Békés Megyei Népújság, 1989. november (44. évfolyam, 259-284. szám)
1989-11-11 / 268. szám
IZHîlUKTiW 1989. november 11., szombat A Szociális és Egészség- ügyi Minisztérium és a Pénzügyminisztérium 1 1989. (I. 18.) együttes rendelete alapján ez év januárjától megváltoztak az oktatási, nevelési intézményekben az élelmezési nyersanyagnormák, s ennek függvényében alakultak a fizetendő térítési díjak is. A témát akkoriban a Népújság alaposan körbejárta. Az áprilisban megjelent „Tessék mondani, akkor ki járt jól?" című cikkben az újságíró nyitva hagyta e kérdést, hiszen mint kiderült, az iskolának, a családnak, a konyhának egyaránt veszteséges az „új rend”. A békéscsabai gyermekélelmezési intézményt fenntartó városi tanács egyik gazdasági felügyelője, Wagner Sándorné akkor így nyilatkozott: „Az új rendelet hatására a gyermekélelmezési intézménynek várhatóan 6 millió 855 ezer forintos hiánya lesz. Segítséget kérünk és várunk ... Ha nem kapunk, októberben leállhat a főzés.” fl rendelet nyomában... Azóta már eltelt október, kíváncsian kopogtattunk be tehát ismét Wágner Sándor- néhoz, mi a helyzet azóta. S mint elmondta, a főzés ugyan nem állt le, de az előre jelzett hiány realizálódott. Ez azt jelenti, kétségeik beigazolódtak, s a gyerekek étkeztetése továbbra is veszélyben forog... A gazdasági felügyelő aztán a hiány okairól beszélt: — A Pénzügyminisztérium eddig minden egyes normarendezéskor többlet pénzt bocsátott a tanácsok rendelkezésére, amelyekkel mi „befedtük” a rendezés során előállt pénzügyi réseket. Az idén ezt nem kaptuk meg. Pedig a logika még az eddigieknél is több segítséget diktált volna, hiszen nagyobb volt az áremelkedés a korábbiaknál, az „új forma” pedig eleve kevesebb pénzt hoz ... „A régi formát” mindenki ismeri. Volt egy központilag megszabott díj (a norma). amiből egy ebédet elő leheti?) állítani. S ennél az összegnél ki többet, ki kevesebbet fizetett aszerint, hogy milyen volt a szülők jövedelme. A több-kevesebb pénz nagyjából fedte a normát. Az új rendelet szerint azonban mindenkinek egységesen a normát kell fizetnie. Kivéve a kollégistákat, és a három- vagy többgyermekeseket. Ök harminc-, illetve ötvenszázalékos kedvezménnyel étkezhetnek. S íme itt egy pénzügyi rés. Ki egészíti ki a konyhának az ő normadíjaikat? Mert a konyha egész ebédet ad, ám ők csak a hetven százalékát, vagy a felét fizetik ki. A többiek meg éppen annyit, amennyi a norma; felesleg itt sincs tehát. Egyszer kapott ugyan a város 824 ezer forintot az országos keretből, de nem e normatív kedvezmények lefedésére. Vannak családok, ahol nincs ugyan három gyerek, de a szülők rokkantak vagy elváltak, s emiatt a család szociális helyzete legalább olyan kedvezőtlen, mint ahol sok gyermek él. Nos a pénzügyi segítséget ők kapták. A város iskoláiban e szétosztott pénz néhol még az elmúlt fél évben elfogyott, máshol esetleg még tart, ám sokáig ott sem számolhatnak vele, mert a „manna” nem ismétlődik. Azaz csupán egyszeri segítség volt a minisztériumtól, amolyan tűzoltópénz. Ezzel magyarázható egyébként az is, hogy az amúgy ugyanolyan szociális helyzetű családok gvermekei. ha azok különböző iskolákba járnak, különbözőképpen fizetik az étkezési díjat. Amelyik iskola ugyanis mindeddig tartalékolni tudta a tavasszal kapott anyagi segítséget, az több támogatást képes adni tanulóinak (egyelőre legalábbis). .*[; B hiány: 40 millió A legnehezebb a helyzete mégis a konyhának. Hiszen a tanács nem tud több pénzt adni nekik, mint tavaly, ám az élelmiszerárak már korántsem a tavalyiak. (A tanács az iskolától sem tud többet elvenni — mert mint említettük —, az új normatíva miatt ott is kevesebb a bevétel, az optimálisnál.) A pénzügyi rés tehát, úgy tűnik, itt csúcsosodik. Pesti István, a Békéscsabai Városi tanács gyermekélelmezési intézményének igazgatója így nyilatkozott: — A tartalékokat éljük. Naponta két-háromszázezer megy el a nyersanyagra, a gáz- és villanyszámlára, a mosatásra, a szállításra, és így tovább. Eddig kétszer 5 millió forintot kaptunk a tanácstól. Nem nehéz kiszámolni, hogy ez csupán a vegetáláshoz elég.' Nem is tudom,'mi lesz velünk, s a közel 11 ezer általunk étkeztetett gyerekkel, ha például a húst szabadárassá teszik ... De a hiány nemcsak Békéscsabán hiány. Amint azt Knyihár Pálnétól, a megyei tanács gazdasági csoportjának főelőadójától megtudtuk, a megyében mintegy 40 millió forint hiányzik a konyhák zavartalan működtetéséhez. Ez azt jelenti, hogy még soha ilyen nagy veszélyben nem volt a gyerekek étkeztetése ... A Művelődési Minisztérium a nyári hónapokban kért ugyan a megyéktől egy helyzetjelentő elemzést, amiben ott szerepelt ez a negyvenmilliós hiány is, de válasz, jöleg segítséget ígérő, még nem érkezett. (Kivéve egy újabb egyszeri segélytámogatást, ami azonban ismét nem a normatív kedvezményektől származó pénzügyi rések megszüntetésére jött.) Mit mond a minisztérium? A továbbiakban a minisztériumnál érdeklődtünk, hogy hol tartanak a nyári felmérések feldolgozásában, más megyékben is hasonlóan vészes-e a helyzet, s várható-e, hogy a januári rendelet hatására keletkezett hiányosságok csökkentésében segítik a tanácsokat? A választ Bodonyi Miklósnétól, a Művelődési Minisztérium terv- és közgazdasági főosztályának főelőadójától kaptuk: — Máshol is vészes a helyzet. A kimutatott hiányok alapján összegzett országos adat olyan horribilis, aminek még a töredékét sem tudnánk dotálni. Ezt a pénzt bizony a tanácsoknak kell kigazdálkodniuk. A gazdaságpolitikának az állami szerepvállalás csökkentése felé kell kimozdulnia, különben sohasem lesz előrehaladás. Egyébként a régi térítési formát is sokan tartották igazságtalannak. Érveik sem lebecsülendők. Ugyanazért az ételért, ugyanazért az adagért némelyek csak azért fizettek többet, mint a norma, mert a szülők jövedelme magasabb volt.. . A Békéscsabai Városi Tanácsot különösen az a mondat érintette érzékenyen, hogy ezt a pénzt bizony a tanácsoknak kell kigazdálkodniuk ... Wágner Sándorné és Dobóvári Ildikó, a művelődési osztály két gazdasági felügyelője e hallatán csak ült döbbenten, némán. Aztán szinte egyszerre mondták: — Igen, hallottunk a tervről, miszerint az állam nem fogja többé központi feladatnak tekinteni a napközit ... De miből gazdálkodjon egy erőteljesen mezőgazda- sági jellegű Békés Megyei Tanács? Minthogy a mező- gazdasági kistermelők 500 ezer forintig nem adóznak, így ebből aligha folyik be valami a tanácsi kasszába. A személyi jövedelemadó? Olyan kevés a kiadásokhoz képest, mint a virágnak a napfény éjszaka. Az iskolai támogatásokat sem csökkent- hetik, mert legtöbbjük így is évek óta dolgozik alapos felújításra szoruló épületekben, minimálisra szorított költségekkel... Ebből az ördögi korszerű labirintusból, úgy tűnik, már csak .egyetlen kivezető út maradt: a valamennyi gyermekintézményben bevezetendő „fakírszakkör”, ahol a tanulókat megtanítanák leszoktatni az evésről. Hátha sikerül .. . Persze, az csak szomorú tréfa. Magyar Mária Főt6: Oá 1 F.iiit la ítéletet alkottak, hanem az is, hogy az 1988 májusa után hatalmától megfosztott beteg politikus sorsa, politikai magányban bekövetkezett halála sokakban ébresztett együttérzést. Egészében azt mondhatjuk, hogy a Kádár-korszak és a Kádár-jelenség megítélésében erőteljes ambivalencia tapasztalható: az emberek pozitívan értékelik a korszak „fénykorára” jellemző nyugalmat, viszonylagos jólétet, valamint a személyiség vonzó vonásait, de negatívan a habozva reformálgató, óvatosan előre, majd visszalépegető, végül is válságba torkolló kádári gazdaságpolitikát, a szabadságjogok születésének körülményeit, a szovjet csapatok 1956-os behívását, és az azt követő megtorlásokat sem. Ami 1956-ban történt, az az elmúlt 40 év egyik legfontosabb történelmi eseménye volt. A mai politikai vélemények, beállítódásuk egyfajta vetületét, tükröződését jelentik az 1956-ról vallott vélekedések, ezért különösen fontosnak tűnik annak ismerete, hogy ki miként értékeli, hogyan látja az akkoriban történteket. A kérdezőbiztosoknak a legtöbben (29n/o) azt mondták, hogy „népfelkelésnek” tartják 1956-ot, 22% „forradalomnak” minősítette a történteket. Egynegyednyien vallják magukénak az újkeletű „hivatalos” (?) véleményt, amely szerint az események „népfelkelésnek indultak, de ellenforradalomba torkolltak”, és 13% tekinti továbbra is egyértelműen „ellen- forradalomnak” a történteket. (A kérdezettek 11%-a kitért a válaszadás elől.) Az 1956-os szovejt katonai beavatkozás az emberek háromnegyede szerint nem volt helyes, ugyanennyien vélekedtek úgy. hogy Nagy Imre nem volt bűnös az ellene felhozott vádakban. (A szovjet intervenciót 15% helyeselte, Nagy Imrét pedig mindössze 5% tartotta bűnösnek. A többiek nem válaszoltak ezekre a kérdése- inkra.) Az állampolgárok csaknem kétharmada vélekedett úgy, hogy ma jobban élnénk, ha 1956-ban győznek a felkelők. A legutóbbi néhány évtized másik jelentős fordulópontja — amelynek értékelése kihatással van arra is, ki hogyan ítéli meg jelenlegi helyzetünk gyökereit, okait — az 1968-as gazdasági reform volt. A megkérdezettek legnagyobb része (84%) úgy vélekedett, hogy ha annak idején megvalósul „az új gazdasági mechanizmus”, és nem történik meg a hetvenes évek közepén a csendes visszarendeződés, akkor ma az emberek élete jobb lenne hazánkban. Elmúlt negyven évünk történelme egyúttal a létező szocializmus történelme volt, ezért a közelmúlt értékelése elválaszthatatlan a szocializmushoz mint gazdaságitárrsadalmi rendszerhez való viszonyulástól. A szoializ- mus 1948-tól kialakított szovjet típusú modellje nem túl vonzó az emberek számára, a többség szerint nem segítette elő az emberek jólétét. az ország boldogulását. Az állampolgárok csaknem kétharmada szerint „Magyarország az elmúlt 40 évben lassabban fejlődött, mint a hasonló adottságú európai országok”. Ennek ellenére igen sokan nem a szocializmus felváltásában, hanem megváltoztatásában, megreformálásában gondolkodnak. A reformot sokak igen szélesen értelmezik. Egyfelől helyeslőén fogadnának lényegében rendszerváltást jelentő vagy okozó változásokat, másfelől viszont ragaszkodnak a „szocializmushoz” — amit azonban sokféleképpen értelmeznek. Ez a „ragaszkodás” többféle lehet: vonzódás a szocialista eszményekhez — megvalósultakhoz és meg nem valósultakhoz egyaránt —, ragaszkodás a megszokotthoz (és félelem a változástól), de takarhatja „a politika”, „az ideológia” iránti közömbösséget, a „mindegy, hogy szocializmus vagy kapitalizmus, az a fő, hogyan élünk” közkeletű attitűdjét is. Az emberek többsége szerint nem ellentétes a szocializmussal, hogy nagyüzemek, gyárak legyenek magánkézben, s az sem, hogy a <sz-ek földjeit kiosszák a parasztok között. Még többen vélik úgy, hogy a politikai pártok és a független szakszervezetek szabad működése sem ütközik a szocialista elvekkel. Az állampolgárok csaknem háromnegyede azt -sem tartja a szocializmustól idegennek, hogy Magyarország integrálódjon az Európai Gazdasági Közösségbe. Ismét csak a bankok, pénzintézetek magánkézbe adását ellenzi a relatív többség. A létező szocializmus piaci jellegű és pluralista irányú megváltoztatásának igénye mellett a szocializmus eredményeként könyvelik el az emberek az ingyenes, mindenki számára biztosított oktatást és orvosi ellátást, valamint az államilag garantált nyugdíjat — s ezeket a többség vélhetőleg meg is akarja tartani. Bár a lakosság jelentős része elismeri, hogy az elmúlt negyven évnek voltak eredményei, s értékeli is azokat, a rendszer legfőbb legitimációs érvét, hivatkozási alapját többségük megkérdőjelezi : a kérdezettek 60%-a nem értett egyet azzal a kijelentéssel, hogy „a szocializmus megvédi az embereket a kizsákmányolástól”. Ez is alátámasztja azt a feltevést, hogy az emberek zöme nem szocializmushoz vagy kapitalizmushoz ragaszkodik, nem szocializmust vagy kapitalizmust akar — hanem jóléti társadalmat. A központosított, pártállam által irányított gazdaságot, politikát felváltani a vegyes tulajdonviszonyokra épülő gazdaságra, a pluralista politikai berendezkedésű társadalomra, ugyanakkor megtartani a szocializmusnak tulajdonított értékeket — ez a szemlélet jellemzi ma az állampolgárok többségét. Az emberek jelentős része a szocializmus szónak pozitív jelentést tulajdonít, annak ellenére, hogy a létező szocializmus eddigi magyarországi gyakorlatát megelégelte. Az állampolgárok 40%-a szerint az lenne kedvezőbb, ha a jövőben nem lenne az. (A kérdésre 22% nem válaszolt.) A falusi lakosok, a legfeljebb alapfokú iskolai végzettségűek, a segéd- és betanított munkások és az 50 évnél idősebbek az átlagosnál gyakrabban mondták azt, hogy szerintük a a szocialista jövő lenne kedvezőbb az országnak; a városiak, a közép- és felsőfokú végzettségűek, a szakmunkások, valamint a fiatalok és a középkorúak viszont többségükben ezzel ellentétesen vélekedtek. Az MSZMP tagjainak egynegyede sem tartja kívánatosnak a szocialista jövőt. Az állampolgárok egynegyede ma elveti az utóbbi négy évtized Magyarországon létező szocializmusát, s az ország határozott és egyértelmű kapitalizálódásá- ban látja a kiutat a jelenlegi válságból. A piaci elven működő, de a nyugat-európai szociális állam sajátosságait hangsúlyosan magában foglaló, szociáldemokrata típusú társadalmi modell a kívánatos jövőkép tizedré- szük számára. A kérdezettek hetede továbbra is folytatná a létező szocializmus négy évtizede megkezdett útját. Az állampolgárok csaknem fele azonban egyelőre nem rendelkezik világos, egyértelmű jövőképpel. Mindezek ellenére a lehetséges irányokat jelzi, hogy az emberek több mint fele szerint az ország lakosságának az lenne a jobb, ha Magyarország a „nyugathoz” tartozna. Túlnyomó többségük — a kérdezettek több mint háromnegyede — azt szeretné, ha Magyarország semleges ország lenne, s a Varsói Szerződésből való kilépést ösz- szeegveztethetőnek tartja a szocializmussal. (A felmérést a Magyar Közvéleménykutató lntézet végezte.) „Ön szerint mindent egybevetve inkább hasznos vagy inkább káros volt Magyarország számára...?” (a válaszok %-os megoszlása) Horthy lOklőa politikája Rákosi líátyáa politikája Kádár János politikája inkább haasnos H inkább károa a oá volt j I nem tudja eldönteni
