Békés Megyei Népújság, 1989. október (44. évfolyam, 232-258. szám)

1989-10-24 / 252. szám

1989. október 24, kedd o Szarvason is megalakult az MSZP szervezőbizottsága Kisgazdák aláirás-gyfijtési akciója Régi sérelmek újra napirenden, avagy tovább forgunk a föld körül A jogfolytonosságot figye­lembe véve tartottak ülést a napokban Szarvason a volt MSZMP városi bizottságának testületi tagjai. A kongresz- szusi állásfoglalás, program- nyilatkozat és az alapsza­bály rövid elemzése után úgy döntöttek, hogy a váro­si pártbizottság működését megszüntetik, és helyi párt­szervezési bizottsággá ala­kulnak át, amelynek mandá­tuma a november végén megtartandó pártértekezletig tart. Felmentették tisztségéből dr. Sonkoly János első tit­kárt és egyben megbízták a pártszervezési feladatok ösz- szefogásával, koordinálásá­val és november végéig az MSZP városi irodájának ve­zetésével. Dr. Sonkoly János bejelentette, hogy 1989. de­cember 1-jétől nem vállal függetlenített párttisztséget. Ezt követően a megala­kult pártszervezési bizottság, az MSZP szarvasi szerveze­tének anyagi helyzetét te­kintette át, majd konkrét feladatokról döntött. A párt­szervezési munka irányadó dokumentumainak az MSZP programját és alapszabályát, valamint a parlamenti ülé­sen most elfogadott sarkala­tos törvényeket tekinti. 1989. október 24-én. ma 18 órakor a területi pártszék­házban nyilvános fórumot tartanak, valamennyi tag és érdeklődő számára. Novem­ber 2-án 18 órakor a városi tanács tanácskozótermébe hívják össze a szocialista párt tagjait, pártoló tagjait Az elmúlt fél évszázadban a magyar vidék, az ott élő pa­rasztság, n nagy társadalmi kí­sérletek állandó céltáblája és szenvedő alanya volt. Régi vá­gyát — a földtulajdon megszer­zését — alig teljesítették, máris erőszakkal megfosztották attól, ígérték helyette a szövetkezést, mint a szebb, eredményesebb jövő zálogát. Munkájához még szinte hozzá sem kezdett, az in­zultusokat még el sem tudta fe­lejteni, amikor a szövetkezetét is elvették tőle, tulajdonosi ér­zületét folyamatosan elapasztot­ták, életterét, a falut eltorzítot­ták. Mindezt azzal a jelszóval, hogy e változások az ő javát szolgálják. Ma ismét kísértetiesen ismét­lődik a múlt! A magyar vidék, ezen belül az agrárágazat nap­jainkra egyre inkább a külön­böző politikai pártok választási csatározásainak színterévé vált. Meggyőződésünk, hogy hazánk békés úton történő demokrati­kus átalakulásának alapvető zá­loga a lakosság színvonalas, ki­elégítő élelmiszer-ellátása. Hú­sért, kenyérért sorban álló em­berektől nem lehet elvárni, hogy országunk sorskérdésci- ben higgadtan gondolkozzanak, s újabb, minden bizonnyal szükséges áldozatokat vállalja­nak. Társadalmunk, benne a ma­gyar vidék, a magyar paraszt­ság is számos sérelmet, tör­vénysértést szenvedett el az el­múlt évtizedekben. Az erőszakos padlássöprés, az adók és az el­vonásod tömege, az agrárolló soha nem tapasztalt méretű megnyitása mára* minden tarta­lékától megfosztotta a mezöeaz- dasági termelőket, függetlenül attól, hogy melyik szektorban gazdálkodnak. Szenvedélyes vi­ták lobbannak fel a múlt érté­keléséről, jelenlegi helyzetünk megítéléséről, az agrárvilág jö­vőjéről. Megengedhetetlen, hogy ebben a nehéz helyzetben a re­torika vegye át a főszerepet a az alapszervezetek megala­kítására és a városi pártér­tekezlet előkészítésére. A Magyar Szocialista Párt szarvasi szervezőbizottsága felhívással fordul a volt MSZMP tagjaihoz, minden baloldali érzelmű, reformo­kat támogatni akaró állam­polgárhoz, hogy kapcsolód­jon be a párt szervezésébe, kezdje meg az MSZP új alapszervezeteinek létreho­zását. Szerveződjenek ezek az alapegységek emberi, elvtársi közösségként, min­den mesterkélt formulát mellőzve. Csatlakozási, belé­pési szándékukról a meglé­vő alapszervezeteknél vagy a városi pártirodánál nyilat­kozzanak. (Ez utóbbinál minden munkanapon 8 és 16.30 óra között.) A szervezőbizottság azok­nak a jelentkezését is vár­ja, akik csatlakozási szándé­kuk mellett részt akarnak venni a szervezőmunkában, tagtoborzási kampányban is, s pártoló tagként várja a szimpatizánsokat is. Foglal­kozásra, nemre, 17 év felett rriár korra való tekintet nél­kül hívja soraiba az MSZP a szarvasiakat. E felhívás megfogalmazá­sa után még napirendre ke­rült a munkásőrség megszű­nésével kialakuló helyzet. Az MSZP jelenlevő tagjai elismerésüket és köszönetü- ket fejezték ki a szarvasi munkásőröknek eddig vég­zett munkájukért, több évti­zedes emberi, elvtársi helyt­állásukért. K. M. logikus szakmai érvekkel szem­ben. Mutassunk példát azzal, hogy a valóság talaján állva, a reális lehetőségeket figyelembe vevő megoldásokat helyezzük előtér­be, a múlt rémképeinek felidé­zése, a jövő homályos felvázo­lása helyett. A magyar vidék­nek, az agrárvilágnak haladék­talanul megalapozott' diagnózis­ra és jó terápiára van szüksége. A háromoldalú tárgyalásokon felmerültek olyan alapvető kér­dések, mint a tulajdonreform, ezen belül a föld kérdése, a szö­vetkezetek jövője. Azonban ezek kiragadott témák a sok közül. Ezen kívül még számta­lan olyan kérdés van, ami tár­gyalásokat és megoldásokat kí­ván. Javasoljuk tehát, hogy a szó­ban forgó kérdések, az ezekhez kapcsolódó agrártémák megtár­gyalására hozzuk létre a Nem­zeti Agrár Kerekasztalt, vala­mennyi politikai párt, szerve­zet, az Országgyűlés, a kor­mány, valamint a termelők képviselőinek részvételével. Az Agrárreformkörök Egyesülete, mint a kormányzattól, a politi­kai pártoktól és az érdekképvi­seletektől függetlenül működő mozgalom, vállalja ennek a Nem­zeti Agrár Kerékasztalnak meg­szervezését. Bízunk abban, hogy felhívá­sunk eredményeként mielőbb megkezdődnek az érdemi tár­gyalások, és társadalmi köz- megegyezés jön létre a magyar falu és a magyar mezőgazdaság sorskérdéseiben. Nagy Tamás, az Agrárreformkörök Egyesületének elnöke * * * A Magyar Demokrata Fórum gádorosi szervezete a rendelke­zésére álló adatok birtokában úgy határozott, hogv a térségi ivóvíz-minőségi gondok megol­dásban közreműködik. Az idei országos közegészségügyi mérés szerint, amelyet a szervezet a közelmúltban kapott kézhez, az Rntoniewicz Roland a nyilasröplap készítője Bebizonyosodott, hogy provokáció terméke volt a közvéleményt napok óta foglalkoztató nyilasröplap. Dr. Pajcsics József alezre­des, az ORFK vizsgálati osz­tályának helyettes vezetője az MTI munkatársának hét­főn délelőtt elmondta, hogy az Állambiztonsági Szolgá­lat nyomozásának eredmé­nyeként megállapítást nyert, hogy Antoniewicz Roland ál! a röplap készítésének hátte­rében. Az ismeretlen tettes ellen megindított büntetőeljárás során október 22-én 21.00 órakor a BRFK vizsgálati osztályának munkatársai ki­hallgatták Antoniewicz Ro- landot, aki a Kádár János Társaság Ideiglenes Közpon­ti Bizottságának első titká­ra. A gyanúsított kihallga­tására azért került sor, mert a rendőrség rendelkezésére álló szakértői vélemények egyértelműen ráterelték a gyanút. Antoniewicz Roland — akit a Btk. 270. paragrafu­sának (1.) bekezdésébe üt­köző rémhírterjesztés vétsé­gének alapos gyanúja miatt, szabadlábon védekező gya­núsítottként hallgattak ki — elismerte, hogy az úgyneve­zett ,,Magyar Nyilaskeresz­tes Párt Intéző Bizottsága nevében” október 2-án röp- iratot készített. Ezt eljuttat­ta a tömegkommunikációs szerveknek és különböző társadalmi szervezeteknek. Mint ismeretes, a röplapon ismert ellenzéki szervezetek telefonszámait jelölte meg, mint olyanokat, ahol jelent­kezni lehet az úgynevezett nyilaskeresztes pártba. A cselekmény elkövetését az­zal indokolta, hogy Orbán Viktornak, a Fidesz egyik vezetőjének Zalaegerszegen elmondott beszéde, melyben hangsúlyozta, hogy a kom­munistákat agyagba kell döngölni, . mély ellenérzést váltott ki belőle. Mintegy er­re válaszolva, fel kívánta hívni a közvélemény figyel­mét az ellenzék szélsőséges megnyilvánulásaira. Cselek­ményét egyedül, minden cso­portos háttér nélkül követte el. A rendőrség a további ki­hallgatásokat követően rész­letes sajtótájékoztatót tart az ügyben. (MTI) ivóvíz a szabvány szerinti lite­renkénti maximum 0,05 mg ar­zénnek kétszeresét tartalmazza a gádorosi ivóvíz, így az inté­zet szerint a magas arzéntarta­lom miatt az ivóvízül nem fo­gadható el. A víznek magas a vastartalma és az előírtnál ki­sebb a keménysége. Mindezekre hivatkozva az MDF a következőket javasolja a gyors megoldás érdekében: 1. A csecsemők, gyerekek, ter­hes anyák részére a tanács biz­tosítson egészséges, palackozott ivóvizet. 2. A községben meg kell kez­deni a gyerekek haj- és köröm- mintavételét, a felhalmozódott arzénmennyiség megállapítására. 3. Folytatni kell a régi artézi kutak azonnali feltárását és víz­minőségük ellenőrzését. Jó ered­mény esetén a hálózatba való bekapcsolását. 4. Próbafúrások elkezdése az arzénmentcs ivóvíz megtalálásá­nak reményében. Erre biztosí­téknak látszik egy régi kút fel­tárása során tapasztalható jó eredmény. 5. Az arzéntartalmú kutak le­zárásával egy ütemben az egész­séges ivóvíz bekapcsolása a rendszerbe. 6. Amit nem tudunk elfogad­ni, az, hogy 1997-re szülessen meg a végleges megoldás. Az MDF szerint a helyi meg­valósítás anyagi fedezete: 1. Állami költségvetési támo­gatás. 2. Az eddigi vízminőség-javító programra befizetett több mint 3 millió forint visszaadása a községnek a megyei tanácstól. 3. A helyi tanács megtakarí­tott pénze. Az MDF köszönetét mond a szegedi Ativizig munkatársai- az előzetes és a továbbiakban is ígért segítségért, valamint a he­lyi tanács végrehajtó bizottságá­nak az anyagi segítségért — a laborvizsgálati költségeket ugyanis ők fizették. A Magyar Demokrata Fórum gádorosi szervezete A Független Kisgazda, Földmunkás és Polgári Párt Békés Megyei Szervezete megyénkben aláírásokat gyűjt az alábbi indoklással: „Mi alulírott Békés me­gyei állampolgárok tiltako­zunk minden törvénysértő társadalmi gyakorlat ellen, mely arra irányul, hogy a termelőszövetkezetekbe be­vitt és tulajdonunkban levő termőföldeket a termelőszö­vetkezetek hozzájárulásunk — közgyűlési határozat, jog­alap és jogcím — nélkül ki­árusítsák. Követeljük, hogy a már megkezdett manipu­lációkat haladéktalanul ál­lítsák le és szüntessék meg”. Mint az elmúlt hétvégén Békésen. a Kisgazdapárt nagygyűlésén elhangzott, amennyiben a megyei tanács elnöke nem állítja meg a fölrlelndásokat, megyénk „gazdái” tüntetést rendeznek Békéscsabán. Murányi Miklós, a megyei tanács elnöke a fenti alá­írásgyűjtési akcióról elmond­ta: — A földkérdést nem po­litikai csatározásokkal, ha­nem szakemberek bevonásá­val kellene mindenki számá­ra kielégítően megoldani. Ma, egy jogállamban, a ta­nács csak a fennálló jogsza­bályok szerint járhat el. Eszerint viszont sem a me­gyei tanácsnak, sem szak- igazgatási szerveinek nincs olyan jogköre, hogy a föld­Munkaruhás ember cipeli a 30 kilós krumpliszsákokat. — No, ennyi elég is lesz — mondja elégedetten Blas- tyák András maszek kőmű­ves, miközben zárja gépko­csijának csomagtartóját. — Mennyit vásárolt? — 62 kilót, kilónként 6 fo­rintos áron. — Hallotta, hogy az MDF ezt az akciót kisnyugdíjasok­nak, alacsony jövedelmű em­bereknek szánja? — Ilyet nem hallottam. De ha arra céloz, hogy én maszek vagyok, akkor hadd mondjam el: ha valaki kis­iparos . az még nem biztos, hogy gazdag, milliomos is — okít a kőműves. Nekem két családom van, taníttatom őket. Bérházban lakunk, az erkélyen nem terem meg .semmi. Minden forintnak megvan a helye. Ez a krumpli, pedig hat forintért ajándék, elhiheti. Kételkedni valóban nincs okom, hiszen látom a kígyó­zó sorokat. A türelmesen Manapság — a piacgazda­ság és jogállamiság meghir­detésekor — egy gazdasági­lag „szükségállapotban lévő” mezőgazdaság vívódik elsze­gényedő tagságával együtt — állapították meg az el­nökség tagjai. A szövetkeze­ti parasztság évek óta sé­relmezi, hogy a kormányzat folyamatos jelzéseiket, gond­jaikat figyelmen kívül hagy­ja. À paraszti munka presz­tízse leértékelődött. A tée­szek kilátástalan küzdelmet eladásokkal kapcsolatban bármit megtiltson a terme­lőszövetkezeteknek. A föld­ről magasszintű jogszabá­lyok rendelkeznek, amelyek módosításához parlamenti döntés szükséges. Varga Gábor, a megyei földhivatal hivatalvezető-he­lyettese hozzátette; — Korábban rendkívül szigorú jogszabályok rendel­keztek a földről. Így például a termőföldek művelés alóli kivonása, eladása csak elő­zetes földhivatali engedé­lyezés után volt lehetséges. 1989. július l-je óta a föld­hivatal hatósági jogköre megszűnt, így mára a hiva­tal feladata a tulajdon- és művelési ág változásának rögzítésére korlátozódott. A Kisgazdapárt földeladá­sokkal kapcsolatos állás­pontjából elmondta: „Ameny- nyiben a téesz közgyűlése megszavazza azt, úgy annak törvénybe ütköző akadálya ma nincs. Napjainkban a téeszek mintegy 400 ezer hektár földterületen gazdál­kodnak, amelyből 21 ezer hektár állami föld. 125 ezer hektár a tagok, 252 ezer hek­tár pedig a téeszek tulajdo­nába van telekkönyvezve. Ez utóbbiból körülbelül 112 ezer hektárt a téeszek 1968 óta az állami tartalékföldek­ből, a maradék 140 ezer hektárt pedig a téesztagok- tól váltottak meg. Egyéb­ként — tette hozzá —, a várakozó háziasszonyokat és férjeiket, akik az olcsó(bb) áru reményében jöttek el az MDF orosházi Táncsics Mi­hály csoportjának krumpli-, hagyma-, mákvásárára. Dani József hangosbemondón tá­jékoztatja az érdeklődőket az árakról, a kínálatról. Né­hány percre elszólítjuk a mikrofon mellől az MDF he­lyi szervezetének vezetőségi tagját és arra kérjük, mond­jon néhány szót erről a mai akcióról. — A lakosság ellátásának javítása érdekében hirdet­tük meg. Egy csorvási kis­termelő felajánlott erre az alkalomra 150 mázsa bur­gonyát 6 forintos áron. A hagymát egy másik gazdál­kodó hozta szintén 6 forin­tért. A mákot pedig 70 fo­rintért mérjük. — Látok itt olyanokat, akik mikrobusszal jöttek ... — Megakadályozzuk a nagy tételes felvásárlást. Persze volt már olyan ve­vőnk is, aki a megvesztege­folytatnak az egyre „moder­nebb” állami beavatkozások ellen. Mindezekkel együtt a tagság körében végzett fel­mérések azt mutatják, hogy a többség továbbra is a szö­vetkezetekben látja boldo­gulását. Ennek azonban csak akkor van realitása, ha munkavállalókból felelős tu­lajdonosokká válnak. Ehhez kapcsolódik a tulajdonre­form következetes végrehaj­tásának szükségessége is. Az ésszerűtlenül túlhajtott kon­téeszek földtulajdonukból 1968 óta körülbelül 1000 hek­tárt, 1988—89-ben — a meg­kötött szerződések alapján — 304 hektár termőföldet adtak el magánszemélyeknek. Az eladott földek javarészét zártkertté nyilvánították, és mintegy 800-1000 négyzetmé­teres telkenként felparcel­lázták. Jóllehet az 1988—89-ben eladott 400 hektár megyénk termőterületének minimális része, viszont a fennálló jog­szabályok semmilyen formá­ban nem tiltják a további földeladásokat. A téeszek szorult anyagi helyzetükben ilyen megoldást is választ­hatnak. A kialakított „nad­rágszíj parcel Iák” viszont nem segítenek mezőgazdasá­gunk nehéz helyzetén. A kisgazdákat joggal sérti, hogy örökségüket annak ide­jén jelképes összegért „meg­váltották” és most esetleg ugyanazon földterületet a téeszek 100-150 ezer forintért értékesítik. Egyedül a föld­törvény és annak végrehaj­tási rendelete tilthatja meg a nagyüzemek földforgalmát, de nemzeti megnyugvást csak a tulajdonviszonyok végleges rendezése hozhat. E cél érdekében több politi­kai párt, így az MDF és a Kisgazdapárt is interpellálni készül a közeljövőben foly­tatódó Országgyűlésen. téssel próbálkozott. Egy zöldséges pedig e szavakkal keresett meg bennünket: „Remélem, nem gondolták komolyan ezt a vásárt?!” Beszélgetésünk közben egy barna kalapos emberre fi­gyelek lel — a mákot méri. Közelebb lépek, akkor lá­tom, hogy az ismeretlen is­merős nem más, mint a Kisgazdapárt helyi szerve­zetének elnöke. Horváth Jó­zsef. — Szeretnék én is hozzá­járulni az akció sikeréhez, ezért ajánlottam fel segítsé­gemet az MDF-eseknek — mondja az elnök, bocsánat, most mint kistermelő. Rácz Józsefné türelme­sen álldogál a mázsa mel­lett. A tehergépkocsit várja, mert a krumpli elfogyott, a második fuvar pedig még nem érkezett meg. — Én bizony kivárom ezt az egy órát — mondja mo­solyogva. Igaz, az idő pénz, de most megéri az ácsorgást. Csetc Ilona centrálás, államosítás helyett az egyéni és a közösségi tu­lajdont kell erősíteni. Arról, hogy a nem neve­sített szövetkezeti vagyon osztható legyen vagy sem, nem jutottak megegyezésre. Tény viszont az, hogy a tagi tulajdonú földek után fize­tett földjáradék nagyon ala­csony. Szó esett még arról, hogy a mezőgazdasági alaptevé­kenység jövedelmezősége nem éri el más népgazdasá­gi ágazatokét. A jelenlegi aránytalanságot a mezőgaz­dasági termékek felvásárlá­si árának emelésével kell megszüntetni. A kormánytól azt is elvárják, hogy a sze­mélyi jövedelmeket 1990-től ne szabályozza, azok a gaz­dálkodás eredményétől függ­jenek. Ny. L. H :azánkban csaknem 2,5 millió­an kény­szerülnek arra, hogy szemüveget hordjanak, ebből 25 ezren a kon­taktlencse hasz­nálatát válasz­tották. Egy éve még hiánycikk­nek számított az apró lencse a szakíizlctekbcn. Az EUROPTIC amerikai—ma­gyar optikai kft. létrehozásával megszűnt a kon- taktlcncsehi- ány, mivel évi 150 ezer különfé­le típusú lencsét készítenek angol és amerikai alap­anyagból Fotó : Balaton József Vélemények, nyilatkozatok, állásfoglalások Felhívás Nemzeti Agrár Kerekasztal létrehozására Arzénes a gádorosi víz (krausz) MDF-kezdeményezés Krumpli-, hagyma- és mákvásár Orosházán Teszöv-álláspont: Munkavállalóból — tulajdonost A Teszöv megyei elnöksége a napokban tartotta ülé­sét Békésesabán, a megyei tanács garzonszállójában. Az értekezleten először az új érdekképviseleti szervezet alapszabály-tervezetét vitatták meg a résztvevők. Ez­után tértek rá a mezőgazdasági szövetkezés jövőjével és az agrárpolitikával kapcsolatos kérdésekre.

Next

/
Thumbnails
Contents