Békés Megyei Népújság, 1989. december (44. évfolyam, 285-308. szám)
1989-12-27 / 305. szám
BÉKÉS MEGYEI N É PÚJSÁG POLITIKAI NAPILAP 1989. DECEMBER 27., ISZERDA Ara: 4,30 forint XLIV. ÉVFOLYAM, 305. SZÁM Helyszíni beszámolónk Temesvárról Polgárháború vad terrorral Még mindig lőnek Az elmúlt hét elejétől a romániai események Békéscsabára csalták a nemzetközi sajtót. így kerültünk kapcsolatba a párizsi Gamma sajtóügynökség amerikai fotóriporterével, Charles Híressel, akivel 21-én, csütörtökön reménytelenül próbálkoztunk bejutni Romániába. Másnap, mikor a déli órákban értesültünk arról, hogy Bukarestben megbukott a klán, döntöttünk. Irány Bukarest! Ferihegyről jelezték, hogy az aznapi bukaresti járatra már nincs jegy. Mint utóbb megtudtuk, a harci cselekmények miatt ez a gép el sem indult. így személygépkocsival keltünk útnak. Több napi élelemmel, mintegy 100 liter benzinnel felszerelkezve, végül is 16 órakor keltünk útra. Sötét falvak, néhol kisebb, bizonytalan irányba közlekedő csoportok látványa után Arad hatalmas tüntetéssel fogadott minket. A megyeháza erkélyéről román nyelven szónokoltak a helyi forradalmi bizottság vezetői. A már három napja a helyszínen tomboló tömeg folyamatosan skandálta: „Libertáte!” Fényképezőgépeinket meglátva, az emberek kézről kézre adtak bennünket. Menjünk fel az erkélyre, és. beszéljünk a néphez — kérték hol románul, hol magyarul. A secutól való félelem miatt — mint utóbb sajnos kiderült, teljesen jogosan — többszöri motozás, útlevél-ellenőrzés után tudtunk feljutni az erkélyre. A vezérszónok bejelentését, miszerint magyar újságírók érkeztek, hatalmas örömujjongás kísérte. A sokezres tömeg ezután térdre ereszkedve imádkozott a temesvári tömeggyilkosság áldozataiért. Nyolc óra felé hagytuk el Aradot, és már a kocsiban (rádión) értesültünk arról, hogy ahol nem is olyan régen jártunk, hatalmas lövöldözés kezdődött. Vésztjósló csend és sötétség fogadott bennünket, mikor Temesvár határához érkeztünk fél 10-kor. Ostrom- állapot jelei látszottak. A város kivezető útjain torlaszok. keresztbe fordított kamionok, karszalagos emberek várták a „hős városba” érkezőket. A forradalmi gárdisták többszöri ellenőrzése után juthattunk be a 17-i mészárlások helyszínére, az operaház előtti főtérre. A környéken kiégett üzletek, golyóütötte ablakok árulkodtak az alig pár napja lezajlott véres eseményekről. A kiégett üzletek előtt egy begipszelt lábú, mankóval közlekedő fiatalemberrel beszélgettünk, akinek a vasárnap éjszakai vérengzések idején egy gumikerekű harci jármű hajtott keresztül a lábfején. A szerencsétlen fiatalember még kórházba se mert menni súlyos sérülésével, mert tudomása szerint a Securitate válogatás nélkül lemészárolta a kórházban fekvő sebesülteket is. A téren értesültünk arról is, hogy néhány órával érkezésünk előtt a Lugosi úti temetőben kihantolták azokat a tömegsírokat, amelyekben a brutálisan meggyilkolt, akkor ismeretlen holttesteket találtak. Ezután a Bánát Múzeumnál parkoló gépkocsinkhoz siettünk, és fél 12-kor kimentünk a megyei kórházba. A már megszokott ellenőrzések után a kinyitott kapun áthaladva, szinte ismerősként fogadott minket a hatalmas intézmény aulájában a néhány orvos. A kórházi igazgató kérdésünkre elmondta, hogy addig a percig az összesített temesvári áldozatok száma 4802 volt. Megdöbbenve értesültünk arról is, hogy eközben a sebesülteké „csak” 206. E számok önmagukért beszélnek, és bizonyítják a Securitate alakulatok alapos felkészültségét és brutalitását. Éjféltájt megérkeztek az első magyar segélyszállítmányok. A Magyar Mentő- szolgálat komplett elsősegélyblokkot hozott. A pakolás közben elszabadult a pokol a belvárosban. Mint a román mentőszolgálattól megtudtuk, a Securitate központja éppen az a múzeum volt, ahol alig egy órája parkoltunk. Időközben a kórházba érkezett a Mai nap és még néhány megyei lap, valamint a nemzetközi sajtó munkatársa is. A kialakult viszonyok miatt a pol/ gárőrség sem a visszaindulni szándékozó magyar konvojokat, sem a beszorult új-* ságírókat nem engedte elindulni. A bejárat előtt strá- zsáló gárdisták még a lámpafénytől is távol tartottak bennünket, hiszen bármikor ..belövés”-re számítottak. A hajnali órákban jelzőrakétavilágítás mellett megérkeztek a „secu” helikopterei, és most először a román hadsereg lánctalpas harckocsijai is bekapcsolódtak a szabályos ütközetté fajuló harcokba. A kétségbeesett kórházi személyzetben a sajtó már edzett munkatársai tartották a lelket. A magyar mentősök sem hitték, hogy azon az éjszakán ilyen körülmények közé kerülnek. Az intenzív osztály vezetőfőorvosa engedélyezte, hogy meglátogassunk egy súlyosan sérült (gyomorlövést kapott) beteget. Mint a magas lázzal küszködő, egyébként az egészségügyben dolgozó fiatalember elmondta nekünk. vasárnap éjszaka a moziból kijövet a téren fekvő sebesülteken kívánt segíteni. amikor lövés érte. Majd hozzátette: nem igaz, hogy a secu az itteni kórházban lemészárolta a sebesülteket. Viszont biztosan tudja, hogy több esetben beszállításra váró, mentőben fekvő sérülteket gyilkoltak meg. Az éjszakai háború sérültjeit feszülten várták az orvosok. Szombat reggel 8 óráig „csak két sebesült” érkezett. A román mentősök (Folytatás a 3. oldalon.) Határkép w U lovaglás lovag — Jó érzés ma magyarnak lenni — Több ruhát ne — Az ellenzéki iroda koordinálja Tejfehér ködbe burkolózott a vidék tegnap reggelre, fél 9-kor a látótávolságot 50 méterre becsülöm. Békéscsaba és Gyula között mérsékelt a közúti forgalom. A gyulavári határátkelőhely is csendes. Kiskatona járkál le s fel. Nem kell sokáig tétlenkednie. Egy személykocsikból álló konvoj sorol be, hogy a papírformaságokat elintézzék. Az egyik Ladából magas, vékony, szemüveges, idősebb úr az útlevelét nyújtja... A passport amerikai. Magyarul kérdez valamit. „Lecsapok” rá. — ön amerikai útlevéllel, magyar származással? Lupkovics János fázósan húzza össze kabátját, mielőtt megszólal: — Harminckét éve élek Kalifoniában. Gondolhatja, hogy ez a ködös, hideg idő nem a legkellemesebb számomra. De hát ebben a helyzetben természetes, hogy otthagytam a nyarat, hogy segíthessek. • A Máltai Magyar Szeretetszolgálat adományát visszük Gyulafehérvárra. Ugyanis egész Erdélyben itt van az egyetlen római katolikus püspökség. A hat személygépkocsi útra készen ált... Feltűzték a vöröskeresztes táblákat, kitették a fehér zászlókat. Egy fiatalember videokamera elé „Hollandiából jöttünk kéri Lupkovics Jánost, kezébe nyom egy mikrofont. — A Magyarországon levő három máltai lovag közül az egyik én vagyok — mondja nem kis büszkeséggel a kezében levő mikrofonba... Gyógyszereket szállítunk, nem nagy mennyiségben. Tulajdonképpen felmérési szánFotó: Kovács Erzsébet dékkal igyekszünk Gyulafehérvárra. Meg kell tudnunk, mire van szükség, és annak függvényében indítunk nagyobb kocsikkal adományokat. Hiszen annak semmi értelme, hogy össze-vissza hordják a szállítmányokat, akár szükség van rá, akár nincs. * * * Mintha csak azt várták volna, hogy a hat kocsi elinduljon, befut két teherautó. holland rendszámmal. Azon gondolkodom, hogyan is szólítsam meg a szállítmány vezetőjét, amikor a gépkocsiból lelép egy férfi, és magyarul szól a határőrnek. Győzelem! Nem lesznek nyelvi nehézségek. Tóth János holland állampolgár. — ötvenhatban mentem ki — magyarázza. — Tudja, milyen remek érzés most magyarnak lenni? A világ összes hírközlő szerve dicséri népünk segíteni akarását. (Folytatás a 4. oldalon) A békéscsabai római katolikus nagytemplomban .Gyenes Mihály apát főesperes tartott ünnepi szentmisét. Köszöntő szavai minden jó szándékú emberhez szóltak határon innen és határon túl. Külön üdvözölte a magyar megújhodás valamennyi szervezetét, amelyeket az egyetemes béke szándéka vezérel. Megemlékezett a romániai áldozatokról, egyben felhívta a figyelmet a vallás legfőbb szerepére, arra, hogy a testvéri szeretet erejével kell átölelni a szenvedőket. A szentmisén összegyűjtött adományok — mint szerte az országban — az erdélyi éhezők megsegítését szolgálják Fotó: Gál Edit Karácsony üzenete ne csupán hangulat legyen Éjfordulén a gyulai katolikus templomban Vasárnap, amikor az ajándékok már gazdát cseréltek, jó egy órával éjfél előtt hi- vogatóra tárult a gyulai római katolikus nagytemplom ajtaja, ökumenikus istentiszteletet hirdettek. Az éjféli katolikus mise előtt a léleknek melegedését, a társtalanoknak a közösség meglelését ígérő istentiszteletre érkezőik várakozásteli Izgalommal lépték át a templom két évszázados küszöbét. A nem régen felújított templombelső varázsos freskóira felkúszó tekintetek mögött lassan homályba veszni látszottak a hétköznapi tülekedések — mérni és elszenvedni egyaránt fájdalmas — sérülései. Az oltárt övező, ezüstbe öltöztetett tűlevelűek előtt, az egyre nagyobb számban helyet foglalók magukkal hozott görcseinek feloldására — s nincsen ebben semmi szentségtörés —, gitárokkal kísért néger spirituálét énekelt a kórus. Istenfélők és ateisták — ötszázan vagy ezren? — tértek be ide azért, hogy az oly nagyon hiányolt lelki vigaszt — máshol nem találva — végre magukhoz vehessék. Gondos kezek igazgatták az ehhez vezető utat, társul idézve Ady Endrét, Juhász Gyulát, Tóth Árpádot vagy éppen József Attilát, mert minden örök, aimi emberi... Az éjfél az orgonaszó bársonyos hangján suhant a védelmezőén magasodó falak közé. Gyertyák lelték meg lángjukat, s az örökzöld fenyőkével elegyedő illatuk a boldog gyermekkor mindenen átmentett hangulatát idézték a lassan-lassan egvütt dobbanó szívekben. Oltalmat találva húzódtunk meg a templom egy- egy zugában, de a Bielek Gábor apátplébános által szavakba öltöztetett gondolataink, s vele kitárulkoző érzelmeink a szenvedő Romániában jártak. Könnyeket csalt a szemekbe a Székely (Folytatás a 3. oldalon.) Nem rajtunk múlott Az egész ország megmozdult, mindenki segíteni akar. Napok óta menetrendszerűen mennek a szállítmányok, gyógyszerrel, élelemmel és ruhaneművel megrakott teherautók, személykocsik, vonatok, repülők. Bátor gépkocsivezetők vállalják a veszélyt, segíteni kész házaspárok árva gyermekeket várnak otthonukba. Megható volt tapasztalni, hogy milyen sokan mondtak le a karácsonyukról, a meghitt családi ünneplésről. Szívszorongató látvány volt közútjainkon a rengeteg vőröskeresztes konvoj, a délkelet felé tartó segélyszállítmányok sorozata. Az egész ország megmozdult, és különszámmal jelent meg minden központi napilap, kivéve a Népújságot. Nem rajtunk múlott. Jóllehet szerkesztőségünkben fa akadtak olyan bátor kollégák, akik a forradalom helyszínéről tudósították, illetve tudósítják olvasóinkat. A postahivatal megyei vezetője és a nyomda vezér- igazgatója támogatta azt a szándékunkat, hogy a rendkívüli események miatt vasárnap is megjelenjen a Népújság. Mindez kevésnek bizonyult, mert a lapkészítés folyamatából egy-két láncszem hiányzott. Néhány nyomdász és postás (akik a kinyomtatott lapot összecsomagolták volna) szombaton este nem ért rá f— éppen itt, a 'határ mentén. Látván tízezrek lelkesedését, ez különösen fájdalmas.
