Békés Megyei Népújság, 1989. augusztus (44. évfolyam, 179-205. szám)

1989-08-31 / 205. szám

/ 1989. augusztus 31., csütörtök ^ c4^w. (r£ £l.U4*c. Lecke Herceg, hátha megjön a tél is. Babits Mihály gondolata jut eszembe most, amikor egy-két, hűvös esőt hozó, didergető nap után, gyorsan elillant a nyári, tücsökmuzsikás kedvünk. Igaz, ellen­ségünk se állíthatja, hogy felelőtlen cincogással mú­lattuk az időt, de bizony a „felelős cincogás” is ép­pen olyan káros, amikor zord telek riogatnak. Halen­ne valami szigorú, de jóságos tanító úr, akinek ráadá­sul szép nagy tenyere van, bizony most jött el az ideje, hogy mindnyájunkat a térdére fektessen és alaposan elfenekeljen bennünket. Azok, akik politikusnak hir­detik magukat, dupla adagot érdemelnének. Majd csak észhez térnénk. Sajnos, aligha oldhatók meg dolgaink egyszerű nadrágporolással, ezért ennél fájdalmasabb vajúdásnak nézünk elébe. Huzakodás, taktikázás, tár­gyalások, egyeztetés és még ki tudja miféle politikusi packázások. Ugyan ki bánná, csinálják az urak és elvtársak, jobb dolguk nem lévén, kacagnánk, mint a bolhacirkuszt, csak jókora tartalékaink volnának, ha nem a mi bőrünkre menne a játék. De a zsebünk ki­lyukadt, kamránk üres, kályháinkban szél fütyül, és még az se biztos, hogy az idő nekünk dolgozik. Hátha megjön a tél is? Mondják, a csendes forradalom idejét éljük. Gyak­ran gondolok mostanában csabai tanáromra, Szeberé- nyi Lajos bácsira. A drága jó „Cibak” megtanított ben­nünket, hogy forradalmi helyzet akkor lesz, amikor az elnyomók már nem tudnak a régi módon uralkodni, az elnyomottak pedig nem akarnak a régi módon élni. És a csendes forradalom? Lajos bácsi, ezt a leckét ki­hagytuk, ezért most nekünk kell, tétova nebulóknak, megtalálni a receptet. Ügy ám, hogy vér se ömöljön, és a változások se maszatolódjanak szét. Hű de nehéz! És még évet se ismételhetünk, csak elbukni lehet vagy felsőbb osztályba lépni. Álmélkodva nézzük a rohanó időt. Nem akarja hinni, hogy mindezt megérte, az se, aki eddig a kipárnázott pozíciójából hirdette, hogy amit ígér, a létező világok legjobbika. Aki pedig fejcsóváló elismeréssel szólt, hogy lám, milyen gazdag az állambácsi, elbír annyi sok lé­hűtőt, ő is megriad, főleg azért, mert neki kell megfi­zetni a nagy hazugságok árát. Elmúlt az áltatások kora, de még nem jött el az értelmes cselekedetek ideje. Nem a szorgalommal van baj, hisz dolgozik ez a nép, szaka­dásig, éppen csak látszatja nincsen fáradozásainak. Még csak nem is a sokat szidott pénzügyi vezetést hibázta­tom, hiszen a mohó költségvetés csak a jéghegy csú­csán csücsül. Hibás itt minden, szinte kivételt se lá­tunk, mutatóba, amit folytatni érdemes. Nyög a kizsi­gerelt föld, drágul az élet, sanyarú a munka, elbárgyul a szórakozás, megszületni se érdemes. Korábban a vi­szonylagos jólét országa voltunk, hiszen mindig akadt kihez mérni magunkat, ahol még ennél is rosszabb volt. Mostanra az elnyomorodási rangsor lett a mérce. Mégis, minden rossz csilagzat ellenére, nekünk kell sorsunkat kezünkbe venni. Tanulhatjuk a leckét, saját kárunkon. Milyen jó is lett volna hamarább jelentkez­ni a történelmi tanórán! Jó kis osztályok verbuválód­tak nálunk, éppen csak a tanító koppintott a fejekre, ha másfajta könyveket bújtunk, mint a megszabott szí­nűt. Most pedig leshetjük egymást, ki volt stréber, ked­venc, aki mindig az első padban ült, a többiekre vi­gyázó? Mert a direktor a kezükbe adta a nádpálcát, nehéz velük elhitetni, hogy nem kell ránk oly nagyon vigyázni. Félnek, mert két vége van a botnak, s ha már megragadták, dehogy akarják görcsös markukból kiengedni. Kerül, amibe kerül. Am ha felnőtt tagozat vagyunk, mielőtt elszabadulnak a rossz indulatok, kell jönni közülünk jó tanároknak, akik szavára hallgatunk, mert „ezer zsibbadt vágyból” csiholnak végre egy kö­zös akaratot, s elhitetik velünk, ami valójában igaz: nem vagyunk alávalóbbak senki emberfiánál, jó kis nemzedékek válhatnak belőlünk, magyarokból. Andódy Tibor Pártok, társadalmi szervezetek vagyona Mennyit ér a pártok, tár­sadalmi szervezetek vagyo­na, a tulajdonukban lévő in­gatlanok, épületek, üdülők együttese? Ez a kérdés egy­re inkább a viták közép­pontjába kerül. Esetleges osztozkodáskor egyáltalán nem mindegy, hogy az egyes vagyonrészeket milyen ér­téken veszik figyelembe. Nagy János, a Pénzügy­minisztérium osztályvezető­je elmondotta, hogy a tár­sadalmi szervezetek, pártok vagyontárgyainak értékelé­sekor hasonló előírások van­nak érvényben, mint a vál­lalatoknál, gazdálkodóknál. Ez pedig azt jelenti, hogy a könyvekben a beszerzéskori értéken tartják nyilván az üdülőket, az. épületeket, fo­lyamatosan korrigálva, az időközben felmerült érték- csökkenéssel. Tény, hogy ez egyáltalán nem tükrözi a vagyontárgyak tényleges árát. Legutoljára 1968-ban került sor az állóeszközök átfogó újra értékelésére, az­óta viszont nem sok történt ez ügyben. Mostanában azon­ban újra aktuálissá vált an­nak következtében, hogy a társasági, valamint az át­alakulási törvény lehetővé tette a vállalatok, szövetke­zetek tagsággá történő ala­kulását. A . társaság alapítói általában rákényszerülnek, hogy az általuk bevitt va­gyont újra értékeljék. A Pénzügyminisztérium ennek segítésére rendeletet adott ki, amelyben megfogalmazta a vagyonértékelés végrehaj­tásának irányelveit. Ezek az előírások azonban nem köte­lezőek. A PM-rendelet az érde­kelteknek elsősorban azt ja­vasolja, hogy a vagyontár­gyak újra értékelésekor vagy a jelenlegi beszerzési, vagy az eladási, tehát piaci értékét vegyék figyelembe. Ezt az elvet lehet alkalmazni a társadalmi szervezetek, pár­tok vagyonának esetében is. Egyébként a vagyonértékelés elvégzésére több hazai és külföldi szervezet is műkö­dik már Magyarországon, amelyek ehhez a munkához megfelelő gyakorlattal ren­delkeznek. Amennyiben vi­tás kérdések merülnek fel, célszerű ilyen esetekben hozzájuk fordulni, kikérni szakmai tanácsaikat. A Dunai Kőolajipari Vállalatnál már teljes üzemben termel az átalakított > maleinsavan- hidrid-üzem. A képen a világ banki hitel segítségével átalakított üzem látható Fotó : Krista Gábor ☆ ☆ Új hónap — új műsor Szeptember 1-jétől minden éjjel új erotikus show Négy gyönyörű táncosnő + ? ? ? a Trófea bárban . ☆ ☆ Asztalfoglalás: 21-622 KUTYAKEDVELÖK, FIGYELEM! A MEOE Békéscsabai Szervezete tanfolyamot indít, melynek célja MUNKA VIZSGÁRA, tenyeszszemlére való felkészítés. Jelentkezni lehet: a Lencsés! ltp. melletti kiképző iskolán, 1989. szeptember 2-től, Bogdán György kiképzés- vezetőnél; szombat dél­után, vasárnap délelőtt. Politikáról, többpártrendszerről, sztrájkról II. „Mi ebben a megyében nem vagyunk elkényeztetve” — mondja a segédmunkás Akár a televíziót, akár a rádiót kapcsoljuk be, tö­mény bel- és külpolitika árad felénk a hullámhosszo­kon. Nyilatkozik a professzor, a történész, a politikus, a szociológus, a jelenleg is funkciót betöltő miniszté­riumi fő-fő, és a már leszerepelt pártvezető... Arról alig-alig esik szó, vajon mit gondol a kétkezi munkás kialakulóban lévő belpolitikánkról? Sorozatunk máso­dik részében a Gyulai Húskombinátban dolgozókat szó­laltatjuk meg. Sehogyan sem vall egyenes jellemre, névtelen telefont megereszteni. Lehet ugyan magyarázni, hogy valaki fél a megtorlástól, de hát azok az idők; amikor félni kellett — szerencsére a hátunk mö­gött vannak már. Csak a be­idegződéstől tudunk nehezen szabadulni. A. szerkesztőség­ben ilyen névtelen telefon­bejelentést kaptunk, amely szerint „irritálja” a dolgozó­kat — így a bátor telefoná­ló —, hogy a Gyulai Hús­kombinát vezérigazgatója több százezer forint prémiu­mot vett fel. „Ha maguk olyan nagy reformkommu­nisták, mint amilyennek be­állítják magukat, tessék, ezt írják meg ...” Nos, miután egyébként is készültünk, a húskombinát­ba, hogy néhány dolgozójuk­kal a belpolitikáról beszél­gessünk. kérdéseinkbe be­építettük a „vezér prémiu­mát” is. Jókor érkezem. Zám And­rás éppen a vendégeitől kö­szönt el. fgy várakozás nél­kül jutottam be hozzá. — Tudja-e, hogy az embe­reit, az egyszerű munkáso­kat irritálja a maga sok százezres prémiuma? — sze­gezem neki a kérdést. Rám néz, mint aki nem érti, mit akarok. Megkocog­tatja pipáját, szeretné meg­gyújtani, a gázöngyújtó nem engedelmeskedik. Aztán a világ legtermészetesebb hangján válaszol: — Nem vettem még fel a prémiumomat. Fogalmam sincs, hogy az államtitkár mennyit hagy jóvá. De fel fogom venni, az biztos. Azt gondolom ugyanis, egy nye­reséges vállalat vezetője min­den lelkiismeretfurdalás nél­kül „elfogadhatja” azt a pénzt, amiért becsületesen megdolgozott. Nem vagyok egyedül azzal az elvemmel, hogy a jó vezetőt meg kell fizetni ahhoz, hogy kecseg­tető legyén elvállalni ezt a nem is olyan népszerű ál­lást. Nem szeretek elégedet­len embereket irányítani. Ezért nem. irigylem a kor­mányt. Neki ugyanis sok elégedetlen ember elé kell kiállnia nap mint nap. Nos, április elsejével jelentős bér­emelést hajtattunk végre, 20 százalékkal sikerült az itt dolgozók pénzét felsrófolni. Azt gondolom, ez nem kevés. Nézze, ha én. egy sikeres vállalkozó lennék, és évente kétmillió forint lenne a jö­vedelmem, az bizonyára sen­kit sem irritálna. De hogy egy vállalat élén állok? A vezérigazgatótól' elkö­szönve fizikai munkásokkal beszélgetek. A zajos feldol­gozóból hárman is vállalkoz­nak az eszmecserére. Sas Andrásné segédmunkás, Kiss János és Volosinovszki Zol­tán szakmunkások. — Az emberek irigyek — kezdi Sasné a beszélgetésün­ket. — Ezt egymás között tapasztaljuk. Ha valaki száz forinttal többet kap, a másik meg tudná fojtani egy kanál vízben. Azt senki sem ve­szi tudomásul, hogy hány vállalat deficites, a vezetők mégis felmarkolják a nagy pénzeket. Mii legalább nye­reségesek vagyunk, nincs mit*1 irigyelni a vezértől. A mi­nap jöttem haza a nyaralás­ból. Találkoztam egy Pesten dolgozó középvezető hölgy­gyei. Nem vezérigazgató, és mégis hazaviszi a 60 ezer forint fizetést. Mi ebben a megyében nem vagyunk el­kényeztetve anyagiakkal. Pedig nekünk is meg kell vennünk mindent ugyanúgy, mint a pestieknek... A húst sem ingyen kapjuk. Itt van ez az áremelés a hústermé­keknél. Elkezdtek néhány helyen sztrájkolni miatta. Mit értek vele? Leálltak a munkával, ugyan minek a rovására? Természetesen a termelésére. Mi végből. csi­nálnánk ezt? Nem mindegy, persze, hogyan élünk, nekem is a levonások után négy­ötezer forint marad a pénz­tárcámban. Ebből éljek meg a két gyerekemmel? Nehéz. Most már azt is meggondo­lom, hogy túlórázzak-e. Any- nyit elvisz az adó, hogy bo­lond. aki túlmunkát vállal. Az adóval egyébként is a kispénzűeket. sújtják ... Er­ről ennyit. A többpártrend­szer? Én pártvezetőségi tag vagyok. Nem tudom, jobban járnék-e, ha belépnék egy másfajta-féle pártba. Nem is­merem a programjukat. Azt tapasztalom, megy a harc köztük a hatalomért... Kiss Jánossal is végigvesz- szük a kérdéseket. — Azzal kezdem, amivel Sásné. A sárga irigység uralkodik ebben az ország­ban. Labilis a gazdasági helyzet, ennélfogva mind- annyiunké is. Létbizonyta­lanságban élünk. Nekem is vannak irigyeim. A vezérnek ne lennének? Nem tudom, miért irigylik. Rendben. Ha egy vállalat rosszul megy, ak­kor hőzöngjenek. Na de így? A vezérről még csak annyit: tekintélye van, szeretjük a közvetlensége miatt is. Sű­rűn meglátogatja a munka­helyeket. tisztában van az emberek véleményével, köz­érzetével. — Nem találom értelmes dolognak a sztrájkot. Dol­gozni kell, nem sztrájkol­ni... A múltkori munkabe­szüntetésekről az a vélemé­nyem, gondolja végig min­denki, mi miért van. Elfelej­tik, hogy először a gabona­ipar árai emelkedtek, de jócskán. Nyilvánvaló volt, hogy ezzel párhuzamosan előbb-utóbb a húsárakat is „rendezik”. Nem örülök én sem neki, én is tartok ser­tést. Ezekután valószínű, be is fejezem a tartását, mert olyan drága a takarmány. Hogy az utolsó kérdésre is válaszoljak: én is voltam párttag, de kiléptem. Nem volt időm arra, hogy a párt­tal foglalkozzam. A több­pártrendszerrel kapcsolato­san meg azt látom, hogy az induláskor mindegyik maxi­málisan képviselni igyekszik a tagjait. Nem vagyok benne biztos, hogy hosszú távon is ezt teszik. Mind hatalomra akar kerülni, mind be akar­ja bizonyítani, hogy győzni tud ... Tudja, hogy van ez, a menyasszony is a legszebb arcát mutatja a házasság előtt. Volosinovszki Zoltán is a vezérigazgató dicséretével kezdi : — Szó, ami szó, az irigy­ség beszél az emberekből. Saját bőrömön is tapaszta­lom. Általában több moz­góbért kapok az átlagnál, talán hangsúlyoznom sem kell, hogy nem a két szép szememért. És ezzel nem nyerem meg a többség szim­pátiáját. Részt vettem egy országos szakmunkásverse­nyen. Második lettem. Kap­tam jutalmat, ott is, itt a gyárban is. Hallom ám há­tulról, hogy teszik a meg­jegyzéseket. Persze, a sze­membe senki nem mondott semmit... Mióta Zám a ve­zér. azóta a vállalat nagyon jó eredményeket ér el. — Mondják csak, talán mind a hárman a vezér em­berei? — szakítom meg vic­cesen Volosinovszkit. Elmosolyodnak, Kiss János válaszol: — Gondolja, akkor ott dolgoznánk, ahol? Nem erről van szó. Becsüljük és nagyratartjuk, ennyi az egész... — Szóval folytatom — szakítja félbe munkatársát Volosinovszki. — Tényeket sorolok. Két év alatt dup­lájára nőtt a fizetésünk. Sű­rűn kapunk mozgóbért. Én például 10-11 ezer forintot viszek haza. Nem mondom, ezért becsülettel meg kell dolgozni. A fizetésem tulaj­donképpen 15-16 ezer forint lenne. Hogy abból levonják a 3-4 ezer forintot, arról nem a vezér tehet. A sztrájkot azért tartom feleslegesnek, mert már ta­nulhattunk volna a lengye­lek példáján. Ha sztrájkol- gatunk, előbb-utóbb az ő szintjükre süllyedünk, arról nem beszélve, hogy tönkre­tennénk a vállalatot. A többpártrendszer? Én is MSZMP-tag voltam, kilép­tem. És nincs az a párt, amelybe ezekután belépnék. Hogy melyiknek lesz jövője? Azt ebben a pillanatban — azt hiszem —, senki sem tudja. Az MSZMP viszont tudja, hol mit rontott el, éppen ezért arra törekszik, hogy helyrehozza a múltban elkövetett hibáit. Azért is felesleges a többpártrend­szer, mert ha eddig X elv- társat kellett eltartanunk, akkor most ezt annyivá! kell szorozni, ahány párt bonto­gatja szárnyait... Először a gazdaságot kellene helyre­hozni, aztán politizálni.. . Béla Vali (Folytatjuk) Ok így látják: Volosinovszki Zoltán, Sas Andrásné és Kiss János

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents