Békés Megyei Népújság, 1990. február (45. évfolyam, 27-50. szám)

1990-02-16 / 40. szám

1990. február 16., péntek NÉPÚJSÁG Haza és haladás — Haladás és biztonság Magyar Szocialista Párt nélkül nincs demokratikus Magyarország A magyar nép az elmúlt évtizedekben maradandó értékeket hozott létre. A szocialista párt azokhoz for­dul, akik becsülik ezeket, s féltik családjuk, gyerme­keik biztonságát, a nehéz munkával megszerzett ja­vakat. A párt mindazok támogatására számit, akik ten­ni akarnak a válság megoldásáért, a nemzet felemel­kedéséért, a társadalmi béke megőrzéséért. A szocialista párt célja a demokratikus szocializmus: a nép önrendelkezése a munka világában és a politi­kában egyaránt. A párt eddig is számos, nemzetközileg elismert, nagy horderejű kezdeményezést tett a jogállamiságért, a demokratikus köztársaságért. Nemzeti érdekünk, hogy a történelmi korszakváltás békés úton, a lehető legki­sebb társadalmi megrázkódtatással menjen végbe, a változások ne vezessenek anarchiához. Csak erős, de­mokratikus baloldal és befolyásos szocialista párt nyújthat védelmet a megfélemlítéstől sem visszariadó, leszámolásra készülő szélsőséges erőkkel szemben. A szocialista párt elsősorban azoknak a pártja, akik munkájuk, teljesítményük alapján akarnak boldo­gulni. A szabadsággal csak az a nemzet tud élni igazán, amelynek polgárai nem nélkülöznek. A szocialista párt az egyenlősdi helyett esélyegyenlőséget hirdet. Nem egyformaságot akar, hanem egyenlő lehetőségeket a munkához, a gazdasági és kulturális javak megszerzé­séhez. Határozottan elítéli a társadalmi megkülönböz­tetés minden fajtáját. I. GAZDASAGOT AZ EMBERÉRT! A szocialista párt a vi­lággazdaságba való .erőtel­jesebb, de gazdasági szu­verenitásunkat nem sértő bekapcsolódás mellett van. A megrendült szociális biztonság csak akkor állít­ható helyre, ha a gazdaság kiegyensúlyozott növeke­désnek indul. A szocialista párt úgy látja, hogy az ed­digi gazdaságpolitika nem vezeti ki az országot a vál­ságból. Váltásra van szük­ség. A szocialista párt balol­dali pártként azért küzd, hogy a gazdaság korszerű­sítése minél kisebb mun­kanélküliséggel járjon. El­utasítja azt a felfogást, hogy a nagyarányú . mun­kanélküliség a gazdasági haladás természetes ára. II. VEGYES GAZDASAGOT, DOLGOZÓI TULAJDONT! A szocialista párt olyan vegyes gazdaság létrehozá­sára törekszik, amely a kö­zösségi tulajdonra és a tár­sadalmilag ellenőrzött ma­gántulajdonra épül. A tu­lajdonformák társadalmi értékét azon kell lemérni, mennyire járulnak hozzá működésükkel a közösség gyarapodásához. A tulajdonreform rész­ben társadalmasítás, rész­ben privatizálás útján menjen végbe. A szocialis­ta párt célja, hogy a nem­zet vagyonának jelentős hányadát a közintézmé­nyek (társadalombiztosítási alap, biztosítótársaságok, alapítványok, települési ön- kormányzatok) birtokolják. Szorgalmazzuk, hogy a dolgozók önigazgató szer­veik által váljanak valódi tulajdonosokká. A vállalati kollektíváknak legyen jo­guk beleszólni a tulajdon­változtatásba. Saját válla­latuk részvényeihez a munkavállalók előnyös fel­tételekkel juthassanak. A szocialisták fellépnek az ellen, hogy a nemzeti vagyont értéke alatt kiáru­sítsák, vagy az eddig ered­ménytelenül gazdálkodók kezére játsszák. Az állami tulajdonban maradó és a magántulaj­donba kerülő vállalatoknál egyaránt jöjjenek létre munkás-alkalmazotti taná­csok. Támogatjuk a szakszer­vezetek azon törekvését, hogy a tulajdonosi érdekek érvényesülését törvényes eszközökkel korlátozhas­sák. Az állam nem vonulhat ki a gazdaság ellenőrzésé­ből, de kevesebb bürokra­tizmusra, nagyobb szaksze­rűségre van szükség. Az állampolgár, a vállalkozó, a külföldi partner számára legyen egyértelmű, milyen módon befolyásolja az ál­lam a gazdasági folyamato­kat. A szocialista párt jel­szava: jogbiztonságot a gaz­daságban is! Olyan adórendszer mel­lett vagyunk, amely fenn­tartja a több és jobb mun­kához, a szellemi teljesít­ményekhez fűződő érde­keltséget. A létminimum alatt élő családok kapja­nak adómentességet. A költségvetési hiányt mérsékelni kell, de a pénzt ne az oktatástól, az egész­ségügytől, a tudományos kutatástól és a hátrányos helyzetű társadalmi cso­portoktól vegyék el, inkább a gazdaságtalan export tá­mogatása csökkenjen. Az önkormányzati közös­ségek, a települések csak akkor lehetnek valóban ön­állóak, ha saját forrásaik­kal és a feladataikkal ará­nyos központi költségvetési eszközökkel önállóan gaz­dálkodhatnak. Szabad utat kell nyit­nunk a korszerű technoló­giáknak. Legyen a techno­lógiai fejlődés elősegítése nemzeti mozgalom. III, VIRÁGZÓ MAGYAR FALUT! A magyar parasztság, az agrárértelmiség teremtő munkájának korszakos eredménye a magyar falu átalakulása. Agrárgazdasá­gunk néhány évtized alatt a háború előtti elmara­dottságából európai színvo­nalra emelkedett. Nemzet­közi jelentőségű, amit az állami, szövetkezeti és kis­termelés szerves együtt- munkálkodása terén elér­tünk. A társadalmi stabili­tás fontos eleme az ország élelmiszer-ellátásának biz­tonsága. Ezt senkinek sincs joga veszélyeztetni. A szocialista párt meg­védi a szövetkezeti mozga­lom értékeit. A szövetke­zetekben nem csupán tu­lajdon- és munkaszervezé­si formát lát, hanem a szo­cialista értékek, a közössé­gi gondolkodás, a működő­képes gazdasági önkor­mányzat ígéretes modelljé­nek is tekinti őket. A nagyüzemek erőszakos fel­számolása százezrek meg­élhetését, milliók ellátását kockáztatná. A mezőgaz­dasági tulajdonreformnak társadalmi ellenőrzéssel, az érintettek akaratának meg­felelően kell végbemennie. A szövetkezetek közös tulajdonában levő termő- ' földek tulajdonjogát a köz­gyűlés ruházhassa át a ta­gokra, de ne parcellázzák fel a közös táblákat. A ta­gok tulajdonában, de a termelőszövetkezet közös használatában levő termő­földről a szövetkezeti ta­gok központi beavatkozás nélkül, szabadon dönthes­senek. A szocialisták támo­gatják a modern farmer- gazdaságok kialakulását ad­dig a mértékig, amíg az gazdaságilag ésszerű. Az ál­lami gazdasági, élelmiszer- ipari dolgozók szerezhesse­nek részvénytulajdont sa­ját üzemükben. * Gyökeres fordulatra van szükség a falvak életében. Minden falunak vissza kell adni a közigazgatást, az oktatást, a kultúrát. Azt akarjuk, hogy a falvak visszanyerjék politikai és gazdasági önállóságukat. Szorgalmazzuk a falvak és a kisvárosok foglalkoztatá­si, ellátási és infrastruktu­rális hátrányainak csökken­tését. Védeni kívánja azokat a rétegeket, amelyek áldoza­tául esnének a szerkezet- váltásnak. Területi foglal­koztatási alapokkal, mun­kahelyteremtő és átképzési programokkal, részmunka­idősök foglalkoztatásával, kedvezményes nyugdíjjal enyhíthető a munkanélkü­liség. Az infláció ma gazdasá­gi és társadalmi fejlődé­sünk első számú közellen­sége: fékezi a szerkezet- váltást, a spekuláció felé tereli a tőkét, gyorsítja a társadalom kettészakadását gazdagokra és szegényekre. A szocialista párt hatá­rozottan kiáll egy követke­zetes antiinflációs politiká­ért. IV. LAKHATÓ KÖRNYEZETET UTÓDAINKNAK IS! A gazdasági növekedés, a technikai felzárkózás lét­kérdés a nemzet számára, de nem a természeti kör­nyezet rombolása árán. Ami a környezetet károsít­ja, gazdaságilag sem ész­szerű. Mindenkinek joga van egészséges környezet­ben élni. Bátorítjuk azo­kat a szervezeteket és moz­galmakat, amelyek a nyil­vánosság erejével, a köz­véleménynek hangot adva lépnek fel bármilyen kör­nyezetszennyezés ellen. Az ipari és a mezőgaz­dasági vállalkozásokat szi­gorú törvények kötelezzék környezetkímélő technoló­giák alkalmazására, tevé­kenységük káros következ­ményeinek elhárítására. V. KORSZERŰ SZOCIÁLIS ÁLLAMOT! A szocialista pártnak az az álláspontja, hogy min­den embernek, a legszegé­nyebbnek is legyen olyan jövedelme, amely fedezi a létminimumot. Olyan tár­sadalmat akarunk, amely­ben a saját munkával, tu­lajdonnal szerzett jövede­lemből vagy a társadalmi járandóságokból mindenki biztonságosan megélhet. ■Kérelem nélkül járjon szociális ellátás mindenki­nek, aki a létminimum alat­ti jövedelemből él. A szo­cialista párt nem a gazda­godás, hanem az elszegé­nyedés ellen küzd. A társadalmi hátrányok leküzdésében meghatározó, hogy az emberek tanulási, művelődési esélyei közelít­senek egymáshoz. Olyan tandíj- és ösztönzőrend­szer bevezetését szorgal­mazzuk, amely állami esz­közökkel is segíti a lema­radó rétegek felzárkózását. Ne legyenek újabb elve­szett, célt és távlatot vesz­tő nemzedékek! A jelenlegi nyugdíjkor­határ rendszerünk vívmá­nya. A szocialisták harcol­nak felemelése ellen. Olyan nyugdíjrendszert támoga­tunk, amely a megélhetési költségekkel arányos alap­nyugdijat biztosit. Az ezen felüli nyugdíjrész fejezze ki a munkateljesítmények különbségét. A szocialista párt köve­teli: növeljék a gyermekes családok adókedvezmé­nyeit. Támogatja a gyer­mekgondozási díj időbeli kiterjesztését a gyermek hároméves koráig. A nők­nek a gyermeknevelésben, a család gondozásában vál­lalt szerepét teljes értékű munkaként kívánjuk elis­mertetni. Űj egészségpolitikát hir­detünk. Az egészségügynek a betegellátás mellett azo­nos értékű feladata az egészséges életre nevelés, a betegségek megelőzése. A szocialista párt olyan gaz­dasági feltételek elérését tűzi ki célul, amelyek kö­zött fizikai és szellemi ön­kizsákmányolás nélkül el­érhető a tisztességes megél­hetés, az emberhez méltó, harmonikus élet. Tiszta érték- és érdekvi­szonyokat a gyógyításban! Az egészségügyi szolgálta­tásokat tételesen fizesse a társadalombiztosítás. Az alapvető szolgáltatások to­vábbra is maradjanak té­rítésmentesek. Szabad or­vosválasztást! Ne hálapénz legyen, hanem jól megfi­zetett orvosok és nővérek. VI. MEGBECSÜLÉST A TUDÁSNAK ÉS A TUDÓSNAK! . Magyarországot csak a nemzet műveltségének, az állampolgárok szakmai is­mereteinek gyarapításával lehet korszerűsíteni. Olyan szabályozási rendszert ajánlunk, amely érdekeltté teszi az embereket, válla­latokat, intézményeket ab­ban, hogy hozzájáruljanak az oktatási, kulturális be­ruházásokhoz, és az állam- háztartásban is érvényesí­ti a kultúra, a közművelő­dés szempontjait. A tehetségek felkutatá­sa, gondozása nemzeti ügy. Ezért a tehetségekkel való törődés minden formája támogatást érdemel. A nemzeti kultúrát nem szabad kiszolgáltatni sem napi politikai, sem üzleti, kereskedelmi szempontok­nak. Pártunk célul tűzi ki a szabad idő visszahódítását. AZ MSZP BÉKÉS MEGYEI KÉPVISELŐJELÖLTJEI DR. (SIMON IMRE tudományos kutató, 1-es választóke­rület (Békéscsaba); DR. ARPASI ZOLTÁN, a Népúj­ság igazgató-főszerkesztője, 2-es választókerület (Gyu­la); DR. JANKY BÉLA igazgató-főorvos, 3-as vá­lasztókerület (Békés); LEHQCZKI MIHÁLY agrármér­nök, 4-es választókerület (Szeghalom); KOVÁCS PÉ­TER elnök-vezérigazgató, 5-ös választókerület (Szarvas); OLAJOS IMRE tsz-elnök, 6-os választókerület (Oros­háza) és DR. VAST ÁGH PÁL, az állam- és jogtudo­mányok kandidátusa, 7-es választókerület, (Mezőko- v ácsháza). VII. NÉPAKARATOT A POLITIKÁBAN! A szocialista párt törek­vése, hogy Magyarország demokratikus jogállam le­gyen, az alkotmány szava­tolja az emberi és állam­polgári jogokat. A hata­lomgyakorlás a népfelség elvén alapuljon. A demok­rácia letéteményese: az au­tonóm állampolgárok kö­zössége, amely helyi ön- kormányzatot és szuverén törvényhozást teremt. A szocialista párt a szerveze­tek és hatalmi központok közötti kiegyensúlyozott hatalommegosztás mellett van. Ez akadályozhatja meg a hatalom túlzott össz­pontosítását, az erőszak politikáját. Egy demokra­tikus jogállamban a más­ként gondolkodás joga a szocialista érzelmű embe­reket is megilleti. A szocialista párt sze­rint a jogállamiság a tör­vények tiszteletét jelenti: az állampolgárok szabad­ságát az alkotmány garan­tálja, és csák törvény kor­látozhatja. Az állami szer­vek nem élhetnek vissza hatalmukkal. Az önkormányzati tevé­kenységet kizárólag törvé­nyek korlátozhassák. Szűn­jenek meg a megyei taná­csi testületek és a beavat­kozások a települési ön- kormányzatok munkájába. Az érdemi döntéseket ne az apparátusok, hanem a tanácsi testületek hozzák. Az önkormányzat legfon­tosabb kérdéseiről helyi népszavazással döntsenek. A közszolgálatban dol­gozók állampolgári joga, hogy bármely alkotmányos párt tagjai lehessenek. A szocialisták javasolják, hogy a közigazgatás vezető tisztségeinek döntő többsé­gét nyilvános pályázat út­ján töltsék be. Minden al­kalmas szakember eséllyel pályázhasson, s ne a pár­tok zsákmányszerzése ha­tározza meg, kik nyerik el a közigazgatási állásokat. A szocialista párt a saj­tót a társadalmi ellenőrzés egyik fontos intézményé­nek tekinti. A szocialisták nem törekszenek a sajtó pártelvű feldarabolására. Céljuk a szakmailag igé­nyes, hiteles tömegtájékoz­tatás. A szocialista párt olyan sajtótörvényt akar, amely védi a nyilvánosságot. El­fogadhatatlannak tartja a személyiségi jogok megsér­tését, az állampolgárok jogtalan meghurcolását. VIII. FÜGGETLEN, KEZDEMÉNYEZŐ KÜLPOLITIKÁT! Magyarország léte és fej­lődése elválaszthatatlan Eu­rópa jövőjétől. Mi, szocia­listák, azt akarjuk, hogy hazánk továbbra is kezde­ményező legyen kontinen­sünk történelmi átrendező­désében, a megosztottság felszámolásában. A szocialista párt elő kívánja segíteni Európa kis országainak együttmű­ködését. Közép-Európa ösz- szefogását és szabadkeres­kedelmi övezet létrehozá­sát szorgalmazza. Egyenjo­gú, kölcsönös előnyökön alapuló kapcsolatokat aka­runk a reformok útjára lé­pett Szovjetunióval. Hazánk és a szomszédos országok lakossága súlyos áldozatok árán tanulta meg, hogy egymás ellenében csak vesztesei lehetnek a törté­nelemnek. A legutóbbi hó­napiok kelet-közép-európai változásai után most esély kínálkozik térségünk né­peinek összefogására. A szocialista párt a tér­ség valamennyi nemzeti kisebbsége számára szük­ségesnek tartja az egyéni és kollektív kisebbségi jo­gok, a kulturális autonó­mia biztosítását, az anya­nemzettel való kapcsolat szabadságát. A szövetségi rendszerek léte ma még európai reali­tás. Olyan realitás, amelyet azonban a semlegesség fe­lé tartva fokozatosan kell meghaladnunk. A szocialis­ta párt a Magyar Köztár­saság jövőjét a tömböktől mentes, a fenyegetést köl­csönös államközi garanci­ákkal kizáró, egységes Eu­rópában látja megvalósít­hatónak. Ezért biztonság- politikánk középpontjában a katonai szövetségek mi­előbbi feloszlatása áll. Célunk, hogy minden ide­gen katonai erőt kölcsönö­sen, összehangolt ütemben kivonjanak valamennyi or­szágból. Hazánkban a ka­tonai erőnek mindenkor a nemzet érdekeit kell szol­gálnia. A szocialista párt törek­vése, hogy fokozatosan le­bontsuk a válaszfalakat a baloldal különböző áram­latai között. Európához va­ló közeledésünk során tel­jes jogú tagjai kívánunk lenni a szocialisták nagy családjának. A szabad választásoknak ma történelmi tétjük van. Március 25-én eldől, hogy végérvényesen lezárul-e a bizonytalanság korszaka, és a választópolgárok több­ségére támaszkodó határozott és következetes kormány alakul-e? A választások tétje az is, hogy a jelenlegi válságot arányos közteherviseléssel vészeli-e át a nemzet, vagy — egy jobboldali előretörés esetén — minden teher a munkavállalókra hárul. A szocialista párt ezért kéri a választók szavazatait, hogy ne nőhessen drámaian a munkanélküliség, a szociális és kulturális esélyegyen­lőtlenség. A dolgozó emberek a történelem alakítói helyett ne váljanak ismét csupán annak elszenvedőivé. n fenti írás nem a szerkesztőség, hanem a párt álláspontját képviseli

Next

/
Thumbnails
Contents