Békés Megyei Népújság, 1990. július (45. évfolyam, 153-178. szám)
1990-07-14 / 164. szám
1990. július 14., szombat IRODALOM—MŰVÉSZET uí KOROSTAJ Sülé István: Szlovák kisváros Falusi utca Szlovákiában Hegyesi János: Isten áldja! Dr. P. E. orvosnőnek tisztelettel Kedves arcú szép doktornő, kit a lelkem igen kedvel: Tudásához ódát írok Tisztelettel, szeretettel. Itt született a falumban, jóval később, mint ahogy én. Lelkünk mégis találkozott, Szülőföldünk szer etet én. Szép célt tűzött maga elé, a betegek gyógyítását: S mikor ehhez tudást szerzett, nem tagadta meg fajtáját. Édesapja szántott, vetett, élvezte a paraszt sorsot: S egyetemen tanult lánya orra alá nem tört borsot. Sőt amikor tudománnyal megtelt agya, szíve, lelke: Szűkebb haza utáni vágy a várostól elterelte. És azóta itt él köztünk, s vidám, derűs kedélyével, még a gyógyszerek mellett is szembeszáll a betegséggel. Mint az élénk szélmozgásra, feltámad az alvó tenger: Szép szeméből bátorítást, életkedvet kap az ember. Nekem kedves élettársam, életét is óvja, védi: Már ezért is nagyon hálás, tisztelője vagyok néki. S ha bár ide nem hozzám jön, öreg szívem meg-meg nézi: Spulzusomat míg hallgatja, akaratlan megigézi. Hej, hogyha még ifjú volnék? Versem izzónfellobogna, s körülötte minden érzés, tűzbejönne és lángolna. De mivel már öreg vagyok, - csak azt kérem Isten áldja! S legyen sok-sok tisztelője, itt a szülő-falujába! Utassy József: Töklevél Remegtem Istent én, jaj hogy remegtem! Imádni öt már jobban nem lehet. Ha cukorka lapult meg a zsebemben: megcélozta csúzlim a felleget. Röpült felé selyem cukrom hívatlan. Fülem befogtam, amíg földet ért, és beszakadt, és megrezzent riadtan a nagy, a cintányér-nagy töklevél. Ajánló sorok egy új verseskönyvhöz Rézcsillagok A szerző hatodik kötetét kapja kézhez az olvasó. Olyan költő verseit, aki sosem vágyott nagy irodalmi életműre, nem volt fő- foglalkozása az írás, de mindvégig hitt abban, hogy versekbe foglalt gondolatai eljutnak majd abba-a célba, ahová szánta őket. A szépet szerető emberek szívébe. Önéletrajzom az arcom — vallja a szerző —, majd egyik versében így folytatja: ,Amíg szerénységem! a szegénységem/ amíg munkámban! a nyugalmam! megőrzőm magam”. Tulajdonképpen ki rejtőzködik a verssorok mögött-között, tehetné fel valaki a kérdést? A gyógyító kezű orvos, a lelki egyensúlyát kereső ember, a belső harmóniát verseiben megtaláló költő, akit örökbefogadott a múzsa?! Az orosházi Petőfi Művelődési Központ kiadásában napvilágot látott „Rézcsillagok’’, mint Bodicsi Zsuzsa korábbi írásai is, egyszerű, tiszta szerkezetű írások. Egy szép életpályával párhuzamosan gazdagodó élményanyag versekbe vállalása. A hosszú évtizedeken át papírra vetett gondolatok, élmények, tapasztalatok ömlesztett termés-halmazából válogatott kötet ciklusaiban (Rézcsillagok, Önálló sorok, Töviskoszorúval), új vonulatokkal is találkozhatunk. Természetesen e megállapítás megítélése attól is függhet olvasói körében, hogy ki melyik kötetének megjelenése óta tartja számon Bodicsi Zsuzsát mint költőt (is). Mert hiszen mindvégig azért ír nekünk, mert azt szeretné, hogy ne az iszony fogazata harapjon a világba. Mert hiszen olyan költő, aki autentikus hangvételével szenvedélyélményeit is álarc nélkül éli meg. Mert hiszen tudja, a boldogságnak ára van, receptje nincs. Életünk során a boldogságnak csak feltételei lehetnek, melynek ha megteremtésében nem is, de észrevétetésében segíthet a költő ......,ha szemünk fénye! egym ásra talál! nincs a Napnak éje! minden fényben áll” ...„szemet- szemért! fogat-fogért! szívet- szívért" (Rézcsillagok). Fentebb új vonulatokról tettem említést. Valóban,, a Rézcsillagokban nemcsak emlékidéző versekkel találkozhatunk, hanem filozófiai mélységű tanulságokat hordozókkal éppúgy, mint vallásos ihletésűek- kel. „Vajon miféle törvény! foglalta imába, hogy Ma:! a léleknek csak a Bibliában! lehet menedékjoga?!" És még valami. A költő itt határkőhöz érkezik, túllép azon a realitások követelte igényen, hogy szerzett tapasztalatait elmondhatóvá, átadhatóvá formálja. Kérdez is, lelki emóciókat gerjeszt az olvasóban. Már a kötet mottója szembeötlően megszívlelendő igazságot hordoz: „Számtalan jó példa van előttünk,/ mi mégis a rosszba temetkezünk"! Bodicsi Zsuzsa nem kerüli meg sem a hétköznapjainkat, sem a világot fenyegető veszedelmeket. „Mi ma tündéri szép! holnapra korom! szétrobbant világtérkép! egy felhőostoron.” (Töviskoszorúval.) Költőnktől érezhetően idegen a művészi útkeresés problematikája. Nem rendszerezi, hanem használja tápláló forrásait. A követhető igazságokat igyekszik figyelmünk elé állítani. Ha ő maga nem is figyel mindig a tökéletes formákra, mondandója tovább építi költészetét. Pegazusa leggyakrabban a mindenki számára érthető, (ismerős) barázdákban húzza a költészet ekéjét, de' a magvakat a költő veti, valami mindenki számára láthatatlan varázserejű tarisznyából. „Didereg a lelkem! összebújni volna jó! egymás melegében! a hideg kibírható” (Tél). Másutt: „meghalt Jézus a kereszten! szívemben hordom a keresztem” ....kit szeretek elsz állt! mint egy pillangó az égre! nem állítok fejfát! a temető csendjére” (Töviskoszorúval). Az élet igazi szépségeinek megismerésére mindig az elmúlás figyelmeztet bennünket, ha Bodicsi Zsuzsa verseit olvassuk. Mi ez, ha nem egy élet tapaszta- ' latainak öszegzése, versbeni számadás, a lélek számadása? Egy kötetnyi versről mindent megírni lehetetlen, ugyanúgy mint nem írni róla. Egyre sokasodó gondjaink és lelki válságaink közepette jó érzéssel tölthet el bennünket, hogy a költő szellemi magánkincstárából ismét egy csokor valóságot termő verssel ajándékoz meg bennünket, olvasóit. Végül is egy mű értékösszegű jellegét az adja meg, hogy nem nélkülözhető. Bodicsi Zsuzsa rézcsillagait — saját szándéka után szabadon —, ajánlom mindazoknak, akik szeretik verseit és azoknak is, akik e versek olvasása után lesznek barátai. Verasztó Antal Magyarság kutatás Harmadik alkalommal találkozhat a határon túl élő magyarság helyzetével foglalkozó szakember és az érdeklődő olvasó a Magyarságkutató Intézet évkönyvével. A fél évtizede létrehozott kutatóintézet ma lényegesen más politikai-társadalmi és geopolitikai körülmények között működik, nem változott viszont az alapításakor megfogalmazott célkitűzése: szigorúan tudományos eszközökkel keresni a választ a határainkon túl élő magyarság helyzetével kapcsolatos alapvető kérdésekre. Különösen nagy jelentősége van a higgadt szakmai analíziseknek a megváltozott sajtóviszonyok közepette, amikor publicisták tömege avanzsált hirtelen kisebbségi szakértővé, s nkább ártanak, mint használnak a magyarság ügyének. A Magyarságkutató Intézet eddig megjelent évkönyvei közül az első (1987) leginkább „kollektív névjegyként”, be- muatkozásként .értékelhető, a második (1988) szerkesztése már koncepciózusabb volt: a tanulmányok többsége a világban élő magyarság számbavételét célozta meg — a magyarság demográfiai viszonyainak, tájtörténeti tagolódásának elemzéseivel. A most megjelent évkönyv gerincét is az e tárgykörbe sorolható tanulmányok teszik ki, igaz, ezúttal hangsúlyozottan a szórványmagyarság kerül a vizsgálódások középpontjába. A magyar szórványok különböző változatait ismerhetjük meg a kötet tanulmányaiból: Fejős Zoltán a szülőföldtől távol, főként az Észak-Amerikába került multietnikus környezetben élő magyar szórványokat vizsgálja; Éger György demográfiai és településtörténeti tanulmányában a burgenlandi magyar szórványok helyzetét tárja fel; Szabados Mihály a moldvai csángók, Sebők László pedig az erdélyi Aranyosvidék magyar szórványait veszi számba. Ugyancsak demográfiai tanulmányt közöl Arday Lajos (A jugoszláviai magyarság demográfiai helyzete 1944-től napjainkig), valamint Dávid Zoltán (A mai Kovászna megye népességszámának alakulása 1910-1969). Molnár Imre tanulmányában a II. világháború után Csehországban deportált magyarok sorsáról közöl eddig ismeretlen dokumentumokat, tényeket. A kis népek és nemzetek különösen fontosnak tartják, hogy a világ számára megmutassák kulturális értékeiket. A megismertetésen kívül a megismerést és a kulturális kapcsolatok kiépítését szolgálják a külföldön működő kulturális intézetek. Romsics Ignác a Párizsi Magyar Intézet történetével és tevékenységével foglalkozik. Schneider Márta pedig a Bécsi Collegium Hungaricum eddigi működését dolgozza fel. B.Gy. Balogh Örse versei: Álmaim Valahányszor ott ültem Anyám öreg házának megkopott lépcsőjén, úgy éreztem egy csillagot őrzök az égen. Ilyenkor mindig mellém kuporodtak be nem váltott álmaim alamizsnáért esedezve. Szél hideg szél kószál kóbor kutyák csaholása melengeti körülöttünk a didergő éjszakát Moldvay Győző: Szegetlen cipó Még friss, egész vagy ereimben, szegetlen cipó az asztalon, térdeid abroncsát sajogja csípőm, s akár levél alján a málna piros lángja, előlibben hajad tűnt éveink bokrából. De őzlábon jár az idő, szökell, s félek, elmaradsz az úton, mint törött tengely, bádogkrisztus, nem mosolyogsz többé orgonalila kendőkből, hogy ereszkedő őszön rőzsetüzednél melegedjem.
