Békés Megyei Népújság, 1989. december (44. évfolyam, 285-308. szám)

1989-12-30 / 308. szám

NÉPÚJSÁG 1989. december 30., szombat o „Hol a boldogság mostanában?” Ki a szociális otthonba, az a révbe jut Gyermekkorom kedves karácsonyi rádiójátéka volt a belga költő, Maeterlinck Kék Imadara. Két kisgyer­mek keresi, kutatja a boldogság madarát, míg ráéb­rednek, hogy azt vagy ta szívében hordja valaki, vagy soha rá nem talál. Azt senki nem várhatja, hogy va­laha csak úgy az ölébe repül. . . Az egész országban gondot jelent a magányos, netán szegény, idős emberek ellá­tása. Megyénkben ez sok­szorosan nyomasztó, hiszen a lakosság egynegyede idős korú (100 ezer ember), 32 ezer nyugdíjas a társadalmi minimum alatti anyagi vi­szonyok között él (1988-as szinten ez 3610 forint volt). Háromezer embernek az egyetlen megélhetési forrás a rendszeres szociális se­gély. 1984-től a tanácsok 2221 embert utaltak be szociális otthonba. Több mint 20ü-an nem érték meg a révbe ju­tást ... Döbbenetes. Az 1713 szociális otthoni hely vala­melyikére állandóan négy- ötszázán várnak. Arra, hogy egy hely megüresedjen. Tudják, hogy azután majd az ő helyükre vár valaki. Szerettem volna a várako­zók közül néhányat megke­resni, legtöbbjük nem la­kott már a megadott cí­men. Orosházán hiába kopog­tam, dübörögtem az omla­dozó kis ház ajtaján, lakat­lannak bizonyult. Betértem hát a közeli idősek otthoná­ba, bizonyosan tudnak vala­mit Fekete Mihályné sorsá­ról. — Hát persze — mosolyog a tésztagyúrás közben ka­pott otthonvezető, Kruzslicz 'Zoltánná, ujjait törölgetve. — Rozika néni nálunk van. Teljesen egyedül maradi és amíg helyre vár a szociális otthonba, addig itt lakik, mi gondozzuk a hetes napközi­ben. Nem fizet térítési dí­jat sem, hiszen szociális se­gélyből él. Mégis azért, hogy a sajátjának érezze az ott­hont, a spórolt pénzéből szí­nes tv-t, és automata mosó­gépet vett nekünk. A nénihez vezet, majd magunkra hagy. Elnézést kér, de karácsonyra készül­nek, sütnek-főznek, nemigen futja másra az időből. Fe­kete néni, Csernák Rozália, aprócska asszony, túl a nyolcadik évtizeden. Nehe­zen, két mankóra támasz­kodva jár. — öt éve élek itt — mondja okos tárgyila­gossággal —, amíg ellátom magam, nem akarok szociá­lis otthonba menni. Majd akkor, ha leesek a lábamról. 1940-ben mentem férjhez, ’41-ben meghalt a párom. Édesanyámmal maradtam, őt gondoztam, ez töltötte ki az életemet. Eljártam mos­ni, kapálni, mikor mit dol­goztam másoknál. így épí­tettünk a testvéreimmel Rá­kóczi-telepen egy kis házat. 1984-ben mindent eladtunk, albérletbe jöttünk ide, Oros­házára a bátyámmal. Ö lett volna a gondozóm, de ha­marabb meghalt, mint én. A Rákóczi-telepi ház árát elosztottuk a rokonok, a testvéreim gyerekei között. De csak egy kíváncsi rám, időnként az Ökrös Pali lá­togat meg. Minden pénteken kimo­som a ruhámat. Van elég pénzem a szociális segély­ből, ha kell valami, vétetek magamnak. Olvasgatom a Nők Lapját, a Képes Újsá­got, beszélgetünk, emléke­zünk a többiekkel. Eljár ide az orvos is, gyógyszert ír. Akinek van valami baja, azt megpiszkálja, megvizsgálja. 'Jó nekem itt... Rozi néninek ez az ottho­na. Hat néni és 4 bácsi a „hetes” lakója, haza se igen járnak. Minek és kihez? Itt, a társaságuk. A pár négy­zetméteren fekvő, patyolat­tiszta heverő, szekrény és étkező a lakásuk. Ezen osz­toznak a bejárókkal, össze­sen 35-en. Az idősek klubja és a hetes napközi a legem­beribb, leginkább bevált gondozási formája a magá- ramaradottaknak. * * * Mezőberényben a szom­szédok árulták el, hol gon­dozzák Kovács nénit. „Elhe­lyezése most már sürgős” — ez a megjegyzés a neve mel­lett. 1984. óta kéri. Legutóbb a kórházban gondozták, agy­vérzés érte. Itt vetődött fel a kérdés: hova tovább? Ma­gatehetetlen, nincs más meg­oldás, irány Szeghalom, az utókezelő kórház. — Ez az asszony — meséli nehezen a néni és Balogh Be- nedeknére mutat —, ez a Kati nem engedett. Azt mondta: tessék hozzánk szál­lítani a férjem nagynénjét. Majd törődök én vele. A Tulipán utcai házban, két egyszobás lakás van. Elöl Baloghék, hátul a lá­nyuk lakik a társával. Ka­talin asszonyék szobájában széles családi ágy, csempe­kályha, a kettő között Erzsi néni ágya, asztalkája. Há­mozott alma, üdítőital az ágy mellett. A berendezés: minivizor, öreg rádió, szek­rények. A házat renovál­ják, aláfalazzák, még az ab­lak nincs is egészen készen. Tiszta a levegő, kellemes a meleg. Körbeüljük Erzsi né­ni ágyát, ő meg mesél. — Húsz éve, hogy egyedül élek, 87 éves vagyok. A szövőgyárba jártam takarí­tani, onnan kapom a nyug­díjat. A szociális gondozónő meghozza mindennap az ebédet, de nem sokat eszem én. Balogh Benedekéknek ki­csi a házuk, de nagy a szí­vük és az emberszeretetük. Elfér benne Erzsi néni és a kis unoka, aki sajnos, szülés közben megsérült. „Mi ne­veljük a Jánoskát, az éle­tünk értelme” — mondja az asszony. — Most Békéscsa­bán. az egészségügyi gyer­mekotthonban óvodás, 4 éves. Kéthetenként hozhat­juk haza, és most végig, az ünnepekre. Az az örömnap, ha itt téblábol körülöttünk. Mindent megért, csak mást nem beszél; „mama, tata”, mindig ezt halljuk tőle. A szülei, sajnos, elváltak, az apja nem is látogatja. Erzsi nénit nem hagyjuk elvinni, ha idehozták, maradjon, is velünk. Ellátjuk mi rende­sen. A férjem rokkantnyug­díjas, én is táppénzes va­gyok. Majdnem az egész családunk a csabai kenyér­gyárban dolgozott. Benedek szitás volt, előfordult, hogy 32 órázott. Csak aztán, a be­tegség megtámadta, kivet­ték az afca jobb feléből a csontokat, daganatos volt.” Kovács néni a csíkos dun­nán hajtogatja a hivatalos végrendeletét: — Látja, más­ra írattam én a kis háza­mat. de azok nem érnek rá, hogy gondozzanak. __ Nem baj, kereszt­anyám, sose törődjön vele — morog a férfi, és szeretet­tel néz az öregasszonyra —, a Jó Isten megsegít, marad nálunk, marad velünk. B ede Zsóka Végy egy vállalkozé szellemű igazgatót... Recept az iskolai önfejlesztéshez (Folytatás az 1. oldalról) Igaz volt, a látvány ma­gáért beszél. Szula György stúdióvezetőnek mutat be először, aki a kifogástalanul felszerelt stúdióba invitál. Az elavult oktatófilmekről beszél, s arról, hogy helyet­tük ők maguk vállalják az újak készítését. Igaz, né­hány eszköz még hiányzik, amelyek segítségével sokszo­rosítható, minőségi filmeket készíthetnének... Az igazgató azonban a tő­le megszokott optimista han­gon mondja: — Meglesz. És amire ő azt mondja, arra mérget vehet a kollek­tíva. Tovább haladunk. Köz­ben a videozártlánc-hálózat- ról beszélgetünk, ami abban különbözik a szokásos háló­zatoktól, hogy ez többcsa­tornás, azaz ugyanabban az időben a különböző osztá­lyok különböző filmeket néz­hetnek. Egyelőre azonban çsak a stúdióból vezérelhető a filmek megállítása, vagy visszapörgetése. — Most azt szeretnénk, hogy a tanár maga tudja irányítani a készülékeket. A fejlesztési tervünk már el­készült, bevezetésre vár. A következő tervükről már egy hordozható, villamos kapcsolásokat tartalmazó taneszköz előtt beszél, be­mutatva készítőjét, Gulácsi Tibor villamosipari mérnök­tanárt is. Mint elmondták, ez a szemléltetésre szánt, ám valóságos villamossági elemeket tartalmazó esz­közrendszer néhány évvel ezelőtt az országos tanesz­közt,iállításon második dí­jat nyert. Azóta folyamatban van a tökéletesítése. Két do­log miatt is. A következő tanévtől szeretnék bevezetni az erősáramú villamosipari szakközépiskolai képzést, amelynek oktatásában nagy segítség lenne ez a „talál­mány”. A másik, hogy sok­szorosítása esetén más isko­láknak is tovább lehetne adni. Időközben egy tágas, vi­lágos tanműhelyhez érke­zünk. A néhány hónappal ezelőtt idelátogató még egy öltözőt találhatott itt. — Ám a kor követel, mi pedig, sietünk vele haladni — magyarázza az igazgató. — A számítógépek és a vi­deo elterjedésével jogos igényként merült fel a me­gyében, hogy ezek javításá­hoz értő szakemberek is kel­lenének. Képzésükhöz azon­ban szükség volt egy mű­szeres mérésekre és gyakor­lati oktatásra is alkalmas tanműhelyre. Itt állunk most... A szakszerűen felszerelt tanműhelyben a készen vá­sárolt műszereken túl vala­mennyi berendezést az is­kola dolgozói készítették. Hamarosan megindulhat te­hát a számítógépi-javító és -■karbantartó, valamint a rá­dió-, tévészerelő szakmába épített videojavító képzés is. Következő állomásunk az új esztergatanműhely, ahol három CNC-gép, az eszter­gályosok büszkesége találha­tó. A gyerekek számára nem kötelező e számítógépes technika megtanulása, mint­hogy nem tantervi anyagról van ' szó, ám a lehetőség adott... A csúcstechnológiá­val készült termékek iránt egyre nagyobb az érdeklő­dés, amit a megrendelések számának növekedése is mutat. Készül itt futball- stopni, Simplex gázkazánhoz fúvóka, sőt, újabban orvosi műszerekhez való alkatré­szek gyártására is mutatko­zott igény. — És ez még nem min­den! — tartja magasba mu­tatóujját az igazgató. — Sze­retnénk felvállalni az ilyen csúcstechnológiával rendel­kező megyei vállalatok esz­tergályosainak elméleti és gyakorlati továbbképzését is... Valamelyik emeleti folyo­són állunk meg legközelebb. Az ablakon át egy építke­zésre mutat beszélgetőpart­nerem. — ... ott pedig az autó­diagnosztikai műhelyünk épül. A hagyományos autó­szerelői oktatás felett is el­jár lassan az idő. Műszeres mérésekkel könnyebb a ja­vítás, egyszerűbb a hibael­hárítás. Nos, tanulóink ed­dig a vállalati diagnosztikai műhelyben ismerkedhettek meg ilyesfajta mérésekkel, de gyakorlásra ott nemigen volt lehetőségük, hiszen azok termelő, és nem tanulómű­helyek. Most sajátunk lesz... Hozzá legyen mondva: sa­ját erőből is. Végezetül az önfejlesztés anyagi forrásairól beszélge­tünk. — A legfontosabb az, hogy itt mindenkinek sza­bad tervezni, kísérletezni, ötleteket megvalósítani. Nem kell félni az újtól, hiszen a technikában a hagyomá­nyoshoz való ragaszkodás egyenlő a lemaradással. Az idő pedig kegyetlen diktá­Az esztergályosok büszkesé­ge Fotó: Kovács Erzsébet tor . .. Hogy honnan teremt­jük elő a pénzt? Először is igyekszünk maximálisan ki­aknázni saját szellemi és fi­zikai kapacitásunkat. Ezzel máris felére szállítottuk a felmerülő költségeket. Az­tán igyekszünk eladható termékeket gyártani. Sokat jelent, hogy gépeinket saját magunk javítjuk. Felnőtt át- és továbbképzéseket vál­lalunk. Nem hallgatható el az sem, hogy tanulóink gyakran felajánlanak vala­mennyi pénzt az őszi mun­kán összejött forintjaikból. Az így nyert összegekkel az­tán okosan kell gazdálkod­nunk ... S valóban. A ma iskolája már nem várhat a fentről érkező jóságos segítségre. Ha nincs elég ötlete önma­gát megreformálni, elveszett oktatásügyi intézménnyé vá­lik. Ha nem érzékeny arra, amit a kor követel, menthe­tetlenül süllyesztőbe kerül. A jelek szerint azonban a bemutatott 611-es számú is­kola jól ismeri a természet­nek ezt az íratlan törvé­nyét. . Magyar Mária Tanulmányúton Ausztriában Beszélgetés az élelmiszer-kiskereskedelemről A közelmúltban az Észak-Dunántúli Regio­nális Gazdasági Kamara szervezésében, valamint a Kereskedelmi és Ide­genforgalmi Továbbkép­ző Vállalat lebonyolítá­sában megtörtént a kis­kereskedők felkészültsé­gét szolgáló első me­nedzser-továbbképző ta­nulmányút Ausztriába. A vendéglátó osztrák Gaz­dasági Kamara bemutatta országuk kiskereskedelmi hálózatát. Heinrich Kopecky ár, a házigazda elkísérte a 26 tagú magyar csoportot néhány kisboltba, raktár- áruházba és felvázolta az élelmiszer-kereskedelem szervezeti felépítését. Békés megyei résztvevő csak egy személy volt, Ábrahám György, az élelmiszer- és kiskereskedelmi vállalat igazgatója. Vele beszélget­tünk élményeiről. A privatizálás elkerülhetetlen Ausztriában 135 ezer cég és 101 üzlet van magánkéz­ben. A cégek 2 százaléka forgalmazza az egész osztrák kereskedelmi forgalom felét. Az összkereskedőkön belül a kiskereskedői arány 95,7 százalék, ebből az egysze­mélyes boltot üzemeltetők 27 százalékot, a tíz alkalma­zottból állók 60 százalékot és a 10—90 személyt foglal­koztatók 8,7 százalékot tesz­nek ki. A számokból kitű­nik, nélkülözhetetlen a ma­gánkereskedő. Ám a ‘ nagy cégekkel szembeni verseny komoly erőfeszítést követel a kiskereskedőktől. Az utób­biak védelme érdekében pél­dául törvényben tiltják, hogy bárki is a beszerzési árnál olcsóbban adja el áru­ját. Ez a kiskereskedőt tönkretenné. — Meggyőződtem arról — folytatja a beszélgetést Ab­raham György —, hogy a kisboltok a legnagyobb ha­tékonyságot akkor érik el, ha magántulajdonban van­nak. Ügy látom, nálunk is elkerülhetetlen és szükség- szerű folyamat a kisboltok privatizálása. Természetesen ehhez feltételek kellenek. Ilyenek: a nagykereskedelmi fiókhálózat kiépítése, be­szerző diszkont áruházak létrehozása. De kellene az úgynevezett „c + c” rak­tár, vagyis a „fizesd és vidd” típusú áruház telepítése is. A kiskereskedelmi hálózat biztos áru bázisra épülhet csak. A kereskedőnek mini­mális időt kellene árube­szerzésre fordítania. A be­fektetett tőkéje is akkor fo­rogna gyorsabban, ha a hiánygazdálkodás miatt nem törekedne felhalmozásra. Sajnos, hazánk gazdasági helyzete ezt egyelőre nem teszi lehetővé. — Az osztrák kiskereske­dő nem rendelkezik nagy tőkével — mondja az igaz­gató —, de azt egy elszámo­lási időszak alatt többször is befekteti, megforgatja. Te­hát így a haszna is több lesz. Nem tart fenn nagy rak­tárát, csak annyi árut vesz egyszerre, amennyit bizto­san el tud adni. A készlet fogyását árukódokon keresz­tül számítógépekkel figyelik. A kisboltok számítógépei összeköttetésben vannak a beszerző áruház központi számítógépével, ami jelzi hogy egyes üzletekbe miből mennyit kell másnap kiszál­lítani. Beszélgetőpartnerem sze­rint odaát az sem tragédia, ha valaki tönkremegy, nem tud megélni a vállalkozásá­ból. Ilyenkor a tulajdonos maga kezdeményezi az ön- felSzámolást. Nem fél a koc­kázattól, mert kiveszi a pénzét az üzletből és más­sal próbálkozik. A kisüzle- tek érdekeik védelmében szövetkezetekbe tömörülnek, így nagyobb a gazdasági erejük. Nem a nyereség a legfontosabb A magyar csoport megláto­gatta a Konsum österreichet, az egyik legnagyobb szövet­kezetét. Ennek tagsága meg­haladja a 800 ezret, éves forgalma 32 milliárd schil­ling. Van 1022 üzletük, 60 saját termelőegységük (hús, olaj, édesség; pékáruk elő­állítói), 20 és fél ezer al­kalmazottjuk. Tagjaiknak egy évben ötször nyújt ár- kedvezményt, általában 40 százalék alatti mértékben. És minden egyéb vásárlás­kor 1 százalék viszaitérítést ad. Üzleteik etalon típusúak, vagyis minden boltban azo­nos márkájú és minőségű, egyforma értékű árukat for­galmaznak. Az utánpótlást (készletfeltöltést) egy köz­ponti helyről biztosítják, és dolgozóik a cégre jellemző formaruhát viselnek. Átlag- keresetük 12-13 ezer schil­ling hó, nettóban. — Számunkra szokatlan — meséli Ábrahám György —, hogy ennék a szövetkezetnek a hatalmas forgatótőkéhez képest mindössze 80 millió schilling az éves nyeresége. Ez azért furcsa, mert ná­lunk a nyereség minél ma­gasabb kimutatása a cél, s ennek most érezzük legjob­ban az átkát. Az osztrákok a belső eredményességre tö­rekszenek. Elveik szerint a pénzt oda kell visszaforgat­ni, ahol keletkezett. Tehát a kitermelt nyereség nagy szá­zalékát fejlesztésre, beruhá­zásra, továbbképzésre költik. Ausztriában a törvény le­hetővé teszi az újbóli tőke- befektetés költségként tör­ténő elszámolását. így adó­zott nyereségük mindössze másfél százalék. De költség­nek számít a kifizetett mun­kabér és kisbolt esetében a tulajdonos bére, sőt a rész­vényesek jutaléka is. Első a béralku — Több mindent tanul­tam a szomszédban — idézi fel emlékeit az igazgató, majd így folytatja: — A ka­marai tevékenység is más, mint nálunk. Mi alig ismer­jük a kamarát, ott viszont a munkáltatók legfontosabb érdekképviseleti szerve. Szö­vetségi és területi formában működik. Törvényben elren­delt érdekvédelem, ami kö­telezően ír elő alapnormá­kat. Ezzel eleve kizárják a tulajdonosok közötti egy- másramutogatás lehetőségét. Az üzleti élet vitás eseteit a kamara igyekszik eldönteni. Az érem másik oldala, a munkavállalói érdekvéde­lem. A tanulmányút részt- vevőinék módjuk volt bete­kinteni a szakszervezet mun­kájába. A dolgozók szak- szervezete felépítését tekint­ve szövetségi rendszerű. Te­kintélye jelentős. Minden egyes kérdést tárgyalással próbálnak megoldani. A szo­ciális partnerek (kamara és szakszervezet) közötti meg­állapodás szentírás. Sem a tulajdonosok, sem a dolgo­zók nem szegik meg. — Például a jövő évi bér- és gazdasági kalkulációt mindig a béralku előzi meg — támasztja alá a fentieket Abrahám György —, és ha a bérfejlesztésben megálla­podtak, akkor ebből kiin­dulva készítik el a gazdasá­gi tervet. Az idén a mi vál­lalatunk is így fog eljárni. Papp János

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents