Békés Megyei Népújság, 1990. április (45. évfolyam, 77-100. szám)
1990-04-03 / 78. szám
1990. április 3., kedd Gádoroson spórolnak a gázzal Ki mit olvas a faluban? Mai demokraták Ignotus írja valahol, hogy negyvennyolc leverését követően Rózsa Sándor bizony még Deák Ferencet sem átallotta kirabolni. Ámbátor nem is lehet csodálkozni ezen, hiszen a betyárbecsület fogalmát tudvalevőleg nem a betyárok találták ki. Hogy miért hozakodtam elő most mindezzel? Mindjárt megmagyarázom. Mert az igaz, hogy 142 évnek kellett ahhoz eltelnie, hogy a magyar nép valóban szabad akaratából, minden belső és külső hatalmi helyzettől mentesen maga dönthessen sorsáról, a választás első fordulóját követően máris aggasztó jelenségeknek lehetünk szemtanúi. Szurkolok én, hogyne szurkolnék születőben lévő demokráciánknak — álljon az akár jobbközép keresztény-nemzeti vagy balközép szociál- liberális alapokon —, de úgy vélem, nem lehet szó nélkül elmenni az utóbbi napokban egyre inkább felerősödő, úgynevezett negatív választási kampány mellett. Nem hinném, hogy Van ma az országban olyan ember, ki kétségbe vonná azt az állítást: a magyar választópolgárok 1990-ben elsősorban a rendszerváltásra szavaztak. Az átlag magyar nem valamire, hanem valami ellen voksolt. Ügy tűnik, az egymás mellett eleddig viszonylag jól megférő két vezető párt, az MDF és az SZDSZ messzemenően akceptálja ezt a tényt, hiszen a választás második fordulójában már láthatóan nem célkitűzéseik ismertetésére, sokkal inkább egymás lejáratására helyezik a hangsúlyt. Kell-e ékesebb bizonyíték a fentiek igazolására, mint a Magyar Hírlap minapi számában közölt, Az MDF és riválisai című fizetett, szöveges hirdetés? Nehezen folynak csuklómból a sorok, annyira letaglózott a magyar demokraták erkölcsipolitikai színvallása. Nem a szöveg tartalmával van gondom, hisz joggal illetik váddal a szabad demokratákat (pontosabban a párt vezetőit); utóbbiak agresszivitása, gőgössége és doktrinersége valóban kommunista mentalitásra emlékeztet bennünket, s módszereik enyhén szólva kifogásolhatók. Ami meglep, az, hogy az eddig higgadtan, megfontoltan politizáló MDF irányt váltott. Ügy érzi, elérkezett az ideje annak, hogy beszálljon az adok- kapok harcba, merthogy úgyis annak lesz majd igaza, aki erősebbnek bizonyul? A fővárosi napilapok szerkesztői dörzsölhetik tenyerüket, a felek naponta szolgálnak — nem is egy — újabb csemegével. A sajtótájékoztatón Antall József kirohan Tamás Gáspár Miklósnak az SZDSZ lapjában, a Beszélőben megjelent írása ellen, mely szerint a demokrata fórum majdani kormányzási szekerének rúdja a Horthy-érába mutat, Csoóri Sándor pedig arra reflektál, hogy az Amerikából alighogy hazaért „kiábrándult marxista”, Heller Ágnes, olyan értelmű cikket tett közzé a Magyar Hírlapban: az MDF győzelmével Magyarország ismételten Kelet felé haladna. Lám csak, már a világlapok is arról írnak, hogy túl sok intrika jellemzi belpolitikai életünket. A japán Sankei Sinbun meg egyenesen azt jövendöli: valószínűleg hamar megnő az elégedetlenség a feltehetően az MDF köré tömörülő, új koalíciós kormánnyal szemben, nem zárható ki annak lehetősége sem, -hogy még az idén újabb választásokat kell kiírni. Reménykedjünk abban, hogy a jóslat nem teljesedik be, nem azzal kell a jövőben foglalkoznunk, ki és miért löki le politikai ellenfelét a székről. Bízzunk abban, hogy mai demokratáink mihamarabb felhagynak értelmetlen civódásaikkal, s igazolják a beléjük vetett bizalom jogosságát. Már csak betyárbecsületből is. Dányi László Csöndesek a délelöttök Egy tipikus, falusi könyvtárt kerestünk. Olyat, amivel demonstrálni lehet kultúránk elhanyagoltságát, pénzszűkében levő világunk sajnálatos kényszerhelyzeteit. Ami ennek „külső jegyeit” illeti — omladozó falak, szúette polcok — abban bizony csalódtunk, méghozzá kellemesen, amikor beléptünk Gádoroson a Nagyközségi Könyvtár feliratú épületbe. Tágas, elválasztható, világos helyiség fogadott bennünket. A polcok között sok zöld virág. Persze a falusi művelődés helyzete korántsem olyan szívderítő, mint ez a könyvtárbelső az első pillanatban. Libor Istvánná megbízott könyvtárvezető igencsak meglepődött jöttünkön. Ilyenkor délelőtt kevés a látogató. Legfeljebb előre bejelentett iskolai csoportok jönnek, s esetleg pár nyugdíjas néz be. A teremben ültünk le beszélgetni, de valahogy nem nagyon kívánkozott lé rólunk a kabát. — így takarékoskodunk — mondta Libor Istvánná. — Csak délután húzzuk fel a konvektort. Hidegben teremnek a könyvek (?) Először természetesen a könyvtár bemutatására kértük. Megtudtuk, hogy 1986. március 15-én nyitottak. A nagyközségi tanács, a megyei könyvtár, a megyei művelődési központ is segített ebben anyagilag. Addig ezen a helyen iskola működött, ők pedig a művelődési ház emeletén kaptak helyet. Tizenötezer kötetük van, ez egy jó átlagos szám. Hogy milyen az összetétele, állaga, azt már a könyvtáros sóhaja is jelzi. Hiányos az ifjúsági rész, fejleszteni kellene a kézikönyvtárt is. A helyi tanács ez évben könyvvásárlásra ötvenezer forintot biztosít nekik. A tavalyi 30 ezerhez képest ez persze előrelépés, de ha a könyvek árának emelkedését nézzük, akkor már nem is olyan sok ez az összeg. Éppen jókor érkeztünk, a könyvtár vezetőjétől megtudtuk. hogy most fogják megrendelni a jövő havi tételeket. Ez úgy történik, hogy a könyvterjesztő vállalat megküldi az új kötetek jegyzékét, rövid ismertetését. ebből lehet választani. A könyvtárak nem rendelkeznek készpénzzel, a Ga- mesz egyenlíti ki az általuk vásárolt számlát. A havi vásárlásokkal nem nehéz átlépni a bűvös számot, de kis mértékben ez még megengedhető. (Ugyanis lehetséges némi átcsoportosítás a költségvetés különböző tételei között.) De egy szó mint száz, ez az éves keret nem sok mindenre elég. Nemrég rendeltek például 18 darab olcsóbbnak számító ifjúsági kötetet: csak ez majdnem kétezer forintba kerül. Ilyenkor persze szelektálni kell. Művészeti albumokra, idegennyelvű szótárakra — hogy ne csak egy, helyben használható példány legyen —. vagy a népszerű új, képes bibliára gondolniuk sem lehet. Hiszen mindegyiknek nyoilcszáz forint fölött van az ára. Pedig általában minden könyvtár a lehető legtöbbet teszi, hogy könyvet tudjon vásárolni. Takarékoskodik a fűtéssel, világítással. Gádoroson már a könyvkötő szolgálatait sem veszik igénybe, maguk javítgatják a hibás példányokat. De mit is kíván az olvasóközönség, mire van igény? Elsősorban lektűrre, ám ebből _ se mindet tudják megszerezni a könyvtárból, hanem csak az állami kiadó által forgalmazott, terjesztett kiadványokat. Nyugdíjas és kiskorú olvaséközönség Kik is az olvasók? — ez volt a következő kardinális kérdésünk, mert ottlétünk alatt eggyel sem találkoztunk. — Ilyenkor délelőtt nem nagy a forgalom — hallottuk a választ. A könyvtárban dolgozó Dobos Imréné, aki nemcsak a kölcsönzésben segít, hanem egyfajta „mindenes” is, hozzáteszi, hogy nyolctól tízig az adminisztrációé az idő. Kitöl- tenivaló papír pedik akad bőven. Ha rendelnek, három számla, de egyébként is munkanapló, névmutató, beiratkozási napló. Ezekben nemcsak az olvasók száma, hanem nemük, koruk, illetve az is szerepel, hogy a munkásosztály, a szövetkezeti parasztság körében dolgoznak vagy szellemi munkások, esetleg tanulnak. (!?) A kiértesítéseket, egyéb papírokat is ilyenkor töltik ki. Illetve a takarítást is ekkor végzik — természetesen ők ketten. Az olvasók 60 százaléka az iskolások köréből kerül ki. Másik részük nyugdíjas. Az aktív keresők száma nagyon kevés. Nincs idejük, szól a lakonikus magyarázat. Tavaly még voltak úgynevezett „beszervezett olvasók” is. Meggyőzésük úgy történt, hogy a könyvtáros kiment egy_ üzembe, ahol néha az egész „szocialista brigád” beiratkozott, azután persze feléje sem néztek a könyvtárnak. Van, aki csak olvasni tér be, átnézni a folyóiratokat, 26-féle újság között válogathat, de az újabbak közül csak a Reformot fizették elő. Mi is legyen a befejezés, hiszen nem egészen egyértelmű a helyzet. Mert vé- gülis az került szóba, hogy kell-e egy községnek könyvtár, amikor kevesen járnak, de az állomány is hagy kívánnivalót maga után. Libor Istvánná szerint egyre nagyobb szerepe lesz ezeknek az intézményeknek. Hogy miért? Mert az embereknek még kevesebb lesz a pénzük könyvre, újságra, úgyhogy — eszi, nem eszi, nem kap mást — előbb- utóbb csak be kell, hogy térjenek a könyvtárba. Ez is olvasószervezés, csak kérdés. mennyire hatékony, ha a könyvtár ugyanolyan szegény, mint az olvasó. Kiss Katalin Sikerkönyvek Nem bánom, ha ezzel életkoromat is elárulom, kimondom: én még emlékszem a Cilike-könyvekre. Nagymamámnál bukkantam rá az elég nagy, vaskos, nehéz kötetekre, és most is jól látom magam előtt a zöldesbarna borítón a feh^rruhás, szolid kis teremtést, Cilikét. Cilikével mindig történt valami, ha más nem, akkor has- raesett gavallérja előtt, vendége nyakába borította a habos kávét, fejjel zuhant a lisztesládába vagy éppen beakadt valahová és levált róla a szoknyája. Csupa kellemetlenség, viszontagság, kínos ügy — a kárörvendő olvasó a hasát fogja a nevetéstől, az együttérző meg együtt sopánkodik szegény Cilikével, az örök „pech”- hessel, a szerencsétlen fló- tással. A Garabonciás Könyvkiadó gondozásában most újabb Cilikékkel — Mancikával, Ilussal, Tercsivel és Klárikával — találkozhat az olvasó; Tutsek Anna kelti életre a népszerű hősnőt, illetve sorstársait. Az ízléses, tetszetős, könnyed kis könyv címe: Ciliké bajtársai. Zaklatott, hideg hétköznapjainkban, az erősaakról és a kegyetlenségről szóló állandó híradások, a krimi és a pornó uralta könyvek között felüdülés ez a pópofa, kedves olvasmány. A furcsa randevúkról, kirohanásokról, jövendölésről, elveszett tekintélyről, csalódásról és sok-sok kalandról szóló könyvecske szórakoztató társ. S valljuk be, előfordul mindannyiunkkal, hogy magunk is Cilikék vagyunk! N. K. Celladam-laboratórium Gyulán Egy vizsgálat életmentést jelenthet Felfokozott érdeklődés előzte meg Gyulán Kovács Ádám, a világhíres Cella- dam feltalálójának előadását. Az előzetes tájékoztatás alapján a „Celladam és környezetvédelem” kölcsönhatása lett volna a téma, ám erről kevesebb szó esett. Az előadó arról az útról beszélt. amelyen a szer eljutott idáig, hogy végre elismerték gyógyhatásút. Az előadást abból az alkalomból rendezték, hogy tegnap az üdülőben megnyitották a Celladam Diagnosztikai Laboratóriumon- Megtudtuk, hogy Kovács Ádám és cége országos laborhálózatot szeretne kialakítani, amelynek egyik állomása a gyulai. Ezzel egyrészt a szűrés-gyógyítás elterjesztését szeretnék elérni, de nem titkolták ennek üzleti jelentőségét sem. Igaz, ez a vizsgálat nem tartozik a legolcsóbbak közé. hiszen 300 forint lesz, de bizonyosan megéri. Tudomásunk szerint csak Gyulán évente 25-50 ember hal meg rosszindulatú daganatos betegségben. Szó volt a szer egyre terjedő nemzetközi híréről is. A legújabb kapcsolat izraeli, onnan várnak betegeket. A világ többi országában is fokozódik az érdeklődés. Hétfőtől kezdődik a laboratóriumi rendelés és vizsgálat, 8—13 óráig várják mindazokat, akik bizonyosságot szeretnének tudni egészségi állapotukról. Kihangsúlyozta az előadó, hogy olyan szolgáltatásról van szó. ami viszonylag megfizethető, és sokat nyújt a pácienseknek. A laboratóriumok jövedelméből befolyt pénzt a kutatómunka fejlesztésére fordítják. B. O. Sütő ündrás: Naplójegyzetek Július 10—11. ? * Átmenetileg minden ba- iunkról megfeledkezünk. Oly sok év után a Marosra is kimegyünk fürödni, pecázni. Panka. Bori, Melinda visi- bál a vízben. Velünk a rokonság is, Melánia, Bori, Nóka, hál’ Istennek, van kinek odakiáltani az erősebb vízsodrás láttán: Panka, Bori. Nóka, vigyázzatok! E családi zsibongás — hajdanvolt létünk sajgó emlékeivel — már-már édeni hangulatú. Hány sivár esztendő, hány aggodalmas hónap múlik el csöndes magányban, gyermeki hang nélkül, s abban a tudatban, hogy ez már így leszen örökké. Be régen írtam volt: „Boldogok, akik egymás szeme láttára múlnak el!” Életük végéig láthatják, gyámolíthatják egymást. Most meg ez az omlás! Világgá szóródott fiatalok küldik az ódon dalokat rádió útján az itthonmaradott öregeknek. Akáácosúúút, ha végigmegyek rajtadééén! A Maros partjáról Kamarásra száll a gondolatom. Be szépséges, nagy család volt ez a mienk! Anyai nagyapámnak 12 gyereke volt, s mint annyiszor mondotta: nem a szegény szülők nyakába szakadt nyomorúság, hanem Isten áldása; tudatosan vállalt erkölcsi kötelezettség. Pedig a minden esztendei 12 pár lábbeli mellett a gyerekhad összetrombitá- lása is gondot jelentett: Erzsi, Pista, Rubi, vagy hogy hívnak! Nem hallod, ■ mit mondtam? öcsi fiam nézi hosszan a vizet, a tájat, a nyírfaberket. Két önfeledt kacagás között elmélázik, s tudom mire gondol. Miért kellett itthagyniuk a szülővárost, szülőföldet. Éva szokta megjegyezni néha: Istenem, be mélységes szomorúság ül öcsike szemében! S már törli a könnyét, holott lassan ő is belenyugszik a gyermekek kényszerű elmenetelébe. Hát igen, Melinda munkahelyét valahol egy Beszterce környéki hegyi faluban szabták meg kötele- zőleg, a fiamét Solont (Szaloné) községben, Bákó környékén. Két orvos az ország két sarkában, itthon a két kicsi gyerek, s a kétségtelen tény, hogy öregségükre, ha visszajutnak valamiképpen Marosvásárhelyre. Ahová, persze szinte naponta küldik a fiatal román orvosokat is. „Tíz sornyi szövegeddel hazahozathatnád őket Marosvásárhelyre” — mondta egyszer nekem egy szerkesztő. „Tudom, mondtam. Ceausescu születésnapja közeleg újból. Csakhogy ilyen áron a gyerekek is megvetnének.” — „Be kényesek lettetek!” Július 14. Sikaszó. Tervünk az volt, hogy semmi egyebet nem csinálunk, csak haszontalan- kodunk. Vagyis gombászunk, pisztrángászunk, a sűrű erdőt járjuk, medvére, szarvasra lesünk, vaddisznókkal ijesztgetjük magunk. Esténként elnézzük a csillagokat. Sehol sem látni oly tiszta csillagos eget, mint itt, Si- kaszóban. Meg annyi műholdat sem. Negyedórás figyeléssel kettőt-hármat is észlelni szoktunk. Most is láthattuk volna. Ha rozsdásfejű szög miatt fel nem fordul az életünk. A múltkoriban elkezdett drótkutatást most nem folytattuk. Falat kellett volna bontani, a konyhában a parkettpadlót fölszedni stb. „Majd máskor!” A házból kivezető drótot nagy ügyesen már úgyis lefüleltük, eltüntettük. Az erdőben a talajba vágott nyomon haladva már egy darabkát sem találtunk belőle. Ama titokzatos személy, aki öcsém háta mögött ólálkodott, az egészet felszedte már. Elismeréssel állapítottuk meg, hogy a drótlerakás alapos munka volt. A Bakó-patakon is átvezették, el az erdő felé. De milyen ravaszul! A víz alatt s kétoldalt a parton gyep- téglaborítással. Még arra is gondjuk volt, hogy a gyeptéglák mentén a réseket morzsalékos földdel betömjék. elegyengessék, az érintetlenség látszata végett. Volt hozzá idejük és fizetésük. — Menjünk horgászni! Invitáló szándékkal sietek föl a padlásszobába, fejemmel fölpattintom a rugós csapóajtót, s míg várom, hogy az sarkig húzódjék föl, a padlót nézem, az immár rozsdás szögfejek sorát a kémény mellett. Köztük az egyik ezüstösen fényes. Hát ezt mi lelte? Miért nem váltott színt a többivel együtt? — Gyere csak, öcsi! Hozd a harapófogót! Ezzel vége is lett a mi nyaralásunknak. E perctől kezdve két napon át egyebet nem tettünk, csak ron- tottuk-bontottuk a házat. Nagyobb kárt részeg betörők sem tehettek volna benne. Mikor ugyanis a fényes szögfej árulása folytán a deszkaszálat a helyéről kifeszítettük, már ott is volt ámuló szemünk előtt a régen sejtett dróthálózat, s a lehallgató készülék üvegvatta fészke — de sajnos üresen. A műszert a betörők már elvitték volt. A gondos munkát, itt is el kellett ismernünk. A sebtiben kimentett lehallgató a padlásburkolat harmadik rétege alatt volt elrejtve. Deszka, üveg- vattabélés, újabb deszka, azon kalitkaajtócska, finom lombfűrészmunka, ügyes ragasztással rögzítve. „Ez már igen! Dicséretre méltó fáradozás az éjszakák titkos óráiban.” Ök égették hát csonkig a gyertyákat! ök felejtették elmosni a tisztán
