Békés Megyei Népújság, 1990. március (45. évfolyam, 51-76. szám)

1990-03-24 / 70. szám

1990. március '24., szombat

Marosvásárhelyen hinni hell a hönnyeknek

■KHÜURfilcj

(Folytatás az 1. oldalról)

kiló lisztet, így majd otthon sütjük a kenyeret — mondja, és a harckocsik mellett álldogáló katonákhoz siet. Távozása után egy idősasz- szony lép hozzánk.

— Ennek az embernek ne mondjanak semmit, mert csak rontják a helyzetüket. Mindenki tudja róla, hogy besúgó. Kéredzkedjenek be hozzám vizet inni; és így majd á kertemen át, a sínek mellett elmenekülhetnek.

Tanácsát fontolóra vesz- szük, * de őrszemünk ébersége megakadályoz a cselekvésben. Mintegy háromórás „rabság” után olyasmi történik, amire legszebb álmainkban sem számítottunk. Hivat a parancsnok és visz- szaadja az elvett holmikat, és szabad utat enged a város felé. Gyorsan visszasietünk autónkért, és irány Marosvásárhely.

Gazdát cserélt vasvilla a botok sűrűjében

A főtér környékén még szerda délután sem tanácsos magyar rendszámú kocsival leparkolni, így egy közeli ház udvarán rejtjük el — pokróccal letakarva — az autót. Nagyot dobban a szívünk, amikor végre elindulhatunk a tragikus események színhelyére. Az út mellett eldobált botok, összetört autók, padok sorakoznak.

Pár százan kenyérre és újságra várnak, az emberek többsége azonban a főtérre igyekszik. Nekühk szerencsére sikerül egy magyar csoporthoz csapódni.

— Mi most is fegyvertelenül megyünk, pedig az a hír járja, hogy este újra jönnek a hodáki románok. Félünk, de ahogy Petőfi írta „Itt az idő, most vagy soha”. Ha visszavonulunk, minden eddigi törekvésünk semmivé lesz, eltipornak bennünket — mondja egy testes férfi, akit Zsigaként szólítanak a többiek. Majd így folytatja:

— Tegnap éjszaka közvetlenül a rendőrkordon mögött álltam, szemben a románokkal. így, amikor a rendőrök szétszaladtak, a botok sűrűjében találtam magam. Kaptam két ütést a fejemre, néhány rúgást a lábamra, és villával is megszúrtak. Támadóm kezéből kikaptam „fegyverét”, és aztán szinte öntudatlan állapotban én is ütöttem-vágtam vele.

— Szerencséje lehetett, hiszen úgy látom, nem sérült meg komolyabban ...

— „Csak” annyira, hogy ma reggel két helyen ösz- szevarrták a fejem, meg adtak egy tetanuszoltást. Különben, ha néhány székelynek tegnap nem sikerül bejutnia a városba, még több magyar hagyta volna ott a fogát. Ök azonban megmutatták a vandáloknak, hogy ezt a fajta harcmodort ők is ismerik.

— Voltak tehát román áldozatai is a verekedésnek?

rítani a vandálokat. Kaptam egy-két kisebb ütést, de nem fájt. Tudja, focista voltam — kacsint rám.

— Ebben a nagy házban gondolom egyaránt ‘élnek magyarok és románok. Milyen az egymás közötti viszony?

— Az én szomszédom egy Hodákról beköltözött román. Sokszor mondom neki, hogy rossz politikát folytatnak, mert amit most csinálnak, azzal csak gyűlöletet szítanak. Nem veszik figyelembe, hogy nagyot fordult a világ kereke.

Miután kollégám elkészült a fotózással, indulunk ki a városból. Az ellenőrző ponton, amíg kocsinkat átvizsgálják, érdekes jelenetnek lehetünk szemtanúi. Három fiatalembert — kezük a tarkón — őriznek az árokparton, fegyverekkel. Azt mondják, hogy ők nemcsak fejszével érkeztek ide. Azt azonban nem sikerül megtudni, hogy kik ők, és mit találtak náluk.

„Itt maradunk, mert ezen a földön születtünk”

Mielőtt hazafelé vennénk az irányt, betérünk Nagy Ödön bácsiékhoz, hogy elbúcsúzzunk az önzetlenül segítő családtól. A házban Szász Jakabbal futunk össze.

— Drága fiaim, vigyék el Magyarországra az itteniek üzenetét. Bármi is lesz, ha agyonvernek is, itt maradunk, mert ezen a földön születtünk. Emlékül pedig tegyék el ezt a kis versikét: Nyemcsok László

Déli hangulatkép Marosvásárhelyen

„Hargitai fecskemadár hosszú útra készül,

Nem hagyhatja piciny fészkét könnyhullajtás nélkül. Én is, én is elmennék a messzi tájba,

Ha szivem a Hargitáért annyira nem fájna.

Nem sírok ién édesanyám, csak a szemem könnyes, Szomorú a székely sorsa messzi idegenbe.

Varjúsereg lepte be a székely tájat,

Gyász borít be minden egyes magyar házat."

Megrongált autóbusz a főtérhez vezető úton

— Egészen biztos, hogy igen. No, de mi így is két napig tűrtük, hogy verjenek. Hiába vártunk arra, hogy a katonaság, vagy a rendőrség megfékezi a csőcseléket — zárja keserűen a beszélgetésit.

82 évesen a tettek mezején

Közben beérünk a főtérre, ahol már délután fél kettőkor több ezres tömeg tüntet. A teret a katonai kordon és a harckocsik osztják két részre. Az ortodox román templom felől a románok, a másik oldalon pedig a magyarok gyülekeznek. Megdöbbentő, hogy botok és lécdarabok bárkinél lehetnek, senki nem szól érte. A romok között még mindig látható az a teherautó, amelyik kedden este hajtott a tömegbe. A kiégett és összeSzemtanú Marosvásárhelyről

Tegnap délelőtt egy fiatalember kopogott be szerkesztőségünkbe, nevezetesen Nemes Barna, aki Marosvásárhelyről érkezett. A tragikus hétfő-keddi események szemtanúja volt, s úgy érezte, ha már Magyarországra jött, mindenképpen el kell mondania, hogy szerinte mi is történt, és történik valójában Romániában, Erdélyben. Szavait változtatás nélkül adjuk közre:

— Szerdán este indultam el Vásárhelyről. A magyar- országi lapokban, a rádióban, televízióban elmondottak fedik a valóságot, úgyhogy nem lenne értelme még egyszer ugyanezeket elmondani. A legfontosabb, hogy az atrocitásokat Marosvásárhelyen nem a magyarság kezdte, és nem is a románság. Hanem az a román politikai csoportosulás, amelyet a Vatra Romaneas- ca fedőnevű szélsőséges szervezet jellemez. Nevükben ők kulturális egyesülésként szerepelnek, de valójában a legsovinisztább románokat tömörítik soraikba. Véleményem szerint a nemzeti uszítás a volt hatalmon lévő pártfunkcionáriusoktól ered, hogy a zűrzavarban átmenthessék magukat. Feltételezhető, hogy a vatrások révén ők bújtották fel a Görgényi havasok falvaiban élő románokat, akik buszokon, teherautókon felfegyverkezve érkeztek hétfőn és kedden. Fejszékkel, baltákkal és botokkal jöttek ránk. Mi, magyarok, békés tüntetésre készültünk, így védekezni csak azzal tudtunk, ami éppen a

kezünkbe akadt. Kerítéslécekkel, gázcsövekkel, stb. Kedden este a magyarok és a helybéli magyar cigányok — miután a katonaság a többszöri kérés, felszólítás ellenére sem avatkozott be a rend helyreállításába —, támadásba mentek át. Néhány óra leforgása alatt szétzavartuk a „hegyi románokat”. Hangsúlyozom, hogy eddig jórészt csak magyarok sebesültek meg, hiszen nemigen tudtak mivel védekezni. A sok román kedd este sebesült meg. Nagyon jól tudom, hogy számunkra, magyarok számára, a teljes erkölcsi győzelmet az jelentette volna, ha kizárólag önvédelemre törekszünk. De két nap alatt annyi ütlegelést, verést kaptunk, ésany- nyi magyarnak törték be a koponyáját, hogy ez a fajta reakció semmiképp sem fogható fel meglepetésnek.

— Nagyon sok marosvá-. sárhelyi magyarnak az a véleménye, hogy a hatóságok mindvégig arra vártak, hogy a sorozatos román támadásokra egyszer válaszolnak a magyarok, és akkor a manipulált román tájékoztatás könnyen mindent a mi nyakunkba varrhat. Amint olvasható, látható, ez így is történik most Romániában. Teljesen torz képet festenek, és tovább uszítják a románokat ellenünk. A feszültség azóta is fokozódik az országban. Megoldást csak egy nemzetközi közreműködéssel remélhetünk, például ENSZ rendfenntartó erők, megfigyelők kellenek, ha a magyarellenes pogromok tovább folytatódnak. Egyébként az erőszak tulajdonképpen csak részben sújt bennünket, a demokratikusan, az európai normák szerint gondolkodó románokat hasonlóan zaklatják és fenyegetik Erdély magyar lakta városaiban. Még nem adtuk fel a reményt teljesen. Talán a román kormány a tények ismeretében megváltoztatja álláspontját és beszünteti a nemzet-nemzet elleni uszítást. Kedd este azt kiabáltuk, hogy ha Isten velünk van, akkor senki sincs ellenünk. Sajnos, a főtéren mindenki ellenünk volt.. . Végül szeretnék köszönetét mondani Magyarországnak, illetve nemzetiségtől függetlenül mindenkinek, akik támogatják az erdélyi magyarság kisebbségi jogaiért vívott harcát, amelyet mi, nem a román nép kárára akarunk kivívni.

(Lovász)

tört buszokon, kocsikon már nem is csodálkozunk.

Mivel a téren nem biztonságos a nyílt fotózás, egy negyedik emeleti lakásba ké- redzkedünk be kollégámmal. Miklós Gergely bácsi, a 82 éves házigazda azzal fogad, hogy napok óta ismét részese a történelemnek. Szerdán éjszaka két órakor már nem tudta tétlenül tovább nézni a téren zajló eseményeket és lement.

— Megfogtam én is azt a vaskorlátot, amivel a fiatalok megpróbálták visszaiszoRománia —■ megnyugvás?

A román és a magyar fél megegyezésével, közös közlemény kiadásával ért véget csütörtök este Marosvásárhelyen az az eszmecsere,

amely Voican Voiculescu

miniszterelnök-helyettes elnökletével a köznyugalom helyreállítását volt hivatott előmozdítani.

A város magyar és román lakosságának választott képviselői, az RMDSZ és a Vatra Romaneasca megbízottal megállapodtak abban, hogy kiegyensúlyozottan kell tájékoztatást adni a marosvásárhelyi eseményekről. A magyar kisebbség kivívta az anyanyelvi oktatás jogának szóbeli elismerését, ugyanakkor ismételten leszögezte, hogy tiszteletben tartja Ro- mánia területi . épségét. Mindkét fél felszólította saját híveit: hagyjanak fel a politikai sztrájkokkal.

A Romániai Magyar Szó-ban olvastuk:

A „Vatra Romaneasca” Kolozsváron

A „Vatra Romaneasca” Egyesület Kolozsváron 1990. február 14-én tartotta első tömeggyűlését, az Egyetemiek Házában. Az első szónok, I. Petrescu úgy fogalmazott, hogy elismerik a jogegyenlőséget, de nem ismerhetnek el privilégiumokat, márpedig az egyenlőség az ő értelmezésükben azt jelenti például, hogy mindenki a román nyelvet használja, az anyanyelvhasználat joga már előjog, privilégium lenne, ez pedig megengedhetetlen.

T. Pimpiliu történész- professzor a gyűlés legkiegyensúlyozottabb szónokának bizonyult. Tudjuk ugyan róla, hogy ő is ellenzi az önálló magyar egyetem gondolatát, mint itt is kifejtette, nem ért egyet a transzilvanizmus eszméjével. Nem vitatja el viszont az anyanyelven való tanulás jogát, toleranciára szólít fel, önvizsgálatra és párbeszédre. Különös bátorságra vall, hogy Trianonról is árnyaltan fogalmazott. Mint mondotta: tudomásul kell venni, hogy az 1918-as egyesítés nagyhatalmi érdekek miatt történt.

A következő beszédek már sokkal inkább az in- tolerancia, sőt az uszítás megnyilvánulásai voltak. Gh. Crisan azt mondotta ' többek között, hogy a forradalom után minden jól haladt volna előre, ha a magyarok nem sietnek elszigetelődni azzal, hogy önrendelkezést követelnek. A magyar iskolák igénylése, az önálló magyar Bolyai egyetem követelése nem más, mint

szeparatizmus a magyarok részéről. Csakis az „egy egyetem” felel meg az egység eszméjének. Az intézmények esetében is, amelyeket a magyarok maguknak követelnek

vagy visszakövetelnek, „a mi ősi román földünkről van szó” („este vorba de soarta vetrei noastre stra- mosesti”).

A kolozsvári gyűlés leg- agresszívebb szónoka egy Opris nevű orvos volt, aki már egy héttel korábban Marosvásárhelyen is hírhedtté vált azon a tömeggyűlésen, amely egyenesen vérengzésre szólított fel a magyarokkal szemben. Itt is a Maros megyei románokat képviselte. A forradalom után mindenki hozzálátott dolgozni, csak a magyarok nem, ők most a politikai hatalmat igyekeznek megkaparintani. — Oda jutottunk — mondja —, hogy Maros megyében a románok kisebbségiek lettek a saját “országukban. A román gyárigazgatókat és egvéb tisztségek betöltőit magyarokra cserélik. Atrocitások történtek a székelyek körében. A román tanároknak és diákoknak megtiltották, hogy bemenjenek az iskolákba. Ami Erdélyben folyik, az nem más, mint magyar polgári terror („terorism civil unguresc”).

Elfogadható a szónok szerint, hogy legyen magyar nyelvű alapfokú oktatás, de a középfokú iskoláknak már * vegyeseknek kell lenniük, a felsőfokú oktatás pedig nem lehet más, csak román nyelvű, sőt, a felvételi vizsga nyelve is csak a román lehet, mert a más nyelv használata csak korrupciót szül. A román társadalomnak nincs szüksége olyanokra, akik nyelvileg fogyatékosak („nu avem nevoi de handica- pati lingvistici”). Ezt a kijelentést förgeteges taps követte, a hallgatóság nyilván pontosan megértette, hogy a más nyelvűeket tekintette a szónok „nyelvileg fogyatékosnak”, tehát eufemisztiku- san azt mondta ki, hogy nincs szükség más nyel- vűekre.

Hasonló hangnemben beszélt egy Ionéi Roman nevű tanár. Attól fél, hogy oda jutunk: a románoknak kell majd nemzetiségi jogokat követelniük. A magyar kisebbség képviselői saját véleményüket akarják rákényszeríteni a románokra. Támadja Pál- falvy Attilát, a leváltott oktatásügyi miniszterhelyettest és Tőkés Lászlót a román nyelv iskolai tanításával kapcsolatos nyilatkozatáért. Az itfeni magyarok a politikai zsarolás eszközével élnek, mivel az ő kéréseik teljesítésének függvénye a világbanki hitel, a legnagyobb kedvezmény (az USA részéről), és ez megengedhetetlen. Azzal a szintén nagy tapssal fogadott kijelentéssel fejezi be: „Ügy látszik, a magyarok elfelejtik: a románoknak köszönhetik, hogy ma egyáltalán lehetnek követeléseik!” (Ezt úgy kell érteni: hogy a forradalmat is ők csinálták).

(Vége)

Péntek János