Békés Megyei Népújság, 1989. október (44. évfolyam, 232-258. szám)

1989-10-21 / 250. szám

1989. október Zl., szombat O BELPOLITIKAI ÉS KULTURÁLIS MELLÉKLET Kinek vétett Petri Ilona? Mikor Petri Ilona a fény­képész műtermébe lépett, a gép elkattanásának pillana­tában érezte-e, hogy a kö­vetkeződ felvétel a sírjáról készül? Vajon sejtette, hogy 1956. október 25-én a testét lövedékek szaggatják? Bi­zonyára nem volt jós, a jövőt nem ismerhette — .......min­d en halállal én leszek ke­vesebb” — mondta John Donne, angol metafizikus, költő. Egészítsük ki gondo­latait; a nemzet is kevesebb lesz. A Népszabadság 1989. június 10-i számában a nép­felkelés áldozatai közt Petri Ilona 942. a sorban. Hogy a Budapesten élő, körösladánvi születésű, 28 éves gondozónő halálának körülményeit megismerjük, a sógornőjét, Petri Gyulá- nét Körösladánvban, a Ság- vári utcai lakásán kerestük föl: — Petriék a földosztás után kaptak földet, tehát Ilona szegényparaszti csa­ládból származott. A máso­dik világháború után ment föl Budapestre, akkor az öt testvére közül már áz egyik nővére és bátyja a főváros­ban élt. Itt fejezte be a ta­nulmányait. ’56-ban albérlő­ként, a XI. kerületben la­kott és a pénzverde bölcső­déjében dolgozott. Különö­sebben nem vonzotta a poli­tika, a népfelkelés idején is az események szemlélője ma­radt. Hogy mi is történt 1956. október 25-én a Parlament előtti téren? Erről Petri Gyuláné a családban a kö­vetkezőket hallotta : — Ilona nővérének Tibor fiát, aki akkor volt diák, már két napja — október 23. óta — nem látták ott­hon. A szülők természetesen aggódtak érte. Elhatározták, hogy Honit és István nevű sógora a fiú keresésére in­dul. Mikor odaértek a Par­lamenthez, épp akkor dör­dült el az első sortűz. A pá­nikban az egyik kisebb ut­Petri Ilona a fényképész mű­termében ca irányába menekültek. A sógorát a bokáján érte ta­lálat, ő behúzódott egy ka­pualjba. Ilonát szinte ke­resztbe szelték a lövedékek. Mikor a sebesülteket gépko­csira szedték föl, már re­ménytelenül nézett ki. A so­főr nem is akarta a kór­házba beszállítani, erre csak sógorunk könyörgése után volt hajlandó. Istvánt egy hétig kezelték a kórházban, utána hazaengedték. Ilona még egy napig élt. Miután a kórház kiadta, a budafoki temetőben a családja temet­te el. A tragédia az egész családot megrázta, különö­sen anyósomat, Ilona any­ját. aki akkor már hetven év fölött volt. Egyébként Tibor, akit kerestek, másnap épen. egészségesen hazakerült. Hogy kik ontották ki Pet­ri Ilona és a többiek éle­tét? Erről megoszlik a tör­ténészek véleménye. „A ma­gyar népi demokrácia tör­ténete” című 1978-ban, a Kossuth Könyvkiadónál fnegjelent kötet szerint az úgynevezett „ellenforradal­mi erők kezdeményezésére sok ezres tüntető tömeg vo­nult a Parlament elé, ahol a Földművelésügyi Miniszté­rium padlásán megbúvó fegyveres csoportjuk — gyorstüzelő fegyverekből — tüzet nyitott a Kossuth té­ren gyülekező emberekre. A sok halálos áldozatot köve­telő fegyveres provokációt az AVH-ra fogták és egy gyűlölethullám előidézésére használták fel.” Tehát esze­rint felkelők lőtték a felke­lőket. Míg a „Reformátor vagy forradalmár volt-e Nagy Imre?” című, Párizs­ban, a Magyar Füzetek so­rozatában megjelenő könyv­ben a szerzők. Molnár Mik­Sírja a budafoki temetőben lós és Nagy László így lát­ják az akkori eseményeket; „Az ÁVH tüzet nyit a Par­lament előtt békésen tünte­tő fegyvertelen tömegre. A vérfürdő hihetetlen felhábo­rodást kelt.” Ha válságos politikai hely­zetben bármelyik fél a fegy­verhez nyúl, ez fájdalmas s egyben persze ostoba csele­kedet is. Aki az elsütő szer­kezet billentyűjére teszi a kezét, annak tudnia kell, hogy áldozatai között lesz­nek olyanok is. akik a bar- rikád egyik oldalán sem ál­lanak, s talán életükben so­hasem fogtak fegyvert. Kinek vétett Petri Ilona? (molnár) Fotó: Öravszki Ferenc Kockázatvállalás vagy hazardírozás? Miközben politikai pártok és különböző szervezetek oly­kor-olykor szélsőséges állásfoglalásai és nyilatkozatai bom­bázzák kétségbeesett lakosságunk amúgyis zűrzavaros tu­datát, kissé meglepőnek tűnik, hogy a Békés Megyei Kis­gazdapárt szervezetének elnökségi ülésén konkrét tenniva­lókról is határoznak a résztvevők. Hiszen a sajátosan me­gyei választási program megfogalmazásán túl, az elmúlt hét végén arról is döntés született, hgoy a lehető legrövi­debb időn belül a párt helyi képviselői elkezdik a valami­kor jól működő Hangya Szövetkezeti rendszerek feléleszté­sét. Fogalmazhatunk úgy is, hogy olyan „mini” gazdasági programot fogadtak el a résztvevők, mely a lehető legrö­videbb időn belül életre hívható szűkebb hazánkban, Bé­késben. — Ne a címerről, a munkásőrségről vitatkozzunk, hanem azért politizáljunk, hogy szűkebb környezetünkben köny- nyebb legyen a megélhetés, növeljük a mezőgazdaságból élők biztonságérzetét — fogalmaztak a kisgazdák. — Per­sze. az elhangzottak alapján mondhatjuk azt is, amolyan hangzatos választási fogásról lehet szó csupán, hiszen va­lószínű, hogy ezzel a gazdasági programrésszel sikeresebben szállhatnak síkra a választásokon. Am a mai forrásszűke világban arra is vállalkozni, hogy ezek a Hangya Szövetkezetek kizárólag saját erőből, tehát hite! nélkül működjenek, mindenképpen merész dolog, sőt, igencsak kockázatos. Ezért is érdemel figyelmet az elhatá­rozás. Pedig a magyar gazdasági szakemberek még ma is úgy vélekednek — s valószínű igazuk van —. hogy a ma­gyar gazdaság működésképtelenségének egyik fő oka a pénzhiány, tehát a bajok orvoslására mindenekelőtt hite­lekre van szükség. A kisgazdák azonban saját pénzükből kívánják előteremteni a nélkülözhetetlen anyagi alapot. Sőt. nem csupán a termelésre, hanem az értékesítésre is szövet­keznek. Megpróbálják kiiktatni a magyar kereskedelem át­tételeit. s megszerezni a többlethasznot a termelőnek. Már­pedig ha ez számukra sikerül, akkor nyilvánvalóan több jövedelem marad a termelőnek, s ez valóban elegendő az önfinanszírozáshoz. Mert ők úgy gondolják, hogy megtakarított pénzüket ki­veszik az OTP-ből. s a termelésre fordítják. Van is benne némi ráció! Hiszen ez esetben nem kell viselni a ma már 25 százalékot is meghaladó kamatköltségeket, nem beszélve arról, hogy a megtakarított pénzt — legalább ez a réteg — nem Becsben, vagy a magyar üzletekben költi el. Ügy gon­dolom, hogy politikai meggyőződéstől függetlenül csak üd­vözölni lehet ezt a törekvést, amelynek legfőbb erénye, hogy vállalkozik a megyében megtermelt felesleges készletek ér­tékesítésére is. Tudom, sokan, sőt már évekkel korábban próbálták a megyei kereskedelmet megszervezni. A keres­kedőház gondolata sem újkeletű Békésben. Mégis ez ideig eredményeket nem tudunk felmutatni. Pedig igen nagy szükség lenne arra. hogy a megyében élő alacsony jövedel­mű, s meglehetősen eladósodott lakosság hozzájusson ahhoz a kereskedelmi haszonhoz, amelyből eddig a főváros, vagy más frekventált térségek részesedtek. Bár egyáltalán nem kizárt az sem. hogy a kisgazdák próbálkozása kudarcba ful­lad. Valószínű az is. hogy nem tudják egykönnyen áttörni azokat a láthatatlan sorompókat, melyek évtizedek óta si­keresen védik a monopol érdekeket. Mindenesetre a Kisgaz­dapárt az első olyan helyi ellenzéki szervezet, amelyik egy konkrét és mindenekelőtt helyi gazdasági lépésre szánta el magát, a programhirdetésen túlmenően. S hogy belebuknak mindebbe avagy sem. az már kizárólag csak rajtuk múlik. Ténv azonban, hogy egy esetleges kudarccal csak ők veszít­hetnek. s nem is keveset Rákóczi Gabriella Gondolatok a könyvtárosok)ról Egyetlen dolga volt az értelmiségnek: szót fogadni... Könyvtárosok részére rendeztek továbbképzést nemrég. A kétnapos rendezvény egyik előadója Nagy Attila, az Orszá­gos Széchenyi Könyvtár Könyvtártudományi és Módszertani Központjának osztályvezetője. Személyes tapasztalatokkal kezdte „Könyvtárosképzés — értelmiségképzés?” — című előadását, mely e sorok írójában is kérdéseket, kétségeket ébresztett... Lehetőségünk nyílt az előadást követően el­beszélgetni arról: valóban olyan katasztrofális-e a helyzet, mint ahogyan azt felvázolta? Mi a könyvtár szerepe nap­jainkban? — Az elmúlt évekről las­sú értékvesztésnek lehetünk tanúi. Ezt objektív adatok is bizonyítják: ezelőtt egy év­tizeddel a felnőtt lakosság 20. napjainkban pedig 16 százaléka jár könyvtárba. Ez a globális kép. Az adatok mögött természetesen nagy különbségek húzódnak, hi­szen amíg a megyei, városi könyvtárak olvasóinak szá­ma 3-4-szeresére szökik fel, addig több apró községi, vagy lakótelepi könyvtárat édreklődés hiányában akár be is zárhatnánk, senki nem hiányolná szolgáltatásaikat. Tehát arról van szó, hogy a lelepülés-átrétegződéssel nem tart. lépest a könyvtárháló­zat. — Előadásában szólt az értelmiség, ezen belül is a könyv tárosképzés hiányossá­gairól. Ezzel is bajok lenné­nek? — Tízegynéhány éves fő­iskolai gyakorlatom alatt el­sősorban levelezőkkel volt kapcsolatom. Aztán két éve megkértek, hogy nappali ta­gozatosokat is oktassak. És akkor láttam: ezek a hu­szonéves leánykák bizony másfajta érzékenységgel (ér­zéketlenséggel) ülnek az is­kolapadban. Az első órán odáig mentek néhányan. hogy kötéseiket is magukkal hozták, s úgy „itták” sza­vaimat, hogy közben számol­tak: egy sima, egy fordí­tott ... Ez aztán mélyen el­gondolkodtatott. Maga a fő­iskolai képzés, netán a tan­tárgyak életközelisége vagy akadémikus jellege miatt gondolják úgy ezek a hall­gatók, hogy akár köthetnek is, tanújelét adva közömbös­ségüknek? Ez egyébként in­kább az adott főiskolai kar, tanszék problémája s nem a könyvtárostársadalomé. — Ügy hiszem, oktatás­ügyünk egésze ilyen dilem­mákkal küszködik. — S nem is lehet más­képpen. ha megengedhető az, hogy egy kollégámat tan­székvezető tanárnak hívták néhány esztendeje, pontosan havi 6 ezer 700 forintért! Valamikor nyolcszorosát ke­reste a főiskolai tanár egy szakmunkás fizetésének. Ma meg. . . Nem csoda, ha a magyar oktatás ügye hova­tovább másodállásű felesé­gekre van bízva, akiket ko­rántsem a gyatra fizetés, in­kább az átlagosnál több sza­badság tart a pályán. — Igaz ami igaz, a könyv­tárosokat sem fizetik agyon. Még a 40 százalékos bér­emeléssel sem. — Tudja, mit ír az Új Ma­gyar Lexikon az értelmiség címszó alatt? Válasz helyett, hadd idézzek egy részletet ebből: „ . . . a társadalomnak az a rétege, amely a hiva­tásszerűen szellemi munká­val foglalkozókból áll”. Ez addig rendben is van. De „Nemrég vizsgálták, kik áll­nak az iskolák élén?” Fotó: Fazekas Ferenc idézem tovább! „Nem önál­ló társadalmi osztály, mert nincs önálló helye a társa­dalmi termelés rendszeré­ben ... magatartását, tevé­kenységét a'í adott társada­lomban az uralkodó osztály érdekei döntő mértékben be­folyásolják ..Végül le­szögezi: „A szocialista tár­sadalom átneveli és a nép szolgálatába állítja a régi polgári értelmiség értékes tagjait, ugyanakkor kineveli főként a munkásosztály és a dolgozó parasztság sorai­ból az új, szocialista értel­miséget ...” — és így to­vább. Vagyis az értelmiségi lét meghatározó jegyeit hagytuk figyelmen kívül hosszú évekig, azt, hogy mindenben kételkedni kell — mert ott kezdődik az ér­telmiségi lét — s hogy egyedül a szellemet, a gon­dolatot szolgálom ki. Állami emberek voltunk. Egyetlen dolga volt ennek az értel­miségnek: szót fogadni... Még szerecse, hogy akadtak renitensek .. . — Kissé elkanyarodtunk a könyvtárügytől ! — Mert a társadalmi kör­nyezetből mi sem tudjuk ki­vonni magunkat, s most a kérdés az: képesek va­gyunk-e alkotó, s még in­kább közvetítő értelmiséggé válni, a szó nemes értelmé­ben? Tudunk-e mintaadók, példaadók lenni? Képesek vagyunk-e arra. hogy meg­próbáljunk végre a dolgok miértjére válaszolni? Mind­ezt olyan társadalmi megbe­csülés közepette, melyet egy felmérés jól reprezentál: a megkérdezetteknek kétszáz foglalkozást kellett sorrend­be állítaniok. A mi hivatá­sunk a 144. helyen volt! Az okok sok esetben rajtunk is túlmutatnak, s most hivat­koznék egy másik felmérés­re. Kimutatútk. hogy a ma­gyar felnőtt lakosság 31 szá­zaléka soha — hangsúlyo­zom! — soha nem szokott írni. olvasni, számolni mun­kavégzése során. Hát ilyen a mai magyar társadalom termelési kultúrája ... És, ha hozzáteszem a másik meg­döbbentő adatot, hogy a diákok egyharmada nem ta­nul meg se írni, se olvasni, se számolni nyolc esztendő alatt... A kör bezárult. Ezek után úgy hiszem, nem kell csodálkoznunk azon, hogy az intellektuális tevé­kenységnek nincs megfelelő rangja hazánkban. — Sok kemény kérdés fel­merült már beszélgetésünk során, s az előadását követő hozzászólások is bizonyít­ják: sürgősen tenni kellene valamit a magyar könyvtár­ügy felemelkedése érdeké­ben. — Békésben még arány­lag kedvező a helyzet, ha a könyvtárak állapotát néz­zük ... Egyébként két lép­csőben kellene segíteni. Elő­ször ott vannak az iskolai könyvtárak, melyek 20 szá­zalékában nincs könyvtáros. Pedig az olvasás iránti ér­deklődést csakis gyermek­korban lehet kialakítani, egyrészt a családban, más­részt az iskolában. És akkor ismét ott vagyunk az alap­helyzetnél, a pedagóguskép­zésnél. Nem állom meg: még egy utolsó felmérésről hadd beszéljek. Nemrég vizsgál­ták, kik állnak az iskolák élén? Nos, a többségnél az igazgató férfi, estin végzett és mozgalmi múltja van ... Egyértelmű ezek után. ho­gyan alakul tantestületeink szelleme. — Az imént két lépcsőről beszélt ... — Igen, tehát egyrészt az iskolai könyvtárak, másrészt: minden nagyobb településen kötelezném a helyi tanácso­kat könyvtáruk fenntartásá­ra. A többi már csak raj­tunk, könyvtárosokon mú­lik, múlna. Nagy Ágnes

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents