Békés Megyei Népújság, 1990. január (45. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-30 / 25. szám

Gyermekrajzok mesevilága Békéscsabán, a múzeumban

Iskolapolgár-alapftVány:

„Most mi kérünk segítséget!”

Olyan ez a mostani, békéscsabai gyer- mekrajz-kiállítás a Munkácsy Múzeumban, mintha mesevilágba tévedne a látogató. Szinte a „mennyezetig-mesevilágba”, színes, bohókás tarkaságba, ahol roppant nehéz, vagy majdnem lehetetlen külön-külön megszemlélni egy-egy rajzot, festményt; még leginkább a terrakotta lápocskáikkal, szobrokkal jár a legjobban a vendég. A fala- kqn a bőség zavara vezet, körbe kell járni legalább kétszer, mígnem elölről kezdi az ember, és szétborítja valahogy a hömpölygő rajzfolyamot, és megcsodálja gyermekeink világát.

Mert ők csalhatatlanul azt festik és rajzolják, amit éreznek, amire szívesen emlékeznek, ami gyermeki életüket betölti. Az első, a felfedezés igazi öröme az, hogy bé- kességes nyugalmat, tarka örömöket rajzolnak és festenek » békéscsabai gyerekek tíz év alatt és tíz év fölött, hogy talán az egész kiállításon egyetlen háborús rajz akad, azon is évszázados vitorlások (kalózhajók?) lődösnek egymásra nagy ágyúgolyókat. A többi félezer (?) vagy háromszáz (?) rajz-festmény gyermekeink környezetének rajza, a szeretett mesék rajza, örömdús események megörökítése. Látni egy tablóban 12 színes képet a karácsonyról, ellátogathatunk kis kiállítóinkkal a cirkuszba, bohócok világába, ahol a legfontosabb belépőjegy a mosoly, a nevetés. És tudnak nevetni ezek a békéscsabai gyerekek, sőt: lerajzolni, megfesteni is tudják! Egyik-másik rajz kifejezetten karakteres, szinte bizonyos, hogy rejtőzködik a sok-sok név között pár, akikből úgy is lesz valami, hogy eljön az idő, és egyedül állítanak majd ki a patinás múzeumi termek egyikében.

Tehát karácsony, a tél örömei, vidám cirkusz, bohócjáték, népes utca, táncolók, a természet szépségei: színekbe és formákba költözködő gyermeki világok, gyermeki csodakeresés. Aztán a nagy terem közepetáján a 4—8-as általános iskola keramikus és tűzzománc szakkörének munkái, 5 éves iskolásjelöltek táblarajzai, nyugalmas, jó érzés látni valamennyit. És tudni azt, hogy sok-sok gyerek talál a békéscsabai iskolák szakköreiben tartalmas szórakozást, lélek- müvelö és nemesítő játékot ahhoz, hogy felnőtten is hamarabb rátaláljanak arra, ami szép, amiben gyönyörködni az életminőség változásait hozhatja magával.

Jó elmenni ebbe a mesevilágba és megküzdeni kicsit a bőség zavarával, rátalálni gyermekeink tiszta, szép játékaira.

(§—n)

Mesevilág a Munkácsy Múzenmban

Körösújfalu:

Pártszékházból művelődési terem

A 800 lakosú Körösújfaluban 1988 óta zárva tart a művelődési terem, így a klubkönyvtár mellett az egyetlen művelődési lehetőséget nyújtó filmszínház sem vetít. A fiatalok — jobb híján csak a presszókat látogatják. Az italfogyasztás mellett tekéznek, videót és színes tv-t néznek.

Mint azt Kaszai Jánostól, a községi tanács megbízott vb-titkárától megtudtuk, az épületet a szakemberek élet- veszélyesnek találták. A födém meglazult, félő volt, hogy előadás közben a zsúfolt nézőtérre szakad. A bezárást meggyorsította, hogy 1988-ban a filmszínház gazdaságtalanul üzemelt. A Kontúr Moziüzemd Vállalat

felszólította a tanácsot, hogy fizesse meg a 22 ezer forintos veszteségüket. Ezt azonban a község költségvetése nem tette lehetővé.

Tavaly októberben arról értesültek, hogy azok a falvak, melyekben filmszínház nem üzemel, a Művelődési Minisztériumnál videofilm- kivetítő felszerelésre pályázhatnak. A berendezés egymillió forintos értékéből a községnek csak 250 ezer forintot kell térítenie. A sikeres pályázatról már meg is (kapták a koordinációs főosztály értesítését.

A videökivetítőt — mint egy filmszínházat — a Lettin u. 1. szám alatti régi pártszékházban szeretnék

üzemeltetni. Tudomásuk szerint, ez ugyanolyan látványt nyújt, mint a keskenyvász- nú filmszínház. A faluban egyetlen pártnak sincs helyi szervezete, így — értelemszerűen — helyet sem követelnek a régi pártszékházban. Az elképzelést a megyei tanács végrehajtó bizottsága támogatja. A kérdésre a kormánybiztos január 31-ig tesz pontot.

Hogy mi lesz a régi művelődési terem sorsa? Felújítása legalább két és fél millióba kerülne. Az épületet alá kellene szigetelni, a födémet pedig kicserélni. Hogy mikor lesz a tanácsnak pénze? Erre Kaszai János sem tudott válaszolni.

— ml —

Tavaly márciusban hatan — politikus, politológus, szociológus és pedagógusok — közéleti alapítványt hoztak létre, Iskolapolgár néven. Céljuk volt, hogy minden olyan, kezdeményezést támogassanak, amely demokratikus közéletre tanít, nevel. Elsősorban a közoktatásban, gondolva a jövő állampolgárára. Már csak azért is segíteni akarták az új iskolai törekvéseket, mert a jelenlegi gyakorlat legtöbb helyen a tanár—diák viszony kasztosodásáról árulkodik.

Az Iskolapolgár azonban nemcsak az oktatást, hanem a felnőttnevelést is segítette. Fabulya Lászlóné, a megyei művelődési központ főmunkatársa pályázatával két ízben is elnyerte az alapítvány anyagi támogatását.

— Enélkül aligha valósíthattuk volna meg tavaly a battonyai szociodráma-tábort és a szeptemberben indult, ma is tartó közélet-fejlesztési népfőiskolát. Félő azonban, a közéletépítő folyamatok megszakadnak. Pedig igazi demokrácia a társadalomban csak akkor alakulhat ki, ha előbb az egyén személyisége válik azzá. Mivel a korábbi szervezetek, mozgalmak az engedelmességre neveltek, számtalan jelét láttam már annak, hogy ma, az alakuló közéletben az emberek nem tudják megfogalmazni társadalmi problémáikat, így nem képesek az összefogásra, az érdekérvényesítésre.

— Mi veszélyezteti ezeket a vállalkozásokat?

— Nemrég körlevelet kaptam Pál Tamás szociológustól. Azt írja, hogy az alapítvány súlyos anyagi gondokkal küszködik. Olyannyira, hogy nagy segítséget jelentenének a pedagógusok, diákok és egyáltalán a rokon- szenvezők fillérjei is. Ha az adakozás széles körű lenne, egyúttal bizonyítanák, szükség van az Iskolapolgárra. „Most mi kérünk segítséget!” — írta a kuratórium nevében.

— És ha megszűnne az

alapítvány?

— Nem tudom, miből fejeznénk be a Rózsa Ferenc Gimnáziumban a Tudásszomj diákönképzőkör előadás-sorozatát. A megyei ifjúsági letéti számláról kapott pénz, a középiskolások hozzájárulása csak töredékére elég. Az alapítványra támaszkodva szeretnénk megszervezni diákoknak, fiataloknak nyáron egy társadalomkutató tábort, Medgyes- egyházán. Az Iskolapolgárnak kollektív memóriatára is van, mely az ország közéletfejlesztő vállalkozásainak adatait tárolja. Fontos dolog ez a bevált módszerek elterjedésében.

A budapesti székhely&ala- pítvány kuratóriumának tagja dr. Gáspár László, a sarka- di Ady Endre Gimnázium és Postaforgalmi Szakközépiskola igazgatója.

— A KISZ-nek létezett egy közélet-fejlesztési keret- programja, amely nagyon jól szolgálta az iskolák belső demokráciájának fejlődését, az öntevékeny diákkörök működését — mondta. — Sajnos, a KISZ megszűnésével folytatását nem vállalta fel a Demisz. Ezért jött létre az Iskolapolgár. Körülbelül egymillió forint alaptőkéjét magánszemélyek, vállalatok, intézmények adták össze. Az alapítvány csaknem ötven iskolát, helyi közösségfejlesztő törekvéseket, pedagógusokat, diákokat támogatott. Könnyen kiszámítható, ez az összeg kamatostól sem elég a növekvő érdeklődés segítésére. Ügy vélem, a társadalomnak, a pártoknak, az állampolgároknak nem lehet közömbös: megszűnik-e az alapítvány, vagy sem. Ez a vállalkozás fölötte áll ugyanis minden érdeknek, a demokratikus képességek, szokások kialakulását szolgálja. Aminek nagy híján vagyunk.

Aki fontosnak tartja az alapítvány fennmaradását, postautalványára írja rá: Iskolapolgár, közéleti alapítvány, MNB: 219-98351/44421- 1516.

Sz. M.

Nagylapos, ezúttal nem a vonat ablakábúl

„Közösségünk háza”

A robogó gyorsvonat ablakából kinézve összemosódik az állomás épülete, áfák zöldje, a forgalmista tisztelgő alakjának kék sziluettje. Ha már az embernek ideje és módja van a ház homlokzatán levő felírást kibetűzni, az azt jelenti, hogy be kell várni a szembejövő vonatot, és megint késve érkezünk meg valahová. A személyvonatok ugyan megállnak itt, Nagylaposon, de ilyenkor, szombat este, főleg télen a leszállók között ritka az idegen. A városban dolgozók, tanulók már hazajöttek, a két nevezetesség, a Birka csárda és a gyógymedence pedig főleg nyáron „kelendő”. Az előbbi esetleg még a vadászati szezonban.

Arról, hogy élnek, mint szórakoznak, művelődnek itt azok, akik ezt a helyet mondják otthonuknak, bizony nem sokat tudunk. Nagylapos, a tulajdonképpeni tanyaközpont, Endrőd külterületéhez tartozik. Körülbelül háromszázan lakják, ahol a húszas években házhelyeket osztottak a nincsteleneknek, akik azután nem is nagyon boldogultak a kapott lehetőséggel, ugyanis

nagyon rossz minőségű errefelé a föld. A település távol esik a bevásárló- és kulturális centrumoktól. Megszüntették az iskolát és a postát. Sok mindent kell tehát egyedül megoldaniuk.

1988 végén fölépült az öregek napközi otthona a Béke Tsz épületében. Eleve úgy készült, hogy találkozási, közösségi hely legyen a helybéliek számára.

Szombat este barátságos fény mosolyog ki ablakain. Nyugodtan mondhatjuk ilyen ködös, hideg időben, hogy egyenesen vendéghívogató. Az udvaron kerékpárok tömege várakozik türelmesen. A kis előtéren át az ebédlőbe jutunk. Ám ez most láthatóan más funkciót tölt be. Úgy 20-25-en lehetnek bent. Az egyik sarokban biliárdasztal mellett folyik a csata. Két fiú elmélyülten figyeli a „tapasztaltak” játékát.

— Endrődről jövünk át szombatonként — mondja egyikük. — Régebben itt laktunk, nemrég költöztünk el, de visszajárunk. A kerékpározást már megszoktam, mert én például minden reggel azzal megyek a vonathoz.

Egy szekrényben könyvek, a tetején színes tévé. Az asztalok mellett gyerekek kártyáznak, sakkoznak. Hétközben az általános iskola diákotthonában laknak, onnan jöttek haza hét végére, és most együtt vannak itt a szüleikkel, akik tévét néznek, beszélgetnek. Minden korosztály képviselteti magát, és jól megférnek egymással. Még soha senkivel nem volt probléma, pedig itt tilos, a dohányzás, az italozás. Ezeket már Bíró Zsig- mondnétól, megbízott klubvezetőtől tudjuk meg.

— December 5-étől kezdtük meg a „próbaüzemet” — mondja. — Hetente háromszor nyitunk ki, este hattól tízig. Persze, hogy van igény rá, hiszen mindentől nagyon messze vagyunk, és itt máshová se mehetnének, minta kocsmába.

Ennek a kis közösségi háznak, de nyugodtan mondhatjuk, a közösségnek is létrehozója, összetartója Gyu- ricza László, nyugdíjas tsz- tag. Ahogy elmeséli, sok utánajárásba került, amit eddig elértek, és nagyon sokan segítettek. Az épület a Béke Tsz-e, a színes tévét az áfész adta. a biliárdasztalt a Lenin Tsz. A könyvtárak segítségével már hétszáz- kötetes gyűjteményük is van.

— Most egy videót szeretnénk venni — folytatja Gyu- ricza László. — A Katona József Művelődési Ház, ahová hivatalosan tartozunk, ugyan ideadja alkalomadtán, de jó lenne egy saját. Csak még nincs együtt a rávaló ... Erre van most igény — teszi hozzá. — Itt szegény emberek laknak, én sem szégyellem, ebben a házban néztem először szí-' nes tévét. Azt hozunk ide, ami kell a nagylaposiaknak, amiért idejönnek. Érezzék jól magukat együtt!

Mielőtt szétoszlik a társaság, mindent elpakolnak. A kártyát, a sakkot helyreteszik, kiigazítják a székeket. Ez is hozzátartozik az esték rend jéhez ...

Gazdagodik a közösségi ház Nagy laposon, s a látottokból az derül ki, hogy, nem csak tégla kell mindehhez ... Kiss Katalin

Jó emberek kis asztalnál is elférnek ...

Fotó: Gál Edit