Békés Megyei Népújság, 1990. május (45. évfolyam, 101-126. szám)
1990-05-14 / 111. szám
1990. május 14., héttő o Két anyának egy leánya... „Úgy hirdettem, mintha nem élnék..." Zsuzsa édesanyjával... ... és nevelőanyjával Ügy kezdődött, hogy egy szokatlan hirdetést fedeztünk fel lapunkban. A következőt: „Tassi Zsuzsannát szeretnénk megtalálni, aki Medgyesegyházán született 1969. február 27-én. Anyja: néhai Drágán Zsuzsanna. Állami gondozott volt, lehet, hogy más neve van. Kérjük, jelentkezz! Vagy aki olvassa soraimat és ismeri a keresett személyt, sürgősen értesítsen. Várja testvére és nagybátyja a következő címre... örménykút stb .. Pár hét múltán elindultunk örménykútra, ahol csak a tanya gazdaasszonyát találtuk három kutya társaságában. Túl sokat nem tudott. A férje adta fel a hirdetést, a kislány nagybátyja. De a nagybácsi Kétegy- házán bentlakásos szakmai továbbképzésen található. Megtudtuk viszont a keresett lányka édesanyjának lakáscímét. Irány Kétegyháza. , * * * Fiatal, fejkendős, szép barna asszony nyit ajtót. Alig ejtem ki a számon, miért jöttünk, elsírja magát. — A jó Isten adja, hogy- legalább egyszer lássam a kislányomat! — De hiszem állami gondozásba adta! Húsz év után jutott eszébe, hogy keresse? — Dehogy, dehogy. Csak amíg fiatalabb volt, nem akartam a lelkivilágába taposni ... Most már felnőtt. Két gyereke van. ő dönti el, akar-e velem találkozni vagy sem. Már a gondolattól is zokog: hátha nem akarja látni elsőszülött gyermeke. Előkeríti zsebkendőjét, komótosan kifújja az orrát: — Nem is bánom, ha Zsuzsika úgy dönt, hogy velem nem akar találkozni, de legalább a testvéreivel. Tudja, én félek is a szemébe nézni. Mit fog mondani ? Próbálom csitítgatni. Arra gondolok, vajon mi vihetett volna rá engem arra, hogy a két gyerekem közül valamelyiket is elhagyjam? — Hogyan volt lelkiereje a pici babáját állami gondozásba adni? — Sora van annak — mondja, szűnni nem akaró sírással. — 15 évesen estem teherbe. Alig voltam 16, amikor megszületett Zsuzsikám. A férjem ivott és ütött, vert. Anyósomék sem szíveltek túlságosan. Sógornőm egy cigányhoz ment feleségül, napirenden volt a verekedés, székkel, sámlival, ami a keze ügyükbe került. Féltem. Tapasztalatlan, fiatal voltam. Megszületett a kislány. Sokszor enni sem volt mit, hát hova mentem volna, mit csináltam volna egy pó- lyással? Hiába szerettem a férjemet, ő züllött, csavargó lett. Arról már nem is beszélek, hogy akkor még az apám is ivott, nem volt hát más megoldásom. Elváltam és 1973-ban ismét férjhez mentem. Két gyerekem született. A kislány 1971-ben, a fiú 1977-ben. A második férjemet meg elcsábította tőlem egy jóval idősebb nő. Hát ez az én formám. Ki akartam én venni a kislányt már a hetvenes évek elején. De kényszerítettek rá, hogy lemondjak róla. Nemrég döntöttük el ismét a testvéremmel, hogy keresni fogjuk. Ügy voltam vele, ha a kislány rám ütött, jelentkezni fog. Jelentkezett. Nagyon boldog leszek, ha találkozunk. Két és fél éves lehetett, amikor utoljára láttam. Azt gondolom, hogy szőke haja van, kék szeme... Ügy hirdettem mintha nem élnék, hogy biztos jelentkezzen! * * * A fiatalasszony, aki Vésztőn él, valóban .szőke, kék szemű. Lehajtja a fejét, elpirul, látszik, nagyon felkavarta a hirdetés. Nézi a kocsiban fekvő pici lányát, a háromhónapos Zsuzsit. — Akárhogy is, én sose tudnám a gyerekeimet elhagyni ... — mondja csendesen, inkább csak maga elé. — Hogyan értesült a hirdetésről? — Egyik este éppen fürdettem a két gyereket. A férjem olvasta a Népújságot. Kérdezi tőlem, hogy is hívják az édesanyámat? Mondom. Aztán a kezembe nyomta, olvassam. Mit mondjak? Mintha kést szúrtak volna a szívembe. Másnap reggel újsággal a kezemben eljöttem anyósomhoz, meg a nevelőszüleim- hez, akiket én édesszüleim- nek tartok, hiszen nagyon szeretem őket. Becsületben, szeretetben neveltek fel. Azt mondja anyu, én döntsem el, mit akarok. Látszott rajta, hogy nagyon bántja a dolog. Engem meg elsősorban a testvéreim izgatnak. Velük szeretnék találkozni. Ha már az anyám megállta, hogy ne keressen huszonegy évig, most már kár volt mindannyiunkat megkavarni. Egyáltalán nem emlékszem rá, még halvány képem sincs róla. — És a szíve? Nem szólalt meg? — Egyáltalán nem. Sőt, becsapottnak érzem magam. Hiszen a hirdetés úgy szólt, hogy néhai. A néhai pedig akárhogy is nézem, halottat jelent. Vagy nem? És közben éL Lehet, azért írta így, hogy biztosan . jelentkezzek? * * * Vésztő másik végén laknak a nevelőszülők. Akár három család is elférne a nagy- házban. .Gondozott, mint a hozzá tartozó nagy kert is. Az udvaron 'hófehér pelenkát lenget a szél. Pedig Zsuzsiék külön laknak. De hát az unokának itt is kell hogy legyen pelenkája. így tartja ezt egy rendes nagymama. A fiatalos nevelőmamát nehéz szóra bírni... Zsuzsi átöleli, hozzá bújik. Szólni, mit is lehetne, és minek is? — Én mindig úgy vettem, hogy a saját gyerekem. Most meg? Miért kellett ennyi idő után jelentkezni és mindannyiunkat felkavarni? Istenem, amikor kivettük az intézetből, olyan kis elhagyott volt. Nézett ránk a nagy kék szemeivel kérdőn- könyörgőn. Elszaladtam egy üzletbe, hogy tetőtől talpig új ruhába öltöztessük, úgy vigyük haza ... — Mikor mondták meg neki, hogy az édesanyja él? — Óvodás korában. Ügy adta a sors, hogy meg kellett mondjuk. Én várni akartam vele, de másként alakult. Nagyon okos, értelmes gyerek volt. Ült velem szemben, nézett rám, amikor elmondtuk, hogy nem mi vagyunk az édesszülei. Tudja, hogyan reagált? „Lelövöm, ha meglátom ...” — ezt mondta az anyjáról. Eleven, fiús természet volt mindig. Bántott, hogy otthagyta az iskolát, pedig testnevelő tanár akart lenni. De hát, férjhez ment hamarabb, mint ahogy gondoltuk... — Elmegy a találkozóra? — Én nem vagyok kíváncsi az édesanyjára. Hiszek Zsuzsiban és abban, hogy szeret minket... Rábízom a találkozót. * * * És találkoztak. Eljött a nevelőmama. Ott voltak az anyai nagyszülők is. Könny csak Zsuzsi és a nevelőanya szemében csillogott, ök egy-' formán éreztek, lelkűk minden melegével. Alit szemben egymással édesanya és a lánya. Egyik sem közeledett a másikhoz. Húsz esztendő nagy idő! És érzések csak azokhoz köt(het)nek, akik óvták, vigyázták lépteinket, akik felnőttként is egyengették útjainkat. Ha valaki felbukkan húsz év távlatából, azt meg kell ismerni, és tettei után lehet — talán — megszeretni! Béla Vali Egy sarkad! hir nyomában A diákvállalkozások ellen? Nincs túlzottan nagy szerencséje a Sarkad! Ady Endre Gimnázium és Posta- forgalmi Szakközépiskolában tavaly megalakult Diák Szolgáltató Betéti Társaságnak az előírásokkal. Az elmúlt évben ‘ a társadalom- biztosítási hozzájárulás kötelező. minimum 350 forintos összege veszélyeztette működésüket: még ennyit sem kerestek ugyanis havonta a tagságra vállalkozó tanulók. Az iskola különböző fórumokhoz fordult mentességért, ám mindenki elutasította őket, mondván, egy jogállamban ez jogtalanság lenne. Végül Sarkad tanácsa segítette meg a mini vállalkozást : a testület úgy látta, a célul kitűzött életre nevelés támogatása közelebb álfl! az igazsághoz, mintsem annak ellehetetlenítése. s a társaság helyett kifizették a rendlelet szerint járó 70 ezer forintot... Ez a társadalombiztosítási rendelet január l-jétől megszűnt, ám iltt az új gond, melyet helyben már aligha lehet megoldani. Az Országgyűlés 1990. február 27-1 ülésén született XXV. törvény 3. paragrafusának el- * ső bekezdése szerint, aki 16 éves korától kérés, bármennyit is. annak nem jár a családi pótlék... Nem csoda, hogy kétségbeestek a szülők és Vasvári Mihályt, az iskola igazgatóhelyettesét, az amúgy nevelési céljait eredményesen teljesítő társaság üzletvezetőjét faggatták: mi lesz most? Az iskola, a diáktársaság, az iskolaszövetkezeti csoport. a diáktanács a mind- annyiukat érintő ügyben kérelemmel fordult a törvényhozókhoz. a szakminisztériumokhoz, hatálytalanítsák ezt a békezdést. — A társaság tanulói a múlt évben átlagban havi 256 forintot kerestek — mondta Vasvári Mihály. — Senki nem gondolhatja komolyan, hogy ebből meg lehet élni. Sajnos, a törvény az iskolai vállalkozások ellen szól. hollott az lenne a természetes, ha hagynák, a diákok még itt tanulják meg a pénz, a termelés, a piac törvényeit, úgy, ahogyan a nagy társadalomban történik. így cselekvőkészségük előre kifejlődhetne. Bízom benne, ezúttal nem utasítanak el bennünket. — Olyan számottevőek lennének az , országban az iskolán belüli gazdasági vállalkozások? — Biztos, hogy nem számuk és az általuk termelt érték lesz a befolyásoló erő. Inkább azt kell látni, hogy csak az a társadalom arathat, amelyik vetett Az iskolai kezdeményezésekkel a haszon az emberi fejekben képződik, ezért érdemes harcolnunk életben maradásunkért. Egyébként vállalkozásunk egybeesik a Kék Szalag Bizottság programjavaslatával is, amely azt ajánlja a kormánynak, hogy az oktatási intézmények tegyék lehetővé a diákok számára a vállalkozói élmény közvetlen megismerését és vizsgálják felül általában is a kisvállaklozások gazdasági szabályozóit. közigazgatási környezetét. Ügy gondolom, mikor egyre több iskola érdeklődik — tőlünk is — a termelés, gazdálkodás iránt, a törvény e része előbb- utóbb minden 16 éven felüli diákot érint majd« E^rt hiszem, az illetékesek megszüntetik a hihetetlennek tűnő. de most — sajnos valóságos helyzetet. Csak a kísérletező iskolák tudnák megmondani, milyen falakba ütköznek. Ennek ellenére számuk nő. A csetlés-botlásokkal együtt sem vonható kétségbe jobbító szándékuk. Másfelől, mikor bomlanak a társadalom épületei, csak egy kis odafigyelésen múlhat, a kivett tégla hélyett milyet építünk be. S*. M. A színpadon a Szilánkok Fotó: Kovács Erzsébet „Várhatsz rám, kedvesem, környezetem szeny- nyezem. az NDK-ból érkezem” — énekelte egy szál gitárral kezében „Trabant- ingerlő” nótáját szombaton délután, az amatőr rock- együttesek találkozójának egyik résztvevője. Mivel a jelentkező zenekarok közül hét meg sem érkezett a rockrandevúra, a békéscsabai Tégla Közösségi Házba, a Kitikkadt gyapotkaszálók balladájára is bőven jutott ideje. Persze, a fellépő együtteseknek sem volt iz- gailommentes a délután, hiszen néhány dobos és gitáros csak közvetlenül a színpadra lépés előtt toppant be. Ennek ellenére a közönség estefelé már jól szórakozott, és főleg a Szilánkok és a Kommandó együttes műsora aratott tetszést. Ekkor már az órákon át egy fotelben szendergő „Metál Halál”-ként emlegetett fiatal rajongó is feltámadt és hangos „yeah” bekiabálásokkal buzdította kedvenceit. A rocktalálkozó egyben versenyt is jelentett, és a két 'legjobb együttes — a már említett Szilánkok és Kommandó — az országos döntőbe jutott Ny. L. Feladó: Címe: Tel.: SZEGEDI SZABADTÉRI JÁTÉKOK 1990. JÚLIUS 20.-AUGUSZTUS 20. MAGYAR ÉVAD SZEGEDI SZABADTÉRI JÁTÉKOK SZEGED KLAUZÁL TÉR 3 6720 Még „Metál Halál” is feltámadt
