Békés Megyei Népújság, 1990. május (45. évfolyam, 101-126. szám)
1990-05-31 / 126. szám
1990. májas 31., csütörtök Ilyen iskola, ilyen tanultja... Sarkad! siker Szolnokon jgHildkfiVi Kilenc alkotó tíz könyvtárban Megyei események az ünnepi könyvhéten Az ünnepi könyvhét Békés megyei rendezvényei iránt érdeklődők a következő kínálatból válogathatnak: Május 31-én 16.3Q-kor Gyulán, a Mogyoróssy Könyvtárban találkozhatnak az olvasók Ember Mária íróval. Ugyanő lesz a vendége másnap, június elsején este 6 órakor a békési városi könyvtárnak. Szintén pénteken (június elsején) Sarusi Mihály, Gál István-díjas író két helyre is ellátogat: 16.30-kor a zsadányi községi könyvtárba, 18.30-kor a sarkadkeresztúri könyvtárba. Szombaton egy órakor Kiss Dénes, József Attila-díjas költővel Dévaványán, a nagyközségi könyvtárban, 16 órakor Tótkomlóson, a nagyközségi könyvtárban lesz — „költő-olvasó”- találkozó. Hétfőn a megye öt helységében három alkotóval rendeznek hasonló összejövetelt. Kőbányai János író 16 órakor a gyulai Mogyoróssy Könyvtár, 18 órakor Békéscsabán, a Békés Megyei Könyvtár vendége lesz, Kőváry Ernő Péter író 18.30-kor "h kötegyáni könyvtárban, Simon Zoltán, József Attila-díjas író Dombegyházán, az olvasókörben, 17.30-kor Kevermesen, a nagyközségi könyvtárban találkozik olvasóival. Június 5-én, kedden 17 órakor Fodor András látogat el Békéscsabára, a megyei könyvtárba, majd 19 órakor a sarkadi városi könyvtárba. Az ünnepi könyvhét zárónapján, június 6-án a csabaiak a megyei könyvtárban Nemeskürty István, József Attila-díjas írót és Zöldi László kritikust hallhatják Kodály-emlékmúzeum Torma Pét érné, Judit magyartanára és osztályfőnöke mondja, Szolnokon, a Verseghy nyelvművelő verseny nemrégiben megtartott országos döntőjén hallotta, 20 ezer 10-14 éves tanuló nevezett be a vetélkedőre. Igazi, országos mozgalommá vált hát a nyelvművelés, amelyet a hetvenes években a szolnoki Verseghy Könyvtár indított útjára. Sőt, határainkon túl is rangot, nevet szerzett az ügy: mi mással lehetne magyarázni, hogy a környező országokból magyar kisebbségi versenyzők utaztak Szolnokra? A csaknem száz, legjobb nyelvművelő diák között ott lehetett két megyénkbeli versenyző, az ötödik, hatodik osztályosok képviseletében Kovács Judit, a Sarkadi 1. Sz. Általános Iskola 6. c osztályos tanulója, a hetedik, nyolcadik osztályosokéban pedig a mezőhegyesi Malya Zsuzsanna. Sarkadon, a felkészítő tanárnő, az osztálytársak, az egész iskola öröme határtalan; büszkék Juditra, hisz annyi jó közül ő nyerte el a második helyet Szolnokon. Az iskola fel is kereste Judit szüleit, meg- hányva-vetve a család és az alma mater anyagi lehetőségeit, összefogtak és a tehetséges, sokoldalú diáklány szombaton többnapos lenin- grádi útra indulhat... Nem nehéz meglátni, a sarkadi iskolában gondot fordítanak az anyanyelv művelésére. Amikor a Verseghy Könyvtár elküldte hozzájuk nevezőlapjait, ötven diák vállalkozott rögtön a feladatok teljesítésére. Állattulajdonneveket kellett gyűjteni a településen. — Lelkes kutatómunka kezdődött, a gyerekek sok családot felkerestek, kdfagHolland—magyar kulturális egyesület Holland—magyar kulturális egyesület alakult Szentendrén. a Pest Megyei Művelődési Központban. Az egyesület elnökévé az 1956 óta Hollandiában élő, és nyugdíjazásáig az amszterdami protestáns egyetemen dolgozó Dékány Károlyt választották. A Magyarországon kevéssé ismert 70 éves költő sokat tett a holland és a magyar irodalom kölcsönös megismertetéséért. ö alapította 1966-ban a két nép barátságát erősítő kulturális egyesületet — Hon- gaars—Nederlands Cultuur Kring —, majd tíz évre rá a Fórum Könykiadót, és nyomdát, mélynek gondozásában számos holland és magyar nyelvű kötet látott napvilágot. gatva őket, ki, miért, milyen nevet adott papagájának, kutyájának, tehenének — mondja Torma Pétemé. — A sok-sok Morzsiról, Riská- ról szóló „jelentést” azután továbbítottuk a szolnoki könyvtárnak. Ügy tudom, a gyerekek gyűjtése akadémiai nyelvészeti munka alapjául szolgál... Igazán lelkesen dolgoztak, volt, aki száz nevet is összegyűjtött. A Békéscsabai Bartók Béla Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskola jó kapcsolatot alakított ki a székelyudvarhelyi testvér- intézmény növendékeivel. Eddig két koncertet adtak Békéscsabán a székelyudvarhelyi gyerekek. Az elsőt május 3-án, amikor kamarakórusuk mutatkozott be. Május 5-én egy __Bartók-esten t artottak közös koncertet meghívók és meghívottak. Most ismét hangversenyre várják Békéscsabán a Bartók Teremben a komolyzene-kedvelő közönséget, a koncert, melyen a székelyMindenesetre a nevezés elfogadtatott, mert az iskola hamarosan megkapta a könyvtár útmutatásait a háziverseny megtartásához. Mint a tanárnő mondja, a magyar munkaközösség minden tagja szívesen vállalt részt a feladatok kidolgozásában. Majd jött a megyei döntő, amit Judit nyert meg. A kemény felkészülés Udvarhelyi zeneiskolások lépnek fel, május 31-én, csütörtökön lesz. A rendezők már csak azért is várják a közönséget, mert bár az étkezés, s a szállás költségeit a vendéglátók tudják fedezni, a fellépő gyerekek zsebpénzét a bevételből teremtik elő. Elmondhatjuk hát, nem csak kellemes zenei élményben lehet részük azoknak, akik meghallgatják a székelyudvarhelyi gyerekek koncertjét, de megnyugvással jöhetnek ki a koncertteremből azért is, mert ezzel segítenek a hozzánk látogató fiatalokon. Csak ezután kezdődött: Torma Pétemé és tanítványa nyelvészeti szakkönyveket bújt, a szokatlan 6zavak, szólások és közmondások gyűjteményét forgatták előbb a városi könyvtárban, majd a tanárnő lakásán. Szükség is volt az alapos felkészülésre, hisz ezen a versenyen úgyszólván mindent tudni kell a magyar nyelvről, a helyesírástól a gondolatformálásig, a szép és ízes beszédig. Naponta nyolc-tíz könyvvel körülbástyázva, két-háröm órás „kérdezz-fe- lelek”. tréning következett. Majd a verseny napja: az otthon felejtett diákigazolvány, mindkettejük betegsége ellenére végül minden jóra fordult. Jújiit Verseghy- eml ékpia kettet vehetett át Grétsy Lászlótól, a zsűri elnökétől. — Nem veszíthetjük el nyelvünket — indokolja meg a nyelvművelőverseny szükségességét a hatodikos diáklány. — Ma, amikor olyan sokan tanulnak idegen nyelveket, anyanyelvűkkel egyre kevesebbet törődnek. Furcsa ... Hogy a zsűriben helyet foglaló tekintélyes nyelvészeink milyen érzésekkel álltak fel az asztaltól, csak ők tudnák megmondani. Judit azonban alighanem életre- szóló élményt szerzett, mert a matematika-, oroszversenyek győztese most úgy gondolja, a magyar nyelvet választja majd hivatásául. Tanárnője pedig arról a szívélyes szakmai hangulatról, összetartó erőről beszél, ami arra ösztönzi, hogy ezután is próbálkozzon tanítványaival. Természetesen tudja, a sikerhez szerencse is kell, de munka is. Biztató, hogy a gyerekek nem állnak hadilábon a magyarral, rendszeresen indulnak helyesírási, szép magyar beszéd, vens- és prózamondó versenyeken. Az iskola fontolgatja is, hogy a jövő tanévben bevezeti az anyanyelvi fakultációt. Szőke Margit Középkori városfalat találtak Égerben Egy társasházi építkezés terület-előkészítési munkálatai során, nagy valószínűséggel Eger, középkori városfalának mintegy százméteres szakaszára bukkantak. A várost hajdan övező védőfal külső gyűrűjéről az egykori térképek alapján eddig is tudtak a szakemberek — a most megtalált szakaszról is —, ám korábban azt hitték, hogy az a múlt században épült az Egér-patak áradásainak kivédésére, s építésénél fölhasználták a középkori városfal köveit is. A falmaradványok sorsa egyelőre bizonytalan: sem alapos régészeti vizsgálatukra. sem helyreállításukra nincs pénz. Kodály Zoltán 1924-től haláláig, 1967. márciusáig lakott a ma nevét viselő köröndön, Budapest VI. kerületében. Hagyatékában számos kotta, kézirat, hangszer, gyűjtő útjainak tárgyi és zenei emléke, zenepedagógiai munkásságának dokumentuma maradt fenn. Ebből az anyagból állították össze a tudományos alapon működő Kodály-archívumot. S a zeneszerző lakásának megmaradt berendezése. bútorai, személyes tárgyai adták az alapot egy emlékmúzeum berendezéséhez. Évek óta terv volt, s most végre megnyílhatott a Kodály köröndön a Kodály Zoltán-em lékmúzeum és archívum. A négyszobás lakás szinte eredeti berendezésével úgy áll a látogatók előtt, ahogy halhatatlan lakója elhagyta. Az egyszerű bútorzatot népi kerámiák, szőttesek, térítők, kézimunkák díszítik — Kodály népdalgyűjtő útjának emlékei. S itt sorakoznak a hosszú művészpálya relikvái, bemutatók plakátjai, fényképek. díjak, kitüntetések, babérkoszorúk. A hajdani ebédlőbe lép be először a látogató. Itt fogadták Kodályék is vendégeiket. S itt kezdte rendszerezni Emma asszony, Kodály első felesége, az életpálya dokumentumait, újságkivágásait. Emma asz- szony halála után, Kodály második felesége, Péczely Sarolta, az ő szellemében folytatta a munkát. A szalonban két zongora áll, korhű környezetben. Az ajtó fölött Beethoven maszkja, a kályha körül Petri Lajosnak több Kodályt ábrázoló szoborportréja. Szinte érintetlen még Kodály dolgozószobája, faragott íróasztalával, személyes tárgyaival, leveleivel, ifjúkori és a második világháborúban megsérült csellójával, íróeszközeivel. a falaikat köpyvek borítják — zene- történeti, néprajzi. irodalomtörténeti, magyarság- tudományi művek, és szép- irodalom magyar, német, francia, angolt olasz, latin és görög nyelven. Egy szobáit — amely annak idején a hálószoba volt — időszaki kiállítások számára tartottak fenn. Elsőként a zeneszerző műhelyét elevenítik fel: kottáik, kéziratok. nyomtatványok, zeneműtervek töltik meg a vitrineket. Ismert és einem készült művek jegyzetei, kézirata és nyomtatott példányai. Ezt a kiállítást a szomszédos teremben működő Kodály-archívum anyagával rendezték be. Az archívumban ma is folyik a Kodály-dokumentumok gyűjtése, feldolgozása, őrzése, Kodály Zoltánná, Péczely Sarolta szellemi irányításával. S ahol még számos kiállítás anyagát készítik elő. k. m. Judit sokat olvas a könyvtárban, otthon..„néha még evés közben is” — árulja el rotő: Fazekas Ferenc II zsebpénz a bevételből lesz H iába erőltetem, nem megy a szép, hangzatos, línai töltetű bevezetés, ami Banner Zoltánhoz, az Erdélyből áttelepült íróhoz, művészettörténészhez, esztétához, a világ több pontján ismert (talán Magyarországon legkevésbé) és elismert előadóművészhez illenék. Remélem, utólag megbocsájtja ezt nekem? Meg azt is, hogy cicomás, pallérozott szavak helyett most csak úgy, egyszerűen, szatmá- riasan, inkább a hitelességre, mint a szép szóra törekedve emlékezem egy korábbi találkozásunkra. Óhazánkban együtt készülődtünk Szatmárnémeti ezeréves fennállása évfordulójának megünneplésére. Készülődtünk? Ez túlzás. Vártuk, hogy jöjjön már az a nap, amikor az innen elszármazott barátaink, ismerőseink megérkeznek az ünnepségre. Jöttek is a műszaki kiválóságok, írók, kutatók, papi méltóságok. Banner Zoltán is a várt vendégek között volt. Üdén, elegánsan, ereje teljében érkezett az Utunk szerkesztőségéből, Kolozsvárról. Jött a zsarnok is, akitől akkor már rettegett az ország. De különösen rettegnünk kellett nekünk, az elnyomottaknak, a többszörösen szenvedőknek, a felszámolásra ítélteknek — a kisebbségieknek. Ezek közül is első számú gyanúsítottak közé tartoztak a toliforgatók, az értelmiségiek. ... Zajlott a csinnadratta. Ütemes taps kíséretében egy nevet skandált a kalodába kényszerített tömeg — a hírhedt kondukátorét. Reggeltől késő éjszakáig ezt látta-hal- lotta az, aki akkor Szatmárnémetiben, ebben a Számos- menti városban járt. Főbenjáró bűn volt mással foglalkozni, az öntelt kondukátoron kívül másra is gondolni. Mert nem a millenniumot, hanem az ország nagy vezérét kellett ünnepelni, az eltelt ezer évért neki hálálkodni(!). Utólag töredelmesen bevallom: jó páran nem ezt tettük. A küllőférezők közt volt Banner Zoltán is. Müller Vilmos, közös barátunk (Banner volt iskolatársa) főrendezésével a Vécsey-ház tőszomszédságában, a Szatmári Béke megkötésére szolgáló terem falszomszédságában, egy emeleti szobáLevél helyett, Esztergomból Köszönjük, Banner Zoltán! ban fehér asztal mellett üldögéltünk: Panek Zoltán író, Banner Zoltán, Krilek Sándor, Panek József szerkesztők, Darida György, a kolozsvári rádió magyar adásának főmunkatársa .... de hadd ne soroljam tovább, mert hosszú a lista, és a Népújság olvasóinak bizonyára keveset mondanak ezek a nevek. De az már igen, hogy Banner e „felemelő” pillanatban sem tagadta meg önmagát. A konduká- tor ünneplése, tapsolása helyett barátait kereste. Velük ült a fehér asztalnál. Koccintott, nótázott, jókedvre derített. Biztatott, bátorított, ahogyan azt akkortájban a színpadokon vagy írásaiban is tette... Zenekar érkezett, magyar cigányok zenekara. (Szegény Bognár Jancsi, a messze földön híres klarinétos csontjai is elporladtak már.) És felsírt a hegedű, harsogott a tárogató: „Hegyeken túl, a kéklő hegyeken túl... zörög az ország útján szénás szekér...” Jöttek a székely kesergők is, meg a Kossuth-nóták, a vége felé azt dúdoltuk halkan a tárogató kíséretében: „Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenem!” Pedig ezért abban az időben, a zsarnok hazájában bőven osztogatták a börtönéveket. Börtönnel fenyegették Banner Zoltánt az általa csokorba szedett, s szerte az országban előadott szép erdélyi verssorokért... Nem könnyen tudták elhallgattatni. Sokáig lobogott fáklyaként az elnyomott kisebbségek körében szavalataival, leírt mondataival. S amikor a Kárpátok öléről elűzték, nyakába vette a világot, ott is a magyarokhoz szólt, lelket öntött beléjük. Kitartásra buzdított, Erdély irodalmát népszerűsítette. Esztergomban is ezt tette a minap. A Babits ^Könyvtárban olvasókkal találkozott, s Kié vagy, Ausztrália? című kötetét dedikálta. Majd este, egy díszes teremben, mint versmondó művészt csodálhattuk a most Békéscsábán letelepedett, Szatmárnémetiből származó, csupalélek Banner Zoltánt. „Az én repülőgépem” című versösszeállításával, annak átélt előadásával, mélyen maradandó élményt hagyott Szent István szülővárosában, s távozott. Jóformán azt sem tudtuk mondani neki: köszönjük, Banner Zoltán! A mihamarabbi viszontlátásra! Közönsége nevében ezúton szeretnénk ezt a néhány szót, s az előtte írt emlékezést számára a lap hasábjain eljuttatni. Ki__ f
