Békés Megyei Népújság, 1989. szeptember (44. évfolyam, 206-231. szám)
1989-09-07 / 211. szám
/ 1989. szeptember 7., csütörtök o *\CÍ Kötelező alapszabály-módosítás előtt a szövetkezetek Rhosv a Teszöv-elnökség javasolja A Népújság augusztus 26-i száma említést tesz a Te- szöv által szervezett körzeti megbeszélésekről. A hat helyen tartott tanácskozássorozat fő témája a szövetkezetek alapszabály-módosításával kapcsolatos tennivalók megbeszélése volt. A véleménycsere összegzését a szövetség elnöksége augusztus 24-1 ülésén hagyta jóvá. Mivel 'a kérdés a megye lakosságának jelentős részét érintheti i— hiszen földről, földjáradékról, háztájiról van szó —, ezért indokolt az összegezést ia közvélemény elé tárni. jAz országgyűlés elfogadta a társasági törvényhez kapcsolódó átalakulási törvényt és ezekhez kapcsolódóan módosította a földtörvényt, valamint a szövetkezeti és tsz-törvényt. Mindez része, jogi megalapozása a kezdődő tulajdoni reformnak, amelynek során — a szándékok szerint — létrejön a valódi tulajdonosok részvételével működő piacgazdaság. d-Ct tr£, --------------------------Tanárnő kérem ' Ég óvjon, hogy akár kölcsönbe is elorozzam Karinthy Frigyes szavait, meg aztán nem is nagyon mondhatom: tanár úr, kérem. Pedagógusokról szólva egyre inkább hölgyekről beszélhetünk. Talán azért, mert a szebbik nem képviselői közt többen vannak megszállottak? Netán ők jobban megengedhetik maguknak azt a luxussá silányult felfogást, .»hogy felteszik valamire az életüket — álom, vágy, idea —, s kitartanak céljaik mellett? Melegség járja át a szívem, amikor hajdani tanító nénikre gondolok, akik a betűk ákombákom világában kalauzoltak. Boriska néni, Sárika néni. Ma is csak becézve ejtem neveiket. Gondolták volna, milyen hátrányos helyzetbe sodornak, ha szépre-jóra ösztökélnek? Korszerűtlenné lettek, szófogadó tanítványukkal együtt. Akik pedig a katedrán követték őket, vagy a megszállottak fajtájából valók, vagy nagyon sokan, a másra nem alkalmas, félresikerült emberekből. Aki boldogulni akar — ha csak nem aszkéta —, aligha kívánkozik pedagógusi pályára. Jobb híján mégis mindig van jelentkező, s akit nem víznek fel, mindjárt mehet is tanítani, képesítés nélkül. Remélve, hogy majd kinövi a gyerek a kontárok rontását. Nem növi ki! Kísérleti nemzedékek sora, riasztó nagy százalékban, nem tanult meg tisztességesen írni- olvasni, nyolc év alatt se. Hová lesz a dolgozó nép okos gyülekezete? Szégyellem magam. Bár a szégyen nem osztható, de a nagy nemzeti bűn tízmilliomod részét vállalnom kell. Mindnyájan okozói vagyunk, hogy ide fajultak a dolgok. Kezdetben csak élelmesnek tartották a tanár bácsit, ha nagyban disznót hizlalt vagy fóliázott. Hadd éljen, elvégre ő is ember, még ha olyan irigyelnivalóan sok is a szabad ideje. Ne könyveket bújjon, zenét hallgasson, netán utazzon, amikor ott a lapát és a trágyás taliga. Kibírja más is, a drágalátos tanár űr se szakad bele. (Tisztelet helyett fokozódott az ellenérzés: az anyja istenít, nem érdemel még ennyi fizetést se, megél, nem kell félteni, a kölkökre úgyse ügyel.) Semmi munka nem alantas, de egy pedagógusnak az a dolga, hogy olyan életformában teljenek évei, amely a társadalom számára a leghasznosabb. Ehhez persze nekünk, tízmilliónyi magyarnak, biztosítanunk kell az alapvető feltételeket. Amikor a falusi tanító délutánonként taxizik, ártalmára van önmagának, a gyerekeknek, az egész közösségnek. Neki ilyenkor az lenne a dolga, hogy szellemileg felfrissüljön, tudását gyarapítsa, hogy legyen mit továbbadni, nem pedig tíz forint borravalót elfogadni a tanuló apukájától. Tanárnő, aki egész nyáron Iángost árul a strandon, helyettünk is pirul, ha kis tanítványai gavallérosan fizetnek a tésztáért húsz fillérrel többet. Aki pedig olyan bolond, hogy remél: szükség van a szellemi munkára, s ezt meg is becsülik, meddig nyújtózkodhat az ő reménye? Végsőkig elkeseredett pedagógusok mozgolódásába csöppentem az elmúlt héten. Nem Békés megyében történt, bár itt se különb a helyzet, megeshetett volna nálunk is. Forrt a terem, egymást erősítve buggyantak elő a tiborci panaszok: valamit tenni kell, tovább nem préselhetik a megnyomorított lelkeket. Sztrájk? Most ez a legdivatosabb — és igen veszedelmes — fegyver. Nem, az iskolákat mégse lehet becsukni! Vagy csak ülősztrájkot tartsanak, felváltva, lukasórákon? Nevetséges. Egyik ötlet szerint koldulni kellene, s a bevételt eljuttatni a költségvetéshez, amely csak maradék alamizsnákat csepegtet az oktatásnak. Ez sem jó! Végül egy ultimátumot fogalmaztak a gyűlés résztvevői, követelések sokaságát. Szombaton, a tanévnyitón pedig megszólalt a miniszter — végre egy igazi, felelős államférfi, a mi emberünk! —, s úgy látszik, valamelyest megnyugtatta a kedélyeket! Érzékelhető béremelést ígért a nagyon is érzékelhető infláció idején. Ám, hogy az iskolák életében, a magyar oktatás lepusztult falai közt mikor lesz látható javulás, ki tudja? önmagában aligha változik bármi, csak ha jóra fordul ez az egész mindenség. Ideje lenne elkezdeni. Andódy Tibor Takarékszövetkezeti újdonság A tsz-törvény módosítása előírja, hogy a jogi változás sokhoz a tsz-ek alapszabályukat 1990. március 31-ig kötelesek hozzáigazítani. Ezt annak tudatában kell elvégezni, hogy rövid, egy-két éven belül számítani lehet egy új alkotmányhoz kapcsolódóan teljesen új földtörvényre és szövetkezeti törvényre, amelyek továbblépnek a tulajdonreform irányába. A soronlevő alapszabály-módosítás a szövetkezet életét, jövőjét lényegesen befolyásolja és jelentős anyagi következményekkel jár. Minden eddiginél nagyobb tehát a közgyűlés felelőssége már csak azért is, mert a nagyobb önállóság a közismerten rossz mezőgazdaságii jövedelempozíció mellett valósul meg. (A jövedelemfelosztás jogcímei közötti arány módosul.) A szövetkezet jövője csak akkor biztosított, ha az egész tagsággal együttgondolkodik, az eddigi szövetkezeti modell beidegződéseitől elszakad. A földre, a földjéra- dékra, a háztáji területre, a vagyonjegyre vonatkozó önkormányzati döntéssel együtt, ezekkel összhangban kell fejleszteni az anyagi érdekeltség egész rendszerét, a belső szervezet korszerűsítését. Mindez növelheti a tagság különböző rétegei, érdekcsoportjai közötti feszültséget, amelyek csak a vitákban kialakuló ésszerű kompromisszumokkal egyenlíthetők. I földkérdésről Az alapszabály-módosítás legkényesebb pontja a földdel kapcsolatos kérdések rendezése. Ezzel összefüggésben szólni kell arról a vitáról, ami lényegében a tsz-ek közös tulajdonában levő földiekről folyik és ösz- szefügg a parasztság rehabilitációjának kérdésével. A két tsz-szervezési hullám (1948—53 és 1959—62) időszakában a parasztságot súlyos igazságtalanság érte, amelynek során sokan váltak meg ingyen^ vagy névleges összegekért a földjüktől. Csakhogy ennek a politikának a következményei nem a földről távozókat, hanem a maradókat sújtották elsősorban: a nyugdíj, a társadalombiztosítási juttatások hátrányos megkülönböztetése, az alacsony és bizonytalan jövedelmek formájában. Az állam által diktált alacsony felvásárlási árak a földet nulla értékűnek tekintették, vagyis a földjáradékot az egész társadalom élte fel a mesterségesen alacsony élelmiszer- árakban. Ezért minden olyan elképzelés, ami a korábbi igazságtalanságot a mai szövetkezeti tagsággal akarja megfizettetni, minden hangzatos szólam ellenére mélyen parasztságellenes és igazságtalan. Ez nem jelent merev ragaszkodást a jelenlegi tulajdoni és használati viszonyok megőrzéséhez, sőt támogatjuk a szabadabb földforgalom és földhasználat kialakulását a szövetkezeti alapszabályban. A földbeviteli kötelezettség alap- szabályi fenntartása — éppen a földikérdés hosszabb távú rendezéséig — indokoltnak látszik, mert a tagegyenlőség elvét (pl. háztáji terület megállapítása) csak így lehet érvényesíteni. A tagsági viszony megszűnésekor a tagnak vagy örököseinek megváltási árként, vagy bérleti díjként csak olyan összeg ajánlható fel, amely a nagyüzemideg megművelt, kötött áras termékek áraiban (gabona stb.) reálisan megtérülhet, egyébként a földet ki kell adni. Mivel meggyőződésünk, hogy a szántóföldi növénytermesztésben a nagyüzemi módszerek versenyképesek, ezért szövetkezeti érdek, hogy mielőbb reális földpiac jöjjön létre, reális földbérleti díjakkal. Ezt segíti elő a földkiadás alapszabályba foglalása. (Sürgős jogi rendezés szükséges viszont a földön végzett beavatkozások — pl. melioráció — elszámolásához.) A törvény feloldotta a tagi tulajdonú földiek földjáradékának felső határát, illetve a közgyűlésre bízta ennek megállapítását. E kérdésben óriási feszültségek rejlenek a tagság különböző rétegei és a szomszédos üzemek között. Azt kell mérlegelni, hogy 80-90 százalékban a nyugdíjas tagok a földtulajdonosok, tehát a földjáradék növelése egyfajta, indokolt szociálpolitikai lépés, másrészt a korábbán említett társadalmi igazság- tételben éppen ezzel veszi ki részét a szövetkezet. Ugyanakkor figyelembe kell venni az üzem teherbíró képességét, hiszen a járadékemelés olyan költségtöbblet, amelynek semmilyen külső forrása nincs. A mai földbérleti díjak nem egészen vehetők alapul éppen a korlátozott földpiac miatt, és azért sem, mert a bérelt földeken szabadáras termékeket termelnek, amelyek árában a bérlet díja érvényesíthető. I háztájizúk fórumot alakíthatnak A közgyűlés hatáskörébe került a háztáji terület nagyságának megállapítása is. Ma ez nagy jelentőségű kérdés, de már most gondolni kell arra, hogy a jövő szövetkezeti modelljében, amely a tagok egyéni és csoportos vállalkozására épül, a szektorsemleges állami szabályozás keretei között „közös” és „háztáji” fogalmak érvényüket vesztik. Addig is, amíg az új modell kialakul, a tagság érdeke a háztáji növelését igényli. Ezzel együtt viszont rendezettebbé kell tenni, világos üzleti alapokra kell helyezni a tsz és a háztáji kapcsolatát. A tsz-ek keresik azokat a megoldásokat, amelyek az állandó munkahelyeken dolgozókat (állattenyésztés, gépüzem, stb) kompenzálják a korlátozottabb lehetőségekért. Egyébként a háztáji mértékének, a juttatás módjának megállapításánál mérlegelni kell a tsz foglalkoztatási helyzetét (időszakonkénti munkaerőhiány és többlet) és a növekvő háztájit figyelembe véve kell alakítani a tsz termelési szerkezetét. (Felvetődött a több évre azonos helyen kiadott háztáji bevezetése is.) A háztáji termelés arányának növelése, a későbbi tagi gazdaság kialakulásának lehetősége azt igényli, hogy ennek a tevékenységnek is legyen önkormányzati fóruma, amely megjelenítheti a speciális érdekeket, azokat a tsz-en belül, de kívül is képviselheti. Részleges vagyonfelosztás Gyökeresen új helyzetet teremt a törvénymódosítás a szövetkezeti vagyon kérdésében. A változás lényege, hogy egyelőre részlegesén és korlátozottan, de feloldja a szövetkezeti vagyon államilag előírt oszthatóságát. Az ez évi záróvagyon 50 százaléka — ha a közgyűlés úgy dönt — vagyonjegyként a tagok részére jóváírható, „nevesíthető”. Ez a továbbiakban a teljes vagyonra kiterjedhet. A rendelkezés lehetőséget ad arra, hogy a tsz-tag a vagyonrészen keresztül is valódi, érdekelt tulajdonossá váljon. A cél, az elv helyes, de a gyakorlati megvalósítás rendkívüli körültekintést igényel. A legfőbb probléma, hogy a mezőgazdasági tevékenység vagyonarányos jövedelmezősége (a föld értékét figyelmen kívül hagyva is) rendkívül alacsony. A másik gond az igazságos jóváírási alap kidolgozása. Mindezt az önkormányzatnak ' magának kell eldöntenie. Elképzelhető, hogy a tsz-ben eltöltött idő, vagy a tsz-ben megkeresett összjövedelem alapján, illetve a kettő kombinációjából kialakított pont- rendszer szerint nevesítik a vagyont. A vagyonrész bevezetésénél is korlátot jelent, hogy az erre fizetett osztalék forrása is csak a tsz eddigi jövedelmek aránya, mértéke csökkent. (Az üzemek jelentős része egyelőre nem kívánja bevezetni a vagyonrész intézményét. Van olyan szándék is néhol, hogy több év alatt fokozatosan vezetik •be. Számos kérdés jogilag nem eléggé világos, így például a közös tulajdonú föld esetleges nevesítése, stb.) A vagyonérdekeltség valódi, közvetlen hatású megoldása lehet, ha a tag a vagyonjegy jelentős részét (40-60 százalékát) a saját munkahelyének eszközeire szólóan kapja, és az osztalék azok működésének eredményétől függ. Kétségtelen, hogy ehhez jól kialakított belső elszámolási rendszer és köz- gazdasági megalapozás szükséges. Mint korábban említettük, a soron lévő alapszabálymódosítást egy folyamat részeként kell felfogni, amely elvezethet egy új, a megváltozott viszonyok között is életképes szövetkezeti modellhez. Ez csak akkor lesz igaz, ha az erősödő tulajdonosi kötődés nemcsak a jövedelem felosztásában, hanem annak megtermelésében, a vagyon védelmében is érvényesül. Győrfi Károly, a Békés Megyei Tesizöv titkára Gépkocsi-előtakarékassági be- tétformát vezetnek be szeptember 6-átóI a takarékszövetkezetek és a Takarékszövetkezeti Bank Rt. Azoknak az ügyfeleknek, akik a takarékszövetkezeti kirendeltségeken vagy a bank fiókjaiban rendelik meg a gépkocsit — s fizetik be a 40 százalékos előleget —, a vételár többi — tehát a 40 százalékon felüli — részének gyűjtéséhez ajánlják a kedvező kamatozású betétformát. A kamata az elhelyezéstől számított egy éven belül 12 százalék, ha viszont a pénz egy éven túl „várakozik” a takarékszövetkezetben. akkor évenként 16 százalék kamatot fizetnek érte. a 11/1989. számú betéti törvény alapján. A vételárelőleg után továbbra is — egy éven belüli gépkocsiátvétel esetén — 2 százalékos. ennél hosszabb idejű várakozás esetén pedig évi 6 százalékos kamat jár. A takarék- szövetkezetek ezen felül — reklámköltségeik terhére — különböző juttatásokat adnak ügyfeleiknek. Egy teremnyi szülő és gyerek gyűlt össze a hónap első hétfőjén Újkígyóson, a találkozónak helyet adó pártházban. Pedig így este 7 óra körül már jobbára fáradtak a gyerekek, a szülőkről nem is ‘beszélve. De hát ki ikell várni az előadás végét, a gyerekeknek iskolai segédeszközökre, ruhára van szükségük. A megszokott mederben folyik az esemény. Megnyitó, üdvözlés, beszéd ... Hogy kevesen tudnak odafigyelni? Nem lehet csodálkozni rajta, mondom, fáradtak ... Ez év áprilisában alakult a Nagycsaládosok Üjkígyósi Csoportja. Azóta 104-en iratkoztak fel tagjaik közzé. Ez a kis csoport vállalta az önellátást, de örömmel fogadják azok segítségéit, akik hajlandók megérteni a nagycsaládosok problémáit, s önként átvállalni valamit a gondjaikból. Oláh József nyolc gyermeket nevelt fel feleségével, azóta 12 unokájukkal is sokat foglalkozatók. Tudja és érti hát a nagycsaládosok gondjait. Ezért is vállalta magára a csoport vezetését, patronálását: — Bizonyára hallják naponta — kezdte rövid kis előadását —, hogy különböző témákban népszavazásokra hívják fel az ország lakosságát. Azt hiszem, nálunk nincs dilemma, mii egyértelműen az életre szavazunk, hiszen fogyóban van az ország lakossága. Sokan kérdezik tőlem, lehet-e nagy családban élni? Lehet, szoktam mondani, csak nagyon nehéz. Iskolát, kenyeret és otthont kell teremtenünk gyermekeinknek. Így aztán mi talán még jobban aggódunk az országért, a jövőért, hiszen több gyermekért érzünk felelősséget. Köztudomású, hogy az országban a három- és ennél többgyermekes családok száma néhány százalékot tesz ki. Szomorú tény ez. A, mi csoportunk önsegélyező. Egymást segítjük, •bár vannak vállalatok, amelyek szívesen segítenek. Így tudunk ruha-, cipő-, iskolaszer-akciókat tartani. Sorolhatnám még, hogy segítséggel hogyan jutunk például olcsóbb mosóporhoz, dzsemhez és egyéb kedvezményes áruhoz. Tagjaink közé hívunk mindenkit, aki segíteni akar és segíteni tud, aki ugyan nem nagycsaládos, de pártoló tag szeretne lenni. Lehet-e nagycsaládban élni? Nemcsak az osztásért, hanem azért is jövünk össze havonta egyszer, hogy megismerjük egymást... Rövid bevezetőm után a gyerekeknek szeretném kiosztani az iskolaszereket, iskolatáskákat. Katona Norbert gyors léptekkel indul Oláh József felé, amikor a nevét hallja. Nagy büszkén veszi át a kis zsákot, amiben a tanszereket találja. — Norbika, hányán vagytok testvérek? — Hárman. Gergő 4, Tamás 2 éves ... Tokai' Ferencné mindössze 34 éves és a nyolcadik babát várja. — Tudja-e, hogy az emberek többsége úgy gondolkodik, miért szül az gyereket, aki az államhoz, a társadalomhoz fordul segítségért? « — Annak idején három gyereket terveztünk. De olyan betegségben szenvedek, ami miatt nem szedhetek gyógyszert, a spirált sem bírom. Amikor már észrevettem, hogy terhes vagyok, örültünk a kis jövevénynek. Igyekszem minél kevesebb segélyt kérni. De naponta 5 liter tej, 3 kiló kenyér, 4 kiló krumpli, 1 szál kolbász fogy, 10 kiló mosópor megy el havonta. Ez pedig nem kis mennyiség. Így az a pénz, ami összejön havonta, nem mindig elég a hónap végéig... Mondták nekem is, hogy minek szülök ennyi gyereket? Senkinek semmi köze hozzá! Még egyiket sem adtam oda az államnak, hogy neveljék . .. Zsótér Mária fiatalon maradt özvegy három gyermekével. — Még nem mentem kölcsönkérni senkitől. A napokban volt az első eset, amikor beiskolázási segélyért fordultam a tanácshoz. Szégyenek kunyerálni. Ez azóta van, amióta egyszer a tanácstól munkát kértem. Azt mondták, menjek belet mosni. Ehhez tudni kell, hogy felsőfokú végzettségem van! Az apám itt, Kígyóson tanácselnök volt, és aki tőle segítséget kért, sohasem utasította el. A gyerekeim mindent megkapnak lehetőségeinkhez képest. Kirándulni is engedem őket, valahányszor szerveznek az iskolában. Mégis azt vetik a szememre, miért szültem meg a harmadikat? Nyolc óra. Egy külön szobában cipőt, ruhát válogathat magának és gyerekének mindenki, aki igényt tart rá. Vörös Attiláné három gyerekének válogatja a ruhákat. — A nagyobbik fiam katona, rá valót már nem találok. A kicsiknek inkább. Szívesebben jövök ide, mint kéregetni a tanácshoz... Itt legalább érzem, hogy egymáson segítünk. Lassan kiürül a terem. Egy hónap múlva újra, ugyanitt találkoznak a nagycsaládosok ... B. V.
