Békés Megyei Népújság, 1989. december (44. évfolyam, 285-308. szám)

1989-12-02 / 286. szám

1989. december 2., szombat o IZIjiWTild­Hogy mik vonnak ! Kőkori csillagvizsgáló Ha a dél-angliai Salisbury* övező síkságon keresztül nyu­gat felé vezet az utunk, pár ki­lométerrel Amesburyt elhagyva, ritka látványra leszünk figyel­mesek. Az országúitól balra a síkság enyhe horpadásában dur­ván megmunkált, hatalmas kő­tömbökből összerakott, kapura emlékeztető trilithonok állnak. A legszembetűnőbb közülük az országút felőli oldalon álló hár­mas kőkapu. Nem lehetetlen, hogy az idegenvezető ezt a pár­ját ritkító létesítményt, a Stonehenge-t a druidák, a kelta papok rejtélyes vallási szertar­tásai színhelyének mondja. Pe­dig a kelták számára, akik az i. e. első évezredben uralták Angliát, Stonehenge már épp­úgy ősi volt, mint számunkra, és kevésbé értették jelentősé­gét, még ha történetesen hasz­nálták is vallási szertartásokon. A Stonehenge látványos részei valószínűleg a harang alakú edények kultúrájához tartozó nép alkotásai. Munkájuk nem csekély fáradtsággal járhatott. A hatalmas kőtömböket nem a környező síkságról. hanem Walesbői szállították ide. A Stonehenge megtekintése után rájövünk, hogy a látvá­nyos kövek csak részei egy nagyobb egésznek, amelyhez számos szerényebb külsejű, de fontosabb részlet is tartozik. A Stonehenge mintegy 100 méter átmérőjű kör, amelynek kerü­letén árkot ástak, és mintegy 2 méter magas sáncot emeltek. A körön kívül északkeletre egy magányosan álló szikla, a Heelstone, amely nem emberi alkotás, eredetileg is itt volt a síkságon. Ám félreérthetetlenül a létesítményhez tartozik : nem a Heelstone-t vitték a Stone- henge-hez, hanem az utóbbit építették úgy, hogy a Heels­tone-t használni tudják. De mire? A kutatások igazolták, hogy a kőkori létesítmény tulajdon­képpen csillagászati eszköz volt. amely alkalmas például az év hosszának a megállapítására, tehát egyfajta kalendárium. Már régóta ismert, hogy a kör közepéről nézve a nyári nap­fordulón a Nap a Heelstone mögött kel. Egyetlen irány ki­tűzése természetesen igen meg­bízhatatlan módja a nyárközép meghatározásának: mi iesz, ha pont akkor esik az eső? Erre a Stonehenge építői is gondoltak: erre utal számtalan lyuk a föld­ben a Heelstone déli oldalán. Ezekbe valószínűleg póznát tűz­tek, így elég volt azt megfigyel­ni, hogy észak felé haladtában mikor kelt a Nap egy megadott pózna mögött, s visszafelé jö­vet mikor kelt ismét ott. A két időpont között félidőben talál­juk a nyári napfordulót. Ugyanezt az elvet alkalmazták akkor is, mikor a Stone­henge-t holdnaptárnak is hasz­nálták, bár ez nehezebb feladat volt, hiszen a Hold látszólagos mozgása bonyolultabb a Napé­nál. Több kutató véleménye szerint a Stonehenge nemcsak a Hold és a Nap mozgásának követésé­re volt alkalmas, hanem arra is, hogy segítségével az összes — akár teljes, akár részleges — nap- és holdfogyatkozást meg­jósolhatták. Képünkön : részlet a stone­henge-i kőoszlopokból Az osz­lopok magassága 2—7 méter. A fény nem fényűzés A lux latin szó, jelentése: fény. a luxus szintén latin eredetű szó, s a fényűzést, díszt, pompát, eleganciát, napjaink értelmezésében pe­dig sok esetben a felesleges költekezést jelenti. A két szó összefüggése nem véletlen, hiszen hajda­nán a gazdagság egyik fok­mérője volt, hogy egy-egy elegáns űr kastélyában, ud­varházában, otthonában hány gyertya „ontotta” a fényt, mennyi fáklyavivő kí­sérte az este utazót, vagy ké­sőbb mennyi gázlánggal égő lámpa világította meg az ut­cát, a bejáratot... Az elektromosság elterje­désével maradt a helyzet, csak a gyertyák, gázlámpák helyett már villanyégőkben mérték a „luxust”. Fényár, lámpafüzér, kivilágítás . . . ismerős szavak. A lakások­ban fő helyet kaptak a csil­lárok, s egyre inkább ráte­lepedtek a berendezésre, mint a pöffeszkedő fényűzés ékes bizonyítékai. A fény és a fényforrások szerepével — bár az utóbbi évtizedekben sokat válto­zott, fejlődött és modernizá­lódott a világ — sokan még ma sincsenek teljesen tisz­tában. Ehhez próbálunk most néhány apróbb-na- gyobb hasznos tanáccsal se­gíteni. Kezdjük ott. hogy a fény nem fényűzés — szükséges velejárója életünknek. Ta­karékos világunkban rosszul takarékoskodik az, aki ön­magát és környezetét szem­rontó vakoskodásra kény­szeríti. Különösen fontos, hogy gyermekeink tanuló- asztalát, olvasó- és játéksar­kát megfelelő fényforrással lássuk el. Sokkal kevesebb szemüveges gyereket látnánk akkor is, ha minden iskolá­ban megfelelő lenne az osz­tálytermek megvilágítása! Gyerekre és felnőttre egy­aránt érvényes, hogy olva­sáshoz, tanuláshoz, kézi- munkázáshoz, apró, pepecse­lő munkához, vagy más ha­sonló tevékenységhez nem elegendő a mennyezetről ér­kező — legtöbbször csak a fejünk búbját megvilágító — fény. A fény útját sem­minek sem szabad megtör­nie: a jobbkezesek részére a balról szabadon áramló fény az ideális, és fordítva: aki balkezes — s ez egyál­talán nem bűn, vagy „be­tegség”! —, annak jobbról kell kapnia a világosságot. A közeli fénvforrás. asztali lámpa. állólámpa. éjjeli lámpa nem akkor a legjobb, ha a legerősebb égőt csavar­juk bele. A túlzott fényes­ség vakít, s legalább annyi­ra szemrontó, mint egy 25- ös égő melletti vakosko- dás ... Sok háziasszony felesle­gesnek tartja, hogy külön lámpát szereltessen fel az ételt előkészítő munkaasz­talra, a gáztűzhely, vagy a mosogató fölé, holott ezek külön-külön felkapcsolásá­val mindig ott jutna megfe­lelő fényhez, ahol az éppen a legszükségesebb. A fürdő­szobai tükör vagy pipere­polc fölé is elengedhetetle­nül fontos egy „vizes” he­lyiségben szabvány szerjnt elhelyezett, kerek, hófehér burájú — ha lehet, akkor célirányosan ferde — erős lámpa: borotválkozáshoz, piperészkedéshez, fésülkö- déshez, avagy házi manikű- rözéshez... De térjünk vissza a szo­bákhoz. Mostanság egyre in­kább elterjedtek a nem túl­ságosan drága, ízléses, de elsősorban nagyon hasznos, úgynevezett célfények. Se­gítségükkel mindig azokat a helyeket világíthatjuk meg, amelyet adott pillanatban számunkra a legfontosab­bak, s nem kell egyszerre négy-hat-nyolc égő bekap­csolásával emelni — felesle­gesen — az amúgy is egy­re magasabb villanyszám­lánkat. A szoba különböző fényforrásaival kedvünk szerint varázsolhatunk han­gulatosan kiemelt sarkokat, s ha pedig arra van szük­ség, akkor teljes díszkivilá­gítást. Ha értő, házi barká­csolással, vagy szakember segítségével elhelyezzük a célfényeket,. magunk le­szünk a legjobban megle­pődve: mennyi, eddi£ isme­retlen arcát kapjuk régóta megszokott otthonunknak ! S még néhány szó az esti televíziózásról : soha ne nézzük a viliódzó képernyőt teljes sötétségben. Valahol — lehetőleg a televízió mö­götti falat megvilágítva — égjen egy aprócska lámpa, egy kis sárgás fény. Saját szemünk épségének érdeké­ben ! A fény tehát nem fény­űzés. Ha keveset — és rossz helyről érkezőt — ka­punk belőle, akkor az egész­ségünk látja kárát. Ha túl sokat pocsékolunk belőle, akkor pedig a pénztárcánk bánja. (Somos Ágnes) Fafigurák A fából készült játékok a kis­gyermekek kedvencei közé tartoznak. A barkácsoló apuka remekül felhasználhatja a mun­ka során visszamaradt hulladé­kot játékok fabrikálásához. Rajzos ötletünk kivitelezésé­hez is ilyen kis maradékokra van szükség, ezekből készül a maci, a kutya és a babafigura. A megadott méretek szerint le­szabott és kialakított darabo­kat csapolással, ragasztással, csavarozással illeszthetjük egy­máshoz. A kész fiugrákat élénk színe­zéssel tehetjük még vonzóbbá. A megadott méretek milliméter­ben értendők. Ki-ki fantáziája szerint kiegészítheti az állatse­regletet és a babafigurákat. HÉTVÉGI MŰSOR Szombat KOSSUTH RÁDIÓ 8.30: Családi tükör. 9.05: Színes népi muzsika,. 10.05: ismét — a javából! 12.30: Beszélgetés a füzesgya«r- mati tsz tagjaival. 13.00: Klasszikusok délidőben. Zeneparádé. 13.49 : Énekeljünk együtt! 14.10: Ipargazdák. 14.20: Mindennapi irodalmunk.. 14.50: Schubert-kórusok. 15.00: A világlíra gyöngyszemei. Petrarca költeményei, (ism.) 15.10: Új zenei újság. 16.00: 168 óra. 17.30: A szülőföld muzsikája. ..Jó ize van a léinek." 18.45: Tallózás hetilapokban és fol y ói ra tokba n. 19.10: Rólunk van szó! 19.15: Újdonságainkból. 20.15: Mi a titka? John Barbi­rolli karmester művésze­te. 21.10: Nóták. 21.45: Hajszálgyökerek. ..Adjon Isten jó napokat!” —La­kodalom a Gyimesekben. 22.00: Hírvilág. 22.20; Snorthiradó. 22.35: Mozart hangversenye. PETŐFI KÄDIÖ 8.08: Népszerű muzsika. 8.40: öt kontinens hét napja. 9.05: Zenés irodalmi magazin. 10.00: Szombat délelőtt. 12.10: Jó ebédhez szól a nóta. 13.05: Daráló. Folytatásos ifjú­sági történet. 13.35: Hangok és visszhangok. 14.00: Magunkat ajánljuk. 14.00: Hallotta? Bányai Gáboi műsora. 14.45: Hetet egy csapásra. 15.05: A rádió kabarészínházá­nak hang múzeuma. 17.05: A Pasadenas együttes fel­vételeiből. 17.30: 4 4 — Játék. Vezeti: Szi­lágyi János. 18.30: Slágerlista. 19.05: A francia sanzon ismeret­len arcai. Catherine Ri- beiro. 19.45: Gulyás László: Este a fo­nóban. 19.56: A rádió dalszínháza. Mág­nás Miska. Szirmai Albert o p er ett j ének rád ió vált oza- ta. 22.03: Nordring gála. Hat rádió k ö z ös szórakoztatódzs össz­est je. II 1. rész. 23.15: Éjszakai klub. BARTÓK RÁDIÓ 8.19: Thomas Trotter orgoná­ba n g v ers en y e. 9.07: Opera-müvés/lemezck. 10.00: Hangfelvételek felsőfokon. 11.45: Kamarazene. 12.30: Angol társalgás kezdők nek. 12.45: Alapfokú német társal­gás. 13.00: Kívánságműsor szomba­ton. 14.00: Gluck: Orfeusz. — Szvit. 14.30: Hi-figyelő. 15.05: Lemezbörze helyett. 16.05: új kompaktlemezeinkből. II1/3. rész. 16.49: Balettzene és közjáték. Operákból. 17.20: Aranyalbum. 18.38: Húsz ária. harminchat én ek es. 19.05: Nicolaus Harnoncourt ve­zényel. 20.18: Mindennapi irodalmunk. 20.48: Bemutatjuk új felvéte­leinket. 21.18: Zenekari muzsika. 22.08: Országok, tájak népzené­je. 22.20: Hang és a téboly. William Faulkner regénye. 23.20: Kódexek zenéje. XV/14. rész. 16.30: Üszópárbaj. Magyarország — NDK. 17.45: Képújság. 18.00: Telesport. 18.30: Nemzetközi teremeross- verseny. 19.10: Esti mese. A nagy ho-hn ho horgász, télen. (Ma­gyar rajzfilm.) 19.30: Híradó. 20.00: ..Voltál-e boldog mar Pesten...?” 112. rész. 20.50: Reklám + játék. 21.10: Érints meg és menj! Amerikai film. 22.55: Tokaj Expressz párbaj- tő rvens en y. 23.50: Híradó 3; W Eudui Judittal és Dombóvári Gáborral. 14.00: Képújság. 14.15: Német nyelvlecke. XX/13. rész. 15.00: A sárkány szive. Angol dokumentumfilm. XII/2. rész. 16.00: Kölyökidő. 16.25: Időjárás, riportok, zene. 17.25: My Fair Lady. Amerikai film. 18.25: Hupikék törpikék. Belga raj zf i 1 ms o roz a t. 19.00: Linda. VII/3. rész. 20.00: Cél koncert, az Erdélyből áttelepült fiatalok megse­gítéséért. 21.00: Híradó 2. 21.30: Fred Zinnemann-sorozat: Napfia. Angol—ausztrál film. r:.i' Xapzárta. . cya rmekmüsor. íi.oo: Egyveleg. 15.30: A nagy völgy. Western családregény. 16.30: Dick Powel színháza, 17.30: Coca-Cola Eurochart. 18.30: Ultra sport. 20.30: Biliárd. 21.30: Klasszikus filmek. 23.00: Az eleven holtak éjsza­kája. Amerikai film. EUROSPORT 7.00: Visszaszámlálás. 8.00: Mókagyár. 10.00: Eurosport-étlap. 10.30: Ralikihívás. 11.00: Ausztrál golfbajnokság. 13.00: Gyorskorcsolya-vb. 14.00: Díjugratás. 15.00: Tollaslabda-vb Kínából. 16.00: Gray Kupa. Kanadai lab­darúgóliga. 18.00: Jégkorong. 19.00: A világ sportja. 20.00: Súlyemelés, labdarúgás.- .'.locco. Kalandos maga­zin. 13.25: Sport és szabadidő. 14.35: Californiai mintára 16.10: Művészet és őrület. 16.45: Alice. Furcsaságok maga­zinja. 17.30: Caribine. Ma: The Nils. 18.00: A világ állatai. Termé- szetfilm. 19.00: ösvények. Vadászat, hor­gászat, szabadidő Kanadá­ban. 19.40: 24 órás gyász. Filmsoro­zat. IV/3. 20.30: Varieté. 22.30: Megkésett szerelem. Já­tékfilm. SZÍNHÁZ 1 di ei mber 2-í;:í. szombaton. Békéscsaban, 19 órakor: JÉZUS KRISZTUS SZÜLETÉSE Stúdiószínház 21.24: Társalgó. 22.19: Dzsessz a ’80-as években. 23.15: Nord ring Gála. BARTÓK RÁDIÓ 8.13 : Diszkotéka. 9.12 : Farsangi lakodalom. Rész­letek Poldini operájából. 10.05 : új Zenei újság. 10.50 : Eszperantó híradó. 11.00: Arturo Benedetti Michel­angeli felvételeiből. 12.10: Zenekari muzsika. 13.00 : Kis magyar néprajz 13.05 : Szemle. 13.30 : Az MRT énekkar^ «: : nekel. 14.07: Rockújság. 15.02 : Massenet ope rá i b ó 1. 16.05 : Rádiójáték-Szín. 17.00: Budapesti régi /ént ;’Í tó­rum. 1989. 18.30: Szerbhorvat nyelvű in fi­sor! 19.05: Nemet nyelvű műsor. 19.35: új lemezeinkből. 20.30 : Az angol zenés színi liáz krónikája. 21.0U: lii-fi varieté. 22.00: Yo-Yo Ma gordonka zik. 22.17 : Nyelvrokonaink zene ‘je. 22.39 : Hangjátékok eredeti nyel­ven. MAGYAR RÁDIÓ. SZEGED Szeged 94,90 MHz Szentes 66,29 MHz 8.00—11.00: Vasárnapi magazin. Z e n és ös.s z eá 11 i tas. Szerkeszt ö : V é es e y A g nos. A tartalomból: Anya- nyelven. A nemzetiségi ti z e rk es z t ö ségek hé tv e g i magazin ja. 8.00: Román nyelvű műsor. Szerkesztő: Fretyák Ist­ván. 8.30: Szlovák nyelvű műsor. Szerkesztő: M a rga M aria. 9.00: Elő-szó. (Műsorismertetés, hírek, meteor, út in form, az ügyeletek jelentik, prog­ramok. 9.15: Hallanak engem? Sz. Si­mon István jegyzete. 9.20: Ismét a javából, váloga­tás elhangzott műsoraink­ból.) 10.00: Zene-szó-tár. 10.30: Lemezmustra.) 16.00—18.006 A 94.9 MHz-es sze­gedi U R11 -a d ó n : K e rés k o- delmi adás. 18.30—19.00: Zenés sporlhiradó. összefoglaló a Dél-Alföld hétvégi sportjáról. S/er­ki v/oi; Vécsoy Ágnes. IIMÜJ t '.i...dj torna. 9.05 : Óvodások műsor, a. 9.30: Thomas és Thomas bácsi Holland kisfiim. 10.00: Óvodások műsora. 10.15: Korról korra. 10.35: Hangvilla. 11.05: A csők. Norvég kisfiim. 11.35: Mi-tu-ház. 11.45: A holnap cirkus za. 12.45: Képújság. 15.00: Képújság. 15.10: Szimat Szörény szimatol. 15.35 : Betű reklám. 15.40: Van benne valami. 16.25: A kölcsönkapott Fold. 16.45: A Panoráma kii ilönkiadá­17.50: Telis-tele video 18. U0: Olvassatok mind« :-nnap ! 18.10: Delta. 18.50: Esti mese. 19.00: A Hét. 20.00: Híradó. 20.15: Vers mindenkim* k. 20.20: Életfogytiglan. Ausztrál kalandfilm. V/l. 22.00: Telesport. 23.05 : 1 K« ptíjság. 1 i « ",s Zsuzsával és Dörnsödt ( laborral. 9.00: Tévémagiszter. 14.00: Képújság . 14.15: Orosz nyelvlecke. 14.45: Álljunk meg egy szóra! | 15.00: A Forsyte saga. Angol családregény. XXVI/22. 15.50: Időjárás, zene. 16.50: Az Autó 2. különkiadása. MAGYAR RÁDIÓ, SZEGED Szeged 94,90 MHz Szentes 66,29 MHz 8.00—10.00: Alföldi Tükör. Zenés riportműsor. Szerkesztő: Lang János. (A tartalomból : műsoris­mertetés, hírek, meteor, útinform. az ügyeletek je­lentik. Hétvégi kulturális és sportajánLat. Lapszem­le. — ,,A tizedik hónap”, ünnepvá.rás.) 16,00—18.00: A 94.9 MHz-es sze­gedi URH-adón: Kereske­delmi adás. r rr—rr— m v i 8.4.3: Képújság. 8.50: Tévétorna gyerekeknek. 8.55: Az élővilág egysége. A m éri ka i ism e rettenj esz t ő - film. XV/9. rész. (ism.) 9.10: Van másik!? — Nincs másik!? ötvös Gábor, a bohóc. 9.40: A korona ékköve. Angol tévéfilm. XIV/14. rész. (ism.) 10.30: A Pécsi Körzeti Stúdió német nyelvű magazinja. 11.00: Szomszédok. Teleregény. 68. (ism.) 11.30: A Laoszi Népi Demokra­tikus Köztársaság nemzeti ünnepén. 11.50: Képújság. SPORTSZOMBAT 11.55: Műsorismertetés. 12.00: Emlékezzen — I. rész. 13.00: Nemzetközi sportlövő csa­patverseny. Közvetítés a Budapest Sportcsarnokból. 13.30: Emlékezzen ... 13.30: Ki mit tud — mást. 14.30: Telesport ’89. I. rész. 15.30: A legkisebb fehér labda legnagyobbjai . . . 15.55: ..Voltál-e boldog már Pesten . . .?” II/l. rész. Vasárnap KOSSUTH RÁDIÓ 8.30: Történetek az emberről — Tőkés László. 9.00: Embermesék. 10.05: örökzöld dallamok. 10.44: Az élő népdal. 10.54: Édes anyanyelvűnk. 11.00: Gondolat-jel. 12.20: Harminc perc alatt a föld körül. 12.50: Szabó Éva jegyzete. 13.00: Radioton-korongok. 13.20: Mit üzen a Rádió? 14.10: Müvészlemezek. 15.00: Téli könyvvásár. 16.05: Komolyzenei lemezlovas. 17.00: Választó. 18.00: Neil Young énekel. 18.40: Remekírók hangszalagon. 18.43: Charles Dickens regénye. 20.20: Sugár Miklós: Szivárvány havasán. 20.38: Verdi: Macbeth. 22.00: Hírvilág. 22.25: Az operaközvetítés folyta­tása. 23.40: Versek. PETŐFI RÁDIÓ 7.05: A római katolikus egyház félórája. 7.35: Vasárnapi orgonamuzsika. 8.05: A Gyermekrádió bemu­tatója. 8.35: Együtt olvastuk . . Mar­jai Imre: Nagy hajós­könyv. 9.05: Bemutatjuk Demjén Fe­renc új nagylemezét. 9.50: Arckép emlékeinkből. Ladányi Ferenc. 11.10: Vasárnapi koktél. 12.03: Jó ebédhez szól a nóta. 13.03: Mikrofon-próba. 14.00: A Gyermekek szigete. 15.05: Táskarádió. 16.00: Poptarisznya. 21.05: A csatlós. Rádiójáték. 17.05: Közkívánatra. 18.25: Gyerekeknek. 19.00: Premier Vin/árta. 7.00: Gyermekműsor. 11.00: Coca-Cola Eurochart. 12.00: Egyveleg. 13.30: Egyveleg. 15.30: Rock-, pop-, divathírek. 16.30: Biliárd. 17.30: A világ holnap. 18.30: Hírmagazin. 19.00: Honey West. Bűnügyi filmsorozat. 19.30: Filmsorozat egy kíváncsi újságíróról. 20.00: Brit slágerlista. 21.00: Vasárnapi mozi: A Bed­ford-incidens. Amerikai film. EUROSPORT 8.00: Mókagyár. 10.00: Eurosport-étlap. 10.30: Teniszlegendák. 11.00: Ausztrál golfbajnokság. 13.00: Súlyemelés. 14.00: Jégkorong. 15.00: Lazdarúgás. 16.00: Sí Világ Kupa. 17.00: Teniszlegendák. 17.30: Jégkorong. 18.30: Rac-rali. 20.00: Labdarúgás. 22.00: Ausztrál golfbajnoksag. 13.1 j : Kaland és sport. 17.10: Gyermekvarieté. 18.00: 30 millió barat. 18.30: Bárányhimlö-híradó. 19.40: 24 órás gyász. Filmsoro­zat. IV.*4. 20.30: Varieté. 22.30: Hétről hétre.

Next

/
Thumbnails
Contents