Békés Megyei Népújság, 1989. szeptember (44. évfolyam, 206-231. szám)
1989-09-02 / 207. szám
1989. szeptember 8„ szombat o T udományos ALKOHOL ÉS AGYVÉRZÉS Nemrégiben még azt hitték, hogy az alkalmilag elfogyasztott alkohol megvédi az embert az agyvérzéstől. Érmek azonban éppen az ellenkezőjét bizonyítja egy mindeddig legalaposabb vizsgálatnak az eredménye. Nyolcezer 45 és 68 év közötti haiti férfinak az életét 12 éven át nyomon követve kiderült, hogy a „kemény” al- koihOlfogyasztók között az agyvérzés valószínűsége háromszor akkora, a kevés alkoholt fogyasztóké pedig kétszer akkora, mint az alkoholtól1 tartózkodók között. Az alkoholfogyasztás minden korcsoportban, minden súlycsoportban, alacsony és magas vérnyomásúak, s dohányosok és nem dohányosok csoportjában azonos 'mértékben fokozza az agyvérzés veszélyét. A tanulmány szerint ha a „keményen ivók” mérséklik az alkoholfogyasztást, csökken az agyvérzés veszélye is. fagyasztás a rak ELLEN A csehszlovák klinikákon és kórházakban eddig ezernél több alkalommal használták fel eredményesen a prágai erősáramú kutatóintézetben kifejlesztett KCH 3A típusjelzésű sebészeti berendezést, amely fagyasztással roncsolja el a burjánzó daganatsejteket. A műszer csúcsával megérintett terület 15 másodpercen belül mínusz 196 fokos hőmérsékletre hűl le. A berendezéssel pontosan elhatárolható a 'beteg terület a környező egészséges szövetektől, és digitális hőmérő jelzi a hő- mérsékleti határérték esetkishírek leges átlépését. A mintapéldányok eredményes kipróbálása után évente 50-100 sebészeti fagyasztóberendezést állítanak elő. OLAJKÜTFŰRAS LÉZERREL Japán geológusok a hagyományos fúróberendezés helyett — kísérletképpen — lézerrel, a Toshiba cég 1,2 kilowatt teljesítményű széndioxidlézerével kezdtek olajkutat fúrni. A lézeres fúrás tízszerte gyorsabb, mint a hagyományos mechanikai fúrás, ráadásul tiszta, sima lyukfalat ad. A lézert a felszínről számítógéppel irányítják, így nemcsak kerek, hanem bármilyen más. keresztmetszetű lyukat is fúrhat. Ügy számítják, hogy ezzel az eljárással akár 5000 méteresnél mélyebb lyukakat is mélyíthetnek. Mivel a lézeres fúrás során nem keletkezik a kútból kiemelhető és elemezhető fúrómag, az átfúrt rétegeket geofizikai eljárásokkal határozzák meg : villamos ellenállásu kból, a gamma- és a neutronsugárzás visszaszórásiből és akusztikai tulajdonságaikból. ÉGŐ GÁZFELHŐK Napjainkban mind több szénhidrogént szállítanak a tengeren cseppfolyósított állapotban, különleges tartályhajókban. Eddig keveset tudtak róla, hogy milyen veszélyt jelent az emberre, ha az ilyen cseppfolyósított szénhidrogént szállító tar- ■tályhajót szerencsétlenség ér. Angol szakértők a közelmúltban érdekes kísérletekkel tanulmányozták az ilyen gázfelhők terjedését és gyúlékonyságát. Sussex grófság partjai előtt, mintegy 350 méternyire a partvonaltól, egy betongát végénél több gázfelhőt bocsátottak a szabadba, és többször meg is gyújtották a gázt. Meglepő módon több esetben kifejezetten nehézséget okozott a gázfelhő meggyújtása. Némelyik kísérletben a be- gyulfladás következtében lö- kőhulliám kialakulását észlelték a gázfelhőben1, de egyetlen esetben sem jött létre robbanásszerű égés. Az adatok értékelését még nem fejezték be. Remélik, hogy olyan matematikai modellhez jutnak, amellyel pontosabban előre jelezhetik a cseppfolyós gázt szállító tartályhajók katasztrófájának következményeit. A VILÁG ELSŐ gazdasAgmüzeuma A svéd királyi érmemúzeumnak és az ország takarékpénztárainak együttműködésével Stockholmban létrehozzák a világ első gazdaságmúzeumát. Az érmemúzeum Svédország második legrégibb múzeuma, míg a svéd takarékpénztár története 1820-ig nyúlik vissza, amikor is egy göte- borgi cselédlány bankszámlát nyitott. Bár sok múzeumban látható pénz-, érme- és bankjegy gyűjtemény, azt egyikük sem mutatja be, hogy milyen volt a kapcsolat a'kiállított pénzek és a gazdaság, a társadalom és az egyes emberek között. Az új múzeum a gazdasági fejlődést sok oldaliról kívánja bemutatni az olyan drámai eseményektől, mint amilyen a tőzsdei összeomlás- (krach), vagy a vágtázó pénzromlás (infláció), egészen a gyermekek zsebpénzének változásáig. A gazdaságmúzeumot legkésőbb öt éven belül kívánják megnyitni. A Békéscsabai Kötöttárugyár Őr u. 1. sz. alatti tanműhelyében FOLYAMATOSAN kedvezményes KELME- ÉS KÉSZARUVASART TART. Hétfő: 16—18.30. Szerda: 16—18.30. Péntek: 16—18.30. Szombat: 7—12.00. Mindenkit szeretettel várunk! Kereskedelmi osztály A Körösmenti ÁFÉSZ FELAJÁNLJA MEGVÉTELRE I db M-24 típusú Volga személygépkocsiját Érdeklődni: Vésztő, Kossuth u. 76. sz. alatt. A Békés megyei JÓKAI SZÍNHÁZ felvétçire keres gyakorlattal rendelkező férfiszabét Érdeklődni személyesen a színház jelmezkivitelezőjénél lehet. Irodatechnika, automatizálás, orvosi műszerek REPREZENTATÍV TERMÉKBEMUTATÓ BÉKÉSCSABÁN a sétálóutcában, az UNIVERZÁL Áruháztól 50 méterre, 1989. szeptember 6—7-én. SZERETETTEL VÁRJUK KOLLÉGÁIVAL EGYÜTT, kiállítóbuszunikkal. BSZK Békéscsabai Szolgáltató Ipari Kisszövetkezet. Telefon: 66/28-931 ROLITRON Bioelektronikai Rt. Budapest, Felhévizi u. 3—5. Telefon: 1/18-04-500 FESTÉSHEZ FALFESTÉK penészgátló 3F TAPÉTÁZÁSHOZ GLETTANYAG A PENÉSZMENTESSÉGET NÉGY ÉVIG GARANTÁLJA. Négy év után, szükség esetén, újra allkailimaziható. MEGVÁSÁROLHATÓ A SZAKÜZLETÉBEN: Újkígyós, Petőfi Sándor u. 60/2. Telefon: (66) 56-255 HÉTVÉGI MŰSOR Szombat KOSSUTH radio 8.S0: Családi tükör. 9.05: Színes népi muzsika. 10.05: Ismét — a javából! 12.30: Georglkon napok ’89. 13.00: Zeneparádé. 13.49: Énekeljünk együtt! 14.20: Mindennapi irodalmunk. 14.50: Lemezmúzeum. IS.15: Ralph Waldom Emerson versel. A középhullámon: 15.25: Ü1 Zenei Üjság. 16.00: 168 óra. Az urh-sávon: 15.25: Közvetítés az öttusa vb- röl: lovaglás. 17.30: Népdalelőadók hangalbuma. 18.15: Hot volt. hol nem volt... 18.45: Tallózás hetilapokban és folyóiratokban. 19.10: A vietnami Szocialista Köztársaság nemzeti ünnepén. 19.35: Megmaradni. Dráma két részben. 21.45: „Hajszálgyökerek.” 22.25 : Európa hangversenytermeiből. 23.40: Régi híres énekesek műsorából. PETŐFI RÁDIÓ 8.08: Népszerű muzsika yilághírű előadók. 8.40: öt kontinens hét napja. Külpolitikai összefoglaló. 9.05: Szerelmesműsor. 10.00: Szeptemberi tudományos mozaik. 10.30: Térzene a Magyar Nemzeti Galéria előtt. 11.05: Könnyűzene. 12.10: Jó ebédhez szól a nóta. 13.05: Daráló. Folytatásos Ifjúsági történet. 13.35 : Hangok és visszahangok. 14.00: Változatok a szórakozásra. • 14.00: Névforduló. Vágó István játéka. 14.15.: Verebes István műsora. 15.50: Színről színre. 16.4(1; Ugyanaz többször. 17.05: ..Kislány, hallod a muzsikát-” 17.30: Spanyolul tudni kell. Tabl László vígjátéka. 18.3d: Shakey Jake felvételei. 19.05 : Esti fúvósmuzsika. 19.20: A Rádió Dalszínháza: Bécsi vér. Operett. 21.27: Az eMeRTon Bigband ját22.00: Házibuli. BARTÓK RÁDIÓ 8.19: Jean Guillou orgonái. 9.02: Mendelssohn: D-dúr vonósnégyek. 9.30: Britten: Peter Grimes. 10.30: Slágerlista. 11.00: Hangfelvételek felsőfokon. 12.32: Bizet: C-dúr szimfónia. 13.05: Kívánságműsor szombaton. 14.05 : Fischer Annie zongorázik. XX/17. rész. 14.50: Versek. 15.00: Lemezbörze helyett. 15.55: Zenekari muzsika. 17.00: R. Strauss operáiból. 17.48: Mai vietnami költők versel. 18.08: A Magyar Rádió és Televízió énekkara énekel. 18.34: Nagyapám, Richard Wagner és dédapám Liszt Ferenc. . . 19.05 : Mindennapi irodalmunk. 19.35: Népzene. 20.00: Hándel-művek korabeli hangszereken. 21.20: A Magyar Hanglemez- gyártó Vállalat díjnyertes lemezei. 22.13: Oj hanglemezekről. 23.11 : A hasonmás. Dosztojevszkij kisregénye MAGYAR RÁDIÓ, SZEGED Szeged 94.90 MHz Szentes 66,29 MHz 8.00—10.00: Alföldi Tükör. Zenés riportműsor. — Műsorismertetés. hírek, meteor, útln- form. az ügyeletek jelentik. Hétvégi kulturális és sport- ajánlat. Lapszemle. — Lesz-e cellulózvölgy a Dél-Alföklön ? TiV 8.30: Tévétorna. 8.35: Smith. Angol film. Vilin. rész. (lsm.) 9.00: Képújság. 9.05: A világ nélküled. Francia tévéfilm. (isin.) 10.00: Ifjúsági magazin. 11.00: Tanévnyitó. 11.50: öttusa világbajnokság. 12.50: Szlovák nyelvű Ifjúsági műsor. 13.20: Képújság. 14.45: Képújság. 14.55: A Vietnami Szocialista Köztársaság nemzeti ün- „ nenén. 15.15: Betűreklám. 11.30: Csehszlovák kisfilm. 11.50: öttusa világbajnokság. 17.15: Mozgó Képek. 17.30: önök kérték. 19.10: Esti mese. 19.30: Híradó. 20.10: XIII. nemzetközi Monte Carlo-i cirkuszfesztivál. Sválci film. 21.15: Glan Maria Volonte-soto- zat. Banditák Milánóban. Olasz film. (1968) 22.50: Híradó. w Sugár Ágnessel és Déri Jánossal. 16.25: Képújság. 16.35; Riportok. Időjárás. Zene. MOVI-krónika. 17,1(1: Tűzkereső. Játékos tűzvédelmi vetélkedő. 17.30: Vitaműsor kamaszoknak. 18.00: Telesport. 18.25: Hupikék törpikék. 19.00: Zsákutca. NSZK bűnügyi tévéfilm. 20.10: Rockstúdió. 21.00: Híradó 2. 21.30: Melyiket a három közül? Játékos vetélkedő. 22.00: A főnök szeretője. Amerikai tévéfilm. 23.30: Napzárta. BELGRAD, I. MŰSOR 9.15: Műsorismertetés. 9.20: Tv-naptár. Nyári program. 9.30: Mortimer. Filmsorozat. 10.25: Ferdi. Animációs film. 10.35: Ráadásprogram, (ism.) 12.05: Nyári magazin. 14.25 : Egészségügyi szekrényke. 14.50: Gyermek- és ifjúsági játékfilm. 16.00: Hét tv-nap. 16.45: Tv-napló. 17.00: Népzenei műsor. 17.30: Drámasorozat. 18.30: Szívesen önökért. 19.18: Hírek külföldi turisták számára. 19.30: Tv-napló I. 19.53: A mai sport. 20.00: Játékfilm. 21.50: Tv-napló II. 22.05: Szórakoztató műsor. 22.35: Hírek külföldi turisták számára. 22.40: .Ráad ás program. 1.10: Hírek. SKY ONE 7.00: Brit ötvenes slágerlista. 8.00: Gyermekműsor. 12.00: Sportmagazin. 13.00: A pankráció szupersztárjai. 14.00: Emberi szörnyek. Amerikai dokumentumfilm. 17.00: Brit ötvenes slágerlista. 18.00: Eurosport. 'super 7.00: Gyermekműsor. 11.00: Egyveleg. 12.00: Turistamagazin. 12.30: Egyveleg. 13.00: Hollywood belülről. 14.50: Filmkomédia. 15.00: Folytassa a nevetést! 15.30: Goodlek-ék. Vígjátéksorozat. 16.00: Elve vagy holtan. Wes- temsorozat. 17.30: Százas európai slágerlista. 18.30: Sport. 19.30: Honey West. Bűnügyi sorozat. 20.00: Légből kapott vőlegény. Amerikai zenés vígjáték. 21.40: Hírnév. Minisorozat. 22,25: Egyveleg. 16.00: Tengeri magazin. 17.00: Komolyzenei verseny. 18.05: Isztambuli buli. Otifilm. 2. rész. 18.40: A valótlanság géniusza. Fantasztikus filmsorozat. 19.40: Konyhatitkok: narancs- szuflé. 19.50: Hűtőköpeny. Autósok műsora. 20.10: L’ enfant et les sortile' ges. Ra^el operája. 21.05: Otifilm. Franciaország. 22.30: Bábel. Ismeretterjesztő sorozat. Vasárnap KOSSUTH RADIO 8.30: Énekszóval, muzsikával. 9.00: Húszas stúdió. 10.05: örökzöld dallamok. 10.54: Édes anyanyelvűnk. 11.00: A Rádió kulturális hetilapja. 12.15: Harminc perc alatt a föld körül. 12.55: Rádiófelvételek hanglemezen. 13.20: Az élő népdal. 13.30: Tudományos magazin. 15.00: Munkagödör. Andrej Platonov regénye. 15.43 : Haydn-vegyeskarok. 16.05: Balettzene. 17.00: Ausztráliai úti műsor. 17.30: Muzsikáló nagyvilág. 18.15: Hol volt. hol nem volt . . 18.40: Remekírók hangszalagon: A kőszívű ember fial. Jókai Mór regénye. 19.53: Népdalest. 20.59: Operabérlet. Puccini: Tu- randot. 22.15: Bakfark Bálint művészete. V/5. rész. 22.50: Mene tekel. Verseit elmondja Keszell Ferenc. 23.05: Kamarazene. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: A Gyermekrádió bemutatója. 8.45: A Magyar Rádió és Televízió gyermekkórusa énekel. 9.05: Tip-top parádé. Whitney Houston felvételeiből. 9.35: Szivárvány a várakozásról. 11.10: Vasárnapi koktél. 11.35: Tudósítás az öttusa-vb váltóversenyének lövészszámáról. 12.03 : Jó ebédhez szól a nóta. 12.55: Tudósítás az öttusa-vb váltóversenyének vivőszá- máról. 13.05: Érdekességek a jövő hét műsorából. 14.00: Többet ésszel. 114. szám. 15.05: Az Ifjúsági Rádió műsora. 16.00: Poptarisznypa. 21.05 : Epizódok Tatay Sándor önéletrajzi regényéből. 21.23: Társalgó. ötvenöt perc irodalomkedvelőknek. 22.18: Dzsessz a '80-as években. Joe Zawinul felvételeiből. 23.15: Könnyűzene. BARTÓK RÁDIÓ 8.13: Komolyzenei kívánságműsor. 10.20: üj Zenei Újság, (lsm.) 10.50: Eszperantó híradó. 11.00: Montreux-vevey-1 fesztivál, 1988. VII/2. rész. 12.16: Barokk szonáták. 12.55: Kis magyar néprajz. 13.05: Tallózás hetilapokban éa folyóiratokban, (ism.) 13.30: Táncok operákból. 14.10: Slkerlemezek CD-n. 14.55: Oj Etema-lemezeínkből. 16.00: Vasárnapi vitaműsor. 17.00: Sass Sylvia énekel 17.32: Hangverseny Kodály Zoltán műveiből. 18.30: A Magyar Rádió szerb- horvát nyelvű műsora. 19.35: Nagy mesterek kamarazenéjéből. 29.40: Európaiak Velencében. 21.00: A heavy metal kedvelőinek. 21.42 : Fekete-Afrika zenéjéből. 22.07: Zenekari muzsika. 23.09: A hasonmás. Dosztojevszkij kisregénye. MAGYAR RÁDIÓ, SZEGED Szeged 94,90 MHz Szentes 66,29 MHz 8.00—11.00: Vasárnapi magazin. Zenés összeállítás. 8.00: Román nyelvű műsor. 8.30: Szlovák nyelvű műsor. 9.00: Élő-szó. 9.15: Hallanak engemí 9.20: Műemléksors. 10.00: Zene-szó-tár. 10.30: Lemezmustra. 19.39—20.00: Zenés sporthiradó. 8.55: Családi torna. 9.00: Óvodások filmműsora. 9.20: Aprónép. Amerikai kls- film. XII/7. rész. 9.45: Játékos sportvetélkedő. 10.20: Katkó István: Telefonpapa. Ifjúsági tévéfilm. 11.20: Mi-tu-ház: a krumpli, (ism.) 11.35: Képújság. 15.35: Képújság. 15.40: Legyen szerencsénk! 16.30: A Taviam testvérek. Angol film. 17.25: Telis-tele videó. 17.35: Delta. 18.00: Iskolapélda. 18.50: Esti mese. 19.00: A Hét. 20.00: Híradó 20.15: A korona ékköve. Angol tévéfílmsorozat. XlV/1. rész. 22.05: Telesport. 23.20: Képújság. M Berkes Zsuzsával és Antal Imrével. 16.25: Képújság. 16.35: Riportok, Időjárás, zene. 16.45: Rali Európa-bajnokság. 17.00: A Forsyte Saga. Angol családregény. XXVI/9. (lsm.) 17.50: Álljunk meg egy szóra! 18.00: Röntgen. 18.25: Gyerekeknek. 18.49: Csip-csup csodák sorsolás. 19.00: A penicillin mítosz. Angol dokumentumfilm. 20.00: Palotai Boris: Mini történetek. (ism.) 21.00: Török zene Közép-Euró- pában. 22.05: A Lerouge ügy. NSZK tévéfilm. II/2. rész. 23.45: Napzárta. BELGRAD, I. MŰSOR 8.30: Barázdák. 9.15: Műsorismertetés. 9.20: Hírek. 9.30: Vasárnap délelőtt gyermekeknek. 11.00: Barázdák. 13.00: Louis Mesonie. Filmsoro13.50: Napirend nélküli találkozó. 16.30: A tenger, az emberek é» partok. 17.05: Scaramouche. Amerikai játékfilm. 18.45: Ferdi. Animációs sorozat. 19.08: Tv-fórum. 19.18: Hírek külföldi turisták számára. 19.30: Tv-napló. 20.00: Bálák expressz. 21.00: Játékfilm. 22.30: Tv-napló. 22.50: Hírek külföldi turisták számára. 22.55: Ráadás program. 0.55: Hírek. SKY ONE 8.00: Gyermekműsor. 12.00: Brit ötvenes slágerlista. 13.00: 2000 után. 14.00: Érdekességek magazinja. 15.00: A pankráció szupersztárjai. 16.00: A szörnyű monstrum. Amerikai sorozat. 17.00: Riadókészültségben. Amerikai akciófilm-sorozat. 18.00: Eurosport. SUPER 7.00: Gyermekműsor. 11.00: Százas európai slágerlista. 12.00: Divatkörkép. 13.30: Tudományos fantasztikus filmsorozat. 14.30: Dundee és Culhane. Filmsorozat. 18.30: Nemzetközi hírmagazin. 19.00: Európai kitekintő. 19.30: Richard Diamond. Bünr ügyi filmsorozat. 20.00: Slágerlista-ismertetés. 21.00: Dempsey és Makepeace. Akciókrimi-sorozat. 22.00: Joey pajtás. Amerikai film. 16.05: Gyermekvarieté. 16.45: Gyermekműsor. 18.35: A valótlanság géniusza. 2. rész. 19.30: Gyermekműsor. 20.00: Varieté. 23.30: Sportmagazin.