Békés Megyei Népújság, 1990. június (45. évfolyam, 127-152. szám)
1990-06-02 / 128. szám
kÖRÖSTÁJ SZÜLŐFÖLDÜNK 1990. június 2., szombat Első nagy munkája Mária Terézia pozsonyi lovasszobra volt Formaérzékét anyjától örökölte Fadnisz János Pozsonyban született 1858. szeptember 2-án. Anyjától (Ewinger Terézia) akaraterőt, robbanó- konyságot, formaérzékenységet örökölt. Szülei szegénysége miatt taníttatására nem volt lehetőség. A négy elemi iskola elvégzése után két reáliskolát végzett Pozsonyban, majd lakatosműhelybe került inasnak. Rajzolni, faragni !gen szeretett, minden szabadidejében ebben gyakorolta magát. Jóra- való iparoslegény lett belőle, értelmességével, ügyességével kivált társai közül. Felszabadulásakor díszkaputervével aranyérmet nyert, faragványai pedig általános elismerést keltettek. Ez buzdította és a faragásban akarta magát képezni. Csekély ösztöndíjjal 1875-ben a zayugróei faragó tanműhelybe került. Itt négy évet dolgozott, majd a katonáskodás három éve következett. Ez nem csüggesztette és erős akarattal talált módot, hogy magát művelje, szellemi fejlődése nem szakadt meg. Megismerkedett a neves cseh szobrásszal, Myslbekkel. Hazatérve sikeresen próbálkozott a porcelánfestéssel és a szobrászattal. Gipszből faragott Ahas- verus-fejére felfigyeltek és a kormánytól és a pozsonyi első takarékpénztártól kapott ösztöndíjjal Bécsbe utazott. 1886-ban — 28 éves korában — kezdhette meg rendszeres tanulmányait a bécsi neobarokk szobrász, Tilgner Viktor műtermében. .Később az ottani akadémián Hellmer tanár növendéke lett. Két és fél évet töltött a bécsi akadémián, s az utolsó pályázaton tehetségét és szorgalmát aranyéremmel tüntették ki. Az iskolái feladványok mellett számos portrét készített (Scompari- ni cézár, Naiszidler Károly, Ortvav Tivadamé). Nevét Budapesten 1892-ben mintázott Krisztus a keresztfán című munkája tette ismertté. Fadrusz János Első nagy megbízatása a pozsonyi Mária Terézia-lo- vasszobor — pontosabban szoborcsoport — elkészítése volt (1892—1896), melyet karrarai márványból, kétszeres életnagyságban, a millennium (1896) évfordulójára kellett elkészíteni Fadrusznak. A márványbánya késése miatt a szobor- csoport 1896. év őszére készült el. Ünnepélyes leleplezését 1897. május 16-án tartották. A sötét gránit talapzaton emelkedő / lovasszobrot a régi koronázási dombtérem állították fel, és a pozsonyi Dunapart ékessége volt. A büszke paripán ült Mária Terézia, fején Szent István király koronájával. Mellette jobb felől egy kuruc vitéz, bal felől pedig egy magyar főúr állt, a korszakot ábrázoló öltözetben. Ez a pozsonyi szobor nagy hírt szerzett Fadrusznak, és csakhamar a nagyszabású szobrok egész sorának elkészítésére kapott megrendelést. Ezután Budán, a Naphegyen, nagy kupolás, műtermes házat építtetett. Műterme hamar nevezetes központja lett a művészi életnek. Itt alapított családi tűzhelyet 1895. február 25- én. A Mátyás-templomban tartották esküvőjüket az 1872-ben született Deréky Annával, aki szobrász-, festő- és iparművész volt. Házassága után egymás után alkotta műveit Fadrusz. 1901. szeptember 30-án leplezték le Kisbéren Wenck- heim Béla kisméretű lovasszobrát. 1902-ben készítette a zilahi Wesselényi-szobrot. A mű sziklatalapzatán egyszerű magyar ruhában áll Wesselényi Miklós daliás alakja. Jóságos tekintete szeretettel, bátorítóan pihen az előtte álló öreg jobbágyon, kezét gyengéden teszi a meggömyedt vállára. Mintha mondaná: legyen vége búsulásodnak, megszabadítalak a te szolgaságodból. Másik zilahi munkája a Négy vezér emlékköve (Tuhutum- emlék) volt, az egykori Szik- szay-parkban. Munkáinak elkészülte után Zilah város díszpolgárává választotta Fadruszt. (Az első világháború után a Négv vezér emlékkövét megsemmisítették.) A kolozsvári, kétszeres életnagyságú Mátyás király- szobráért — melyről lapunk 1990. március 24-i számában írtunk — vaskoronarenddel tüntette ki a király, díszpolgársággal a város és díszdoktori címmel a kolozsvári egyetem. 1903 nyarán készült el Szeged város részére Tisza Laios-szobrával. A szobor 1904. évi leleplezését már nem érte meg. mert 1903. október 26-án — 45 éves korában — meghalt. Az egész ország gyászolta. Koporsóját a gyásznéptől feketéllő budapesti utcákon kísérték a Kerepesi úti temetőbe, ahol nagy dísszel és pompával temették el. A korán elhunyt nagy szobrászról Pozsony szülővárosa egyik utcáját Fadrusz János utcának nevezte el. A Mária Terézia-szobor szomszédságában mellszobrot állítottak emlékére. 1921-ben a Mária Terézia-szobrot és Fadrusz szobrát is -r- a cseh légió katonái — megsemmisítették, majd a róla elnevezett utcát is átkeresztelték. Gőg Imre „Az az igazi kincs, amikor valakinek semmije sincs!” Szomorúfűz árnyékában — szomorú emberek Valamikor réges-régen alig volt termőföldje az én szülőfalumnak. Végtelen mocsár fogta körül, s a szomorúfűz árnyékában még szomorúbb emberek éltek. A mocsár le- csapolásával, a nádasok, fűzesek kiirtásával nyert termőföld hasznát a földbirtokosok, parasztnábobok vágták zsebre, s a szegény embereknek továbbra is „csak” a sivár jövő, a látástól va- kulásig való, testet, lelket ölő munka jutott osztályrészül. Sárszigetnek hívták szülőfalumnak azt a részét, ahol mi a múltban és jelenben lakunk. Nevéhez híven, nyakig érő volt a sár. Se villany, se víz és járda, nyomor volt ez, elátkozott nyomor. Nagy költőnk, Petőfi Sándor egyik versének sorait idézhették volna Sársziget „szegínyei”: „Mit ettél föld, hogy egyre szomjazol? Hogy annyi könnyet, s annyi vért iszol?” Édesapám a Wenckheim gróf akasztó-pusztai birtokán dolgozott, részesaratóként — két évtizeden át —, s alig keresett valamit! Kenyér a következőképpen került az asztalra: vett édesanyám a kevés keresetből egy hétre 16 kiló búzát a Bergel-féle malomban és ott meg is őröltette. Lett belőle liszt, melyből „kenyír” sült, lett belőle tiszta liszt, melyből leveles tészta (lebbencs- leveshez) készült. Járt még fél liter gríz és végül korpa a kecskénknek [szegíny ember tehene evőt], s a malacnak [ha volt] volt elég egy hétre. Jutott még a kevés keresetből negyed kiló kockacukorra és 4-5 deka zsírra. De sokszor hallottam édesanyámtól, hogy az az igazi kincs, amikor valakinek semmije sincs! Ma egészen más az élet, van már Sárszigetben járda, víz, bolt, kövesút, villany, két italbolt, minden háznál tévé, rádió, hűtőszekrény és -láda, kerékpár, minden második háznál autó és motor- kerékpár. Jobban élnek az emberek, mutatja ezt például az a bizonyosság is, hogy a sárszigeti falurészen — 280 házból áll e rész — 148 új ház épült 1960-tól 1990-ig, 57 házat „átrenováltak”, és csak 75 ház maradt régi mivoltában. Jobban élnek az emberek, nincs már különbség sárszigeti és falubeli közt. Egyre inkább igényesebbek az emberek — a falú népe! Petőfi Sándornak, nagy költőnknek jósalaja bevált: „Jön rátok is még boldogabb idő”. Sokszor hallunk ma is elégedetlen kifakadásokat: — Milyen más volt a múlt, ezt is, azt is jobban lehetett venni vagy eladni. Aki ilyet ejt ki a száján, gondoljon a múltra — ha ugyan ismeri! A|z idősebbek ne restelljék elmondani a „fiataloknak” régi élményeiket, tapasztalataikat, a hagyományokat, mert az emlékek ott szuny- nyadnak az idősebb generáció emlékezetében, s ha hallgatunk reájuk, gazdagodunk általuk! Borbíró Lajos Törleszt az utókor... Új keresztet kép Hollós/ Kornélia? Dombegyház hajdani úrnője A nemzet első csalogánya „Jó magyar szokáshoz híven” — megkésve és nem kevés lelkiismeret-furdalással — emlékezett meg az utókor ez év februárjában Hollósy Kornéliáról, az opera egykori ünnepelt csillagáról, a nemzet. (Blaha Lujza előtt) első csalogányáról. Dombegyház rótta le kegyeletét, igyekezett „törleszteni”, amikor a nagyközség könyvtárának falán emlékláblát lepleztek le a hajdan híres (mára szinte ismeretlen) énekesnő halálának századik évfordulóján. 1864-től 1890-ben bekövetkezett haláláig Hollósy Kornélia ugyanis Lonovics József hitveseként az itteni birtokon élt. A Csanádi főispán felesége, hogy teljesen férjének és fiának szentelje életét, erre az elmaradott vidékre költözött, ahol akkoriban még vasútállomás sem volt. Nem olyan gazdag ez a mi tájunk kulturális hagyományokban és örökségben, hogy azzal a kevéssel, ami volt, aminek nyomai még talán fellelhetők, méltatlanul bánhatnánk... A Szülőföld hasábjain már találkozhatott az olvasó dr. Bisztray Tamásné (Hollósy Kornélia dédunokája) írásával, amelyben azzal foglalkozott, hogy a Lonovics-csa- lád kunhalmi kriptáját 1945 —47 között többször feldúlták, fosztogatták, barbár módon meggyalázták, majd 1957 —60 között végleg lerombolták ... Hová lettek a halottak? Elképzelhető, hogy földi maradványaik a domb melletti dögtemetőbe kerültek? Szintén elpusztult a közeli nagy tanya a régi kúriával, ahol Hollósy Kornélia lakott családjával. Dr. Bisztray Tamásné most újabb levéllel fordult szerkesztőségünkhöz. „Szeretnénk újból törleszteni, de nem sok sikerrel jártunk... Május 4-én délelőtt érkeztünk Dombegyházra, hogy a kriptakertben állt kőkeresztet a földből kiemeljük. A volt Nyéky-kastélyban fogadott az állami gazdaság igazgatója és a dombegyházi tanácselnök. Nagynéném, Nyéky Ilona volt birtoka és kastélya jelenleg az állami gazdaság kezelésében van. Az épület frontja tatarozva, de a hátsó, nem látható rész teljesen elhanyagolt állapotban várja a szebb időket. Az igazgató bevallása szerint ennek a javítására mégnem volt keret. Elgondolkodtató, hogy egy jól menő gazdaságnak erre ne lenne pénze. Sajnos, a keresztet nem ' tudtuk kiemelni, mivel egyrészt ez a földterület már művelés alá került, és nem lehet tönkre tenni a bevetett termést, másrészt az ottaniak úgy vélték, hogy az eke már kiszántotta, és így ezt is szétzúzták. Az utóbbit nem tudom elfogadni. Az évek folyamán a nehéz kőkereszt csak süllyedt a földben, és mert ott mélyszántás nem történt, így véleményem szerint a kereszt a helyszínen maradt. Próbálkozásunk tehát nem sikerült. A tanácselnök javasolta, hogy halottaink — és itt kiemelve Hollósy Kornélia földi maradványait — emlékére egy új keresztet állíttat fel a Kisdombegyház és Dombegyház nagyközség közötti országút mentén. Az ünnepélyes felavatás a nyár közepén történne meg. Ezt a kedvező ajánlatot gyermekeimmel együtt hálás köszönettel elfogadtuk. Bár megítélésem szerint a Petőfi Tsz-nek kellene a költséget — jóvátételként — vállalni, mivel a kripta (épült 1840 körül) területe az ő művelésük alatt állt, ők szántották fel a sírkertet és rombolták le a családi sírboltot, anyagából ládagyárat építettek. Az igazságot kutatva — vajon mikor fogom megtudni, hogy milyen rendelet alapján és kinek a jóváhagyásával történt ez a barbár sírrombolás és a teljes lebontás??? Apósom, Bisztray Gyula tanyáján (hozzá tartozott 200 hold) is megtekintettük, ö nagy szaktudással gazdálkodott, és 1944 őszén egy virágzó, szépen gondozott tanyát hagyott hátra, amit 1945-ben kisajátítottak. A hajdani kultúrkertből, gyümölcsösből és veteményesből nem látható más, mint ember nagyságú gaz, romhalmaz és teljes gazdátlanság. A lakóházat, amely a '20-as években épült téglából, megcsonkították, istállónak használták. A mellette levő, új kocsiszínt teljesen lerombolták. helyette egy düledező, lyukas tetejű szín áll. Ki a megmondhatója annak, hogy mikor és miből lehet ezeket jóvátenni? És még mindig fennáll a nagy kérdés, a szomorú valóság kiderítése: hol fekszenek őseink, drága halottaink?” Irta és kérdezi: Hollósy Kornélia dédunokája, dr. Bisztray Tamásné Csáky Kornélia Ilyen volt a Lonovics-kripta ...
