Békés Megyei Népújság, 1990. május (45. évfolyam, 101-126. szám)
1990-05-16 / 113. szám
BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG POLITIKAI NAPILAP 1890. MÁJUS 16., SZERDA Ár»: 4,SO forint XLV. ÉVFOLYAM 113. SZÁM A Parlament bizottságot hoz létre az Axel Springer-Budapest Kft. ügyleteinek feltárására Szabad György megbízott házelnök vezetésével, 337 képviselő jelenlétében, néhány perccel 10 óra után kezdte meg munkáját az Országgyűlés május 15-1 plenáris ülése. Ismertette a benyújtott törvényjavaslatokat és egyéb indítványokat, amelyek napirendre kerüléséről témakörönként többször is szavazva határoztak. Ezt követően rendkívüli ügyben, napirend előtti felszólalásra kért lehetőséget dr. Ómolnár Miklós (FKGP). Megosztotta képviselőtársaival az utóbbi hetekben a minisztériumokban újságíróként szerzett tapasztalatát, amely szerint dokumentumokkal alátámasztható hatalomátmentés folyik vezető minisztériumi tisztségviselők közreműködésével. Véleménye szerint kft.-kbe, részvénytársaságokba mentik az állami vagyont, amelynek következtében az új minisztereket kiürült kassza fogadja több helyen. Az elhangzottakra Szabó Ferenc MÉM-államtitkár röviden. reagálva kijelentette: az általános vád nem igaz. Egyébként a kisgazdapárt — az MDF-fel ellentétben — nem élt azzal a, minisztérium által felkínált lehetőséggel, hogy folyamatosan kísérje figyelemmel a MÉM tevékenységét. Szabad György úgy ítélte meg, hogy mivel ómolnár Miklós Javaslata nem felel meg a formális önálló képviselői indítvány alaki követelményeinek, azt a házbizottsághoz továbbítja sürgős vizsgálatra. A testület ezután rátért a magyar állampolgárságtól megfosztó határozatok hatályon kívül helyezéséről szóló 1990. évi XXVII. törvény módosításáról szóló törvény- javaslat megtárgyalására. A képviselők 339 igen, 1 ellenszavazattal elfogadták a törvényjavaslatot. Az elfogadott módosítás értelmében a törvény rögzíti, hogy az elhunyt személyek esetében hatálytalannak kell tekinteni a jogfosztó intézkedést, tehát magyar állampolgárságukat nem veszítették el. Két órán át tartó, olykor nem is konkrétan a törvény- javaslathoz kapcsolódó vita jellemezte, 25 vélt vagy valós vádakat, védekezéseket, ironikus megjegyzéseket és viszontválaszokat tartalmazó felszólalás kísérte az államtitkárok jogállásának és felelősségének átmeneti szabályozásáról szóló törvény- tervezet tárgyalását. Ez a törvényjavaslat az Alkotmányügyi, Törvény-előkészítő és Igazságügyi Bizottság pénteki állásfoglalása alapján új változatban, karcsúsított formában került a törvényhozók asztalára. Végül is az SZDSZ — a Fidesz áthidaló javaslatát elfogadva — szűkítette módosító indítványát, csupán ahhoz ragaszkodott, hogy a közigazgatási . államtitkár kinevezése történjék az illetékes miniszter javaslatára — a miniszterelnök útján —, és csak a közigazgatási államtitkárokat hallgassák meg az illetékes parlamenti bizottságok. Többórás vitát váltott ki a következő napirendi pont témája, nevezetesen az Axel Springer—Budapest Kft. lapvásárlási ügyleteivel kapcsolatos előterjesztés. Abban a felszólalók többsége egyetértett, hogy bizottságot szükséges felállítani az ügy kivizsgálására, ám igencsak nagy volt a nézeteltérés a bizottság hatáskörére vonatkozóan. Fodor Tamás (SZDSZ) — ragaszkodva eredeti indítványához — hangoztatta, hogy kizárólag az Axel Springer ügyeivel foglalkozzon a testület, ne vizsgálódjon más lapeladások felől, mert különben bizonytalan ideig elhúzódhat a konkrét ügytíen oly sürgető döntés. Nem osztotta ezt a véleményt Elek István, a kul- túrális, oktatási, tudományos, sport-, televízió- és sajtóbizottság elnöke, aki a .bizottság állásfoglalásában megfogalmazottakkal összhangban fontosnak tartotta, hogy a felállítandó testület (Folytatás a 3. oldalon.) Megyei vb-iilés a pártok asszisztálásával „Fogyókúrán” a megyei tanács apparátusa Tegnap délelőtt tartotta e havi soros ülését a megyei tanács végrehajtó bizottsággá. A tanácskozás „kínálatában” a helyi tanácsok szakember-ellátottságának áttekintése, a továbbképzés és az utánpótlás helyzete, a júniusi tanácsülés előkészítése szerepelt. illDetve bejelentéseket terveztek. Bár fontos adalék lehet a közigazgatás új megyei és helyi 'vezetőinek a szakember-ellátottságról készült jelentés, ezúttal vajmi kevés érdeklődést váltott ki a vb tagjaiból, s a meghívott pártok képviselőiből, (A hat pánt közül a kisgazdapárt, az MSZP és az SZDSZ képviselői vettek részt a testület munkájában.) A jelentést, valamint a megyei tanácsülés összehívásáról szóló előterjesztést elfogadták. Kétmillió forintot érhet dr. Takács Lőrinc gyulai tanácselnök hozzászólása, aki illő szerénységgel tette szóvá, hogy a város vízellátásának javítását célzó munkálatokhoz nem elgendő a vb által javasolt ötmillió forint, hiszen szerződésben • hétmillióra vállalt kötelezettséget a megyei tanács. Ez az érv cáfolhatatlannak bizonyult, így a tanács elé kerülő javaslat már a magasabb összeget tartalmazza. A vb egyetértett a Békés Megyei Gyermek- és Ifjúsági Alapítvány létrehozásával A pártok javaslatára úgy döntöttek, hogy a kuratórium tagjai csak erre az évre kapjanak megbízatást, s jövőjükről majd az új ön- kormányzat határozzon. A kuratórium elnöke a megyei tanács (vagy jogutódja) ifjúsági ügyekben illetékes mindenkori tisztségviselője lesz. A végrehajtó bizottság örömmel voksolt amellett, hogy egy. az eddigieknél lényegesen korszerűbb, számítógépes oktatási rendszert szerezzen be a tanács. A rendkívül kedvező svájci ajánlat szükségességét. a megyebeli pedagógusok és gyerekek képzésére gyakorolt kedvező hatását senki sem vitatta. Ám tényszerű indokolás hiányában nem fogadták el a művelődési, ifjúsági és sportosztály vezetőjének azt a javaslatát, hogy a „TOAM”-nak nevezett rendszert a Tevan Andor Nyomdaipari Szakközépiskolába telepítsék. Többen is úgy vélték, hogy inkább a számítógépes képzést végző közgazdasági szakközépiskolában lenne a helye. Hogy végül is melyik békéscsabai intézménybe kerül. arról — megfelelő in- ’ formáció birtokában — legközelebb döntenek. Kisebb vita kerekedett arról, hogy mely pártokat hívják meg a jövőben az egyébként zárt rendben tanácskozó végrehajtó bizottsági ülésekre. A többség a hat parlamenti párt megyei szervezeteinek jelenlétét látta indokoltnak. (Bajos is lenne 32 megyei párttól operatív együttműködést remélni egy-egy értekezleten.) Az MSZP képviselője megragadta az alkalmat, hogy pártja álláspontját ismertesse: nehezményezik, hogy az új pártközi fórumból ki- rekeszteni szándékozzák a szocialistákat. Tiltakozott az ellen, hogy ' a pártok úgymond kettős hatalom megteremtésére törekedjenek. Murányi Miklós ezzel kapcsolatban kifejtette: a vb jogilag szuverén szervezet, amely nem engedheti meg, hogy legitimitását bárki megkérdőjelezze. A továbbiakban többek között hozzájárultak ahhoz, hogy a megyei levéltár az általa Békésen használt épületek kezelői jogát térítésmentesen megkapja, illetve elhatározták, hogy a megyei tanácsi szervezet a jövőben a Magyar Közigazgatási Kamara közreműködő tagja lesz. Jó hírről értesítették a mezóberényie- ket: a középiskolai kollégium befejezéséhez 15 millió forint központi támogatást kaptak. Folytatódott a megyei tanácsi vezetés és a Békés Megyei Természetbarát Szövetség vitája. Utóbbiak továbbra sem akarják visszafizetni a megyei tanácstól felvett kölcsönből eredő 2,8 milliós tartozásukat. A vb — érthetően — hajthatatlannak látszik: ha már nem juthat pénzéhez, legalább tulajdonrészt akar szerezni (Folytatás a 3. oldalon.) MÁJUSI AKÁCOK Totó: Veress Ered Csapágygolyókkal lőttek a menekülttábor épületére Titokzatos telefonhívást vett tegnap délután 16 óra 8 perckor a békéscsabai menekültügyi befogadóállomás portása, Pusztai Sándor. Egy azonosíthatatlan férfi- hang halkan suttogta a kagylóba: „Majd még megbánjátok!” A portás a hívást nem tartotta veszélyes fenyegetésnek, így nem is jelentette. öt óra előtt .néhány perccel elindult megnyitni a meleg vizet az ott lakó erdélyi menekülteknek. Ez időben az előtérben Tóth János, a 24 órás egészségügyi szolgálat vezetője és egy székelyföldről érkezett hölgy beszélgetett. Hirtelen erős csattanásra figyeltek fel, majd ezt egy percen belül újabb üvegcsörömpölés követte. A bejárati ajtó üvegablakán két lyukat láttak, a fiatalasszonynak pedig üvegszilánkokkal lett tele a haja. Az ápoló a hölgyet a portásfülkébe rántotta, és rémülten felkiáltott: „Lőnek!” A rendőrség rögtön a helyszínre érkezett, és a nyomszakértő megállapította, hogy nem fegyverből kilőtt golyóktól sérült meg az ablak. * Később, a járdán megtaláltak két 8 milliméteres csapágygolyót, melyek valószínűleg csúzliból, vagy parittyából származnak. Minden bizonnyal ezekkel lőtték be az üveget. Mivel a menekülttáborban érthetően kisebb riadalom támadt, összehívták az ott lévőket, és igyekeztek megnyugtatni őket. Dr. Gál László ezredes, megyei rendőrfőkapitány elmondta: bár az elkövetők ismeretlenek, a rendőrség nagy erőkkel folytatja az eljárást; Éjszaka pedig folyamatosan ellenőrzik a helyszínt. A lakosságot arra kérik, hogy aki szemtanúja volt a lövéseknek, vagy észlelt valami gyanúsat a környéken, jelentkezzen a békéscsabai rendőrkapitányságon. Ny. I* Fotó: Veress Erzsi