Békés Megyei Népújság, 1990. április (45. évfolyam, 77-100. szám)
1990-04-14 / 88. szám
1990. április 14., szombat o OROSTAJ BELPOLITIKAI ÉS KULTURÁLIS MELLÉKLET Dr. Franz Josef Schmid Ausztria magyarországi nagykövete a világkiállításról nyilatkozik — Először a múlt évben, a Tavaszi Fesztivál egy rendezvényén találkoztunk; egy kishajó vitte a meghívottakat Szentendrére. Akkor még igencsak újszerűnek számított, hogy egy nagykö- vet kötetlen, baráti beszélgetést folytat az újságírók- kal. Nagykövet Űr akkor vette át hivatalát Budapesten. Sikerült-e az azóta eltelt időben egy kicsit körülnéznie hazánkban? Milyen élményeket gyűjtött rólunk, magyarokról? — Igen, emlékszem, akkor érkeztem Budapestre. Azóta sok helyen megfordultam, sok városban jártam szerte az országban. Alkalmam volt megismerni többek között Nyugat-Magyarországot és Pécset, Debrecent, Nyíregyházát. Kecskemétet. Számos új ismeretséget és élményt jelentettek számomra ezek az utak. A legjobban azonban annak örülök, hogy most, ebben az izgalmas időszakban léhetek Magyar- országon. Azt mondhatom: szerencsém van. hogy személyesen lehetek tanúja azoknak a hatalmas változásoknak, amelyek az ország gazdasági és politikai életét jellemzik. Véleményem szerint ezeknek a változásoknak itt Magyarországon megvannak a kulturális, történelmi, tradicionális alapjai, gyökerei. Ezeket kibontva, újjáélesztve indulhat el1 az ország a magaválasztotta útján. És bizonyos, hogy ez az irány — Európához vezet. Elmondhatom, hogy engem az tesz optimistává. hogy nagyon-na- gyon sok magyart sikerült ez idő alatt megismernem. Azt is szeretném itt hangsúlyozni, hogy kormányaink között igen jő kapcsolat alakult ki. Ebben az együttműködésben Ausztria az osztrák nép teljes támogatását élvezi. Szomszédok vagyunk, és kapcsolatainknak ez ad külön jelentőséget. — Ebből önként adódik a kérdés: a világkiállítás ügye. Nemrég több kollégámmal az Osztrák Szövet- ségj Idegenforgalmi Iroda meghívására Becs ben jártam. Ott. a Donauturm tetejéről letekintve meggyőződhettünk arról, milyen készültségi fokon áll az osztrák fővárosban a világkiállitás. Személy szerint szeretne-e részt venni az osztrák—magyar világkiállítás megnyitóján? — Igen, feltétlenül. Ezzel persze már azt is elárultam, milyen lelkes híve vagyok a világkiállítás ügyének. Azt is elmondom, miért. Gondoljuk csak el; Bécs és Budapest! E városok mútja több ponton kapcsolódik egymáshoz. Miért ne építkezhetnénk ebbőj a jelenben is? Nyugodtan állíthatjuk, hogy most, a XX. század végén az együttműködés feltételei sokkal kedvezőbbek. Szeretnék egy pár dolgot külön is megemlíteni. Aki ismeri a Bécs—Budapest közötti jelenlegi közlekedési viszonyokat, az nyilván egyetért abban, hogy halaszthatatlan egy gyors, korszerű, a kor követelményeinek megfelelő autópálya kiépítése, a vasút modernizálása. Ahhoz, hogy valóban „két órányira” legyünk egymástól. A másik — és hozzám igen közel álló terv — a Fertőtó vidékén kialakítandó környezetvédelmi közös park gondolata. Ha ezt sikerül 1995-ben megnyitnunk, jó bizonyíték lehet arra, hogy a két kormány nemcsak az infrastruktúra fejlesztésében érdekelt, de szívén viseli a környezet védelmének jó ügyét is. Bátran mondhatjuk: Ez közös, jó invesztáció lehet — a jövőért. Véleményem szerint egyedülálló dolog lehet a világon, hogy két különböző politikai berendezésű ország összefog, hidat képez egy közös ügy: a világkiállítás lebonyolítására. Sőt. ily módon közös hídfőállást alakíthat ki más országok felé. És röviden szeretnék utalni Helsinkire is. Ez a kiállítás pontosan a Helsinki egyezmény huszadik évfordulóján kerülne megrendezésre. Kell-e méltóbb bizonyíték arra, hogy a gyakorlatban is meg tudjuk valósítani Helsinki szellemét. — Végezetül engedjen meg egy pár személyes kérdést is. Ha van egy kis szabadideje, mivel tölti legszívesebben? — Elárulom, hogy én nagyon szeretem a természetet. Képes vagyok hosszú órákon át járni a hegyeket, gyalogolni. Ez jelenti számomra az igazi kikapcsolódást. Nem vagyok igazi hegymászó; vad turista, aki csak rója a kilométereket. Én inkább szemlélődni szeretek, gyönyörködni a táj szépségeiben. — Talált már ilyen kirándulóhelyet magának Magyarországon is? Igen. felfedeztem már a budai hegyeket. De legjobban talán Tihanyhoz kötődöm. Órákig tudok gyönyörködni a csodás panorámában. A hegy, a víz, a táj ilyen csodás összhangja ritka természeti adomány. Tausz Anikó Békéscsabán a Helvetia-aranyparádé Svindli vagy üzleti trükk? Békéscsabára, a Körös Hotelba is eljut április 20-tól a bécsi Helvetia ékszerkereskedés kollekciója. Először Miskolcon, majd Nyíregyházán, Egerben, Debrecenben, Kecskeméten, Szolnokon, Szekszárdon, Győrben és Szombathelyen csodálhatták meg a míves aranyékszereket, a tetszetős drága órákat. Mindannyiszor vonzó volt, hogy az 50 forintos belépő 500 schillinges vásárlási utalványként szolgál a tra- borstrasse-i üzletben minden egyes ékszer megvételekor, ráadásul ott egy ajándékórával is kedveskednek a látogatóknak. Űjabban pedig a magyarországi kiszállítások minden egyes vevőjét egy díszes féldrágakővel lepik meg. Sőt, a jegyet vásárlók között órákat, gyöngy nyakláncokat, briliánsgyűrűket sorsolnak. Sokakban felmerül a gyanú, hogy mindez egyszerű vevőcsalogató üzleti fogás. Még többen úgy tartják, svindli az egész, s a trükk nyitja: minden 500 schillinggel drágább ebben a bécsi ékszeráruházban. Vajon igazuk van-e a bécsi cég üzleti tisztességében kétkedőknek? — kérdeztük Johan Forstingertöl, a cég tulajdonosától. — Mindenkinek csak azt mondhatom, hogy látogassanak el hozzánk, és vásárlási kényszer nélkül nézzenek szét nálunk, s kérem, hogy hasonlítsák össze ágainkat a máriahilferstrasse-i boltok kínálatával. A számok ösz- szevetése valószínű, hogy többet mond minden magyarázkodásnál, s elárulhatom a titkunkat is. Mi már régóta a sóik kicsi sóikra megy elméletét tartjuk szem előtt. Elég tőkeerősek vagyunk ahhoz, hogy a szokottnál kisebb haszonkulcsosai is kínáljuk az ékszereket. A forgalom minket igazol, naponta 8-10, magyarokkal teli autóbusz parkol az áruházunk előtt. Tisztes jutalékot fizetünk az utazási irodának, az autóbusz-vezetőnek, mindazoknak, akik segítenek a forgalmunk fellendítésében. Reklámköltségünk zömét megosztjuk vásárlóinkkal, a munkánkat segítő honfitársainkkal. A mi üzletünkben már esztendők óta a forint is konvertibilis fizetőeszköz. Gazdasági helyzetünkre jellemző, hogy számunkra nem okoz gondot, ha árukészletünk egy része akár egy esztendőig is Magyarországon vándorol. Az ingyenóra, amit a kiállítási jegyre adunk Bécsben, egy apró figyelmesség. Senkit nem kényszerít vásárlásra.’Ausztriában ez a fajta gesztus a szokásos vevőcsalogató üzleti fogások közé tartozik. Alig hat hónap alatt tíz vagonra való vízhatlan órát adtunk ajándékba a magyar vásárlóknak, a boltban megfordulóknak. Célunk, hogy a magyaroknak köszönhető nyereségünk egy részét azoknak juttassuk vissza, akiktől származik. Szóval, ez a mi „svindlink”. Azaz nem svindli és nem is áprilisi tréfa, hanem üzleti fogás, amitől a magyar vásárlók elszoktak, legalábbis idehaza. Hátha a kiállításból a kereskedelem is okul, s netán nálunk is iránymutatóul szolgál az az elmélet, hogy sok kicsi sokra megy. Az árak emelése különösen a divatcikkeknél és az ékszerkereskedelemben nem mindig hozza meg a várt hasznot. Szolidan, vásárlócsalogató kedvezményekkel is lehet eredményt elérni. Sőt, egyre inkább csak úgy. De ahhoz tőkeerős cég kell és piaci verseny, amiről oly sokat beszélünk és kívánjuk, hogy nálunk is meghonosodjon minél hamarabb. A Helvetia ékszerkereskedés békéscsabai bemutatkozása ilyen szempontból is hasznos lehet. S. J. Vélemény az adósságátütemezésről Megalapozatlan remények A választási kampány során egyes pártok programjuk részeként említették a hitelfeltételek újratárgyalását. A magyar hírek nemegyszer megriasztották a külföldi hitelezőket. Nem véletlen, hogy a leköszönt kormány óva intette utódait az ilyesfajta választási fogásoktól: ez esetben ugyanis azonnali hitelstopra, legalább 30 százalékos életszínvonalcsökkenésre lehet számítani. Mit jelentene számunkra egy átütemezés? — erről kérdeztük Ibolya Voglert, a Német Szövetkezetek Központi Bankjának elemző közgazdászát. — Rendkívül veszélyesnek ítélem az átütemezésről folyó vitát, mert elbizonytalanítja a hitelezőket — kezdte a beszélgetést Vogler asz- szony. — Ez különösen igaz abban a helyzetben, mikor a régi kormány már csak ügyvivő, s az új még nem állt fel. Magyarország hiteltartozásainak több mint 'háromnegyede közép- és hosszú lejáratú hitel, s a tartozások csaknem 90 százaléka üzleti bankokkal szemben áll fenn. Az általuk nyújtott kölcsönök 57 százaléka semmilyen garanciával nem fedezett, van tehát okuk félni, ha Magyarországon a nemfizetést latolgatják. A hitelfeltételek ígért újratárgyalása ráadásul azt az illúziót keltheti a lakosságban, hogy nem, vagy a most várhatónál jóval kevésbé csökken az életszínvonal. Megalapozatlannak tartom az olyan kijelentéseket, amelyek' szerint a meglevő pártkapcsolatok kormányra jutás esetén átütemezési előnyöket eredményezhetnek a Párizsi Klubnál. Először is tisztázzuk: Magyarország nem tagja ennek a szervezetnek, szemben azzal, ahogyan többször is elhangzik. A Párizsi Klub a nyugati kormányhitelezők információs egyesülése, amelynek keretében multilateriális egyezségeket kötnek. Tegyük fel, hogy a nyugati kormányok megállapodnak a Magyarországnak nyújtott hitelek átütemezésében. Ez legfeljebb 2 milliárd dollár magyar adósságot érintene. Ugyanakkor az üzleti bankok várhatóan bezárnák kapuikat Magyarország előtt. Mutatók — Sokan már most is ki- bírhatatlannak tartják az egyébként növekvő adósság- terhet. Szerintük átütemezés esetén lélegzethez jutnánk... — Ezt a véleményt ismerem. Hivatkoznak a lengyel és a latin-amerikai országok példáira. Számukra a Brady-terv bizonyára komoly könnyebbséget jelent. Csakhogy ezek az országok már korábban hitelképtelenekké váltak. Évek óta átütemeznek, görgetik maguk előtt az adóssághegyet. De hát normális dolog hitelképtelenségre játszani ? Mások pedig arra hivatkoznak, hogy lassan Magyarország világelső lesz az egy főre jutó adósságállományt tekintve. Kit érdekel például, hogy Finnország mutatója is hasonló, amikor bruttó devizabevétele négyszerese a magyarországinak? A másik oldalról közelítve: az egy főre jutó adósságállomány alapján a népes latin-amerikai országok probléma- mentesek lennének. — Végül is milyen kritériumok alapján ítélnek meg a bankok egy országot? —' Minden banknál van egy közgazdász elemző csoport, amely az adott országra vonatkozóan kockázat- elemzést végez. A módszerek egyediek és nem publi- kusak. A kvantitatív vizsgálat során a legfontosabbnak a nemzetközi fizetési mérleg teljesítménymérlegének alakulását tartják. Ebbe beleértik az áru- és szolgáltatásexportot, valamint a nemzetközi pénzátutalásokat. Meghatározó a valutatartalékok alakulása is. A kvalitatív szempontok között lényeges a politikai stabilitás, a kormány gazdaságpolitikája és a gazdaság struktúrája, illetve az, hogy milyen irányba változik. Hogy mennyire nem a pillanatnyi kvantitatív mutatók a meghatározók, arra jó példa Románia: mutatói igen jók, az import sok éve tartó erőteljes visszafogása, valamint a hitelek visszafizetése eredményeként, megítélése mégsem kedvező. A chilei példa — Gondolom, nem javított Magyarország megítélésén az, hogy kiderült: 1989 őszéig mintegy 2 milliárd dollár adósságot elhallgattak. — A külföldi bankok elemzői nem könyvelők, a megítélésnél ennyi ráhagyás belefér. A hitelezők sokkal inkább arra figyelnek Magyarországgal kapcsolatban, hogy beindul-e a piacgazdaság. Ez sokkal többet jelentene, mintha mondjuk visz- szafogják az importot. A bankárok a fejlődés perspektíváját nézik. A gazdasági pangás, a nemfizetésre spekulálás az igazi veszély. — Azért vallja be, a csaknem 21 milliárd dollárnyi hitel visszafizetése elég reménytelennek tűnik, s ezt a hitelezők is tudják. — A kérdés egy rossz szemléletet tükröz. Az adósság normális politikai és gazdasági helyzetben sem szégyen. Az adósságállomány nem egyszerre esedékes, a hitelek egyenként járnák le. Új hiteleket, új feltételekkel lehet felvenni, amelyeket később kell visz- szafizetni. Amennyiben nagyobb ütemben nő az export, akár az adósságállomány is emelkedhet. A jelenlegi helyzetben, úgy gondolom, az adósságok kisebb részét tőkésíteni kellene. Ez nem jelentené az ország kiárusítását. Chile például egy év alatt 3 milliárd dollár adósságtól szabadult meg ily módon. Illúziók nélkül Lényegesnek tartom a belső vásárlóerő bővítését is. Hivatkoznék osztrák, holland, finn, svéd példákra. Ezek az országok a belső piacbővítésből kiindulva tudták felfuttatni az exportot. Itt megjegyezném: a politikai stabilitás és a demokratikus fejlődés fontos, de illúziókat senki ne kergessen, hogy a gazdaság fellendülésének jelei nélkül a bankok önmagában a demokráciát meghitelezik. L. A.
