Békés Megyei Népújság, 1989. augusztus (44. évfolyam, 179-205. szám)
1989-08-12 / 189. szám
1989. augusztus 12., szombat Sárréti Tej Szeghalom A magas prémium gonddal jár? A Sárréti Tej Közös Vállalat Szeghalmi Özemében arról érdeklődtünk a dolgozóktól, kaptak-e félévi prémiumot? A nemleges válasz után elzárkóztak, mondván, ha itt egy munkásnak nem tetszik valami, könnyen megkaphatja a munkakönyvét. Mások elmondták, hogy fölháborította a dolgozókat a vezetők magas prémiuma, de erről nem hajlandók részletekbe menően beszélni. Néhány nyilatkozónak szerettem volna leírni a nevét, de erről hallani sem akartak. A minap felkeresett az üzem egyik dolgozója és elpanaszolta, igen nagy indulatot váltott ki közöttük a vezetők jelentős összegű félévi prémiuma, bezzeg a fizikai munkát végzők egy fillért sem kaptak. Tapasztalataimról dr. Farkas Józsefnek, a vállalat jogtanácsosának és kereskedelmi vezetőjének az irodájában számolok be. Neki a dolgozókétól eltérő a véleménye : — Azt vitatnám, hogy valakinek azért kellett volna innen elmennie, mert kinyitotta a száját. Ilyen esetre nem emlékszem. Az igazgatónk nem olyan ember, hogy valakit az őszinte vélemény nyilvánításáért elküldene. Talán a korábbi igazgató magatartása rögződött az emberek emlékezetébe. iveikor a prémiumról kérdezek, dr. Farkas József kijavít, hogy ez nem prémium, hanem prémiumelőleg, amit a féléves vállalati eredmény után kaptak. Ennek teljes összegéhez csak az éves zárás után jutnak hozzá. A vállalat — a tavalyi 36 millióval szemben — 40 milliós tiszta nyereséggel zárta az idei első félévet. Mivel kimagasló volt a nyereség, így a szokottnál na-, gyobb lett a prémium is. A 41 vezető 2 millió 152 ezer forintot vett föl. — Vállalatunknál az a gyakorlat — magyarázza dr. Farkas József —, hogy a fizikai dolgozók részére célprémiumot tűzünk ki, valamint év végén a bérük arányában és az eltöltött szolgálati időtől függően nyereségrészesedést kapnak. A békéscsabai és a szeghalmi üzemünk célprémiumra 150- 150 ezer forintos keretet kapott, ezt az összeget az önállóan gazdálkodó üzemrészek bérmegtakarításukkal kiegészíthetik. Beszélgetésünk közben megérkezik Kutyik Mátyás is, a vállalat igazgatója. Megkérdezem tőle, nincs-e arra mód, hogy a prémiumot másképp osszák el, úgy, hogy a dolgozók azt igazságosnak érezzék. — Nem lehet másképpen — hangzik a határozott vá-*’ lasz. — Azt kell figyelembe vennünk, ki befolyásolja leginkább a vállalat nyereségének alakulását, és akárhogy nézzük — nem becsülöm le a fizikai munkát —, ezek a vezetők. Évente premizálásra 3-4 millió forint áll rendelkezésre. Ha ezt egyenlően osszuk szét, a vállalat valamennyi dolgozója között, akkor egy-egy személyre csak 100 forint jut és ebben az esetben a termelés irányítása szempontjából legértékesebb embereket nem tudnánk megfizetni. Bizonyítékként, mely szerint szó sincs arról, hogy nem becsülik meg a fizikai dolgozókat, dr. Farkas József elmondja, hogy a tavalyi nyereségből 1988. szeptemberében és 1989. januárjában 15 százalékos bérfejlesztést hajtottak végre. Most a cikk végén a tudósítónak valami nagyon okosat kellene írnia, de nem tud. Megérti mind a dolgozók indulatát, mind az igazgató érveit. Hiába töpreng, végül szét kell tárnia karját, megoldást ő sem talál. (molnár) A műhelyben por sem lehet A Marutik garanciális javítása Szarvason Az ismerősöm mérges. Nagyon mérges. És felháborodott. — Borzasztó dolog ez. Az állam most már megengedi, hogy ha van valutánk, olyan kocsit hozzunk be, amilyent akarunk. De ki szervezi meg az alkatrészellátást? Igaz, használt kocsit vettem, de azt mondták, ezzel évekig nem lesz baj. Igazuk volt, mert ugyebár az nem lehet gond, ha egy tömítést ki kell cserélni. Néhány forint értékűt. Igen ám, de akkor már nem filléres ügy, ha azért a kis vicek-vacakért Ausztriába kell menni. Mert azt mái mondanom sem kell, hogy ott a legelső boltban lehetett kapni. Nem tudom, jogos-e az ismerősöm felháborodása, m»g hogy az államnak kell-e gondoskodni arról, hogy az ő kocsijához minden alkatrészt lehessen kapni kies hazánkban? Mondom, nem tudom, nem is próbálok igazságot keresni, osztogatni ez ügyben. Annyit azonban tudok, hogy a Maruti-tulajdonosok- nak ezentúl nem kell külföldre menni, ha ne adj Isten, valamilyen alkatrészre lenne szükségük. Persze, ez nagyon ritka esetben fordul elő. — Tavaly megkeresett bennünket a Merkúr megbízottja és a Maruti gyár képviselője. Járták az országot, figyelték a szervizeket, .hol találnak olyat, amelyik megfelel az elképzeléseiknek, és amelyre a Maruti kocsik garanciális javítását tudnák bízni. íNem mondom — jegyzi meg Pusztai András, a Szarvasi Vas-Fémipari Szövetkezet autószervizének vezetője —, alaposan „szőröztek”. A japán szakember végighúzta az ujját a műszer tetején, nem poros-e? Faggattak arról, hogy az itt dolgozóknak milyen az iskolai végzettségük, szakképzettségük. Milyen a műszerparkunk, de még azt is nézték, van-e az udvaron virág? Bekukkantottak a raktárba, majd a japánok „angolosan” távoztak. Két hét múlva hívattak engem és az elnököt Budapestre a Merkúrhoz. Ott közölték, hogy elégedettek voltak a szemle tapasztalataival, minket is kijelöltek, illetve megbíztak a Maruti kocsik szervizelésével, garanciális vizsgálataival. Azonnal négy szerelőt küldtünk fel Budapestre tanfolyamra a Merkúrhoz, ahol a Maruti gyár képviselői oktatták őket a gépjárművek gyártási technológiájáról, a szerelési fogásokról. Persze, szinte postafordultával megkaptuk a kocsik javításához való célszerszámokat. — Gondolom az alkatrészeket is? — Hát, ez az üröm az örömünkben. Az alkatrész! Ugyanis az persze természetes, hogy a kocsikhoz bármilyen alkatrészt megkapunk, amire szükségünk van, de az ára! Borzasztóan sóikba kerülnek! Igaz, hogy minden kapható, de meg kell fizetni ! — Mondana néhány példát? — Vegyünk példának egy közel hasonló árú szocialista kocsit. Például a Samarát. Ennek a generátora 3600, a Marutié 17 700 forint! Az önindító. A Ladáé 2500, a Marutié 15 ezer. Vagy a szelep- fedél-tömítés. A Ladánál 49, a Marutinál 266 forint. Egy eredeti Renault-önindító is 6 ezer forint körül van. Hát tessék összehasonlítani ! — Az alkatrészekből elegendő van raktáron? — 500-600 ezer forint értékű. Nem is ez az érdekes, mert minden héten csütörtökön Budapesten a központi raktárban anyagkiadás van. Olyan még nem fordult elő, hogy ne kaptunk volna meg bármilyen alkatrészt. — Tudják-e, hogy a környéken, vagy a körzetben, mennyi lehet a Maruti kocsik száma? — Természetesen pontos felmérés nincs, annyit azonban el tudok mondani, hogy eddig — május 1. óta végezzük ezt a szolgáltatást — mintegy 30 kocsi alvázvédelmét láttuk el és ugyancsak ennyien jelentek meg nálunk garanciális átvizsgálásra. Ügy gondoljuk, 80—100 között lehet a számuk. Annyit még hozzátennék, a garanciális alkatrészcserékkel kapcsolatban, hogy a legkisebb alkatrész cseréjére is a kereskedelmi képviselet engedélyére van szükség! Rettenetesen szigorú előírások vannak a cserékre. Megmondták, 100 ezer kilométerig nemigen van alkatrész- cserére szükség. Különben sem adnak több jótállási időt, mint más kocsikra. Béla Ottó A békéscsabai Mezőgép az idén megháromszorozza tőkés exportjának tervét. Az NSZK-ba és Franciaországba szállítanak a John Deer kombájnokhoz úgynevezett „asztalokat” Fotó: Béla Ottó „Hz MSZMP-böl való kilépésemet fontolgatom” Dr. Gally Mihály: Taktikai tisztáldozat voltam Volt tanácselnök — nincs tanácselnök Békéscsabán. Az „igazság pillanatában”, augusztus 5-én, a város 36-os számú tanácsi körzetében 599 választópolgárt vártak a lepecsételt urnák. A tét nagy volt és szokatlan, ha legalább 300-an eljönnek és közülük a többség a visszahívásra voksol, akkor dr. Gally Mihály elveszti tanácstagságát, s ezzel automatikusan elnöki hivatalát is. Háromszáztizenhétből kétszázötvenöten szavaztak ellene. A visszahívást először a FIDESZ kezdeményezte, majd az MSZMP városi bizottsága szólította fel az önkéntes lemondásra. Az indokokat valahogy így foglalhatnánk össze: Ilyen magas posztot ne töltsön be olyan ember, aki ellen bírósági eljárás folyik. — De hogyan értékeli a történteket maga az érdekelt, dr. Gally Mihály, akitől először azt kérdeztük, hogy megítélése szerint mibe is bukott bele? — Tényszerűen abba, hogy vesztesen kerültem ki egy visszahívási eljárásból. Véleményem szerint azért, mert az MSZMP, a DEMISE és az ellenzéki kerékasztal ebben a kérdésben egy plattformra került. A visszahívásom volt az első társadalmi közmegegyezés a városban a különböző politikai szervezetek között. Egyébként a bukás szót én nem használnám. Békéscsaba ötvenezer választópolgárából 255 szavazata döntött! — Miért alakulhatott ki az ön által említett köz- megegyezés? — Egy nagyon kemény politikai harc eredményeként. A visszahívást, kezdeményezők megfelelő _ apparátussal rendelkeznek és mindenféle módszert bevethettek. Ugyanakkor én, egy- szál magamban álltam, tudniillik a tanácsi apparátus dolgozóinak a szavazás törvényességét kellett biztosítani, — Bárhogyan is nézzük, a szavazatot leadok jó része az ön visszahívását szorgalmazta. Vajon mi motiválhatta egy ilyen értelmű döntésre az állampolgárokat? — Elsősorban a közélet megtisztításának igénye. Közismert, hogy ellenem büntetőeljárás folyik, hűtlen kezelés alapos gyanúja miatt. — Elmondaná, hogy miről is van szó? — A vádirat szerint .— amellyel korántsem értek mindenben egyet! — a hűtlen kezelés alapos gyanúja három részből tevődik össze. Először: nem tanácsi szerveknek — az Előre Spartacus, illetve a baráti kör részére testületi döntés nélkül biztosítottunk pénzügyi eszközöket. (Ennek vádirat szerinti nagyságrendje sem éri el az évi százezer forintot.) Ezenkívül a tanács ifjúsági és sportosztálya vezetőjének hatáskörét megkerülve jutalmaztunk társadalmi aktívákat, és végül a megyei tanács által az Előre Spartacus labdarúgóinak lakásvásárlásához átutalt pénzt — öt év alatt mintegy kétmillió forintot — továbbítottunk az OTP Békés Megyei Igazgatóságához. — Az említett esetek mikor történtek, és ön milyen beosztásban volt ekkor? — 1985—88 között, amikor vb-titkár voltam. Ezenkívül az Előre Spartacus egyik bázisszervének minden jogkörrel felruházott képviselője, mert a tanácselnök valamennyi, sporttal kapcsolatos jogcímet rámruházott. Az Előre társadalmi elnökhelyettese voltam 1976—88 között. — Ezek szerint az úgynevezett bundabotrányokhoz önnek semmi köze sem volt? — Ezekhez soha nem volt közöm, ilyennel nem is vádoltak. — Például a végrehajtó bizottsági üléseken az előterjesztések hány százalékát nem fogadta el a testület az elmúlt években? — Gyakorlatilag minden előterjesztést jóváhagyott a testület, hiszen ez is része volt az addigi mechanizmusnak. — De honnan ez a nagy adakozási kedv, miért kellett a megyei, illetve a városi tanácsnak pénzzel tömnie az Előrét? — Először is azért, mert az illetékes megyei és városi testületek saját intézményként kezelték az Előrét! 1982-ben kötöttünk megállapodást az ÁISH-val, amikor is országosan kiemelt sportkör lettünk. A megyei és a városi tanács elnöke garanciát vállalt arra, hogy biztosítja a sportkör működésének pénzügyi feltételeit! — Hogyan fogalmazná meg önmaga felelősségét az ügyben? — Nem tartom magam bűnözőnek, amit tettem — függetlenül a majdani bírói ítélettől — egyfajta társadalmi igény kielégítését szolgálta. Saját hasznom mindezekből nem volt! Egyébként az akkori pénzügyi finanszírozási rendszer lép- ten-nyomon szabálytalanságok elkövetésére kényszerítette a helyi tanácsi vezetőket, legalábbis azokat, akik csinálni akartak valamit. — Mégis, mit tehetett volna az akkori gyakorlat ellen? — Sportnyelven szólva be- állhattam volna bekkelni. De én azt a feladatot kaptam, hogy biztosítsam a feltételeket az Előre eredményes működéséhez. Ha nem ezt teszem, napok alatt megfagyott volna körülöttem a levegő. Én az elvárásokat végrehajtottam — s ebben a szituációban, bármilyen furcsán is hangzik —, a kitűzött célokat eredményesen megvalósítottuk! Egyébként az utóbbi időben a különböző vállalatok és szövetkezetek ilyen-olyan indokra hivatkozva sorra fordulnak el az Klórétól. Van, aki már így fogalmaz: a botránnyal az utóbbi 8-10 hónap alatt sikerült csaknem szétverni a sportot Békéscsabán. — Számomra az a furcsa az egészben, hogy egy évvel ezelőtt, amikor ön tanácselnök lett, a városi pártbizottságtól messzemenő politikai bizalmat kapott. A legalkalmasabb, legrátermettebb, legjobb szakember — és hasonló szavak szerepeltek a párt ajánlásában. Néhány héttel ezelőtt ugyanez a párt felkérte önt a lemondásra. Vajon miért? — Nem felkértek, hanem felszólítottak. A tényeket a testület korábban is ismerte, az eljárás során folyamatosan tájékoztattam őket a történtekről. Egy olyan testületi ülésen fogalmazódott meg a felszólítás, amelyiken ott sem voltam. A másnapi Népújságból tudtam meg, hogy mi történt. — Vajon honnan ez a pálfordulás? — Az MSZMP-nek napról napra romlik a pozíciója a városban, a párt az utóbbi hónapokban szinte kizárólag személyi és szervezeti kérdésekkel foglalkozik. Ebben a szituációban úgy érzem, taktikai tisztáldiozat voltam. Egy „ilyen kiállással” egy időre el lehet terelni a figyelmet a belső válságról, időt lehet nyerni a személyi és egzisztenciális kérdések megoldásához. Talán nem csodálkozik azon, hogy ezek után erősen fontolgatom az MSZMP-ből való kilépésemet. Pedig én a párt, a jelenlegi rendszer „gyerekének” érzem magam, de a mostani városi pártvezetéssel semmilyen formában nem kívánok a jövőben együtt dolgozni. — Térjünk vissza a választásra. önnek nem sok esélye volt, mégis a végsőkig kitartott. — Bíztam az állampolgárok józan ítélőképességében, bölcsességében. Hiszen egyértelmű, hogy én egy elvárásrendszer végrehajtója voltam. Ráadásul egy olyan ügyben kérték fel döntésre az embereket, amelyben a bíróság az illetékes. Törvényeink szerint a bűnösséget csak a bíróság mondhatja ki. Ezenkívül: ha minden vezető, aki ellen visszahívást kezdeményeznek, önként felemeli a kezét, akkor ez az ország napokon belül működésképtelen lesz. Túlságosan gyávák vagyunk a politikai harchoz. Talán engem sem hívnak vissza, ha az ellenem szervezkedőkre, a „demokrácia bajnokaira” saját fegyvereikkel lövök vissza. Mert a módszerekben nem válogattak. — De hát ott van a feddhetetlenség. — Négy-öt évvel ezelőtti eseményeket ma nagyon nehéz reálisan értékelni. A választói gyűlésemen az ellenzék képviselői úgy szembedicsértek, hogy már elpirultam. Szóltak a szakértelmemről, felkészültségemről, s a többiről. Egyetlen kifogásuk volt, az úgynevezett feddhetetlenség. Felhozták Tanaka japán miniszterelnököt példának... De hát amíg egy kérdésben a polgári demokráciák követelményszintjét állítjuk a választott tanácsi vezetők elé, ugyanakkor más területen a megszokott sztálinista beidegződés működik. — Ha mai fejével döntene, akkor is elvállalná a néhány évvel ezelőtt önre kiosztott szerepet? — Természetesen másként cselekednék, de az biztos, hogy ha annak idején más ül a vb-titkári székben, akkor most ez a beszélgetés ővele készülne! — Mit vár ön a bírósági ítélettől? — Remélem, hogy a bíróság az akkori társadalmi, politikai, gazdasági környezet és feltételrendszer feltárására törekszik és ennek ismeretében hozza meg döntését. — Végül egy kérdés arról, hogy mihez kezd a történtek után. — Még nem gondolkoztam rajta. Lovász Sándor
