Békés Megyei Népújság, 1990. június (45. évfolyam, 127-152. szám)
1990-06-25 / 147. szám
1990. június 25., hétfő o u\mm* Fiúk, lányok flörtje a divattal Szakszervezeti látkép — tájkép — látlelet Ha valaki mit sem sejtve tért be szombaton este'Békéscsabán, a Körös Szálló nagytermébe, azt gondolhatta, hogy egy profi divatbemutató szerencsés részese. A valóságban viszont egy manökenképző tanfolyam vizsgabemutatóját élvezhette. Amit a Pantacoop Szolgáltató Kisszövetkezet, a megyei művelődési központ, a 17 lány, és ß fiú két hónapos felkészülés után bebizonyította, hogyan lehet sikeres produkciókat bemutatni. A csaknem kétórás műsor nemhogy percekre, másodpercekre sem „ült le”. A lányok, és a ruhák szépek, elegánsak voltak. A fiúk talán ici-picit merevebben mozogtak a kelleténél, de hát ezt születési adottságuk számlájára írhattuk. Az ifjú manökenek százhúsz ruhát mutattak be (mind a Pantacoop kollekciójából). — Fegyelmezett csapatmunka lehet a színfalak mögött — szólal meg hátam mögött egy középkorú szőke hölgy ... Ezt erősíti meg Szeverényi Tibor, a Pantacoop elnöke: — Varrónőink nagy gyakorlattal rendelkeznek, annak ellenére, hogy mindössze másfél éve alakultunk, s ez alatt a rövid idő alatt a divat fővárosából, Párizsból, modelljeinkért egy aranyérmet hozhattunk haza ... Az egyik kislány mamája és nagymamája mellettem izgul: — Tudja, mennyi munkájuk fekszik ebben a bemutatóban? A gyerekek imádták Novak Évát, aki ezt .ki tudta hozni belőlük. Ehhez az eredményhez azonban az ő megszállottsága és lelkiismeretessége kellett! — Ügyes a kozmetikus is — jegyzem meg. — Tévedés — cáfol a mama — úgy fogalmazok, hogy remek kozmetikus tanította A pénzügyi kormányzat mától emeli a kincstárjegyek kamatát — tájékoztatták a Pénzügyminisztériumban a Magyar Távirati Iroda munkatársát. A kamatemelésre azért van szükség, hogy a költségvetés finanszírozásához elegendő forrás álljon rendelkezésre. Az Országgyűlés által jóváhagyott keretek között a pénzügyi kormányzat továbbra is biztosítani kiki őket, Fekete Adrien személyében ... S pereg a műsor. Éppen hófehér menyasszonyi ruhában pompáznak a „gyerekek” (a legidősebb manöken 23 éves). Tőlem pár méterre Priskin Lászlóné, a művelődési központ munkatársa izgul. Nincs miért! Ami a szervezést illeti, jó munkát végzett. Jönnek estélyiben, köny- nyed, kedves kis strandruhákban, nadrágszoknyában és kosztümben, alkalmi és szabadidőruhákban. A legrosszabb indulattal sem találhatott kifogást a néző egyetlen bemutatott modellben sem. A színfalak mögött már civilben Boskó Regina. — Az Isten is manökennek teremtett! — szólítom meg. — Pechemre orosz-történelem szakos tanár vagyok, így aztán munkanélküli. Középfokon angolból nemrég vánja a kamatozó kincstárjegyek értékesítéséből származó forrásokat az államháztartás számára. Az értékpapírpiacon elsősorban az egy évnél rövi- debb lejáratú értékpapírok iránt számottevő a kereslet. Ezért a kincstárjegyek versenyképességének fenntartása érdekében differenciáltan emelkednek a kincstárjegyek kamatai. A 3 hónapos lejáratú kincstárjegyek vizsgáztam. Volt időm, hogy ezt a tanfolyamot is elvégezzem. Szerettem volna — többek között — egy kis önbizalmat is szerezni... Azt kell, hogy mondjam: minden nőnek el kellene végezni egy ilyen kurzust. — Hogyan tovább? A divatszakmában próbálkozol? — Nem, nem — mosolyog az újdonsült manöken. — Felvettek külkerszakra. Biztos vagyok abban, hogy üzleti tárgyalásaim során remekül hasznosíthatom az itt tanultakat... Kunos Zsolt, az orosházi kazángyártóknál fémforgácsoló. — A hirdetésre jelentkeztem. 18 éves vagyok, miért ne próbáljak egy teljesen más jellegű elfoglaltságot, mint a fémforgácsolás? És, ha minden jól megy, főállásban szeretnék a divatszakmában elhelyezkedni. eddigi 23 százalékos kamata 23 százalékra emelkedik. A 6 hónapos lejáratú kincstárjegy esetében a kamat 23-ről 25-re, míg a 9 hónapos lejáratú értékpapírnál 24-ről 28 százalékra emelkedik. Mivel ezek bruttó kamatok, így az értékpapírok vásárlója a kamatok kifezetése- kor a 20 százalékos forrásadóval csökkentett összeget kapja kézhez. A kamatemelés eredményeként az 1 évnél rövidebb lekötési idejű értékpapírok között hétfőtől a kincstárjegyek hozama lesz a legnagyobb. (Folytatás az 1. oldalról) Vákuum vagy folyamatosság? — Két útja van. Az egyik a régi romjain teljesen újat létrehozni. Ez azonban, mint minden erőszakos dolog nagy kárral jár. A szakszervezet esetében egy olyan vákuummal, amelyben a 3,2 millió szervezett dolgozó hoppon maradna, azaz hirtelen és sokáig képviselet nélkül, mert egy egészen új keretet kiépíteni, azt érdemlegesen működésbe hozni nem lehet máról holnapra. És főleg nem a mai gazdasági viszonyok közepette. A másik mód a folyamatos átalakulás, a szerves fejlődés. Az, hogy lent, középen és fent a dolgozók érdekével összhangban alakuljon ki a képviselet. Ma még ennek nem lehe't kellően eleget tenni, mert egy csomó kérdésben, mint például a vállalati átalakulás, bele sem vonják a szakszervezetet. Ezt nem szabad hagyni, s minden a tagságot érintő ügyben ki kell kényszeríteni a beleszólást. Ehhez viszont megfelelő személyekre van szükség. Magyarul, aki nem felel meg a feladatnak, az menjen, * és jöjjön helyette olyan, aki a tagság bizalmát bírja és állja a szinte mindennapos harcot. Nem pak- tál le, nem néz egyéni előnyöket, sőt, ha kell reszkíroz is a saját személyét illetően. Szükségből erényt — Tehát ebben a megújulási folyamatban lehetőséget kapnak az olyan, arra alkalmas emberek, akiknek eddig semmilyen megbízatásuk nem volt, de képességüknél fogva lehetett volna? — Igen, így gondolom, mert ugyan az elmúlt választások során igen sok új szb-titkárt választottak, de nem biztos, hogy mind talpon marad e nehéz időkben. Viszont azt is hozzáteszem, hogy igazán megfelelni a feladatnak úgy ilehet, ha a legégetőbb kérdések, konfliktusok rendezésére keretek, formák alakulnak ki, addig is míg új szakszervezeti törvény, vagy hasonló nem jön létre. — Tehát a gyakorlatban kellene a segítség, a vállalati, üzemi stb. szakszervezeteknek az ágazatok megyei szervezeteitől. S természetesen az új megyei képviselettől, mely akaratlanul is súlyos örökséget cipel a vállán. Az SZMT-t ugyanis ki- mondva-kimondatlanul, de joggal sok kritika érte a látszattevékenység, de különösen a felduzzasztott létszám miatt. Most Önöknél mi a helyzet? — Az 1989. november 30- án megszűnt SZMT 35 fős létszámmal működött, s ebből politikai-mozgalmi jellegű 15 munkakör volt. Mi most összesen 15-en vagyunk, s ebből egy a jogász, egy személy a társadalom- biztosítással foglalkozik, s egy a vezető. A többi a technikai személyzet, takarítók, gondnok, telefonközpontos. De még így is, vitatott a külön megyei képviselet léte, akárcsak az ágazati szakszervezeteké megyei szinten. Az alapszervezetek többsége mindkettőt igényli, hisz’ közel vagyunk hozzájuk, ismerjük közvetlenül őket, problémáikat, hamar tudunk segítséget nyújtani. Ám „fönt”, azaz Pesten sokaknak más a véleménye, aminek a hátterét nagy részt anyagi okok motiválják. Nevezetesen az ágazati központoknak befizetett 20- 35 százalékos bruttó tagdíj megoszlása, felhasználása, bár ebből a megyei képviseletekre 2-3 százalék kellene csupán. „Leszoktatás” után — De hát a tagság a gazda, ők adják a pénzt, s ha ők igényt tartanak megyei koordinációs és szolgáltató jellegű képviseletre, akkor az meg is kell hogy legyen- Vagy ekkora önállóság még- sincs? — Elvileg feltétlenül van. Viszont a gyakorlat más és ez is érthető: 40 évi „lészoktatás” után egyszerre nem tud senki sem kibújni a bőréből. Egyébként pont az alapszervezeteknél, ahol az élet zajlik, a legkényesebb, iégkritikusabb a helyzet. A tisztségviselők szintjén — a gazdasági, s egyéb körülmények miatt — bizonytalanság. önbizalomhiány, meg- bántottság, sőt alkalmatlanság is mutatkozik. Létezik munkáltatói-munkavállalói érdekösszefonódás is. A váltás nem sétagalopp, különösen, hogy a politikai átalakulás és az átmenet a piac- gazdaságba egyszerre történik. S így nem csoda, hanem realitás, hogy a „már nem” és a „még nem” a jellemző az egész folyamatra, s ennek sok a küszködő, szenvedő alanya. Kulcsfigura az szli-titkár — Hány szakszervezeti tag van a megyében? Több mint 100 ezer? — A kilépések előtt 128 ezer volt, most mintegy 110 ezres a tagság. Hangulatuk széles skálán mozog, attóll függően, ki, hogyan éli meg az ország válságát. Van, aki bizalmatlan, vagy közömbös, más meg elkeseredett, kiábrándult, esetleg várakozó. De hogy mégis itt maradtak, tagok maradtak, az mutat valamit. Kapaszkodnak valamibe, keresik a biztonságot a szakszervezetben, ami mégis összetart és érdek- képviseleti reményt jelent. Ezt a reményt azonban be is kell váltani. Nagyon rövid idő alatt be kell bizonyítani a SZOT-ból átalakult szövetségnek a maga életképességét, mert ha nem, akkor becsukhatja a kaput. Csodát viszont senki sem várhat, akarni, tenni kell és dönteni megfelelőképpen, helyileg is, és hasonló cselekvést várni el, követelni ki a szövetségtől. Tisztában kell lennie a tagságnak azzal, hogy tényleg ő a gazda, ő maga, azaz a tagság a szakszervezet, s épp ezért ne hagyja, hogy érdekei ellenében döntsenek a megbízottjai. — Mindehhez a kulcs az szb-titkárok kezében van, akiken sok minden múlik, főleg helyileg? — Igen, de ők is emberek és nem földön járó angyalok, Ám még ezt tudva sem kevés a kívánalom velük szemben, jelesül az, hogy legyenek felkészültek, sokoldalúak, az ügy iránt odaadok, ugyanakkor kompromisszumkészek, die nem elvtelenül. Akit viszont ilyennek találnak a tagok, s megtisztelik a bizalmukkal, azt ne hagyják cserben, hanem segítsék, támogassák, mert akkor lesz a munkához erő és kitartás benne, akár új, akár régi ember a mozgalomban. Vass Márta B. V. Fotó: Gál Edit Emelkedik a kincstárjegyek kamata Emberségből példát Érettségi találkozó — Az ember azt hinné, micsoda nagy idő ötven év, aztán itt van ni... Mint egy pillanat, úgy telt el az érettségi óta öt évtized — sóhajt Schey Gizella, a kedves hölgy (sehogyan sem kívánkozik toliamra az idős jelző, olyan fesztelenek, derűsek, fiatalosak, jókedvűek ők tizennégyen, ^akik koszorúban körülöttem ülnek Békéscsabán, pénteken koraeste, a Márvány'Cukrászdában). Kérdeznem sem kell, árad belőlük a szó: — A világ legrendesebb osztályfőnöke volt a miénk, dr. Péteriné. Emlékszem, egyik délután találkoztunk az utcán. Egy fiúval voltam, de igazán nem volt az udvarlöm. Anna néni felszólított másnap egy latinragozásra. Nem ment valami fényesen. Üvöltött, hogy inkább a latint tanuljam a sétafikálás helyett... — És arra emlékeztek, lányok — folytatja —, hogy irigykedtünk Balázs Zsuzsára? Meg Banner Lenkére? Egyikükkel dr. Kerekes György tanárunk, másikukkal Koppányi Gyula hitoktatónk „kivételezett”. Legalábbis akkor mi azt hittük. Hát hogyne! Fiatalok voltunk, mindegyikünk a nagy ő-re várt. Az ő diák—tanár szerelmükből házasság lett. Zsuzsát elvette művészettörténetet tanító festőművész tanárunk, Lenkét a hitoktatónk ... És a „lányok” bólogatnak, miközben kiki kávéját, üdítőjét issza, vagy éppen a fagylaltkelyhet kóstolgatja. — fagylaltkehellyel — Harminchatan érettségiztünk. Huszon- ketten tudunk egymásról. Szétszóródtunk az országban; Debrecenbe, Pestre, Pécsre,Szegedre — csatlakozik beszélgetésünkhöz dr. Péter Gyuláné Paulay Lenke. — Többségünkből pedagógus lett. Van köztünk művészettörténész egyetemi tanár, orvos, atomtudós ... — Drága igazgatónk, dr. Banner Benedek tanította a történelmet. Nem könyvből! Az életből. Sokszor megjegyeztük 1938—39-ben, hogy micsoda „snassz korban” élünk. Semmi sem történik, ami történelemkönyvbe kívánkozna. Na, nem kellett sokat vámunk. Végigéltünk egy szörnyű korszakot — szól ismét Schey Gizella. — Osztálytársaink közül sokan maradtak Auschwitzban. . . Az ilyenkor szokásos módon előkerülnek az emlékkönyvek, a fényképek gyerekekről, unokákról. S itt van a találkozó szervezője, Banner igazgató úr leánya, Banner Csöpi, ahogyan őt osztálytársai szólítják. — A csabai Lorántffy Zsuzsanna Leánylíceum bensőséges, családias iskola volt — mondja. — Nem lehettünk többen kétszáznál. Mindenki mindenkit ismert — természetesen. Kedvenc osztályfőnökünk, Jachi Anna dr., aki a latin mellett magyar nyelvre és irodalomra is tanított, olyan felkészülten jött az óráiig, hogy az fogalom. Pedig három gyermekes édesanya volt. Személyes kisugárzásával valami olyan pluszt adott emberségből, tisztességből, magyarságból, ami mindennél -többet ér, hiszen tanulni a könyvekből is lehet, Ő valamennyiünk példaképe volt. Ugyanúgy szerettük németta- námjnkat, Gaszner Lászlónét is, aki jelenleg its tanít. Miskolcon él. És itt lesz a találkozón. legnagyobb örömünkre, ő az egyet- jien tanáraink közül, aki él még... I Az természetes, hogy mindnyájan nagyon szerettük egymást. Nem emlékszem, hogy harag, veszekedés zavarta volna összetartozásunkat. örülünk most is egymásnak. Annak, hogy tizenheten jelezték jövetelüket. Latczó Ibolya például egy finnországi útjáról érkezik, Csongor Éva atomtudós, aki egyébként Debrecenben él!, Amerikából! jön egyenesen a találkozóra. A tizennégy hölgy lassanként megfeledkezik környezetéről. Emlékeznek, múltba feledkeznek, fényképekbe mélyednek. Csendben felállók, hogy ne zavarjam a meghitt társaságot... Béla Vall Szombaton délelőtt, együtt a hajdani iskolában, amely most a vízügyi szakközépiskola épülete Fotó: Gál Edit
