Békés Megyei Népújság, 1989. augusztus (44. évfolyam, 179-205. szám)

1989-08-05 / 183. szám

Köröstáj

EXKLUZÍV

1989. augusztus 5., szombat

o

Gondolatok az Erdély-tanácskozás vitájából

A határon túli magyarokon

csak erősen öntudatos Magyarország

tud segíteni

A Magyar Népművelők Egyesületének Területi Szervezete a megyei tanáccsal és a helyi intézményekkel, valamint társadalmi szervezetekkel közösen Erdély címmel közművelődési információs tanácskozást szervezett a közelmúltban a megyeszékhelyen. Az egyesület az elmúlt napokban juttatta el hozzánk az összejövetel részletes jegyzőkönyvét. Jóllehet lapunk annak idején hírt adott az eszmecserérői, a vitában elhangzott gondolatokat időszerűnek és közfigyelemre, illetve közlésre érdemesnek tartjuk. Hiszen Erdély, az Erdélyben élő, s általában a határainkon túli magyarság valamennyiünk szívügye.

Az a történelmi Erdély, ami az emberekben él — nem létezik. Sajnos, a magyar értelmiség egy része is hamis illúziókat őriz. Az 1918-ban Romániához csatolt Erdély ma már csak szellemiekben, mintegy szellemi Erdélyi Fejedelemségként létezik. Ügy, amint azt az ott élő értelmiségiek 70 év alatt megteremtették, teljesen saját erőből fenntartották — a két háború között egyházi, majd a Groza-kor- szakban állami segítséggel. Ennek a létező szellemi Erdélynek a megmentése létkérdés!

A magyarországi segítségnyújtáshoz — a rengeteg illúzió és félreértés miatt — mindig hallgassák meg az erdélyieket. A kormány mellett olyan tanácsadó testületre van szükség, amelynek erdélyi tagjai ismerik a .,szellemi fejedelemség” problémáit, akik saját bőrükön érzékelték a román gondolkodást — hisz évtizedeken át ehhez kellett igazítani sajátjukat —, mert ezt a magyarországiak nem ismerik.

* * *

Az erdélyi magyarok ügye elválaszthatatlan a magyar társadalom megújulásának ügyétől. Az erdélyi magyarokon csak egy nemzeti, szellemileg, kulturálisan nagyon erősen öntudatos Magyarország tud segíteni. Ennek az anyaországnak a léte ad erőt az otthonmaradottaknak, hogy a jelenlegi rendszert azzal a gondolattal viseljék el: nem hiába vállalták a magyarságot eddig sem. De arra az elégtételre igényt tartanak, hogy nem magukért maradtak magyarok. Annak semmi értelme sincs, hogy a 2 millió erdélyi olyan magyarságtudattal éljen, amely a hazai 10 millió magyarnak nem kell!

Amikor átjönnek az erdélyiek, az itteni magyarok csodálkoznak a tájszavaikon, a gyerekeiket „leoláhozzák”, bizalmatlanság veszi őket körül. Van olyan gyerek, aki öngyilkos lett, felakasztotta magát, mert nem tudott beilleszkedni az iskolai közösségbe. A népművelők nemzeti kultúra formáló tevékenysége segíthet az erdélyieken. Elősegítheti annak a nézetnek a terjesztését, hogy az erdélyi magyarság országhatároktól függetlenül a magyarság szerves része. Az erdélyiek hozzák magukkal mindazt, amit megteremtettek ott, abban a szellemi fejedelemségben. Hozzák magukkal azt a talán régies nemzeti öntudatot, a nyelvi, gondolkodásbeli felelősséget, emberközpontúságot.

* * *

Mindenki szereti szülőföldjét, de az erdélyiek fokozottab- ban. Ha mégis eljönnek, akkor ott komoly problémák vannak. Tehát bár tisztelettel adózunk azoknak az írástudóknak és egyszerű embereknek, akik ott helytállnak, ugyanakkor tudatosítani kell mindenkiben azt, hogy akinek az életét lehetetlenné teszik, akiket üldöznek és ezért kénytelen eljönni, azzal bajaink közepette is éreztetjük; hazajött. Amikor az erdélyi először találkozik a hatósággal fontos, hogy azt olyan emberek képviseljék, akiknek van érzékük az emberséghez. Mert számtalan ügyben a hivatalnok maga dönthet, s arra van szükség, hogy a leghumánusabb megoldást válassza.

Sajnos, az áttelepülés lelki viszontagságokkal jár. Van, aki hivatalosan települt át, befogadták, incidensek nem érték, álmában mégis minden éjszaka szülővárosában, Zila- hon jár. A 10 éves gyermek azt írta haza barátainak: „Jó, hogy szabad országba jöttünk de engem nem szeret itt senki! Jó volna már nem is élni!” A szülők és a pedagógusok értő közreműködése kellett ahhoz, hogy a gyermek iránti ellenérzés az osztályban lassan feloldódjon, a gyerek társakra találjon.

* * *

Beszélni kell az erdélyi magyarság megmaradásának feltételeiről. Erdély és Magyarország népe sok nehéz korszakot élt át, de mindig talpra tudott állni, ha összefogott. Most is nagy nyomás alatt élnek odaát, • de a magyarság nem vész ki Erdélyből. A megmaradás egyik biztosítéka a sok jó tanár és tanító. Ha az iskolákban nincs magyar- tanítás, akkor ezt a szerepet átveszi a család, az egyházak. A megmaradás biztosítéka továbbá Magyarország léte és új szemléletmódja. A romániai tényeket nyilvánosságra kell hozni, és barátokat kell szerezni a nagyvilágban. A szocialista országoknak pedig meg kell magyarázni, hogy ha a világ hatalmi érdekei hozták létre Trianont és ismételték meg Párizsban Trianont, akkor fogadják el azt a magatartásunkat, hogy eggyüvé tartozunk a határainkon túl élőkkel.

* * *

Az erdélyieket vérig sérti a Magyarországon tapasztalt tudatlanság 1948 óta óriási hiányok voltak Erdély-isme- retből, még az egyetemi oktatásban is. Szerves, tartós, alapos munka szükséges az oktatásban, a sajtóban, rádióban, tévében egyaránt, valamint a művelődési házakban és az iskolapolitikában. Beszélni kell Erdély történelméről, kultúrájáról (az ókortól napjainkig), s különösen nagy figyelmet kell fordítani a magyar—román viszony alakulásának tudományos szintű elemzésére.

"A békéscsabai tanítóképző főiskolán — felismerve az oktatásügy súlyos mulasztásait — magyarságisimereti kollégiumot indítanak, ahol a jövendő tanítók megismerkedhetnek a többi között a határokon túl élő magyarság földrajzával, történelmével, néprajzával és legfontosabb problémáival.

* * *

Az áttelepült, menekült, fiataloknak nehézségeik lehetnek a beilleszkedésben, s különösen az egyetemi felvételik során, mert a romániai tananyag eltér a hazaitól. Problémáik megoldására a beilleszkedést segítő, felzárkóztató tanfolyamokra, speciális egyetemi előkészítőkre volna szükség.

A Debreceni Akadémiai Bizottság keretében megalakult az Erdélyi Kulturális és Tudományos Kör. Tevékenységük középpontjában a menekültek, az áttelepültek beilleszkedésének segítése áll. S céljuk annak mind szélesebb körben való elterjesztése, hogy a 2 miljió, de a Bukarestben és Bukovinában élőkkel együtt talán 3 millió romániai magyar a magyarság szerves része. Ennek elősegítésére Erdélyi Tükör címmel önálló kulturális és tudományos magazint jelentetnek meg.

* * *

Egy 17 éve, hivatalosan áttelepült erdélyi asszony még mindig kettős lelkülettel él, még mindig „itthonról haza” utazik. Szellemi otthona még mindig Erdély, fizikai otthona viszont, amely a megélhetést adja, Magyarország. Nagyon sokait kellene tenni a közművelődésben dolgozóknak azért, hogy a most átjövőkben ezt a szellemi kettősséget megpróbálják eltüntetni.

Fontos, hogy mindenki, akinek érvényes útlevele van, utazzon Erdélybe és beszélgetések segítségével terjessze a magyarok körében a magyar kultúrát, hiszen sajtótermékeket, könyvet már régen nem lehet ajándékozni az ottaniaknak. A Szegedi Erdélyi Kör tagjai'például két-három hetenként átlépik a határt és segítséget visznek a rászorulóknak. Ez vagy anyagi természetű (gyógyszer, élelmiszer stb.) vagy baráti beszélgetés, információk átadása, üzenetek közvetítése. A szegedi kör kéri, hogy ebbe minél többen kapcsolódjanak be, ők vállalják a kiutazások koordinálását. Ahhoz, hogy mindenki legalább néhányszor átjusson, szükség van a teljes anonimitásra. Sajnos, várható, hogy bezárulnak a kapuk és a segítségnek még ez a kis lehetősége is megsizüniik.

A magyarországi magyarok korrekt és nem üzleti alapú látogatásai tartják a lelket az ottani magyarokban. Nagyon kell vigyázni azonban, hogy ne váljék silány divat az erdélyi ügyből.

Békéscsabán az Erdély Kör átvette a Dániából indult kezdeményezést, amely testvérfaluvá-várossá fogad erdélyi településeket. Szeretnék elérni, hogy Békésc.saba testvérvá- „ rosa Székelÿudvarhely legyen.

A szellemi kapcsolatok bővítése érdekében növelni kellene az erdélyieknek szóló rádióadásokat. A Vasárnapi Üj- ságot például rengetegen hallgatják Székelyföldön. A magyar televízió adásait azonban csak a határ menti területeken lehet fogni. Azzal tehetné az anyaország a legtöbbet, ha olyan átjátszóállomásokat építene, amellyel kiterjeszthetné az adások hatókörét. Az iskolások beilleszkedését elősegítendő, már rendeztek például táborozásokat, de ebbe belé kellene vonni az áttelepült, menekült erdélyi pedagógusokat is.

* * *

Az illegálisan átjöttek közül 1988 januárjáig — amíg Magyarország nem fogadta be a menekülteket — sokan szöktek Nyugatra. Értékes emberek vannak kint, őket elveszítjük a magyarság, számára. Tettünk, teszünk-e valamit visszatérésük érdekében? Az átjöttek 88 százaléka nem a könnyebb élet, hanem magyarsága megőrzése érdekében jött el, közülük bizonyosan sokan vannak, akik szívesebben élnének Magyarországon, mint mondjuk Kanadában. Állítólag a már működő befogadóállomáson egyeseknek felajánlják, menjenek tovább Ausztriába. Szabadulni akarunk a magyaroktól?

* * *

.Az Erdélyi Szövetség mint egyesület alakult meg, tehát jogilag nem a különböző egyesületeket átfogó szervezet, azaz valójában nem szövetség. Az ügy szempontjából fontos lenne, hogy létrejöjjön egy olyan társulás, amely jogi személyeket fogna össze a közös munkára. Ennek megszervezésére vállalkozva kérték a tanácskozáson résztvevő Esztergom, Békéscsaba, Debrecen, Szeged erdélyi szervezeteinek képviselőit, vegyenek részt a szervezet munkájának előkészítésében. Ezen túl várják a többi, már létező egyesület jelentkezését a szövetség létrehozására, de a még egyesületté nem alakult körök, csoportok jelentkezését is. Ameny- nyiben. egyesületté kívánnak alakulni, úgy ehhez megkaphatják a segítséget, ha ezt nem kívánják, akkor legalább regisztrálás végett. Mit tehetnek Erdély érdekében a népművelők? Mindent, ami fejleszti a nemzettudatot. Ettől függ ugyanis., hogy valaki pótolja-e műveltsége hiányait.

Az erdélyi probléma mellett nem szabad megfeledkezni arról, hogy vannak még magyarok Felvidéken, Kárpátalján és a Vajdaságban is. Ha egységes nemzetről beszélünk, rájuk és a nyugaton élő magyarságra is gondolnunk kell. Ha valámit tenni akarunk, úgy tegyük, hogy valamiképp hozzájuk is kapcsolódjunk.

* * *

Az MSZMP joggal várja a Varsói Szerződés legfelső politikai tanácsadó testületétől, hogy a magyar—román vitában álljanak a magyarok mellé.- ösztönözni kellene a tes- tületet, hogy 36 évvel Sztálin halála után végérvényesen számoljon le ideológiailag, szervezetileg és személyileg a sztálinizmus maradványaival — határolja el magát Ceau- sescu rendszerétől. Amíg ez nem történik meg, addig nem

bontakozhat ki Romániában általános megmozdulás a rendszer ellen, hisz joggal tarthatnak attól, hogy a szocializmus védelmére hivatkozva bevonul a szocialista tábor és leveri őket. Minden, fórumon nyilatkozatot kellene elfogadni, s azt eljuttatni a szovjet konzulátushoz, kérve: a Szovjetunió ítélje el a román politikát.

* * *

Helyes, ha távlati stratégiai célként a nemzeti, demokratikus Magyarország szükségességéről beszélünk. A kérdés megoldásához azonban egy nemzeti, demokratikus Románia is kell. Ahhoz kellene a segítség, hogy az ottani alternatív szervezetek Romániában is megteremtsék békés, parlamenti úton az átmenetet a demokráciába.

Meg kell szüntetni minden, az erdélyi magyarokat érintő hazai diszkriminatív intézkedést. Az ENSZ Menekültügyi Konvenciójához való csatlakozás nyomán kérdéses, hogy menekültstátuszt kapnak-e az erdélyiek. A világon nincs még egy ilyen állam! Magyarországon menekült legyen egy magyar ember? Terjedjen ki ez minden egyéb nemzet fiaira, de ne a magyarokra. Ha magyar ember Magyarországra jön, ne menekült státuszt kapjon, hanem otthonra találjon! Ugyanilyen felháborító az állampolgársági törvény is. Természetesen elfogadható, hogy elnyeréséhez 3 évi helyben- lakás szükséges, de ezt nem szabadna a magyarokkal szemben is alkalmazni. A törvényben ugyanis kivételként annak esete is benne van, amikor valakinek a felmenője magyar állampolgár volt. Trianon előtt az erdélyi magyarok felmenői magyar állampolgárok voltak, s állampolgársági törvény hazánkban 1848 óta létezik. Tehát a kivétel jogi alapja már ma is létezik!

Ahhoz, hogy beilleszkedhessenek a menekültek, egyenlő esélyt kellene teremteni. Hiába volt az erdélyieknek az ittenihez hasonló munkakörben 15-20 év munkaviszonya, ezt nem ismerik el, és sok helyen a legalacsonyabb kezdő bérezéssel alkalmazzák őket a magyar vállalatok.

Meg kell szüntetni tehát a bérezésben is a diszkriminatív intézkedéseket. Jelenleg a munkáltató szuverén joga, hogy kinek mennyi bért ad. A szakszervezeteknek és az al- . ternatív szervezeteknek kell olyan közhangulatot teremteniük, amelyben nem lehet hátrányosan megkülönböztetni az erdélyieket.

A menekültek magyar elnevezéseket szeretnének az okmányaikban látni. Jelenleg azonban sajnos nem az anyakönyvi hivatalnokok jóindulatától függ a bejegyzés nyelve. Itt nem segít az emberség, ugyanis a magyar törvények értelmében a nem magyar állampolgárok nevét és a Magyar- ország területén kívüli települések nevét is csak az illető ország nyelvén lehet feltüntetni. Elsősorban tehát az itthoni diszkriminatív előírásokat kell felszámolni, s majd azután beszélgethetünk arról, hogy mit lehet nemzetközi téren tenni. Ha internacionalizmusunkban arra vagyunk képesek, hogy afrikai diákokat tanítsunk, miért nem tud a hivatalos magyar politika tömeges tanulási lehetőséget biztosítani Magyarországon a középiskolákban és az egyetemeken az erdélyiek számára, akik kiképzésük után visszatérnének hazájukba. A jelenlegi román rendszer ugyanis lassan megszünteti a magyar pedagógusképzést.

* * *

Az utóbbi 40 év legnagyobb bűne nem a magyar gazdaság tönk szélére juttatása, hanem az, hogy tönkretették a magyar nemzettudatot. Ennek a következményeként „olához- zák” az erdélyieket. Természetesen igen fontos a történelemoktatás megreformálása, és a nemzettudat kialakításához az intézményes keretek megteremtése, de a népművelők igen sokat tehetnek jelenlegi eszközeikkel is. A legkülönfélébb közösségekbe elhívott erdélyiek segítségével emberközelbe hozhatják a problémát.

Mit tehetünk még? Tág tere van például az egyéni kezdeményezésnek. A határt még nem zárták le, így lehetőség van aiTa, hogy minél több művelődési közösség, csoportok, körök, iskolai osztályok átjussanak Erdélybe. El kell terjeszteni egy akciót, hogy minden magyar család egy határon túl élő magyar családot legalább évente egyszer meglátogasson.

* * *

A Vöröskereszt erdélyi számlájára beérkezett 32 millió forintból több mint 10 milliót külföldiek, 10 milliót hazai vállalatok fizettek be és a maradék nem egészen 10 millió származott a lakosságtól. Ez jelzi a magyar lakosság gondolkodását. Nem a kétségtelenül romló gazdasági helyzet az egyetlen ok, hisz az örményországi segélyszámlán 63 millió forint van. A Vöröskereszt irodáiban eddig 18 ezer menekült fordult meg, közöttük vannak olyanok is, akik 5-6 alkalommal is jártak ott. Az összegyűlt pénzből mindenki 1500 forint gyorssegélyt kapott. Ezenkívül családegyesítési kérdésekben, gyermektartásdíj-ügyekben nyújt segítséget a szervezet. Kezdeményezésükre erdélyi gyermekek beilleszkedésének elősegítésére Zánkán táborozást rendeznek. A nem magyar anyanyelvűek részére nyelvtanfolyamot indítottak, sajnos mindössze 43 jelentkezővel, közülük is csupán 3 beiratkozott jutott el a tanfolyam végéig/

* * *

Az erdélyiekben illúziók élnek Magyarország iránt. Talán nem ártana, ha az áttelepült értelmiség megismerkedhetne az elmúlt 10-20 év kritikai, szociológiai tevékenységének eredményeivel. Ha illúzióktól mentesen szemlélnék a magyar társadalmat, akkor talán kevesebb csalódás érné őket.

Egy Esztergomban élő erdélyi újságíró szerint az ott letelepedettek között sok a kitűnő szakember: fafaragó, kőfaragó, műbútorasztalos és odahaza varrottasokat készítő asz- szony. Olyan emberek, akiket a magyar társadalom és a magyar gazdaság képességüknek megfelelően tudna hasznosítani. Ehelyett a férfiakat bányákban, az asszonyokat gyárakban alkalmazzák, össze lehetne őket fogni egy kisvállalkozásban, de ehhez nincs tőkéjük. A menekültek általában nem segélyt akarnak, nem segélyből akarnak élni, hanem munkájuk által akarnak maguknak egzisztenciát teremteni. Ahhoz kérik a segítséget, hogy vállalkozhassanak, tehát tőkét kémek, amit természetesen később visszaadnak.

Esztergomban az átmentett képekből, tárgyakból állandó Erdély-kiállítást terveznek, és szeretnék megteremteni az idős erdélyiek otthonát.

* * *

A Magyarságkutató Intézet felajánlotta segítségét az Erdély iránt érdeklődőknek. Az intézet az első olyan magyar intézmény, amely ú»y foglalkozik a határon túli magyarság problémáival, hogy figyelmét nem a nyugati országok, hanem a környező országok felé irányítja. Az elmúlt három évben meglehetősen széles körű archívumot állítottak fel. Földrajzi, néprajzi, statisztikai adatok állnak — Erdélyről is — a kutatók és az érdeklődők rendelkezésére. Munkatársaik előadásokat is szívesen vállalnak.

Az intézet kutatásokat végez az áttelepültek és a menekültek beilleszkedésének feltárására. Minden személyes tapasztalatot örömmel fogadnak.

Az összeállítást készítette: Andrássy Mária