Békés Megyei Népújság, 1990. január (45. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-27 / 23. szám
'kÖRÖSTÁJSZÜLŐFÖLDÜNK 1990. január 27., szombat Kossuth indítványára részvénytársasággá alakult A Pesti Hazai Első Takarékpénztár Százötven évvel ezelőtt alapította Fáy András író a Pesti Hazai Első Takarék- pénztárt, Széchenyi szellemében, vármegyei és törvényhozási gyűléseken agitált megalakítása érdekében. Kitartó munkájának eredményeképpen Pest Vármegye 1839. évi közgyűlésének támogatásával, 1840. jaFáy András, az alapító riuár 11-én megkezdte működését a takarékpénztár. Fáy András 1786-ban született a Zemplén megyei Ko- hány községben, a Kacsán- dyak ősi kastélyában. Gál- szécsen (Zemplén m.) nevelkedett nagyanyjánál. Hétéves korában va sárospataki kollégiumba küldték, ahol rendkívüli tehetségével tűnt ki.- Alig múlt 12 éves, amikor tanítója megbetegedett és pár hétig a kis Fáy helyettesítette őt, nem csak iskolatársaik, hanem tanítójának közmegelégedésére. Joggyakornok korában dalaival és költeményeivel tűnt ki a mindennapi ifjak sorából. A szorgalmas és okos iskolás gyermekből, a korán érett eszű ifjúból a férfiaso- dás kezdetén dolgos honpolgár lett. Fáy azon előkelő nemesi családból származott, melyeknek ifjai Pesten szerzett ügyvédi diplomával a megyei életbe léptek, és hivatalos pályájukat a szolgabíróságokon vagy aljegyző- ségeken kezdték. 1820 és 1821 év közé esik az az idő, amikor Fáy András letelepedett Pesten. Ezután gyakrabban jelent meg a megyei gyűléseken, és mind gyakrabban szólt bele Pest megye ügyeinek * tanácskozásaiba, ezeknek mérsékelt hangulatú, de határozott, józan elvű szónoka lett. Jó véleményt vívott ki magának irodalmi munkáival, közgyűlési nyilatkozataival. Amikor 1830-ban megalapították a Magyar Tudós Társaságot, Fáy András ismert nevű író volt. ő írta első eredeti társadalmi regényünket: A Bélteky-házat (1832). A műben a Bélteky család két nemzedékén keresztül a konzervatív és a haladó középnemesség küzdelmét mutatja be a reformkorban, és a haladás mellett foglal állást. A nemzeti színészetnek mindig buzgó előmozdítója és pártfogója volt. Egy ideig a Pest megye által kinevezett igazgatója a magyár színésztársaságnak. Irt több színdarabot. Ismertebb volt a Régi pénzek című vígjátéka. 1835-ben Pest megye országgyűlési követévé választották. Tevékenységének nyomai az akkori ország- gyűlési naplókban megmaradtak. Sokat tett Fáy a budapesti Lánchíd ügyében. 1837-ben a Kisfaludi-Társa- ság elnökévé választották. E tisztséget három évig látta el. A Pesti Hazai Első Takarékpénztár 1840. évi megalakításakor 326 részvényes volt jegyezve. 1844 márciusában már 667. A következő évtől kezdve már nem vett fel a takarékpénztár új tagot. Ez évben Kossuth Lajos indítványára részvény- társasággá alakult át a takarékpénztár. A Fáy által mintát és impulzust adva, az egész országban sorra alakultak a takarékpénztárak. A század közepéig 36 takarékpénztár volt az országban. Góg Imre „Vissza a bivallyal, mert díl van!” Népi bölcsesség a szólásmondásokban A régi világban, ha a falu nevezetes emberével, papjával, tanítójával, elöljáróival vagy bárkivel történt valamilyen „fonák” eset, véletlen tévedés, akkor abból faluszégyen lett. Hiába titkolták az esetet, előbb-utóbb kitudódott, és híre futamo- dott. A környék „nípe száj- rúl-szájra adta” az illető falu bosszantására. Az 1830-as évek végén egy füzesg.yarmati vőfély, aki nemcsak lakodalmi rigmusokat „faragott”, hanem a falubeli szokásokról szóló mondanivalóját is rímbe szedte, azt írta, hogy az „öreg atyafiak” hosszú téli estéken hol egyik, hol másik háznál tanyába ülnek, és csendesen elbeszélgetnek a rég múlt időkről: török hadak pusztításáról, a rácok dúlásáról. Majd pedig a poharak szaporább emelgetése után vidámabb történetekre kerítenek sort. E rigmusokat faragó írta a következő „verset”: Amiként a nap is kisüt a felhőnél, Gond is oszladozik, ha több az elégnél, így szerzünk csak erőt, ha megint jön másik, így bírja az ember azt, hogy el nem vásik. Poharak koccannak szomszéd rovására, A csökmeiknek sárkányhúzására. Szó esik Szeghalom kútja ásásáról, A darvasi gátnak nyögve hányásáról. Komádi rákokat hogy verte el a jég, Sason az agarat hogyan dédelgették. Bajom, Szerep, Tépe, a híres Hencida, Szintén szóba kerül többeknek isorába. E históriákat a mai emberek nemigen tudják, de ma is „keringenek” a népi hagyományban ilyen esetek: Történt egyszer Gyarmaton, hogy az öreg Sz. bácsi, a toronyőr, mert tudniillik valamikor a templomtoronyban tűzőrök vigyáztak a tűzesetekre, ők verték félre a harangot, ha tűz ütött ki valamelyik tizedben, akár nappal, akár éjjel volt tűzlösz- szel történt, amikor már megforrt a jó bor, hogy az öreg egy kicsit „benyakalt”, többet ivott a kelleténél, s elaludt. Amikor felserkent, éppen jött a hold — holdtölte volt — fölfelé, és őkel- me meg azt hitte, hogy tűz van és elkezdte félreverni a harangot, úgy este 8 óra körül. Volt is nagy lótás-fu- tás. Az öreg kitette a piros- lámpát, amerről jött a hold fölfele... de hiába, tüzet nem talált a jó „nép” abban a tizedben. Azóta maradt fenn, ha jött a hold fölfele — gyarmatiak verjük félre a harangot, mert tűz van! íörtént már egy jó pár évtizeddel ezelőtt Farkas mél- tóságos úr macskási majorjában, hogy a rekkentő hőségben egy bivaly beleesett „a nagy kútba”, összeszaladt hát a major apraja-nagyja, hogy kihúzzák a szerencsétlen állatot. Olyan nagy volt e kút, hogy az állat jól megfért benne, de hát csak belefúlt volna. így csigákat szereltek fel jó erős kötelekkel, s az emberek megpróbálták a lehetetlent, hogy a több mázsát nyomó állatot kihúzzák! Addig-addig küszködtek, míg a kútkáváig fel nem „gyühézték” — igen ám, ekkorra dél lett és a majorban a kulcsár elkezdett „csengetni”, hogy ebéd lévén ... Ekkor az ott lévő P. L. bácsi, aki irányította a műveletet, elkiáltotta magát: „Vissza a bivallyal, mert díl van!” És visszaeresztették a szerencsétlen állatot, arról' a fáma sem szól, hogy mi is lett a vége. De a szólásmondás fennmaradt, hogy „vissza a bivallyal, mert díl van”! Az incselkedő, ugrató históriák hallatára a bucsai bicskások, a bivalyváros Szeghalom, a békési madza- gosok, a vésztői lékelők, a bajomi talicskások elveszítették hatásukat. Elmondó- jukra nem emelnek ólmos botot, s nem rántanak bicskát ... E fajta históriák azért érdemelnek figyelmet, mert egyikük-másikuk a régi falusi közösség életének ismeretéhez szolgáltat adatokat. Borbíró Lajos Ókeresztény síremlék Az egyik legértékesebb ókori műemlékünk a pécsi Dóm tér alatt lévő „korsós” sírkamra. Művészettörténeti nevét a sírbolt falán látható festett korsóról és pohárról kapta. A mai székesegyház előtti területen volt Pécs római kori elődjének — Sopianae városnak — a temetkezési helye, ahol a IV. században élt ókeresztények több kápolnát és sírkamrát építettek. A „korsós” sírról pontosan ötven éve szerzett tudomást a világ. Az Országos Műemléki Felügyelőség megbízása alapján Bachman Zoltán, Ybl-díjas építész, a pécsi Pollack Mihály Műszaki Főiskola tanára újszerű technológiát dolgozott ki a sírkamra megóvására és bemutatására. A Bányászati Aknamélyítő ■ Vállalat dolgozói kibontották az építményt, és az egészet belefoglalták egy acéllemezzel szigetelt „betondobozba MTl-fotó: Kálmándy Ferenc Az orosházi legelőn landoltak Légi kaland tíz pengőért Amikor az újságokból értesültünk arról, hogy utasfelszállás is lesz, édesapám azt mondotta: mind a ketten felmehettek, ami igen nagy örömet okozott nekem meg öccsének. Már előtte egy sportrepülőgép megjelent Orosháza fölött, és röpcédulákkal reklámozta a repülőnapot, ezek között néhány repülésre jogosító jegyet is elhelyeztek. Ezt a sajtóból tudta meg a közönség. Egyről tudok, aki megtalálta a jegyet, és előttem szállt fel a repülőgépre. 1939, JÚLIUS 8-AN, délben, szombaton kerékpárral Gyulamezőről hazamentem Orosházára, a jegyeket megvenni. A Hézer bankház délután is nyitva volt, mint akkor az üzletek. Lehetett fél 4 délután, ahogy az irodába érkeztem. Várnom kellett egy kicsit, és végighallgattam a telefonbeszélgetést, amelyet Hézer Béla folytatott Budapesttel. Arról érdeklődött, hogy a bemutató gépei mikór jönnek? Hisz az értesítés szerint mór itt kellene nekik lenni. Megnyugtattak, hogy Budapestről 15 órakor elindult a HARIS és a Gerle 13 repülőgép. Kifizettem a jegyek árát, 10 pengőbe került egy felszállás. Mentem a Tél utcai házhoz, alig, hog. odaérek. nagy motorzúgást hallok. Elő a 6X30-as prizmás látcsövet, amely mindig velem szokott lenni utazáskor. Megpillantottam a község fölött egy ezüst színű gépet, és már olvasom az oldalán levő betűket: HA-RIS. Egy nagy piros vitorlázó- gépet vontatott hosszú acélkötélen maga után. Rohantam kifelé a tehénlegelőre, de nemcsak én, hanem igen sokan a közönség, autókon, motorkerékpárokon, kerékpárokon és gyalogosan. Mindenki igyekezett a legelőre, és már kettő repülőgép megérkezett, az M 22-es vitorlázórepülő pedig lekapcsolt, és körözésbe kezdett. Ezt úgy vontatta a HA-RIS a budapesti budaörsi repülőtérről. A LEGELŐ nem messzire van a Tél utcától, gyalog mentem, a vasútnál már látom, hogy a gépek ott állanak a legelőn. A fényképezőgépem szintén nálam volt, mert hiszen készültem én erre, és már felvételeket is készítettem azonnal. Az egyik igen jól sikerült, háttal állt fehér ruhában a már híres sportrepülő, Pettendy János, meg még néhányan. Például az Iványi Józsi bácsi is, aki MATEOSZ-fuvarozó. Ö a repülőnap technikai bese- gítője lett a teherkocsija révén. Mert a gépek üzemanyagát az INTAVA nevű szolgáltató szervezet biztosította. Ennek a tartályait kellett szállítani a teherautón, meg a motorszerelők szerszámait. Józsi bácsit is fel vitték néhány körre Orosháza fölé. Már délután megkezdték a fizetett felszállásokat, néhányan már szombaton délután repültek, de a többi vasárnapra maradt. Itt akkor, a délutáni órákban igen emlékezetes esemény játszódott le előttünk, akik a repüléseket néztük. A két repülőgép a megérkezés után rövidesen megkezdte az utasok repültetését. A Gerla 13- at Tasnádi László, a szintén nagy hírű csoportrepülő vezette. Mentek a gépek, és. cserélték az utasokat. Pettendy az egyik felszállásnál csak maga ment fel, és igen szép műrepülést produkált a község fölött. Nagy sikert ért el, és rendkívül sokan nézték mindenfelől. EGY NAGYLÁNY kijelentette a többiek előü, hogy ő is szeretne a műrepülésben részt venni, vagyis forgassák meg a géppel. Amikor a hölgy következett a repülésre, éppen a HA-RIS leszállóit, és a rendezőség úgy döntött, hogy ő következik. Ott állottam a sok nézővel a közelében. Pettendy ült a hátsó ülésben, és lelassította a HA-RIS motorját egészen. A nagylányt beültették az első ülésbe. A pilóta megkérdezte: ”• — De hogyan bírja ön a szokatlan forgásokat? — Csak tessék mindenféle mutatványokat végezni, ahogy az előbb mutatta! Ott álltam a Hanzitól (így nevezték a repülősök Pettendyt) vagy három méterre, mire az így szólt kissé mosolyogva: — Én megforgathatom a magasban, ha így kívánja, de ha valami kellemetlensége lesz, én nem felelek érte! Az egyik szerelő ekkorra becsatolta az utas hevedereit, ezután elindult. A Gerle 13 szintén, Tasnádi Laci vezetésével, felszállásokat végzett ezalatt. Mi, az ösz- szesereglett közönség, most főleg a HA-RIS-t figyeltük, amint az nekifutás után nagy ívben a község fölé vette az irányt. Mikor odaért, egy kört ' végzett még síkrepüléssel. Hanem egyszer csak azt látjuk, hogy a vezető teljesíti a hölgy kívánságát; műrepülésbe kezdett. Először egy bukfenc, aztán a második, a harmadik, majd bukóforduló, csúszás, orsó, dugóhúzó következett. Pettendy, miután jól kiforoghatta magát, gépével és utasával felénk, a legelőnek vette az irányt, és készülődött a leszálláshoz. Mikor begurult a gép a legelőre, mindenki az utast akarta látni, de az ülésből nem látszott ki a feje. A hölgy elég „tragikomikusán” járt a műrepülés közben. Ahogy kioldották a hevederből, még mindig ájult volt. Ami vele történt, nem illik ezen az oldalon leírni. . Sin Lajos A HA-RIS légcsavarja A fogadtatás percei
