Békés Megyei Népújság, 1989. november (44. évfolyam, 259-284. szám)
1989-11-11 / 268. szám
'kÖRÖSTÁJEXKLUZÍV A földön(—)kívüliek a földről Némán, csendben várnak? A II. világháború után nem csupán a politikai hatalom rendeződött át, hanem a magyar gazdaság évszázadok alatt kialakult szerkezete is. Tagadhatatlan, hogy a legtragikusabb sors az elmúlt évtizedekben a parasztságnak jutott... Most pedig, amikor is az újraéledő és -szerveződő politikai pártok legtöbbje ismét a parasztság nevében lép a nyilvánosság elé, éppen a legérzékenyebb pontot veszik célba, nevezetesen a földtulajdon kérdését. Vajon a mezőgazdasághoz kötődő lakosság, egyáltalán a parasztság hogyan is képzeli el a jövőjét? Ugyanaz a hatalom kérdez Ma már ott tartunk, hogy szinte naponta nyilatkozik valamilyen szervezet a parasztság nevében. Például a Kisgazdapárt, a Magyar Néppárt azt hirdeti, kell a föld a parasztságnak. Sőt, az 1947-es földtörvény deklarálta tulajdonjogot tekintik kiindulópontnak. így van ez Békés megyében is. A Kisgazdapárt helyi szervezete például számtalan kérdőívet küldött ki a jelenlegi és a megváltott földek tulajdonosainak arra vonatkozóan, igényt tartanak-e földjeikre, vagy sem. De alig ült el az első kérdőíves akció vihara, máris újabb nyilatkozatot kérnek a falusi emberektől. Ezúttal a Békés Megyei Területi Téesz Szövetség közreműködésével néhány szövetkezet volt kíváncsi arra, vajon tagjai miként vélekednek szövetkezetük jövőjéről, s legfőképpen a földtulajdon kérdéséről. Persze mint kiderült, a szövetkezeti vezetés felmérése elsősorban a föld- és szövetkezeti törvény módosításából adódó lehetőségek miatt történt. Ugyanis alapszabály-módosítás esetén most már felosztható a szövetkezet nettó vagyona 50 százalékban a tagok között, s a vagyonjegyekre osztalék is fizethető. Növelhető a háztáji terület nagysága is, melyről önállóan dönthet a közösség. Mégis! A szövetkezeti tagság válasza függetlenül az indíttatástól, az utóbbi hetekben némi politikai színezetet öltött. Hiszen az orosházi Teszöv elnökségi üLésén olyan kijelentés is elhangzott, miszerint a téesztagságnak nem kell a föld. — Vajon mi az igazság? — kérdezik többen is. Az egyik fórumon a földért harcolnak, a másikon viszont pontosan az ellenkezőjét hirdetik. Mondjuk már meg végre, kell a parasztságnak a föld, vagy sem. A kérdés azonban sokkal összetettebb annál, mintsem hogy ki lehessen kategorikusan jelenteni, kell. a föld a parasztságnak, vagy sem. Óriási anakronizmus az előbb említett esetnél, hogy gyakorlatilag ugyanaz a hatalom kérdez, amelyik a parasztságot anyagilag és erkölcsileg lehetetlenné tette éppen a földtulajdon miatt. Vajon remélhető-e egyáltalán válasz? S ha mégis van felelet, lehet-e hinni abban, hogy az valóban meggyőződést tükröz? Mindenesetre csupán öt-hat szövetkezetben osztottak ki kérdőíveket. A Békéscsabai Lenin Téeszben a kiértékelés már részben megtörtént, s a szövetkezet elnöke, Barabás Béla tájékoztatott bennünket. A kiküldött 876 kérdőívből érdekes módon csak a fele érkezett vissza. És inkább az aktív dolgozók nyilatkoztak. A tagság várakozó álláspontját, a „némaságot” hűségesen tükrözi, hogy arra a kérdésre, tagsági viszony megszűnése esetén ki vinné-e földjét a szövetkezetből a tag vagy sem, mindössze 225-en válaszoltak, és ez a tagi létszám 10 százalékát sem éri él. De a másik, földdel kapcsolatos sarkalatos kérdésre, nevezetesen, hogy eladná-e saját földjét a szövetkezetnek, vagy sem, ugyaneny- nyien válaszoltak. A kétharmados többség szeretné tulajdonát megtartani. Mindenesetre ezekből a válaszokból mélységes következtetést semmiképpen nem lehet levonni. Konzervatív lenne a parasztság? A Füzesgyarmati Vörös Csillag Termelőszövetkezet felmérésének eredményéről dr. Nagy Árpád elnökhelyettestől kaptunk kimerítő választ. Részlet a levél bevezetőjéből: „...a válaszokban megfogalmazott akarat elgondolkodtató. Nem ezt vártam. Ilyen markáns konzervativizmus, a változások ilyen mértékű ellenzése — még a parasztság évszázadok alatt kialakult óvatosságát bekalkulálva is elképesztő. A válaszok tények” — írja az elnökhelyettes. S hogy miként értelmezi tagjainak véleményét, annak illusztrálására közöljük a kiadott kérdéseket, s alá az elnökhelyettes véleményét. „A tagok 60,3 százaléka válaszolt. Sok ez vagy kevés? Egyrészt kevés. Nem ismerjük az emberek közel felének a véleményét, pedig biztosan van. Akkor miért nem mondja? Fél valamitől, vagy úgy gondolja, úgysem jelent a véleménye semmit? De sok is, ha azt nézem, hogy mára a tagi kötődés eltűnt, a téesztag bérmunkássá vált, az elmúlt tizenöt évben egyre kevesebbet kérték a véleményét, a közügyek iránti fogékonyságát megöltük és ennek helyét az egyéni gazdagodás vágya foglalta el. Ami Széchenyi István szerint nem is oly alacsony vágy, akkor a válaszolók száma meglepően magas. 1. Akarja-e a termelőszövetkezet felosztását, vagy sem? „Az első kérdés provokatív. A válasz meggyőző. Ha a nem válaszolók mind igennel válaszolnának a kérdésre, még akkor is a tagok jóval több mint fele akarja a téeszt. A nyugdíjasok válasza határozottabb. Talán azért, mert itt Füzesgyarmaton az első termelőszövetkezetet nem hatalmi szóval kellett megalapítani." 2. Támogatná-e a szövetkezet önálló egységekké való felosztását, teljes anyagi és jogi önállósággal? „A második kérdésre adott válaszokat a tagjaink konkrét tapasztalatokra támaszkodva adhatták meg. A termelőszövetkezetek fennállásuk alatt mindig törekedtek a jog adta szűk korlátokat bővíteni. (Sok ártatlanul meghurcolt téesz- vezető személyes sorsa jelzi a hatalom reagálását.) Mi is felismertük, hogy az érdekeltség növelése nélkül nem tudunk előrébb lépni. Sok-sok bürokratikus akadály leküzdése után sikerült ezen úton elindulni, és sikereket is értünk el. Sajnos, a tavaly bevezetett AFA és az SZJA megölte ezeket a kezdeményezéseket. De minden vállalkozás kulcskérdése a kockázatvállalás mértéke volt és lesz. Tapasztalataink szerint — sajnos — az emberek csak az olyan vállalkozás lelkes hívei, ahol a nyereség a vállalkozóé, a veszteséget pedig vállalja a téesz. Magyarul, az igazi vállalkozói szellemet az elmúlt negyven évben sikerült elpusztítani. 3. A termelőszövetkezet nettó vagyonának 49 százalékát ki lehet osztani olyan részvények formájában a tagoknak az eltöltött évek alapján, amely részvények örökölhetök, eladhatók stb. Ebben az esetben viszont a belépés feltétele bizonyos összeg befizetése is. A termelőszövetkezet eredményéből adódó nyeraség így nem az évközi kereset arányában kerülne kiosztásra, hanem a részvények arányában. Támogatja-e a részvények kiadását? „A harmadik kérdés érdekes problémát vet fel. Kié a téesz? Azé, aki alapította, és a saját két kezével összegürcölt vagyonkáját hozta be? Vagy azé, aki 20-30-40 éve a munkáját adta? Vagy egy része az államé, hiszen mindig támogatta a téeszt? Kétségtelen, a legnagyobb áldozatot az alapítók hozták. Hiszen mindenüket a téeszbe adták, szívem szerint ők az igazi tulajdonosok. De hol vannak már az elsők, az úttörők? Legyen akkor az örökösöké? De ez a vagyon már nem az alapítók vagyona? Értékében és minőségében többszöröse az eredetinek. Ezt viszont az itt dolgozók hozták létre. Az állami támogatással nem kívánok foglalkozni, hiszen ilyen nem létezik, csak a nevében. Tulajdonos pedig kell. A tulajdonviszonyok rendezettsége alapfeltétele a normális gazdasági életnek. Én úgy gondolom, hogy a téesz vagyona a most dolgozó tagoké.” 4. Növeljük-e az egy tagnak kiadott háztáji területet úgy. hogy a hatezer négyzetméter feletti területet a téesz megműveli, a költségeket levonja, de minden kézi munkát a tag köteles elvégezni? „A 4-es kérdésre adott válasz a legelgondoltkodtatóbb. Mert a háztáji terület továbbnövelése csak úgy képzelhető el, hogy a ráfordítás költségei térüljenek meg, de minden haszon legyen a tagoké. Hogy mégis miért utasítja el a válaszolók közel 82 százaléka a háztáji terület növelését, az rejtély. Nincs bizalom a szakmai hozzáértéshez, és félnek, hogy nem sikerül? Vagy csak a kockázatot nem vállalják? Esetleg egyszerűen kényelemszeretetről van szó?” 5. Ha valaki a téeszböl földet akar vásárolni úgy, hogy ez végleg a tulajdonába kerül, adjunk el földet a részére, akár tag, akár kívülálló? „Adjunk el földet, vagy ne? Ha adunk, mennyiért? Teljesen képtelenség, hogy a földnek nincs ára! Ausztriában egy hektár közepes minőségű föld ára 600-800 ezer schilling, az NSZK-ban 100-120 ezer márka. Ez forintra átszámolva milliós érték. Ha azt akarjuk, hogy a földnek valós ára legyen, engedni kell a szabad földforgalmat, az adásvételt. Nem lehet a földek eladását kikényszeríteni, csak a lehetőségét megteremteni. Egyes számítások szerint a termelőszövetkezetek létrehozásánál százmilliárd forintos veszteséget okozott az országnak az, hogy a kisüzemekbe beszerzett technika a nagyüzemben feleslegessé vált. Nem akarhatjuk komolyan ezt az utat visszafelé is megtenni, hiszen a kár sokkal, de sokkal nagyobb lenne. Összefoglalva megállapítható, hogy tagságunk rendkívül óvatos, és minden vállalkozást gyanakvással fogad. Nem véletlen ez. Hiszen bár közhelyszámba megy, de történelmünk folyamán mindig mást találtak ki, hogy mit kell csinálni, és mindig a parasztok fizették meg az árát. Ne kérjük hát számon tőle a forradalmi lendületet. Nekem sokkal szimpatiku- sabb a bölcs kivárás, mint a hebehurgya döntés, de az utat azért mutatni kell, sőt több lehetőséget is meg kell mutatni, s a vándorra bízni a választást.” Akik csodára is képesek Vitathatatlan, hogy a mai szövetkezeti tagság valóban nem azonos a negyvenes évek paraszti társadalmával. Legfőképpen azért, mert negyven év óta nincs földje, és igazából nem gazdálkodik. Az úgynevezett kolhozokban részfeladatok megoldására korlátozódott munkája. S hogy nincs kitörő és látványos földéhség, annak oka az is, valójában nem látják, s nem is tudhatják, mit hoz a jövő. Pillanatnyilag nincs eszköz sem, amivel megmunkálhatná földjét, ha szeretné, s arra sincs lehetősége, hogy a nagyüzemekhez hasonló közgazdasági feltételek között termeljen. Pedig nem szabad elfelejtenünk, hogy a falun élő családok jelentős része háromnégyszáz négyszögöles kicsi területeken mégis előállítja az ország zöldség-gyümölcs és hústermelésének több mint ötven százalékát. A világon példa nélküli gazdasági csoda, hogy egy szocialista blokkban földtulajdon nélkül is tud ennyit termelni a parasztság. A mai napig meghatározó szerepe. Szinte teljesen újjáépültek a falvak, korszerű állattartó épületek sora található egy-egy portán. S tegyük azt is hozzá, mindez állami támogatás nélkül, saját erőből történt. Mert talán nem járunk messze az igazságtól, ha azt is kijelentjük, hogy ez a réteg az egyedüli, amelyik felhalmozott, s nem élte fel jövedelmét. Bizonyította azt is, hogy képes gazdálkodni, eszköz nélkül, föld nélkül, a legnehezebb körülmények között is gyarapodni. Talán a mezőgazdaság az egyedüli népgazdasági ágazat, amelyből viszonylag rövid időn belül a legnagyobb teljesítmény várható. Ám mindehhez ismét tulajdonosi pozícióba kell emelni a falun élő embereket. Mert nem halt ki az idősebb generáció sem, akiben a földszeretet, a föld iránti tisztelet még mélyen él. Ők átadhatják a titkolt, féltve őrzött kincset fiaiknak, unokáiknak, a gazdálkodni vágyó fiatalabb generációnak. A földtulajdon kérdésében pedig akarjuk vagy nem akarjuk, majd a nép dönt. Hiszen, amikor a titkos választásokon az érdekeit képviselő pártra szavaz, egyben amellett is hitet tesz, milyen mezőgazdaságot szeretne a jövőben. S egyáltalán akar-e földtulajdonos lenni? Valószínű, értelmetlen dolog tesztelni őket, s zaklatni azért, hogy kijelenthessük egy-két nyilatkozat alapján, kié legyen a föld. Legyen a termőföldnek gazdája, legyen a mezőgazdasággal foglalkozó állampolgár ismét a maga ura, dönthessen tulajdonosként, s ne bérmunkásként. Mindenekelőtt ez kellene! De már most célszerű lenne megszüntetni minden olyan monopol gazdasági, kereskedelmi, s úgynevezett érdek- és egyéb képviseleti szerveket, amelyek évtizedek óta a magyar parasztság jövedelmét csapolják. S úgy tűnik, az új föld- és szövetkezeti törvény életre hívása idején, a választások előtt értelmetlen mindennemű próbálkozása a helyi hatalomnak arra, hogy rogyadozó bástyáit aládúcolja. Mert most perpillanat a legfontosabb kérdés az egész agrárágazatiban, vajon lesz-e elegendő húsvéti sonka áprilisban a nemzet asztalán? Rákóczi Gabriella Fotó: Fazekas László
