Békés Megyei Népújság, 1989. augusztus (44. évfolyam, 179-205. szám)

1989-08-18 / 194. szám

1989. augusztus 18., péntek SPORT SPORT SPORT SPORT Szolnok megyébe kényszerül a szarvasi kosárlabdacsapat? Először Duna Kupa, aztán jöhet a bajnoki pontvadászat Volt egy egyszerű taktikánk: „Egy borzasztóan erős kezdés után, az iramot fokozva még erősebben befejezni!”- mondja az „1BV torpedóembere” Tíznapos mezőtúri edzőtá­borozással folytatta a felké­szülést a Szarvasi Medosz Főiskola NB I-es női kosár­labdacsapata, majd tegnap ismét útra keltek, nevezete­sen Zalaegerszegre. Ugyanis ott rendezik meg augusztus 18—21. között a Zala Volán Kupa nemzetközi kosaras tornát, 12 csapat részvételé­vel, köztük NSZK-beli, ju­goszláv és csehszlovák együttesekkel. Terveik között szerepelt az is, hogy Zala­egerszegen még egy tornán részt vettek volna, sőt, a csehszlovákiai Rózsahegyen egy rangos viadalon léptek volna pályára, ám kénysze­rű okok miatt borult a me­netrend. Történt ugyanis, hogy a Pécsi VSK visszalé­pett a Duna Kupa-lehetőség­től, ezért a kosárlabda-szö­vetség a szarvasiakat jelölte ki. mint új résztvevőket. Dr. Nyíri Dezső, a Főis­kola Medosz ügyvezető el­nöke elmondta, hogy már a részletes programot is kidol­gozták. Osztrák részről a DBB Wien és a Grazer AK, Csehszlovákiából pedig a Slovan Bratislava és a ZTS Kosice vesz részt az idei Duna Kupában, míg a hazai színeket a Szarvason kívül a Sopron képviseli. A program. I. forduló, Kassa: augusztus 26-án, 11.00 óra: ZTS Kosice—Szarvas; 18.00: Szarvas—Sopron; au­gusztus 27-én, 8.45: Slovan Bratislava—Szarvas. II. for­duló, Mezöberény: szeptem­ber 2-án, 17.00: Szarvas— Grazer AK; szeptember 3- án/. 16.00: Szarvas—DBB Wien. III. forduló, Mezőbe- rény: szeptember 12-én, 13.00: Szarvas—Slovan Bra­tislava; szeptember 13-án, 18.00: Szarvas—ZTS Kosice. IV. forduló, Graz: szeptem­ber 16-án, 18.30: Grazer AK —Szarvas : Bées, szeptember 17-én, 14.30: DBB Wien— Szarvas. V. forduló, Sopron: szeptember 18-án. Sopron— Szarvas. Ezután nem sok pihenő­idejük marad a főiskolás lá­nyoknak, hiszen szejkember 23-án megkezdődik a pont- vadászat a legmagasabb osz­tályban, amelynek során az első találkozót a tavalyi ezüstérmes otthonában, a BEAC-Gépszevnél játsszák. A folytatás sem ígér könnyű mérkőzést, hiszen az arany­érmes MTK-VM látogat a szarvasiakhoz, akik egyéb­ként még nem tudják, hogy melyik lesz a „hazai” pályá­juk. A békéscsabai sport- csarnokban sokat kérnek a teremhasználatért, míg Me­zőtúron ennek harmadából futja egy-egy mérkőzés, il­letve edzés. Bizony, szomorú lenne, ha a Békés megyei csapat megyén kívülre kény­szerülne bajnoki és kupa- mérkőzéseiket lejátszani. Ugyancsak hír a csapat háza táján, hogv a 186 cen­ti magas center bedobó, Kie­fer Csilla átigazolására pont került, így a Pécsről érke­zett játékos már pályára lép­het a következő mérkőzése­ken. A női labdarúgók is megkezdik... Néhány héttel ezelőtt la­punk hasábjain értékeltük a gyulai női lapbdarúgócsapat elmúlt évi szereplését. Nap­jainkban már az új bajnoki idényre készülnek Erdős Fe­renc edző vezetésével, akitől az egyik kiadós edzés végén az alábbi kérdésekre kértünk választ. — Változott-e a játékosál­lomány, milyen helyezést vár a csapattól? — Mint a csapatjátékok­nál általában, a mi játékos- állományunk is módosult az elmúlt évhez kepest. A régi labdarúgók közül egyelőre nem látogatja az edzéseket Szlup Julianna és lllich Irén. Hiányukat a csapat megérzi. Bízom azonban abban, hogy főleg lllich nem akasztja szegre cipőjét, hiszen játéka és jelenléte meghatározó volt ’csapatunk életében. Vi­szont néhány tehetséges fia­tallal sikerült bővíteni a ke­retet. Reményt fűzök Feny­vesi Katalin, Opa Ildikó és Kiripóczi Mónika szereplésé­hez. öröm az is, hogy Ka- jári Tünde — szülés után — ismét rendelkezésünkre áll és a hazai mérkőzéseinken' csapatunk erőssége lesz. A gárdát képesnek tartom ar­ra, hogy az új szezonban az 5-6. helyet elérje. — Emelkedik-e a bajnok­ság színvonala? — Ezt csali feltételesen vá­rom. Talán az újjá alakult MLSZ komolyabban veszi a lebonyolítást is! Ügy tűnik, hogy eddig e területtel nem foglalkoztak kellő odafigye­léssel. — Milyen új együttesek neveztek az 1989—90-es baj­nokságra? — Lényegében hárommal emelkedett a csapatok szá­ma. Nevezett a bajnokságra Pécs és Szolnok, valamint két csapatot indít az egye­sült Tipográfia és Femina. — A sorsolásról mi a vé­leménye? — A sorsolás szeszélye folytán ősszel csak négy al­kalommal játszunk hazai környezetben, míg hatszor megyünk vidékre. Első hazai mérkőzésünket a László Kór­ház első csapata ellen vív­juk augusztus 19-én, 14 óra­kor. Sportműsor PÉNTEK KÉZILABDA. Szarvas—Kishe­gyes (jugoszláv) barátságos fér­fimérkőzés. Szarvas, Kossuth utcai pálya, 17.30. SZOMBAT ATLÉTIKA. Országos 35 fan­es junior gyaloglóbajnokság és Békés Kupa országos gyalogló- és kismaratoni futóverseny. Bé­kés. sportpálya előtti térség, 7.00. AUTÓSPORT. Ügyességi (szla­lom) verseny. Mezőhegyes, 9.00 órától. LABDARÜGÄS. NB I. Bp. Honvéd—Bcs. Előre Spartacus, 17.00, Bognár (Kurmai, Statu­ier). NB I. Tartalékbajnoksá­gért. Bp. Honvéd—Bős. Előre Spartacus. 15.00. NB III. Alföld csoport. Mezökovácsháza—Kis­kőrös, 17.00. Keresztúri. Megyei bajnokság. I. osztály. Gyoma- endrőd—H. Szalvai SE, 17.00 (jv.: Szolnok m.). Bcs. Agyag- ipai^Elek, 17.00, Gulyás. Kon­doros—Békésszentandrás, 17.00, Zsíros. H. Dózsa SE—Kamut, 17.00, Rózsa. Országos ifjúsági és serdülőbajnokságért. Bcs. Előre Spartacus—Bp. Honvéd, 11.30, Végvári, 11.30, Zábrák. NB-s serdülő- és ifjúsági baj­nokság. Szarvas—DMTE, 10.30, 12.00. Női nagypályás labdarú­gó-mérkőzés. Gyula—László Kórház, 14.00, Uhrin. LOVASSPORT. XXII, nemzet­közi lovasjátékok, Orosháza, Bogárzói lovaspálya, 10.00 órá­tól. ÜNNEPI SPORTNAP. Alkot­mány Kupa sakkverseny, Me­zökovácsháza. művelődési köz­pont, 8.00. Autós ügysségi ver­seny, Mezökovácsháza, Üj Al­kotmány Tsz, 9.00. KISPÁLYÁS FOCI. Szuper Ku­pa döntők az abszolút bajnoki cim elnyeréséért, Békéscsaba, SZTK melletti sporttelep. 8.00 órától. VASÁRNAP labdarügAS. NB II. Deb­receni MTE—Szarvas, 17.00, Mes­ter. NB III. Tisza csoport. Haj­dúszoboszló—Szeghalom. 16.00. Alföld csoport. Mezőhegyes- Szentes, 17.00. Nagyszénás— Orosháza. 17.00. Köböl. Dabas— Gyula. 17.00. Megyei bajnokság. I. osztály. Békés—Vésztő, 17.00 (jv.: Csongrád m.). Sarkad— Füzesgyarmat, 17.00, Uhrin. Két- egyháza—Battonya, 17.00, Mol­nár. Mezöberény—Gádoros, 17.00, Erdős. SAKK. Alkotmány Kupa-ver­seny eredményhirdetése, Szarvas, Árpád szálló díszter­me. 13.30. ÜNNEPI SPORTNAP. Mezö­kovácsháza. A program: 8.00: kispályás foci, tenisz. 9.00: se­gédmotoros ügyességi verseny és egész napos gyermekrogram. ÜSZAS. Körös távúszóvenseny, .Szarvas, 13.00 (gyülekezés a vá­rosi tanács hétvégi strandján). Lejátszották a hatodik for­dulót az Alkotmány Kupa nemzetközi sakkversenyen, Szarvason. Eredmények. FIDE- csoport: Csala (Lajosmizse)— Piroska (Bp. Postás) 1:0, Kri- zsány (Kecskeméti—Soós (DU- TÉP) 1:0. Fekete (Gyula)—Be- rebora (Szolnok) 0:1. Döntetlenek: Nagy J. (Szol­nok)—Tóth (BHG). Az állás: 1. Csala 5,5. 2. Krizsány 5. 3—4. Bartha, Berebora 4,5-4,5, 5.—11. Piroska, Soós, Fekete, Nagy, Volosin, Katona, Ágh 3,5-3,5. A csoport: Nagy K. (Kazinc­barcika)—Samu (Békés) 1:0, dr. Szidon (H. Szőnyi)—Balogh (Kazincbarcika) 1:0. Döntetle­nek: Radies (Szarvas)—Molnár (Tatabánya), Komár (OMTK)— Palicska (Szarvas), Horváth (BHG)—Hajdú (Makó). Az ál­lás: 1. Molnár 4,5, 2.-6. Radies, Palicska, Komár, Nagy, dr. Szi­don 4-4 ponttal. B csoport: Béres (Pallas)— Bokcsai (OMTK) 0:1, Patkó (Szarvas)—Ohát (Sz. Dózsa) 1:0, PecZe (Szuhavölgyi B.)—Fábián (Szentes) 0:1, Váczi (OMTK) — Grosz (Dunakeszi) 1:0, Jankai (Mezőhegyes)—Szigeti (Szarvas) 1:0. Döntetlen: Müller (Pécs)— Dankó (Szarvas). Az állás: l.— 3. Bokcsai, Patkó, Fábián 5-5, utánuk hat versenyzőnek van 4-4 pontja. C csoport: Hegedűs (Tungs­ram)—Ihász (Sz. Dózsa) 1:0, Kővári (Szentes)—Hódi (Nagy­szénás) 1:0, Csirke (Pécs)— Kot- roczó (Békés) 1:0, Galter (Bp. Honvéd)—Körösparti S. (Szarvas) 0:1. Vezet: Hegedűs 5.5, 2.-4. Csirke, Kővári, Kö­rösparti 4,5-4,5 ponttal. B. Gy. Még az elutazás előtt fon­tolgattam, kellene valamit írnom az utánpótlás bajnok, korosztályos rekordot tartó úszóról, Szabados Béláról, aki Lipcsébe repült alig több mint egy hete, az If- v júsági Barátsági Versenyre (IBV). Aztán azzal búcsúz­tam edzőjétől, Kovács Ottó­tól, hogy biztos szerepel úgy, mint tavaly — akkor bronz­érmes volt a hátúszásban —, s akkor • írunk a tehet­séges, tizenéves sportolóról. Ebben ugyan benne volt az a lehetőség is, hogy sor sem kerül bemutatására, mert esetleg leég, de a dolog for­dítva dőlt el. Alaposan túl­teljesítette a tervet, nem­csak arannyal hálálta meg a szakvezető, Tóth István bizalmát, hanem ... Nos, Szabados Béla lett a csapat legszorgalmasabb nemes­fémgyűjtője, három arany- és két ezüstérmével a leg­eredményesebb magyar ver­senyzőnek bizonyult. A mezőny fölé nőtt Pedig az elutazás előtt „csupán” így fogalmazott edzője, Kovács Ottó: — Egyéniben dobogós vágyaink vannak! Ha úgy vesszük, teljesítet­ték a tervet. Szabados Béla valóban fölállhatott a dobo­góra. Mégpedig ötször. Igaz, abból háromszor a legma­gasabb fokára. Hogy sze­rény volt-e az edző, vagy számára is váratlan ered­mények születtek? Arról már a hazaérkezés után be­szélt: — Csak nagyon titkon bíztam abban, hogy Béla tiszteletére netán a magyar Himnuszt eljátsszák. Arra pedig végképp nem gondol­tam, hogy egy másodpercet ráver a második helyezett­re. Ez sprintszámban szo­katlan, ugyanis tizedek, de inkább század másodpercek szokták eldönteni a helye­zések sorsát. Nos, tény, az egy másod­perc a 100 méteres gyors­úszásban — mert először erről volt szó — az több, mint egy testhossz. S, hogy ekkora volt a különbség, az nem annak volt köszön­hető, hogy gyengébbek let­tek volna az ellenfelek. Egyszerűen Szabados Béla, a nagyon erős mezőny fölé nőtt — mégpedig ennyivel. , Gyorsan rá is akasztották: „Az IBV torpedóembere”. De hogyan látta a nyú­lánk sprinter? — Itthon még úgy gon­doltam, 54 másodperc körüli eredményre leszek képes, amivel viszont azt nem tud­tam behatárolni, milyen he­lyezésre elég. Hogy át is lépem, sőt ennyivel az 54-es határt, elképzelni sem tud­tam. Sőt, még Lipcsében, az első napon is arra gondol­tam, jó, ha 54 másodperc közelébe tudok kerülni, ugyanis a gyorsváltóban, ahol 54.52-t értem el, ki is úsztam magam. Az IBV-győztes Szabados Béla Fotó: Kovács Erzsébet — A legjobb időered­ménnyel volt nevezve, le­het, hogy egy kicsit zavarta tanítványomat ez a tény — veszi vissza a szót Kovács Ottó. — De valamennyien megnyugodtunk, amikor az előfutamokból már ilyen fö­lénnyel került a fináléba. Igaz, ott „csak” 54.11-etre- pesztett. A csapat vezetőjé­vel, Tóth Istvánnal, egy­öntetűen állítottuk ekkor már, hogy Bélától nem le­het elvenni a bajnoki címet. Széchy telefonja Hogy a döntőben elért 53.07 nem piskóta, az is alátámasztja, ezzel teljesí­tette a jövő évben, Bor- deauxban megrendezendő ifjúsági európa-bajnoki szin­tet. Sőt, az idei utánpótlás kontinensbajnokságon ezzel az 53.07-tel az ötödik lehe­tett volna a nála három év­vel idősebbek mezőnyében. — Pedig egy nappal ko­rábban alaposan elszúrta a 200 gyorsot — folytatja az edző. — Sápadt volt az elő­futamok során, és rosszul osztotta be az erejét. Fél­tem is, hogy önbizalmát veszti, s akkor oda az egész évi munka. S egy sprinter- nek pszichésen is rendben kell lennie. — Nem a 200 méter volt a fő számom, úgyhogy arról beszélgettünk, koncentrál­jak a 100-ra — fűzi hozzá Szabados Béla. — Meg egyáltalán, próbáltam „nem gondolni a 200 méterre”. Volt egy egyszerű takti­kánk: egy borzasztóan erős fl helyes lípés: He4! Ismét sokan fejtették meg helyesen rejtvényünket, amelyet Bajtay József és Majoros Béla készített. A feladványban világos első lépését kértük. Nos, a meg­oldás a következő: tévútra vezet az 1— Be4? mert 1. —fIV! véd. Szintén hibás az - 1. Fe4? amire az f2G szin­tén vezért vesz fel! Egyedül az 1. He4! vezet célhoz, mely kettős fenyegetése — 2. Hf6 és Hg3 — csak szét­választva védi sötét. A vál­tozatok: 1. — Kg6, fIV 2. kezdés után, az iramot fo­kozva, még erősebben be­fejezni! Egyébként az elő­futamok leúszása után már éreztem, hogy van itt keres­nivalóm, ha nem is mer­tem hangosan kimondani. Széchy Tamás, hazánk „első számú” edzője, hall­ván az elért eredményt, föl is hívta a magyar stábot, külön gratulált a békéscsa­baiak úszójának és Kovács Ottónak. Az utóbbinak egyébként volt kitől tanul­nia a mesterséget, ugyanis hosszú esztendőkig Széchy keze alatt dolgozott, a mes­ter talán egyetlen sprintere volt a viharsarkiak jelenle­gi edzője. S a záró napon követke­zett az 50 méter. — Harmad testhossz elő­nye volt Bélának 49 és fél méter megtétele után, ami­kor az előrenyújtott kezével tett még egy tempót, ahe­lyett, hogy rögtön benyúlt volna. Fölugrottam, a sap­kámat a földhöz vágtam, mert meg voltam győződve arról, hogy csak második. Meg sem mertem fordulni, az eredményjelző tábla felé, csak amikor hallottam, hogy mégis sikerült... Egy szá­zaddal ... Á Békés Megyei AÉV — mint szponzor Hát, végül is az is előny. Persze, mit mutatott volna az óra, ha jól nyúl be a célba? Aztán jött még egy vál­tó, ahol Szabados Béla 52.73-at repesztett. Ha be­legondolunk, alig néhány évvel ezelőtt ez még hazai felnőttrekord lehetett volna, ö viszont csupán, egy 15 éves diák. A sprinterek pe­dig húsz év fölött érnek be igazán . .. — Itt már fölszabadulva úsztam — volt a rövid ér­tékelés. Nos, most e napokban a Balatonon pihen szüleivel, Szabados Béla. Búcsúzás­ként arról faggattam, egy­általán, ennyi víz után be­megy a tóba? — Hogyne, azért más, mint egy medence, s ott nem kell teljes erőmből úsznom... Itthon pedig várják. No, nem a hamarosan kezdődő tanítási évre, illetve iskolá­jára, a Vásárhelyi Pál Szakközépiskolára gondol­tam, noha ott is szeretettel várják. A Békés Megyei AÉV igazgatója, Jámbor Fe­renc, elmondta, szeretne gratulálni a fiatalembernek. S teszi ezt külön azért is, mert szponzori „egyezséget kötöttek” néhány hónappal ezelőtt, amiben jelentős ju­talmat tűztek ki Szabados Bélának a dobogós helyezé­sekért. Legalábbis így kí­vánja támogatni a sportot, illetve személy szerint Sza­bados Bélát, a Békés Me­gyei Állami Építőipari Vál­lalat. Jávor Péter Hg3 és 1. — Kg4, flH 2. Hf6. Sorsolással az alábbi há­rom szerencsés megfejtő kapja a „Mat-Pat” három­három számát, amelyet pos­tán küldünk el: Tárnok La- josné (Békéscsaba, Millen­nium 8. fszt. 2.), Szűcs Sán­dor (Békés, Csallóközi út 64.) és Tompa Pál (Oroshá­za, Katona u. 8.) részére. BÉKÉS MEGYEI Az MSZMP Békés Megyei Bizottsága és a Békés Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Árpás! Zoltán. Főszerkesztő-helyettes: Seleszt Ferenc Szerkesztőség: Bcs., PL 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Telefon; 27-844, főszerkesztő: 21-401. Kiadja a Békés Megyei Lapkiadó Vállalat, Bcs. PL 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Telefon: 27-844. Felelős kiadó: Csala János. Telefon: 26-395. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hfrl apkézbesftő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj : egy hónapra 105 Ft, egy évre 1260 Ft. Kner Nyomda lapüzeme, Bcs., Lenin út 9—21., 5600. Vezérigazgató: Balog Miklós. ISSN 0133—0055 Kéziratokat, képeket nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.

Next

/
Thumbnails
Contents