Békés Megyei Népújság, 1989. október (44. évfolyam, 232-258. szám)

1989-10-03 / 233. szám

X989. október 3., kedd NÉPÚJSÁG n téma: az egészségügy MSZMP—MDF-tárgyalás Szarvason Kedd „Nyári színház” — látvá­nyos tömegjelenetekkel. Té­mája „a német-római kér­dés”, és az egyik (döntő) felvonás színhelye éppen a mi hazánk. Rendszeressé vált hírek a kivándorlókról és az indokaikról, imiért hazájukat otthagyták. Húsz ezernél többen Budapesten keresztül indultak útnak, Prágából és Varsóból négy ezer fölötti a létszám — eddig. Nyugati becslések szerint a friss zöld útlevéllel ellá­tottak 92 százaléka a ma­gasabb életszínvonal remé­nyében választja az NSZK-t. De nyilván sze­repet játszik a döntésekben a már elviselhetetlen álla­mi gyámkodás, a bürokrá­cia, vagy az, hogy nem utazhatnak külföldre. S még sok más tényező, ami arra utal. hogy a demok­ratikusnak nevezett német államban mintha megállt volna az idő. Az ellenzéki Üj Fórum képviselője a Magyar Rá­diónak azt nyilatkozta, hogy az NDK az embéri jo­gok területén valahol Chi­le és Dél-Korea között fog­lal helyet. Honecker kor­mánya a nyugati uszítást és a rágalomhadjáratot okolja a történtekért. Reá­lis politikusok rámutatnak a berlini vezetés cselek­vésképtelenségére és re­form el lenességére. A kivándorlókról állan­dósultak a jelentések. De ki gondol azokra, akik ma­radtak. akiknek ott kell boldogulniuk? Velük mi van. és hogyan véleked­nek? Alighanem rájuk fér­ne némi segítség, együttér­— A DEMISZ békéscsabai szervezete szeptember 28-i összevont titkári és választ­mányi ülésén megtárgyalta a szervezet jelenlegi helyzetét a városban. Tájékoztatást hallgatott meg az ifjúsági szervezet jövőjével kapcso­latban, és állást foglalt ab­ban, hogy az országgyűlési választásokon önálló jelöltet kívánnak állítani. — A GYULAI ZSIDÓSÁG történetéről tart előadást ok­tóber 5-én 16 órakor Gyulán, az Erkel Ferenc Művelődési Központban dr. Márai G.vörgv, a múzeumbarátok egyesületének nyilvános ösz- szejövetelén. — LEZSÁK SÁNDOR,, a Magyar Demokrata Fórum országos elnökségének tagja előadást tart szervezetéről október 3-án 18 órai kezdet­tel Mezőhegyesen, a Centrál étterem emeletén, az áfész különtermében. Második tárgyalását tar­totta Szarvason az MSZMP városi bizottsága és az MDF szarvasi szervezete. Mivel a város egészségügyi ellátásá­nak helyzete volt a téma, a tárgyaláson részt vett a vá­rosi tanács elnöke és az egészségügyi ágazatot fel­ügyelő társadalmi tanácsel­nök-helyettes is. Az így há­romoldalúvá vált megbeszé­lésen az MDF helyzetértéke­lésével és a problémák meg­oldását körvonalazó prog­ramjával lényegében a másik két fél is egyetértett, mivel az több ponton találkozott a városi tanács fejlesztési koncepciójával. Egyes rész­letkérdésekben bontakozott ki vita, de végül több té­mában közös álláspontot alakított ki a két politikai A 12 ezer magánautóst tö­mörítő Magyar Autóklub Békés Megyei Szervezetének elnöksége tegnap délután tartotta elnökségi ülését. Tóth László megyei titkár előterjesztésében tájékoztató hangzott el a megyei szer­vezet idei gazdálkodásáról, a műszaki és az oktatási tevé­kenységének alakulásáról. A klub titkára kiemelte: erre az évre oktatási tervük 4,5 millió forint, melyből 3,3 millió forint már megvaló­sult. összesen 11 tanfolya­mot indítottak, melyre 526- an iratkoztak be, s közülük Békéscsabán 176-an, Oroshá­zán pedig 190-en szereztek B kategóriás jogosítványt. A költségek növekedése miatt a B kategóriás képzés 6 ezer 250 forintra növekedett. A klub diagnosztikai szolgálta­tása nincs teljes mértékben kihasználva, így érthetően ráfizetéses, ezzel szemben jövedelmező a segélyszolgá­lat. Megyénkben az elmúlt hónapokban igen sok súlyos közlekedési baleset történt, köztük jó néhány halálos áldozatttal járt. A Békés Megyei Közlekedésbiztonsá­gi Tanács és a Körös Volán figyelemfelkeltő, felvilágosí­tót programot indított a na­pokban a békéscsabai autó- buszpályaudvaron. A váró­teremben közlekedésbizton­sági filmeket vetítenek. Az szervezet. Egyetértettek ab­ban, hogy a városban új körzeti orvosi rendelőt kell építeni, ennek helye a je­lenlegi szakrendelő-intézet­tel közös területtel legyen, gyógyszertárral együtt. Mindkét szervezet határo­zottan kíván fellépni annak érdekében, hogy az ehhez szükséges anyagi forrásokat a városi tanács megkapja. A műszerezettség javítá­sára városi szintű műszer- fejlesztési alapítvány létre­hozását kezdeményezték. Végül elhatározták, hogy a művelődési tárca illetékesei­nél együttesen kezdeménye­zik: az általános iskolai tan­tervekbe állítsák vissza az egészségtanórák anyagát. M. Kovács Mária Újdonság, hogy a Magyar Autóklub Békés Megyei Szervezete, valamint a szarvasi és a gyulai munka- közösség közösen a megye- székhelyen valósít meg egy rutinpályát, várhatóan még az idén birtokba is vehetik a tanuló gépjárművezetők. A második napirendi pont keretében a jövő évi orszá­gos küldöttközgyűlés, vala­mint a megyei szervezetek és csoportok küldöttértekez­letének előkészítésével kap­csolatos feladatokat vitatta meg az elnökség. A 615 ezer tagot tömörítő Magyar Au­tóklub országos küldöttköz­gyűlését 1990 szeptemberé­ben rendezik. A jövő év első napjaitól megkezdődnek me­gyénkben a csoportok kül­döttválasztó közgyűlései, s a tervek szerint 1990. április 12-én tartja küldöttközgvű­utazóközönség figyelmét a 2-5 perc időtartamú alko­tások, elsősorban a gyalo­gos közlekedésben betartan­dó szabályokra, a biztonsá­gos vezetésre, a veszély- helyzetek felismerésére és kiküszöbölésére hívják fel. Ezt a programot később bővíteni kívánják az otthoni és a munkahelyi balesetek- aől szóló, valamint tűzvédel­mi témájú filmekkel. Szabisz-nap A Szarvasi Ősz rendez­vénysorozata keretében Sza- bisz-napot rendezett szep­tember utolsó napján a Szarvasi Baloldali Ifjúsági Szövetség. Az egész napos program kispályás foci­meccsel kezdődött, majd lö­vészverseny volt a városi lő­téren. A legnagyobb sikert a gyermekek számára ren­dezett játékos sportdélelőtt aratta. Délután Fekete János or­szággyűlési képviselő talál­kozott a baloldali fiatalok­kal. A közvetlen hangú, ba­ráti beszélgetés során or­szágos és helyi politikai kérdéseket vitattak meg. A fiatalok arra kérték képvi­selőjüket, hogy a parlament­ben is tegye szóvá lakás- helyzetük súlyos problémáit és ellentmondásait. Az ifjúsági napot a Lord együttes koncertje zárta. K. M. — TELEFONDOKTOR. Ma, 14-től 15 óráig arról kapha­tunk tanácsokat, ha feltár­csázzuk a telefondoktor 24- 011-es telefonszámát, hogyan szaunázzunk. — NYEREMÉNYBETÉT- KÖNYV-SORSOLÁS. Októ­ber 3-án, ma, Budapesten rendezik meg a nyeremény­betétkönyvek 1989. harmadik negyedévi sorsolását. Ezen az 1989. szeptember 29-ig vál­tott és a sorsolás napján is forgalomban levő nyeremény- betétkönyvek vesznek részt. Ekkora halat fogtam! A Képzőművészeti Kiadó a napokban új kifestőkkel jelent meg a könyvpiacon. Céljuk az volt, hogy a fű- zetecskékkel a vizuális kész­séget fejleszthessék. Az Eső után ... és az Ek­kora halat fogtam! című fü­zetek az óvodáskorú gyere­kek részére készültek. Ott­honi játékra, csoportos fog­lalkozásra egyaránt alkal­masak. Felnőtt közreműkö­dése szükségtelen, ugyanak­kor kellemes együttlétekre, meghitt beszélgetésekre ad­hat alkalmat. Fejleszti a szépérzéket, az ízlést, hi­szen sok színezésre nyílik lehetőség. Oktat is, mert játékosan megismertet a kertápolással, növényülte­téssel, a környezetünkben, a folyók-tavak mentén élő rovarokkal, kétéltűekkel.- a - i Elnökségi ülés az autóklubnál lését a megyei szervezet. — sz — Közlekedésbiztonsági filmek MA: HELGA NAPJA A Nap kél 5.45 — nyugszik 17.22 órakor A Hold kél 9.35 — nyugszik 18.15 órakor ÉVFORDULÓ Száz éve született Carl von Ossietzky (1889—1938) Nobel- békedíjas német antifasisz­ta publicista. Rekord hidegre ébredtünk hétfőn. A békéscsabai megfi­gyelések kezdete óta, október 2-án még sohasem süllyedt — 1 fokig a hőmérő higanyszála. Délelőtt befelhősödött az égbolt, déltá.jban pár csepp eső is hul­lott. kora délután 13 fokos lég­hőmérsékletet mértünk — adta a tájékoztatást Torda Lajos, a Békéscsabai Meteorológiai Ál­lomás ügyeletese. Előrejelzés az ország terüle­tére ma estig: kisebb-nagyobb felhőátvonulás várható, főként északon és keleten valószínű eső, záporeső, az Északi-közép­hegységben futó hózápor is elő­fordulhat. Az északi, északnyu­gati szél gyakorta megerősödik, a Dunántúlon viharos széllöké­sek is várhatók. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között alakul. Távolabbi kilátások szerdától szombatig: hűvös marad az idő. A hét közepén több órás nap­sütés várható, csapadék kiala­kulása nem valószínű. Erős lesz az éjszakai lehűlés, helyenként gyenge fagy is várható. A hét végén felhősebbre fordul az idő, sokfelé alakul ki záporeső. A legalacsonyabb hajnali hő­mérséklet eleinte 0 és 5, majd 4 és 9 fok között, a legmaga­sabb nappali hőmérsékelt elein­te 12 és 17, majd 14 és 19 fok között várható. Jelentős meny- nyiségű, legalább napi 5 mm csapadék az ország területén nem várható. — FOGADÓNAP. Jenei Bá­lint, Gyomaendrőd város ta­nácselnöke október 4-én dél­előtt 9-től 12 óráig tartja fo­gadónapját, a tanácsháza hi­vatali helyiségében. Hírügyeletünk munkanapokon S-tő! IS Ariig hívható AQ AAA közvetlenül a ZO'UAW telefonszámon. Üzenetrögzítőnk ugyanezen a telefonszámon este 7-től reggel 9 óráig, valamint munkaszüneti napokon mű­ködik. Telexszámunk : Ma: a telefonnál: KISS A. JANOS — INGYENES JOGI TA­NÁCSADÁS. Szarvason, ma délután 16-tól 18 óráig in­gyenes jogi tanácsadást tar­tanak a Hazafias Népfront székházában, a Szabadság út 36. szám alatt. — TOVÁBBKÉPZŐ TANFO­LYAMOT szervez rendészeti vezetők és munkahelyi ren­dészeti feladatokkal megbí­zottak részére a TIT Békés Megyei Szervezete, az ér­deklődők október 6-áig je­lentkezhetnek a tanfolyam helyszínén, Békéscsabán, a TIT megyei szervezeténél. — EXKLUZÍV BOLT nyílt Szarvason a Hungária Biz­tosító volt helyiségében. Az úi üzletben döntően nyugati importcikkeket — italokat, pipereholmit, játékokat, ru­haneműt — árulnak, fonn- tért. — A MAGYAR ANTIFA­SISZTÁK SZÖVETSÉGE várja tagjai sorába a fasiz­mus üldözöttéit, a polgári el­lenállás résztvevőit. A felvé­teli kérelmet közvetlenül a szövetség címére kell meg­küldeni: Magyar Ellenállók, Antifasiszták Szövetsége, Bu­dapest V.. Szabadság tér 16. 1363. Pf. 38. — „SZERELMI ÁLMOK.” A zenei világnap tiszteletére ma október 3-án 19 óra­kor hangversenyt rendeznek Békéscsabán, a Bartók Béla kamarateremben. A műsoron — többek között — hallható Vivaldi: a-moll kettős verse­nyének 2„ 3. tétele, Bartók Béla Szvit és Liszt Ferenc Szerelmi álmok című műve. ANYAKÖNYVI HÍREK BÉKÉS Házasságkötések : Czövek Anikó és Málik Zol­tán. Antóni Rozália Mónika és Lakatos Mihály, Dormán Ilona és Szilágyi János, Farkas Má­ria (Békés) és Csányi Antal (Újkígyós). Bontovics Ágnes Margit (Kamut) és Tatár Gá­bor (Kamut), Dohányos Erzsé­bet (Bélmegyer) és Kulcsár László (Bélmegyer). Születések : Jónás István János és Petrás Éva Julianna leánya Éva Ju­lianna. Bereczki Sándor és Vincze Éva fia Róbert (Körös- tarosa) . SARKAD Házasságkötések : Gál Julianna Zsuzsanna és Oláh Imre, Seres Edit és Tóth Ferenc. Bodzás Ildiiké és Béres József, Keresztesi Irén és Bán József, Szabó Tünde Rita (Gyu­la) és dr. Furák József (Sze­ged). Patkós Erzsébet (Sarkad- keresztúr) és Bartalos József (Sarkadkeresztúr). Halálesetek: Leelőssy Lajosné Debreczeni Margit, Orosz Jánosné Rúzsa Anna (Méhkerék), Ács Dániel- né Bujdosó Julianna (Köte­gván). MAI MŰSOR KOSSUTH RÁDIÓ 8.20: Szonda. Tudományos ma­gazin. (ism.) 8.50: Külpolitikai figyelő. 9.00: Napközben. 11.05: Nemzetiségeink zenéjéből. Délszláv népdalok és nép­táncok. 11.35: Szép remények. Folytatá­sos rádiójáték. 12.45: Zenés szomszédolás . 13.00: Klasszikusok délidőben. Nagy mesterek — világhí­rű előadóművészek. 14.35: Fiatalok muzsikálnak. 14.59: Nekem példa és megvál­tás. Bartók Béla emléké­re. 16.00: Tizenhat óra. Hírmagazin. 16.15: Muzsikáló természet. A trópusi mohaerdő mada­rai. 16.20: A Gyermekrádió kíván­ságműsora. 17.00: Az AIDS-Hilfe segély má­sodszor. 17.30: A Szabó család. 18.05: Láttuk, hallottuk, olvas­tuk. 19.15: Sportvilág. 19.45: Népdalok. 20.00: Ismeretterjesztő műsor. 20.30: Filmzene. 20.53: Budapesti Művészeti He­tek. 22.00: Hírvilág. 22.30: Kamarazene. 23.30: Operakettősök. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Rivaldafényben: lemezrit­kaságok. 9.05: ötvenöt perc irodalomked­velőknek. 10.05: Operettkedvelőknek. 11.05: Helykereső. Esélyekről, lehetőségekről. 11.20: Apró-cseprő — gyerekek­ről. 11.40: A Gyermekrádió műsora. 12.10: Asztali muzsika. 13.05: Popzene sztereóban. 14.00: Szórakoztató magazin vi­lágjáróknak és otthon­ülőknek. 15.05: Csúcsforgalom. 17.05: Tárcsázz! 17.30: Esélyekről, lehetőségekről fiataloknak. 18.30: Pop-regiszter. 19.05: Táncházi muzsika. Ma- gyarszováti és belső mező­ségi táncok. 19.30: Daráló. Folytatásos ifjúsá­gi történet, (ism.) 20.00: Kísérletek 60 percben a megbomlott harmónia ren­dezésére. 21.00i Jegyzet. 21.20: Nótakedvelőknek. 22.20: Vándormotívumqk az iro­dalomban : az állatok. 23.10: Sporthíradó. 23.20: A dzsessz története. 24.00: Richard Claydermann zon­gorázik. BARTÓK RÁDIÓ 9.08: John Eliot Gardiner vezé­nyel. 10.30: Versek. 11.00: A kísértetkastély. Részle­tek Moniuszko operájából. 11.39: A debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközép- iskola leánykara énekel. 12.05: Szimfonikus zene. 13.00: Rádiójáték-Szín: A népve­zér. 13.55: Labirintus. Zenei rejtvé­nyek fiataloknak. 14.10: Hárfamuzsika. 14.20: Mi újság a régi zene vi­lágában? 15.00: Magyar zeneszerzők. 15.33: Az MRT énekkara opera­kórusokat énekel. 16.05: Kamarazene. 16.52: Berlioz: Rómeó és Júlia — dramatikus szimfónia. 18.30: A Magyar Rádió szerb- horvát nyelvű műsora. 19.05: A Magyar Rádió német nyelvű műsora. 19.35: A London Sinfoniette hangversenye (élő). 21.40: Romantikus dallamok. 22.03: Peter Schreier énekel, a Szász virtuózok játszanak. 22.36: Nyelvrokonaink zenéje. Déli finnugor népek, (ism.) 22.59: Kristóf rózsafái. Epizódok Rideg Sándor regényéből. MAGYAR RÁDIÓ, SZEGED Szeged 94,90 MHz— Szentes 66,29 MHz 5.55—8.00: Alföldi hírmondó. Zenés hírműsor. Szer­kesztő: Lang János. 5.55: Rövid hírek, útinform. 6.15: Dél-alföldi hírek, tudósí­tások. Lapszemle három megyéből. 6.45: Reggeli párbeszéd. 6.55: Hasznos tanácsok közle­kedőknek. 7.15: Rövid hírek, tudósítások. 7.25: Körzeti időjárás-jelentés. 7.30: Dél-alföldi hírek, tudósí­tások. Szüret a Dél-Alföl­dön. 9.00: Képújság. 9.05: Tv-torna nyugdíjasoknak. 9.10: Szergej Eizenstein. Svájci dokumentumfilm. (ism.) 10.05: Panoráma. Világpolitika percről percre, (ism.) ‘ 10.50: Tévétorna mozgáskorláto­zottaknak. 11.00: Képújság. 17.05: Hírek. 17.10: Pannon Krónika. Dél-du­nántúli hírek, információk, események. 17.20: Hírek német nyelven. 17.25: A szegedi körzeti stúdió szlovák nyelvű magazinja. 17.55: Szám-adás. Gazdasági ne­gyedóra. 18.15: Nők a pult mögött. Cseh­szlovák tévéfilmsorozat. XII'5. rész. (ism.) 19.10: Esti mese. (Mirr-Murr. Magyar bábfilm.) 19.30: Híradó. 20.05: A korona ékköve. Angol tévéfilmsorozat. XIV/6. rész. 21.00: Stúdió ’89. A Televízió kulturális hetilapja. 21.45: Pach Zsigmond Pál-portré. 22.45: Híradó 3. m Kudlik .Júliával és Déri János­sal. 17.00: Képújság. 17.15: Riportok. Időjárás. Zene. Teledoktor. 17.45: Kérdezz! Felelek. Egri Já­nos műsora. 18.00 : Telesport. 18.25: Alvin és a mókusok. Ame­rikai rajzfilmsorozat. 19.00: Csellel és fortéllyal. NDK tévéfilm. 20.20: Modernizálás = munka- nélküliség? 21.00: Híradó 2. 22.30: Folyton folyvást folytassa! Angol filmsorozat. 12. rész. 22.55: Gondolkodó. A Televízió tudományos folyóirata. 23.45: Napzárta. ÚJVIDÉKI TELEVÍZIÓ 16.25: Műsorismertetés magya­rul. 16.30: Híradó magyarul. 16.45: Testnevelés — magyar nyelvű műsor. 17.15: Híradó szerbhorvátul. 17.35: Szlovák nyelvű gyermek- műsor. 18.05 : Ruszin nyelvű hírmaga­zin. 18.30: A művészetek világában. Román nyelvű műsor. 19.00: Rajzfilm. 19.30: Híradó magyarul. 20.00: Lottó. 20.05 : Játékfilm. 23.35: A szerdai műsorok is­mertetése szerbhorvátul. BELGRAD, I. MŰSOR 8.10: Műsorismertetés. 8.15: Tévénaptár. 8.25: Hírek. 8.30:, Mit tudnak a gyermekek a szülőföldről? 10.30: Hírek. 15.10: Hírek. 15.15: Plusz műsor, (ism.) 17.15: Híradó I. 17.35: Gyermekműsor. 18.05: Számok és betűk. 18.25: Tudományos program. 19.13: Rajzfilm. 19.30: Híradó II. 19.53: A mai sport. 20.00: Lottóhúzás. 20.05: Játékfilm. 21.40: Híradó III. 22.00: Kapcsolásos magazin. 23.30: Plusz műsor. 1.30: Hírek. (^KYONEJ 9.30: Játékos show-műsor. 10.00: Sulivanék. Filmsorozat. 12.00: Egy másik világ. Amerikai filmsorozat. 13.50: Változó világ. Filmsorozat. 14.45: Szeretni. Filmsorozat. 15.15: Fiatal orvosok. Filmsoro­zat. 15.45: Rajzfilmek gyermekeknek. 16.00: Rockshow. 17.00: Eurosport. 8.00: Eu; clog. 13.30: Klipc' kívánságok. 16.30: Telelő os műsor. 18.30: Hírek rock, a pop vilá­ga b *1. 19.30: A! >- és sci-fi-sorozatok­bo. 20.00: .1 » >rlázás. 17.10: Varieté. 17.10: Konyhatitkok — receptek. 18.30: Gyermekműsor. 19.00: Horgász-vadász magazin. 19.40: Csillogó papiros. 21.50: Sportmagazin.

Next

/
Thumbnails
Contents