Békés Megyei Népújság, 1989. november (44. évfolyam, 259-284. szám)
1989-11-04 / 262. szám
1989. november. 4., szombat o KÖRÖSTAJ BELPOLITIKAI ÉS KULTURÁLIS MELLÉKLET Pozsgay Imre Kanadában Pozsgay Imre, akit valószínű, 1989. november 24- én teljesen szabad és titkos választáson a magyar nép köztársasági elnökké fog választani, október végén és november elején ötnapos látogatáson Kanadában tartózkodik. Thatcher asszonytól, Nagy-Britannia miniszterelnökétől érkezik és Washingtonba utazik tovább, ahol George Bush. az amerikai államelnök fogadja. Meghívói az International Manager Center (Horváth Dezső, Reichman Albert, Sarlós András) és a Canadian Hungarian Business and Trade Council (Tímár András, Zsolt Endre és Sandra Miller). Pozsgay Imre a kommunizmus romjain újjáéledő Magyarország egyik legnagyobb reménysége, a liberalizálódás, a reformmozgalom és a demokratikus tisztulás vezéralakja. Űtjá- nak célja, hogy találkozzon a kanadai politikai élet vezetőivel, így többek között Mulroney miniszterelnökkel, Clark külügyminiszterrel, Wilson pénzügyminiszterrel. Ugyancsak találkozik az ország vezető üzletembereivel, akik jelentős beruházásokkal, tőketámogatással igyekeznek Magyarország rendbe hozatalában segítségre lenni. Pozsgay Imre azonban ezzel egyenrangú fontosságúnak tekinti, hogy szabad és kötetlen beszélgetéseket folytasson a magyar emigrációval, amelyet éppen az ő kezdeményezésére már a budapesti parlament is egyenrangú állampolgároknak ismert el. Mikor és hol találkozhatnak a magyarok Pozsgay Imrével? Az államminiszter október 29-én délelőtt 11 órakor szentmisét hallgat a Szent Erzsébet templomban. Utána a templom halijában, jó idő esetén az udvarban elbeszélget az összegyűlt magyarokkal. A rendezőség ezúton kéri fel az összes többi egyházközség tagjait, hogy vasárnapi istentiszteletük után menjenek át a Szent Erzsébet templomba. Ne csak Pozsgay Imre tisztelje meg a vallásos gyülekezeteket, de azok is tiszteljék meg őt. Az eljövendő magyar államelnök a tervek szerint 12.50 perckor hagyja el a templom területét. Ugyanezen a napon délután 3 órakor koszorúzás lesz a Budapest Parkban levő 1956-os emlékműnél. Ez egy történelmi jelentőségű esemény. Az államminiszter tiszteleg a forradalomnak. Jelképesen befejezi ezzel azt a megosztottságot, ami a magyar nép és a kommunista országiás között volt. Pozsgay Imrén kívül természetesen a magyar emigráns szervezetek is lerakják koszorúikat. Mindenkinek ott kell lenni. Este 6.30-kor Hamilton- ban a magyar protestáns egyház vacsoráján vesz részt. Az érdeklődők forduljanak Nt. Baksa Csabához, a hamiltoni gyülekezet lelkészéhez, az 525- 3641 telefonon. November 2-án, csütörtökön délben 12.30-kor ebéd keretében Pozsgay Imre beszédet mond a torontói Sutton Place Hotel Queen Victoria báltermében. Az ebéd ára: 28,00 dollár. Érdeklődés a 979-8575-ös számon. Ezenkívül Pozsgay Imre a hétfői napon, október 30-án részt vesz egy egyetemi előadássorozaton, vacsorán látja vendégül Kanada vezető üzletembereit és találkozik az emigráció vezetőivel és sajtójával. Ezeken azonban természetesen csak meghívóval lehet megjelenni. Montrealban kedden, október 31-én, Pozsgay Imre megtekinti az öregek otthonát és a kultúrközpon- tot, ahová érkezése körülbelül 10.30-kor várható. Ilyen szövegű szórólapok jelentek meg az Egyesült Államokban Pozsgay Imre látogatása előtt. Egy példány telefaxon érkezett Békéscsabára, az amerikai meghíváson lévő dr. Zsíros Gézától, a kisgazdapárt megyei elnökétől. Emberarcú újság Mondják, hogy az élet egy jó nagy színház, és abban színész az ember: esetleg úgy is mondják, hogy önön érdeke szerint való. Hát bizony, ha színház az egész világ, azért lehetne jó színház is, olyannyira jó, amint azt a dán királyfi szavaival már Shakespeare sok időnek előtte kitalálta: „ ... tükröt tartson mintegy a természetnek, hogy felmutassa az erénynek önábrázatát, a gúnynak önön képét, és maga az idő, a század testének tulajdon alakját és lenyomatát.” Vannak persze, akik lázadnak Shakespeare ellen és Hamletet hazugnak nevezik, netán idealistának, amit vélhetünk álmodozónak is; mindezektől azonban még igaz marad az, hogy a jó színház attól jó színház, hogy felmutatja a század testének lenyomatát. Hogy az életet mutatja fel, a maga valóságában, torzítatlanul, még ha az ilyen- olyan torzításhoz emberek önös érdeke fűződne is, mert nincs az a szent, aki ne hajlana csekélyke kedvezésre azok iránt, akiket szeret, akiket becsül, vagy akikkel szemben tovább fokozódóan érdeke az, hogy másabb legyen. Akkor tehát nem lehet tiszta hitünk abban, hogy igazul, nyíltan, őszintén? Akkor tehát mindent és mindenkoron befolyásol valami éppen aktuális, fontos (köz)érdek? Olyan érdek, amelyről nem világos, mennyire köz, és mennyire magán? Furcsa ugye, hogy ott fent, a címben az olvasható: Emberarcú újság? Furcsa ugye, hogy eddig az újságról mint ilyenről még semmi szó nem esett? Pedig esett, a színházról felvezetett hamleti gondolatok által, mert mi más kell, hogy legyen az újság is, mint tükör, amely felmutatja „az erénynek önábrázatát”, alkalmasint „a gúnynak önön képét”, és „maga az idő. . . tulajdon alakját és lenyomatát”. Persze, ha nem szól bele senki, semmiféle egyedül üdvözítőnek' szentesített érdek abba, hogy „milyen legyen az a lenyomat? Hogy miféle „erénynek ön- ábrázata” tűnjön ki az írott hasábokból, hogy a „gúnynak önön képét” csak és kizárólagosan kik ellen szabad (lehet, kell!) irányítani? Ha az újságot író ember csak és kizárólag az igazság felderítésére és megírására tesz le nem írt és ki sem mondott esküt, becsülete és lelkiismerete szerint. Ha az újságot író a valóságos értékek érdekében (és védelmében) szólal fel soraival, ha úgy őrzi azokat, mint az emberek legdrágább kincsét. Ha az újság arca az adott idő, a kor el nem torzított lenyomataként tükrözi az adott időt és a kort. Nemcsak az újságot olvasó, az újságot író is eltöpreng mostanában: miféle arcát tükrözi ma a magyar sajtó tízmilliónyi itthoni és hárommilliónyi kinti emberünknek? Miféle arcát a hétfőknek, ked- deknek, szerdáknak és a többinek, miféle arcát a bennünk hordozott világnak? Most, ahogyan egyre sokszínűbben, egyre nyíltabban tükrözheti, nemcsak felsejlenek ennek az arcnak a kontúrjai, látjuk az arc tekintetét is, a szemek rezdülését, látjuk, hogy ez időben egyáltalán nem reményekkel teli ez az arc, hogy alkalmanként a gyűlölet és a nem mindig közérdekű szenvedély formázza lenyomatát a sorokban és egyre ritkábban a sorok között, ahol „írni” a szakmáját igazsággal megtisztelő újságíró az idők hosszán megnyilatkozni kényszerült, vállalva a lé- intést, a megfenyegetést és az eltávolítást is. Szakadt az eső azon a márciuson, amikor Petőfi rátette a kezét a Länderer nyomda sajtógépére, és lefoglalta a szabad magyar sajtó nevében; milyen messze is az a március! És milyen közel a szellemisége és a kudarcai, intő példaként. Mert mindig lehet (a módszerek adottak) a kor lenyomataként feltüntetni hamis képeket, lehet azt hinni, hogy az olvasó (a nép) bedől a hamisnak is, lehet ellenállni annak, hogy az újság emberarca nagysokára váltson csak át reményt, netán derűt sugárzóvá; a lehetőség, a sajtó szabadsága azonban el nem napolható, az megkérdőjelezhetetlen. Valamit még ehhez. A sajtó szabadsága és a sajtó szakmai színvonala, erkölcsi-etikai tisztasága is megkérdőjelezhetetlen. Az önbíráskodó botozást kiváltó rémtörténetek, a manipulált hangsúlyok, kérdőjelek és felkiáltójelek szakmai színvonala egyértelmű, emberarctorzító az és hivatásellenes, mert nem őrzi a lényeget: a feddhetetlen és cáfolhatatlan igazságot. Végül: ha közhelynek is mondja néhány plakátigazságokon nevelkedett újságolvasó azt, hogy „emberarcú", tekintsük lényegét, és nem lehet kétséges a válasz: ezt akarjuk! Ezt vallotta Shakespeare, amikor a színházról beszélt, Hamlet nyelvével zengetve a szót, és tükröt tartva a mostani újságnak is: a kor lenyomata légy, és reményed lehet a jövő. Sass Ervin Hittanórán Mezőberényben Szilvia hetedikes. Testvére, Bea nyolcadikos. Szüleik nem vallásosak, ők mégis beiratkoztak a hittanórára. Hogy miért? Beáta tájékozottabb szeretne lenni a világ dolgaiban, s azt reméli, ehhez itt segítséget kap. Szilvi pedig valahonnan azt hallotta, hogy az ilyen órák lelki nyugalmat adnak az egész napi fáradtság után. — Felelés, dolgozatírás, koncentrálás, mind úgy kimerítik az embert — mondta. — Még nem voltam sok hittanórán, de máris érzem, igazat mondtak ... Próbálom megfejteni, mi okozhatja ezt a nyugalmat. A kiscsoportos foglalkozás? A lelkipásztor személyisége? Hogy itt nincs osztályzás? Felkeresve Szabó Endrét, a gyerekek hitoktatóját, a me- zőberényi református gyülekezet lelkészét, kértem őt, hogy részt vehessek néhány foglalkozásukon. Így ismerkedtem meg a Mezőberényi 1. Sz. Általános Iskola 11 iskolai hitoktatásra beiratkozott tanulójával, s így lehettem részese egy héten keresztül az itt folyó munkának. — ... Tapasztalatom szerint nagyon tájékozatlanok a hitoktatásra jelentkező gyerekek — magyarázta egyik óra után a tiszteletes. — Legyen az nyolcéves vagy tizennégy, mindent • elejétől kell kezdenünk. Alapvető bibliai fogalmakkal, a hitélet legfontosabb tudnivalóival nincsenek tisztában ... Az órákon aztán megelevenednek a biblia legközismertebb alakjai, Ádárn és Éva, Káin és Ábel, Noé és családja. Időnként megszólal a harmonium, s felcsendül egy-egy közösen tanult egyházi ének. A legtöbb idő azonban a neveléssel telik. Mit jelent az, hogy valaki feddhetetlen? Miért mondhatjuk Noéra, hogy igaz ember volt? Kit szoktunk gyű- lölködőnek nevezni? Mit értünk azon, hogy a bűn rabul ejt? Ti szoktatok-e irigyek lenni? Kinek és mikor kell hálásnak lennünk? Hogyan lehet kifejezni az embertársaink iránt érzett szeretetünket? — Ilyen és efféle kérdések szövik át az órákat. S úgy tűnik, a gyerekek élvezik ezeket a beszélgetéseket, amelyekre a rohanás, az időhiány, a „most más a fontosabb” miatt az osztályfőnöki órákon nem jut elegendő idő. Nem sürget a tanterv sem. A tiszteletes valahogy így fogalmazott : — Nem a lexikális tudás nagyságát tartom fontosnak, hanem azt, hogy egy-egy tananyaggal mit akarok elérni. Meglehet tehát, hogy azoknak, akik kizárólag a bibliai műveltségük gyarapítására gondoltak a beiratkozáskor, csalódniuk kell. Ám személyiségük kétségtelenül gazdagabbá válik. Az embertársainkra való odafigyelést, az életben való hitet tanítják itt. Rohanó napjainkban egy-egy órányi megálljt parancsol számukra tettem fel a kérdést Nagy Ferencnek, az iskola igazgatójának. — Egyet el kell ismernie oktatási rendszerünknek — válaszolta. — Az erkölcsi nevelésben az egyház több eredményt ért el, mint mi. Ebből persze nem az következik, hogy egyedül képes helyére tenni a dolgokat. gyaráznak. Miért ne segítsük egymást? A jelenlegi aktív korú nemzedéknek, beleértve magamat is, éppen az a baja, hogy a túlságosan egyoldalú hatások miatt gyakran nem találja helyét a világban, vagy éppen kevésbé toleráns a „más” elfogadására. El kell mondanom, hogy én pontosan ezért Egyházi éneket tanulnak az alsós hittanosok Fotó: Gál Edit egy-egy hittanóra, amelyen nyugodtan lehet beszélgetni arról, mi a rossz és mi a jó, miért vagyunk, hogyan éljünk? Szükség van-e minderre egy állami iskolában? — Mégis kell, hogy legyen valami, amit ők jobban tudnák nálunk. A mi célunk az, hogy a világban eligazodni tudó embereket neveljünk. Ehhez pedig ■ hozzátartozik az is, amit ők jobban tudnak, esetleg másként mahátrányos helyzetű vagyok a tiszteletes úrral szemben. Míg ő tökéletes ismerője a marxizmusnak, addig az én bibliai ismereteim erősen foghíjasak. Mindebből úgy tűnik, az egyház valóban az iskola segítségére tud lenni. Vajon fordítva mi a helyzet? — Egyelőre a tárgyi feltételeket tudjuk csupán biztosítani — mondta Nagy Ferenc —, de ezen felül, ha módunk van és kérik, szívesen segítünk. Olyasmire gondolok például, hogy amennyiben iskolai napon terveznek kirándulást, minden további nélkül elengedjük a hittanosokat... Hittanórák utoljára a hatvanas évek elején voltak az iskolában. A sztálinista ideológia elítélte, sőt ellenségesnek tekintette a másfajta világnézetet. Ezért fokozatosan elfogytak a jelentkezők. „Elvileg” be lehetett ugyan iratkozni hittanra, ám sose volt annyi jelentkező, hogy „érdemes” lett volna órákat indítani. Ebben az évben sem gyűlt össze igazán egy csoportra való tanuló (alsóban négyen, felsőben heten jelentkeztek), ám az idén már nem az iskolánál, hanem az egyháznál folyt a beiratkozás. Ök pedig úgy döntöttek, ennyi gyerekért is megéri... — Az igazi persze az lenne — mondta utolsó találkozásunkkor a tiszteletes —, ha az államosítás előtti református iskolából legalább egy tantermet visszakaphatnánk erre a célra . . . S ami még ennél is „igazibb” lenne, az az, ha az életben való hitet, az embertársainkra való odafigyelést, az erkölcsi értékeket már otthonról hozhatná minden gyermek. Magyar Mária
