Békés Megyei Népújság, 1989. szeptember (44. évfolyam, 206-231. szám)
1989-09-16 / 219. szám
íkÖRÖSTÁJ EXKLUZÍV 1989. szeptember 16., szombat Terepszemle és álmodozás múzeumügyben ...de mi a szomorú valóság? Evés közben jön meg az étvágy |— mondják. Csakhogy olykor éppen nem az étvágy, inkább az ennivaló hibádzik. A hasonlatnál maradva: mondhatni, az éhhalál küszöbén állt már a Békés Megyei Múzeumi Igazgatóság, mikor segítségükre sietett a megyei tanács... És korántsem „laktak jól” abból a pénzből, melyet végre a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum felújítására adtak az idén... Mindenesetre a munka — itt! — a végéhez közeledik. Erről beszélgettünk többek között a közelmúltban dr. Szabó Ferenccel, a megye} múzeumi szervezet igazgatójával. — Többéves panaszkodás után jutottunk végre odáig, hogy ez a felújítás megtörténjék. Két tényező indokolta a munkát. Egyrészt az, hogy ez év márciusában volt hetvenöt éve, hogy felavatták a múzeumot. Azóta a „kitűnő minőségű” pala szitává lett, így a padlástér évek óta több ponton beózott. Mindez az igen bonyolult tetőszerkezetet is veszélyeztette. A felújítást más is indokolta: szakértői megállapítás szerint, az épület előtti és melletti nagy forgalom igencsak megviseli a falakat... Nem véletlen, hogy a bejárati ajtó előtti lépcső egyszerűen elvált az épület falától, önállósodó életével veszélyeztetve az ott közlekedők testi biztonságát. — Tehát teljes tetőcseréről és lépcsőfelújitásról van szó? — Igen, mindez több mint hárommillió forintba kerül. Ezt a szűkecske évi felújítási alapból nem tudtuk volna fedezni, szerencsére jött ez a segítség ... — Mennyi ez a „szűkecske” felújítási alap? — A megyében 16 saját ikezelésű épületünk van, melyekre évi 844 ezer forint jut. Ha azt is hozzáteszem, hogy ezek régi, elavult épületek ... Szóval nem kényeztetnek el minket. — Szépen halad a munka, hisz láttam, már csak a lépcső van hátra ... — Igen. Aránylag gyorsan és pontosan ment minden, szeptemberben hiszem, hogy meglesz az átadás. A bejárást el kellett terelnünk ugyan, de a kiállítások látogatását egy napra sem szüneteltettük. — Szóval elégedett? — Ez azért túlzás, hiszen mint említettem, a tízes évek elején avatták az épületet, azóta igencsak megviselte az idő, a forgalom és az Élővíz-csatorna közelsége. A falakat megfelelő módszerrel le kellene szigetelni, de ez akkora költség volna, melyre csak legmerészebb álmaimban gondolhatok. És ha már a fájdalmainknál tartunk, meg kell mondjam: a közintézmények telepítése korántsem volt a legjobb az elmúlt évtizedekben. Mindig a pillanatnyi körülmények határozták meg — s nem a távlati elképzelések —, hogy éppen irodahelyiséget, vagy mondjuk kulturális intézményt építsenek az adott területen. Így aztán az Élővíz-csatornától az Irányi utcáig semmi terjeszkedési lehetőségünk nincs. — És szükség lenne terjeszkedésre? — Sokszor oldották meg kisszerűén dolgokat. Itt van a múzeumnak az újabban épült szárnya. Felette több szinten lakások vannak. Miért nem lehetett akkoriban a fölöttünk levő szintet nekünk megvenni? Soha visz- sza nem térő alkalom volt... Így aztán kénytelenek vagyunk egymástól távol levő épületekben raktározni gyűjteményünk darabjait. A négy helyen aztán nemhogy a raktározási előírásoknak nem tudunk megfelelni, de még normális állapotokról sem beszélhetek. És akkor a szűkös munkaszobákról, a még szűkösebb restaurátorműhelyről, a fotóműhelyek- ről és a cserépmosó helyről nem is beszéltem. Ez utóbbit az ősz folyamán meg kell oldani, hiszen olyan meny- nyiségben termelődik a régészeti anyag, hogy egyenesen „katasztrofális” a helyzet. Preparátorműhelyünk pedig egyáltalán nincs. — Arra már nem is merek gondolni ezek után, ha egy érdemi hagyaték szállna a városra: egyszerűen nem tudnák hová tenni az anyagot ... — Igen, ez is megoldatlan kérdés Békéscsabán, csakúgy, mint az, hogy nincs elegendő időszakos kiállítási helyiség, mely kulturális célokat szolgálna. — Akkor hát nincs segítség? Se hely a terjeszkedésre, se pénz... Az anyagok meg gyűlnek ... — Az ideális az lenne, ha gyűjteményünk egy részét vidéki tagmúzeumainkban helyeznénk el. Csakhogy ők sincsenek jobb helyzetben ! Nincs is olyan épület saját kezelésű múzeumaink között, mely minden tekintetben rendben lenne. — Talán Szarvas. Ott, ha jól tudom, nemrég komoly felújítás volt? — A gyulai vár után a szarvasi Tessedik-épület a megyében a legértékesebb a világi műemlékek között. Felújítása befejezéshez közeledik, ám arra feltétlen számolnunk kell, hogy 200 éves épületről van szó, s az újabb repedések bizonyára előbb-utóbb ismét megjelennek. — Es a Szárazmalom? — Ott csak a zsindelyes tetőszerkezetet kellene konzerválni, láng- és gombamentesíteni. „Csak” mondom — holott már a festékanyagra is legalább 100 ezer forint kell. — Békésen mi a helyzet? — Ott megfelelő befogadóképességű épületeink lennének, de .. . És mindig az a de...! A tájház, hála a Fehér Lajos Mezőgazdasági Szakközépiskolának, aránylag jó állapotban fogadja látogatóit. A Nagyház helyzete sokkal tragikusabb. Ez az egyetlen középület, melyet a földrengés után nem állítottak helyre. Pedig itt olyan padlástér állna rendelkezésre, mely a látogatóknak is érdekes lenne, a raktározási gondokon is segítene. Csakhogy már 1983- ban 8 millió kellett volna a helyreállításhoz, azt, hogy most mennyi...? Túl nagy hal ez nekünk. Addig is- a legsürgetőbb munkákat próbáljuk ellátni: hogy ne ázzon be, hogy ne potyogjon a vakolat... A galériában meg jobb híján helyiségeket bériünk ... — Haladjunk tovább északra. Szeghalom? — Az ottani múzeum nem a mi kezelésünkben van, mégis szurkolok nekik, hogy sikerüljön a legalább 30 millió forintot felemésztő felújítást kiharcolniuk (elszenvedniük?). Szurkolok, már csak azért is, mert Debrecen és Szeged között ez lenne a legnagyobb múzeumi épület... — Hallom, Sarkadon is egy helytörténeti gyűjtemény alakulásának lehetünk tanúi.. . — Igen, az épület felújítása éppen most folyik. De ez sem szorosan az én asztalom, Biharugra viszont igen. A Szabó Pál-emlékhá- zat igyekszünk rendben tartani, itt könnyebb dolgunk van, hiszen az épületet lakják. — Gyulán már nem ilyen egyszerű a helyzet... A vár például... — Szerencsére az már kiesett idegeskedéseink köréből, hiszen a tanács kezelésébe került. Hogy mikor hozzák rendbe? Azt hiszem, még a meglevő pénzek fel- használása is a ködös, távoli jövőbe tolódik. De beszéljünk a mi bajainkról, mert nekünk is van elég. Ha istenigazából megnézzük, itt van a legtöbb múzeum és a legtöbb látogató. Hogy miként fogadjuk az érdeklődők rohamát? Az Erkél-ház állapota jónak mondható, egyedül az udvarra nem fuA békéscsabai múzeum felújítását hamarosan befejezik „A fal nedves, gomba támadta meg az épületet (a festményeket is veszélyezteti), a tető bcázik ...” tóttá a felújítási pénzből. Akkor, az átadás idején, 800 ezer forint elég lett volna, most egymillió is kevés lenne .. . A Dürer-terem olyan, amilyen. Évek óta nem sikerült az üvegtető beázását megszüntetni. A mellette lévő munkaszobák, irodák, raktárak állapotáról jobb nem beszélni. Tudnék épületet az idegenforgalmi zónán belül, mely alkalmas lenne mindezt befogadni, de hát itt is a pénzhiány ... És még nem is ez a legnagyobb gondunk Gyulán, hanem a Ko- hán-képtár. Állapota, úgy hiszem, joggal nevezhető kritikán alulinak. A fal nedves, gomba támadta meg az épületet (a festményeket is veszélyezteti), a tető beázik... Nemrég szóbeli megállapodást kötöttünk a városi tanács elnökével. Ígérték, hogy biztonságba helyezik az anyagot, és megkezdik a teljes felújítást... — Orosházáról még nem beszéltünk... — A Darvas-ház jó állapotban van, a múzeum főépülete már kevésbé. A kőlábazatot hamarosan ki kell cserélni, a tetőzettel is gond lesz, a férőhely szűkösségéről nem is beszéltem ... A raktár! Kicsi, elavult, vizes ... Egyszerűen le krfle- ne bontani ezt az épüretet és újat építeni helyette. — E rövid körséta alatt igen elkeserítő kép rajzolódott ki a múzeumi szervezet épületeiről... — Mindez, ne higgye, hogy lelkiismeretlenség következménye. így örököltük ezeket az épületeket, s a támogatások elosztásánál is (sajnos) mindig a 14-15. helytől lefelé voltunk, úgynevezett „célépületünk” 1-2 volt, s a többi elavult, kampányszerű felújítása után a karbantartási összegek soha nem álltak arányban a feladatok nagyságával. — Tapasztalható-e javulás? — A szisztéma sajnos most is ugyanaz: mikor egy objektum lerongyolódása égbekiáltó, csak akkor történik valami. Aztán ... — Mennyi pénzre lenne szükség ahhoz, hogy a sokéves lemaradást pótolják? — Hogy mennyire? Mindent összevetve, ha új cél- épületekben és normákban gondolkodunk (mert ez utóbbiakról már rég nincs szó), mintegy 600 millió forintra. Most. Higgye el, vannak megyék, ahol ez nem tűnik álmodozásnak ... Itt az. Csak álom, hogy egyszer ennyi pénzünk legyen . .. Nagy Ágnes A zsákokban tárolt mosatlan cserepektől lassan lépni sem lehet, nemhogy dolgozni...
