Békés Megyei Népújság, 1989. augusztus (44. évfolyam, 179-205. szám)

1989-08-19 / 195. szám

1989. augusztus 19., szombat NÉPÚJSÁG Bonni köszönet Budapestnek Több mint 800 menekült vár sorsa jobbra fordulására Az átmenetileg hazánkban tartózkodó, az NDK-ba vissza­térni nem szándékozó keletnémet állampolgárok közül so­kan, az elhelyezésükre tett erőfeszítések ellenére, az NSZK budapesti konzulátusa előtt várják sorsuk rendeződését Fotó : Asztalos Zoltán Erich Honecker, az NDK párt- és állami vezetője csü­törtökön este írásos választ küldött arra a levélre, ame­lyet Helmut Kohl, az NSZK kancellárja augusztus 14- én küldött neki a nyugat­német külképviseleteken tartózkodó keletnémet me­nekültek problémájának megoldása végett. Erről Herbert Schmülling, a bon­ni kabinet szóvivője szá­molt be pénteki sajtóérte­kezletén. A szóvivő ismét a sajtó megértését kérte az iránt, hogy a felek e levélváltás tartalmát is bizalmasan ke­zelik. A szóvivő bejelentette, hogy a magyar kormány képviselőivel folyó érintke­zés is érzékeny szakaszban van, ezért a felek ez eset­ben is hallgatásra kötelezték magukat. Schmülling nem­zetközi sajtóértekezletén kü­lön köszönetét mondott a Magyar Máltai Szeretetszol­gálatnak és a Magyar Vö­röskeresztnek azért a haté­kony és önzetlen segítségért, amelyet a német menekül­teknek nyújtott és nyújt Budapesten. Bonnban a segélyek ösz- szehangolásáról éppen a saj­tóértekezlettel egy időben tartottak értekezletet a kül­ügyi hivatalban. Hans Schu­macher külügyi szóvivő leg­újabb értesülése szerint a Budapesten az NSZK nagy- követsége által jegyzékbe vett és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat segély köz­pontjában ellátásban része­sített keletnémet menekül­tek száma péntekig több mint 800-ra növekedett. Schumacher nyugatnémet újságírók kérdéseire vála­szolva megerősítette, hogy a magyar határőrizeti szervek minden további következ­mény nélkül küldik vissza a határról azokat az NDK­állampolgárokat, akiket" tet­ten érnek illegális határát­lépési kísérleten. Hasonló megértés érvé­nyesült azoknak a keletné­meteknek az esetében is, akik az immáron ideiglenes lezárt budapesti nyugatné­met diplomáciai képviselet előtt gyülekeznek. Prága szerint beavatkozás... ' A csehszlovák hivatalos sajtó „beavatkozásnak” mi­nősítette a lengyel szejm- nek az 1968-as csehszlová­kiai katonai beavatkozást elítélő csütörtöki határoza­tát. A CTK hírügynökség sze­rint a Szejm-határozat mö­gött a Szolidaritás áll, amely ezáltal ismét beavatkozott Csehszlovákia belügyeibe, megkísérelve azoknak az erőknek a támogatását, akik Csehszlovákiában igyekez­nek zavart kelteni és meg­ingatni a szocialista fejlő­dést. „A Szejmben egyre in­kább döntő szerepet játszó Szolidaritás megint keresz­tülvitte ezt a kirívó beavat­kozást Csehszlovákia bel­ügyeibe” — áll a CTK-je- lentésében, amelyet beol­vastak a rádióban is. Tokió nem adja fel területi követeléseit A japán—szovjet kapcsolatok fejlesztéséért szállt síkra Naka- jama Taro, a szigetország kül­ügyminisztere. Nakajama a Szánkéi Simbun című tokiói lapnak adott interjút, amelyet pénteken közölt az újság. Fontos változások zajlanak a világon, s ez egyebek között a szovjet—amerikai viszony javu­lásában is tükröződik — mond­ta a japán külügyminiszter. Na­kajama reményét fejezte ki, hogy a jövőben a japán—szov­jet kapcsolatok is fejlődnek, amire eddig nem nagyon lehe­tett számítani. Moszkva az együttműködés szélesítésére tö­rekszik. és Tokió a maga ré­széről kész különböző szinteken folytatni a párbeszédet — han­goztatta a japán politikus. Na­kajama azonban megerősítette: Tokió nem adja fel a területi vitában elfoglalt álláspontját. KATICABOGÁR-INVÁZIÖ Hétpettyes katicabogarak özönlötték el Rostock és Schwerin környékét. A rend­kívül hasznos rovarok, ame­lyek mintegy 50 darab levél- tetvet pusztítanak el napon­ta, most nemcsak a parkok­ban és kertekben találhatók nagy tömegekben, hanem az utcákon, tereken, sőt a ten­gerparti strandokon is. A szakemberek a szokatlan je­lenséget az enyhe téllel és a levéltetvek* mértéktelen el­szaporodásával magyarázzák. GENETIKAI informaciötovAbbItas Jurij Zian szovjet tudós kidol­gozott egy elméletet, miszerint az élő sejtek képesek a geneti­kai információ egy részét igen magas frekvenciájú elektromág­neses hullámokon keresztül más élő sejteknek „átadni”, melyek­ben az információ a beépülés után a kapott jelektől függően „átalakulhat”. A kísérletek iga­zolni látszanak az elmélet he­lyességét. A szovjet tudós tyúk­tojást helyezett kacsák biomag- netikus terébe, s a kisugárzás hatására a kikelt csirkéken bi­zonyos „rucatulajdonságok” mu­tatkoztak (pl. hártyás lábuk volt). Abban az esetben, ha Zi­an professzor elmélete teljes mértékben beigazolódik, az em­beriség rendkívül erős fegyverre tesz szert a különféle genetikai és örökölt betegségek elleni küz­delemben, akárcsak a magasabb rendű fajták létrehozásában. GIZEHI SZFINX Mint köztudomású, a gize- hi szfinx „élete” veszélyben van. Évek óta folyik a res­taurálása, közben a „vállá- ból” egy kőtömb leesett, azt visszatették. Nos, az i. e. 2733—2480 között épült mű­emlék továbbra is veszély­ben van, mégpedig azért, mert a felépítésében részt vevő kőtömböket kikezdte az erózió. Ezt a folyamatot az utóbbi esztendőkben a res­tauráláskor használt téves eljárások fokozták. KERÜLD A NAPOT! Amerikai tudósok ismét azt ta­nácsolják: hacsak lehet, ne le­gyünk túl sokat a napon, mert a napsugarakban lévő ibolyántú­li sugárzás az eddig ismert bőr­betegségeken kivül veszélyes le­het a szervezet immunrendszeré­re is. Márpedig éppen ez a rendszer akadályozza meg a ráksejtek kifejlődését, így hát nem mindegy, milyen behatás éri kívülről." Az Oregon és Texas állam egyeteméin dolgozó kutatók kö­zölték: egyre több bizonyíték van arra, hogy a bőr az immun- rendszer egyik részeként műkö­dik, kiegészíti a szervezet belső védekező mechanizmusát. Ez a felismerés rendkívüli jelentősé­gű — vélik a tudósok —, mert az Egyesült-Államokban az utóbbi időben ugrásszerűen megnőtt a rosszindulatú daganatokban szenvedő emberek száma, illetve azért is, mert az ózonréteg elvé- konyodása miatt egyre több ibo­lyántúli sugárzás jut a Földre.-' TERV A föld alatti terjeszkedés gondolatával kacérkodnak japán vállalkozók: 50-70 mé­ter mélységig akarnak a föld alá irodaépületeket, bevá­sárlóközpontokat és lakóhá­zakat építeni, s ennek ma már nincs technikai akadá­lya. NÖVÉNYI OLAJJAL MŰKÖDŐ JARMÚ A Franciaországban tartott mezőgazdasági kiállításon bemutatták az első olyan járművet, melynek motorját növényi olajokból — repce-, földimogyoró-, szójaolajból — készült üzemanyag hajtja. 100 kilométeren 5 litert fo­gyaszt, ami egyáltalán nem elhanyagolható tényező. Az H3BECTHR írja Nagy Imre és a Kádár-korszak I. A sors úgy hozta, hogy Magyarországon pár hét alatt vé­get ért az a 33 évig tartó történelmi időszak, amelyet itt Kádár-korszaknak neveztek. Kezdete 1956 tragikus napjaira esett. Nyers Rezső, az MSZMP elnöke Kádár János teme­tésén mondott beszédében emlékeztetett arra, hogyan érté­kelte Kádár a '80-as évek közepén az NBC egyik tudósító­jának adott interjújában azokat az eseményeket: „Mi a ko­rábbi visszaélések ellen is voltunk, a fegyveres fellépés el­len is, olyan küzdelmet kellett indítanunk, hogy a korábban előfordult visszásságok soha ne térjenek vissza, és a rend­szer szocialista maradjon.” Abban a harcban a barikád el­lenkező oldalán állt az '50-es évek közepének egy másik tekintélyes személyisége, Nagy Imre, akit 1958-ban kivégez­tek. s akit most felmentettek bűntény hiányában. „Nagy Imre tragédiája az én személyes tragédiám" — mondotta nem sokkal halála előtt adott interjújában Éadár János. A híres Hősök terén, amelyet a Mafilm dekoratőrei egé­szen a millenniumi emlékmű csúcsáig fekete drapériával vontak be, később pedig az egyik budapesti temetőben zaj­lott le június 16-án Nagy Imrének és társainak gyászszer­tartása. A megemlékezést, amelyet a nemzeti megbékélés szellemében akartak megtartani azok sírja felett, akik a barikád két oldalán estek el a magyar tragédia napjaiban, a belső ellenzék és az emigráció egyes körei igyekeztek po­litikai demonstrációvá átalakítani, szinte világjelentőségű esemény rangjára emelve. Nagy Imre Svájcban (sic!) élő életrajzírója, a magyar politikai emigráns, Méray Tibor proigrambeszédet mondott a sír felett, Nagy Imrét a nemzeti történelem legnagyobb alakjai közé sorolta. Elhangzott, hogy a volt miniszterelnök sírját „népek veszik körül’’, s hogy éppen itt kell keresni a gyökereit annak, ami az utóbbi néhány évben Moszkvában történik, meg annak, ami Prá­gában. Varsóban, a balti országokban, Jerevánban és Pe- kingben történt és történik. Nagv Imre tiltakozott volna Az '56-os események többi veteránja, lehet, hogy globa­litásban nem, egyébként azonban sikeresen vette fel a ver­senyt Mérayval, a Nagy Imréről, a szavak, szerint volt „moszkvitárór, arról a személyről mondott ditirambusok- ban. aki le tudta győzni több éves eltévelyedését, s 1956-ban a „forradalmi és nemzeti felszabadító harc” élére tudott állni. A nemzeti függetlenség „apostolának” nevezte Nagy Imrét a tengeren túlról érkezett Király Béla professzor, aki 1956-ban a felikelők fegyveres csapatait (sic!) irányította. Igaz, ejtette ki más hangsúllyal a professzor. Nagy Imre „reformátor és nem forradalmár” volt. A rádióban és a televízióban is közvetített gyászszertartás alatt közvetlen felhívások is elhangzottak a „forradalom” folytatására, elhangzottak durva, sértő kirohanások a Szov­jetunió. az MSZMP, Kádár János, a párt idős vezetője és mindazok ellen, akik a barikád másik oldalán voltak. Aki nincs velünk, az ellenünk van, sugallmazták az ilyen be­szédek. Különösképpen kitűnt Orbán Viktor, a Fiatal De­mokraták Szövetségének képviselője, aki szervezetének ne­vében jelen volt a nemzeti kerekasztal-megbeszéléséken, s a napokban az ellenzék egyik szónoka volt a George Bush- sal tartott találkozón. Akkor, június 16-án az országban sokan azt hitték, hogy rosszul hallanak. Aztán a legkülönbözőbb helyekről érkez­tek tiltakozások. Az MSZMP Központi Bizottságának nem sokkal később tartott plénuma határozatában hangsúlyozta, nem hallgathat a „jobboldali”, egyes esetekben pedig rend­kívül uszító megnyilvánulásokiról1, „elveti a nemzetinek be­állított egyoldalú megközelítést, amelynek célja az ország szembeállítása szomszédaival”, - a leghatározottabban elítéli a magyar érdekeket veszélyeztető szovjetellenes nézeteket. Azt gondoljuk, hogy maga Nagy Imre, akinek a nevére mindenki esküdött, aki csak beszélt, ha megérte volna nap­jainkat, a szocializmus átalakításának és megújításának napjait, aligha hagyta volna jóvá a szélsőséges, soviniszta kirohanásokat. Sztálin emlékének megörökítése Tehát ki volt ő? Háta mögött közel négy évtizedes út a forradalmi kommunista mozgalom soraiban. Internaciona­lista harcos, 1918-tól az Oroszországi Kommunista (bolsevik) Párt tagja, a ’20-as években Magyarországon illegális for­radalmár, aki később a Szovjetunióba utazott és ott az ag­rárkérdések szakértője lett; kommunista, akit a ’30-as évek közepéin kizártak a Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártjából, majd 1938-ban visszavettek; 1945-ös hazatérését követően földművelésügyi miniszter, az Országgyűlés elnö­ke, belügyminiszter, a Központi Vezetőség igazgatási szer­vekkel foglalkozó osztályvezetője, a repressziók legnehezebb évében (1950—1951-ben); a Központi Vezetőség Politikai Bi­zottságának tagja, akit kizártak, majd ismét visszavettek 1951-ben — mindez egy ember, akinek a neve Nagy Imre. Sztálin halála után éppen őt bízták meg, hogy javasolja a Parlamentben a generalisszimusz emlékének külön tör­vényben való megörökítését (a törvényt 1989-ben helyezték hatályon kívül). Nem véletlen, hogy ezt a taktikát követte „Sztálin elvtárs legjobb magyar tanítványa”, Rákosi Mátyás főtitkár, aki akkor már Nagy Imre személyében veszélyes vetélytársat látott. 1953 nyarán Nagy Imre, aki a szovjet vezetés közvetlen utasítására került a magyar kormány élére, új irányvonalat hirdet mej: fel kell hagyni az erőltetett iparosítással, az erőszakos kollektivizálással, a dolgozók életszínvonalának elemzésére, a nemzeti sajátosságok fokozottabb figyelembe­vételére kell orientálódni. A politikus népszerűsége nő, s Rákosi megindítja az utolsó támadást: 1955-ben Nagyot minden posztjáról elmozdítják, „jobboldali opportunista el­hajlás” miatt kizárják a pártból. A politikában az ilyen ugrások, cikcakkok nem múlnak el büntetlenül: 1956 nya­rán Magyarországon politikai válság tör ki. S jóllehet az SZKP XX. kongresszusa után Rákosi ideje lejárt, s jóllehet ismét bevették a vezetőségbe a népszerű Kádár Jánost, a volt illegális kommunistát, akit 1951-ben börtönbe vetettek, ez már nem volt elég. A párt és az ország lázas állapotban van. Még egy sző és széttépik a rendszert 1956. október 6-a Rajk László és a törvénytelenségek ál­dozatául esett többi kommunista temetésének napja. A te­metés, amelyre az egész felzaklatott, elégedetlenségtől for­rongó város összegyűlt, indítja el az októberi eseményeket. Heltai, az események aktív résztvevőjének tanúsága szerint, az egyik szónok, aki közel állt Nagy Imréhez, azt mondot­ta: „Nézd a tömeget, még egy szó, és darabjaira tépi ezt a rendszert! Miért nem dobjuk oda ezt a szót a tömegnek?” A szót október 23-án mondták ki, amikor az egyetemi if­júságnak a szocializmus javítását, a Szovjetunióval való egyenjogú baráti kapcsolatokat, a lengyel megújulással va­ló szolidaritást hirdető békés felvonulása néhány óra lefor­gása alatt a Magyar Rádió épületénél véres csatává vált. A jelszó úgy hangzott: „Aki magyar, velünk van!” A Rádió épületének lépcsőházában elhelyezett emléktáblán 42 nevet számoltam össze, a Rádió védelmében elesett emberek ne­vét, akik hűek maradtak esküjükhöz. Volt közöttük al­hadnagy és ezredes is. Természetesen sok áldozat volt mind az ostromlók, mind a fegyveres szélsőségesek, mind azon heves, fegyvertelen fiatalok körében, akik az 1848-as ese­mények nyomában Petőfi példáját követve mégiscsak ön­hatalmúlag ki akarták vívni a sajtószabadságot. Az ország vezetősége pánikba esett, és nem sokat latol­gatva a dolgokat, Moszkvához fordult segítségért (Jurij Andropov volt akkor a Szovjetunió budapesti nagykövete) és szinte automatikusan meg is kapta a kért segítséget. A fővárosi utcákon szovjet tankok dübörögtek. Megjelenésük módot adott arra, hogy a fegyveres felkelést 1848. mintájá­ra „nemzeti felszabadító harcnak” nyilvánítsák. Az arra já­rók a Nemzeti Színháznál és a Sztálin-szobor mögött keres­tek menedéket, amelyet a tömeg ledöntött, bemocskolt és a színház épületéig húzott. De a szovjet harckocsizok még nem lőttek. Ők maguk viszont, akik, ahogy mondták, in­ternacionalista kötelességüket teljesítették, mind gyakrab­ban megégtek a benzines palackoktól. Október 25-én véres provokáció következett a Parlament előtti téren, amelynek áldozatai között békés felvonulók és az épület védelmét vál­laló szovjet katonák egyaránt voltak. A szovjetek vissza­lőttek, hogy megsemmisítsék a tetőkön elhelyezett géppus­kafészkeket. A lövöldözés — ki volt a bűnös, mind a mai napig nem állapították meg — felszította a hangulatot. II miniszterelnök barátaira hallgatott Támogatta-e Nagy Imre, akit akkor ismét kineveztek mi­niszterelnökké, a Szovjetunió segítségül hívását? Ellent­mondásosak az erre vonatkozó adatok. De a tény az tény: a felkelés első napjaiban Nagy Imre nyilvánosan elítélte a népi demokratikus rendszert támadó, „ellenforradalmi buj- tatókat”, s ha nem is következetesen, de intézkedéseket ho­zott a lázadás gócainak felszámolására (a szovjet csapatok­kal együtt). Ám, amikor reálissá vált teljes elfojtásuk, ké­sőbb pedig a parlamenti ülésszak összehívása is, amelyen a miniszterelnök ígéretet tett egy átfogó reformprogram előterjesztésére, átállt a felkelők oldalára (október 28-án). Nyilván érződött a 60 éves miniszterelnök fiatal barátainak nyomása, akik meggyőzték, hogy álljon a „nemzeti demok­ratikus mozgalom” élére. Szívesen feltételezem, hogy Nagy Imrét a jószándék ve­zette — semlegesíteni akarta a szélsőséges erőket mind bal­ról, mind jobbról, konszolidálni a szélsőséges erőket mind balról, mind jobbról, konszolidálni akarta a helyzetet a de­mokratikus szocializmus platformján, meg akarta őrizni a dolgozók alapvető szociális vívmányait. Mindenesetre erre gondoltak, amikor létrehozták az új pártot, a Magyar Szo­cialista Munkáspártot (a vezetőség tagjai: Kádár János, Münnich Ferenc, Nagy Imre stb.). Az ország azonban irá­nyíthatatlanná vált. Nem működtek a gyárak, ahol össze­tételükben igen vegyes forradalmi bizottságok és munkás- tanácsok voltak a mérvadók. Az utcán egyáltalán nem a „meggyőződéses” felkelők kezdték megadni a hangot, ha­nem a deklasszált elemek, a börtönökből kiszabadult bű­nözők. (Folytatjuk) • B. Rogyionov

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents