Békés Megyei Népújság, 1989. augusztus (44. évfolyam, 179-205. szám)

1989-08-08 / 185. szám

1989. augusztus 8., kedd KHílUMfa n Demisz reformer kongresszusi küldötteket támogat — Kedd Ránkköszöntött a dinnye­szezon. E gömbölyű gyü­mölcs ára tapasztalataim szerint igen változó. S nem attól függ, mit tartalmaz belül, sokkal inkább attól, ki, hol és kinek árulja. Kis hazánk idegenforgalmi he­lyein jóval drágább, mint a Kecskemét környéki út- széli árusoknál, s Békés­be érkezvén a dinnyeárak besorakoznak egyfajta mérsékelt középkategóriá­ba. A zöld dinnyehalmok legtöbbjén cédula hirdeti, milyen mélyre nyúljon pénztárcájába a kedves vá­sárló. Ám gyakran tapasz­talom mostanában, hogy az élelmiszerboltban kisze­melt árucikken nincs ár­cédula. Forgathatja jobbra, balra a vevő, mégsem ta­lál semmit. Elvileg azt üt be a pénztáros masinájába, amit akar; utánaszámolni szinte lehetetlen. Persze, megértem a kereskedelmet: belefásultak már a szinte naponta változó árakba, a folytonos újracédulázásba. Bár — ha jól emlékszem — nekünk nincs is panasz­kodni valónk. Az Adria partján nyaraló ismerőseim nemrég összeszólalkoztak azon, mennyibe kerül egy liter benzin. Mindkettő­jüknek igaza volt, csak né­hány nap különbséggel jár­tak a „szomszédban”, ahol még szuperszonikus repü­lőgéppel is nehezen követ­hetőek az árak. így hát megértem a dinnyeárusokat. És meg­értem azt a maszekot is, aki a kérdésre, hogy meny­nyiért kínálja áruját, így válaszolt: „Az attól függ..." Mármint, hogy mennyit adnak értei G. K. Tüzpróba Bizonyára sokan emlékez­nek még Gyulán a vár előtt május 27-én megrendezett gyermeknapra, amely a tűz­védelem jegyében zajlott. Az eseményeket — vetélkedő­ket, riportokat — akkor a Magyar Televízió is rögzí­tette. Most elérkezett a fel­vételek sugárzásának ideje: augusztus 13-án, vasárnap az I. műsoron, délelőtt 10.45 órai kezdettel 50 perces ösz- szeállításban láthatják vi­szont magukat a nap szerep­lői. Az adás címe: Tűzpró­ba. A Demisz békéscsabai vá­rosi szervezete állást foglalt az MSZMP kongresszusi kül­dötteinek jelölési elveiről. Mint Baji Lajostól, a Demisz városi elnökétől megtudtuk: a Demokratikus Ifjúsági Szö­vetség szerint olyan küldöt­teket kéül választani, akik a reformgondolatot képviselik a tanácskozáson. Konkrét, személyre szóló javaslatot is tettek, támogatják Hideg András, dr. Kovács Zoltán, Tóth Károly és dr. Simon Imre jelölését. A Demisz augusztus 20-án politikai fó­rumot szervez a megyeszék­helyen az általuk támoga­tott személyek közreműködé­sével. A fórumon az érdek­Az újkígyósi Tüzép-telep- nek mindig is jó híre volt a megyében. Ha valahol, hát itt legtöbbször megvehettük a máshol hiánycikknek szá­mító terméket. A közelmúlt­ban új bemutatóteremmel gazdagodott a telep. — Most hány négyzetmé­terrel rendelkeznek? — kérdezem a telep helyettes vezetőjétől, Harangozó Já- nosnétól. — Pontosan nem tudom, de megközelítőleg 1000-1100 négyzetméteren tároljuk áru­inkat. Ehhez már hozzászá­moltam az új bolt területét is. — Jól tudom, hogy a te­lep a Békéscsaba és Vidéke ÁFÉSZ tulajdonában van? — Igen. Jövedelemérde­keltséggel öt éve vettük át férjemmel a telepet. Tizen­kilencen dolgozunk, és lát­juk el a feladatokat. — Tulajdonképpen hány féle-fajta terméket találha­tunk önöknél? — Mindent, amire egy építkezésen szüksége lehet az embernek, a szerelvénye­lődők nemcsak a felsorolt személyek politikai nézeteit ismerhetik meg, hanem sze­mélyes benyomásokat is sze­rezhetnek róluk. A Demisz városi elnöke arról1, hogy mit is értenek tulajdonképpen a reformgondolat képvisele­tén, a következőket mondta: — A Demisz jelöltjei olyan emberek, akik nem vádol- hatóak az elmúlt évtizedek hibás döntéseiért és a vissza­élésekért, határozottan ki­állnak a radikális társadal­mi és gazdasági változások mellett, az MSZMP reform­szárnya által képviselt gon- dolatiságfról kiindulva. ken kívül. Ritkán mondjuk valamire, hogy nincs. Leg­több probléma ezen a téren á cseréppel van. Ez az egyet­len, amire legtöbbször azt kell mondanunk, hogy nincs. Ettől függetlenül igyekszünk megszerezni, hiszen férjem és húsz maszek fuvarozónk járja az országot anyagok után. Még egyéni kívánsá­gokat is hajlandók vagyunk teljesíteni, hiszen ez nálunk így természetes. Nem en­gedjük el a vevőt, ha egy mód van. — Egyediek és gyönyörű­ek a nyílászáróik. Honnan szerzik be? — A gyulai Favorit GMK- val vagyunk kapcsolatban. Igaz, nem olcsó, amit kiad­nak a kezükből, de azok az­tán első osztályúak. És azt hiszem, ez nem egy hát­rány! Csak mi áruljuk egye­dül a megyében a márvány­lapokat padlóburkolónak, padlóvázákat, szobrokat. Húszmillió forintos készlet­tel dolgozunk és ennyi a ha­vi forgalmunk is. —a —i L. S. II hiánycikk — szinte — ismeretlen idősek a szeretet­otthonért Az újkígyósi szeretetotthon építéséről a közelmúltban megjelenít cikkünket érdek­lődve olvasták a békési szo­ciális otthon lakói, _s elha­tározták, hogy a maguk módján segítik e nemes kez­deményezést. Először az az ötlet merült föl bennük, hogy munkájukkal járulnak hozzá az építkezéshez, ám az otthon 270 idős lakója közül1 csak kevesen dicsekedhetnek jó egészségi állapotukkal, s e munkához szükséges kon­dícióval. Ezért úgy döntöt­tek, hogy „váilyogpénzt” gyűjtenek, s hasonló akció­ra hívják fel a megye más szociális otthonaiban élő idős embereket. Több mint ötvenen eddig mintegy há­romezer forintot adtak ösz- sze. Az Egyetértés Tsiz autó­buszával ellátogattak Újkí­gyósra. ahol meghatottan lát­hatták, hogyan épül sok-sok társadalmi segítséggel az az otthon, mely jó néhány hely­béli nyugdíjasnak teremt majd gondoskodást élete utolsó éveire. A munkála­tokról videofilm is készült, melyet a békési szociális ott­hon minden lakója megnéz­hetett, az intézmény dolgo­zói pedig társadalmi mun­kát ajánlottak fel a szere­tetotthon . építéséhez. g. k. Képregények kiadására magyar—olasz kft. Linea néven új magyar— olasz kiadói kft. alapító ok-, iratát írták állá hétfőn Bu­dapesten. A Beregi Radius Kft., a Grafik nyomda és az olasz UNIDEA lap- és könyvkiadó cég közös tár­sulása elsősorban nívós kép­regények magyarországi megjelentetésével kíván fog­lalkozni. Ehhez az olasz cég vállalkozott nyugat-európai képregények jogdí j árnak megszerzésére. Az olasz mű­vészek mellett, a hazai al­kotók közül főként a Nyír­egyházi Kísérleti Képregény Stúdió rajzolóinak munkáira akarnak támaszkodni. Az kft. első kiadványa a fiatalabb korosztály számára Menő Manó néven jelenik meg a közeljövőben. A 64 oldalas havilap ára 63 forint lesz. Az év végére várható a legifjabb koroszitálynak készülő Pimpa című képre­gény első száma, majd az év vége felé indítják a fel­nőtteknek szánt újságjukat. HÍREK MA: LÁSZLÓ NAPJA A Nap kél 5.30 — nyugszik 20.10 órakor A Hold kél 12.45 — nyugszik 22.19 órakor ÉVFORDULÓ Száz éve született Rákos­falván, és Brüsszelben hunyt el Lányi Viktor (1889—1962) zeneszerző, író és műfordí­tó, Lányi Ernő zeneszerző fia. IDŰiÓRÓS Janus-arcú volt a hétfői idő­járás: a délelőtt túlnyomóan felhős, pár csepp esővel, dél­után pedig forró napsütés. A hőmérséklet hajnalban a bo­rult ég alatt 18 fokig csökkent, kora délután pedig 29 fok kö­rül alakult — kaptuk a tájé­koztatást Torda Lajostól, a Bé­késcsabai Meteorológiai Állo­más ügyeletesétől. Várható időjárás az ország­ban ma estig: folytatódik a fül­ledt, meleg idő, sok napsütés­sel. Az időnként megnövekvő gomolyfelhőzetből inkább csak ma alakulnak ki zivatarok. A szél csak a zivatarok környe­zetében erősödik meg átmene­tileg. A legalacsonyabb éjsza­kai hőmérséklet 18, a legmaga­sabb nappali hőmérséklet 31 fok körül alakul. * Távolabbi kilátások szerdától szombatig : az időszak elején és közepén többfelé lehet számí­tani záporra, zivatarra. Máskor sok lesz a napsütés, számotte­vő csapadék nem valószínű. A legalacsonyabb hajnali hőmér­séklet 15 és 20 fok között, a legmagasabb nappali hőmérsék­let általában 27 és 32 fok kö­zött alakul. Jelentős mennyisé­gű, legalább napi 5 mm csapa­dék az ország 40 százalékán várható. — A NYÁR ÖRÖMEI ÉS IZGALMAI címmel hallhat­nak tanácsot azok, akik ma 1.4—15 óra között felhívják Békéscsabán a telefondok­tort a 24-OH-es számon. Hírügyeletünk munkanapokon 9-től 19 óráig hívható közvetlenül a AA AAA telefonszámon. £0*0 Üzenetrögzítőnk ugyanezen a telefonszámon este 7-től reggel 9 óráig, valamint munkaszüneti napokon mű­ködik. Telexszámunk : Ma: a telefonnál: BÉLA VALI — AZ MSZMP GYULAI REFORMKÖRÉNEK szoká­sos soros összejövetelét az elmúlt heti városi pb-ülés miatt e héten rendezik meg, a pártház épületében, 9-én 17 órakor. Témakörök: — a kongresszusi küldöttállítás — választási tanulságok. — Az országos reformkori találko­zó helyi ajánlásainak össze­állítása. — ALFÖLDI KÉPEK. Kun­kovács László Endrődön született fotóművész újabb kiállítása augusztus 4-én nyílt meg a Budapesti Tör­téneti Múzeum E épületé­ben. A kiállításon a művész alföldi képsorozatait láthat­ják az érdeklődők. — GÁDOROSON augusztus 9-én 18 órától a pártházban összevont taggyűlésen talál­kozhatnak a párttagok Var­ga József küldött jelölttel. — BANNER ETELKA, nagy­bátyja, Banner János régész hagyatékából 140 db fotót és 182 db régészeti tárgyú könyvet ajándékozott a bé­kési Jantyik Mátyás Mú­zeumnak. — SZEGEDEN tartják a III. nemzetközi hungarológiai kongresszust augusztus 12. és 16. között a József Attila Tudományegyetem szervezé­sében. A kongresszus témá­ja: Régi és új peregrináció, magyarok külföldön, külföl­diek Magyarországon. Anyakönyvi hírek BÉKÉS Házasságkötések : Baji Éva Eszter és Tóth György, Kun Marianna és Bá­nyai Imre, Herpai Anna Juli­anna (Békés) és Tas nádi György (Murony). Születések: Kis György és Fogarasi Edit leánya Anett, Hidvégi Mátyás és Domokos Eszter fia Dániel, Salbot Mihály és Faragó Mária fia Attila (Mezőberény), Ka- nézaljai Sándor és Szabados Anikó fia Krisztián (Mezőbe­rény), Burai Árpád és Kele­men Eszter leánya Anasztázia (Mezőberény). Kádár János éö Sotúz Gizella fia László (MezŐ- “berény), Kanál István és Sán- tha Margit fia István (Bélme- gyer). Halálesetek: Biró Lajosné Veres Erzsébet, Oszlács Jánosné Oláh Julianna, Vetési Istvánná Kiss Eszter, Pa­taki Jánosné Hajdák Julianna. SARKAD Házasságkötések : Kender Júlia Katalin és To­kai Sándor, Béládi Katalin és -Németh Tibor, dr. Elek Mari­anna Rózsa (Szeged) és dr. Húsz Tamás Sándor (Szeged), Mári Margit (Sarkad) és Jenéi József (Méhkerék). Halálesetek: Hidvégi Lászlóné Bondár Zsu­zsanna, Biró László (Geszt). MAI MŰSOR KOSSUTH RÁDIÓ 8.20: Hogy tetszik lenni? 8.50: Külpolitikai figyelő. 9.00: Napközben. 11.00: Népdalok. 11.26: Vetkőzés. Nemes György novellája. 12.45: Zenés szomszédo.ás. 13.00: Zenekari muzsika. 14.10: Magyarán szólva. 14.25: Orvosi tanácsok. 14.30: Dzsesszmelódiák. 15.00: Kapcsoljuk a győri körze­ti stúdiót. 15.20: Nagy Izabella nótákat éne­kel. 15.40: Poggyász. Tudnivalók uta­zóknak. 16.00: Hírmagazin. 16.10: Szívesen hallgattuk. 17.00: Az évkör népszokásai. 17.45: A Szabó család. 19.15: Emlékezés Roul Wallen- bergre. 20.12: Rólunk van szó! 20.15: Szellemi értékeink haszno­sítása. 7. rész. 20.45: Nótakedvelőknek. 21.45: A magyar kardvívóiskola alapítója: Keresztessy Jó­zsef. 22.00: Hírvilág. 22.30: Bakfark Bálint művészete. V/2. rész. 23.07 : Operaest. PETŐFI RADIÖ 8.05: Kölyökrádló. 8.53: Orroló. Mosonyl Aliz me­seregénye. 9.05: Népdalkörök énekelnek. 9.30: Sportvilág. 9.40: Rivaldafényben. Sanzonpa­rádé. 11.05: Világújság. 11.10: Térkép és útravaló. 11.30: Balaton-rádló. 12.10: Verbunkosok, nóták. 13.05: Egészséges életmódról. 14.00 : Szórakoztató irodalmi ma­gazin. 14.50: Könyvről könyvért. 15.05: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. 15.20: Csúcsforgalom. Közben: 16.40: A Magyar Atlétikai Szö­vetség és a Magyar Rádió tehetségkutató akciója. 17.05: Nyáridő. Benne: 17.05: A Csúcsforgalom folytatá­sa. 17.30: Esélyekről, lehetőségekről — fiataloknak. 18.30: Popregiszter. 19.05: Közvetítés az atlétikai Bu­dapest Nagydíjról és tudó­sítás a műrepülő EB-ről. 19.30: Népzenéről, nótáról. 20.00: Esti beszélgetés a 21-es stúdióban. 20.50: Közvetítés az atlétikai Bu­dapest Nagydíjról. 21.05: Falusi detektív. Vil Lipa­tov kisregénye. 21.40: Operetthistóriák. XII/7. rész. 22.35: Magyar könnyűzenei fel­vételek. 23.15: A dzsessz története. 80/46. rész. 23.55: Michel Legrand zenekara játszik. BARTÓK RÄDIÖ 9.08 : Zenetörténeti értéktár. 9.55: Baritonáriák. 10.20: Zenekari muzsika. 11.20: Beethoven: f-moíl szoná­ta. 11.53: de Falla: Rövid élet. Két- felvonásos opera. 13.05: Rockzene CD-n. 14.07: A Magyar Rádió és Tele­vízió énekkara énekel. 14.38: Widor: V. orgonaszimfó­nia. 15.16: Tudományos magazin, (ism.) 15.46: A Magyar Hanglemez- gyártó vállalat díjnyertes lemezei. XX/18. rész. 16.38: Zenekari operarészletek. 17.30: Poggyász. Tudnivalók uta­zóknak. 17.49: Farkas Ferenc műveiből. 18.30: A Magyar Rádió szerb- horvát nyelvű műsora. 19.05: A Magyar Rádió német nyelvű műsora. 19.35: A Liszt Ferenc kamaraze­nekar Mozart-hangverse- nye. 20.40: Lemezbarátok órája. 21.40: Kamarazene. 22.30: A császár. Ryszard Kapus­cinski műve. MAGYAR RÄDIÖ, SZEGED Szeged 94,90 MHz — Szentes 66,29 MHz 5.55—8.00 : Alföldi Hírmondó. Zenés hírműsor. (A tarta­lomból: 5.55: Rövid hírek, útlnform. 6.15: Dél-alföldi hírek, tudósítások. Lap­szemle három megyéből. 6.45: Reggeli párbeszéd. 6.55: Hasznos tanácsok közlekedőknek. 7.15: Rövid hírek. 7.25: Körzeti Időjá­rásjelentés. 7.30: Dél-alföl­di hírek. 9.00: Képújság. 9.05: Tv-torna nyugdíjasoknak. 9.10: A békakirály birodalmá­ban. NDK ismeretterjesztő filmsorozat. III/l. rész. (ism.) 9.40: Panoráma. Világpolitika percről percre, (ism.) 10.25: Tévétoma mozgáskorláto­zottaknak. 10.35 : Képújság. 16.15: Hírek. 16.20: Pannon Krónika. A pécsi körzeti stúdió híradómű­sora. 16.30: Hírek német nyelven. 16.35: A szegedi körzeti stúdió szlovák nyelvű magazinja. 17.10: Érdekházasságok. Vladi­mír Neff regénye. V/2. rész. (ism.) 18.45: Gazdasági negyedóra. 19.10: Esti mese. (Mirr-Murr. Ma­gyar bábfilm.) 19.25: Közlemények. Müsoraján- lat. 19.30: Híradó. 20.05: A világ nélküled. Francia tévéfilm. VIII/5. rész. 21.05: Zenés kalandozás a divat körül. 21.35: Budapest Nagydij, nemzet­közi atlétikai verseny. 22.45: Az animáció mesterei. An­gol dokumentumfilm-soro­23.15: Híradó 3. w Endrei Judittal és Rózsa Péter­rel. 17.25: Képújság. 17.35: Riportok. Időjárás. Zene. Teledoktor. 18.00: Telesport. 18.25: Alvm és a mókusok. Ame­rikai rajzfilmsorozat. 18.49: Kérdezz! Felelek. Egri Já­nos műsora. 19.00: A bíró. Bolgár film. 20.25: „A peresztrojka mozija.” 21.00: Híradó 2. 21.35 : Halló, halló. Angol komé­dia-sorozat. VI/1. rész. 22.05: Vallomások Lukács Györgyről. 22.50: Napzárta. BELGRAD, I. MŰSOR 8.10: Műsorismertetés. 8.15: Hírek. 8.20: Tv-naptár. 8.30: Gyermekműsor. 9.00: Nyári program. 15.40: Ráadásprogram. 16.30: Magyar híradó. 17.45: Hírek. 17.55: Tv-naptár. 18.05: Számok és betűk. 18.25: Tudományos program. 19.13: Hírek. 19.18: Rajzfilm. 19.30: Tv-napló I. 19.53: A mai sport. 20.00: Lottóhyzás. 20.05 : Giordand Bruno. Film. 21.40: Tv-napló II. 22.00: Jelzések. 23.00: Hírek. 23.05: Ráadásprogram. ÚJVIDÉKI TELEVÍZIÓ 17.05: Műsorismertetés magya­rul. 17.10: Híradó magyarul. 17.20: Gyermekműsor. 17.50: Híradó szerbhorvátul. 18.05: A művészet világában. — Román nyelvű műsor. 18.35: Tájékoztató műsor ruszi­nul. 19.05: Rajzfilmek. 19.30: Híradó magyarul. 20.00: Lottó. 20.05: Szovjet játékfilm. 21.20: Híradó szerbhorvátul. 21.40: Játékfilm. 23.10: Műsorzárás szerbhorvátul. 7.00: Gyermekműsor. 9.30: Játékos show-műsor. 11.00: Sulivanék. Filmsorozat. 13.00: Egy másik világ. Ameri­kai filmsorozat. JL4.50: Változó, világ. Filmsorozat. 15.45: Szeretni. Filmsorozat. 16.15: The Lucy Show. Vígjáték­sorozat. 16.45: Sylvanians. Rajzfilmsoro­zat. 17.00: Rockshow. 18.00: Eu ros port. SUPER 8.00: Könnyűzenei koncertek. 16.30: Élő telefonos kívánságmű­sor. 18.30: Könnyűzenei koncertek, filmek. 19.30: Csak tanároknak! Vígjá­téksorozat. 21.50: Világhíradó. 22.00: Angol futball-liga. 23.00: Amerikai profi kosárlabda. 18.10: Gyermekműsor. . 18.30: Szárnyaló képzelet. 19.30: Állatbarátok magazinja. 22.35: Filmklub: A nagy erkély.

Next

/
Thumbnails
Contents