Magyar- ország 1977-ben — 20 európai ország mellett — csatlakozott a „Veszélyes áruk nemzetközi közúti szállítására vonatkozó megállapodáshoz.” (ADR), melynek előírásait a közlekedési miniszter a belföldi forgalomra is kiterjesztette. Az ADR ugyanakkor nem .szabályozza — ez nem is feladata — az ellenőrzést vagy a katasztrófaelhárítást. A minisztérium további intézkedéseket is tett, így ez év márciusa óta az etilén és több más, különösen veszélyes anyag is csak olyan, hatóságilag kijelölt útvonalon szállítható, amely — a régebbi gyakorlattól eltérően — a fővárost teljesen elkerüli. Szélesebb körű adatbázis a környezetről A tervek szerint hamarosan szélesebb körű adatbázisra építheti majd munkáját a Környezetvédelmi Minisztérium. Ottlik Péter főosztályvezető az MTI munkatársának elmondta: ha megkapják ehhez a jogosítványt, sorra felkeresik az összes olyan intézményt, ahol valamilyen talaj-, vízvagy levegőminőségi mérést, észlelést működtetnek. Ezután elemzik, hogy a rengeteg adatból mi szükséges a környezeti állapot pontos meghatározásához. Az adatok birtokában ezután összefüggéseik alapján, komplexen szeretnék vizsgálni a talaj, a víz és a levegő minőségi jellemzőit. Ha másképp nem megy, gazdálkodni kell A horgászat igen erős szenvedély, talán a dohányoséhoz, vagy az alkoholistáéhoz hasonlítható, persze jó értelemben véve. Nincs az a kifogott halmennyiség, amennyi elegendő lenne, nincs olyan nagy hal, amelyiknél nagyobb ne lehetne. Szerencsére Békés megye bővelkedik természetes és mesterséges vizekben és egyelőre az olykor riasztó hírek ellenére ezek a vizek még tisztáknak mondhatók. De mennyi bennük a hal, mennyi horgász jut rájuk, ki kezeli a vizeket, miből gazdálkodnak, milyenek a mai állapotok és mik a tervek? A kérdésekre Rigler Miklós, a Magyar Országos Horgászszövetség Békés Megyei Intézőbizottságának titkára válaszolt. — Az országban 370 ezer, megyénkben közel 15 ezer horgászt tartunk nyilván és ez a létszám folyamatosan gyarapszik. Ennek a mozgalomnak pártoktól független mozgalomként kell- tevékenykednie, mivel tagjaink sorában párttagok, pártonkí- vüliek, hívők és nem hívők egyaránt vannak. A horgászat szabadidős elfoglaltság, s igencsak jelentős hangulati tényező. Épp ezért törekszünk arra, hogy a horgászsport továbbra is maradjon a szabadidő eltöltésének egyik legvonzóbb és a körülményekhez képest legolcsóbb lehetősége. A hor- gászmozgalom létezése óta önfenntartó mozgalom volt és maradt. Soha nem vett igénybe állami támogatást, a szükséges anyagiakat a tagok, illetve a tagok által megválasztott intézőbizottságok gazdálkodásukkal teremtették meg. Intézőbizottságunk időben felismerte azt a tényt, hogy a gazdasági szorításokat csak gazdaságunk állandó fejlesztésével lehet kivédeni. Ezért már 1986-ban kutatásokat folytattunk annak érdekében, hogy haltermelésre alkalmas vízterületet találjunk, lehetőleg a megyén belül. Békés térségében találtunk is ennek megfelelő helyet, a Körköviziggel közösen el is készítettük a terveket, de a konkrét szerződéskötésekkor kiderült, hogy a tsz az apportként behozandó föld hektárját olyan magas áron számolná, hogy az eleve lehetetlenné tette volna az eredményes gazdálkodásunkat. így ebből a tervből nem lett semmi. Hosszas keresgélés után végül Szeghalom szomszédságában megtaláltuk a megfelelő tórendszert a hozzá csatlakozó földterülettel és a partnert is. A 283 hektárból 75 hektár a tó és az év elején 25 évre bérbe is vettük. Az intézőbizottság, majd a megyei küldöttközgyűlés is jóváhagyta a tervek, illetve a munkálatok első ütemét, ami a haltermeléshez és a termelés feltételeinek biztosításához szükséges 4 millió forint felhasználásáról szól. Azért esett a választás a hal- termelésre, mert ez térül meg a leggyorsabban. Eddig a telepítésre szánt halmeny- nyiséget a megyei, illetve megyén kívüli gazdaságoktól szereztük be, akkor, amikor ,nekik tetszett és olyan áron, 'ahogy kínálták, választási lehetőségünk nem volt. Állandó bonyodalmakat okozott a drága szállítás, nemcsak a költségek miatt, hanem az időjárás miatt is. Amikor volt hal, a felázott partok nem tették lehetővé a kihelyezést, amikor meg jó volít az idő, nem volt áruhal. Ezeket a gondokat ez a tórendszer, a' rajta folyó halnevelés a saját szállító- és egyéb munkaeszközök kiküszöbölik, egész évben. A nekünk tetsző, hal- élettani szempontból legalkalmasabb időpontokban tudunk telepíteni és nemcsak pontyot, hanem az annyira igényelt amúrt és ragadozó halakat is. Az egynyaras állományt a korábban már bevált rizstelepi nevelésből nyerjük. Onnan a tórendszeren kialakítandó két teleltető tározóba kerülnek, majd a 14 hektáros továbbnevelőbe, ahol 2-3 nyaras korig fogjuk nevelni a halakat, végül kikerülnek a .horgászvizekbe. Persze, ez így nagyon egyszerűnek látszik, bárki megkérdezhetné, eddig miért nem így csináltuk. A munka sokkal többrétűbb. A tavakat rendbe kell hozni, körül kell kotorni, mert a sás annyira benőtte, hogy elveszi a halak életterét. Vásároltunk olcsón egy kotrógépet, ezzel megoldható. Rendbe kell tenni a vízellátást biztosító csatornákat, néhány zsilipet is kell építeni, valamint egy gátat, ami kettéosztja majd a nagy tavat. Meg kell oldani a halak takarmányozását, ezt részben a helyi tsz-szel megállapodva, részben saját erőből oldjuk meg úgy, hogy az erre alkalmas 20-30 hektárnyi területet feltörjük és kukoricát termelünk rajta. A fennmaradó mintegy 180 hektárnyi legelőt pedig kaszáljuk, a bálázott széna a már meglevő birkatörzsállomány téli tápláléka lesz. A takarmány, a hal mozgatásához és a föld megműveléséhez szükséges négykerék-meghajtású traktort is megrendeltük már, halászeszközökkel pedig korábbról rendelkezünk. A megtermelt hal természetesen nemcsak az intézőbizottság rendelkezésére áll, hanem az ib-hez tartozó, vízkezelő egyesületek is hozzájuthatnak az olcsóbb halhoz. S hogy mitől olcsóbb •így a hal? A már említett szállítási költségek csökkenésétől, a saját ivadékneveléstől, a tápanyag megtermelésétől és nem utolsósorban az ésszerű vízgazdálkodástól, amin évente 6-700 ezer forintot tudunk megtakarítani, valamint a fennmaradó hal előnyös nyugati partneren keresztül való értékesítéséből, a későbbiek éorán. Egyszóval minden egyes megtermelt forint, az egész gazdálkodás azt a célt szolgálja, hogy a 15 ezer megyei horgásznak ne kelljen a zsebébe nyúlnia, ne legyen területiengedély-áremelke- dés, a jegyekből befolyó árbevételt teljes egészében telepítsük vissza a vizekbe, és ebből a tevékenységből tartsuk fenn magunkat teljes egészében. A beruházás a tervek szerint két (!) év alatt megtérül, utána többlettelepítésre is lehetőség lesz. A 14 hektáros kis tóban már most 3,5 mázsa egynyaras, 35 mázsa kétnyaras ponty, mintegy 1,5 mázsa egynyaras amúr és több ezer csuka, süllő van. A napokban telepítettünk'100 mázsa visz- szafogható pontyot a holtágakba és az élővizekbe és augusztus elején további 70 'mázsa pontyot helyezünk ki a horgászvizekbe. Terveink a későbbiekre is megvannak — külföldiek horgász- tatása, vadásztatása, birka- és kisállatnevelés stb., aminek bevétele ugyancsak a horgászmozgalmat gyarapítja majd — erről azonban még korai lenne beszélni. Kép és szöveg: Plavecz Pál A juhtörzsállomány fl horgászok érdekében