Békés Megyei Népújság, 1989. december (44. évfolyam, 285-308. szám)
1989-12-04 / 287. szám
1989. december 4., hétfő Második világháborús emlékművet avattak tegnap Bihar- ugrán, a református templom előtt. Felállítását az idén tavasszal határozta el » község lakossága és a helyi tanács. A kőoszlop, melynek készítője Tornyi Imre fiatal kőműves, hasonmása az I. világháborús emlékműnek. A 160 bihar- ugrai születésű elesett emlékét márványtáblába vésett nevük örökíti meg Fotó: Gál Edit Ilyen még nem volt! Gerinctorna-tanfolyam kooperációban — Lapszél ------H Yamahák Szokatlanul erős, sőt, feltehetően országos visszhangot keltő zajt csaptak maguk körül a Yamahák. Azok a motorcsodák, amelyeket a Belügyminisztérium — egyedi kérelem benyújtása után — vámmentesen vásárolt a japánoktól. Mondhatnánk azt is, a hír felettébb rosszkor röppent ki az illetékes tárca, s a Pénzügyminisztérium falai mögül. Akkor, amikor a külföldről behozott személygépkocsikért, immáron negyedik napja, 40 százalékos vámot fizetünk mi, állampolgárok. Ezek után ugye nem túlzás megkockáztatni: a vámmentes Yamahák ügye szinte mellbevágta a rádióhallgatókat szombat délután. Ám, ha figyelmesen követtük a szakember gondolatait, némiképpen meg is nyugodhattunk, hiszen megtudhattuk, hogy a jelenleg érvényes, kétféle vámtarifarendszert egységesítik, s a jövőben szőkébb körben adnak vám- mentességet. Akik pedig megkapják, tételesen el kell számolniuk a Parlamentnek, az illetékes bizottságnak, az Állami Számvevőszéknek . . . No és a lényeg: a nyilatkozó azzal csitítgatta a kedélyeket, hogy a kormány kötelezettséget vállal arra: a vámszintet a következő 2-3 évben radikálisan csökkenti (fogadalmát remélhetőleg az utódkormány is megtartja, mi több, még inkább szorgalmazza). A hírt persze más oldalról is boncolgathatjuk. Mostanság ugyanis rengeteget beszélünk a rendőrség hiányos, korszerűtlen technikájáról. Hogy is mondta a rádióműsor vezetője? Azért nem lehet a felderítési mutatókat javítani, mert a bűnözők különb járművekkel startolnak, mint a nyomukba eredő rendőrök. Továbbmennék: a rajtelőny a többszörösére növekedhet a nyomozás további szakaszaiban is, mert korunk bűnözői egyre rafináltabbak, szervezettebbek, felkészültebbek, s mivel tudják, hogy a rendőrök mind elavultabb gépkocsikkal erednek a nyomukba, félúton még arra is időt szakíthatnak, hogy harisnyaálarcuk mögül (ha ugyan használnak) kacsintsanak egyet a lemaradók felé. A távolság meg csak nő üldözött és üldöző között, ha nem történik gyorsan (!) valami. A változást pedig nemcsak a biztonságra vágyó állampolgárok óhajtják! Belügyi berkekben is megmozdult valami. A hét végén például megalakult a Független Rendőr Szak- szervezet, amely az elmúlt negyven év „hagyományaihoz” képest, minőségében is gyökeres változtatásokat tűzött a zászlajára. Politikai alkalmasság helyett szakmai hozzáértést követelnek minden poszton. A hatalmas adminisztrációs terhet pedig a töredékére kell csökkenteni. — hangoztatják. Nem beszélve a szervezeti felépítésről, amely ugyancsak megérett a korszerűsítésre. Vámmal vagy anélkül jöjjenek a Yamahák? Reménykedjünk, hogy az ügyben nem politikai megfontolás vezérli majd a döntésre jogosultakat, hanem annál sokkal „prózaibb” indok: nevezetesen az, hogy itt az ideje javítani a meredeken felfelé ívelő — vagyis kedvezőtlenül alakuló — bűnügyi statisztikán. Ahhoz pedig még sok-sok „Yamahára” van szükségük rendőreinknek, végső soron tehát nekünk, „védtelen” embereknek. Ez a közérdek diktátuma! László Erzsébet A Békéscsabai Családsegítő Szolgálat és a Békés Megyei Művelődési Központ, kooperációjában gerinctorna-tanfolyam kezdődik a közeljövőben a megyeszékhelyen. A különböző gerinc- bántalmaktól — porckorongkopás, reuma és így tovább, és így tovább — szenvedő emberek a gvógyszerezés, a fizikoterápiás kezelések során gyakran hallják az orvocvomaendrOd Születés: Baji Endre László és Kun Gizella fia Endre (Dévaványa). Halálesetek: Benke Gábor, Kovács János, Tömösvári Balázs, Trubó István György. Kajla Lajosné Zrak Erzsébet, Deák Gábor, Varga Gáspárné Czmarkó Mária Magdolna, Busa Károly (Dévaványa) . SZEGHALOM Házasságkötések : Szilágyi Beáta és Nagy László, Rácz Erika (Zsadány) és Mohácsi István (Zsadány). Csüllög Erzsébet (Vésztő) és Lakatos Zoltán (Okány), Györöki MarKOSSUTH RÁDIÓ 8.05: Hangszemle. 8.20: Schumann: I. (Tavaszi) szimfónia. 9.00: Napközben. 11.05: Hagyományápolók. 11.36: Szobotka Tibor novelláiból. 12.40: Rólunk van szó! 12.45: A Falurádió műsora. 13.00: Klasszikusok délidőben. 14.05: Bioritmus. 14.25: Egy lélegzetnyi oxigén. 14.35: Filmzene. 15.00: Világirodalmi könyvszemle. 15.30: A kolónia krónikája. 16.00: Tizenhat óra. 16.15: A fonótól a táncházig. 16.30: Kisiskolások műsora. 17.00: Gazdasági műsor. 17.30: Beszélgessünk zenéről. 79. rész. 17.50: Csorba Győző versei. 17.55: Ipargazdák. 18 05: Láttuk, hallottuk, olvastuk. 18.30: Esti Magazin. 19.15: Sportvilág. 19.25: Gyermekkönyvhét. 19.35: A Musica Antiqua Hunga- rica együttes játszik. 19.45: A Rádiókabaré 1988. szilveszteri műsora, (ism.) Közben: 22.00: Hírvilág. 23.01: Nagy Bandó András műsora. 23.45: Népfeldolgozások gitáron. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Rivaldafényben: Filmslágerek. 9.05: Irodalmi világjárás. A Szentföld. 9.35: Népszerű muzsika fúvós hangszerekkel. 10.00 : Ma g y a rá n szóív a. 10.15: A Heavy metal kedvelőinek. si tanácsot: tornázzanak! Ám hiába látják be ennek szükségességét, ha nem sikerül életükbe, mindennapjaikba beilleszteni a torna idejét, helyét, s mikéntjét. Ebben kíván segíteni a két rendező szerv, különböző mozgásformákhoz biztosítva lehetőséget. A gyógytorna, a jóga és a hidrobik (vízi gimnasztika) egyaránt haftékonyan segítheti a gyógit (Füzesgyarmat) és Sárközi Zoltán (Szeghalom). Születések : Ambrus Imre és Ombodi Krisztina fia Ákos, Mundra Sándor Gyula és Rácz Katalin fia Ákos (Füzesgyarmat), Török László és Szalai Gabriella leánya Emese (Körösladány), Varga János és Kisvárdai Ilona Piroska leánya Terézia Júlia (Kertészsziget). Halálesetek: Kis János, ifj. Pákozdi Fe- rencné Horváth Erzsébet (Vésztő), Vasadi János (Vésztő), Szabó Mária (Okány), Szilágyi József (Békéscsaba), Nagy László (Okány), Garamvölgyi Béla (Körösladány), Balogh Ferenc (Okány), Kovács Sándor (Füzesgyarmat), Oláh Istvánné Ada- mik Erzsébet (Vésztő), Túri Mózesné Emődi Marcella (Szeghalom). 11.85: Nyugdíjasok műsora. 11.35: Bairlav Zsuzsa operettfelvételeiből. 12.10 : Nóták. 12.53: Kis magyar néprajz. 13.05: Slágermúzeum. 14.00: Kettőtől ötig. 17.05: Kölyökrádió. 17.30 : ötödik sebesség. 18.30: Pop-regiszter. 19.05: Válogatás ifjúsági műsorokból. 19.35: A hanglemezbolt könnyűzenei újdonságaiból. 20.00: Zeneközeiben. 21.05: A Rádió Dalszínháza: Angot asszony lánya. 22.47: Verbunkos muzsika. 23.10 : Spoirthíradó. 23.20: Sztárok éjszakája. BARTÓK RÁDIÓ 9.10: Alföldy Boruss Csilla őr- gon ah-angvensenye. 10.15: A Reneszánsz rézfúvós együttes régizene-felvéte- leiből. 10.30: Operába hívogató. 11.01: Zenetörténeti értéktár. 12.05: Kamarazene. 13.00: Válogatás az elmúlt hét irodalmi műsoraiból. 14.00: Bach-művek. 15.02: Richard Strauss: Arabella. 17.37: A kamarazene kedvelőinek. 18.30: Törd a fejed! 18.45: Utazás Matériába. 19.05: Follow Me! — Angol társalgás kezdőknek. 19.20: Kommt mit! — Alapfokú német társalgás. 19.35: Kapcsoljuk a Magyar Állami Operaházat. 21.30: Kompakt-lemezeinkből. 22.33: Magyar zeneszerzők. 23.29: Schumann: I. (Tavaszi) szimfónia, (ism.) ANYAKÖNYVI HÍREK MAI MŰSOR Formatervezési ösztöndíj Az Ipari Minisztérium és a Művelődési Minisztérium másodízben hirdeti meg a Moholy-Nagy László forma- tervezési ösztöndíjat, hogy segítse a formatervezők rendszeres, tervszerű munkán alapuló fejlődését. Az ösztöndíjra, mely maximum hároméves időtartamra szól. minden, 35. életévét még be nem töltött, felsőfokú végzettségű formatervező, iparművész pályázhat, aki önálló alkotó tevékenységet folytat. A pályázók elbírálása a szakmai programon kívül eddigi munkásságuk, alkotói, emberi magatartásuk alapján történik. A pályázati kérelmekből — melyeket december 20-ig küldhetnek be az érdeklődők az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság Ipari Formatervezési Tanács Irodájához (1374 Bp. Pf.565) — maximum ötöt javasolnak az ítészek ösztöndíj kiadására. gyúlásit, ha azt céltudatosan, rendszeresen végzik. A tanfolyam szervezői lehetőséget kínálnak arra is. hogy a résztvevők válasszák ki a nekik legmegfelelőbb időpontokat s mozgásformákat. Addig is, amit az érdeklődők tehetnek: a 4 hónapos tanfolyamra leadják jelentkezési lapjaikat a családsegítő szolgálat címére (István király tér 9. sz.), aztán január első hetében elkezdődhet a „munka”. A családsegítő szolgálat egyébként a jövőben tervezi hipertóniás, illetve diabéte- szes klub beindítását is. Munkavédelmi szakembereket képeznek A TIT Békés Megyei Szervezete munkavédelmi továbbképző tanfolyamot szervez a mai, gyakran változó munkavédelmi jogszabályokról és szabványokról, valamint a foglalkozási balesetek bejelentésével, kivizsgálásával, nyilvántartásával kapcsolatos kérdésekről. A 12 órás tanfolyamon az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Felügyelőség Békés megyei szakemberei tartanak előadásokat december 18-án és 19-én 8-tól 14 óráig. A hallgatók Békéscsabán a TIT Békés Megyei Szervezeténél jönnek majd össze, ám ha egy-egy településen vagy munkahelyen több mint 15 érdeklődő van, a foglalkozásokat helyben tartják meg. Jelentkezni december 10-ig lehet, a TIT megyei szervezeténél. MAGYAR RÁDIÓ, SZEGED Szeged 94,90 MHz Szentes 66,29 MHz 5.55—8.00: Alföldi Hírmondó. Zenés hírműsor. A tartalomból: 5.55: Rövid hírek, útinform. 6.15: Dél-alföldi hírek, tudósítások. Lapszemle három megyéből. 6.45: Reggeli párbeszéd. 6.55: Hasznos tanácsok közlekedőknek. 7.15: Rövid hírek, tudósítások. 7.25: Körzeti időjárás-jelentés. 7.30: Dél-alföldi hírek, tudósítások. Köz (érthető) gazdaságtan — III. 16.00—18.00: A 94,9 MHz-es szegedi URH-adón: Kereskedelmi adás. TiV 1 9.00: Képújság. 9.05: Tv-toma nyugdíjasoknak. 9.10: Életfogytiglan. Ausztrál kalamdfilm. V/t. (ism.) 10.45: A HÉT. (ism.) 11.45: Delta, (ism.) 12.10: Képújság. 16.15: Hírek. 16.20: A szegedi körzeti stúdió műsora. 16.30: Hírek román nyelven. 16.35: Három nap tévéműsora. 16.45: Hónapsoroló. XII 12. rész: December. 17.20: Emma és a nagypapa. Angol ismeretterjesztő film. XII 12. rész. 17.35: Száim-adás. Gazdasági negyedóra. 17.50: Olvassatok mindennap ! 17.55: Kalendárium 1989. Ism erettem'esztő magazin. 18.50: Esiti mese. (Csehszlovák rajzfilm) 19.00: Irodalmi rejtvényműsor gyerekeknek. 19.30: Híradó. 20.05 : Zsarumeló. Tévéfilm. 2L.20: Panoráma. 22.10: Jancsó Adrienne mesél életéről. 22.50: Híradó 3. MA: BORBÁLA, BARBARA NAPJA A Nap kél 7.14 — nyugszik 15.55 órakor A Hold kél 11.32 — nyugszik 21.56 órakor BORBÁLA A Barbara régebbi átvételének magyaros módosulata. Fejlődési sora: Barbára, Borbára. Borbála. Becézés: Bábi(ka). Borcsa, Bari, Bi- ri(ke). Boci(ka), Bora, Bóra, Borcsa, Borcsi(ka), Borcsu, Borcsus, Bori (ka), Borica, Boris(ka), Borka, Boróka. Névnap: dec. 4. BARBARA A görög eredetű Barbara név újabb keletű, másodszori átvétele. Az első átvétel ugyanis a magyarban Borbála névvé formálódott. A név jelentése: idegen, külföldi nő. Becézés: Bábi. Bara. Barka, Bori(ka), Boris- ka. Névnap: dec. 4. ÉVFORDULÓ Huszonöt éve halt meg Felvinczi Takáts Zoltán (1380—1964) művészettörténész. ogvetemj professzor. IDÚIÓRÓS Hideg reggelek, igen gyenge légmozgás és pár órás, bágyadt napsütés jellemezte a hét vége időjárását megyénkben. A hajnalok hőmérséklete —6, —8 fok körül alakult, de talajközelben —10 fok alá is lehűlt a levegő. Erősen párás, sőt ködös volt az idő, és a vastag párarétegen keresztül a gyenge napsütés kora délutánra 0, 4 3 fok körüli maximumhőmérsékletet eredményezett — tájékoztatta szerkesztőségünket Torda Lajos, a Békéscsabai Meteorológiai Állomás ügyeletese. Várható időjárás ma estig: éjszaka sokfelé keletkezik zúz- marás köd, melynek nagy része napközben is megmarad. Valószínűleg már csak kevés helyen lesz napsütés. Esetleg hószállingózás is előfordul. A szél gyönge vagy mérsékelt lesz. A hőmérséklet éjszaka —55 —10 fokig süllyed. Kora délután a ködös helyeken —5, másutt fagypont körül várható a hőmérséklet. — AZ AM EH I KAI Egyesült Államokban szerzett tapasztalatairól tart előadást dr. Zsiros Géza ma 18 órától a magyarbánhegyesi községi tanácsházán. M 17.1 <: Képújság. 17.15: Riportok. Időjárás. Zzene. 17.45: BUMM!!! Telefonos játék. 18.00: Hétfőn hatkor. 18.25: Nils Holgersson csodálatos utazása a vadlúdákkal. (ism.) 20.00: Körzeti tévéstúdiók műsora. 21.00: Híradó 2. 21.30: Telesport. 23.00: Napzárta. BELGRAD, I. MŰSOR 8.15: M üisoris m ért etés. 8.20: Tv-naptár. 8.30: Aliz a rajzok földjéül. 8.45: Szervusztok kíváncsiak. 12.40: Elmulasztották — Nézzék V 15.15: Éjszakai program, (ism.) 16.30: Magyar hírek. 17.15: Tv-napló I. 18.05: Számok és betűk. 18.25 : Dokumentumműsor a forradalomról. 19.10: Rajzfilm. 19.30: Tv-napló II. 19.53: A mai sport. 20.05: Drámaest. 21.05: Komoly zenei műsor. 21.50: Tv-napló III. 22.10: Angol nyelvű hírek. 22.15: Éjszakai program. ÚJVIDÉKI TELEVÍZIÓ 15.30: Műsorismertetés magyarul. 15.35: Faluműsor — magyarul. 16.05: Sportkrónika — szerbhor- vátul. 16.30: Híradó magyarul. 16.45: Alice a rajzok országában — gyermekműsor. 17.00: Gyermekműsor. 17.15: Híradó — szerbhorvátul. 17.35: Az alkotás szépsége. 18.05: Szlovák nyelvű műsor. 18.30: Bemutató — magyarul. 19.00: Rajzfilm. 19.30: Híradó — magyarul. 20.00: Napjaink — magyar nyelvű magazin. 21.15: Véletlen társak — tévé*- filmsorozat. 22.05: Dokumentummozaik. Híriigyeletünk munkanapokon 9-tól 19 óráig hívható közvetlenül a telefonszámon. Üzenetrögzítőnk ugyanezen a telefonszámon este 7-től reggel 9 óráig, valamint munkaszüneti napokon működik. Telexszámunk: Ma: a telefonnál: KISS A. JANOS 28-623 — A STAFÉTA EGYÜTTES műsorát láthatják az óvodások ma 10 órakor az Orosházi művelődési központban. — SCHOLT ENDRE festőművész képeiből nyílt kiállítás a békési Fehér Lajos Mezőgazdasági Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet iskolagalériájában. A tárlat december 10-ig tekinthető meg. — A BÉKÉSCSABAI ÖREGCSERKÉSZEK Baráti Köre december 4-én. hétfőn 16.30- kor tartja soron következő összejövetelét Békéscsabán, a megyei könyvtár klubtermében. — KÖRÖSLADÁNYBAN a közelmúltban 23 taggal megalakult az MSZP helyi szervezete. Az érdeklődők munkanapokon Márton László- nénál a helyi 17-es telefonszámon. valamint személyesen a hétfői ügyeleti napokon. a volt MSZMP-szék- házban jelentkezhetnek. — ÁLMODJ, KIRÁLYLÁNY! címmel december 4-én. hétfőn 19.30 órai kezdettel Menyhárt János, Homonyik Sándor. Vikidál Gyula koncertjét láthatják az érdeklődők Gyulán, az Erkel Művelődési Központban. — A LENCSESI Közösségi Te- levízió adása ma i6.50-kor a képújsággal kezdődik. Ezt követi a reklám és a mese, majd a december havi szerkesztett műsor, melyben tudósításokat láthatnak a Szabad Közművelő- dási Tanács megalakulásáról, olasz testvérmegyei kapcsolatok felvételéről, Für Lajos békéscsabai látogatásáról. Interjú látható a Szabad Európa Rádió egyik magyarországi tudósítójával, a nevelési tanácsadó vezetőjével és a családi iroda vezetőjével. Ellátogathatnak néhány kiállításra is, egyebek között Ezüst Györgyére, az amerikai gyerekekére és egy vagyonvédelmi, tűzbiztonsági kiállításra is. Emellett számos, lencsésieket érintő dologról lesz szó. A szerkesztett műsor után ismét reklám lesz, majd az Antiterrorista csoport című színes, szinkronizált amerikai filmet tekinthetik meg. Az adás a képújság ismétlésével zárul. superI 8.00: Egyveleg. 14.30: Forró drót. 15.30: Kívánságműsor. 16.30: Telefonos zenés vetélkedő. 18.30: Hírek a rock, a pop és a divat világából. 19.30: Időlánc. 20.00: Turistamagazin. 20.30: Utazás Indiába. 21.00: Túlélés. 22.10: Vadvilág. Természetfilm. 22.40: Thaiföldi panoráma EUROSPORT 7.00: D J. Kát show. 9.30: Eurosport-étlap. 10.00: Labdarúgás. 12.00: Sí Világ Kupa. 13.00: Jégkorong. 14.00: Ausztrál golfbajnokság. 16.00: Rac-rali. 18.00: Tollaslabda-vb Kínából. 19.00: Jégkorong. 21.00: Micsoda hét! 22.00: Autó- és motorsport. 23.00: Csodálatos bokszmérkőzések. 17.10: Esélyt a daloknak! 17.30: Konyhatitkok. 18.20: Gyermekműsor. 19.00: Állati rajongás. Kutyabarátok műsora. 19.40: Csillogó papiros. 20.30: Az igazság pillanata. 22.30: Gros Méchant Show. SZÍNHÁZ 1989. december 4-én. hétfőn, Békéscsabán, 15 órakor: BUKFENC A CSINN-BUMM CIRKUSZBAN Ludas Matyi-bérlet 10 órakor: DOCTOR HERZ Petőfi-bérlet