Békés Megyei Népújság, 1989. november (44. évfolyam, 259-284. szám)
1989-11-11 / 268. szám
1989. november 11., szombat KHslUkftM Ilyen is van! Szeretnék nyugodtan és legalábbis idézőjelben „bölcsen” írni arról, ami várható volt, amit a gátlástalan sprézések már előrevetítettek: írni a szobordöntögetés- ről, szobordöntögetőkről. Miközben még az idézőjelbe tett „bölcsességgel” is baj van, mert minduntalan lekörözi a felháborodás szenvedélye, fülembe cseng a szeghalmi református lelkész hangja, ahogyan a társadalom szeretetéhségéről és szeretethiányáról beszél, arról, hogy „az Isten igent mond az emberre, ami annál is inkább csodálatosabb, mert önmagunk csődjeit végiggondolva, a megsemmisítést érdemlő világra gondolva ez az igen szinte érthetetlen.” A napokban volt alkalmam Tildy Zoltán egykori parókiáján a mostani református lelkésszel, Erdei Istvánnal a karácsonyról beszélgetni, és csendes tisztelettel hallgatni azt a végtelennek tűnő reményt és bizakodást, ahogyan elmondta: „A szeretet az öröm, a béke. az irgalmasság, a jóság gyümölcse, csodája” és biztos tudata annak, hogy nem vagyok magamban az élet és a halál, a megmaradás vagy a teljes pusztulás határán”. Ha nem hinném, sőt tudnám: nagyon sokan értik e mondatok lényegét, nagyon sokan érzik, hogy ezekben itt és ma rólunk van szó, hogy a világ velünk és körülöttünk „a megmaradás vagy a teljes pusztulás” határ- mezsgyéje felé tart, vagy talán már oda is érkezett; nos. ilyenkor hátborzongató és rettenetes mindenfajta hir. mely az erőszak, a brutalitás és (ki kell mondani!) az emberi butaság (legyen csak így. finoman) történeteiről tudósít. Nem tudom pontosan idézni a bibliai szöveget, de a lényeg is elég: az erőszakos, oktondi brutalitást az sem menti, hogy „nem tudják, mit cselekszenek”. Megkockáztatom. és be is bizonyítom, hogy tudják. Tudják azt. hogy József Attila békéscsabai szobrának ledöntésével „törvényen kívüliségüket" demonstrálják, azt ugyanis, hogy „azt tehetnek, amit akarnak”. És meg is teszik. Mert ugyan mi rettentené el a pusztítókat? Mi rettenti el a magyar városokon olykor átgázoló szurkolói elvakultságban feldühödött dühöngőket? Tessék mondani, mi? A jó szó? Az erőszakos válasz? Egyik sem megoldás, és soha nem is lehetett az. Akkor hát mi? Valami olvan közerkölcs, amelynek eljövetelében hisz az én papvendéglátóm Szeghalomban, amikor azt mondja: ..Boldogok a békességre igyekezők. mert ők Isten fiainak mondatnak. És ez a mi küldetésíink”. Ez a hit is megrendítő.' Hogy hisz ebben! Hogy ez így lesz, mert ígv kell lennie! Az is megrendítő azonban, hogy Gyulán meg Adv Endre szobra volt útjában az erőszaknak Molvik' szobor lesz a kivetkező?! Ugye, azt mondjuk van olyan, hogy létminimum. Meg olyan is. hogv társadalmi minimum. Van olyan is, hogy az általuk meghatározott összegért tegnapelőtt ezt vagy azt még megvehettem, ma már a felét sem. jobb esetben kétharmadát. Hogy a húsboltban kezd slágerré lenni a szafaládé, és a tíz-tizenöt dekás tétel. Hogy a vicc már arra figyelmeztet: ne nézd sokáig azt a gyönyörű indiai ruhakölteményt, mert „a nézés is legalább 50 forint". Hogv aki a létminimum, vagy a társadalmi minimum rabja, ne is lássa meg, hogv a költemény vevőre talál, mert a gvomorgörcs elkerülhetetlen. A sok gyomorgörcs pedig fekélyhez vezet, a fekély pedig... és ígv tovább. És akkor azt olvasom egvik lapunkban, hogv ..biológiai minimum". így: biológiai. Nos, ha a biológia azt jelenti, hogy „élettan", meg azt is, hogv „az állati és növényi szervezetek életműködésének jelenségeit és törvényszerűségeit tanulmányozó tudomány akkor valami szörnyűt sejtek. Valaki kitalálta azt a „létezési minimumot”, amelynek (plakátnyelven fogalmazva) színvonalán az állatihoz (biológiailag) hasonlító emberi szervezet még úgy-ahogy működik, él. fenntartja magát. Mondhatnám úgy is. hogy vegetál (tengődik). Csak tudnám, hogy ez mire jó? Mármint ez a legújabb szókreáció, a biológiai minimum? Habár lehet, hogy azonos a létminimummal, mert az alatt már a ..nemlét" közelsége sejlik. A „biológiai" azonban csúnyább, erőszakosabb, tragikusabb. Persze, ha van ilyen (van!), akkor be kell vallani. Csak éppen a szó, hogy „biológiai” nem változik át kefirré, amit szegény nyugdíjasaink olykor lopni kényszerülnek a fényeit még őrző ! : özórt hon Elmegyek néha ott, ahol Csabán agyonverték azt a szerencsétlen fiatalembert, volt állami gondozott fiatalemberek. Olvasom a lapokban megjelent tudsításokat. és annyit hámozok ki belőlük, hogy „csak”. Agyonverték, mert úgy jött össze. És csak. Olvasom egy másik lapban, a Dunántúlról, hogy egy köztiszteletben álló polgár feleségét elkapták a sötétedő parkban, és nem ám megerőszakolták. hanem felpofozták. A vallomás: csak. Sőt: jó hecc volt. Meséli egy ismerősöm, egyik megyei kisvárosunkból, hogy nekik már fiatalkorú gyilkosuk is van! Tegyem talán hozzá: ez igen, haladnak a korral? Tegyem talán hozzá: politikus uraim, mit szólnak ehhez? Mondják, aranykorban züllenek szét a közerkölcsök. De hát hol van itt az aranykor? Mesélik máshol: a természet lágy ölén ölelkező fiatal párra öten rontottak rá. és nem a fiúért. Mesélik: van. aki már a harmadik zárat szerelteti, mert fél. Egyszerűen: fél. Közben odabent, a szobában, vér folyik a televízióból is. Nemzeti média a félelem szolgálatában? Igen, túlzás kissé, mert nemcsak a félelem szolgálatában. Azzal is áltatjuk magunkat közben, hogy ez a közigény. Már nem is tudnánk jobban becsapni önmagunkat. pártállásra való tekintet nélkül. Mi több: „pártállás” nélkül, ha úgy tetszik. Sass Ervin Mikor, mire, hogyan? Két hét múlva szavaz a nép ! Közeledvén az év végéhez, lassan készíthetjük a nemzeti számvetést; mire jutottunk 1989-ben. Azt persze máris leszögezhetjük: hihetetlenül mozgalmas, tartalmas — s természetesen ellentmondásoktól sem mentes — esztendőt zárunk. Az év végéig azonban még számítanunk kell néhány fontos eseményre, dátumra, amely meghatározó, sorsdöntő lehet. Hogy csak egyet említsünk: két hét múlva, november 26-án szavazóurnákhoz járul a nép, s dönt négy kérdésben. Az előzmény közismert: a Szabad Demokraták Szövetsége aláírásokat gyűjtött a köztársasági elnök megválasztásával kapcsolatban, a pártszervek munkahelyi szervezése, az MSZMP-tulajdon elszámolása és a Munkásőrség kérdésében. A népszavazás előkészítése, szervezése — némi késéssel ugyan, de — megkezdődött. Megalakult az Országos Választási Bizottság- Megyénkben hétfőn délután 1 órakor a választói szakértői bizottság, kedden délelőtt 9 órakor pedig a területi választási bizottságok tagjai — a megyei tanács épületében — leteszik az esküt. Nem szabad azonban megfeledkeznünk arról : sokan máig sincsenek tisztában azzal, hogy tulajdonképpen miről és hogyan kell szavazni november 26-án. Mint már említettük, négy kérdés kerül a szavazólapra. Közülük is érdemes különválasztani az elsőt, amely a következőképpen szól: „Csak az országgyűlési választások után kerüljön-e sor a köz- társasági elnök megválasztására?" A kérdés mindenekelőtt azért rendkívül iontos, mert — a szavazás kimeneteléül! függően — az ország A hétköznapok során az emberek nemigen gondolkodnak el azon, hogy vajon történhettek volna másképpen is az események, alakulhatott volna másképpen is a történelem, s ha másképpen történt volna, az vajon jobb vagy rosszabb lenne saját magunk, szűkebb- tágabb környezetünk számára. Ennek ellenére a megkérdezettek háromnegyede vállalkozott arra, hogy belehelyezkedjen egy képzeletbeli „történelembe”, és válaszoljon egy sor olyan kérdésre, amelyik úgy kezdődött, hogy „mi lett volna, ha ...” A válaszolók háromnegyede úgy gondolja, hogy ha az amerikai csapatok szabadítják fel 1945-ben hazánkat, akkor ma Magyarországon jobb lenne az emberek élete. A nagy többség (70 %) hasonlóan gondolkozik azzal kapcsolatban is, hogy milyen lenne ma az életünk, ha nem veszik át a hatalmat a kommunisták 1948-ban. Némileg megosztottabb a közvélemény a tekintetben, hogy a bankok és gyárak államosítása pozitív vagy negatív hatású volt-e, bár a többség ezekről is azt tartja, első köztársasági elnökét vagy az új Parlament, vagy a nép választja meg. Konkrétan: mire szavazunk az IGEN-nel? Arra, hogy a köztársasági elnököt a legközelebbi parlamenti képviselőválasztások után, tehát az új összetételű Országgyűlés választja meg. Amennyiben a NEM-szavazatok lesznek többségben, úgy a köz- társasági elnököt közvetlenül a nép választja meg. (Tegyük hozzá: először és utoljára, hiszen az új alkotmány értelmében a jövőben mindig a Parlament választ köztársasági elnököt.) Aí második, harmadik és negyedik kérdés sajátossága, hogy a Parlament mindegyikben döntött már. így arról, hogy pártszervezetek ne működjenek a munkahelyeken. Aki tehát a 2. kérdésre — nevezetesen: „Kivo- nuljanak-e a pártszervek a munkahelyekről?” — IGEN- nel szavaz, megerősíti az Országgyűlés döntését. A NEM ebben az esetben azt jelenti : a politikai pártok működhetnek a munkahelyeken. A szavazólap 3. kérdése arra kér választ: „Elszámoljon-e az MSZMP a tulajdonában vagy kezelésében levő vagyonról?" Ismeretes, hogy a Parlament még az októberi ülésszakon elfogadta a társadalmi szervezetek és a pártok vagyonáról szóló tájékoztatót, vagyis az IGEN megerősíti az elszámoltatást, a NEM-szavazatok többsége viszont elutasítja ezt. Végezetül a 4. kérdés szerint a nép arról dönt: „Feloszlassák-e a Munkásőrséget?" Az Országgyűlés — tudvalévőén — jogutód nélkül feloszlatta a Munkásőrséget. sőt javában tartanak a különféle személyi, techhogy nem segítették az ország felemelkedését. A válaszolók több mint fele vélekedett úgy, hogy jobban élnénk ma, ha annak idején nem következik be az államosítás, és körülbelül 30 százalékuk gondolkozik ezzel ellentétesen. A kis boltok, műhelyek államosításának elutasítása szintén túlnyomó részük álláspontja. Kétharmaduk szerint a parasztgazdaságok kollektivizálása sem járult hozzá az emberek jólétéhez. A többpártrendszer felszámolását, a szakszervezetek állami ellenőrzés alá vonását több mint kétharmaduk szintén kedvezőtlen hatásúnak minősítette. Egyedül a Horthy- korszak továbbélésének gondolatát fogadták dominánsan elutasítóan. A közelmúlt történelme eltérő módon bomlik korszakokra az emberek gondolkodásában. attól függően, hogy milyen értékek alapján alkotnak ítéletet. Az egyszerűség kedvéért azt kértük, hogy csupán két nézőpontból tekintsék az elmúlt évtizedeket: mennyire éltek jól és mennyire éltek szabadon az emberek a felsorolt időszakokban. A háború utáni éveket tekintve az életszínvonal nikai, szervezési teendők, vagyis a végrehajtás. Az IGEN tehát megerősíti a parlamenti döntést, a NEM- szavazatok túlsúlya esetén viszont a Munkásőrséget vissza kell állítani. „A négy IGEN" híveként vált ismeretessé a Fidesz, a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt, az MSZDP és az SZDSZ közös állásfoglalása. Valamennyien aktivitásra szólítják fel az állampolgárokat, s arra, hogy minden kérdésre IGEN-nel szavazzanak. Véleményük szerint ezzel tehető véglegessé és visszafordíthatatlanná az egypárt- rendszer megszűnése, illetve ily módon nyílik meg az út a szabad választások felé. A szavazólapon szereplő kérdések közül feltehetően az elsőnek van különösen nagy jelentősége, már ami a válaszokat illeti. „Akadályozzuk meg, hogy a szabad országgyűlési választások előtt, tehát még a mai rendszerben elnökválasztást tartsanak, ami veszélyeztetné a jövendő demokráciánk működőképességét" — hangzik az érvelésük, ezért tartják fontosnak az IGEN-t. Ami a szavazólap tartalmát illeti, a négy ellenzéki szervezet elítéli, hogy az Országgyűlés a szavazócédulákon és lakossági tájékoztatókban félrevezető magyarázatokat fűzött a népszavazásra kerülő eredeti kérdésekhez. Kifogásolják azt is, hogy az elnökválasztás kiírásával nem várták meg az elnökválasztás időpontját meghatározó népszavazás eredményét. A Rácz Sándor Választási Szövetség a napokban nyilvánosságra hozta — a négy ellenzéki párt véleményével meglehetősen ellentétes — év alakulása szempontjából csak három korszak különült el az emberek tudatában: a negyvenes és ötvenes évek; a hatvanas-hetvenes évek, a Kádár-korszak „fénykora”; harmadikként pedig annak hanyatló fázisa, a nyolcvanas évek első fele és a jelen. A szabadságjogok szempontjából a közvélemény a felszabadulás után már négy korszakot különböztetett meg; az első a koalíciós időszak, a második a Rákosi-rezsím korszaka. a harmadik a Kádár-éra egésze, a negyedik pedig a jelen. A koalíciós évek, és a Rá- kosi-rezsim megítélése egységes abban a tekintetben, hogy párhuzamosságot mutatnak az életkörülményekről és az állampolgári szabadságról alkotott ítéletek. Nem így van ez a Kádárkorszak esetében. A magyar politika 1956 után követett stratégiája tükröződik abban. hogy elkülönülnek a szabadság lehetőségeiről és az életszínvonalról formált vélemények. A történelmi közgondolkodásban is tetten érhető az utóbbi harminc év legfőbb játékszabálya: a társadalom a mérsékelt gazda- godási lehetőségek és a korábbi tönjeges zaklatásoktól mentes, békés élet fejében lemondott szabadságjogainak gyakorlásáról. Az emberek igen magasra értékelték a hatvanas-hetvenes éveket az életszínvonal álláspontját. Szerintük ugyanis a köztársasági elnök megválasztásának kérdésében adott IGEN válasz elvenné a lehetőséget a néptől, hogy első emberét maga válassza meg, ezért azt kérik: „Az első kérdésre válaszoljon NEM-mel, így — a népfelség elvét érvényesítve — biztosítsa saját jogát elnökének megválasztására." A további kérdésekre megegyezik a szándékuk, vagyis az IGEN. Az MSZP elnöksége az aláírt megállapodásoknak megfelelően úgy ítéli meg: a jelenlegi, feszült gazdasági és politikai helyzetben a Magyar Köztársaság államfőjének legitimitását csak népszavazás alapozhatja meg, s az nem válhat a pártok közötti alkudozások tárgyává. Az MSZP felhívja pártja tagjait, a baloldali érzelmű választópolgárokat és mindenkit, aki a békés átmenet híve, hogy a november 26-ai népszavazáson à köztársaságielnök-válasz- tás kérdésében utasítsa el az SZDSZ és a Fidesz politikai kezdeményezését. Szavazzanak „NEM”-mel annak érdekében, hogy a nép, történelmünkben először, szabadon választhassa meg a magyar államfőt. Az ily módon megválasztott köztársasági elnök a néptől kapott közvetlen felhatalmazás alapján képes biztosítani a parlamenti demokrácia zavartalan kiépülését, az ország politikai stabilitását. Feltehetően további vélemények is napvilágot látnak a népszavazással kapcsolatban. A végső szót természetesen az állampolgárok mondják ki. I,. E. szempontjából. Az állampolgári szabadságot szem előtt tartva azonban lényegesen kevésbé ítélték a Kádár-korszak „fénykorát” kiemelkedőnek. A kádári kompromisszum ezek szerint tehát húsz évig volt sikeres. A vélemények alakulása is tükrözi, hogy Magyarország a nyolcvanas évek végére megszűnt a „gulyás-kommunizmus”, a vasfüggönyön túli viszonylagos jólét országa lenni. A jelenlegi életszínvonalat az emberek még a hatvanas évekbelinél is alacsonyabbnak tartják. Eközben azt is érzékeli a közvélemény, hogy a szabadság lehetőségei a ma élő generációk többsége számára soha nem tapasztalt mértékben kitágultak az utóbbi néhány hónapban. A szabadság szempontjából a jelent értékelték a legkedvezőbben a felsorolt hét időszak közül. Rákosi Mátyásról a túlnyomó többség véleménye igen negatív volt, Horthy Miklós országlását is inkább károsnak értékelték az emberek, míg Kádár Jánosról kedvező kép él. Sajátos különbség tapasztalható abban is, ahogyan az emberek Kádár János személyéhez és a nevével fémjelzett Korszakhoz viszonyulnak. Míg Horthy Miklós és Rákosi Mátyás személyének megítélése összhangban van azzai a lesújtó1 véleménnyel, amely országosukról kialakult, addig a Kádár Jánosról kialakult kép jóval kedvezőbb, mint korszakának értékelése. Ebben Kádár János személyes varázsán, puritánságán, közvetlenségn túl nemcsak az játszott szerepet, hogy ki volt a másik két személy, akihez viszonyítva róKözös ügyek — eltérő nézetek Hz elmúlt negyven A felvétel ideje: 1989. augusztus 23.—szeptember 1. A megkérdezettek száma: 1000 fő. A minta az ország felnőtt lakosságát reprezentálja.
