Békés Megyei Népújság, 1990. február (45. évfolyam, 27-50. szám)
1990-02-24 / 47. szám
1990. február 24., szombat EHHEZ«} Már megújulni sem újdonság Hogyan tovább ipari szövetkezetek? Nem nagy vihart kavart maga körül az ipari szövetkezetek elmúlt heti országos kongresszusa. Talán azért, ifiért immáron megszokottá vált mindenki számára, hogy a hagyományos érdekképviseleti szervezetek bármenynyire szeretnének is megújulni, valójában csak formális váltásra képesek, s a dolgok maradnak a régiben. A felduzzasztott apparátus ilyen, vagy olyan újabb feladatvállalással a jövőben is talál magának „munkát”, s a termelő üzemek sorsát az adott kényszerpályán továbbra is a tehetetlenségi nyomaték hajtja. Pedig vitathatatlan, hogy a szocialista gazdaságban az ipari szövetkezetek mindig is nagyobb eredményt tudtak felmutatni, mint az állami szektor. Tudniillik az irracionális gazdasági váltásokhoz is könnyebben tudtak alkalmazkodni, vagy alóla kibújni. Zsibvásár? — Szétrobbantottuk az országos szövetséget, az Okiszt. Végre sikerült úgy átszervezni az érdekképviseletet, hogy az valóban a tagszövetkezetek édrekeit képviselje — érvel dr. Sümeghy Csaba, a Kiszöv megyei elnöke, akit egyébként a kongresszuson az újjászerveződő országos képviselet elnökévé is megválasztottak. Az új modell számára azt jelenti, hogy mindenképpen kiléphet régi önmagából a szervezet. Állítólag nem volt könnyű a konzervatív erőket háttérbe szorítani. Sok esetben szélsőséges megnyilvánulások — Sümeghy Csaba szavaival élve —, piaci jelenetek tarkították a hivatalos programot. Sikerült kiharcolni, hogy a megyei szövetségek például a jövőben szakmai tagozatként álljanak össze. A taglétszám arányában minden ezer fő után az új országos küldöttközgyűlésbe egy fő delegálható. A „szövetségek szövetsége” — mint ahogy a legtöbb új köntösbe bújt képviselet nevezi magát — 15 tagú elnökségéből ma már sokkal több a vidéki. Tény, hogy ezt mindenképpen eredményként kell elkönyvelni, bár valójában ez csupán egy természetes dolog. Érthetetlen viszont, hogy a volt Okisz budapesti központjának apparátusi létszámáról miért nem döntött a kongresszus? Mert a vidéki szövetségek már túl vannak a fogyókúrán ... Okisz-székházból üzletház Állítólag az új vezetők kőkemény gazdasági érdekképviseletet akarnak megvalósítani a jövőben. Például gondolnak érdekvédelmi védő- kartellre, ami nem tévesztendő össze az árkartellel. Tulajdonképpen arra szövetkeznének, hogy valamennyi ipari szövetkezet értékarányos árban kössön szerződést egy-egy vásárlóval, lettlégyen az hazai, vagy külföldi. — Ki kell küszöbölni, hogy egymás alá ígérjenek a cégek kiszolgáltatottságuk miatt — érvel a megyei elnök. Többek között a piaci kapcsolatok javítására szeretnék a volt Okisz-székhá- zat egy állandó jellegű üzletházzá alakítani Budapesten. Itt az ország valameny- nyi szövetkezetének terméke megtekinthető lenne. Sőt, adott esetben az érdeklődő üzletféllel helyben előzetes tárgyalásokra is sor kerülhetne. Ám a váltáshoz, . egy mozgalmasabb gazdasági élethez csak akkor lehet felnőni az ipari szövetkezeteknek is, ha túllépve önmaguk korlátain, megpróbálnak a kon; vertálható termékek gyártása felé elmozdulni. Bár igaz, hogy ez nem könnyű dolog, azonban célszerű a mai pénzügyi realitásokat figyelembe véve kompromisszumot kötni a kormánnyal. Sümeghy Csaba véleménye szerint azonban, ha a mindenkori központi szervek elvárták az üzemektől, hogy szocialista exportra termeljenek, akkor most csak úgy van erkölcsi alapjuk leállítani a szovjet kivitelt, illetve tökésexportváltást követelni, ha költségvetési forrást is adnak. Csak saját erőből Tény, hogy nem egyszerű a megoldás. Azonban nagy a valószínűsége annak, hogy addig, amíg a többlet szocialista exportot, s az ezzel járó busás költségvetési támogatást ki lehetett csikarni a mindenkori költségvetésből, a vállalati vezetőknek sem volt érdeke váltani. Kényelmesebb volt a kormánnyal szemben hadakozni, mintsem tőkéspiac után nézni, egyáltalán fejleszteni a vállalatot és minőséget termelni. Pedig feltételezhetően az utóbbi évben, amikor is elviselhetetlenül felduzzadt a szocialista exportszaldo negatívuma, minden egyes ipari vezető tudta, hogy a magyar állampolgárok bőrét viszi ezzel a vásárra. S hogy ennyi mínusz megtermelése után honnan teremthető elő pénz egy szerkezetváltásra, azt hiszem, mindenki számára világos; a költségvetésből semmiképpen. Marad tehát egyetlen út, a konkrét hitel- felvétel akár hazai, akár külföldéi pénzintézettől. Mert csak ez lehet az egyetlen megoldás. Aki a hitelt felveszi, az termelje is ki. Persze az nyilvánvaló, hogy csak azok az ipari szövetkezetek tudnak majd tőkét bevonni vagy finanszírozót találni, akik a váltásra képesek. A tehetetlen, a továbbra is csak központi forrásokra számítók a jövőben könnyen elvérezhetnek. De ez valahol egy olyan gazdaságban, ahol a megmérettetés valós értékeken alapul, így törvényszerű. Természetes gazdasági mozgások nélkül, vállalati felszámolások és vállalati újraalapítások nélkül nincs fejlődés és nincs nagyobb nemzeti jövedelem se. Mindenesetre az sokat segítene, ha az „íróasztalfiókba dugott”, egységes, európai mércével mérhető szövetkezeti törvénytervezetet mielőbb a parlament elé vinnénk. Mert a szabad szövetkezés deklarálása nélkül valamennyi szövetkezet gúzsbakptött, s még reménye sincs arra, hogy egy életképesebb, önkéntes szövetkezéssel hozzájárulhasson a magyar gazdaság piacosodásához. Rákóczi Gabriella A szerző bevallja, csak azért viseli ezt a címet írása, mert hosszas töprengés után sem jut eszébe különb ... Persze, hogy nem csak a pálinka kötődik a határszéli faluhoz, mint ahogy keddhez sem csupán Belgium társul! De az biztos, hogy világjáró barátom legszívesebben ebből a „rövidből” visz a bőröndjében, baráti-kollégai koccintásra ... Szóval tessék elhinni, híre van a geszti kisüsti pálinkának, még a monte-carlói atlétikai világgála vendégei között is. Honnan a különleges íz,, a „kínálja magát”-illat. No és, van-e titok, vagy csak arról van szó, hogy szeretjük talán sosem létezett legendáinkat? Mikor délelőtt kiérkeztünk, Jantyik Tibor, az egykori kolléga, a helyi kultúrház- igazgató már a főutcán szembeköszönve mondja a legfontosabbat: „Az első üstön már túl vagyunk! Jó lesz.” Túl vagyunk — így mondja, mert hiába no, a pálinkafőzés nem alantas tennivaló. Közös ügy, és fontos, hogy megmaradjon a jó hírnév. A geszti ember ad erre, pláne, ha sejti, híre mehet, ennek is, annak is. Vass Géza bácsi éppen rendezgeti az elhagyottas udvaron a hordókat, majd siet vissza a tűzhöz. A főzőüstöt vigyázni kell, onnan vétek elmozdulni. Már odabent mondja sejtelmesen: „Várható, hogy lassan-lassan megindul. Az viszont nem jó, hogy vashordóba tették, errefelé nem szeretik a setét cefrét.” No, ezt finoman megkaptuk. Biztató szó is jön azonban a duruzsoló tűz mellől: „azért az ízén nem éreztem a kádat . ..” így már valamivel nyu- godtabban nézünk körül. Nem árt tudni, ami a bejárati ajtóval szemben olvasható: „Az ittasság balesetet okoz!” Egy másik helyiségben kártyától kopott asztal. Ha már tilos az idő előtti kóstoló, valmivel el kell ütni a szezon dandárján is az időt. Ügy mondják, aki valamit is ad magára, ideszánja ezt a napot. Balogh Imre bácsi — ő gyakorlottabb főzőember — újabb hordó szilvalöttyöt mereget át a főzőüstbe. Kezdődhet a második menet. Alágyújt, bekapcsolja az „elektromos kavarót”, és odatelepszik a figyelőszékbe. Ledőlhetne a priccsre is, az is az üst mellett van. Legközelebb akkor Jesz dolga, ha „gyufázni” kell. Mert az első párlat kanálmintáját rá- löttyintve a rézüst enyhén ferde tetejére, s ott meggyújtva, minden komputernél pontosabban mutatja, hogy rendes pálinkaanyag alá tüzelnek-e, vagy csak merő pocséklás az akácot elhasználni. Amíg láng van, szesz is van. Az már komolyabb baj, ha mézet is vegyítettek a cefrébe, mert akkor leragad a fokoló. A fo- kolónak pedig mozogni kell! Komputer? Ne ijesztgessük magunkat. A geszti főzde híre messzire ér ugyan, de a Gyula és Vidéke ÁFÉSZ aligha vinné technológiai bemutatóra a gépeket, ha mégis, igencsak röstellkedhetne a régen lerobbant berendezés miatt. „Már huszonkilencben, a Hangya szövetkezet idején is forgott a kavaró. Erdélyi Mihály bácsi teremtette meg a hagyományt, a mi pálinkánk jó hírét” — ezt Szerb Józseftől, az iskola igazgatójától, társadalmi tanácselnöktől tudom meg, aki szintén betoppan. Arról is beszámol, hogy nem tudták, mit csináljanak dr. Becsei József visszalépése miatt, őt ismerik sokan, biztosan sokan támogatták volna a választáson is. De hát, ugye, kirobbant ez a botrány. „Mi is hibáztunk, de azok is, akik felfújták ... Akik pedig segítettek benne, mit mondjak, jobban tennék, ha hallgatnának” — nyugtatja meg önmagát, s elvi- harzik, mert megérkeztek az építők, hogy folytassák a tornaszoba építését a kastélyban. De nicsak! Párás a foko- lót beborító üveg, nem hiába lestük. Csak jól működik ez a főzde, ne bántsuk. Megszolgálta már szépen a környéket. Különben a hatóság sem hitelesítené, meg aztán szépen hoz a szeszadó is az államnak. „Ez itt az alszesz- fokot jelzi” — bök a hosszú mérőüvegre Balogh bácsi. „A múltkor is főztem egy kisasszonynak, hát majd kiütötte az üveget a mutató. Aztán bevallotta, tett bele hordónként két zsák cukrot, hogy szaporodjon. Olyan is volt az a pálinka. Szeszfoka magas, a többi suvick. Tegyen bele az ember 3-4 kilót, annyit elbír, annyi kell is.” Végzünk lassan a második üsttel is, de még mindig csak a főzés felénél járunk. Most jön a finom munka. A finomítás. Itt már Bözsi néni, Deák Ferencné a mester, ő tudja a módját legjobban, még ha a kötelező kóstolón kívül egy kortyot sem iszik soha. „Megerősíthetem, hogy jó pálinkát csak tiszta ízű cefréből lehet főzni. Amit az első üstből, a gazolóból szivattyúzok át ide, azzal már nem lehet varázslatot tenni.” Megtelik a finomüst, előkészítve a felfogó hordó, tetején — akárcsak az istállóban, fejés után a szűrőn — hófehér teríték. Üjabb óra telik el, s egyszer csak, mint végét járó artézi kút, folyni kezd a zuhanyozószerű cső végén a pálinka. „Meglesz ez is 15 liter, akár az előző” — jegyzi meg Bözsi néni, de most már újfent jelzem neki, hogy lassan megyünk fizetni, és még mindig nem tudom a geszti kisüsti titkát?! Halljuk, ha van! „Csodát! Nincs ebben titok, de fontos, nagyon fontos, hogy mi nem engedjük bele itt az utolját, a savanyúvizet, az elején meg, amikor még-réz- ízű, szintén elválasztjuk. A finomítóba érkező párlat már színre, ízre, szagra meg kell, hogy feleljen. Ügyelni kell a tüzelésre is, nem szabad átszaladtatni a szeszt. És még valami! A pálinka ugye sose 50 fokos, amilyet innen elvisznek. Több! Az előírt hígításhoz a geszti lágyvizet használjuk. Na látja, még ez is nagyon számít.” Jócskán beleszaladunk a délutánba, amikor Brandt Ferencné főzdevezető félretolja asztalán a csokoládéstejes zacskót, s kiállítja a „pálinka származási igazol- vány”-t, majd számolni kezd. Mennyiség 360 liter, valódi szeszfoka 50, hektoliterfoka 13,9. Mennyisége 27 liter 8 deci, hőmérséklete 20 Celsius-fok. A bérfőzés ára 486,50, az áfa 121,60. Egy táblázat alapján kijön a mindösszesen: 2693 forint 20 fillér. Kitölti a papírt, átnyújtja. „Köszönjük, hogy nálunk főztek.” Mi is. És ígérjük, jövőre nem vashordóba gyűjtjük a cefrét. Fábián István A szerző felvételei lihiti jfrft Ík i!( ;ii1 ;i IIV
