Békés Megyei Népújság, 1990. január (45. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-11 / 9. szám
1990. január 11, csütörtök o Egyszerű, de nagyszerű 11 tejcsarnokos kisfia követelni kezdte a dinnyét Bőven van időm gondolkodni. míg elsétálok Békés- sámsonban. a Szabadság utca 51. számú házig. Hát igen. Sokan csak legyintenek és elhúzzák a szájukat, ha meghallják azt, hogy valaki naiv festő. Pedig lehet: több figyelmet érdemelne a népben rejlő alkotásvág.v eme sajátos tükröződési formája. Horváth Istvánná összecsapja a kezét, mikor megtudja, mi járatban vagyok. Istenem, hát igaz ez? — kérdezi. — A Népújságtól jött? De hát biztos, hogy jó helyen jár? Míg helyet foglalunk, nézegetem a szobában kiakasztott képeit, s megállapítom magamban: én bizony sosem tudnék ilyeneket festeni. A kezdetekre igy emlékezik vissza a 76. életévében járó Julika néni : — Tudja, harmadik osztályos lehettem az általános iskolában, mikor az első képem elkészült. Szegény tanító bácsitól ’kormost kaptam érte. Hám is kiáltott: Nem szég.velled magad, Sza- lontai Julika?! — Mi volt azon a képen? — Egy sohasem létezett amerikai nagynénit rajzoltam le, aki a meztelen fenekét mutatta, amint felhúzta fodros szoknyáját, s így szólt: Ezt hagyom rátok örökségül!— Tanította-e valaha valaki festészetre? — Hálával gondolok még ma is Iduska nénire. Pap Ferenc órás feleségére, aki Temesvárról települt át Magyarországra. Megláttam a festményeit, s megkértem orra, hogy avasson be a színek és árnyalatok világába. H/üt hónapig vettem tőle órákat. Egyébként felvettek a budapesti képzőművészeti gimnáziumba tanulni, csak nem mentem el a fővárosba. Régebben tejjel festettem, az utóbbi időben pedig olajfestékkel örökítem meg a farostlemezen álmaimat. — Miről szokott álmodni? — Meseszép tájakról, idegen emberekről, de nagyon szeretek „parasztos” képeket, düledező tanyákat is festeni. Általában csak úgy gondolatbul szoktam alkotni. Eredetileg a festészetből akartam megélni, de hát olcsó pénzért keltek el a festmények. Azért nemcsak Orosházára, Makóra, Mezőhegyesre, Biharugrára, meg Szolnokra, hanem Ausztriába és Németországba is vittek már el belőlük. — A faluban mennyire ismerik tájképeit, életképeit, csendéleteit? „Ügy szerelek festeni!" — Sokan vannak, akik tudják, hogy festek. Koszta Rozália is hívott már kiállítani Gyulára, de még a békéssámsoni művelődési házba sem pakoltam át a képeket. Azt már a lánya teszi hozzá, hogy rengeteg színpadképet is festett a helyi színjátszókörnek — volt, amikor zománcfestékkel, amitől begyulladt a szeme. Édesanyja gépi hímzéssel és varrással is foglalkozott lánykorában. Tarjányi Tímeának például a tavalyi karneválra olyan gyönyörű ruhát készített — még törpéket is pingált rá —, hogy „Hófehérke" (a kislány nevezte így magát) örömében szinte a nyakába ugrott. — Eddig csaknem harminc képet festettem — számolgat Julika néni. — Festenék én most is, csak megműtötték a szememet Makón, és folyton könnyezik. Pedig úgy szeretek festeni! Együtt mutatják fényképeken megörökített életművét. — Ezt a fehér ruhás hölgyet a fekete lovon, az előszobában festettem a száj- cs körömfájás idején, mikor odakint az, udvaron agyonlőtték a disznókat — mondja a képzelet asszonya. — Látja az „Olasz cigányodat? A férfi egyik kezével bort önt a nő poharába, a másik közben intim helyen pihen. Egyszerű, de nagyszerű dolgokat festek én. Amikor a múlt télen a diny- nvéket ábrázoló csendéletet átvittük megmutatni a tej- csarnokosnak, a kisfiának annyira élethűnek tűnt, hogy azonnal követelni kezdte a dinnyét. Még a szomszéd embernek is ösz- szeszaladt a szájában a nyál, mikor meglátta a képet. Dányi László „Hófehérke" a karneváli ruhában Fotó: Fazekas Ferenc Az energiafelhasználás felét hazai források fedezik (Folytatás az 1. oldalról) melés, a kétmillió tonnát megközelítő kőolaj és a 6 milliárd köbmétert meghaladó földgáztermelés, valamint a 13,9 milliárd kilowattóra körüli atomerőművi villamosenergia-termelés, továbbá az energiahordozóimport egész évben, összességében biztonságos és kiegyensúlyozott energiaellátást tetttek lehetővé. Csupán a vegyipari benzinnél adódtak ellátási problémák, ezek azonban idén várhatóan megoldódnak, hiszen ez évtől kezdődően erre a termékre is vonatkozik az importliberalizálás. Az év végén meglévő készletek m^nyisége, ezek szerkezete — átlagos téli hőmérsékleti viszonyok között — megfelelő b1' onságot nyújt az idei első negyedévi energiaellátáshoz, feltételezve természetesen a folyamatos termelést és az import beérkezését. A minisztérium arra számít, hogy az idén is mérsékelten növekszik az energiafogyasztás. Az energiaszükséglet felét importból fedezik; ennek nagyobb részét 1990-ben még államközi szerződések biztosítják, ám valószínűleg kiegészítő behozatalra is szükség lesz, részben konvertibilis relációból. A minisztériumi főosztály- vezető szerint arra van szükség, hogy mind több magasan feldolgozott terméket állítson elő a hazai ipar, így csökkenthető lenne a fajlagos energiaráfordítás. Az ipari technológiáknál is lehetőség van néhány százalékos energiamegtakarításra, alapvetően azonban akkor válik olcsóbbá az energia, ha — egyebek között — az alumíniumipar, a a műanyag-feldolgozó iphr nem az alapanyagokat és félkész termékeket, hanem a jó minőségű, magasan feldolgozott késztermékeket exportálja. A minisztérium pályázatokkal igyekszik serkenteni a vállalatokat az energia- fogyasztás csökkentésére. Személyi, illetve kollektív jutalmakat tűz ki azoknak, akik korszerű módszereket, technológiákat javasolnak. Azt tervezik, hogy mindinkább vállalkozási alapon támogatják az energiaracionalizálási elképzeléseket; azok, akik ebbe fektetik pénzüket, nyereségadó-kedvezményben részesülnek. Átalakítási tervek a KVM-ben Több tudományos, társadalmi szervezet fogalmazott meg állásfoglalást a közelmúltban, kifejezve, hogy a Környezetvédelmi és Víz- gazd á 1 k < >dási Minisztériumban ,a vízügy túlsúlya miatt, a környezet- és természetvédelem érdekei, s a társadalmi igények nem érvényesíthetők megfelelően. Ezért a minisztériumot át kell szervezni — javasolják. legutóbb a Magyar Természetvédők Szövetsége adta közre ezt a véleményét az Országos Sajtószolgálat útján. Az üggyel kapcsolatban a KVM-ben az MTI munkatársának elmondták: a Magyar Tudományos Akadémia és a KVM közös természet- védelmi bizottsága a közelmúltban úgy döntött, hogy Ilakonczay Zoltán környezetvédelmi és vízgazdálkodási miniszterhelyettes, a bizottság társelnöke még januárban előterjeszti a testületnek a természetvédelem szervezeti változtatásaival kapcsolatos javaslatokat. A minisztérium ugyancsak javaslatokat dolgoz ki a szervezet továbbfejlesztésére, átalakítására. Előterjesztéseiket később nyilvánosságra hozzák. Takarmánygyártó rt., amerikai részvétellel Takarmánygyártó és -forgalmazó részvénytársaságot alapított az Agárdi Mező- gazdasági Kombinát, az Enyingi és a Sárszentmihá- lyi Állami Gazdaság, valamint az amerikai Central Soya Részvénytársaság. Az Agrokomplex Central Soya Takarmánygyártó és Forgalmazó Rt. néven működő társaság 441 millió forint alaptőkével kezdte meg tevékenységét. Ebből 213 millió forint a készpénz, 228 millió forint pedig az apport. Az alapító vagyonból 56 százalékban részesedik az Agárdi Mezőgazdasági Kombinát, 30,4 százalékkal a Central Soya, 10,2 százalékkal az Enyingi és 3,2 százalékkal a Sárszentmihályi Állami Gazdaság. trgl ICCuU, Biztató Hajrá, magyarok! Milyen jó is lenne, ha csak ilyen egyszerű volna a dolog. Fenn, a Mátra legmagasabb pontján, egy óriási hangszóróból ömlene a biztatás, amely eljutna mindenfelé. Fagyos szelek hoznák, madarak üzennék, a föld dübörögné, mint az ősi csatakiáltást: huj, huj, hajrá! Kemény ütközeteknek nézünk elébe, jó, ha ilyenkor megerősítjük hitünket, növeljük a bátorságot. Szükség lesz rá. Vitéz, ki harcba indul, fölméri erejét. Még egy igazítás a páncélon, fohász az egek felé, aztán kezdődhet a sorsdöntő találkozás. Saját magunkkal kell megmérkőzni, legyűrve a múlt rossz emlékeit, kiverekedni valamiféle tisztultabb, értelmes holnapot. Nem szoktunk hozzá effajta harci játékokhoz. Moziban vetítettek néha láncaikat rázó szcrecseneket, bennszülött népek gyerekeit, akiknek az éhezéstől felpuffadt a hasa. No még ilyet, látni is szörnyű. Andalító érzés volt hinni, hogy mindez csak nagyon távol eshet meg, bennünket nem fenyeget, itt szépen elrendeződtek a dolgok, ahogy a kerítésekre írva vagyon. Alapok lerakása, életszínvonal, jólét, szakadatlan emelkedés. Az is bolond, aki másról beszél, ki másként gondolkodik. Aztán kiderült, hogy az igazak mind „másként” gondolták, de mire a szavuk érvényes lett, már csupán kétségbeesett, keserves káromlással szidhatjuk az elfuserált időket. Legalább szidhatjuk! De amikor a tettek mezejére kell lépni, hangunk berozsdásodott, gondolatunk kusza. (Sok tompa tagadásból most kell formálódnia a közös akaratnak, még ha százhangű sípon is a dallam, különben a templomok egereinek cincogása marad minden hősi riadó. Gyerek, akit gyakran pofozgatnak, vásott kölyök lesz a püföléstöl. Nép, amelynek sosem volt bűneit felhány- torgatják, csoda, ha meg nem romlik. Csodagyerekek lehetünk e megtépázott kis hazában, mert volt erőnk átvészelni prések terheit, habókos ideológiák ámítását. Csak még ezt a ritka alkalmat éljük túl, most az egyszer, amikor saját sorsunkat irányíthatjuk. Ha volt bennünk képesség, hogy legyünk vidám barakk egy szomorú táborban, s tudtunk szépen, kulturáltan példát mutatni a változásokra, miért ne tudnánk végigmenni az úton, amikor az első lépések nehezén már túlestünk? Voltunk zászlóvivők, s ím elzúgtak mellettünk, akik tőlünk kaptak kedvet kivagdosott címerű lobogók lengetésére. Kísérleti nyulak, amelyek apránként kimásztak a kalitkából, s remélik, hogy szétmarja a rozsda a ketrecet. Kovász az erjedésben, akiknek jussa van szelni a közösen dagasztott cipóból. Igaz, most megsavanyodik szánkban az étel, mert nekünk kell fizetni, keserves árat, sok rossz lakomákért. Mind többen szorulnak közülünk kétségbeejtő állapotba, akiknek az élete, az egészsége ment rá hamis évtizedek ígérgetéseire, s aki most vág neki a jövőnek, látszólag semmiben se bízhat. Látszólag! Hiszen valójában most érdemes élni, dolgozni, amikor viharos sebességgel változik a világ. Tessék csak elgondolni, akár egy évvel korábban is, ki hitte volna, hogy ma egy halom párt választási csatározásától zúghat a fejünk? Szokatlan, persze, hogy szokatlan ez nekünk, akiket ráka- pattak konzervált maszlagok evésére. Most meg kell tanulnunk eligazodni, választani és dönteni, annak tudatában, hogy a sorsunkról van szó. Még szerencse, hogy a téli hónapokra esik ez a politizáló kampány, s tavaszra, mire a gólyák megjönnek, talán tisztább lesz a kép. Akkor legalább elmondhatjuk, hogy a saját érettségünk vagy kiskorúságunk szerint alakulnak a dolgok, és munkálkodhatunk tovább, önmagunkat biztatva, talán több örömmel, de a megnyugvást mindig a jövőtől remélve. Mert erre születtünk. . ,,, „„ Andody Tibor Olcsó húsnak — hol a helye? A Kevermesi Lenin Tsz- től kaptuk az alábbi sorokat: „Hivatkozva a január 4-én, a Népújságban megjelent „Vélemények, nyilatkozatok, állásfoglalások" című cikkre, melynek egy mondata a következőképpen hangzott: olcsóbb hússal való folyamatos ellátást —, a következő megjegyzést tesz- szük: a Kevermesi Lenin Tsz több alkalommal megajánlotta Lökösháza tanácselnökének a folyamatos olcsóbb húsellátást, de ő minden alkalommal, különböző akadályokra hivatkozva, elzárkózott tőle. Az újságcikk elolvasása után, ezt tettük január 5-én is. Közöltük a január 8-tó| érvényes húsárainkat is, de most is csukott kaput döngettünk. Lökösháza lakosságának a következő árakon tudnánk biztosítani az ellátást: sertéshús ...” S itt tételes felsorolás következik, amelyből most példaként emelünk ki néhányat: fej, láb nélküli bőrös süldő 95 Ft kg, darabolt sertéshús és húsrész (lehúzott) 150 Ft kg, oldalas 125 Ft kg, zsírszalonna 40 Ft kg. A következő mondattal zárul a levél: „Amennyiben a falu lakossága úgy ítéli, meg, hogy ezek az árak elfogadhatók, mi a szállítást, árusítást azonnal meg tudnánk kezdeni." Ha valaha, akkor napjainkban, az olcsó áruval való ellátás igazán kiemelt kérdés. Ily módon tehát, a szóban forgó téma is az. Természetes hát, hogy helyt adunk a kevermesi Lenin Tsz főállattenyésztőjétől érkezett soroknak, ugyanakkor megkérdeztük a másik felet is. Lökösháza tanácselnöke. Horváth Jánosné, az ügyről a következőket mondta el: — Igaz, hogy a kevermesi tsz-elnök megkeresett. A tények a következők: A Ke- vermes—Dombiratos— Dombegyház térségből való élő állatok elszállítása Lökös- házán keresztül történik, az itteni vasútállomáson vago- nírozzák be az árut, így nekünk fel kell készülni az esetleges kényszervágásokra is. Azt jogszabály mondja ki, hogy a községi tanácsnak a kényszerállatot fogadnia kell, ha tehát szállításkor például eltörik a lába, vagy egvéb baia esik, akkor itt kell levágni , a jószágot. Emellett Lökösházán is van egv tsz, onnan is ide kerül kényszervágásra a jószág. Ugvanakkor a vágóhídunk voltaképpen csak szúróhely, ahonnan a húsboltba kerül az áru. Más lehetőségünk egyszerűen nincs a hús fogadására, két vágóhidat pedig fenntartani, illetve még egyet létesíteni nem tudunk. Továbbmegyek: a kényszervágott, és a technikai §glejt állat húsát — a keverme- sieké ez utóbbi — nem lehet egy helyen mérni, különböző az ár, és egyéb tekintetben is ellenőrizhetetlenné válna a helyzet. A tsz-elnök azt javasolta, hogy a hatósági húsboltunkat adjuk át, bérbe nekik. Ezt nem tehetjük, mert akkor, ahogyan említettem, a saját feladatunkat nem tudnánk ellátni. Erre azt kaptuk válaszul, hogy ha nem adjuk a húsboltot, akkor a kevermesi tsz a község területén fekvő sertéstelepről nem küld ide kényszervágásra állatot. Egyébként mi kompromisz- szumot is ajánlottunk, mert az olcsó húsra igenis szükség van, egyáltalán nem zárkózunk el attól, hogy bekapcsolódjanak az ellátásba. A tanácsháza mellett, a központban van a lökösházi tsz-nek egy hajdani zöldségboltja. amit kis költséggel át lehetne alakítani húsbolttá. Megkérdeztem a községi állatorvost a témában, aki szerint ez az olcsóbb áru a helyi ABC profiljába is vág, tehát ott is lehetne forgalmazni a ke-vermesiek által ajánlott sertéshúst. Még- egyszer hangsúlyozom, nem zárkóztunk el a kéréstől, illetve javaslattól, csak azt nem tudjuk megoldani, hogy a húsboltot átengedjük.
