Békés Megyei Népújság, 1990. április (45. évfolyam, 77-100. szám)

1990-04-27 / 98. szám

«I iatnbq ,.rs riiriga .0861 Ez a mttszar nem az a műszer! A szarvasi tanácsülésről megjelent tudó­sításra hivatkozva a Szarvasi Medicina Alapítvány kuratóriuma közölte, hogy az ultrahangos diagnosztikai készülék beszer­zésére már minden szükséges intézkedést megtettek. A műszert több mint egy éve megrendelték, s árának kétharmad részét már kifizették. Nagyon rövid időn belül várható, hogy a készülék megérkezik Szarvasra, s ekkor az alapítványnak a még hiányzó egymillió forintot is ki kell fizet­ni. Az alapítvány kuratóriuma ezúton is kö­szönetét mond minden eddig beérkezett, és még megígért anyagi hozzájárulásért, ame­lyet magánszemélyek, magánvállalkozók, vállalatok és szövetkezetek adtak. Á kuratórium Deme Zoltán képviselő "urat ez ügyben egyházi hozzájárulás remé­nyében kereste meg. Amennyiben a Mál­tai Lovagrenden keresztül mód nyílna egy második ilyen készülék beszerzésére, azt az egészségügyi vezetés köszönettel venné, s azt kizárólag nőgyógyászati diagnosztikai célokra tudnák használni. SHVAKtiHYVI HÍREK Péntek Benéztem tegnap egy vá­rosházára. Pontosabban: egy város tanácsának székházába. Szinte halotti csend fogadott. A máskor írógépek kattogásától, te­lefoncsengéstől, ajtók nyi­tásától és csuicódásától, emberek jövésmenésétől hangos épületben siri csend honolt. Benéztem a nyitott ajtókon: senki. Bekopog­tam becsukott ajtókon, ki­nyitottam: senki. Aztán mégis jött valaki szemben, de gyorsan továbbsietett, nem is hallottam a léptei kopogását. Mintha leállt volna az élet. Igazán döbbenetes volt. És érthetetlen. Vajon miért? Mi van a közigaz­gatás embereivel, hogy nincsenek jelen, hogy alig vannak? Ki sugallja azt, hogy nem lesz szükség rá­juk, padlástól a pincéig? De hát sugallja-e valaki? Én az ellenkezőjét olva­som például a győztes párt elnökétől is. Akkor mi ez a halotti csend? Nem lesz ennek rossz vége? ... (s __n) — AZ S.'O. S. telefonó« lelklie- gély-szolgálat mindennap hív­ható e«te héttel reggel hétig a (SS) 28-800-as telefonszámon. — AZ OROSHÁZI Ifjúsági házban szombatonként több mint ötszáz felnőtt és gyer­mek gyűlt össze az elmúlt hetekben, hogy Lutra-mat- ricákat cseréljen. A nagy érdeklődésre való tekintettel most három napig — ápri­lis 28-án, 29-én és 30-án — várják a csereberélőket. Az érdeklődők reggel 9 órától kereshetik fel az ifjúsági házat. GYULA Házasságkötések: Avramucz Rozália és Szeredl Attila, Bondár Marianna Erzsé­bet és Fáskerti György Rúzsa Mária és szilágyi Mihály Attila, Pongrácz Márta és Balogh Já­nos Zsolt, Széli Piroska és Rad- nai Richárd, Kreidl Ilona Má­ria és Nagy Imre, Rozek Gyöngyi és Hermenovszky Ist­ván, Gelényi Mária (Kétegyhá- za) és Fodor Zoltán Gyula (Kétegyháza), Király Gyöngyi (Hódmezővásárhely) és Bakos János (Gyula), Hőim Magdolna (Kétsoprony) és Ónodi Sándor (Kétsoprony), Vincze Róza (Sarkad) és Deák József (Gyu­la). Születések: Varga Pál és Bata Zsuzsanna fia Pál, Náfrádl Ferenc és Res- tye Hajnalka Tünde fia Tamás Gergő, Pallag Gábor Géza és Kenéz Julianna leánya Zita, Ko­csis Imre és Kerepeczki Mária Andrea fia Tamás (Sarkadke- resztúr), Bencsik János és Ku- rucz Klára Judit leánya Andrea Klára (Szarvas), Ueelőssy An­dor és Kocsis Erzsébet leánya Anita (Sarkad), Takács László és Pilskl Julianna Eszter leánya Erika Anita (Békés), Erdei Im­re és Várad! Julianna fia Imre (Sarkatb, Kámyáczki István és Czúth Éva Mária leánya Éva Brigitta (Medgyesegyháza), dr. Baukó Márton és Baksai Edit Irén fia Szabolcs András (Me- zőberény) Pálfi György és Ba­logh Mária leánya Kitti (Vész­tő), Szatmári Lajos és Pál Éva fia Lajos (Dévaványa), Török Pál László és Hegyesi Ida fia László (Kondoros), Szabó Lajos és Békési Zsuzsanna fiai Lajos és Imre (Sarkad), Seprenyi Sán­dor és Czeglédi Margit fia Sán­dor (Szeghalom), Aponyi Ist­ván és Kiss Rozália Zsuzsanna fia István (Almáskamarás), Vá- czi János és Kádár Ildikó fia János Roland (Sarkad), Agárdi Imre és Kardos Róna leánya Ilona (Körösladány), Trutz Fe­renc és Kamyánszki Ilona leá­nya Beáta (Kétegyháza), Hajdú György és Szatmári Gyöngyi leánya Katalin (Doboz) Marik Mihály László és Tőkés Róza Mária leánya Eszter (Csaba- csüd), Gyebnár Péter és Nyár­fád! Edit leánya Agnes (Békés). Halálesetek: Villám Béla, Acs Pál, Bujdosó Antal, Viszt Relnhartné Haász Erzsébet, Csoór István, Veres Lajos, Szabó Lajosnó Murvai Ilona, Szakái Vilmos, Alb Te­réz Korba Mária, Csusz Ká- rolyné Hajóssy Wieland Valéria, Szabó József, Stumpf Mihály (Elek), Kovács József (Kétegy­háza), Kiss Lajos (Sarkad), Bánfi János (Medgyesegyháza), Petrányi Gyuláné Vas Hona (Szeghalom), Jámbor János (Sarkad), Csatlós Imréné Géczi Katalin (Kunágota), Madzel La- josné Eke Margit (Füzesgyar­mat) Kozma Károly (Okány), Locskai Béla Imre (Elek), Do­mokos János (Újkígyós), Bálint János (Mezőgyán), Patkás Já­nos (Sarkadkeresztúr), Tóth István (Medgyesegyháza), Szol­noki Sándor (Sarkad), Csete Mihályné Kató Mária (Vésztő), Szűcs Lajos (Medgyesegyháza). A KBT és a Békés Megyei Népújság A pósteleki bekötőút men­tén a napokban jó néhány öreg csertölgyet vágtak ki. Miért kellett elpusztulniuk a fáknak? — kérdeztük Dan­iik Andrást, a Kecskeméti Erdőfelügyelőség gyulai te­rületi csoportjának vezető­jét. — Tervezett munkáról van szó, amely már három éve elkezdődött. Mintegy há­romezer köbméter fa vált vágáséretté a pósteleki er­dőnek ezen a területén, mely a Defag tulajdona. A fák elérték a 60 éves kort, s ez a fafajta ebben a kor­ban már életveszélyes lehet. A belső repedések miatt bármikor megtörhet egy na­gyabb ág, s ez főként az út mellett, súlyos balesetet okozhat. A 15 évre készült erdő­terv alapján több ezer fa kerül fűrész alá. Kivágás után tűzifa lesz belőlük, hisz a csertölgy más célra nem hasznosítható. A Gyulai Erdő- és Fafeldolgozó Gaz­daság szakemberei végzik a munkálatokat, a tervek sze­rint, ellenőrzés mellett. Az arra járók bizonyára szomo­rúan nézik a sok kivágott faóriást, ám némi vigaszt nyújt, hogy minden öreg fa helyére fiatal csemetét tele­pítenek, s öt-hat év múlva ismét gyönyörködhetünk eb­ben az erdőrészben. g. k. Fotó: Veress Erzsi rejtvénypályázata ^ s Minden harmadik ember vegetatív idegrendszere ér­zékenyen reagál az időjárási frontváltozásokra, a légnyo­-1. forduló (X.) más, a nedvesség, valamint a hőmérséklet ugrásszerű változására, illetve annak közeledtére. A megfigyelések szerint már 60 órával a front átvonulása előtt növekszik a' balesetek száma, s elvonu­lása ugyanolyan ütemben csökken. A gépjárműveze­tők számoljanak az ilyenkor fellépő fáradékonysággal, dekoncentrációval. * * * Lapunk holnapi számában kö­zöljük az 1. forduló pályázati szelvényét, amelyet a megfej­téssel együtt, postai levelező­lapra felragasztva május 7-ig le­het beküldeni címünkre (5G00 Békéscsaba, Munkácsy u. 4.). ZITA NAPJA A Nap kél 4.35 — nyugszik 18.49 órakor A Hold kél 5.29 — nyugszik 22.31 órakor ZITA A Felicitás női név német rövidüléséből. Lehetséges, hogy a latin Cita név át­vétele a németben, a latin név jelentése: sebes, gyors. Becézés: Zitácska. Zitu(ka). Névnap: ápr. 27. Hetvenöt éve halt meg Alekszandr Nyikolajevics Szkrjabin (1872—1915) olasz zeneszerző és zongoramű­vész. Tegnap tovább folytatódott megyénkben az évszaknak meg­felelő, változékony időjárás. A derült, szélcsendes éjszakán 4-7 fokig süllyedt a hőmérséklet. Napközben megnövekedett a go- molyfelhözet délutánra elszór­tan kisebb záporok, zivatarok is kialakultak. A legmelegebb ko­ra délutáni órákban 17-18 fokot mutattak a hőmérők. Egész nap élénk, nyugati szél fújt — kap­tuk a tájékoztatást Zsíros Györgytől, a Békéscsabai Me­teorológiai Állomás ügyeletesé­től. Előrejelzés az ország területé­re ma estig: a több-kevesebb napsütés mellett — a nagyrészt napos délelőttöt követően — tartósabb felhősödé« és többfe­lé eső, záporeső, helyenként zi­vatar várható. Az északnyugati szél gyakorta lesz erős. A leg­alacsonyabb éjszakai hőmérsék­let 4 és 9 fok között, a legma­gasabb nappali hőmérséklet ál­talában 15 és 20 fok között, dél­keleten kevéssel 20 fok fölött alakul. 1 > — BÉKÉSCSABÁN, a me­gyei művelődési központ honismereti szakköre május *l-jén, délelőtt 2 órától a ré­gi hagyományoknak megfe­lelően májusfát állít a Me­seházban. A nem minden­napos eseményen minden érdeklődőt szeretettel lát­nak. — A BATTONYAI Fidesz a csegődi árvák megsegítésére gyűjtést szervez 28-án és 29-én 9 és 12, illetve 15 és 18 óra között, a helyi ifjú­sági házban. A meleg ruhá­kat és a tartós élelmiszere­ket személyesen és postán egyaránt elküldhetik az ado­mányozók. Hírügyeletünk munkanapokon 9-től 19 órá­ig hívható, fed nn non közvetlenül a lOOj áO*Dáv telefonszámon. Üzenetrögzítőnk ugyanezen a telefonszámon este 7-től reg­gel 9 óráig, valamint mun­kaszüneti napokon működik. Telexszámunk: Telefax számunk: 83-312 21-401 Ma a telefonnál: BÉLA VÁM — A BÉKÉSCSABAI Hűtő­ipari Vállalat Horgász Egye­sülete április 29-én 10 órá­tól 30-án 12 óráig a Kettős- Körösön, a dobozi hídnál, a dobozi oldalon, Békés felé, körülbelül 2 kilométeres szakaszon, tagjai részére horgászversenyt rendez. Ké­rik a horgászjársakat, hogy e táblával határolt szaka­szon, a számozott helyeket a verseny ideje alatt szí­veskedjenek szabadon hagy­ni. — HALÁLOS BALESET. Ápri­lis 26-án éjfél után nem sokkal Szabó János dobozi lakos pót­kocsis tehergépkocsijával egy út menti parkolóból kívánt rá­kanyarodni a 44-es számú föút- ra. Nem győződött meg ennek zavartalanságáról, és összeütkö­zött egy Kondoros felől Békés­csaba irányába tartó személy- gépkocsival, melynek vezetője a 37 éves Bagyinka János (békés­csabai lakos) olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette. E nap hajnalán — 4 óra 45 perckor — a 47-es számú főúton Is baleset történt. Orosházáról Csorvás irányába közlekedett személygépkocsijával Szakáll Károly, 42 éves orosházi lakos. A 153-as kilométerkő közelében szabálytalanul előzött, s neki­ment egy előtte haladó lovas kocsinak, majd áttért a menet­irány szerinti bal oldalra, s ott összeütközött a vele szemben szabályosan közlekedő Barkas gépkocsival. A baleset követ­keztében Szakáll Károly, vala­mint a másik kocsi vezetője és annak utasa súlyos, nem élet- veszélyes sérülést szenvedett. Mindkét baleset ügyében » rendőrségi vizsgálat folyamat* ban van. A Sportfogadási és Lottó­igazgatóság közlése szerint a 17. játékhéten a következő nyerőszámokat húzták ki: 8, 22, 65, 66, 80 A lottó tárgynyeremény­sorsoláson a 14. heti szelvé­nyek vesznek részt. / VIA II W ŰSOR KOSSUTH RÁDIÓ 8.05: Hangszemle. 8.20: Fűtől-fáig. A törökbálinti mocsár. 2. rész. 8.50: Külpolitikai figyelő. 9.05: Napközben. 11.10: Népdalok, néptáncok. 11.36: A zsebrádiószínnáz be­mutatója Basarózsák. 12.45: Külpolitikai arcképcsar­nok. 13.05: Klasszikusok délidőoen. Zenei ábécé. 14.05: Erről beszéltünk. A Ma­gyar Rádió körzeti stúdió­inak műsoraiból. 14.35: Orvosi tanácsok. 14.40: Népzenetár 15.05: Magyar írás. A rádió iro­dalmi hetilapja. 16.50;: Beszélni nehéz. 16.00: Délutáni krónika. 18.15.: Hangoló. Zenei magazin gyerekeknek. 17.05: Magyarországról jövök... 18.00: Esti krónika. 18.30: Ráadás. 19.05: Sportvilág. 19.15: Láttuk, hallottuk, olvas­tuk. Művészet- és művelő­déskritika. 19.30: Hol volt, hói nem volt. 19.40: Népdalfeldolgozások. 19.50: Gong. 20.05: Tudósítás a Csepel—Deb­receni VSC labdarúgó- mérkőzésről. 20.40: Respighi: Madarak. Szvit. 21.05: Kilátó. A rádió világiro­dalmi hetilapja. 21.501 Régi fúvószene. 22.00: Késő esti krónika. 22.30: Benjamino Gigli legszebb felvételeiből. VI/6. rész. 23.05: Szellemőra. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Rivaldafényben: az Ome­ga együttes. 9.03: Hős Nazar országlása és bukása avagy a botcsi­nálta népkirály, örmény mesejáték. 9.57: Radloton-korongokróli 10.00: Kertbarátok műsora. 10.05: Idősebbek hullámhosszán. Dallamok, em.ékek. 10.50: Hajsz.ii,z/okeiefc. 11.03: Mit üztn a rádió? (Ism.) 11.43: Dick Hyman zongorázik. 12.00: Születésnapi beszélgetés Solti Károly nótaénekes­sel. 13.03: Pophullám. 14.00: Péntektől — péntekig. Ajánlóműsor sok muzsi­kával. 17.03: Hatodik érzék. 18.00: Kölyökrádlő. f 18.30: A rock gyermekei. 19.03: Garázs. A mikrofonnál: Nagy Feró. 19.35: Fiataloknak! Komjáthy György kívánságműsora. 21.03.: A Magyar Rádió Interfolk fesztiválja 22.00: Szórakoztató bestiárium. 23.03: Sporthíradő. BARTÓK RÁDIÓ 9 10: Évszázadok kamarazenéjé­ből. 9.56: Csajkov3zkiJ-mflvek. 10.28: Liszt Ferenc, a nagyapa. 11.00: A szicíliai vecsemye. Részletek Ve.-dl operájá­ból. 12.05: A Londoni Oboaegyüttes hangversenye a Berlini Filharmónia kamarater­mében. 13.00: Hallgassuk újra! Kara- vánszeráj. 14.00: A Puroell-énekegyüttes madrigálfelvételeiből. ft.15: Zenekari muzsika. 15.08: Massenet: Cld. Négyfel- vonásos opera. 16.05: Édes anyanyelvűnk. 18.30: A véges végtelen, (ism.) 18.55: öt pere zene. 19.05: Spanyol nyelvlecke kez­dőknek. 19.20: Angol társalgás középha­ladóknak. (ism.) 19.35: Oj lemezeinkből. 20.28: Szabados György zongo­rázik. 21.00: Dvorzsák: Stabat Mater. 22.23: Mi újság a régizene vilá­giban? MAGYAR RÁDIÓ, SZEGED Szeged 94,90 MHz Szentes 66,29 MHz Telefon: (62) 23-311 5.55—8.00: Alföldi Hírmondó. Zenés hírműsor. A tartalomból: 5.55: Rövid hirek, útlnform. 6.15: Dél-alföldi hirek. tudósí­tások. Lapszemle három megyéből. 6.45: Reggeli párbeszéd. 6.55: Hasznos tanácsok közleke­dőknek. 7.15: Rövid hirek. tudósítások. — Kempingelőzetes. 16.00—18.00: A 94,9 MHz-es sze­gedi URH-adón: szolgálta­tó adás. 9.00: Képújság. 9.05: Tévétoroa. 9.10: Magyar évszázadok. A zsidóság egyenjogúsítása. 9.30: Lovak és lovasok. Fran­cia dokumentumfilm-soro- zat. VI/4. rész. (Ism.) 10.25: Ungvári Tamás—Polgár András: Kémeri. Tévé­filmsorozat. V/l. rész: Az ellopott arany, (ism.) 11.30: Képújság. 16.30: Képújság. 16.40: Az Afganisztáni Köztársa­ság nemzeti ünnepén. 17.00: Péntek délután. 17.00: Évgyűrűk. Nyugdíjasok műsora. 17.30: Telefaktum. 17.40: Rlportfllm. 18.00: Ablak. Közéleti szolgálta­tó műsor. 19.10: Esti mese. Tyimka és Gyimka. Szovjet bábfilm. 19.30: Híradó. 20.05: Nekem is lesz televízióm! Harsány! Gábor-show. A Karinthy Színház és a Magyar Televízió közös műsora. 21.25: Panoráma. Világpolitika percről percre 22.25: Fiatal Művészek Stúdiója. Párhuzamos anyagcserék. I. Frick úr és az Eleven tér. Dokumentum-játék­film. 23.20: Híradó 3. Radványl Dorottyával és Dom­bóvári Gáborral. 17.00: Képújság. 17.15: Riportok, időjárás, zene. 17.45: BUMM!!! Telefonos Já­ték. 18.00: Telesport. 18.25: Tom és Jerry. Amerikai rajzfilmsorozat. (Ism.) 19.00: A nagyfőnök. Francia film. 21.00: Híradó 2. 21.30: Mit hoz a tegnap?. .. 22.30: Napzárta. BUKAREST 10.00: Hírek. 10.15: Ro-bot-ron. 10.40: A bagdadi tolvaj. 12.15: Beszélgetés a nézőkkel. 12.30: Romáin népi _bútorok. 12.5 0: Választások előtt. 13.10: Hírek. 15.00: Szerelmi dalok. 15.20: Riport. 15.40: A tudomány ma. 16.05: Reklám. 16.10: A Föld hangja. 17.10: Német nyelvű adás. 18.10: Választások előtt. 19.10: .Rajzfilmek. 19.30: «iradó. 20.00: Jelzés. 20.15: Akasztottak erdeje. 21.45: Történelmi .dók.-film. 22.10: Választások előtt. 22.30: Gaudeamus. 23.30: Híradó. ÚJVIDÉKI TELEVÍZIÓ 16.10: Műsorismertetés magyarul. 16.15: Híradó magyarul. 16.25: Dokumentumműsor. 16.55: Műsorismertetés és híradó szerbhorváitul. 17.25: Vajdaságon át. 18.15: Tévémagazin szlovákul. 19.15: Rajzfilm, 19.30: Híradó magyarul. 20.00: Napfoltok. Filmsorozat. 20.50: Tudósító jelenti Los An­gelesből. 22.20: Híradó szerbhorvátul. 22.40: Műsorzárás szerbhorvátul. BELGRAD, I. MŰSOR 8.20: Híradó. 8.30: Gyermekműsor. 9.00: Iskolatelevizió. 10.30: Hírek. 10.35: Iskolatelevizió. 12.30: Hirek. 12.40: Ismétlés. 13.25: Vetélkedő. 14.45: Hirek. ­14.56: Éjszakai program. 16.30: Magyar híradó. 17.00: Híradó. 17.20: Oktatóműsor. 17.50: Gyermekműsor. 18.20: Számok és betűk. 18.40: Rajzfilm. 18.45: Muppet show. 19.10: Rajzfilm. 19.30: Hiradó. 19.53: Időjárás. 20.00: Filmsorozat.. 20.55: Hazai show. 21.40: Hiradó. 22.00: ö sole mio. 23.00: Sport. 23.05: Éjszakai program^ S UPER 1.15: Hirek. 7.00: Napkezdet. 8.45: Egyveleg. 16.00: Forró drót. 17.00: Hullóimho6szon. 18.30: Kék éj. 19.00: Slágerstúdlő. 20.00: Konoertkülönlegességek. 21.00: Nelson Mandela. 23.15: A nyolcvanas évek kon­certjeiből. 0.30: Kék éj. 1.30: Időlánc. 1.45—7.00: Egyveleg. EUROSPORT 6.00: Üzleti viliághíradó. 6.30: Európai üzleti hirek. 7.00: D. J. Kat-Show. 9.30: Autó- és motorsport. 10.00: Szovjet tomasport. 11.00: Német turistaikocsi-baj­nokság. . 12.00: A maratoni futás történe­téből. 13.00: .légkorong-vb. 15.00: Spanyol golfbajnokság. 17.00: Labdarúgó-vb-előzetes. 18.00: Jégkorong-vb. 20.00: Panfcráció. 21.30: Vidám, zenés sportegyve­leg. 22.00: Jégkorong-vb. 24.00: spanyol golfbaj nskság. 17.15: Esélyt a daloknak. 17.45: Főzőlecke. 18.20: Incifinci-fantázia. 18.35: Pihenőidő. 19.00: Jövők. 19.40: Csillogó papiros. 20.90: A törvény nevében. 21.00: Éjszakai rakomány. 22.00: Tv-híradó. 22.30: Filmklub. 23.55: Kerevet. SZÍNHÁZ 1990. április 27-én, pénteken' 1» órakor Békéscsabán: CHICAGO Jőkai-bérlet TiV

Next

/
Thumbnails
Contents