Békés Megyei Népújság, 1990. május (45. évfolyam, 101-126. szám)

1990-05-07 / 105. szám

BÉKÉS MEGYEI I HUI MINDEN ELÜTI 1990. MÁJUS 7., HÉTFŐ An: 4,39 forint Az MDF-gazdakörök Országos Elnöksége Úpusztaszeren Ülésezett a szocialisták választmánya Javasoljuk a Magyar De­mokrata Fórum Országos Elnökségének, hogy ne mondjanak le saját föld- programjuk megvalósításá­ról — ezt fogalmazták meg állásfoglalásukban az MDF gazdaköreinek országos ve- zetösészalasztó közgyűlésén. A szombaton, Ópusztasze- ren megtartott összejövete­len az ország mintegy 40 gazdakörének képviselői — egy év időtartamra — hét­tagú elnökséget, valamint 11 főből álló, az elnökséget és a gazdaköröket segítő ta­nácsadó testületet válasz­tottak. A közgyűlésen elhangzott felszólalásokban azt hang­súlyozták, hogy a Demok­rata Fórum nyíltan vállalja a már az elmúlt század vé­gén is létezett gazdakörök újjáélesztését. Ezzel együtt leszögezték azt is, hogy a gazdaköröknek pártoktól függetlenül kell működniük. A mezőgazdasági munkából élőknek egyfajta gazdasági érdekképviseletet nyújta­nak, s szakmai segítséget is kínálnak a termeléshez és az értékesítéshez. Ugyanak­kor egyetlen pártot sem zár­nak ki a gazdakörök tevé­kenységéből, sőt, arra kérik valamennyit, hogy minél több segítséget adjanak eredményes működésükhöz. Programjukban szerepel többek között, hogy a gaz­dakörök életrehívásával és azok megerősödésével a je­lentős állami bürokráciát és a valódi piacgazdálkodás kialakulását fékező sajátos, haszonélvező érdekeltséget kívánják megszüntetni. Alapvető joga legyen a ter­melőnek — hangoztatták —, hogy saját termékét maga exportálhassa. Az MDF már a gazdakörök szervezésének kezdeti időszakában kije­lentette, hogy azok haté­kony működésének elősegí­tése érdekében minden tá­mogatást megad, de a ké­sőbbiek során, úgymond, kivonul az önszerveződéssel létrejött körök munkájá­nak tevőleges irányításából. Szombaton Budapesten a Köztársaság téri székházban a párt II. kongresszusának előkészítéséről tanácskozott a szocialista párt országos választmánya. Nyers Rezső szerint a má­jus 26—27-re tervezett kong­resszusnak foglalkoznia kell a párt erősítését szolgáló szervezőmunkával, az ellen­zéki szerepből adódó köve­telmények meghatározásával. A párt jellegéről szóló vitá­val kapcsolatban Nyers Re­zső aláhúzta, hogy a világ­ban ma két alapvető politi­kai-ideológiai irányzat talál tömegtámogatásra: a konzer­vatív-liberális, illetve a de­mokratikus szocialista-szoci­áldemokrata gondolkodás- mód. A magyar szocialisták számára az utóbbi követése A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Vajdahunyad véri épületében szombaton kihir­dették a „Hazánk mezőgaz­dasága diákszemmel” című pályázat első eredményét A fiatalok műveikben a mező- gazdaság fejlődését a pa­raszti életet örökítették, meg. A 20. alkalommal meghirde­tett pályázatra beküldött csaknem négyezer páüya­az egyetlen lehetőség, bár nem törekszenek e politikai gondolkodás egyedüli képvi­selőjének szerepére. A szo­cialista-szociáldemokrata megközelítésnek a párt na­pi politikájában és szerve­zetében tükröződnie kell. A pártnak meg kell szabadul­nia a részben kívülállók ál­tal ráerőltetett utódpárt jel­legtől és a még mindig érzé­kelhető utódpárti szemlélet­től. Vitányi Iván, a párt el­nökségének tagja, a párt jellegéről és politikai arcu­latáról közzétett felhívás fe­letti pártvitáról, Vastagh Pál a parlamenti frakcióról, il­letve az alapszabály módosí­tását célzó javaslatokról tar­tott beszámolót, A választ­mány döntött a saját mun­káját értékelő jelentésről is. munkából — rajz, festmény, kisplasztika, textilmunka és írásbeli dolgozat -»■ ezúttal az általános iskolások ered­ményét értékelték. A zsűri 300 rajzolt, 110 kisplasztikát és 15 textil­munkát tartott érdemesnek arra, hogy bemutassák a múzeum most megnyitott időszaki kiálllitásán. —■ 1 Diákmunkák a múzeumban Iskolapadtól a katedráig ballagnak... Fotó: Gál Edit Fogadalomtétel a kistemplomban — Ballagás a főiskolán Hivatásuk a nemzet szolgálata Megható és emlékezetes napokat . éltek át a fiatal békéscsabai főiskola most ballagó hallgatói, az őket búcsúztató tanárok, diákok és az ünnepi rendezvények valamennyi vendége, részt­vevője, családtagok és jó ba­rátok. „Hivatásomat a nem­zet szolgálatának tekintem” — hangzott a fogadalomté­téi a ballagók tiszteletére rendezett hangverseny köz­ben, az evangélikus kis­templomban pénteken este. S ennek a gondolatnak a jegyében szólt dr. Köteles Lajos, a Debreceni Tanító­képző Főiskola Békéscsabai Kihelyezett Tagozatának igazgatóhelyettese a búcsúzó harmadéves hallgatókhoz, immár ifjú kollégáihoz szom­baton délelőtt a főiskola aulájában rendezett balla­gási ünnepségen. — Különleges feltételek között kell ma az életpályán elindulni. Véget ért egy kor­szak, amelynek eszményei is leomlottak, s ebben az esz­mények nélküli világban kü­lönösen fontos, hogy az or­szág jövőjét formáló ifjúsá­got milyen szellemben ne­veljük. Mi olyan értelmisé­gieket kívánunk kibocsátani, akik tanítói hivatásukat a nemzet szolgálatának tekin­(Folytatás a 2. oldalon) „Eltemettük ükét végre...” II. világháborús emlékműreli avatása Gyomaendrüdön A hét végén két emlékhe­lyet avattak Gyomaendrő- dön: a II. világháborúban ellesett gyomai és endrődi áldozatok — igaz sok év ké­séssel, s csak jelképesen — megkapták végre síremlé­keiket. (1988-ban erre a cél­ra egy emlékbizottság ala­kult. A lakosságból' sokan vettek részt a nevek össze­gyűjtésében, sokan adakoz­tak is err<> a célra. Ezen­kívül a városi tanács 100-100 ezer forinttal támogatta a két emlékmű létrehozását) Endrődön szombat délelőtt 10.30-kor a katolikus temp­lomiban gyászmiséveL emlé­keztek a hallottakra. — Akikre eddig csak otthon, titokban gondolhattunk, azo­kért szól most a harang — hallottuk a plébánostól. 11 órakor a templom melletti Hősök terén kezdődött el az avatás. Nem egyszerűen em­lékműavató volt ez, hanem temetés. Hiszen Mladonyicz- ki Béla szobrásEZnűvész al­kotása maga is síremlék: a kövön kereszt alakiban a bronzból kiöntött nevek, balra tőlük életfa ábrázo­lásban a zsidó áldozatoké. Beszédet mondott I ványi Lajos, a Lenin Tsz elnöke, a munkálatok összefogója, és az elszármazottak nevé­ben, Hunyod Péter. Eziután Iványi Lajos felMvasta a 370 áldozat nevét és életko­rát — néhány sajnos, hiány­zik az emlékműről, dp ezt pótolják —, mialatt a hon­ismereti egyesület tagjai mindegyikük emlékére kü­lön egy szál virágot & egy gyertyát állítottak. Egy vá­ratlan, előre be nem terve­zett programra is sor ke­rült: Emst Fischer rövid hé­ber imát mondott a zsidó halottakért, ö 45 év után most látogatott haza Ma­gyarországra Izraelből! Csak szülőfaluját akarta megnéz­ni. nem is tudott az emlék- műavatáisinől!... — Ha -120 évig élek, ak­kor sem fogom elfelejteni (Folytatás a 3. oldalon) Mladoayiczki Béla alkotása (a nagyobb képen) az endrődi, Varga Géza bronztáblája a gyomai városrészben Fotó: Gál Edit XVIII. Tornász Európa-bainekság — Athén Ónodi: két bronzérem Athénban rendezték meg e hét végén, szombaton és vasárnap a női tornászok 18. Európa-baj nokságát. Az első napon az összetett versenyt rendezték meg. A 26 ország indulóit felvonultató me­zőnyben a szovjet Boginsz- kaja megvédte elsőségét, míg Ónodi Henrietta, a Bé­késcsabai Előre Spartacus, tavaly felemóskorláton aranyérmes versenyzője, csupán egy ezred pontnyi hátránnyal megnyerte a magyar nőd tornasport első összetettbeli EB-érmét, ugyanis a 3. helyen kötött ki. Óváry a 14., Molnár pe­dig a 18. volt A szombatihoz hasonlóan közepes érdeklődés mellett került sor vasárnap az athé­ni Béke és Barátság Sport­csarnokban a női tornász Európa- baj ntoikság szeren­ként» döntőire. A második versenynapra 9 ország kép­viselői maradtak állva, ami­kor a tornásznék (orszá­gonként maximum kettő) tiszta lappaül indultak, azaz a szombati ősze tett verseny során szerzett pontértékeik nem számítottak. A magyarok az újabb érmekre esélyes Ónodi Hen­rietta révén voltak érdekel­tek, ő az ugrás kivételével minden szeren szőnyegre léphetett. A szólítási sor­rend két esetben kedvezett neki, mert EB-győztes sze­rén, felemáskorláton utolsó­ként, a többiek produkciójá­nak ismeretében, míg ge­rendán hatodikként mutat­hatta be tudását. Ugyanak­kor talajon előnytélien pozí­cióból indulhatott, mivel ott elsőként szólították. A felemáskorüát döntőjére Ónodi Henrietta már szép számú közönség, 8600 néző gyűlt össze. A bé­késcsabaiak 16 éves ásza, Ónodi Brüsszeliben kivívott EB-címe megvédésére ké­szült Potenciális ellenfelei közül Boginszíkaja Ismét hi­bátlanul és elegánsan dol­gozott. bár gyakorlatának anyagerőssége elmarad a magyar tomásznőétöl. Így is 9,950 pontot kapott, ami annyit jelenített, hogy óno- dinak tökéleteset kellett nyújtania. Ráadásul a Bo- ginszkaja után tornászó ro­mán Pasca is ugyanannyit kapott, mint a szovjet. Ka- liinyina nehéz és hibátlan produkciót mutatott be, így az élen hármas holtverseny alakult ki. Az utolsóként fellépő Ónodi a gyakorlat elején az alsó karfán elron­totta szabad kelep egész­csavarját, emiatt lába hoz­záért a talajhoz, amiért a szabályok szerint 3 tizedes levonás jár. Így utána hiá­ba csinálta végig rontás nél­kül többi elemét, csak a nyolcadik lett. A dobogó te­tejére ugyanakkor hárman állhatták fel, Boginszkaja pedig továbbra is százszáza­lékos maradt Nagy kérdés vbBt. hogy a csalódás után Ónodi meny­nyire tudja összeszedni ma­gát a gerendafináléra. To­vább nehezítette dolgát, hogy az elsőként fellépett Boginszkaja mindjárt a maximális pontszámot érde­melte ki a bíróktól, így az EB legnagyobb egyénisége már nyugodtan figyelhette vetélytársait. Az utána kö­vetkező honfitársa, az új­donsült Európa-bajnok Kali- nyiiha is csak öt századdal maradt el a 10-estől. Hato­dikként került sorra ónodi; aki ^láthatóan nehezen he- vertp ki előző rontását. Há­rom kisebb-nagyobb megin­gása méjEett még további 1 \ tizedet vontak le tőle idő­túllépés miatt, Így újabb esély szállt el, s csak 8. lett. Az EB záró részében, ta- Olajon Ónodi kezdett, tripla- csavarral és Cukah arával nehezített hibátlan gyakor­latával elnyerte a közönség rokonszenvét. A bírák ceru­zája azonban a döntő elején még igencsak vékonyan fo­gott. 9,925-re értékelték a magyar lányt. Boginszkaja a tavaly óta változatlanul ha­gyott gyakorlatával búcsú­zott, és a két nap során elő­ször hibázott. Két, nehézke­sen végrehajtott ugrássorá­ból is eltépett, a pontozók azonban úgy döntöttek, hogy Boginszkaja csak a dobogó tetejére állhat fel, így álta­lános meglepetésre ismét 10 pontot adtak néki. Az EB legutolsó szereplője a házi­gazdák legjobbja, Varvario- tou volt, aki 9,9 pontot ér­demelt ki. Ezzel eldőlt, hogy Ónodi a bolgár Milena Mavrodievával holtverseny­ben megszerezte athéni má­sodik bronzérmét.

Next

/
Thumbnails
Contents