Békés Megyei Népújság, 1990. július (45. évfolyam, 153-178. szám)

1990-07-03 / 154. szám

1990. július 3., kedd

o

1 /fl

a If

§_ 1M

ím

A Sarkad! Lenin Mgtsz lucer nafóldjéről Hesston típusú körbálázó géppel „csomagolják” a szarvasmarhák tél! takarmányát. Fotó: Fazekas Ferc.no

Gabonabetakarítási, üzemanyag-vásárlási akciá

Kéit pénzintézet, az Agrobank Rit. és az Első Hazai Faktorház, gabonabetakarítási, üzemanyag-vásárlási akciót hirdet az aratásra készülő szövetkezeteknek, állami gazdaságoknak — jelentették be a szervezők hétfői sajtótáj ékoztató j ukon.

Elmondták: a nehéz körülmények között gazdálkodó szövetkezeteknek évek óta gondolt okoz az aratáshoz szükséges üzemanyag megvásárlása. Ebben az időszakban ugyanis a gazdaságok egy része már nem rendelkezik készpénzzel, s amennyiben hitelt akarnak felvenni a bankoktól, 30-35 százalékos kamatot kell fizetniük. A gazdaságok zavartalan finanszírozását szolgáló akciót az Első Hazai Faktorház dolgozta ki. Az Agrobank vállalta, hogy a kritikus hónapra rövid lejáratú hitelt nyújt a termelőszövetkezeteknek üzemanyag vásárlására, a tsz-ek piedig betakarítás után a gabona árbevételéből, a gabonaforgalmi vállalatoktól kapott váltóval törlesztik tartozásukat. A váltókat a bank vagy tovább forgatja, vagy leszámítoltatja a Magyar Nemzeti Banknál. A szolgáltatást igénybevevő gazdaságok az ÁFOR-nál hozzájutnak a kívánt üzemanyaghoz, nincs szükség kész- pénzfizetésre.

A pénzintézetek a hitelt természetesen nem ingyen kínálják, de az átlagosnál kedvezőbb feltételekkel.

Harc a monopóliumok ellen

Agrárjellegű érdekvédelmi közösségek

A mezőgazdasági termelés egyik nagy, sőt égető kérdése a gazdasági érdekvédelem. A Békés Megyei Mezőgazdasági Termelők és Szövetkezők Szövetségének munkája szinte teljesen erre irányul, mert hiába követnek el a szövetkezetek mindent a termelés érdekében, a jó eredmény is csak akkor igazán jó, ha az értékesítés időben történik, zökkenőmentes, és az elért árak megfelelőek. Épp ezekről tárgyalt a megyei elnökség az utóbbi napokban, különös tekintettel a kérdés szervezeti és tartalmi vonatkozására.

A hathatós gazdasági érdekvédelemnek két útja van: a szigorú önkorlátozás, vagy a közgazdasági eszközök alkalmazása. Létezik egy harmadik is, ez a pártállam gyakorlata volt, az államilag szabályozott termelés. Ma már ez a múlté, s csak a világ más tájain jól bevált mód lehet csak a megoldás a mi mostani viszonyainkra honosítva. Ennek fontos eleme az élelmiszer- ipari és kereskedelmi monopóliumok széttörése, hogy az érdekvédelmi szféra fő színtere a vállalati kör legyen. Ám törvény szükséges ahhoz, hogy a monopol jellegű hatalommal ne lehessen visszaélni, és szabályozva legyen a tisztességes piaci magatartás is.

Az érdekvédelem akkor jó, ha a termelőik össze tudnak fogni például ár- és egyéb szabályozás terén, és ha kitartásuk is van, amíg legalább kompromisszumos eredményt elérnek. Fontos még a szerződéstervezetek és az árak előzetes egyeztetése, mert mindkettő visszahat a termelés szabályozására és a piacpolitikára. További feladat az olyan termelési integrációk létrejöttét segíteni, amelyekben nem különül el a termelők-feldolgozók- kereskedők érdeke. S nincs olyan gyakorlat, mint most, hogy ugyanaz az ipari üzem akkor is minősíti az árut, amikor felvásárolja, s akkor is, amikor eladja, ugyanis ez a visszaélés lehetőségét hordja magában. Most, hogy az állami vállalatok is pénzügyi nehézségekkel küzdenek, az ilyen „pénzszerzés” veszélye megnőtt. S 'közvetett érdekvédelmi munkának fogható fel a tanulmányutak, bemutatók, szakmai tapasztalatcserék szervezése.

Hazánkban az ágazati érdekvédelemnek eddig nem voltak meg a feltételei. Egy- egy nagyüzemben az egyes ágazatok jövedelmezősége másodlagos volt, az üzem összeredményéhez képest. Mindegynek vették, hogy melyik ágazat nyereséges, csak az egésznek legyen jó eredménye. Ma, amikor az üzemen belüli belső vállalkozások folyamatosan alakulnak és nő a magántermelők tábora is, minden ágazat meg kell, hogy éljen önállóan is. Ennek folyománya, hogy az ágazatokban önálló érdekképviseletek jönnek létre. Békés megyében eddig megszerveződött a sertéstenyésztők, a baromfitermelők és a szarvas- marha-tenyésztők érdekközössége, s már az első félévben is eredményesen tevékenykedtek.

Az elmúlt hetekben jött létre az ipari növények érdekközössége, és további hasonló szakosodás várható. Ezeken kívül országosan és megyeileg is alakulóban van egy olyan ipari érdekközösség, amely a bejövő ipari anyagok árfigyelő szolgálatát látja majd el, valamint fellépést szervez az indokolatlan áremelések ellen. A gazdasági érdekvédelmi bizottság viszont általánosabb kérdésekkel fog foglalkozni, a közgazdasági szabályozással, az árakkal, az adókkal, a hitelpolitikával, a beruházásokkal és sorolhatnánk. Speciális szolgáltatás a gabonaegyesülés, amely a gabona külkereskedelmét szervezi, s az első félévi 1400 vagon búza szállítása után, most készít elő egy összesen 8 ezer vagonra szóló exportszerződést.

A gazdaságival szorosan öszefüggő tevékenység a politikai érdekvédelem. Ennek eredményessége, elsősorban a Parlamentben dől el. Sajnos az agrárágazatnak alig van képviselője az Országházban, ezért külső eszközökkel is hatni kell képviselőkre és a kormányra. Ám ehhez is, mint annyi máshoz, sok információra, s nagy mennyiségű adatra van szükség.

Vass Márta

Szupervonat — óceántól óceánig

Dél-Amerikában a következő tíz évben három grandiózus közlekedési tervet akarnak megvalósítani:

Vasútvonalat építenek, amely összekötné az Atlantióceánt a Csendes-óceánnal. A 3481 kilométeres „Los Li- bertadores” vasút Buenos Airest kapcsolná össze a perui Matarani kikötőjével, és a forgalmat egy 204 kilométeres szakaszon a Titicaca- tavon bonyolítanák le komphajókkal.

Egy másik terv szerint vi- ziutat létesítenének az Ezüstfolyó (Rio de la Plata) medencéjében, Brazília, Paraguay, Bolívia, Uruguay és Argentína között. A hajók a Paraná és az Uruguay folyón és mellékfolyóin közlekednének. Ezáltal a tengertől elvágott Bolívia és Paraguay is kiutat nyerne az Atlanti-óceánhoz.

A dél-amerikai térség ’90- es években remélt integrálódása szempontjából a legfontosabbnak egy országút felépítését tartják, a brazil Sao Paulo városa és a chilei Antofagasta kikötője között. Közismert, hogy Sao Paulo nemcsak Brazília, hanem egész Dél-Amerika legfontosabb ipari övezete.

Illkohnl és csirkepaprikás

Vajon mi köze lehet az alkoholnak a csirkepaprikáshoz? Ne hamarkodjuk el a választ: igenis van köze hozzá. Ez lenne hát a gasztronómia újabb csodája, a „részeges csirkepaprikás”? Nem. Étel és ital egy kegyetlen tragédia előzménye, s a ludasabb ezúttal is — sajnos — az alkohol volt.

U. K. és felesége tisztességgel felnevelte gyermekeit (a legtöbbjük már felnőtt, de van köztük iskolás is). Legnagyobb ellenségükkel, a szeszes itallal mégis ösz- szebarátkoztak. Mind a ketten. Ekkor lépték át észrevétlenül a pokol kapuját. U. K.-né nem tudta letagadni az otthoni perpatvarokat. Tele volt kék-zöld foltokkal, ahol csak kilátszott a ruhából. Szégyellték is a gyerekek, mivé lett apjuk-anyjuk.

A csirkepaprikás meg odaégett. V. K.-né ebédnek szánta. Közben jól felöntött a garatra, s míg az étel főtt, leheveredett az ágyra. Hazaérvén a kocsmából. U. K. már csak a paprikás maradványait próbálhatta azonosítani valami ételfélével, mivel a lábas tartalma szénné égett. Elsápadt a méregtől; odalett az ebéd, a füst majd' kimarja a szemét, az asszony meg nem törődik semmivel. Felkapta a lábasban izzó merőkanalat ős a felismerhetetlenségig összeégette vele a feleségét. U. K.- né borzalmas látváriy volt még az orvosoknak is, s bár megpróbálták megmenteni az életét, nem sikerült.

Az alkoholisták furcsa lények. Nem veszik észre, hogy zsákutcában indultak el. Árokparton gubbasztanak hideg éjszakákon, céltalanul, otthontalanul ücsörögnek naphosszat a kocsmában, nem törődnek a munkával, a családdal. Durvák, agresszívek lesznek, feleséget, férjet, gyereket vernek, ha úgy adódik. Részegen vezetnek autót, s okoznak balesetet, tragédiát. Ha úgy adódik. Nekik már semmi sem drága. Sem a tisztesség, sem a felelősség, sem az önbecsülés. Remegő kézzel kapnak a pohár utáji, mintha az alkohol lenne a megváltó. S közben nem veszik észre, hogy áldozatokká válnak mindannyian ... s " LE.

Nyugdíjasokról nyugdíjasoknak

Szakma és nyelvtudás olykor az életet jeleoti

Egy verőfényes, szép vasárnap délelőtt kerestem fel Békéscsabán, a Könyves Kálmán utca 95/1. szám alatti kertes házban Majléth Márton férfiszabót, aki e napokban tölti be életének 84. évét. Emlékszem, az idős mester két esztendővel ezelőtt még szabott, varrt, vasalt, javított tempósan, öregesen. Ma már csendes a ház, nem zörög a varrógép. Kimerült a „motor”, asztmás rohamok gyötrik a szabás-varrás egykori „szerelmesét”. Nem csoda, nagyon hosszú — olykor göröngyös utakkal tarkított — évtizedeket hagyott maga mögött.

— Hogyan kezdődött, mi indította a szabópályára? — kérdezem.

— Édesapám ácsmester volt. Szerettem vplna ezt a mesterséget, megtanulni, de gyenge fizikumú gyerekként ő a szabás-varrást javasolta. Később nem bántam meg, nagyon megszerettem a szakmát. Hárman voltunk testvérek, rendre, fegyelemre, szorgalomra neveltek, így nem esett nehezemre elviselni az inaséveket. 1923-ban szabadultam, a munka mellett szerettem sportolni, Be- rényben dalárdába is jártam, később Sarkadkeresz- túron szintén futballoztam, kultúrcsoportot vezettem, rendezvényeket szerveztem, hogy pénzünk legyen. Sar- kadkeresztúron nősültem, itt lettem önálló kisiparos a ’30-as évek elején.

— Milyen volt akkor egy falusi férfiszabó élete?

— Én vásározó kisiparos voltam. A mindenkori divatnak megfelelően varrtam csizmanadrágot, zakót, mellényt, öltönyt, télire jó meleg mikádót.. Egyedül dolgoztam, hajnalban és este petróleumlámpa mellett Is. A feleségem besegített a gamblyukazásban, és más kézimunkában. Tudomásul vettem: aki élni akar, annak keményen kell dolgoznia. Márpedig én élni akartam! Arra gondoltam, a parasztember sem 10-órakor megy ki a földekre, nekem

sem eshet nehezemre a hajnali kelés.

— Anyagot annyit vásároltam, amennyire E>énzem volt. A számlát mindig kiegyenlítettem, így tanultam apámtól és a mesteremtől is.

— Juhász István csizma- diamesterrel társultam, közösen fogadtunk lovas szekeret, úgy mentünk Vésztőre, Sarkadra, Okányba és más környékbeli település vásáraiba. Megszoktuk a korai kelést, mentünk, ha esett, ha fújt, ha hétágra sütött a nap. Megszoktuk a vásári zsivajt. A munkánkat a vevők minősítették. Aki egyszer vásárolt, az máskor is visszatért, sőt hozott másokat i$.

— Sajnos, közbeszólt a II. világháború. Amikor 1938- ban bevonultam katonának, a feleségem két fiúgyermekkel maradt idehaza. Azt hittem, megszakad a szívem. 1944-től ’48 októberéig Sza- ratovban éltem hadifogolyként. Az összes gyötrelem között a honvágy volt a legelviselhetetlenebb. Nem „könyököltem”, segítettem magamon, ahogy tudtam. Jó a nyelvérzékem, megtanultam Eierfekt oroszul és tolmácsolást vállaltam. Mint férfiszabó, kinti üzemben dolgoztam. Varrtam a tiszteknek, fizettek vérte, prémiumként cigarettát kaptam, de mert nem dohányzom, elcseréltem élelemért. Magamnak Is

varrtam ruhát, így jobban öltöztem az átlag hadifogolynál. Megtanultam adott körülmények között alkal- jnazkodni, reménykedni abban, hogy egyszer — valamikor — viszontláthatom szeretteimet. Rájöttem, hogy egy szakma kiváló ismerete és a nyelvtudás olykor életet jelent.

—• És hazatérés után?

— Folytattam a munkát, ott, ahol abbahagytam. A mi korosztályunk jól emlékszik az akkori elviselhetetlenül nehéz időkre. A családhoz túl későn érkeztem, de korán ahhoz, hogy a békekölcsönjegyzésből ki ne maradhassak. 2700 forintot jegyeztem. Ott nyúzták a kisiparost, ahol tudták. Másokat másképp, jól tudom. Két leánygyermekünk született még. Megnőtt a család, nőttek a gondok is. Beköltöztem Békéscsabára, a Millennium utcában vásároltam egy házat három lakóval. Lelépést fizettem, úgy lettem úr a saját portámon. Amikor építkezés miatt szanálták, akkor költöztünk át Jaminába.

A háború után már kiskereskedők, kisiparosok társultak, és teherautót béreltünk, úgy mentünk a vásárba. Főként Békéscsabán és Mező- berényben nagyon jó hasznát vettem annak, hogy jól beszéltem szlovákul.

— Sajnos 1962-ben beadtam az iparengedélyt, nem bírtam a további srófolást. A lakásszövetkezethez mentem. A lángosárusítástól kezdve a kézbesítésig mindent elvállaltam. Kaptam már pofont az életben, lenyeltem, csak dolgozni tudjak a mindennapi kenyérért. A szövetkezettől mentem nyugdíjba.

— A feleségem 1972-ben meghalt. Bár a gyermekeink törődtek velem, mégis iszonyúan nyomasztó volt a magány. Szerencsére összetalálkoztam Terikével, ő is egyedül élt. 16 éve vagyunk élettársak. így sokkal köny- nyebb elviselni az öregséggel járó egyre aggasztóbb gondokat.

— Tériké nénit mindany- nyian befogadtuk, nagyon megszerettük — veszi át a szót Majléth bácsi Magdi nevű leánya. — Aranyos, rendben tartja a lakást, a papát, és ez nekünk nagyon megnyugtató. De nemcsak ml szeretjük őt, Teri néni családja is becsüli édesapánkat. Hol ők jönnek el, hol az idős szülőket látják vendégül. És ez nagyon jó mindenkinek.

— Bárcsak 20 évvel lennék fiatalabb — sóhajt az öreg úr —, majd megmutatnám. Sokan jönnek, keresnek, de nem bírok munkát vállalni. Pedig jól jönne, mert a nyugdíjam még mindig nem érte el az 5000 forintot. Kíváncsi ember voltam mindig. A Szovjetunióban — mivel lágeren kívüli üzemben dolgoztam — sok mindent megfigyelhettem az ott élő népek hétköznapjaiból. Figyelem az eseményeket: szívből kívánom, hogy náluk is, nálunk is úgy normalizálódjon az élet, hogy a nép jobban boldoguljon, egymással békességben éljen.

Ary Róza Fotó: Fazekas Ferenc