Békés Megyei Népújság, 1990. február (45. évfolyam, 27-50. szám)
1990-02-17 / 41. szám
'ikÖRÖSTÁJ' EXKLUZÍV 1990; február 17., szombat Rónai rendezi Kishontól izraeli vígjáték ősbemutatója Békéscsabán „Klasszikus színész vagyok, nem a politikus színház híve” Március 9-én magyarországi ősbemutató lesz a Jókai Színházban. Kishojit Ferenc (Ephraim Kishon) izraeli író A házasságlevél című vígjátékát Rónai András (Avraham Rónai) színművész, az Izraeli Habima, Nemzeti Színház igazgató tanácsának tagja rendezi. Vendég az író, vendég a színmű és vendég a rendező. Kishont Ferenc 1924-ben született Budapesten, a háborúban munkaszolgálatra vitték, ahonnan megszökött. A felszabadulás után a Ludas Matyi munkatársa, 1949- ben elhagyta az országot, Izraelben él. író, humorista, filmrendező, színházi rendező. Minden könyvét héberül írta, 31 nyelven 561 könyve jelent meg. — Rónai Andrásról — arra kérem —, meséljen ö maga! . — Fontosnak a nevemen kívül jóformán semmit sem tartok. Egy életen keresztül végzem a hivatásomat, és a többi nem fontos. A hivatalos nevem Izraelben Avraham Rónai, de én a magyar nevemet használom szívesebben: Rónai András. Budapesten születtem 57 évvel ezelőtt, és még nem voltam 17 éves, amikor Izraelbe kerültem. Azóta ott élek, az az új hazám. Azok közé tartozom, akik egy percre sem felejtették el vagy tagadták meg szülőhazájukat. Nálam ez a két dolog nem zavarja egymást; sőt, „összejött”, még korábban, mint a diplomáciai kapcsolatok a két ország között. Lakner bácsinál kezdte — Talán nem túlzók, ha azt mondom, hogy minden idők egyik legnagyobb magyar filmjének voltam srác főszereplője, a Valahol Európában című filmben én játszottam Ficsurt... Hat éves színházi múlttal hagytam el az országot; tízéves koromban kezdtem Budapesten, Lakner bácsi Gyermek- ezínházában. Természetesen ■héber színész vagyok, noha a magyar nyelvű színjátszást, illetve kultúrát sosem hanyagoltam el. Nyári szüneteim alatt igen gyakran rendeztem komoly magyar színházi előadásiakat, ugyanis Izraelben közel negyed- millió ember beszél magyarul. Ezéken az előadásokon olyan nagy kollégákkal-volt szerencsém összejönni, mint Jávor Pál és Greguss Zoltán. — Izraelben, már katonaként a tábori színháznál kezdtem, noha a héber kiejtésem erősen „alföldi” volt, de ezen nagyon hamar túltettem magam. Huszonhat éve a Habima, Izraeli Nemzeti Színház örökös tagja, az Izraeli Rádió drámai osztályának állandó rendezője vagyok. Állami díjat kaptam, Nordau-, Herzel-díjat az evek folyamán. Társadalmi munkában — ott ezt úgy hívják: közéleti munka — az Izraeli—Magyar Baráti Társaság főtitkára vagyok. Játszottam 35-36 filmben, sok nemzetközi produkcióban, az NSZK-ban főszerepeket, és körülbelül 28 izraeli filmben vettem részt. — Kishont Ferenchez különleges kapcsolat fűz; A házasságlevelet én fordítottam magyarra 21 évvel ezelőtt. Mi azonos időben kerültünk ki Izraelbe, a katonai szolgálat előtt együtt voltunk a „kibuc”-ban. (A kibuc a földműves szövetkezet specifikus ottani formája, amit azért jó tudni, mert a darab is egy olyan családról szól, akik előzőleg a kibucban voltak, és azután költöztek a városba.) Mi akkor azért mentünk abba a földműves kollektívába, hogy elsajátítsuk a héber nyelvet, de ehelyett tökéletesítettük a magyart, mivel ott mindenki magyar volt... Közösen tartottunk előadói esteket, konferáltunk híres sanzonénekeseket. 530-szor játszotta — A házasságlevelet először 1961-ben mutattuk be a Szakszervezetek Színházában, a Tel-Aviv-i Ohel Színházban; ott két év alatt (egy hónap nyári szünettel) 530-szor játszottuk. S csak azért hagytuk abba, mert már gátolta a színház munkáját. De a darab nem szűnt meg, mert lefordítottam, magyarul én rendeztem (az előzőt Kishont), és én ^tszot- tam a főszerepet. Tizenkétszer ment ezer személyes teremben, és ez már akkor nagy szó volt, ennyi magyarajkút összehozni. A darabot hat évvel ezelőtt felújítottuk a Nemzetiben; sajnos nélkülem, mert éppen A nagy Romulust játszottam Dürrenmattól. — Több tucat nyelvre lefordították Kishont vígjátékát, és Tokiótól Berlinig óriási szériákat élt meg az egész világon. Kishont tévéfilmet is csinált ebből a darabjából az NSZK-ban, a női főszerepet Maria Shel játszotta, öt filmet csinált eddig Kishont, abból háromban játszottam. Három Arany Glóbusz-díjat kapott az Egyesült Államokban, egy pedig Oscar-jelölt volt. Egyébként egy életen keresztül belőle élek, mert külön fellépéseimen — amit Magyarországon hakninak hívnak — majdnem kizárólag Kishont-humoreszkeket adok elő, ha könnyű műsort kívánnak. Bejártuk az egész világot, és talán nem túlzók, ha Európa legelső humoristájának nevezem. Sok milliós példányban jelentek meg a művei. De ez a békéscsabai premier mindkettőnknek többet jelent, mintha bármilyen fővárosban lenne a földön. Ennek megértéséhez nem kell különösebb fantázia, ugye? — Valóban nem, ahogyan a Kishont—Rónai barátságéhoz sem. De hogy kerültek kapcsolatba a Jókai Színházzal, miért jött ez a kettős éppen most Békéscsabára? — A színház igazgatósága és a dramaturgja megtalálták a vígjátékot magyarul a Jogvédő Hivatalban. Eddig izraeli darabot nem volt szabad Magyarországon játszani. Megérezték, hogy itt az ideje, és elsők voltak, akik Kishonthoz fordultak, hogy előadhassák. Ö beleegyezett és említette, hogy nagyon szeretné, ha én rendezném. Én pedig elintéztem a színháznál, hogy jöhessek. — A bemutató jelentősége politikailag is nagy, mert — mint mondottam — ez az első izraeli színdarab Magyarországon. A premierre ellátogat Slomo Marom úr, izraeli nagykövet is. A feleségem, aki nem magyar származású, már a jövő héten jön, mert ő is úgy izgul. Elmondtam a Magyar Rádióban, hogy kiváló színészekkel találkoztam itt, és nagyon kellemes a munka velük. Hat színész játszik a darabban, ami egy vízvezeték-szerelő családjáról szól, akik azt a bizonyos földműves kollektívát ott hagyták. A szerelőt Harkányi János játssza, ez az a szerep, amit én magyarul játszottam. Tulajdonképpen mind a hat főszerep, de talán a Harkányié a legfőbb. Fontos a feleségé is (Felkai Eszter), és részt vesz a darabban az általam nagyrabecsült Szentirmay Éva. A fiatalok közül Somló Gábort említem, aki azt a szerepet játssza, amit én héberül játszottam — több mint ötszázszor. A magyarok sokat sírnak — Említette beszélgetésünk elején, hogy sosem szakadt el Magyarországtól; nyilván figyelemmel kísérte az itt zajló változásokat, eseményeket. Távolabbról valószínűleg jobban rálát az ember bizonyos dolgokra, ezért reálisabb az ítélete is. Rónai úr, mi a véleménye arról, ami itt történik? — Régi magyar betegséget tapasztalok: az emberek többet sírnak, mint amennyire valóban okuk van. Senki sem látja a pozitívumokat, csak a negatívumokat. S ez nagy kár, mert összehason- lítvg más országokkal — és nem a szomszédos keletiekről beszélek —, annyi minden szép és jó van Magyarországon, ami máshol nincs. Ezt természetesnek tartják, nem vesznek róla tudomást, csak sírnak, sírnak, sírnak. Sírva vigad a magyar alapon. Én mint kívülálló jól tudom, hogy például Izrael állama és lakossága milyen nagyra becsüli Magyarországot és mennyire szereti a magyarokat. Még olyanok is; akiknek minden okuk meglenne arra, hogy ne csak a jóra emlékezzenek vissza. A zsidóságot itt nagy bántalom érte, először is felvilágosították őket akaratuk ellenére arról, hogy ők nem magyarok. Noha Magyarországon volt a legnagyobb aszimiláció Európában. Mi magyaroknak tartottuk magunkat egészen addig, amíg oda nem jöttek hozzánk, és azt nem mondták, hogy ez nem igaz... Érthető, hogy azok, akiknek elpusztították a közeli rokonait, nem a szépre emlékeznek; de ha mégis eljönnek ide, pozitív követeivé válnak Magyarországnak és a magyar népnek Izraelben. Az én szűk családom megmaradt, a szélesebb rokonság javarészét kiirtották a nácik és a nyilasok. De az életünket rendes, becsületes keresztény emberek mentették meg, és én mindig szívesebben gondolok azokra, mint a nyilas suhancokra. Ezért nálam nincs konfliktus. — Persze mindez még nem válasz teljesen a kérdésére. Valóban úgy van, hogy amit a külföldön élő ember jobban lát és nagyra becsül, az a magyar mentalitás. Idehaza azt hiszik, nem udvariasak az emberek. Vegyék tudomásul, hogy igenis azok! Az az osztrák, ’ akinek minden második szava „Danke schön! Bitte schön!”, talán nem is gondolja ezt olyan komolyan. A magyar, ha kedves, akkor kedves. A magyar egyenes, úgy pozití- ve, mint negative. S ilyen emberekkel érdemes találkozni és együtt lenni, mert megmondják, amit gondolnak. Főleg ma, amikor már Szentirmay Eva és Felkai Eszter a szerdai próbán „Izraelben vidám emberek élnek” Fotó: Gál Edit meg is lehet mondani, még akkor is, ha az a másiknak nem tetszik. — Azt hiszem — ha egyáltalán szabad jóslatokba bocsátkoznom —, hogy ezt az átmeneti időszakot, ami nem tart majd sokáig, egy kis türelemmel kell viselni. Szüneteljen a panaszkodás, amíg ki nem derül, hogy mi lesz a helyzet! Meggyőződésem, hogy a sok panasz és sírás java yésze alaptalan. Olyan adukat vesznek mindig elő az emberek, a lapok és a rádió, ami rossz adu. Például a szegény nyugdíjasokról beszélnek, ami valóban nem leányálom, de ugyanakkor azt tapasztalom, hogy az a szerencsétlen nyugdíjas támogatja a fiatal párt, a gyerekeit. — A mai sajtó az utóbbi időben sokat foglalkozik az antiszemitizmussal. Vajon mi az oka ön szerint, hogy bizonyos — talán éppen az ilyen átmeneti, még nem letisztult — időszakokban előjön ez a téma? — Nagyon helyesen fejezte ki: a téma, nem az antiszemitizmus. Európának ezen a részén mindig létezett antiszemitizmus. Figyelmébe ajánlom kiváló, megboldogult osztálytársam, Száraz György Egy előítélet nyomában című könyvét! Nem beszélek a holocaust, a vészkorszak idejéről, ami egy népőrület volt, amit a németek ügyesen beinjekcióztak a magyar népbe. Szóval antiszemitizmus mindig volt, de ezzel együtt éltek mégis őseink itt Magyarországon, mint ahogyan a különböző nemzetiségek is. A zsidó Magyarországon nem tartja és nem is tartotta magát külön nemzetiségnek, de voltak nemzetiségi ellentétek, lásd Erdélyt! Az utóbbi negyven év alatt a témát a szőnyeg alá söpörték, nem volt szabad leírni a zsidó szót — se pro, se kontra. Most, hogy mindent szabad, nem hiszem, hogy az antiszemitizmus nőtt, hanem azok, akik antiszemiták, most mondják, mert szabad mondani. Nem hiszem persze, hogy az Alkotmány a fajgyűlöletet engedélyezné. De most nem engedélyekről van szó, hanem egy jelenségről. A nagy cifckezés a lapokban túlfokozza, felfújja a témát, és véleményem szerint azok, akik túltárgyalják, ártanak áz ügynek. Akiben antiszemita érzelmek vannak, úgyis vannak. Akiben nincsenek, annak miért kell ezt a témát egyáltalán forgalomba hozni? Akit ez zavar — ahogyan engem za- * vart, amikor még nem voltam 17 éves —, kérem, mindenkinek megvan a módja, hogy változtasson az életén. Ha elítéljük a dél-afrikai fajgyűlöletet, természetesen el kell ítélnünk az antiszemitizmust is. S ha normalizálódik a helyzet, csökkenni fog, elvész a probléma. Ezt talán választási propagandának is felhasználják ma az emberek. A zsidók és a biciklisták — Hogy miért üti fel bizonyos időszakokban a fejét az antiszemitizmus? Erre a kérdésére Karinthy Frigyessel szeretnék válaszolni. Amikor azt mondták neki, hogy mindenért a zsidók hibásak, így felelt: Nem. A zsidók és a biciklisták. Erre megkérdik: Miért a biciklisták? Mire Karinthy: És miért a zsidók? — Rónai úr, véleménye szerint a színház, egyáltalán a művészet, milyen szerepet játszhat a mai világban, a mai ember életében? — Azt, amit mindig is játszania kellett, noha nem mindig azt játszotta. Lehet, hogy teljesen naivnak tűnik, amit mondok, de én nem vagyok annyira a politikus színház mellett, semmilyen szempontból. A politikus színház mindig ellenzi azt, ami éppen van. Izraelben a színház java része olyan társadalmi problémákkal foglalkozik, amely nem szolgálja az ügyet, az embereket. Például a helyi színdarabok néha — mondhatnám — a terroristák eszméit támogatják, és az emberek nem is szeretik ezt nézni. A modern rendezőcs- kék egymás között szórakoznak ezeken az előadásokon. A színház feladatát én abban látom, hogy az embereknek valódi élvezetet, műélvezetet nyújtson, örömöt, szórakozást, és nem tagadom : kikapcsolódást. írjak most egy magyar darabot a nyugdíjasokról? Minek? Annyit halljuk, most ezt mutassam be? Minek? Nem azt akarom ezzel mondani, hogy csak vidám darabok legyenek. Klasszikus színész vagyok, szerepeim többsége klasszikusokból áll. A komoly dráma legalább any- nyira kikapcsolja az embert a napi problémáiból, mint bármilyen vígjáték. Nagyon szeretem például az operettet — ez a műfaj nem adatik meg Izraelben, csak a musical —, itt mégnéztem a Csókás asszonyt, és abból osztottam a szerepeket. Vagy: Hamlet, örök társadalmi, emberi probléma, de minek ehhez az erdélyi kérdésről beszélni? Az úgyis van, és mindannyiunknak fáj. — Én egy háborús országban élek, amit persze egyáltalán nem lehet érezni Izraelben, kivéve, hogy az embernek időnként tartalékos szolgálatba kell mennie. De tudjuk azt, hogy országunk állandó veszélyben van, ts nekünk 24 órán kereszti' l oda kell figyelnünk, hog ■ megmaradhassunk. Mégis vidám emberek élnek Izraelben. — Rónai úr, köszönöm az interjút. Niedzielsky Katalin A vízvezeték-szerelőt Harkányi János játssza Fotó: Kovács Erzsébet
