Békés Megyei Népújság, 1989. szeptember (44. évfolyam, 206-231. szám)

1989-09-09 / 213. szám

1989. szeptember 9., szombat SPORT SPORT SPORT „R Veszprém ellen három pontot terveztünk” A labdarúgó NB I hét végi párosítása: Békéscsabai Előre Spartacus—Veszprémi SE, 16.30, Vágner (Plasek, Szilágyi), Ha­ladás-Tatabányai Bányász, 16.30. DVSC—FTC, 16.30. Bp. Hon­véd-Bába ETO, 16.30. O. Dózsa—MTK-VM, 19.00. Csepel—Vasas, 19.00. Siófok—PMSC, 19.00. Videoton—Váci Izzó, 19.00. — Győrben nem játszottunk igazán jól, de a vereséget ta­lán így is elkerülhettük vol­na. Védekezésünk megfelelt, de támadásainkban nem volt kellő átütőerő. Így is sikerült két nagy gólhelyze­tet kialakítanunk, de ezek sajnos kimaradtak. Ugyan­akkor nem • mehetek el szó nélkül Szabó Béla játékve­zető „produkciója” mellett — mondta Vígh Tibor a csabaiak vezető edzője. — Ítéleteivel már a mérkőzés elején világossá tette szá­munkra, hogy ezen az estén nincs sok keresni valónk a Rába-partján. Mracskó ki­állításakor például minősít­hetetlen trágárságokat em­legetett, pedig játékosom csak annyit mondott: „De jó, hogy többet nem vezetsz nekünk.” Az ügy folytatása­ként a hét közben ráadásul még sportdiplomáciai vere­séget is szenvedtünk. Ugyan­is levelet írtunk a fegyelmi bizottságnak, melyben fel­tártuk a tényeket, és kér­tük, hogy ítéletüknél ve­gyék figyelembe azt is, hogy még soha nem volt kiállít­va. Ennek ellenére két mér­kőzéstől való eltiltást ka­pott, míg Somogyit, az ETO középpályását, akit szándé­kos durvaságért állítottak ki, és már többször volt kény­szerpihenőn is, csak figyel­meztetésben részesítették. — A Veszprém ellen így egy helyen biztosan meg kell változtatnom a csapa­tot. Természetesen a köz­vélemény kötelezően elvárja tőlünk, hogy ezt a mérkő­zést megnyerjük. Mi Is biz­tos három pontot tervez­tünk, de nehéz meccs vár ránk szombat délután. El­lenfelünk nem rossz csapat, szívósan, zártan védekezik, és ebből a helyzetből próbál gyors csatárai révén támad­ni. Ezért mi széleken szeret­nénk a védelmük mögé ke­rülni. Ügy gondolom, hogy a távoli lövéseknek és pont­rúgásoknak is jelentős sze­repük lesz. A várható kezdőcsapat: Gulyás — Major S., Szenti, Ottlakán, Fabulya — Takó, Csató vagy Pásztor — Hor­váth, Csanálosi, — Miklya, Major L. Cserék: Baji (ka­pus), Kemenes, Kanál, Za- horán. Az elmúlt évben Veszp­rémben 0—0 (11-esekkel 3— 2), míg Békéscsabán 1—0 volt az eredmény az Előre javára. Rangadó az NB III A labdarúgó NB III Alföld csoportjában a veretlenek rang­adójára kerül sor, amelynek ke­retében a gyulaiak fogadják az újonc Nagyszénás gárdáját. Nagy várakozás előzi meg az összecsapást. Nem véletlenül kérdeztük meg dr. Tokaji Fe­rencet, a házigazdák szakosz­tályvezetőjét : — Az újonc várakozáson fölül szerepel, tiszteletet parancsoló az eredménysora. A korábbi években, amikor egy osztályban játszottunk, mindig presztízscsa­tát hozott a találkozó. Dávid Imre edzővel egyetértésben úgy vélem, hogy egy kemény, gyors és támadó felfogásban játszó Szénás jön hozzánk. Csapatunk­ról: az elmúlt heti Csongrádon aratott győzelem javuló formát árul el. Hazai környezetben sze­retnénk megtörni a Nagyszénás győzelmi sorozatát. Rekord szá­mú közönségre számítunk, hi­szen várhatóan több száz szé- nási szurkoló is eljön a mérkő­zésre. Egyébként ez alkalommal tombolasorsolásra is sor kerül, a fődij egy televízió. Moós János, a nagyszénáslak edzője: — Egy kicsit fáradt a csapat, hiszen szokatlan ez a nagyobb szellemi és fizikai koncentráció játékosaink körében. Ennek el­lenére a tisztes helytállásban reménykedek, és elégedett len­nék egy döntetlennel, noha a gyulaiak esélyesebbek. Egy ki­csit zavaró az a tény is, hogy játékosaim nagy részének ház­tájija van, és éppen most van a paprika-, paradicsomszüret, en­nek ellenére úgy néz ki, hogy nem lesz hiányzó, sérültünk sincs, s a legjobb összeállítás­ban vesszük föl a küzdelmet. Örülünk a jó kezdésnek, de alapvető célunk továbbra is a bentmaradás. Ejtőernyős siker Bulgáriában rendezték meg az Albena Kupa ejtőer­nyősversenyt, melyen öt nemzet — bolgár, cseh, len­gyel, magyar és szovjet — hét csapata vett részt. Ma­gyarországot a Vanyó József és Ondrejcsik Mihály vezet­te Békéscsabai REK csapata képviselte, Bánszki Tamás, Magúra István, Nagy István és Varga Zoltán összeállítás­ban. Az ugrásokat az alig 30 méteres homokos tenger­partra, a tenger és az eme­letes szállodasor közé kellett végrehajtani. A rendkívül erős szél miatt az épületek között keletkezett turbolen- cia miatt nagyon szétszóró­dott a mezőny. Ezt az időjá­rást különösen a burgaszi és a lengyel csapat sínylette meg, mert egy-egy verseny­zőjük a tengerben kötött ki. A szovjetek még balszeren- csésebbek voltak. A verseny­zőik, amikor a cél fölé ér­keztek, körülbelül 20-30 mé­teres magasságban, mind­egyikük ejtőernyője becsuk- lott. és csak az utolsó pilla­natban nyílt ki teljesen. Csak a szerencse mentette meg őket a komolyabb sérü­léstől. A csapatcélbaugrást a bé­késcsabaiak nyerték meg, 2. Tolbuhin (Bulgária), 3. Len­gyelország. Egyéni célbaug- rásban a békéscsabaiak ered­ményei: 1. Bánszki, 3. Ma­gúra, 6. Varga, 12. Nagy. Asztalitenisz OMTK—Nagykálló 15:1. Női NB Il-es asztalitenisz­mérkőzés. Orosháza. Oh. győztesek: Janovics, Lehocz- ki, Rózsa 4-4, Balaton 3. OMTK—Hajdúhadházi Bocskai 12:4. NB II. Férfi. Orosháza. Oh. győztesek: Rózsa, Bíró, Sipos 4-4. Az idénynyitó fordulóban az újonc csapatok elilen maga­biztos orosházi győzelmek születtek. Cselgáncs­toborző A Honvéd Szalvai SE csel­gáncsszakosztálya az után­pótlás biztosítása érdekében cselgáncstanfolyamot indít. Azok a fiatalok, akik a sport­ággal meg szeretnének is­merkedni, mindennap jelent­kezhetnek 18—20 óra között Békéscsabán, az 1. sz. iskola tornatermében, Román Zol­tán edzőnél. A négyesfogathajtó-váiogatott is részt vett a balatonfenyvesi kettesfogathajtó VB-n — nagy sikerű bemutatót tartottak, a megnyitó ünnepség egyik fénypontjaként. Képünkön a me- zőhegyesi Krizsán Sándor, aki re még komoly erőpróba vár az idei versenyévadban ; a má- riapócsi Magyar Derby és a Tápiószentmártonban sorra ke rüiő TOT Kupa, szeptember 15 _között / ' Fotó : Fábián István A rajtceremónia közben. A bal szélen Adorján Zoltán, mellette: Tatum, Butler, Nielsen, Matousek, Olsson, Gundersen és a tartalékként részt vett Petrikovics József Müncheni 1 anziksz(ok) : Bőr a müncheni Esti Hír­lapnak megfelelő „TZ” első oldali szenzációját inkább annak szentelte, hogy a CDU egyik jobboldali vezetőjé­nek keletnémet szeretője volt, s emellett feltette a kérdést, hogy Kohl proszta­taműtét előtt láll-e,• a bajor fővárosba vándorolt motor­sport-rajongókat természe­tesen inkább az érdekelte szeptember első hét végé­jén: képes-e meglepetésre a nemzet képviseletében Gerd Riss vagy Kari Maier? Nos, csodák nincsenek, a mezőny második felében végeztek, akárcsak a mi Adorján Zol­tánunk, aki azonban joggal volt szomorú, mert ilyen közel még nem állhatott volna a legnagyobbakhoz. A salakmotoros egyéni világ- bajnoki döntőben — mint arról már korábban beszá­moltunk a helyszínről ■— a dán Hans Nielsen fejére ke­rült a korona — immár harmadszor. Kép, szöveg: FABIAN ISTVÁN Pedig Adorján itt látszólag jól elkapta a rajtot... Teljes harci díszben a tava­lyi címvédő Erik Gunder­sen. Mich Shirra, az új-zélandiaknak igyekezett babérokat gyűj­teni; nem is egészen eredménytelenül, 10 ponttal nagyon ott volt a dánok és angolok mögött, s éppen, hogy leszorult a dobogóról. BÉKÉS MEGYEI Az MSZMP Békés Megyei Bizottsága és a Békés Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Árpást Zoltán. Főszerkesztő-helyettes: Seleszt Ferenc Szerkesztőség: Bcs., Pf. 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Telefon; 37-844, főszerkesztő: 21-401. Kiadja a Békés Megyei Lapkiadó Vállalat, Bcs. Pf. 11L Munkácsy u. 4. sz., 5601. Telefon: 27-844. Felelős kiadó: Csata János. Telefon: 36-395. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hlrl apkézbesltő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 105 Ft, egy évre 1260 Ft. Kner Nyomda lapüzeme, Bcs., Lenin út 9—31., 5600. Vezérigazgató: Balog Miklós. ISSN 0133—0055 Kéziratokat, képeket nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.

Next

/
Thumbnails
Contents