Békés Megyei Népújság, 1990. március (45. évfolyam, 51-76. szám)
1990-03-14 / 63. szám
1990. március 15., csütörtök 'fcÖRÖSTÁJ Vándorcirkuszból a csatamezőre Mundért öltött Paulina — Kálmán lett belőle Különleges figurák, személyiségek a szabadságharc korában is megjelentek, s éppen egyediségük miatt, egy- egy jeles alkalommal az utókor mindig szívesen emlegeti legendává szövődött életútjukat. A Mezőhegyesen született Pfiffner Paulináról, mint ia magyar szabadság- harc amazonjáról már 1887-ben, idős Mogyorósy János tollából megjelent egy történelmi életrajz. Sikerült megőrizni az utókor számára Pfiffner Paulina halálának okairól készült orvosi véleményt is. A napokban pedig élő szóból hallottuk a hős honvédleány történetét; Gyulán, «a Horváth utcában él Szabó Ilona és Mária néni, akik távoli rokonai a szabadságharc katonájának. Édesanyjuk nagyapjának nagynénje volt Pfiffner Paulina. Szabóék szobájába betoppanva, az ember úgy érzi, mintha száz évvel visszalépett volna a történelemben. A festmények, a régi bútorok, az öreg zongora, a hatalmas, keretbe foglalt tükör, a gyönyörű, faragott íróasztal aligha e századbeli holmi. Lassan előkerülnek Pfiffner Paulina emlékei is. A fecskét röptében lőtte meg „ízig-vérig magyarnak vallotta magát, pedig apja német származású volt” — meséli Ilonka néni. S ím, ez az első kapocs, ami a szabadságharchoz kötötte az ifjú leányt. Gyermekkori neveltetése pedig egyenesen a csatamezőkre vezette; apja, Pfiffner Félix méneskari tisztként szolgált Mezőhegyesen. Az apró kislány folyton apja körül serénykedett: már 10 éves korában szőrén ülte meg a lovat, s olyan ügyesen bánt a fegyverrel, hogy a fecskét röptében eltalálta. .. s midőn már felserdült leány lett; vadászat nem igen esett meg nélküle ...” — írja Mogyorósy. A család orvosát egy alkalommal párbajra is kihívta, mert megbántotta „... a háziak szív- és kebelérzelmeit ...” A párbaj végkimenetelét már nem jegyezték fel, annyi azonban bizonyos, hogy a szabadságharc idején újra találkoztak. (Később erről is szólunk.) A szabadságharc előtt Pfiffner Paulina színésznő szeretett volna lenni, de nem nagy tehetséget láttak benne. Beállt vándorszínésznek, s széltében-hosszában járta az országot, mígnem kitört a forradalom. Ruhát s nevet változtatott Megint csak Mogyorósy János feljegyzéseiből kell idéznünk Pfiffner Paulina vallomását, hogy megértsük, mi indította őt végül a mundér felöltésére: .......e hazát, Mag yarországot, melyben születtem, a népet, mely közt felnevelkedtem, szeretem az imádásig, hogy ha férfi volnék, legfőbb óhajtásom lenne szabadságért, melyért annyira érdemes küzdeni, ha kell. az igaz hazafiak dicső halálával halni meg..." Ügyes női rafinériával, még a színészkedés, idején' végleg búcsút mondott a szoknyának, s férfiruhát öltött. Kalandos útját mesélje innen Szabó Ilonka néni: „Nemcsak ruhát, nevet is változtatott Paulina. Ligeti Kálmán néven, a forradalom kitörése után a bécsi légióba jelentkezett. A légió többnyire Erdélyben. Bem parancsnoksága alatt harcolt. Első sérülése egy merész támadásnál esett: kartács zúzta össze a lábszárát, s kórházba került. S milyen a véletlen? Ott újra találkozott azzal az orvossal, akit annak idején párbajra hivott. Persze megrémült a leleplezés veszélyétől, s máris könyörgöre fogta.”-'„Orvos úr! Mi ismerjük egymást, mostani nevem Ligeti Kálmán, esküdjék meg, nem fogja elárulni senkinek és semmi körülmények között, hogy valaha más nevem volt." Az orvos felemelte három ujját, s a jelenettől meghatottan mondta el: „Isten engem úgy segéljen!”- (Mogyorósy) Másodszor is sebet ejtettek Pfiffner Paulinán; 1849. januárjában Besztercénél a vállát súrolta egy golyó. Űj- ra kórházba került, s ott felfedte kilétét. Meg is keresték az apját — aki akkoriban Lengyelországban élt —, hogy igazolva lássák, a lány nem hazudott. Egy nő szerelme juttatta börtönbe Lengyelországban két esztendőt töltöttek együtt, aztán visszaköltöztek Magyar- országra. Pfiffner Paulina újra férfiruhát öltött, s elszegődött eg}' ügyvéd mellé — aki egyébként a nővére férje volt — írnoknak. Csöndesen, egyformán teltek napjai, mígnem egy fiatal nő halálosan szerelmes lett belé. Amikor pedig kiderült, hogy -az írnok csak öltözékében férfi, féktelen bosz- szútól vezérelve 1853-ban, mint lengyel felbujtót, feljelentette, s hamarosan köröz- vényt bocsátottak ki Paulina ellen. így esett a gyulai rendőrség fogságába. Nemsokára meghallotta, hogy a nagyváradi haditörvényszék elé akarják vinni, s ismervén az akkori kegyetlenül szigorú ítéleteket, egy óvatlan pillanatban pisztolyt ragadott, és szívtájon lőtte magát. Majd’ egy hónapig feküdt ágyban, amikor 1853. szeptember 29-én. 27 évesen meghalt. Itt ért véget Pfiffner Paulina életének története, ám az utókor igyekezett méltóképpen emlékezni rá. Mogyorósy János feljegyzéseinek végén, egy 1887. szeptember 24-én kelt kimutatás Pfiffner Paulina sírkövének felállításához gyűjtött adakozásokról ír. A BékésSzabó Ilonka és Mária néni, a távoli rokonok Ebben a gyulai házban vetett véget életének Pfiffner Paulina. Falán márvány tábla őrzi emlékét A hős honleány s/EFFEUíBEft ?9Emlékoszlop a gyulai Szentháromság temetőben. Alatta Pfiffner Paulina földi maradványai Fotó: Kovács Erzsébet megyei Híradó és a Békés című lap szerkesztőségének, illetve a Hetesbizottság gyűjtéséből 480 forint és 81 krajcár került a megyei ta- korékpénztárba. Pfiffner Paulina földi maradványait a gyulai Szent- háromság temetőben helyezték el, ma pedig ugyanabban a temetőben, egy másik helyen emlékoszlop alatt nyugszanak hamvai. László Erzsébet Békés vármegye tisztelgése a nemzeti ünnep emléke előtt 1849-ben Talán kevesen gondolják, hogy a március tizenötödikét már 1849-ben, tehát a forradalom után egy esztendővel is megünnepelték. Békés megyében Oláh György, a múlt század végén, korabeli dokumentumok és élő szemtanúk elmondásai alapján csokorba szedte az emlékeket. A nemzeti felkelés, a szabadságharc már egy éve szedte az áldozatait, de a magyar honvédek még reménykedve forgatták kardjaikat annak ellenére, hogy az országot mindenütt ellenséges támadások érték. A vármegyében minden alkalmat megragadtak arra, hogy a szívekbe lelkesedést öntsenek. Honvédelmi köröket hoztak létre, a tömegeket igyekeztek cselekvésre buzdítani. Megbízottjaik elvegyültek a nép között, s a legújabb hfreket frissében átadták a honpolgároknak. A legnagyobb munkát a ,.Gyulai-Kör” végezte, amely már a nemzeti átalakulás idején létrejött. Működését irányadónak tekintették. Később a szervezet átalakult, „honvédelmi kör”-re változtatta a nevét, de a funkciója változatlan maradt, sőt, egyre több feladatot vállalt. Tagjai között volt Terényi Lajos, Karassiay István, Ormos János, Keresztúri László, Császár József, Palin Antal és még sokan mások. Szinte naponta tanácskoztak, bevonták a nép képviselőit is. Együttműködtek a hatóságokkal, gyűjtötték az adományokat, kórházi felszereléseket készítettek, sőt, a rend fenntartásában is jeleskedtek. Hasonló módon működött a szarvasi kaszinó is. Itt a kör élén Greguss Ágost. Bal- lagi Mór, Hajdú László, a gimnázium tanárai, lelkészek, ügyvédek állottak. Röp- iratokat fogalmaztak, úgy tájékoztatták az embereket az eseményekről. A nagyobb csatákat versekbe foglalták. Természetesen a fő feladatuk a tömeg mozgósítása, lelkesítése volt. Vármegyeszerte már március elejétől készültek a nemzeti ünnep első, méltó megünneplésére. A Gyulai-Kör március 5-én indítványozta, hogy március 15-én a vármegye hatóságilag ünnepeljen. A nép örömmel fogadta a kezdeményezést. Ügy intézkedtek, hogy a legnagyobb ünnepség Gyulán és Szarvason legyen. Ide delegálták a képviselőket is. Gyulán fellobogózták az utcákat, s már a reggeli órákban — a közeli települések lakosságával — hatalmas tömeg vonult a vármegye házához. A nemzetőrség díszszázadot alakított, s a Gyulán állomásozó honvédség díszalakulata a Templom téren sorakozott fel. Tíz órakor ágyúlövések hirdették az ünnepség megnyitását. A város vezetői a tömeggel a római katolikus templomba vonultak, s ott Rázel József miséjét hallgatták meg. Az istentisztelet után visz- szatértek a megyeszékházhoz, s ott Szombathelyi Antal alispán lelkesítő szónoklatot tartott. Szakái Lajos főjegyző verset szavalt, majd énekelve vorrultak az emberek a főutcán. A Gyulai-Kör előtt Kenéz Lajos református segédlelkész tartott beszédet; áldozatokra kérte a népet, arra, hogy a honvédeket, a sebesülteket s a hadifoglyokat vendégeljék meg, hadd érezzék, hogy jószívű a magyar nép. Az adományokat a városházára hordták. A lelkesedés olyannyira áthatotta a foglyokat. hogy három horvát katona beállt a honvédseregbe, s később Gyulán telepedtek le. * Szarvason is fényes ünnepet rendezték szónoklatokkal, versekkel. A vármegye többi településén is hasonló módon emlékeztek meg a nemzet ünnepéről, hatására mindenütt adományokkal bizonyították hazaszeretetüket a honpolgárok. Hankó József
