Békés Megyei Népújság, 1989. október (44. évfolyam, 232-258. szám)
1989-10-24 / 252. szám
BÉKÉS MEGYEI N E PÚJSÁG POLITIKAI NAPILAP 1989. OKTOBER 24., KEDD Ara: 4,30 forint • XLIV. ÉVFOLYAM, 252. SZÁM Felvonták az állami zászlót ÜNNEPÉLYES KERETEK KÖZÖTT TEGNAP FELVONTAK az Állami zászlót, az orszaghaz ELŐTTI TÉREN KATONAI DÍSZEGYSÉG SORAKOZOTT FEL. A MAGYAR NÉP SORSFORDULÓIHOZ KÖTÖDŐ TÖRTÉNELMI ZÁSZLÓKAT AZ ALLAMI ZÁSZLÓHOZ VITTÉK. Legyen béke a földön és az emberek között Kikiáltották a Magyar Köztársaságot Történelmi esemény színhelye volt tegnap délben a Parlament előtti Kossuth tér: 12 órakor, a déli harangszót követően Szűrös Mátyás, íaz Országgyűlés elnöke, ideiglenes köztársasági elnök az Országház erkélyéről kikiáltotta a Magyar Köztársaságot. Az ország új államformájáról és nevéről szóló bejelentést hatalmas ováció, hosszan tartó viharos taps köszöntötte, harsonások díszjeleket fújtak. A téren a magyar Országgyűlés felhívására több tízezren gyűltek össze, ott voltak az Országgyűlés tisztségviselői és igen sok képviselő, a Minisztertanács tagjai, a pártok, az egyházak, a társadalmi és a tömegszervezetek képviselői, meghívást kaptak a Budapestre akkreditált diplomáciai képviseletek vezetői. Szűrös Mátyás: Kossuth Lajos, Károlyi Mihály és Tildy Zoltán nyomdokain haladunk Még zúgott a harangszó, amikor Szűrös Mátyás megjelent dolgozószobájának pi- ros-fehér-zöld zászlóval ékesített erkélyén, s üdvözölte a hallgatóságot. Beszédének elején köszöntötte az ország polgárait, a magyarokat a nagyvilágban, hazánk külföldi barátait. Hangoztatta: az ország lakosaihoz, s mindazokhoz szól, akik szívükön viselik Magyarország sorsát, akik határainkon túl megértéssel és rokonszenv- vel követik emelkedő utunkat, támogatják népünket a gyökeres változásokat eredményező erőfeszítéseiben, a továbbiakban így folytatta: — Most, a XX. század vége felé közeledvén, a szabad demokratikus Magyarország megteremtésében Kossuth Lajos, Károlyi Mihály és Tildy Zoltán nevével összeSzürös Mátyás a Parlament erkélyéről kikiáltja a köztársaságot kapcsolódó előző magyar köztársaságok nyomdokain haladunk, amikor azok demokratikus és nemzeti hagyományainak szellemében, s az utóbbi 40 esztendő — különösen az 1956-os októberi népfelkelés és nemzeti függetlenségi megmozdulás — történelmi tanulságaitól is indíttatva megalkottuk az új köztársaság törvényes alapjait. Űjabb történelmi szakasz nyitánya ez államunk demokratikus átalakításának útján. Miközben feltárjuk és bevalljuk a múltat, tekintetünket határozottan a jövő felé kell fordítanunk. Eltökélt szándékunk, hogy népünk akarata szerint, amit nem sokára szabad, demokratikus választásokon nyilvánít ki, végigmegyünk megkezdett utunkon: a Magyar Soha többé Miért ne lehetne ilyen áldozatokat! hét ünnepünk? Bródy Sándor utca 5—7., Magyar Rádió. Vörös szegfűből malomkeréknyi koszorú várja az utcán, hogy helyére, az emléktábla alá kerüljön, tisztelegve a negyvenkét, utcán elesett forradalmár emlékének. — Én itt voltam, harminchárom évvel ezelőtt is — lép hozzám egy jólöltözött, ősz hajú férfi, majd bemutatkozik: — Góhén Mihály vagyok, rádiótechnikus. Emlékszem, a múzeum felőli oldalról érkeztünk ide este 8 óra tájban. A szónokok a Szabad Magyar Rádió függetlenségét követelték és elsorolták a 12 pontot. Az épületből magnószalagokat és könnyű- gránátokat dobáltak a tömeg közé. Majd kiskatonákkal megrakott ávós kocsik érkeztek, a tömeget próbálták oszlatni, meglehetősen könyörtelenül. Nem sikerült. Az egyik autóból kiugrott egy százados, kértük, tegye el a fegyverét. Valamelyik gépkocsiról már lőttek. Tőlem négy-öt méterrel odébb eltaláltak egy fiatalembert. A tömeg felbőszült, hangorkán követelte a szabadságot és előkerültek a fegyverek is. A kiskatonák közül megsérült három. Mi a forradalom szellemében tisztán, becsületesen segítettük a sérülteket. nem néztük, melyik oldalon állnak. Elvittük őket a Puskin utcai rendelőbe. Sose felejtem az utdt, amikor az egyik fiatal katona szállítás közben a felesége után jajongott: mi lesz vele, ha ő meghal? Sose tudtam meg többet róla . . . A Kaffka Margit Gimnázium tanárnője két diákjával sodródott egy helyre a téren. Szusszanni is alig lehet, szorít a tömeg, jó a magasra nőiteknek, legalább látnak valamit. Vajon ennek a nyurga fiúnak, s a bájos fekete lánynak csak három szabad órát, vagy többet is jelent a köztársaság kikiáltása? — Negyedikesek vagyunk — magyaráz a komoly arcú fiú —, lehet, hogy van, akinek ez az idő a lógást jelenti? Nem tudom. Nekem nem, úgy hiszem, több szabadságot, jobb jövőt hoz ez a történelmi esemény. Csak meg kell nézni a volt negyedikes történelemkönyvet, mit ír 1955- ról. Nem csoda, ha össze voltunk zavarodva. Egyre több ember mond olyan dolgokat manapság, amiről korábban sose hallottunk. A tanárok lelkiismeretére, tudására volt bízva, ki mit tanított. A mi történelemtanárunk Beke Kata, irtó rendes pedagógus, neves szakember. Korábban is megpróbált másként tanítani, de azt hiszem, hogy ez főbenjáró bűnnek számított. Erőszakkal semmire nem megyünk, az elmúlt egy év bizonyítja, hogy mindennek eljön az ideje. Kovács Dániel vagyok, az agrártudományi egyetenten szeretnék továbbtanulni. Mit mondhat egy diák arról, hogy miért nem lett piros betűs ünnep ez a nap? Hallottam, hogy más országokban csak egy nap a nemzeti ünnep. Magyarországnak miért ne lehetne kettő? — Melyik napon? — Március 15-én és október 23-án. A többit nem tekintem ünnepnek . . . Köztársaság független, demokratikus jogállam lesz, amelyben a polgári demokrácia és a demokratikus szocializmus értékei egyaránt érvényesülnek. A világ haladó és demokratikus vonulatának részeként kívánunk fellépni a nemzetközi színtéren, meggyorsítani hazánk felzárkózását a fejlett országok sorába. Egyszerre fejlesztjük keleti és nyugati kapcsolatainkat, hozzájárulva Európa egységesüléséhez, biztonságának megteremtéséhez és a világ egyetemes problémáinak megoldásához. Változatlanul hazánk nemzeti érdekének tekintjük nagy szomszédunkhoz, a Szovjetunióhoz fűződő kapcsolataink zavartalan és kiegyensúlyozott fejlesztését. Egyidejűleg a másik vezető világhatalommal, az Amerikai Egyesült Államokkal is jó együttműködésre törekszünk. Alapvető nemzeti érdekünknek tartjuk a jó szomszédi viszony ápolását a környező országokkal. Erősíteni kívánjuk a Duna menti népek összefogását és barátságát a kölcsönös tisztelet és megbecsülés jegyében. Folytatjuk a nyitás külpolitikáját: aktív résztvevői kívánunk lenni a nemzetközi cserének és együttműködésnek a gazdaságban és a tudományban, a kultúrában és az emberi" jogok érvényesítésében. Tisztelt ünneplő közönség, honfitársaim! A hazához és a haladáshoz, a nemzeti összefogáshoz és a demokráciához, a humanizmushoz fűződő gondolatok és törekvések jegyében mindenkit következetes cselekvésre, kitartó munkára hívok fel az ország jobb jövője érdekében. Csak kör zás erővel emelhetjük ki az országot a mélyre süllyedésből, és teremthetjük meg a szabadság, a demokrácia és a jólét anyagi, szellemi feltételeit. Megérdemelné már a nép, hogy végre „jókedv •és bőség” legyen a Duna— Tisza táján. Legyen hosszú életű az új Magyar Köztársaság, és boldogabb elődeinél. Végül pedig és legfőképpen azt kívánom e jeles napon is: legyen béke a Földön, és legyen békesség az emberek között! — mondta befejezésül. Szűrös Mátyás beszédét élénk megnyilvánulások kísérték, a jelen/levők többször is tapssal, éljenzéssel fejezték ki egyetértésüket az elhangzottakkal. Néhány perccel múlt negyed egy, amikor Szűrös Mátyás befejezte ünnepi beszédét, majd felhangzott a Himnusz, amelyet sokan énekeltek a téren egybegyűltek közül is. Az ünnepség végén Szűrös Mátyás Kárpáti Ferenc vezérezredes, honvédelmi miniszter kíséretében eltépett a felsorakozott díszegység előtt, köszöntve a katonákat. A magyar meghívott vendégek üdvözlése után Szűrös Mátyás köszöntötte a diplomáciai testület misszióvezetőit. A Magyar Köztársaság kikiáltásának ünnepsége a díszegység díszmenetével zárult. „Itt átélem a történelmet” Kossuth-címer a sötét öltönyös, pirospozsgás arcú férfi kabáthajtókáján, a hófehér hajú kezében súlyos diplomatatáska. Élénken beszélgetnek: — Felvidékről származom, nekem ez mindig nagyon rossz pont. En „tótok" voltam akkor. Kitelepítettek. Nem is mertem szólni. Nekem nyugdíj se jutott — sorolja hévvel a pirospozsgás. Az ősz hajú megfontoltan kivárja, míg a másik elhallgat, majd akkurátusán fogalmaz: — Harminchárom éve voltak szép napok, de nagyon borzalmasak is. Most végre mindenki azt akarja, amit én; békében élni. Ma többek előtt elmeséltem, mi volt akkor. Délután öt óra tiz perckor jöttem ki a minisztériumból és éjjel fél 11-re értem haza Lőrincre, ami egyébként egyórás út. Hogy mi történt este tíz óra tájban a Népligetnél? Gyilkosság, lövöldözés, senki se tudta, ki kire lő. Ne szidja a kommunizmust! — szól rá heveskedö társára. — Ki akarja itt már azt a kommunizmust?! Én most is dolgozom, pedig 74 éves vagyok. Történelmet csak akkor lehet megítélni, ha valaki benne él. En mindenkivel egyetértek, aki a békés átmenetet akarja. Eljöttem ide, mert ez itt hangulatában más, mintha otthon a tévében nézném. Itt átélem a történelmet. ..
