Békés Megyei Népújság, 1990. március (45. évfolyam, 51-76. szám)
1990-03-10 / 59. szám
1990. március 10., szombat 7 Tanya a „hűtőszekrényben” Mi lesz veled, honismereti mozgalom? „Megállapodás. A Magyar Állam tulajdonát képező Orosháza, Külső Monor, Tanya 29. sz. ingatlan kezelői jogátadás átvételéről. Az átadó szerv: Orosházi Városi Tanács V. B. igazgatási osztálya, Orosháza. Az átvevő szerv : Békés Megyei Múzeumok Igazgatósága, Békéscsaba ... Az ingatlan rendeltetése és jellemző adatai: tanyamúzeum, mely a 47. sz. főközlekedési útvonal mellett, bolthoz, vendéglőhöz és autóbusz-megállóhoz közel fekszik. Az ingatlan tanya (lakás), valamint négy gazdasági épületből (építményből) áll. A tanyaépület felújításra váró állagú, a gazdasági épületek állapota rossz. Az átvevő szerv köteles az ingatlanban tanyamúzeum jellegű gyűjteményt fenntartani, valamint helyiséget biztosítani ahhoz, hogy ott az evangélikus egyház istentiszteletet tarthasson ... (Ez utóbbiak a tanya elhalt lakója, Erdős Tóth Sándor végrendeletében szerepeltek.) A tanyamúzeum fenntartása mellett az ingatlant néprajzi-földrajzi kutatóközpont céljaira is felhasználhatja...” A megállapodás, melyből e részleteket idéztük 1986. decemberében jött létre. A dolgok hátterében bizonyára az állt, hogy a tanácsnak már akkor nem volt pénze arra, hogy Erdős Tóth Sándor hagyatékát — mely még mesz- sze nem volt tanyamúzeum — megfelelő módon karbantartsa. Erejéből csupán arra futotta, hogy a használati tárgyakat elárverezze, s az értékesítésből befolyt több mint 17 ezer forintot felhasználja. Saját céljaira. Az öreg tanyára senki nem áldozott egy fillért sem. Azaz ... Telt-múlt az idő, s az épület állaga — ezek a vert falú tanyácskák már csak ilyenek — egyre romlott. A Békés Megyei Múzeumi Igazgatóságon gondoltak egy nagyot: mivel nincs (és egyhamar nem is lesz) pénz a felújításra, „hűtőszekrénybe teszik” a házikót, s tartozékait. És újabb megállapodás köttetett a kezelői joggal bíró múzeumi igazgatóság és Kiss Sándor orosházi lakos között, a tanya használatbavételéről. — Meghatározatlan időre kötöttük a megállapodást, melynek értelmében köteles vagyok az épület további állagromlását megakadályozni, s a „jó gazda gondosságával” — így fogalmaz a szerződés — folyamatosan karbantartani, megőrizni a területen levő mezőgazdasági kisgépeket, szerszámokat... A tanyán találkoztunk az — évék óta betegállományban lévő — „kedvezményezettel”. (E szót is a megállapodásból idéztük, bár a beszélgetés során egyre inkább úgy tűnik, nem ő a kedvezményezett. Sőt...) — Elfoglaltságot szerettem volna és némi jövedelemkiegészítést. Ezért, egy telket kerestem, melyen gazdálkodhatok. Mondták, ha van hozzá kedvem, itt a Sándor bácsi tanyája. Nincs más dolgom, csak néha kitakarítani, és ráfigyelni az itt lévő dolgokra. Igen ám, csakhogy az „itt lévő dolgok” értéke nem csekély. (Hogy mekkora, ez rejtély, hiszen leltár azóta sem készült Erdős Tóth Sándor hagyatékáról.) A tanya volt tulajdonosa ugyanis jelentős helytörténeti gyűjteménnyel bírt. A régi, mező- gazdasági gépek egy részét a mezőgazdasági szakiskola már elvitte, bizonyára, hogy biztonságba helyezze őket. Az itt felejtett darabok azonban siralmas állapotban várakoznak jobb sorsukra, mindhiába. És szerencse, ha még várakoznak... — Amikor 1988-ban először kijöttem ide, épp elég nézeteltérésem volt a környékbeliekkel. A javakat próbálták széthúzkodni, én meg nem hagytam. Később a betörések váltak mindennaposakká. Szerintem mára felét szétkapkodták annak, ami itt volt. Jönnek, mennek a nyomozók, hiába ... Hogy a rongálásokról ne is beszéljek. Csak felhúzza a vállát tanácstalanul, nem folytatja a panaszkodást. Nincs is szükség a szavakra, elég körüljárni a tanyát. A ház, s még inkább az istálló siralmas állapotban van. Ez utóbbit Kiss Sándor dúcolta alá, féltve a bent lévő régiségeket, melyeket mostanság csak a fal repedésein befújó csípős téli szél látogat rendszeresen. (Ép eszű ember e (falak közé már nem merészkedik.) — Már írtam egy levelet a múzeumi szervezetnek, mert szeretnék új szerződést kötni. Ha nem lenne meghatározatlan idejű ez a megállapodás, költenék is a házra. De így, hogy bármikor ki- tehetik a szűrömet... Még meg is venném a tanyát, természetesen Erdős Tóth Sándor végakaratát is tiszteletben tartva.. . Miközben megnézzük a „birtokot”, ömlik belőle a panasz. Hogy már „lengyel megszállás” alatt is volt a tanya ... — Kijövök egyik reggel, hát egy csomó lengyel lakókocsi áll az udvaron. Főznek, teregetnek az asszonyok, szemmel láthatóan otthon érzik magukat! (Képzelem a vendégszeretetet, mellyel Kiss Sándor fogadta a hívatlan látogatókat.) — Volt úgy, hogy eltűnt egy régi szivattyú. Tudja hol találtam rá? A MÉH- telepen. A saját pénzemen váltottam vissza ... Lehet, hogy rajta kívül az itt felhalmozott régiségeknek igazán gazdája sincs? Vagy a helyi tanács számon- tartja Erdős Tóth Sándor még fellelhető vagyonkáját? — Rég foglalkozik a város a gondolattal, hogy tanyamúzeumot létesít valahol. Ám a célra a Műemléki Felügyelőség egy másik (a Holecska-féle) tanyát nézte ki... Mindezt az Orosházi Városi Tanács művelődési osztályának vezetője, dr. Zilahi Lajos idézi fel, majd így folytatja: — Utoljára akkor hozták rendbe ezt a tanyát, mikor még Sándor bácsi élt. Az áfész segített: a nagy hó alatt megroppant a tető. De azóta... A végrendeletről is szó esik, s arról, miként próbáltak partnereket szerezni az állagmegóvás érdekében, mindhiába. S ekkor „jött” a megyei múzeumi szervezet, melynek igazgatóját, dr. Szabó Ferencet is megkérdeztük elképzeléseikről... — Négy esztendeje, mikor az orosházi tanácstól átvettük a tanya kezelői jogát, még más szelek fújdogáltak. Jó protektorok is akadtak, hogy tanyamúzeumot, illetve egy kutatóközpontot hozzunk itt létre. A Téglaipari Mérnöki Iroda még felmérte az épület állagát, de a végleges terv már nem készült el... A szép elképzelések tehát egyelőre kútba estek. Shogy most — a fehér lap fölé hajolva — ismét végiggondolom e beszélgetéseket, hirtelen Brecht Kaukázusi krétakörének egyik ismert jelenete jut eszembe: a gyenge fiúcskát a kör közepébe állítják, s húzkodni kezdik jobbra, balra. A történet — ismerik bizonyára — végül jóra fordul. A gyermek azé lesz, aki eddig is a gondját viselte. És a tanya? Nagy Ágnes Siralmas állapotban várakoznak jó sorsukra a régi ekék Fotó: Kovács Erzsébet Február elején jelent meg a Magyar Nemzetben Kanyar József cikke. Ebben — enyhén szólva — tragikusnak ítéli meg nemzeti önismeretünket. Végigvezeti, hogy mindezt idáig a különböző honismereti szakkörök, táborok, történelmi, néprajzi pályázatok igyekeztek pótolni. Viszont e sokszínű munkát koordináló, részben anyagi, de inkább erkölcsi segítséget biztosító, népfronton belül működő Országos Honismereti Bizottság nemrégiben megszűnt. Joggal vetette fel a cikk írója a kérdést, hogy most, amikor történelmi önismeretünkre leginkább szükség van, az OHB nélkül megmarad-e a mozgalom? Mi arra próbáltunk választ keresni, hogyan érintette ez a döntés a megyében folyó honismereti munkát. Egy képzeletbeli kerékasztal köré ültettük az érdekelteket: a népfront képviselőit és a szakkörvezetőket. Mondják el ők, hogy dolgoztak eddig és mit gondolnak, hogyan lesz ezután... A megyei honismereti albizottság titkára, Lovász György mindjárt beszélgetésünk elején egy jó hírrel fogadott. E sokat kritizált terület, azaz Békés megye, a honismeret művelése terén nem is áll(t) olyan rossz helyen. Mindenképpen a dobogósok közé sorolható. Bizonyítékul egy 1988-as felmérésre hivatkozott Lovász György, miszerint akkor 43 iskolai és művelődési központhoz tartozó szakkör működött itt. Sok helytörténeti kiadvány látott napvilágot, számos monográfia született, s ez azért lényeges, mert a profi kutatók mellett szép számmal vettek részt a munkában amatőrök is. Az országos szakmai továbbképzést évenként Honismereti Akadémia biztosította. Néhány évvel ezelőtt még nagy jelentősége volt a nemzeti múlt kiemelése fontosságának hangsúlyozása körül csoportosuló előadásoknak, amelyeket itt hallgattak a résztvevők. Az így' szerzett tudással, benyomásokkal végezték otthon tovább a munkájukat: gyűjtöttek, feldolgoztak, pályázatokon vettek részt szakköreiken. Aki hagyományos játékot, pompás díszleteket és jelmezeket várt csütörtök este Békéscsabáin, az ifjúsági házban, ahol a szegedi Független Színpad a Rómeó és Júliát adta elő, az csalódott. Mert még a színpadon is székek voltak, ott is a közönség ült, a színészek egy téglalap alakú kis térben játszottak. Farmerban, lógó pulóverben, tornacipőben, alaposan meghúzott szöveget mondva... De, aki Shakespeare-t szerette volna ott tudni mindezek ellenére — az nem jött hiába. Mert így is megidéződött a szép Verona, a Montague-k és Capuletek viszálya. Csak más eszközökkel. Mind a darabnak, mind a színjátszásnak eszenciáját adva érték ezt el. Hiszen ekkora téren, ilyen körülmények között — hozzátéve azt, hogy a népes veronai táborból csak 12 szereplőt láthattunk — nem lehetett egyetlen üres pillanat, egyetlen kidolgozatlan mozdulat sem. A legjellegzetesebb, legsű- rítettebb jelenetek maradtak meg Ruszt József rendező ollója nyomán, a legfontosabb szereplők legtöbbet hordozó mondataikkal. Pár perces jelenetük alatt ugyanilyen „súlyossá” válA népfronton kívül természetesen más „cégek” is felfigyeltek ezekre a csoportokra. Tartott továbbképzést, írt ki számukra pályázatot a múzeum, s a nyári honismereti, falukutató táborok szervezői között mindig ott volt a megyei művelődési központ is. Hogy miként lehetett erre pénzt szerezni, arra Szegediné Kozák Máriától kaptunk választ, aki 1988—89 folyamán vett részt ilyen szervező- munkában. Ahonnan csak tudtak, onnan kértek anyagiakat. Az OHB-tól tízezer forint körül kaptak mindig. Nem sok, de ez is segítség volt ‘.. * * * Most, hogy a nyári táborok finanszírozásának ez a „csatornája” megszűnt, hogyan fogadják mindezt a résztvevők, a szakkörök, amelyeknek mindennapi fennmaradása nem egyértelműen csak anyagiaktól függ. A mezőkovácsházi Balogh György könyvtárigazgató vezetésével tíz éve működik ott egy szakkör. Főleg a város szellemi néprajzának gyűjtésével, feldolgozásával foglalkozik a 20-25 felnőtt résztvevő. A Mezőkovácsháziak Baráti Köre minden évben megjelentet munkáiból egy helytörténeti kiadványt, melyhez a helyi népfront, különböző intézmények, cégek csatlakoznak támogatásukkal. A szakkör tárgyi emlékek gondozását nem tudja felvállalni, hiszen nincs raktározási, kiállítási lehetőségük. A mezöberényi honismereti szakkör a művelődési házban tartja foglalkozásait. Éves programjuk szerint az idén a jobbára nyugdíjas tagok hajdani tanítóikról gyűjtik emlékeiket, de rendez a szakkör kirándulásokat, hallgatnak szakmai előadásokat, szerveznek teadélutánokat is — hallottuk nagy Ferencné szakkörvezetőtől. Néhány éve még volt a városban nyári honismereti tábor a gyerekeknek, amelyet a városi népfront és az iskola „hozott össze”, de néhány éve erre már nincs lehetőség. Gyerekszakkörről, utánpótlásról egyik helyen sem hallottunk. Csabacsüdön mégis találRómcó és Júlia egyik jelenete. Bagó Bertalan és Költi Helga tak a mellékszereplők is. Jelenésük alatt a legtöbbet kellett nyújtaniuk nekik is: Tybaltnak (Both András), a hercegnek (Németh Gábor), a patikáriusnak (Kaszás Géza). Teljes intenzitással, karakteres gesztusokkal kellett játszaniuk. Ez sikerült is nekik. Az első részben Rómeó és társasága bukkan . elénk, akik a shakespeare-i kor dikcióiival, de hamisítatlan, XX. századi nonverbális eszközökkel hozzák elénk egy csapatnyi fiatal hétköznapjait, ugratásait, párbeszédeit. Minden poén ül, érttunk egy ilyet: az általános iskolában Pjevara János történelem—orosz szakos tanár vezeti. A gyerekekkel speciálisan tanyakutatással foglalkoznak, pályázatokra neveznek be. Tanáruk állítása szerint a végtelenségig motiválhatók, ha például adatközlőként megjelenik a nevük, mondjuk a Honismeret című folyóiratban, vagy más kiadványban. ' * * * Nem biztos, hogy a három szakkör rövid bemutatásával sikerült keresztmetszetet adni a múlt megismerésére és emlékeinek összegyűjtésére szerveződött sokféle megyei körről. Az mindenesetre igaz, hogy iskolai viszonylag kevés van közöttük. Ennek oka az, hogy a tanárok túlóradíja nagyon kevés. Ennél még a művelődési házak szakkörvezetői tiszteletdíja is több... A kerekasztal két széke még üres. Ide lehetne ültetni a zsámbéki tanítóképző főiskola két nevelőjét, Kovács Istvánt és feleségét. Ök négy éve nyári táborokat szerveznek, ahol a felsőoktatási intézményekben tanuló résztvevők B kategóriás szakkörvezetői képesítéshez jutnak. Az évek során néhány Békés megyei tanító is kapott ilyen jogosítványt, de hogy haszinálják-e, azt nem tudtuk kideríteni. Az Országos Honismereti Bizottság anyagilag nem tudta mindig támogatni ezeket a kezdeményezéseket. Ezekben a napokban olvasgatják a szakkörökben azt az alapszabály-tervezetet, amely egy új, hatékony, korszerű szervezet: az Országos Honismereti Szövetség létrehozását javasolja. Céljai pályázatok, képzési lehetőség teremtése, megegyeznek az előzővel, de már hatékonyabb, alulról építkező lenne. Vagy lesz is, ki tudja. A honismereti munka iránt érdeklődő tagok ugyanazok. Nem változnak a személyek az új szövetségben sem, teszik a dolgukat, jobbára anyagi megbecsülés nélkül, egyszerű „köszönömre”. Amíg ők léteznek, nincs gond, lesz honismereti mozgalom, de kérdés — felsőbb szervezet ide, vagy oda —, meddig lehet ezt így csinálni? Kiss Katalin hető. Mondhatnánk, hogy ezért talán többet is megtesznek a kelleténél, mondhatnánk, ha ... Ha nem jönne mindezek után egy hangulatában, minőségében más rész. Kevesebb a köny- nyebb játék, egyre több a mélyebb pillanat. S mivel a közönség már az „övék”, ezt is elhiszik nekik. Ilyen például az a jelenet, amikor a Dajka közli Júliával, hogy Rómeó megölte nagybátyját, Tybaltot. Fehér Juli és Költi Helga nagyszerű alakítása ez, egyforma intenzitással, legtöbbet adva magukból. Nem sokkal ezután jön Lőrinc barát és Rómeó hasonló jelenete (Kalocsai Miklós, Bagó Bertalan), ami halványabb is ennél. Jellemző, hogy ezeket a pillanatokat igyekszenek a végén egy-egy poénnal feloldani. (Van egy olyan érzésem, hogy ez talán magáinak a szerzőnek is tetszene.) Egy új játékstílust tapasztalhattunk meg csütörtökön. Az biztos, a darab nem szenvedte kárát. Vallódi — de teljesen új — minőséget kapott a közönség. Hogy ez mennyire lehet a továbbiakban kizárólagos elv a csapatnyi színész és rendezőjük számára, mennyire sikerül ezt így megtartani, azt majd az idő és a többi előadás dönti el. Az beigazolódott, Shakespeare sokat kibír. Sőt, ő maga mondja e darab prológjában: „Néző, kérünk, hibákra most ne nézz! így lesz az is, mi csonka még: egész." K. K. Farmerben és tornacipőben... Rómeó ás Jólia — valamint Shakespeare — Békéscsabán „Ha nem lenne meghatározatlan idejű ez a megállapodás költenék is a házra”
