Békés Megyei Népújság, 1990. január (45. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-13 / 11. szám
1990. január 13., szombat o Ki a kisadagot nem becsüli... A családok osztanak, szoroznak ezekben a napokban, s még nemigen tudják, mire telik, miről kell lemondaniuk ezután. Enni viszont muszáj! Nem kérdéses, hogy az óvodába, a menzára, az üzemi étkezdébe be kell fizetni a — februártól ismét megemelt — térítési díjakat. Gond ez családnak, iskolának, tanácsnak, s a konyháknak is, melyeknek többnyire változatlan költségvetésből kell előállítaniuk az ételt. Nem nehéz kiszámítani, hogy ily módon nemhogy javítani, de tartani sem igen lehet az amúgy is gyakran kritikát érdemlő közétkeztetés színvonalát. — Sajnos, mint az új rendelkezéseknél gyakran, ezúttal is kapkodást tapasztaltunk — panaszolja Szöllősi Erzsébet, a megyei tanács művelődési osztályának főmunkatársa. — A tanácsokat nem tájékoztatták időben és kellőképpen a normatívákról. az új finanszírozási rendszerről. A helyi tanácsoknál a szociális ellátás többletköltségeit beépítik a lakosonkénti normaíí- vákba. A tanácsi költségvetési keretek tovább növekednek az egyedi szociális támogatásra fordítható ösz- szegekkel. Így lehetőség lesz a gyermekintézményi és a szociális étkeztetésben részesülők térítési díjkedvezményeinek további támogatására. — A gyermekétkeztetési díjak hogyan változnak? — Február 1-jétől átlagosan 25 százalékkal emelkednek. Mivel január 8-tól magasabbak az élelmiszerárak, a többletköltséget a helyi tanácsoknak, illetve maguknak az intézményeknek kell kigazdálkodniuk. Ez most azért nehéz, mert még nem tudják, mennyi lesz az idei költségvetésük. — Egyelőre nem kaptuk meg az idevonatkozó rendeleteket, nem ismerjük a költségvetést, s így tervezni sem tudunk — mondja Lenti Lászlóné, a Csanádapácai Általános Iskola gazdasági igazgatóhelyettese. — Tavaly 700 ezer forintot kaptunk a tanácstól, de az áremelések miatt túlléptük a keretet 100 ezer forinttal. Az árváltozásokat eddig még tudta kompenzálni a tanács, de hogy mi lesz ezután ... ? A szülők már a tavaly megállapított összeget is sokallták. hát még most, amikor naponta 28 helyett 35 forintot kell majd fizetniük a napköziseknek. Mi szervezzük a községben a szociális étkeztetést is, s bizony jó pár idős ember lemondta a 28 forintos ebédet. De hát a szülőnek nincs választási lehetősége, hiszen a gyerek nem maradhat egész nap éhen! — Várható, hogy megint romlik a minőség —. véli Fekete Sándor, az Orosházi Mezőgazdasági Szakközépiskola igazgatója. — Sokan eddig is panaszkodtak, hogy kevés a hús, kicsi az adag, s a konyha nem veszi figyelembe a tizenévesek életkori sajátosságait. Mindez igaz, de mit lehet előállítani ennyi pénzből? Pedig nagykereskedelmi áron jutunk hozzá az élelmiszerhez, ám — egy háziasszony biztosan tudja — mit lehet főzni 20-30 forintból? A gyermekes családoknak, s a gyermekétkeztetést végző intézményeknek bizony összébb kell húzniuk ezután a nadrágszíjat. Nemkülönben a helyi tanácsoknak, melyek egyre többet áldoznak majd a nehéz körülmények között élő családok, egyének támogatására. A szülők pedig — mit tehetnek mást? — fizetnek azért, hogy csemetéjük megkapja mindennapi ebédjét, uzsonnáját. Amit jó esetben elfogyaszt, de gyakran előfordul, hogy nem. Talán az iskoláknak arra sem ártana odafigyelniük, hogy a drágán előállított étel valóban oda kerüljön, ahová való. Nem pedig a szemétbe, vagy a moslékos vödörbe. —gubucz— Fotó: Veress Erzsi Adós, fizess! Forintleértékelés december végén, majd 1990. január elseje. Boldog új esztendőt! — kedves honfitársaim. Igaz, a boldogság még messze van. Mert előtte le kell nyelnünk a hihetetlennel is hihetetlenebb áremelések keserű piruláját. Megemészteni a látványosabbnál látványosabb „botrányok” ok-okozati összefüggéseit, s közben a választásokra is felkészülni, informálódni. Eldönteni, vajon melyik párt, politikai szervezet szólamaiból deríthető ki, hogy felvállalta pitiáner, hétköznapi gondjainkat. S persze ami még ennél is fontosabb, március 31-ig elkészíteni személyi jövedelemadó-bevallásunkat. Mert ugye az APEH maga az objektív igazságtevő. Emiatt be kell vallanunk mindenfajta jövedelemforrásunkat, hiszen ha ezt nem tesszük, akkor bármikor pellengérre állíthatnak. Bár igaz, a látványos adóhivatali épületkomplexumokon túl látványos adócsalási botrányok leleplezéséről eddig aligha hallhattunk. Valószínűleg azért, mert mi, magyar állampolgárok a legbecsületesebb adófizetővé avanzsáltunk röpke egy év alatt. Hát ezért is tartom fontosnak, hogy éppen az 1989. évi bevételeimről az elvárásoknál is részletesebben beszámoljak. Tehát igen tisztelt APEH! Meglehetősen egyszerű a dolgom. Ugyanis az elmúlt évben csupán állami vállalati munkaviszonyból származó jövedelmet tudok bevallani. Havi adótörlesztésem emiatt valószínűleg fedezi az éves adóösszeget is. Igaz, meg szeretném jegyezni azt is, hogy bevételeimből egyetlen fillért nem használtam valuta- vásárlásra, ha úgy tetszik, valutafelvásárlásra, többi hasonló helyzetű honfitársammal együtt. Tehát nem járultunk hozzá az ország fizetőképességének romlásához. A forintleértékelésből nem származott többletbevételünk, sőt... Mindenesetre az viszont számlánkra írható, hogy a honi gépkocsicllátás színvonalának emeléséhez még csak szerény módon sem járultunk hozzá. Tehát valószínűleg a mi adóbevételeinktől a magyar költségvetés egyensúlya aligha tartható fenn. Abban viszont csak reménykedhetünk, hogy a valóban túlfogyasztók adóbevételeiből finanszírozni tudják a súlyos mínuszokat. — rákóczi — Ki adja kevesebbért az öntözővizet? A kormány állami támogatásit csökkentő határozata megszüntette az öntöző főművek üzemeltetésével összefüggő, korábbi állami támogatásokat. Az új helyzettel kapcsolatban a Körösvidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóságnál pénteken értekezletet tartottak az érintettek részvételével. A tájékoztatón elhangzott, hogy az állami támogatás az öntözésüzemelés főművi feladataira megszűnik, es szabadáras lesz. Tekintettel arra, hogy a mezőgazdasági üzemekben most folyik az ez évi üzemter- vek készítése, az öntözésüzemelő eddigi vállalatok, illetve a társulat soron kívül felkeresi a mezőgazdasági üzemeket az idei szerződések megkötésére. Amennyiben a szerződések — az ár kérdések miatt — nem jönr* nek létre, úgy a Körkövízig zártkörű versenytárgyalást tart. A versenytárgyalás pályázatainak elbírálása már nyilvános lesz. „Oz az erős, akinek igaza van” Az egyik pap napszámba járt, a másikat meg kiszerkesztették , Valamennyien úton vagyunk — ki az elején, ki a végén (az úton állókról most ne beszéljünk) —, és senki sem tudja, milyen hosszú és minőségű életet is mért rá a sors valójában- Születésünk nem más, mint azon folyamat kezdete, melynek végén a test visszaadja magát a földnek. De ki visz ma virágot az elpusztult — elpusztított — lélek sírjára? Tör-e még fel viz, hogy a hit oltárán megszenteltessünk általa? S oltalmazzuk-e kellőképpen egyetlen reménységeinket — gyermekeinket? Békéssámson főutcája mindennapi életét éli. Mialatt Rápó Károly, református lelkész házát keresem, mögém szegődik egy kislány, hogy egyszerre lépjen velem. A szembejövő biciklis fiú harsány csóko- lomot köszön. Ijesztő súly- lyal nehezedik rám az alig néhány perce hallott kocsmabéli beszélgetés: — Komám, mennyiért nyírsz meg egy birkát? ötszázért? — Annyiért legfeljebb megmutatom . . . A tiszteletes elkéri a személyi igazolványomat, hogy megbizonyosodhasson felőle, valóban az vagyok-e, akinek mondom magam. (Hát idáig jutottunk volna? Nincs visszatérés a pokol tornácáról?) A kolozsvári teológián végzett (Tőkés István, Tőkés László édesapja egyébként egy évfolyammal előtte járt), Kalotaszeg vidékéről, egészen pontosan Kalotadámosról származó 69 éves pap azért nagy szeretettel fogad. Elmondja: ő mindig Isten igéjét hirdette — sohasem politizált. Békéssámson református gyülekezetének — a község lakosságának szűk egyhar- mada Kálvin követője — 1952-ben megválasztott lelkipásztora nem panaszkodásként, de felidézi szomorú emlékeit. — Más világ volt régebben — sóhajt egyet. — A megélhetésemért napszámba kellett járnom; marokszedőként dolgoztam az aratók mellett. Pedagógus feleségem 1953 elején nem tudott átjönni Okányból Sámsonba, mert az akkori tanácselnök kijelentette: „Amíg én vagyok itt a tanácselnök, addig pap felesége nem fog tanítani a faluban!” Pedig jó békességgel és szeretettel voltunk 1956- ban is. Amikor arra kértek, hogy mondjak beszédet a piactéren, nemet mondtam. Akkor is az volt a véleményem, hogy aki meg akar hallgatni, az jöjjön el a templomba. De a politikát nem vittem a szószékre. Még az ellenségeimért is imádkozom, mert a gonoszt csak szeretettel lehet legyőzni. — A gonosz nem megy be az Isten házába . .. — Nézze, egy utcai beszélgetés sokszor többet ér a vasárnapi prédikációnál. A hívők 80 százaléka évente egyszer amúgy is megfordul a templomban. — Mi vezérelte több évtizedes lelkipásztori tevékenysége során? — Mindenekelőtt a föltétel nélküli szeretet. Jézus Krisztus is azt mondja, hogy szeress minden embert. Ki kell tárulnia az ember szívének ahhoz, hogy mindenki beleférhessen. Harminchét éves itteni működésem alatt sohasem az anyagi gyarapodásra törekedtem — csak fenntartottam magam és szolgáltam. 111 éves templomunkon és a plébánián minden munkát a gyülekezeti tagok végeztek el. Kivülről jövő adományt és segítséget sosem kértem, és a gyülekezet tagjainak gondolkodásába is azt próbáltam átültetni, hogy az egyházat a hívők hitének gyümölcséből kell fenntartani. — Hogyan ítéli meg most a legnagyobb közösség, a nemzet jövőjét? — Jóreménységgel vagyunk, már nem kell félniük az embereknek hitük gyakorlása miatt. Természetesen idő kell ahhoz, hogy helyünk legyen az „európai házban”, s az is igaz, hogy Isten ügyére a szegények mindig szívesebben adakoztak, mint a gazdagok, de bizakodással tölt el bennünket ideiglenes köztársasági elnökünk, Szűrös Mátyás újévi köszöntőjének azon gondolata, mely szerint a jövőben is szükségünk lesz holtig tanuló papokra. Nagyot változott a világ! Amikor idejöttem a faluba, nem akartak felengedni a szószékre, mert azt mondták, gyerek vagyok még, s volt, aki azzal hecceit: „Tiszteletes úr, dolgozniuk kellene a papoknak!” Az utóbbi megjegyzésre csak annyit mondtam: „Az volt a jó világ, mikor a papoknak nem kellett dolgozniuk, mert akkor az anyagi javakból több maradt az egyszerű embereknek is.” * * * Át kell vágnom a falu főterén, hogy eljussak a római katolikus plébániára. Szó mi szó, fura képet mutat ma a Lenin tér. Az egyik oldalán az 1942-ben épült tanácsháza (rajta a község címere), a vele szemben lévő épületen elhelyezett táblákon meg ez olvasható: Magyar Szocialista Munkáspárt községi bizottsága, Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség községi bizottsága. Bálint Vilmos plébános mintha megérezné, min töprengek, nem cifrázza a dolgot, rögtön a közepébe vág: — Attól a szemét Népújságtól jött? Hát az engem kiszerkesztett 1959-ben! Me- zőkovácsházán azzal vádoltak meg, hogy azt mondtam: kitalált mese a szputnyik fellövése, az is bolond, aki elhiszi. Mondom neki, régen volt az már — szerencsére. Csak nem enyhül a haragja: — Akkor a Népújság igenis népellenes volt! Nem az igazságot hirdette, hanem a vádaskodásoknak és lejáratásoknak adott hangot. Az elmúlt év szeptemberében Gyulaváriból Békés- sámsonra került — szabadidejében szívesen festegető — pap nyíltan felvállalja politizálás! hajlamát és igen kemény értékítéletet ad a magyar történelem utóbbi 40 évéről. — Az államhatalom szemében sosem az volt a bűnös, aki a hibákat elkövette, hanem az, aki meg merte nevezni azokat — kezdi vádbeszédét. — Súlyos tévedés volt az, hogy a köz- ügyekböl kiiktatták a papot, mert minden faluban ö volt az egyetlen önkéntes és homogén közösség vezetője. Kigúnyolták és támadták a hittanra járó gyerekeket is. De nincs igazuk azoknak, akik azt hiszik: az az erős, akinek a fegyver van a kezében. Az az erős, akinek igaza van. Jó ideje beszélgetünk már, mikor egyszer csak így szól keserűen: — Az a baj: az emberekbe annyira belenevelték a félelmet és annyit hazudtak nekik, hogy most már a komoly dolgokban sem hisznek. Nem tudok mást mondani én sem. Ha valaki több bizalommal viseltetik jövendőnk iránt, szóljon ... Dányi László Rápó tiszteletes sosem kért adományt Fotó: Fazekas Ferenc
