Békés Megyei Népújság, 1989. szeptember (44. évfolyam, 206-231. szám)
1989-09-26 / 227. szám
1989. szeptember 26., kedd Nyugdíjas klubvezető lett a nyu gdí jasklub-vezetit A heti munka szervezésekor még így szerepelt terveink közt ez a téma: „Nyugdíjasklub Pusztaföldváron”. Aztán nem egészen úgy kerekedett a történet, ahogy elképzeltük, hiszen nem a klub mai, hanem annak volt vezetőjével sikerült találkoznunk. Utólag nem is baj, hogy így alakult, hiszen — bár nem szereti az ilyen szerénytelennek tűnő megfogalmazást — Pleskonics Andrásnak köszönhető, hogy létrejött, s évek óta eredményesen működik a pusztaföldvári nyugdíjas- klub. Megszámláltatunk D megyei előkészületekről — Három évtizede élek itt. Huszonkét évig, amíg az iskolában dolgoztam, a sikeres dolgok mellett sok sikertelenség ért. A gyötrődések közepette elhatároztam, ha lesz egy terület, melyen ezek a feszültségek kiiktathatók, valóra váltom mindazt, amit a Nagykőrösi Tanítóképzőben elsajátítottam. Mert az igazi indítékot ott, a tanítóképzőben kaptam e pedagógiai munkához. S mikor — nyugdíjba vonulását követően — a könyvtárosi munka mellett elvállalta a klubvezetést, megtalálta e nyugodt szegletét a népművelésnek, melyben „a feszültségek kiiktathatók”. — Már maga a könyvtárosi munka csodálatos volt. Aztán a klub, melynek foglalkozásaiban nemcsak a klubtagok, de magam is örömöm leltem, lehetőséget adott régi szenvedélyem gyakorlásához, a helytörténeti munkához. Téli napokat idéz, amikor sáros csizmáikat gondosan letakarítva, fagyosan kopogtattak be az újfalusi emberek a könyvtár ajtaján. Többen kilométereket hagytak maguk után, de már kora délután jöttek, mert igazi közösség, s meleg várta őket. És amíg a többiek megérkeztek, olvasgattak egy kicsit ... — Tudom, mindenki szereti a szüleit. Én is így voltam ezzel. Ám mindig azt éreztem, hogy tartozom nekik. s mikor létrejött a klub, ezekre az emberekre származtattam át az érzelmeket, melyeket szüleim iránt tápláltam. Adott volt hát egy hely, egy ember, aki becsüli, s szereti az idős embereket, s akinek kellő pedagógiai érzéke és tudásanyaga volt ahhoz, hogy e társaság élére álljon .. . — Ne higyje, hogy én vagyok az, aki évekig összetartotta ezt a közösséget. Csupán a körülmények játszottak össze szerencsésen, s az idős emberek lelkivilága. Hogy mire gondolok? Elmondom; a mai, falusi élet- szervezet nem az, amit ők megszoktak. Hiányzik a köri élet, a neves ünnepek estélyei ... A fiatalabb generációnak meg nemigen jut ideje rá ... De fogalmazhatnék ügy is, hogy magányosak lennének, ha nem lenne ez a klub. Hogy az öntevékeny időtöltési forma fontosságáról ne is szóljak ... Ahogy beszélgetünk, néhány fénykép is előkerül a kirándulásokról, találkozókról... S ha már a képeknél tartunk, a történeti értékű fotóanyagról sem feledkezhetünk meg... — A gyűjtőmunkát önzetlenül, minden erejükkel segítették. Évtizedekkel ezelőtti, sőt egészen a század- forduló idejére visszanyúló fotóink vannak. Segítettek a keretezésben is ... Roppant gazdag anyag gyűlt össze! Kár, hogy nem veszik igénybe a művelődési házak, az iskolák, pedig kiállításra kész, rendezett minden... Jó hasznát vehetnék. A nyugdíjasklub tagjai egyébként nemcsak sublótjaikat, de szívüket is megnyitották Pleskonics András előtt. Szép (vagy kevésbé szép) emlékeiket elmesélték neki, mit sem sejtve arról, hogy a régmúlt idők felidézésével történelmi tényeket, értékes adalékokat szolgáltatnak a klubvezetőnek. — ... Aztán mikor elkészült egy helytörténeti tanulmány, ők voltak az első lektoraim. Büszkén olvasták, ha itt-ott megjelent az a dolgozat, melynek elkészítésében ők is részesek voltak .. De hát sok településen működik hasonló klub — gondolhatja az olvasó. — Mi az, amiben több ez a pusztaföldvári? Mert valamiben bizonyára különb a többinél, hiszen a volt klubvezetőt azóta is több helyen felkérték; mondaná el, írná le tapasztalatait! — Nem kellettek nekem agyafúrt éves tervek, meg csodaprogramok. Sőt. Bevallom. nem készültem a klubfoglalkozásokra sem. A célom csupán annyi volt, hogy az életük teljes közelségébe kerüljek. S ha a közelükbe férkőztem, már nem volt nehéz azonosulni a világukkal. Egy példát is felemlít e spontán — az adott pillanat szülte — módszer gyakorlati megnyilvánulására. Idős néni, hallókészülékére panaszkodott egyszer. S a klub aznap esti foglalkozásán Beethoven muzsikája csendült fel. A zenét a legnagyobb áhítattal — hiszen a zeneszerző sorsát, betegségét az imént ismerte meg — éppen ez a kis öregasszony hallgatta végig... — A testi nyomorúság elviselésének megvan a módja. Csapás ez az idős korú- akra. valóban az. De el kell, s el lehet viselni. Ha ebben segítettem, akár megértéssel. akár az elmaradhatatlan humorral — melyre szükség van egy ilyen társaság vezetésénél —, már megérte ... Természetesen — hiszen Pleskonics András már csak ilyen —. a klubvezetés tapasztalatait is összegezte, s egy megyei kiadványban nemrég közkinccsé tette. Aztán Szegedre kapott meghívást, ahol előadása oly nagy érdeklődést váltott ki, hogy tanulmányát másodközlésre megvásárolták. — „Másodvetés”. Ezt a címet adták találóan az írásomnak. örülök, hogy úgy búcsúzom a klubtól, hogy a helytörténeti, s a módszertani anyag egyaránt rendben, feldolgozottan áll az utódok rendelkezésére. Dolgozószobájában üldögélünk. A polcon könyvek, kiadványok, a fő helyen asztal, rajta írógép. Ennek a betűit még jól látja ... — A szemem egyre romlik, talán egyszer, egy műtét segítene... De a klubról le kellett mondanom. Remélem. nem szélednek szét az emberek, hiszen kell ez a közösség. Mert tudja, az idős ember, mint jómagam is, a múlt szép emlékein „élősködik”, hogy jobban elviselje a korral járó nyomorúságot. S ezekhez a kikívánkozó emlékekhez kell egy közösség, mely meghallgatja. Kell, mint a kenyér, a víz, vagy a tiszta levegő ... Még óva int attól, hogy e történetnek ő legyen a főszereplője. „Csak a klubról írjak” — mondja —, s már ekkor tudom: ebben az egyben nem fogadom meg a tanácsát... Nagy Ágnes Fotó : Fazekas Ferenc Mégis lesz hazánkban nép- számlálás 1990-ben — ez a tízévenként megtartott statisztikai felmérés sorrendben a tizenharmadik. A költségekre tekintettel az előkészítés vitájában felmerült, hogy csupán a népesség 10 százalékára kiterjedő reprezentatív adatfelmérés legyen, végül azonban — miként azt a közelmúltban a Központi Statisztikai Hivatal részvételével megtartott szakmai megbeszélésen elmondták — a tudományos intézetek véleményei alapján született a következő döntés: éppen az ország jelenlegi helyzetében nagy szükség van a teljes társadalmi és gazdasági kereszt- metszet elkészítésére. — A népszámlálás nem kis feladat — vajon hogyan készülnek erre megyénkben? — erről kérdeztük dr. Gyeb- nár Lászlót, a megyei tanács igazgatási osztályvezetőjét. Összeállították a címjegyzéket — Az állami népességnyilvántartás felhasználásával már az év elején megkezdtük a felkészülést — kezdte az osztályvezető. — Munkánkat a KSH irányításával végezzük. Az első fázisban elkészítettük az utca-, házszám-, lakcímjegyzéket, azt kijavítottuk, ellenőriztük. A második nagy feladat volt a számlálókörzetek kialakítása és a címjegyzék összeállítása, majd annak ellenőrzése. Mindez az utca-, házszám- és lakásjegyzék alapján megtörtént. Ügy állítottuk össze, hogy a számítógépes feldolgozásra alkalmas legyen az anyag. — Ez mit foglal magába? — A számlálókörzetek emelkedő számrendjében kimutatást készítettünk a kialakított számlálókörzetekben élő állampolgárok létszámáról, feltüntetve a kimutatáson az adatsoroknak a település részére vonatkozó összesített adatsorát. Egyidejűleg kimutatást készítettünk a település, a megye lélekszámáról, külön az állandó és külön az ideiglenes lakosokról. Mindezt a munkát augusztus 31-ig befejeztük. — Most mi lesz a következő tennivaló? — Ezután a végleges számlálókörzeti címjegyzékek elkészítése és az összeíróívek meghatározott pontjainak gépi előnyomtatása következik. És végül, természetesen a munka negyedik fázisa lesz a konkrét népszámlálás, amely 1990. január 1. és 31. között zajlik le. Önkéntes népszámlálási biztosok — Kik végzik ezt a feladatot? — A népszámlálási biztosok. Az 1980-as népszámláláskor zömmel pedagógusok voltak a népszámlálási biztosok, akiknek ez „kötelező házi feladat” volt. Ám ez az út nem járható, csak önkéntes alapon várható el ez a munka. Tanácsi dolgozókat, pedagógusokat kérünk fel. Annyiból talán köny- nyebb lesz ez a feladat, hogy nem kettő, hanem négy hét áll rendelkezésre. — Bizonyára valamilyen igazolással, meghatalmazással vagy megbízólevéllel látják el a számlálóbiztosokat. — Természetesen. De hogy konkrétan milyen formában, azt még nem tudom. — Mennyien és milyen díjazásért vesznek majd részt ebben a munkában? — Ezerkettőszáz számláló- biztos és háromszázötven területfelelős feladata lesz. A jelenlegi adójogszabályok sajnos nem kedvezőek a megfelelő anyagi elismeréshez. Garancia az adatvédelemre — Van-e garancia az adatvédelemre, arra, hogy a lakossággal közölt adatok ne kerülhessenek illetéktelen kezekbe? — Garanciák vannak erre, de az igazi megoldás az informatikai törvény lenne. Pillanatnyilag csak alacsonyabb szintű jogszabály, illetve a KSH elnöki utasítása rendelkezik az e témában adott kérdésekről. — Végül még egy kérdés: köteles-e az állampolgár válaszolni a kérdőíven szereplő kérdésekre? — Igen. Ennek megtagadása szabálysértési eljárást vonhat maga után, nevezetesen az adatszolgáltatás rendje elleni szabálysértést. T. I. — Jól vagy rosszul? — Ahogy azt Móricka elképzeli, hogy ilyen kategorikusan lehet válaszolni ! — humorizál a harminc körüli fiatalasz- szony. — De viccen kívül, szerintem olyan nincs, hogy egyfolytában jó, vagy rossz az ember közérzete. Tehát a válaszom: is, is. — Mitől jól, ha jó a kedve? — Attól, hogy épp akkor nem rontják el, ugyanis vidám, kiegyensúlyozott szeretek lenni. Ilyennek születtem, azért tudok örülni annak is, ha szép az idő, ha nem késem le a buszt, vagy más hasonló apróságnak is. — És ha hetekig esik a hideg eső? — Akkor a száraz, meleg szobának. — Mi veszi el a kedvét? — Bánt nagyon az igazságtalanság, akár velem, akár mással történik. A legrosszabb a kényszer-, a csapdahelyzet, legyen egyéni vagy közösségi, mint volt most az NDK-s menekültekkel. Szörnyű! Hát nincs elég baja az országnak? És nem is mi kerestük magunknak... De mondanék még valamit, ha nem haragszik meg ... — Essünk túl rajta. — Hetekre elment a kedvem, amikor a Népújság egy huszárvágással kiiktatta a rádió-, tévé- és filmkritikát. Milyen kultúrpolitika ez? Most is neheztelek érte, mert még mindig hiányzik. Hát még annak, aki csak ezt az egy újságot olvassa, mert többre nem futja neki?! * * * — Nincs valami jó kedvem, mitől is lenne? — töpreng, a negyvenes férfi. — Amerre nézek, szinte mindenütt megoldatlan problémákat látok. Vagy félintézkedéseket. Az ország helyzete izgat, egyébként kutya bajom. Mondják is, nem vagyok normális, örüljek, hogy jó a családi életem, a gyerekeimé is, s az anyagi gondjaim se nagyok. És ami fő, mindnyájan egészségesek vagyunk. S alapjában véve igazuk is van... — De önben mégis ott a kisördög? — Hogyne lenne, mikor nem függetleníthetem magam az ország állapotától, s azoktól a terhektől, amelyekből jut majd a még meg nem született unokámnak is. Hisz, ha az elrontáshoz évtizedek „kellettek”, a helyrehozása — ami sokkal nehezebb —, hogy mehetne végbe pár esztendő alatt? — De azt mégsem állíthatja, hogy nem történik semmi? — Nem, nem, de ,a gazdaság, ami a legfontosabb, alig mozdul. S jöjjön bár akármilyen kormány, csodát attól sem várhatunk. — De jobbat, igen! — Ha az MSZMP és az ellenzék jobban politizálna. Vagy Okosabban, ügyesebben? Nem is tudom ... Csak azt, hogy mindkét oldalnak — sőt a harmadiknak, a szakszervezetnek is — nagyobb önmérsékletre volna szüksége. Volt, «mi volt, emberi természet ide vagy oda, a józan eszüket vegyék elő. — Például? — Az MSZMP hagyja abba kisded játékait, mint a NEXT 2000. Lássa be, hogy a vagyona: a nemzeté. A tagdíjak jó, ha az óriási apparátust, a pártdiplomáciát, a reprezentálást és az oktatást fedezték. Az ingatlanokat vagy „örökölték”, vagy az állami költségvetés terhére szerezték. — Az ellenzékben mi nem tetszik? — Egyes pártok túlzott magabiztossága. De sokallom is a pártokat, kevesebb több lenne, így nehéz tartós egységet kialakítani. S azt sem szeretem, ha valaki mindenkit sérteget, mert csak gyűjti az ellenségeket. A Fideszre gondolok. Nekik még a reformkommunisták sem jók. Holott mindenki — talán a Nyugat legjobban — tudja, hogy a kommunisták nélkül nincs békés átmenet. Ez nem a szeretem, nem szeretem kérdése, hanem a történelmi gondolkozásé. — ön tehát, ha nem is koalíciót, de egy nagy közös ösz- szefogást szeretne? — Gondolom, minden józan ember, hiszen a demokratikus Magyarország megteremtéséről van szó. S ehhez Kelet és Nyugat jóindulata, támogatása egyaránt szükséges. Ergo: aki politikára adta a fejét, az legyen is politikus. Ne érzelmek vezéreljék. * * * — Mivel eddig név helyett az életkorban állapodtunk meg beszélgetőpartnereimmel, önhöz már egyenesen így fordulok: milyen a közérzete ma egy, az ötvenes évei közepén járó férfinak? — Ez sokkal inkább temperamentum kérdése, mint az életkoré. Én mindig a tetteket becsültem jobban, mint a szavakat. Könnyebb ugyanis szövegelni, mint cselekedni. Engem azért idegesít ez a sok szó, szó, szó, s főleg az általános világfájdalom, siránkozás. — Ezt csak nem a helyzetelemzésekre érti? — Azon már túl vagyunk, a jövő áll előttünk, s ehhez nem elég a „búsmagyarkodás”. Pedig ezt roppant szeretjük, csak abba kéne hagyni, s becsülni annyira magunkat, hogy képesek vagyunk egy új, jól működő gazdaságot létrehozni. — Úgy gondolja, hogy ez csak önbizalom kérdése? — Ennyire naív nem vagyok, de azt is tudom, hogy enél- kül nem megy, vagy a jó kezdeményezések — netán sikerek — ismertetése nélkül. S hol lát ilyet? A sajtó is csak a botrányokon kapkod, és mindegyre a múltat emlegeti. Pedig a tömegkommunikáció meghatározó hangulati elem. — De hisz mindenki torkig volt már a hozsannázással, a hatalom elvtelen kiszolgálásával... — Ez igaz is, de mondok ellenpéldát, még a kiszolgálás idejéből. Mégpedig az oktatást. Nyűtte, rágta mindenki, írásban, szóban, képben: tönkre van téve, szégyelhetjük magunkat, stb. De kérdem én: létezik az, hogy valami, csak és kizárólag rossz? Mert, ha igen, akkor hová tegyük azokat a pedagógusokat és gyerekeket, akik világméretben élen jártak? Ugyanis, amikor az általános iskolából kilépő korosztályok természettudományos tudását és alkotókészségét 1970- ben egy nemzetközi felmérés vizsgálta, 25 ország között ez volt a sorrend: Japán, Magyarország, Ausztrália, Üj-Zéland, NSZK ... A következő alkalommal, 1983-ban pedig Magyarország, Japán, Hollandia, Kanada, Dél-Korea. Óriási eredmény és önmagában is sokat mond! — S valóban alig volt visszhangja .. . — Ezt mondom én is, pedig erre aztán büszkék lehettünk volna! De akkor nem illett be a tömegkommunikációs képbe, mert úgyis „le volt írva” az egész magyar oktatás? Most meg, mert most is akad hasonló — például az idei nemzetközi fizikai diákolimpiái siker —, nem tartozik a riporteri sikkhez? ' — Igaza van! Köszönöm, hogy beszélgettünk. • Vass Márta
