Békés Megyei Népújság, 1989. július (44. évfolyam, 153-178. szám)
1989-07-08 / 159. szám
1989. július 8., szombat o IZUdUKTild-------------------------------------------------------------------------„ Ennek már nincs köze Péter-Pálhoz!” Fehér Lajos-alapítvány Tisztelt Győrfi Károly! Az Önök Péter-Pál napi demonstrációját azért nem értettük, mivel azok szervezték és helyeselték, akik évtizedek óta aktív részesei, kitalálói a mai „felettünk a béka” élet- színvonalnak. Mielőtt felhívásunkat megfogalmaztuk, négy kérdést tettünk fel magunknak: Mi ebből az egyén haszna? Mi ebből a nemzet haszna? Mi ebből a kormány haszna? Mi ebből a szervezők haszna? A válasz egyértelmű. Az egyén „haszna” annyi, hogy az egyébként is a csillagászati árak még magasabbra emelkednének. Nemzetgazdasági szempontból mindaddig semleges, míg találékony alkotók egy újabb szabályzóval el nem vonják a termelőktől az így képződött plusz árbevételt. A kormány kizárólagosan vesztese lett volna ennek az akciónak, mivel az ismételt áremelés anarchikus folyamatot indíthatott volna el. A szervezők haszna az egyedüli. Nagymosás!! önkritika helyett. Prémium lehetőség a plusz árbevétel után. Ügy gondoljuk, hogy nem a kisgazdapárt hozta ilyen nehéz helyzetbe a kormányt. Hogy milyen komoly pénzügyi gondjai vannak, erről több alkalommal meggyőződhettünk. Így a gabonaáremelést is csak a fogyasztók számlájára tudta volna megoldani, Nem tudjuk elhinni, hogy ezt Önök nem tudták. Egy komoly félreértést kívánunk tisztázni. A jelenlegi árképzéssel összességében nem értünk egyet. Ennek semmi köze a termelőhöz, a piachoz, azt is tudjuk, hogy a nyersanyag és a késztermék közötti árkülönbözet finoman fogalmazva is tisztességtelen. A Kisgazda Párt egy teljesen új, a valóságos piachoz alakított árrendszer kidolgozását sürgeti. Természetszerűleg „szakemberek” és nem politikusok kizárólagos megfogalmazásában. Azért tiltakozunk az áremelés ellen, mivel ma ez már nem old meg semmit. Itt a túlélés és nem az anarchia- keltés a fontos. De megkérdezzük önt, az ország pénzügyi stabilitását elősegítendő, miért nem szervez a Teszöv olyan akciót, hogy mindenki mondjon le a havi fizetését meghaladó prémiumáról, már az első félévit is visszafizetve. Mondjon le a szolgálati gépkocsijáról. Miért nem szólítja fel a kormányt, hogy kezdje el lebontani a bürokrácia vasfüggönyét. Miért nem szólítja fel a politikai pályáról távozókat, hogy képességüknek, képzettségüknek és természetesen gyakorlati tapasztalatuknak megfelelő munkát vállaljanak. Ne kreáltassanak eddig meg nem levő beosztásokat. Csupán így tudják érzékelni az ő hathatós segítségükkel megteremtett jogi szabályzó- és adórendszer összes jóságát. Vagy miért nem szólítja fel a gazdálkodók nyakára felülről ráültetett érdekképviseleti szervezeteket, hogy ideje lenne új értéket előállító, tényleges munka után nézni, mivel a nép már nem tud többet dolgozni, és kevesebb pénzből megélni. Azt a megfogalmazást, amit ön vádnak és útszélinek vél, nem mi találtuk ki. Sajnos ezek bizonyíthatók. És hogyha erre ön kíváncsi, választ kaphat július 8-án, a mezőkovácsházi művelődési központban 'du. 16 órakor kezdődő népgyűlésünkön, ahová ezennel tisztelettel meghívjuk, összegezve a dolgokat, nem a Kisgazda Párt tagjai voltak azok, akik ezt az áldatlan állapotot összeügyeskedték. Mi szenvedő részesei vagyunk és kárvallottjai ennek az országot leépítő, anyagi, erkölcsi romlásba döntő folyamatnak. Felhívnánk a figyelmet arra, hogy azok az emberek, akik eddig akkor is nyújtották az ujjúkat, mikor fel kellett volna állni és kitálalni, ne akarják megmenteni a tsz-eket a nép nevében, a nép kárára. Hagyják az országban végbemenő egészséges folyamatokat kibontakozni. Meg kell történni a demokratikus választásoknak, és az a parlament, mely irányt szab. Addig viszont a jelen kormány dolgozzon tisztességgel, nyugalomban. A Kisgazda Párt Békés Megyei Szervezete nevében Dr. Zsiros Géza Bakos István elnök titkár Lesz-e Gyulatex Rt.? Tárgyalások a KISZ vagyonának sorsáról (Folytatás az 1. oldalról) tartósan a nullszaldó körül táncol, tőkebevonás nélkül legfeljebb továbbélni képes, ám piacorientáltan termeim, s eredményt felmutatni aligha. — Lehet, hogy buta kérdést teszek fel — kezdte bátortalanul az egyik dolgozó — de nem értem, miért kellene megvásárolni a saját gyárunkat, amennyiben önállóak szeretnénk lenni, s ágy gondoljuk, nem leszünk a budapesti gyár részvényesei. Hiszen 90 éve itt áll ez a gyár Gyulán, s legfeljebb néhány új géppel gyarapodott a vagyon. Több dolgozó is tiltakozott a tőkés exportra gyártott harisnyák alapanyag-minősége ellen. Hogy bolyhos és egyenetlen a szálvastagság, arról személyesen is meggyőződhetett a vezérigazgatónő. — Ha önállóak lesznek, olyan alapanyagot vásárolnak majd, amilyen az igény — érvelt Szurovecz Bélámé, amikor a dolgozók közölték, hogy ebből az anyagból még varázsolni is nehéz volna extra minőséget. Néhányan közbevetették, hol van Vidó Miklós igazgató, hiszen délelőtt látták a gyárban. Ekkor derült ki, hogy jelen van a gyűlésen, bár mint elmondta, hivatalosan szabadságát tölti, melyről reggel Szurovecz Béláné vezérigazgatóval megegyeztek. Sőt, azt is megtudhattuk, a munkásgyűlésen magánemberként vett részt, tudniillik a vezérigazgató nem kérte meg arra, hogy délután jöjjön be. Egyébként Vidó Miklós a dolgozók kérdésére, hogy hajlandó-e elvállalni a várhatóan július 26-tól részvénytársaságként működő Gyulatex Rt. ügyvezető igazgatói posztját, azt válaszolta, hogy ez mindenekelőtt annak függvénye, hogy a működés pénzügyi feltételei adottak lesznek, avagy sem. — rákóczi — Tovább folytatódik a gyermek- és ifjúsági szervezetek képviselőinek egyeztető tárgyalása a Magyar Úttörők Szövetsége és a volt KISZ tulajdonában, kezelé- , sében és használatában lévő ingatlanvagyon társadalmasításáról, mivel tegnap délelőtti megbeszélésükön sem jutottak közös nevezőre az ebben érdekeltek. A tárgyalás résztvevői — a De- misz, a Fidesz, a Magyar Cserkészek Szövetsége, a Magyar Cserkészszövetség, az MDF Ifjúsági Bizottsága, a Magyar Üttörők Szövetsége, a Magyar Természetbarát Szövetség és a Szociáldemokrata Ifjúsági Mozgalom tagjai — megbeszélésük szünetében sajtótájékoztatón ismertették a.3 milliárd forintot érő mintegy 70 ingatlan — táborok, üdülők és megyei székházak — sorsára vonatkozó szándékaikat, s tárgyalásuk eddigi eredményeit. A tárgyalássorozat alapvető célja — miként azt a résztvevők korábban szándéknyilatkozatban is leszögezték — az, hogy a gyermek- és ifjúsági szervezetek működését szolgáló, a De- misz szervezeteitől független, önálló vagyonkezelő rendszer létrehozásával elérjék a szóban forgó ingatlanok társadalmasítását, s azok a jövőben is a társadalmi vagyon részeként gyermek- és ifjúsági célokat szolgáljanak. A vagyonból az azt igénylő ifjúsági és gyermekszervezetek kielégíthetik majd alapvető infrastrukturális igényeiket. A pénteki tárgyalás legnagyobb eredménye az volt, hogy a résztvevők közül a Magyar Cserkészszövetség és a Magyar Cserkészek Szövetsége képviselői elfogadták a Demisz indítványát. el az esőzések előtt az úttest? Uram! Övd a Rákóczi utcaiakat! Mi lesz velük, ha jön az őszi esőzés? A piacos parkolók nem tartják tiszteletben az előjogokat! És hányszor van ez így! Beállnak a „tükörbe”! — Mondjuk például oda és vissza! Hol fognak közlekedni az ott lakók? Imádkozzanak, avagy lesz egyéb segítség is? Kép, szöveg: Veress Erzsi Reménykednek az utcabeliek Csaknem kétévi huzavona után megoldódni látszik Békéscsabán a Rákóczi utcában lakók problémája. Köztudomású, hogy milyen kevés központi pénz jut közműfejlesztésre, így aztán az itt lakók is társulásos formában építettek gáz- és szennyvíz- vezetéket, pályázták meg az útfejlesztést. Lévén, hogy a megyeszékhely egyik főutcájával párhuzamos, ámde szerfölött poros, hepehupás úton való közlekedés (no és piaci napokon a parkoló autók miatti átjutás bonyolultsága) indokolttá tették a szilárd burkolatú úttest megépítését. Az elmúlt év nyarán meg is kezdték az úttükör kiszedését, de rövid öröm után ismét erőt vett a lakókon az elkeseredés, mert félbehagyták a munkát, és hamarosan jött az eső! És ősszel — mikor már nem kis bátorságra vallott, ha valaki gépkocsijával a fél méter mély „tükörben” kerékagyig lavírozott a sárban — végre megszánták a honpolgárokat, és hoztak némi kohósalakhoz hasonló, istentelen kemény, férfiököl nagyságú követ — mondván: ez az útalap fele, erre jön még egy adag ilyen kő és utána az aszfalt. Most már álomszerűén jó dolguk volt az autósoknak, hiszen sár egy csepp se. csupán a cudar kemény kövek őrölték — és még őrlik a mai napig is — az amúgy sem olcsó gumijaikat. És ha valaki netán babakocsival akarna átjutni a „túlpartra” — hát az kerüljön egy kicsit (mondjuk az utca végéig!), mert hogy másképpen úgy sem tudna átjutni. De képünk tanúsága szerint ismét fölragyogott a lakók reménysugara, hiszen megkezdték az amúgy is magas „partok” leszedését. Dolgoznak a munkagépek, hordják el a földet. De lehet, hogy ismét csak „tűzoltásról” van szó, és nem készül Ismét csak tűzoltásról van szó? ... (Folytatás az 1. oldalról.) deket markánsan, de nem egyoldalúan képviselve, a munkásosztály, az egész nemzet fejlődésének összetevőit, összefüggéseit szem előtt tartó politikai, gazdaságpolitikai koncepciót igyekezett megvalósítani. Munkássága mai reformigényeink szemszögéből nézve is kiállja a próbát. A szeghalmi székhelyű emlékbizottság az 1981-ben elhunyt reformpolitikus, a magyar agrárpolitika kiemelkedő alakjának szellemi hagyatékát kívánja gondozni és megismertetni a ma emberével. A bizottságot alapító természetes és jogi személyek — köztük Fehér Lajosné, a MÉM, a TOT, a HNF, a KVM — alapítványt hoztak létre, amely elismerésben részesíti majd a magyar mezőgazdaság, a magyar falu fejlődéséért legtöbbet tevékenykedő személyeket, az e célért dolgozó legjobb publicistákat, valamint támogatja az agrárjellegű oktatási intézményekben tanuló legtehetségesebb diákokat. A nyitott alapítvány — amelynek szövegét és a csatlakozás feltételeit a sajtóban rövidesen közzéteszik — emellett szobor felállítását, Fehér Lajos-em- lékház kialakítását és a Magyar Tudományos Akadémiával közösen szervezett tudományos ülésszak rendezését finanszírozza. Dőlt betűvel Az Öreg! Hát elment! örökre és visszavonhatatlanul. A békesség birodalmában sétál már tovább, kezében a füstszűrő nélküli Symphoniájával. Néha köhint egyet, meg-meg- rándítja vállát, jól ismert óráját is előveszi nadrágja zsebéből. Már csak szokásból is. Mert neki már megállt az idő. Nyugodtan lépdelhet, senki nem kiabálja már le, a rádió és a televízió sem harsogja már gyalázatát, s a postás sem állítja meg, hogy kezébe nyomja az őt mocskoló újságok legfrissebb számait. Itt maradtak, nem mentek vele a „bűneit" bátran kiteregetök, kik közül sokan, egykor, országlása idején oly bátran lapítottak, s kegyeit ujjongva keresték. Nem mentek vele a bokájáig sem érők, a megrugdosásával most naggyá válni akarók, a hajdan körötte folyó nagy tülekedésben hozzádörgö- lődzők. Lassan távolodik tőlünk, koptatva az örökkévalóság névtelen ösvényeit. Nincs miért visszatekintenie. Ez a nép már nem az övé. Legalábbis a látszat szerint nem. Ezzel az érzéssel lépett, léphetett át fáradtan, megkeseredetten, és meggyilkolt lélekkel utolsó betegágya korlátain. Most már csak az időben bízhat, a történelemben. A történelem ítéletében, amely előbb-utóbb mindenkit igazságosan helyez el a múltba. Pillanatnyi politikai érdekek és konjukturális szempontok nélkül. A történelem a serpenyőkbe rakja a tényeket: jót is rosszat is, a dicsőséget és a vereséget is. És ítél, történelmi felelősséggel. Nos. akkor, majd akkor újra visszatekinthet az öreg. Akkor ismét az övéit találja itt. Közöttük talán az önmagukat szégyellő maiakat is. Akikben nem volt nagyvonalúság, akikben nem volt türelem, s akik még a halott oroszlánról is elfeledkeztek. Valószínű, tekintélyes kortársának, lesz igaza: az öreg „történelmi szerepét, azt amit tett ezért az országért, hitem szerint, történelmileg belátható időn belül Önök is el fogják ismerni, mert gyötrelmes, kínzó és önkínzó körülmények között korszakot teremtő munkával, néha hibás döntéseivel együtt is, életét a nép. a nemzet emelkedésének szentelte.” Erről ő maga is vallott, tisztességgel és illő alázattal, 1960-ban. A világon sok helyütt gyűlölt diktátorként emlegették még, amikor elment az ENSZ közgyűlésére. Felszólalásában ezt mondta: „Én magyar munkás vagyok., Világnézeti meggyőződésem miatt nem kevés üldöztetésben volt részem a Horthy-fasiszta rendszer és a hazánkat megszálló német fasiszták részéről, de mindig meggyőződésem és lelkiismeretem szerint cselekedtem. Az ember hibázhat és tévedhet is, de én úgy érzem, igaz ügyet szolgálok, és büszke vagyok rá. hogy a történelem egy súlyos órájában, hű barátaimmal együtt, munkás- osztályomért és sokat szenvedett magyar népemért kiállva, ott voltam, ahol lennem kellett, és azt tettem, amit tennem kellett.” Itt taps csattant. Nincsenek kétségeim afelől, hogy a tetszésnyilvánítás a magyar munkásnak szólt, és a magyar munkáspolitikus elvi határozottságának. Legyünk őszinték: ebben (pontosabban: ebben is) utánozhatatlan volt az öreg. Hiába volt kedvelt vendég egész Európában, meg a tengeren túl is, hiába fogadta őt szívesen a nyugatnémet, a francia, az angol állami főméltóság, vagy a pápa Vatikánban, az öreg megmaradt annak, ami volt: magyar munkásnak. Ismerjük el: mindig tudta, hogy gondolkodik a munkás, a paraszt. Azt mondják, az értelmiséget nem szerette. Ha igy volt, nagy kár, hogy így volt. De az is lehet, hogy csak mondják. Nem tagadom, ifjúságom az ő bűvöletében telt el. Emlékezetem nem hagy ki: tapasztaltam, mennyire szívesen látott ember volt szerte az országban, és láttam magam előtt a népet, amely kongresszusi zárszavát meghallgatni rendre odakucorodott a televízió elé. A másnapi visszhangokat sem feledem: „Óriási volt az öreg!”, aztán „Jó volt az öreg!”, majd „Most nem hozta önmagát!” és végül a legutolsó, az amerikai tévéseknek adott nyilatkozata utáni, „Ez már nem ö volt!” Akárhogy is, nagy egyéniség volt! Egy korszak fűződik a nevéhez. Nem volt tévedhetetlen, igaz, nem is tartotta magát annak. Meglehet, bűnt is elkövetett. Még- sincs okunk megtagadni. Velünk élt, a miénk volt, osztozott sorsunkban. Rangot szerzett az országnak, nemzetközi megbecsülést. Valóban a „kompromisszumok józan robotosa” volt. Mi más is lehetett volna akkor, egy pangó nagyhatalom árnyékában, farkastermészetű szomszédok politikai szorításában. Most elment az öreg! örökre! Ha semmi mást nem kaptunk volna tőle, mint legismertebb üzenetét, „Aki nincs ellenünk, az velünk van", meg a másikat, az igazán emberit, „A krumplileves az legyen krumplileves” — már akkor megérdemelné, hogy elsirassuk. Tisztességesen, emelkedett lélekkel.
