Békés Megyei Népújság, 1990. június (45. évfolyam, 127-152. szám)
1990-06-21 / 144. szám
1990. június Zl., csütörtök o És mi lesz a magánorvosokkal ? Eddig négy magánpatika nyílt — Milyen szörnyeteg a bürokrácia? — llmitöi még messze vagyunk Egy iromány margájára 0 tantusz üres helyre esett — A magyar egészségügy leginkább egy puskaporos hordóhoz hasonlítható, melynek minden pillanatban várhatjuk a robbanását — jegyezte meg az egyik résztvevő azon a tájékoztatón, melyet a megyei tanács egészségügyi osztálya és a megyei Társadalombiztosítási Igazgatóság szervezett kedden délután Békéscsabán, a megyei tanács nagytermében orvosoknak,gyógyszerészeknek, egészségügyi dolgozódnak. A meghívón a következő témakör szerepelt: Egészségügyi és paramedici- nális magántevékenység. Ám ennél jóval többről esett szó ezen a rendhagyó tájékoztatón, mely inkább fórum jelleget öltött. Dr. Matejka Zsuzsa, az Országos Társadalombiztosítási Főigazgatóság főosztályvezető-helyettese bevezetőjében arról szólt, hogyan lehet ma Magyarországon magángyógyszertárat nyitni? Először is — mint minden vállalkozáshoz —, pénzre van szükség. Ám tévhit, hogy egy patika megnyitásához több millió forint kell. Elég pár százezer, s ennek birtokában már elindulhat a vállalkozó kedvű gyógyszerész, hogy megszerezze a különböző engedélyeket. Igaz, ez sem könnyű, hisz' a bürokrácia olyan szörnyeteg, melynek ugyan egyik fejét levágják, de nő helyette kettő. Azért vannak már úttörők: eddig négy magángyógyszertár nyílt az országban, egyelőre még egyedi miniszteri engedéllyel. Mivel a május 1-jétől életbe lépett új rendelet már zöld utat ened az effajta kezdeményezéseknek, várható, hogy az elkövetkezendő hónapokban gombamód szaporodnak majd a magánpatikák. Hogy ez javít-e a betegek helyzetén? Nos, a piaci törvények talán betörnek az egészségügy, sőt a társadalombiztosítás területére is. Ám messze vagyunk még attól, hogy orvos, gyógyszerész, ápolónő versengjen kegyeinkért. A hozzászólások azt bizonyították, hogy meglehetősen nagy káosz uralkodik ma az egészségügyben és a társadalombiztosításban. Furcsa például, hogy orvosi magántevékenységhez jelenleg nem ad támogatást a társadalombiztosítás. Ilyen körülmények. között pedig nem igazán éri meg magánrendelőt, netán magánklinikát nyitni, hisz áraikat nagyon kevés beteg tudná megfizetni. Óriási ellentmondás ez akkor, amikor még érvényben van az orvosi ellátás ingyenességét kimondó, 1972-es törvény. Régóta sürgetik már aiz egészségügyben dolgozók, hogy végre határozzák meg: minek mi az ára? Az intézmények ugyanis jelenleg nem érdekeltek abban, hogy a lehető legrövidebb idő alatt meggyógyítsák a beteget. A felmerülő kérdésekre az új egészségügyi kormányzatnak kell majd választ adnia. Megfelelő törvényekkel kell megteremteni hazánkban is egy korszerű, magas színvonalú egészségügyi hálózatot és a hozzá kapcsolódó biztosítási rendszert, melynek fő célja az lesz. hogy javítson az állampolgárok közérzetén. ; G. K. Fogamzásgátló — nyugdíjasoknak — Gondoljunk a „gyaloggyógyszerészekre’», akiknek állandóan keresgélniük kell a rendeletekben, s negyedévenként átkódolni az árakat — hívta fel ja figyelmet az áldatlan gyógyszertári állapotokra az egyik szakember. — Valóban másfajta gyógyszer-finanszírozási rendszerre volna szükség i— válaszolta dr. Matejka1 Zsuzsa. — A mostani százalékos rendszer, amikor a beteg bizonyos százalékát fizeti a gyógyszer árának, a többit pedig a társadalombiztosítás fedezi, nehézkes. Több nyugati országban alkalmazzák az értékhatáros rendszert, amely azt jelenti, hogy minden gyógyszerért — legyen az 10 forint vagy 30 000 forint >— egységárat kell fizetni. Ez az összeg az árváltozásokkal lépést keli, hogy tartson. Létezik kor-intervallumos rendszer, melyet Lengyelországban próbáltak ki. Ilivel a nyugdíjasok térítésmentesen kapták a gyógyszereket, még a fogamzásgátlót is /a nevükre írták fel... Egy biztos: az Drvosság pem így, sem úgy nem lesz olcsóbb, hiszen a gyógyszergyárak folyamatosan emelik az árakat. Propánbutángáz-fogyasztók figyelmébe! Felhívjuk tisztelt gázfogyasztóink figyelmét, hogy az 1990. július 1-jén hatályba lépő 6/1990. KÖHÉM sz. rendelet egyértelműen tiltja közúti gépjárművek propán-bután gázzal történő meghajtását. Felkérjük az illetékes hatóságokat, hogy a rendelet előírásainak szigorú intézkedésekkel szerezzenek érvényt, a helyszínen vonják be a forgalmi jelzéseit azoknak a gépkocsiknak, amelyekben ellenőrzés során palackos gázról vagy gáztartályról működő (működtethető) üzemanyagellátó-berendezést találnak. Használják a palackos gázt rendeltetésszerűen, tűzhely és vízmelegítő üzemeltetésére. DÉL-ALFÖLDI GÁZSZOLGÁLTATÓ VÁLLALAT DEGAZ vallásgyakorlásáról A büntetésvégrehajtási intézetekben ezentúl minden fogva tartott számára lehetővé keli tenni, hogy istentiszteleten vehessen részt, illetve lelkészi gondozásban részesülhessen. Az igazságügy-miniszter rendelete értelmében a fogva tartott jogosult a vallás gyakorlásához szükséges könyveit, valamint a biztonságot nem veszélyeztető kegytárgyait magánál tartani. Ezek a jogosultságok azonban nem sérthetik a büntetésvégrehajtási intézetek rendjét, Illetve az előzetesen letartóztatott esetében a bíróság és az ügyész rendelkezéseit. Ha a fogva tartottnak kiskorú gyermeke van, lehetővé kell tenni, hogy gyermeke vallásos neveléséről döntsön, és azt írásban vagy szóban gyermeke törvényes képviselőjével közölhesse. Az istentiszteletről a fogva tartottakat megfelelő időben tájékoztatni kell. Az önként jelentkezők részvétele az istentiszteleten csak akkor korlátozható, ha a fogva tartott részvétele a biztonságot, illetve a büntetésvégrehajtási intézet rendjét veszélyezteti. A rendelet értelmében a fogva tartott vallási hovatartozását csak kérelmére és jogainak gyakorlása érdekében szabad nyilvántartásba venni, arról külső szervnek tájékoztatást adni nem lehet. A fogva tartott szabad idejében a lelkésszel korláto- .zás és ellenőrzés nélkül tarthat kapcsolatot, s azt bármelyik fél kezdeményezheti. A büntetésvégrehajtási intézet köteles elősegíteni az egyház szociális, gondozói tevékenységét, valamint azt a munkát, amellyel a fogva tartottakat a szabadulásra készítik fel. Közel 100 napig tart a lucernaszezon a Békéscsabai Állami Gazdaság szárítóüzemében. Átlagosan naponta 120 tonnát dolgoznak fel, peletet készítve az értékes takarmánynövényből, főként exportra. Képünkön a területről beszállított, szecskázott növényt a szárítóba hordják fel. Az üzem szinte teljesen automatizált, de ezt a műveletet még kézi erővel végzik Fotó: Veress Erzsi Volánmentes helyi járat Biharugrán Formás Nysa mikrobusz fékezett a minap a biharug- rai tanácsháza előtti buszmegállóban. Már-már elkönyvelhettük, hogy tilosba tévedt, amikor az oldalán levő felirat megingatta hitünket: „Községi Tanács — Autóbusz — Biharugra”. Ha autóbusz, akkor nyilvánvalóan okkal-joggal kanyarodott a védett-buszmegállóba. Tornyi Sándor, a busz vezetője pillanatok alatt 'fényt derített a rejtélyre. — Nem olyan régen a megyei tanács öt településnek egy-egy mikrobuszt vásárolt — mondta. — Ezek egyike Biharugrána került, a tanács kapta meg üzemeltetésre. Reggel és este a Volán autóbuszai megoldják ugyan Biharugra és környéke személyszállítási igényeit, de napközben már nem indítanak járatokat. Ezért a tanács úgy döntött, hogy a mikrobuszt menetrendszerűen közlekedteti helyben, valamint Zsadány, Körös- nagyharsány és Körösszakái között. — Mennyi díjat kérnek az utasoktól? — Rendes busztarifával dolgozunk. A diák- és nyugdíjasigazolványok e járatra nem érvényesek, de a 70 éven felülieket mi is ingyenesen szállítjuk. Jelenleg reggel 7-kor és fél 12-kor indulunk Biharugráról a két és fél órás körútra. Somogyi Istvánnét, a tanács gazdálkodási előadóját arról kérdeztük, hogy kifizetődő-e a minibusz fenntartása? — Pénzügyileg nem, ösz- szességében viszont megéri a busz üzemeltetése, mert a lakosság érdekeit szolgálja — válaszolta-. — A bevétel sajnos elmarad a kiadásoktól. Az emberek viszont megszokták, megszerették, azaz számítanak a mikno- buszra, amely évente 40 ezer kilométert is. megtesz. Igaz, arra már gondolni sem merünk, hogy miből veszünk másikat, ha ez a busz egyszer megérik a cserére. K. A. J. Rendelet a fogva tartottak Sokszor kellett már nekünk, magyarországi románoknak elcsodálkoznunk azon, hogy a hazai követelmény és annak formálói, a tömegkommunikáció képviselői, mennyire nem ismerik gondjainkat, bajainkat: azon, hogy a többségi nemzet mennyire elfogultan ítéli meg nemzetiségi létünkből fakadó sajátos igényeinknek a megfogalmazását is: azon, hogy deklarálni (is) merjük, miszerint mi itt, ősi magyar földön még vagyunk, még létezünk egyné- hányan stb. Sorjázhatnám még sérelmeinket, de nem teszem, mert nekünk — úgy általában — még panaszkodnunk sem illik ebben a bőkebelű magyar honban, „ahol a románokat tejben- vajban fürösztik”. S hogy most mégis margózni, tehát reflektálni merészkedem egy publicisztikailag meghatározhatatlan irományra, (lásdj „Malomkövek között”, Képújság, 1990. június 16.), annak oka van: felháborodtam én is, és még sokan mások (is) az én nációmból. Amit Dányi úr művelt velünk — országos választmányi ülésünk kapcsán — az már több mint sok. Idézem az urat, először: „Elég későn esik le a tantusz, itt kérem, csak románul beszélnek.” Nos, hát ez az: egy tantusz leesik egy üres helyre (fejbe) és kong a felháborodástól, mert hogy a magyarországi románság egyik legmagasabb választott testületének ülésén, kérem ... csak románul beszélnek ... Hogy miből gondolom (vagy tudhatom), hogy az ominózus tantusz kongó helyre eshetett le (be), a szerencsétlenje? A válasz egyszerű: ha egy tantusz értelmes helyre esik, ennek következménye — úgy általában — az értelem megvilágosodása, majd az ész megteszi a dolgát, és mondjuk, megsúgja: „Ha hallgatsz, bölcs maradhatsz”. Amire az illető nem hallgatott, hanem, idézem, másodszor : „Rémülten odafordulok a mellettem ülő választmányi taghoz: miből gondolják önök, hogy minden magyar- országi újságíró tud románul?” Kolléga úr, mi nem gondoljuk, hanem tudjuk, hogy Magyarországon nagyon kevés újságíró tud románul. Sőt mi több: azt is tudjuk, hogy a Népújságnál egyetlen újságíró sem tud egy árva szót sem a mi nyelvünkön. Ám, amíg az első állításon nincs miért csodálkozzunk, azon már bizony el lehetne meditálni, miszerint az ország azon csücskében, ahol a legtöbb román (is) él, a megyei lapnál vajon miért nincs egyetlen újságíró sem, aki legalább egyetlen szót, egyetlen lapcímet ki tudna ejteni, vagy ne adj’ isten, le is tudna írni — helyesen? A dolgok ilyetén állása miatt vajon mi, Békés megyei románok kihez fordulhatunk... rémülettel?? Más oldalról: végül is kinek van oka-joga méltatlankodva csodálkozni? önnek-e azért, mert mi megengedhetnénk magunknak románul beszélni maguk között, avagy nekünk azért, mert létezik ma még magyar újságíró, aki megkérdőjelezheti ezt az elemi emberi (etnikai, kisebbségi) jog gyakorlását, az anyanyelv használatát saját közössége kebelén belül? Megengedhetnénk? — fogalmaztam, és nem véletlenül. Mert itt van a kutya eltemetve, értsd ez alatt, hogy itt a lényeg: megengedhetnénk magunknak (és meg is tennénk) — függetlenül attól, hogy jelen van-e vagy sem a magyar sajtó képviselete —, hogy magunk között csak románul kommunikáljunk, de ezt egyes esetekben csak azért nem tehetjük meg, mert nem minden választott „román” tud románul. Ezt kellett volna önnek, tisztelt Dányi úr, kihámoznia a helyszínen, mert ez hangzott el indoklásképpen (igaz és egyben természetesen: román nyelven) a magyar nyelv használatára való áttéréskor. Ez elvi kérdés, benne a leköszönt választmány kíméletlen kritikája: olyan új választott testületekre van szükségünk, ahol anyanyelvűnkön vitathatjuk meg valamennyi gondunkat, bajunkat, és ritkábban örömünket. Csak kiegészítésképpen jegyzem meg, hogy miután „az újságíró összecsukta a jegyzetfüzetét, és sietve távozott” (idézet negyedszer, de múlt időbe téve), az MRDSZ országos választmánya második ülésén mégis döntött: egy bizottság megalakulásával egy időben felfüggeszti tevékenységét és teret enged ezzel az új szövetség megalakulásának. Ez és még sok minden más igenis kellett volna, hogy érdekelje, ott és akkor az újságírót ahhoz, hogy hűen tájékoztatni tudjon, mert a félretájékoztatásokból már nagyon elegünk van. Idézet ötödször (és utoljára) : „Legalább egy tolmács lenne közöttünk”. Íme egy óhaj, amiben egyetértünk: nekünk, hazai románoknak egy tolmácsra lenne már végre szükségünk ahhoz, hogy a többségi nemzet végre megismerje, tolerálja és megfelelő fokon megoldja sajátos gondjainkat. Itt tartunk most, de vajon menynyi idő szükséges még ahhoz, hogy ezt a fajta „jó tolmácsot” megleljük? Hocopán Sándor Nem akarván szaporítani a magyar sajtóban amúgy is szép számmal fellelhető, újságírók közötti — többnyire személyeskedő jellegű — viták számát, csak néhány mondatban szeretnék reagálni a Foaia Noastra főszerkesztőjének fenti cikkére. Tehát. Valóban idő előtt álltam fel ingerültségemben (és ezért a cselekedetemért hibáztatható is vagyok), ám amit addig hallottam, úgy érzem, hitelesen adtam vissza — nem tudósítás formájában. Egy dolgot azonban még most sem értek: miért engedte be a sajtót az MRDSZ országos választmányának gyulai ülésére, ha nem biztosította az ott elhangzottak megértésének lehetőségét? Nos, azt hiszem, erre a kérdésre nemcsak én várom a választ. Dányi László A „CSARNOK ÁRUHÁZ” PROGRAMAJÁNLATA: VI. 21. Lovaglási lehetőség. VI. 23., 14.30. Artistaprodukciók! Közreműködnek: Benkő mester erőművész Brassóból és a .„Prometheus-show”. VI. 23., 16.00. Szkander bajnokság (női, férfi). Nevezés a helyszínen. VI. 23., 19.00. Szabadtéri diszkó. VI. 24., 10.00. Csinn-Bumm Cirkusz, gyerekdarab a Jókai Színház előadásában. Jegyek kaphatók a sportcsarnokban, a kezdés előtt.
