Békés Megyei Népújság, 1990. március (45. évfolyam, 51-76. szám)

1990-03-05 / 54. szám

o \ 1990. március 5., hétfő _____________________________________________________________ „ . • ' x \ Lapszél ---------­P esszimizmus »agy optimizmus Zúdulnak ránk a hírek. A választások utolsó heté­ben szinte minden napra akad valami botrányízű dolog. A sajtó, a rádió ontja az információt, s bizony, ha valaki 24 órá­ra lemarad, egy hét sem elegendő ahhoz, hogy a politikai élet zegzugos út­vesztőiből kikeveredjen. De hát ez mindenhol így van, ezen a földkereksé­gen, ahol valóban van de­mokrácia, és van tétje a választásoknak, ahol az ál­lampolgárok döntik el, melyik politikai erő, vagy erők kezébe hajlandóak odaadni azt a bizonyos or­szágirányító „kormányt”. Még akkor is így van ez, ha a rögösnek ígérkező úton nem lesz könnyű la­vírozni, sőt, az is előfor­dulhat, hogy egymást vált­ják a sofőrök, mert nem bírják a megpróbáltatást. Tehát tulajdonképpen örülnünk kellene, hogy végre, először, annyi év után, mi állampolgárok is dönthetünk országos kér­désekben, bizalmat adha­tunk egyes személyeknek. Lehetőségünk van végre arra is, hogy a választot­tak közül azokat, akik esetleg elveszítik hitelü­ket, számonkérjük, vagy akár megvonjuk a jogot, hogy nevünkben, képvise­letünkben cselekedjenek. Mégis, mintha egy gyá­szos szertartásra készül­nénk a demokratikus vá­lasztások helyett, sokszor annyira pesszimista a han­gulat. Ha valaki várako­zással, netalántán még op­timizmussal is tekint a márciusi választási napra, azt többnyire félőrültként kezelik, vagy gyanús lesz. Pedig annak ellenére van okunk a reményre, hogy pillanatnyilag csak annyit érzékelni, hogy a válasz­tási harcba induló pártok legtöbbje „véres szájjal” politizál, ezzel pedig ne­künk, itt, Kelet-Európábán 40 évig nem kellett együtt élni. Állítólag ez is tör­vényszerű minden demok­ratikus országban. Sőt, vannak, akik úgy vélik, éppen ezek a szélsőséges megnyilvánulások és bot­rányokat leleplező akciók próbálják meggyőzni a megfélemlített állampolgá­rokat arról, hogy itt, eb­ben az országban már va­lóban nincs mitől tarta­nunk. Csakhogy! Mindezek ellenére, igenis, még min­dig mélyen élnek bennünk a régi félelmek. S leg­többen valóban azt hisz- szük, hogy itt a vé^> látjuk, tényleg nincs me­nekvés, csődben az ország. Lehet, hogy a helyzet valóban kritikus, de még­sem kellene elkesered­nünk. Először is azért, mert mi már a napi 16-18 óránál fizikailag többet dolgozni, bármilyen ha­talom lesz a választások után. Azt sem szabad fi­gyelmen kívül hagyni, hogy adósságunk olyan mértékű, hogy ennél töb­bet kifizetni már úgysem tudnánk. Tehát fel a fejjel! Rákóczi Gabriella Füriünk, vagy befiirdünk a nyáron? A mezőkovácsházi strand­fürdő eddig a költségvetési üzem és a gamesz kezelésé­ben volt. Fenntartási vesz­teségét alapvetően nem a forgalom és a változékony időjárás okozta, hanem a létszám és vonzatai, vala­mint a dologi kiadások. A városi tanács — a szűkülő pénzügyi feltételeket figye­lembe véve — úgy döntött, hogy néhány évre meghir­deti — külön szerződésben foglaltak alapján — a fürdő bérbeadását. A szerződés szólhat egy-, de több éves időszakra is. Követelmény­ként az eddig előírt szak­hatósági feltételeket és a fo­lyamatos karbantartást kell figyelembe venni. Ezen túl­menően több lehetőséggel is élni lehet a gazdaságos üze­meltetés érdekében. Ilyen például a már meglevő bü­fé és pavilonok kihasznált­ságának fokozása, vagy a szolgáltatási színvonal eme­lésére különféle rendezvé­nyek szervezése. Természe­tesen a vállalkozó más, egyéni ötleteket is hozhat. De mi lesz akkor, ha nincs vállalkozó? Erre, sajnos, egyszerű a válasz: a ga­mesz ez esetben tovább üze­melteti a fürdőt, a szűkös feltételekkel, amely szemé- lyiállomány-csökkentést, és gazdasági megszorításokat jelent. A későbbi évek terveiről az illetékesek elmondták: elkészült a terve egy komp­lex üdülőközpontnak, ami a régi KISZ-tábort, a Szá­razér partjait, a csónakázó­tavat, a pihenő-parkerdőt, a sportpályákat, az úttörőtá­bort és a polgári védelmi bázis melletti területet érin­ti. Ebben szerepel a strand felújítása és egy 60 ágyas fizikoterápiás kezelő, egy motel és egy kemping is. Annak, hogy végre kulturált körülmények között füröd- hessünk — adott feltételek mellett —, biztosítéka lenne egy részvénytársaság alakí­tása. Addig pedig megpró­bálkoznak a bérdead ássál. H. M. Nyugdíjasok, figyelem! Az előző évekhez hason­lóan a megyei nyugdíjas klubtanács, valamint a kar- doskúti Móra Ferenc Mű­velődési Ház 1990-ben is megrendezi a IV. nyugdíjas vers- és prózaíró pályázatot. Nevezési határidő: március 31. A pályamunkákat a kö­vetkező címre várják a szer­vezők: Móra Ferenc Műve­lődési Ház, Kardoskút, Le­nin tér 1. A próza műfaján belül javasolt a régi nép­szokások, néphagyományok témaköre. Megírhatják, fel­eleveníthetik családi ünne­peiket, 20 gépelt oldal terje­delemben. Az öt vers, amellyel szintén nevezni le­het, témáját tekintve kötet­len. A beküldött pályamun­kákat zsűri bírálja el, s a legjobbakat jutalmazzák. jay Kismama- és -babatalálkozó Ünnepi nyitva tartás A Kereskedelmi Szakszer­vezetek Szövetségének me­gyei szervezete, a Mészöv, a tanácsok, a kereskedelmi vállalatok és szállítóik meg­állapodása szerint a márciu­si munkaszüneti napok át­rendezése miatt a nyitva tartás a következő lesz a boltokban: Az élelmiszerboltok már­cius 10-én, szombaton a szo­kásos szombati rend szerint árusítanak, március 11-én, vasárnap hétköznapi nyitva tartás lesz, akárcsak március 14-én, szerdán. Március 15- én és 16-án — csütörtökön és pénteken viszont e boltok zárva tartanak. Március 17- én, szombaton a szokásos­nak megfelelően vásárolha­tunk, mint más szombato­kon, március 18-án vasár­nap pedig az élelmiszerüzle­tek zárva maradnak. A vegyesiparcikk- és ru­házati boltok az élelmiszer- boltokhoz igazodva, a helyi sajátosságoknak megfelelően árusítanak, A kijelölt ven- J déglátóipari’egységek az ün- * nepek alatt is árusítanak te­jet és kenyeret. Az üzemeltetők minden üzletben tájékoztatják a la- j kosságot a nyitva, illetve a zárva tartásról. MAI MŰSOR KOSSUTH RÁDIÓ 6.29: Pártok választási műsora. 8.03: Hangszemle. 8.20: Mozart: D-dúr hegedűver­seny. 8.50rA hét költőié: Tornai Jó­zsef. 9.90: Napközben. 11.95: Hagyományápolók. 11.35: Utazás a koponyám körül. Karinthy Frigyes regénye. 12.30: PártOjk választási műsora. 12.59: ..Magam ura.” Riport. 13.00: Klasszikusok délidőben. 14.05: Veletek, vagy nélkületek? 14.35: Kóruspódium 15.00: Szépirodalmi Figyelő. 15.30: Zenei Tükör. 16.00: Tizenhat óra. 16.15: Miska bácsi negyedórája. 16.30: Kisiskolások műsora. 17.00: Gazdasági magazin. 17.30: Hamarosan halljuk őket. 17.55: Ipargazdák. 18.05: Láttuk, hallottuk, olvastuk. 18.30: Esti magazin. 19.15: Pártok választási műsora. 19.20: Sportvilág. 19.40: A Sebő együttes felvéte­leiből. 19.50: Gong. 20.05: Rádiókabaré — március, ficam.) 21.25: Magyar művészek operett- # felvételeiből. 22.00: Hírvilág. 23.00: Operaest: Anna Moffo fel­vételeiből. PETŐFI RÁDIÓ 7.34: Sportreggel. 8.05: Rivaldafényben: Harango­zó Teréz és Horváth At­tila. 9.05: Irodalmi világjárás: Ma­cedónia. 9.35: Sanzonok. 10.00: Magyarán szólva, (ism.) 10.15: Egy énekes — több sze­rep. „ 11.05: Nyugdíjasok műsora. 11.37: Színházi zene. 12.10: Nóták. 12.53: Kis magyar néprajz. 13.05: Slágermúzeum. 14.00: Kettőtől ötig. 17.05: Kölyökrádló. 17.30: Ötödik sebesség. 18.30: Popregiszter. 19.05: Válogatás ifjúsági műso­rokból. 19.35: Az illem nyomában.... A kórház. 20.05: Zenés beszélgetés Miller Lajossal. 21.05: Nóták. 21.25: Történeteim. 22.05: Rockújság. 23.10: Sporthiradó. 23.20: Sikerlemezek CD-n. BARTÓK RÁDIÓ 6.00: Muzsikáló reggel. 9.1-0: Zenekari muzsika. 9.58: Elisabeth Söderström éne­kel. Vladimir Askenazi zongorázik. 10.28: így láttam Kodályt. 11.00: Schubertiada, 1989. X/7. 12.05: Rienzi. Részletek Wagner operájából. 13.00: Válogatás az elmúlt hét műsoraiból. 14.00; A Finn Rádió szimfonikus zenekarának hangverse­nye. 15.32: Leoncavallo operáiból. 16.05: Romantikus kamaramuzsi- ICcl. 17.00: Ü1 lemezeinkből. 18.30: Százmillió éves titkok nyomában. 19.05: Angol társalgás kezdők­nek. 19.20: Alapfokú némét társalgás. 19.35: A Bajor Rádió szimfoni­kus zenekarának hangver­senye. 21.09: Triófelvételeinkből. 22.10: Magyar zeneszerzők. 22.40: A hét zeneműve. 23.10: Pilátus estéje. Jelenetek Capek novelláiból. TiV 1 9.00: Képújság. 9.05: Tv-torna nyugdíjasoknak. 9.10: A nyugdíjasnak sosincs ideje. XIII/9. (ism.) 9.35: A Hét. (ism.) 10.35: Delta, (ism.) 11.00: Képújság. 16.55: Déli videoújság. 17.05: Hírek román nyelven. 17.10: Hónapsoroló. 17.45: Gazdasági- negyedóra. 18.00: Egy szó, mint száz. Nyelvi fejtörőjáték. 18.50: Esti mese. 19.00: Cimbora. Bumett:A pad­lásszoba kis hercegnője. 19.30: Híradó. 20.05: Pártok választási felhívá­sa. 20.15: A mágia csodája. 21.00: Panoráma. 21.50: Van öt perce? 21.55: Biharsarok. Dokumentum­film. 22.50: Híradó 3. m Radványi Dorottyával és Aig­ner Szilárddal. 17.00: Képújság. 17.15: Riportok. Időjárás. Zene. 17.45: Torpedó. Telefonos játék. 18.00: Hétfőn hatkor. 18.25: Gyerekeknek! 19.00: Szimfónia. XVHI/9. rész. 20.00: Körzeti tévéstúdiók mű­sora. 21.00: Híradó 2. 21.30: Telesport. Férfi kézilab­da-világbajnokság. 23.00: Napzárta. MAGYAR RÁDIÓ, SZEGED Szeged 94,90 MHz * Szentes 66,29 MHz 5.55—8.00: Alföldi Hírmondó. Zenés hírműsor. Szerkesz­tő: Vajda Horvát Péter. A tartalomból: 5.55: Rövid hírek, útinform. 6.15: Dél-alföldi hírek, tudósí­tások. Lapszemle három megyéből. MA: ADORJÁN, ADRIÁN NAPJA A Nap kél 6.18 — nyugszik 17.34 órakor A Hold kél 10.44 — nyugszik 2.57 órakor ADORJÁN " A latin (H)adrianus név rövidült módosulata. Jelen­tése: a Velence tartomány­ban levő Hadria városából való férfi. E város nevéből származik az Adriai-tenger neve is. Becézés: Adi(ka), Dóri, Dóri, Dorkó. Rokon név: Adrián. Névnap: márc. 4., márc. 5. ADRIÁN Az Adorján név eredetibb változata. Becézés: mint az Adorján névnél. Névnap: márc. 4., márc. 5. Húsz évvel ezelőtt lépett életbe az Atomsorompó- egyezmény, az atomfegyve­rek elterjedésének megaka­dályozásáról szóló nemzetkö­zi szerződés, amelyet két évvel 'korábban, 1968. jú­lius 1-jén kötött a Szovjet­unió, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia. 0NY0KÜNTV1 HÍREK GYOMAENDRÖD Házasságkötés: Kecse Magdolna Róza és Kiss Ferenc. Halálesetek: Tótka Istvánná Rau Katalin, Bogár Benedekné Uhrin Gizel­la. Bohrát Sándor. SZEGHALOM Házasságkötések: Erdős Rózsa (Szeghalom) és Tóth István (Füzesgyarmat), Erdei Erika (Doboz) és Vass Jó­zsef (Körösladány). Születések: Vass János és Vakarcs Csilla fia Dániel, Varga Imre és Mar­ton Katalin leánya Katalin, Seprenyi Imre és Kovács Ibo­lya Magdolna leánya Izabella, Adamcsik Mihály és Sinka Éva leánya Alexandra Éva (KŐrös- úlfaíu). Farkas Károly és Bak Ildikó leánya Latívia Vivien (Vésztő). Dányi Zoltán és Árva Anikó leánya Adrienn (Füzes- gyarmat). Sárközi Zoltán - és Györösi Margit fia Zoltán (Fü­zesgyarmat) . Halálesetek: Tarr Lászlóné Papp Julianna (Zsadány). Kajó Gábor (Körös- ladánv). Nagy Gyuláné pribék Etelka (Körösúifalu),' Tóth Kál­mánná Mundrucz Julianna (Kö­rösladány). 6.45: Reggeli párbeszéd. 6.55: Hasznos tanácsok közle­kedőknek. 7.15: Rövid hírek, tudósítások. Hatánszemle. BUKAREST 16.00: Hírek. 16.10: Magyar nyelvű adás. 19.10: Ralzfilmek. 19.30: Híradó. 20.15: Folklór. 20.40: Szóljunk a szabadságról. 20.50: Gazdasági körkép. '21.15: Nappalok és éjszakák. 9. 22.10: Telesport. 22.40: Reflektor. 23.00: Híradó. 23.20: Jó éjszakát. 23.30: A Sulina-ügy. BELGRAD, I. MŰSOR 8.15: Műsorismertetés. 8.20: Tv-naptár. 8.30: sorozat gyermekeknek. 9.02: Tavasz előtti találós kér­dések. 9.15: Kamarazenei est. 9.30: Reneszánsz szobrászat Horvátországban. • 10.00: Olvasmányainkból. 12.30: Hírek. 12.40: Elmulasztották — nézzék! 14.50: Hírek. 15.00: Éjszakai program. . (ism.) 16.30: Magyar híradó. 17.00: Tv-napló I. 17.50: Sorozat gyermekeknek. 18.05: Gyermekműsor. 18.20: Számok és betűk. 18.40: Rajzfilm. 18.45: Dokumentumprogram. 19.15: Rajzfilm. 19.30: Tv-napló II. 20.05: Vigjátékciklus. 21.00: Külpolitika. 21.40: Tv-napló III. 22.00: A mai sport. 22.05 : Élszakai program. 0.05: Hírek. ÚJVIDÉKI TELEVÍZIÓ 16.10: Műsorismertetés magya­rul. 16.15: Híradó magyarul. 16.25: Gyermekműsor magyarul. 16.40: Műsorkalauz szerbhorvá- tul. Hírügyeletiink munkanapokon 9-től 19 őri-' közvetlenül a (66)28-623 telefonszámon. Üzenetrögzítőnk ugyanezen a telefonszámon este 7-től reg­gel 9 óráig, valamint mun­kaszüneti napokon működik. Telexszámunk: Telefax számunk: 83-312 21-401 A hét végén fokozatosan le­hűlt a levegő megyénkben. Kü­lönösen az éjszakák voltak hű­vösek. Szombaton mínusz 2, — 3, vasárnap már — S, — 7 fo­kot jeleztek a hőmérők, sőt, a talaj közelében többfelé mí­nusz 10 fok Is előfordult. Vál­tozóan felhős volt az ég. szom­baton sokfelé volt gyenge hó­zápor. Az erős északnyugati szél lassan gyengült, délutá­nonként plusz 7-8 fokig emel­kedett a hőmérséklet — kaptuk a tájékoztatót Szudár Bélától, a meteorológiai állomás ügye­letesétől. Várható időjárás az országban ma estig: változóan felhős lesz az ég, több-kevesebb napsütés mindenütt valószínű. Számotte­vő csapadék nem várható, szór­ványosan azonban előfordulhat kisebb eső. jelentéktelen futó hózápor. A nyugati, északnyu­gati szél többfelé megélénkül, néhol átmenetileg megerősödik. A legmagasabb nappali hőmér­séklet 5 és 10 fok között alakuL — A DÉL-ALFÖLDI MAGAZIN mai műsora. Ma 20 órakor a televízió 2res programján a szegedi stúdió műsora kezdő­dik. A Video D 10 perces 2. ki­adása után jelentkezik — a már megszokott 4 megyén kívül — Hajdú-Bihar megyei bűncselek­ményekkel is. A műsor készí­tői elsősorban a fiatalkorúak által vagy az ő sérelmükre el­követett bűncselekményeket dol­gozták fel. Vendégek: Csongrád és Hajdú-Bihar megye rendőr főkapitányai, illetve Bács-Kin- kun megye vezető ügyésze. A nézők kérdéseit, bejelentéseit a (62) 12-715-ös és a 12-704-es te­lefonon is megtehetik 18 órától az adás végéig. A kérdéseket várja a műsorvezető. Gellérfy László .és a felelős szerkesztő, Bubryák István. — A BÉKÉSCSABAI VÁROSI TELEVÍZIÓ mai adása 18 óra 50 perckor a Képújsággal kezdő­dik. Ezt mese, reklám, majd a márciusi első szerkesztett mű­sor követi. Ez utóbbi rövid tar­talma: Elfogadták a városi ta­nács költségvetését; Székelyföl­dön jártak- Nagy Bandó And­rás és a hajléktalanok: Erő­szak már a gyermekek kö2ött is: Megkezdődött a fociszezon. Ma este a Kék Cadillac című. színes, szinkronizált amerikai filmvígiáték látható, az adás a Képújság ismétlésével zárul. A műsort a belvárosi lakók hol­nap 18 óra 50 perces kezdettel láthaftiák. 17.00: Híradó szerbhorvátul. 17.25: sportkrónika szerbhorvá­tul. 17.45: Ismeretterjesztő műsor. 18.15: Szlovák nyelvű műsor. 19.15: Rajzfilm. 19.30: Híradó magyarul. 20.00: Magazin magyarul. 21.05: Hangverseny. 21.35: Híradó szerbhorvátul. 21.55: Fenntartott idő. 22.25: Játékfilm. SUPER 7.00: Pirkadat. 8.00: Egyveleg. 16.00: Forró drót. 17.00: Adásban. 18.30: Kék éj. 19.00: Újdonságok. 19.45: Időlánc. 20.00: Super szabadidő. 20.30: Arcok Indiából. 21.00: Környezetünk jövője. 21.30: Gyógyászat és tudomány. 22.00: Nemzetközi hírek. 22.15: A vadon élete. 22.45: Thaiföldi panoráma. 23.15: Lópofák. 0.15: Nemzetközi hírek. 0.30: Kék éj. EUROSPORT 11.00: Sí Világkupa. 12.00: Golf. 14.00: Labdarúgás. 16.00: Krikett. 17.00: Lovaglás. ^ 18.00: Jégkorong. 20.00: Nemzetközi motorsport. 21.00: Micsoda hét! 22.00: Klasszikus ökölvívás. 23.00: Jéghoki. 1.00: Body building. 17.45: ínyencségek. 18.00: Játék a betűkkel. 19.00: Kalandos utazás. 19.30: Csillogó papiros. 20.00: Üj világ. 21.00: Tengeri magazin. 22.00: Híradó. 23.30: A mozi világa. 24.00: Egészségügyi magazin. Fotó: Veress Erzsi

Next

/
Thumbnails
Contents