Békés Megyei Népújság, 1990. április (45. évfolyam, 77-100. szám)

1990-04-06 / 81. szám

NÉPÚJSÁG

1990. április 6., péntek

Q sajtó szabadságában

és az újságíró függetlenségében hisz

Beszélgetés Bczél Endrével

Választási ABC

Vasárnap, április 8-án újra a, szavazóurnák elé járulnak a választópolgárok, legalábbis azokban a választókerületekben, ahol az egyéni jelöltek közül az első fordulóban senki sem kapta meg a szavazatok többségét. Megyénkben az 5. számú, szarvasi választókerület kivételével valamennyi kerületben meg kell ismételni a szavazást, de csak az EGYÉNI jelöltekre, a pártlistára már nem.

Kik vehetnek részt a szavazáson?

A szavazáson mindazok a választópolgárok, akik az ELSŐ FORDULÓBAN is voksolhattak (tehát választójoggal rendelkeznek), részt vehetnek, függetlenül attól, hogy az első fordulóban élitek-e a szavazás lehetőségével. A második fordulóban a szavazatszedő bizottság előtt teljesen új névjegyzék szerepel, melyből nem lehet megállapítani, hogy az első fordulóban ki nem élt választójogával. A második fordulóban már azok is szavazhatnak, akik március 25. és április 8. között töltötték, illetve töltik be 18. életévüket, vagy házasságkötés következtében váltak/ válnak nagykorúvá.

Kapnak-e újabb értesítést az állampolgárok a szavazásról?

Üjabb értesítést — k'opogtatócédulát — a második forduló előtt a választópolgárok NEM KAPNAK, mindenki a személyi igazolványával szavazhat. A kopogtatócédulát akkor sem kell magával vinnie, ha az első fordulóban nem vett részt a választáson.

Hol és mikor kell szavazni?

A választópolgárok ugyanabban a szavazókörben voksolhatnak, amelyikben az első forduló alkalmával. A szavazásra megállapított idő sem változik, reggel 6

órától este 6 óráig járulhatnak az urnákhoz.

Kire lehet szavazni?

A második fordulóban a szavazópolgár már csak EGY szavazócédulát kap, amelyen az egyéni jelöltek szerepelnek. A második fordulóban NINCS LISTÁS szavazás. A második fordulóba jutott egyéni jelölteket április 4-i számunkban tettük közzé, abból kitűnik, hogy az egyes választókerületekben kikre szavazhatnak a választópolgárok.

Hogyan lehet érvényesen szavazni?

Érvényesen ugyanúgy lehet szavazni, mint az első fordulóban; a szavazócédulán szereplők közül EGY képviselőjelölt neve mellé kell tenni a „+” jelet. Ha ilyen jel egyetlen név mellett sem található, a szavazat érvénytelen. Ugyanúgy érvénytelen, ha több név mellé tettek „+” jelet.

Mit kell tudni az igazolásokról?

Igazolást kell kérniük azóknak, akik március 25. óta MEGVÁLTOZTATTÁK ÁLLANDÓ LAKÓHELYÜKET, mégpedig a korábbi lakcímük szerint illetékes tanácstól. Az igazolást a szavazás alkalmával a személyi igazolvánnyal együtt kell felmutatni az ŰJ LAKÓHELY SZERINTI szavazókörben, a szavazatszedő bizottság előtt. IDEIGLENES TARTÓZKODÁSI HELYEN csak akkor lehet szavazni, ha ugyanabban az egyéni választókerületben van, mint a választópolgár állandó lakóhelye.

Mikor eredményes a második forduló?

A második forduló akkor eredményes, ha a választópolgárok EGYNEGYEDE elmegy szavazni.

Ki nyeri meg a második választási fordulót?

A képviselőjelöltek közül az lesz a második forduló győztese, aki a legtöbb érvényes szavazatot megkapja (relatív többség).

Agresszív járművezetők, sok baleset

A megyénkben tavaly minden korábbinál több, személyi sérüléssel járó közúti baleset történt. Nőtt a járműállomány, de ezt nemkövette az úthálózat fejlesztése. Lazult a fegyelem az utakon, ami főként a gyorshajtásban, az ittas vezetésben és a közúti jelzések figyelmen kívül hagyásában nyilvánult meg. A közlekedők magatartásában a toleranciát az agresszivitás váltotta fel. A baleseti helyzet romlásában — sok egyéb tényező mellett — közrejátszott a közúti forgalmat ellenőrző rendőri állomány tartózkodóbb, visszafogottabb tevékenysége is. Többek között ez hangzott el tegnap Békéscsabán, a megyei közlekedésbiztonsági tanács tanácskozótestületi ülésén, melyen részt vett Kola- novics László rendőr ezredes, az OKBT titkára és dr. Gál László megyei rendőrfőkapitány, a megyei KBT elnöke is.

Szám szerint tavaly 1031 személyi sérüléses közlekedési baleset volt a megyében. Az előző évhez képest ez 25,9 százalékos emelkedést jelent. A közúti balesetek számában az idei első negyedévben sem mutatkozott javulás. .Az viszont pozitívum, hogy tömegszerencsétlenség több éve nem fordult elő megyénk közútjain.

A továbbiakban szó esett arról, hogy a KBT javítani kívánja a társadalmi és a hatósági ’ baleset-megelőző munka összhangját. Erősíteni szeretnék a baleset-megelőző propagandamunkát.

Az ülés végén a kiemelkedő társadalmi munkát végzőket jutalmazták meg. Ketten kaptak OKBT-elnöki dicséretet, hárman pedig OKBT-díszplaikettet vehettek át- Ny. L.

Aczél Endrét, mint a Tv- hínadó és A Hét volt főszerkesztőjét lehet szeretni, vagy elítélni, de az vitathatatlan tény, hogy e műsorok színvonalasabbá tételében döntő érdemeket szerzett. Aczél Endre a napokban Békéscsabán járt, így alkalom nyílt egy rövid beszélgetésre.

— Hogy érzi magát mostanában?

— Köszönöm, jól. Éppen a felmondási időmet töltöm a Magyar Televíziónál, amelytől végérvényesen megváltam. Ugyanakkor az írott sajtó felé .tájékozódom, és lapalapításon törjük a fejünket. Valószínűleg már egy-két hónapon belül az utcán lesz Kurír névvel az új napilap.

— A régi munkatársai közül kik segítik ebben?

— Egy sor ismert kollégám részt vesz< a munkában, többek között Szálé László az Élet és Irodalomtól, és Müller Tibor a Mai Naptól. Az én feladatom a külpolitikai rovat tető alá hozása. A lapról még annyit, hogy egy napon kétszer is megjelenik majd, délelőtt és délután.

— A külpolitika mellett mennyire figyeli a belpolitikai élet változásait?

— A belpolitika és maga a rendszerváltás engem főként abból a szempontból érdekel, hogy miként változik a sajtónak, az újságíróknak a helyzete. Milyen politikai befolyás érvényesül majd, egy koalíciós kormány hogyan birtokolja vagy próbálja birtokba venni a nagy tömegtájékoztatási eszközöket. Milyen lesz az irányító és ellenőrző munka, kik lesznek vezető funkciókban.

— A lapoknál — gondolok itt a megyei lapok körüli vitákra is — sok még a

tisztázatlan kérdés, ön milyen újságírás mellett teszi le a voksát?

— Negyvenhat éves koromban, azt hiszem, van jogom két rokon

fogalomban hinni. Az egyik a sajtó szabadsága, a másik az újságíró függetlensége. Ezek nélkül nem beszélhetünk érett demokráciáról. A politika minden bizonnyal megpróbálja majd eszköznek, sőt játékszernek tekinteni az újságírót és az általa képviselt orgánumot. Ha viszont az elfogulatlanság és a pártatlanság helyett valamelyik párt propagandistája lesz egy lap, az ott az újságírás végét jelenti. A laptulajdonos abban kell hogy érdékelt legyen, hogy a lap jövedelmezően működjön. Én-ismerek olyan modellt a Lajtától nyugatra, amelyre az jellemző, hogy a tulajdonosok a politikai vonalvezetésbe nem szólnak bele, vagy ha igen, nagyon sajátos módon teszik. Egy nagy újságtulajdonos csoport például Angliában egy időben futtat jobboldali és baloldali lapot, mert mindkettőre van vevő.

— Beszéltünk már az Írott sajtóról, de gondolom, az olvasókat érdekli, mi a véleménye a mostani Tv-hiradóról?

— A híradót lényegében ugyanazok a szerkesztők készítik, mint az én időmben. E tekintetben nagy változás nincs. Viszont amennyire tudom, a jelenlegi vezetők sokkal jobban beavatkoznak

— méghozzá pártszerűen — a híradók készítésébe. Ez egyáltalán nem lep meg, hiszen pártszempontból semleges emberek helyébe — gondolok itt Sándor Istvánra, Elek Jánosra és jómagámra

— olyanok kerültek, akiknek pártelkötelezettsége tudott és nyilvánvaló. Hogy konkrét pártokat is mondjak, az MSZP-ről, főleg annak a Pozsgay-féle szárnyáról, és az MDF-ről van szó. A személyi változásoknak igenis volt politikai tartalma, amely A Hétben átütően, a híradóban néha erősebben, néha gyengébben érződik.

Nyemcsok László

Sütő András;

Naplójegyzetek

o

Szeptember 5.

Éva születésnapja, de nincs semmi ünnepség. Zaklatott napokat élünk változatlanul. Jelek szerint abel- ügyérek mindent elkövetnek. hogy kiderítsék; a három lehallgató közül máért működik csak egy. Keresik az alkalmat és főleg az ürügyet, hogy körülbzimatoí- hassanak a házban s a padláson. Kezditek azzal, hogy négy napra kikapcsolták a telefonunkat. Várták, panaszkodjunk s kérjük őket: jöjjenek már. teljesen elszigetelődtünk a világtól. Nem tettük. Jönnek hát kéretlen. Csöngetnek veszettül, majd verik az ablakot Legalább heten vannak. Éva nem engedi be őket. pedig mennyi jóindulattal hajtogatják: „Rossz a telefonjuk, asszonyom. Meg kell' javítani.” — „Nem kérjük, hogy megszálljanak minket. Ott javítsák, ahol elrontották! Bent a központban.”

Eloldalognak. A sarkon álllingálnak, majd egyikük nyargal valamerre. Később újra visszatérnek az ablakunk alá. Csöngetnek, zörgetnek, dörömbölnek. Éva újból1 kinéz. Egyikük állítólag maga a postaigazgató. Nagy buzgalommal igazolja magát és könyörög változatlanul. hogy — horribile dictu! — saját érdekünkben engedjük be őket. S mivel

ez kissé nevetségesen hangzik, a főnök újabb érvet talál, mondván: „Idegen áramkörrel vegyül a lakás áramköre, és ez szörnyű zavarokat okozhat.”

Egye fene, hát jöjjenek! De csak ketten. Két személy tán elegendő — mire is? Megküzdeni az „idegen áramkörrel”. Micsoda pofátlan hazudozás, mondom, de már nincs mit tenni. Éva engedelmével jön a két személy, a főnök rájuk szól szigorúan: — „Sarat be ne hordjatok nekem, a lábatokat jól letörüljétek, különben rosszul jártok!” S míg ők a nappaliban a villamoshálózatot, a telefont vizsgál- gaitják, addig odakint egyikük fölkapaszkodik a telefonpóznára, fülén egy pár kagyló, nyilván arra kíváncsi, hogy működik-e a lehallgatónk, továbbítja-e a hangot a házból A főnök odlabeszél folyton a saroklámpa irányába, ahoi azonban már üres a polloskafé- szek. A házi nyüsletésben Éva megfigyeli, hogy a főnök néhány pillanatra egyedül maradva, hangsúlyos szavakat küld a mennyezeti sanoküámpa felié, az ő kedvenc poloskájához beszél — hasztalan.

Jót nevetünk, miután a mihasznák elmennek fejcsó- válás közepette. Aztán telik az idő, ’ varmelyikük újból csenget, a padláson szeretné a villamos hálózatot megvizsgálni. „Menjen a fenébe!” — Aztán újból kikapcsolják a telefonunkat és újból megkérdik: műkő- dik-e? Hogy működne, ha egyszer nem hagyják működni! Kezd kihozni a sodrunkból a pofátlanságuk.

Ügy döntünk hirtelenében, hogy leadjuk a készülékeket. Míg nálunk vannak, nem lesz nyugtunk miattuk, kilesik, mikor utazunk el valamerre, aztán újból betörnek, mindent fölforgatnak. Telefonálok B. ezredesnek, jöjjön és vegye át a szerkentyűket.

* * *

Egy bukaresti komor személy, aki az Államtanács megbízottjának mondja magát, a megyei pártbizottság közvetítésével „fontos beszélgetésre” invitál. A kisebbségi kérdések érdeklik, többek közt a Sinkovitshoz írott s a budapesti rádióban beolvasott lévelém ténybeli háttere. Megyek hát. Kritikai vélekedésemet az égbekiáltó jogtalanságokról buzgón jegyezgeti. Egyelőre nem vitatkozik.

Szeptember 6.

Az életünk kezd a feje tetejére állni. Meganyi ló- tás-futás az összetorlódott ügyek-bajok miatt. Több mint két órám ment arra a meddő vitára, mit a már említett központi kiküldöttel folytattam a nemzetiségi ügyekről. Az úr változatlanul azt állítja, hogy az Államtanács személyzeti osztályán dolgozik, de nem zárja ki annak lehetőségét,

hogy őt a lehallgató-készülékek élleni tiltakozásom nyomán küldték Marosvásárhelyre. Mint mondja, tájékozódnia kell arról, hogy miként vélekedem a kisebbségi helyzetről és egyebekről. „És önnek személyesen mi a panasza?” — kérdezte. Azt mondtam: nekem személyesen semmi panaszom nincs. „Csak tényeim vannak.” „És mik azok a tények?” — „Kettőt mondok csak a sok közül. Egyik, hogy üldöznek, a másik, hogy íróként meg akarnak teljesen semmisíteni.” Ettől úgy meghökkent, mintha valamit hozzávágtam volna.— „Ez így igen vastag fogalmazás.” — mondta. Pedig lehetőleg tapintatosan adtam elé a dolgot. Ama rendkívül nagyhatalmú személyről például, aki Bukarestben a Kriterion kiadványait engedélyezi, avagy létiltja, nem vélekedtem érdeme, azaz gazemberségei szerint, hanem csak azt mondottam, hogy évek óta nem ad vállas zt a kiadás végett előterjesztett színdarabjaimra. Bizonyos főszerkesztőkről, akik nem engedélyezik nevem kinyomtatását, hasonlóképpen megértéssel szóltam, mondván, hogy rendkívüli óvatosságuk nem indokolatlan. Végül úgy váltunk el, hogy semmit sem tisztáztunk.

* * *

Ezután telefonáltam B. ezredesnek, mondván, hogy fontos közlendőm lenne, meg föl is szeretném kérni valamire. Nevezetesen,, hogy saját kezűleg szerelje le a lakásunkban még működő lehallgató-készüléket. Ez megtörtént. Magas látogatónk virágot is hozott a feleségemnek. Az ügyről mindvégig udvariasan tárgyaltunk, én először bemutattam neki a padlásunkon összeszedett drótokat s aztán a két szerkentyűt is. Vendégemnek igen nehezére esett eltitkolni a megdöbbenését, ám nagyjából mégis sikerült megjátszania a teljes tájékozatlanság komédiáját. „Ez francia drót” — mondta. — „Nem a MI DRÓTUNK”. — „Ez azt jelentené tehát, hogy franciák szerették föl?” — „Nincs kizárva.” Ez így igen megtisztelőén hangzott szerény személyemre nézve. Hogy Franciaországot oly nagyon érdeklik a gondolataim. „Csak azt nem értem — fölytattam —. hogy drótjukat a franciák miért épp a román posta helyi központja felé vezették?” Megszeppent kérdés: „Hát oda vezet?” — „Bizony. Megnézhető.” Ádámcsutkamozgóls : „Akkor nem franciák voltak.” Azután az újabb csel- kísérlet: „Ez nem is lehallgató-készülék, hanem inkább pirotechnikai eszköz.”' „Ügy gondolja ön. hogy nem anyira lehallgatni, mint inkább felgyújtani, felrobbantani akarnak bennünket?” — „Igen, sajnos igen” — jött a határozott válasz. „Énge- dellmével megpróbálnék erre egy szerény ellenvetést tenni. Ügy hozom föl, abban a tudatban, hogy tökéletlen civilként legföljebb csak szamárságokat mondhatok. hiszen hogy jövök én ahhoz, hogy a lehallgató szakma egyik legffletéke- sebbjével vitába merjek szállni! Ám, ennek ellenére hadd tájékoztassam önt egy szerény megfigyelésemrőL Ez a következő: telefonunkat a konyhából fölvittük a padlásra, rákapcsoltuk az ott fölfedezett huzalra és tessék elképzelni: idelémtről

még a kávéskanál koccanása is hallható volt a kagylóban.”

Az ezredes föllrántotta busa szemöldökét, majd így szólt; „Akkor nem pirotechnikai eszköz.” — „Hanem szabályos 'lehallgató” — mondtam én. Ezt az ezredes nem erősítette meg. Ezután fölkértem, hogy fáradna föl velém a padlásra és tisztelne meg azzal, hogy saját kezűleg emeli ki fészkéből a még működő poloskát. Természetesen elnézést kértem, a por. piszok és pókháló miatt, mely vasalt nadrágjára nézve kellemetlenségek okozója lészen. A poloskafészek fölött, miután vendégem a drótot láthatólag bosszúsan és egyetlen rántással kettészakította, udvariasan kezdtük biztatni egymást: „Parancsoljon e lukba benyúlni.” — „Majd ön után.” — ó, igazán! Tessék szíves lenni megtapintani.” Benyúlt, bólintott, majd ihtett: szedhetem. A poloska kiemelésének örömétől nem akart megfosztani. Reccsent markomban a gipszfészek. Levágtuk zsinórjáról az ocsmány élősködőt. A tetű. a bolha az ember vérét szívja. Ez a hitvány találmány a gondolatainkkal1 táplálkozott s hizlalta fülés gazdáit, akik abból élnek, hogy egy társadalom nem csak dolgozik, hanem kritikailag vélekedik is az életéről.

— Nincs többé poloskánk! — rikkantottam jókedvűen, miután elment az ezredes.

— Azt te csak úgy gondolod — mondta Éva, hogy el ne higgyük magunkat.

(Folytatjuk)

(Megjelent a romániai Magyar Szóban)